Najnovšie - Svetové dejiny, dejiny štátov strana 20 z 20

Magyarország és Románia kapcsolatára 1956–1989 között nemcsak az erdélyi magyarság sorsa volt nagy hatással, hanem fontos szerepe volt a két államhatalom egymást keresztező nemzetépítési stratégiájának is. A két ország története nem írható le egyszerűen egy kamaradráma szereplőinek hányattatásaként, mert a külvilág – a Szovjetunió, a többi szocialista ország, a Nyugat – nem puszta díszlete volt ennek a színpadnak. A sokat emlegetett nemzetközi erőviszonyok, az egyes szereplők külpolitikai stratégiái, a diplomácia kijelölték és egyúttal erősen le is határolták azt a terepet, amelyben Magyarország és Románia az egymás elleni küzdelem során mozoghatott. Sőt a két állam vezetőinek még az eszközök használatában sem volt sok választásuk: adott volt a stílus, amelynek egyeznie kellett a hidegháború, majd később az enyhülés nemzetközi normáival és játékszabályaival, és nem hagyhatták figyelmen kívül a nemzetközi közvéleményt és a médiát sem. A szocialista táboron belüli nemzeti elkülönülés, a nemzetek saját gazdasági érdekeinek egyre nyíltabb formában történő érvényesítése az 1960-as évek elejétől általános jelenség volt. Többségükben leszámoltak az autarkiás fejlesztési koncepcióval, ha eltérő mértékben is, de szerkezetét tekintve mindegyiknek nyitott volt a gazdasága. A törekvés a nemzetközi gazdaságba történő beilleszkedésre volt az a motiváció, amely a nemzeti gazdaságok, a nemzeti érdekek újragondolására ösztönözte a térség országait is. A szocialista országok esetében az is fontos volt, hogy hitelesíteni tudják önállóságukat, függetlenségüket a Nyugat és a harmadik világ felé. Ezek a korjelenségek és természetes törekvések jelen voltak Magyarország és Románia fejlődésében is, és fontos szerepet játszottak kapcsolatuk alakulásában. A két ország viszonyát azonban ezekben az évtizedekben inkább az immár évszázados nemzeti-nemzetiségi probléma határozta meg és tette egyedivé. Keserű, hol erősebben, hol gyengébben érzékelt, de mindenképpen évtizedes tapasztalata volt az 1945 utáni erdélyi magyarságnak, hogy az anyaország politikai vezetése nem tesz semmi kézzelfoghatót az érdekében, hogy érdemben hiányzik a szolidaritása. Sokszor a szavak, a gesztusok is hiányoztak, még kódolt üzenetek sem jöttek Budapestről. Nem vélekedik erről másként a magyar történettudomány sem, amely e téren sokáig adós maradt az alapkutatásokkal. A folyamat és még inkább a végeredmény azonban ismert: az 1960-as évektől a romániai magyar kisebbség helyzete folyamatosan romlott, és a hetvenes évektől mind drámaibbá vált. Indokolt a megállapítás: a kádári politika nem tudott érdemlegesen segíteni az erdélyi magyar kisebbségnek. Miért nem? Akart-e egyáltalán? Milyen célokat tűzött ki e téren maga elé a budapesti vezetés? Milyen taktikát, módszereket alkalmazott a célok elérése érdekében? Voltak-e egyáltalán eszközei? S ha merészebb célokat jelölt volna ki a magyar párt és kormány, ha keményebb magatartást tanúsított volna, akkor messzebb jutott volna? Akkor többet ért volna el? Miért nem vállalta a magyar politika sokáig a konfrontációt Romániával? S ha vállalta volna, mik lettek volna a következmények? Miért szaporodtak mégis a konfliktusai a román politikai vezetéssel? Miért vállalta a nyílt sisakos küzdelmet a nyolcvanas évek második felében? Miért és miként változott a magyar külpolitika Románia irányában? A könyv ezekre a kérdésekre igyekszik választ adni, miközben áttekinti a teljes Kádár rendszer politikai mechanizmusait és annak változásait.

Magyarország legújabb kori történetének egyik legérdekesebb, eseményekben és fordulatokban különlegesen gazdag három esztendejéről, a rendszerváltás korszakáról szól ez a monográfia. Az első átfogó, tényfeltáró és oknyomozó munka, amely az elsődleges forrásokra, eddig még nem kutatott levéltári dokumentumokra is építve dolgozza fel az 1987 közepétől 1990 tavaszáig terjedő időszak történéseit. Választ ad a rendszerváltás „titkaira” kíváncsi olvasónak, de nem a leleplezés vagy a megbélyegzés, hanem a tárgyszerű megismerés és a megértés szándékával. A Magyarországon és a szovjet tábor többi országában lezajlott történelmi fordulat annak a nagy átalakulásnak, „világrendszerváltásnak” a részeként ment végbe, amelynek során egy új globális gazdasági és hatalmi világrend formálódott és formálódik. A nagyhatalmi erőtér és a világgazdasági folyamatok nélkül nem érthetők meg a magyarországi fejlemények, ennek megfelelően a könyv a nemzetközi összefüggésekre is különös figyelmet fordít. A többpártrendszerű demokratikus jogállamba való átmenet békés, tárgyalásos módon ment végbe, de ez korántsem jelenti, hogy éles politikai harcok, konfliktusok nélkül zajlott volna le. A könyv szól a hatalom berkein belül kibontakozott vitákról, hatalmi harcokról, az ellenzék egymással is rivalizáló szervezeteinek létrejöttéről, együttműködésükről és ellentéteik formálódásáról. Plasztikus képet ad a történések főszereplőiről, a felbomló Kádár-rendszer és a megszülető új demokrácia politikusairól és pártjairól. Epilógusában kitekint a rendszerváltó erők további sorsára is. A kötetet részletes bibliográfia és névmutató gazdagítja. A monográfia a rendszerváltás kézikönyveként is használható, nem hiányozhat annak a könyvespolcáról, akit mélyebben érdekelnek közelmúltunk történései.

Huszár Tibor akadémikus Kádár-életrajza - amely a politikusnak az 1956-os forradalom leverése utáni hatalomra kerülésétől haláláig terjedő időszakot öleli fel - a nagyközönség számára készült, színes stílusban megírt, ugyanakkor átfogó, tudományos igényű biográfia. Kádár János személye és politikája modern történelmünk központi és legvitatottabb kérdései közé tartozik. E kötet ?prelúdiuma? röviden vázolja az első szakasz főbb állomásait a születéstől a gyerek- és a fiatalkoron át Kádár politikussá éréséig, a Rajk-perben tanúsított magatartásáig, majd bebörtönözéséig és az 1956-os forradalomban játszott szerepéig. Ezután tér rá a szerző a kötet voltaképpeni tárgyára, a hatalomra kerülő Kádár pályájának elemzésére. Kérdések sora vár itt megválaszolásra. Mi volt a szerepe Kádárnak Nagy Imre kivégzésében és a megtorlásokban? A ?hideg majálisokat? követően a sajátos magyar utat, a megbékélést kereste, vagy csak taktikusabb volt keleteurópai társainál? Voltak-e barátai, milyen volt magánélete? S mi magyarázza késői elmagányosodását, a drámai végjátékot? Betegsége? A rendszer összeomlása? E kérdésekre keresi a választ a szerző, aki kortársa és kutatója a kornak. A kötet egyben összegzi és új kutatási eredményekkel egészíti ki Huszár Tibor e tárgyban korábban megjelent publikációit (Kádár János politikai életrajza. 1-2. Bp. Szabad Tér-Kossuth, 2001-2003; ?Kedves, jó Kádár elvtárs! Válogatás Kádár János levelezéséből 1954-1989. Bp. Osiris, 2002; Nómenklatúra Magyarországon 1957-1989. Tanulmánykötet. Kutatásvezető és bevezető tanulmány: Huszár Tibor. ELTE Társadalomtudományi Kar, 2005). A szöveget értékes fényképfelvételek teszik szemléletessé.AjánlásÚj vállalkozásunk - mint azt a cím is kifejezi - alapvetően a regnáló, minden lényeges hatalmi jogosítványt kezében összpontosító személyiséget, annak világát: ?udvartartását?, látható és láthatatlan hátországát igyekszik megjeleníteni, érzékeltetve mozgástere bolsevik énjéből is következő korlátait, az őt hatalomra segítő birodalom ellenőrző mechanizmusait és e kereteken belül erőfeszítéseit önállóbb arculat, a hazai terep sajátosságait számba vevő politika kialakítására. E könyv tehát nem törekszik monografikus teljességre, hanem a regnáló Kádár János konfliktusaira összpontosít: a megtorlásra, a Nagy Imre-perre, a kollektivizálásra, a magyar reformkísérletre, a csehszlovákiai válságban játszott szerepére, az 1972-73-as megtorpanásra és hatalma (uralma) felfeslésének, személyisége megroppanásának éveire.Ebből következően könyvünk - a reményeknél maradva - műfajában is különbözik az általam vállalt, azokra épített elődjeitől: életrajzszerűbb, talán olvasmányosabb, személyes mozzanatokra, indítékokra figyelőbb. Vélhetően ezt segíti a tudományos apparátus elhagyása, ami nem jelenti - jelentheti - azok figyelmen kívül hagyását. Ellenkezőleg, e könyv hasznosítja a nemzetközi és hazai forrásokat, amelyeket a kötetünk végén található művek jegyzéke tartalmaz. Huszár Tibor

Tárgyi leletek híján eddig a történészek nemigen hitték a kortársaknak beszámolóit a mongol dúlás brutalitásáról, az utóbbi időben azonban egyre-másra kerülnek elő a bizonyítékok. Lakosságarányosan nagyobb volt a veszteség, mint a két világháborúban összesen, Magyarország szó szerint élet-halál harcát vívta 1241-1242-ben. Elpusztított települések, menekülők, bátran harcoló közösségek, a kemencébe bújó és ott meghalt gyerekek őket ölelő anyjukkal, kannibalizmus, átlőtt nyakú harcosok gödörbe dobálva.A magyarság egyik legnagyobb tragédiája, a tatárjárás olyan élesen bontakozik ki a legújabb kutatások tükrében, hogy indokolt lenne átírnia a tankönyveket. Nem igaz, hogy IV. Bélát felkészületlenül érte a támadás, és nem választott rossz stratégiát. A magyarok olyan keményen küzdöttek, hogy egy ponton a mongolok csaknem megfutottak a sorsdöntő, muhi csatából. A király ügyes cselnek köszönhetően menekült, ezt követően pedig mindent megtett országa védelméért, és sikerrel járt: a Magyar Királyság megvédte magát, túlélte a világ valaha volt legnagyobb birodalmának támadását. Egyedül, Európa hatalmasságai csupán imával segítettek, ekkor fogalmazódott meg először, hogy hazánk a kereszténység keleti védőbástyája. A mongolok nem azért adták fel hazánk meghódítását, mert kánválasztásra siettek haza, hanem mert belátták hadjáratuk kudarcát.Erről szól ez a kötet, miközben megismerjük a Mongol Birodalmat, fénykorát és szétesését, sikerének a titkát, katonai erejét, valamint a harcos mongol feleségeket, akiket még a rettegett Dzsingisz kán sem mert magára haragítani.