Najnovšie - Svetové dejiny, dejiny štátov strana 15 z 20

Az e-könyv négy népszerű témát emel ki a magyar középkor történetéből, és tárgyal tudományos hitelességgel, közérthető és érdekfeszítő stílusban, számtalan érdekes apró információval fűszerezve. Ezek: a honfoglalás időbeli lefolyása, a Szent Korona eredete, Árpád-házi királyaink nyugvóhelyei és a királyi ház kihalása. A mű a korszerű történelmi alapismeretek mellett részletesen bemutatja a témákat övező diskurzusokat, dilemmákat és kutatásokat. A számos rövid történelmi forrásidézet segít plasztikussá tenni az olvasó számára a kort és főszereplőit. A kötet szerzői – Biczó Piroska, Fodor István, Tóth Endre és Zsoldos Attila – a magyar történész-szakma elismert tagjai. A kötet forrása a Kossuth Kiadónál megjelent A magyar történelem rejtélyei című sorozat négy kötetének anyaga. Az e-könyv elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap támogatása tette lehetővé.

Jak je vybudována dnešní ruská státní moc? Je Vladimir Putin opravdu neomezeným vládcem současného Ruska, anebo mu vládne spíše jakýsi „kolektivní Putin“ či „nové politbyro“? Jak dlouho bude trvat putinismus? Na tyto zcela zásadní otázky se snaží odpovědět kniha, kterou napsal známý ruský novinář, bývalý válečný zpravodaj listu Kommersant a poté šéfredaktor nezávislé internetové televize Dožď Michail Zygar. Metoda je jednoduchá: Zygar především zpovídá lidí z nejbližšího Putinova okolí a rešeršuje rozhovory, které s nimi vedl on sám, nebo jeho kolegové. Před čtenářem se tak střídají zajímavé portréty takových mužů, jakými jsou třeba Dmitrij Medveděv, Boris Berezovskij, kremelský ideolog Vladislav Surkov, Putinova pravá ruka Igor Sečin, někdejší šedý kardinál Kremlu Alexandr Vološin či ministr obrany Sergeje Šojgua. Zygar přitom ukazuje, jakým vývojem prošel hlavní protagonista celé knihy Vladimir Putin. V počátcích své vlády se snažil být reformátorem. Ale pak se postupně začal měnit jeho vztah k Západu, který dnes pokládá za proradný a přisuzuje mu vinu za všechny potíže svého impéria, tak k ruským liberálům a střední třídě, jež začal považovat za zrádce. A Putin se vrací k nacionalistickému paradigmatu velkoruského státu a jeho zájmů, osvědčeným technologiím moci a budování vlastního kultu. Vrchol mocenské pyramidy v Rusku dnes proto tvoří šéfové silových rezortů a někdejší Putinovi spolupracovníci z KGB. Mezi ruskými občany se pak Putin opírá především o příslovečné „obyčejné“ Rusy, zpracovávané masivní státní, hlavně televizní propagandou. Zygarova kniha tak líčí vznik a vývoj dnešního ruského mocenského systému a jeho cestu do stále užšího, uzavřenějšího a nebezpečnějšího kruhu. Všichni muži Kremlu se ihned po svém vydání na konci roku 2015 staly ruským bestsellerem a během dalšího půlroku byly vydány v dalších sedmi zemích.

George Friedman je známy pozoruhodne presnými predpoveďami v oblasti globálnej politiky, technológií, populácie a kultúry. V knihe Ohniská napätia sústredil pozornosť na Európu, kde sa už päť storočí pretínajú osi svetovej moci a kultúry. Analýzou nestálych, nepredvídateľných a fascinujúcich hraničných území Európy a Ruska – aj zlomových línií, ktoré existujú po stáročia a stali sa dejiskom viacerých katastrofických vojen – a aj vďaka jedinečným osobným zážitkom upozorňuje na ohniská, čo sa opäť prebúdzajú k životu. Európska únia vznikla z veľkej miery preto, aby zminimalizovala vnútorné geopolitické napätia, ktoré tento kontinent po stáročia rozdeľovali. V knihe, ktorá je kombináciou podrobného historického prehľadu a kultúrnej analýzy, Friedman poukazuje na to, ako tento plán postupne zlyháva. Opisuje európske moderné dejiny a veľmi jasne vysvetľuje situáciu v najrizikovejších miestach kontinentu: nepokojné a stále sa meniace územie, ktoré oddeľuje Západ od Ruska (rozsiahly región zahrňujúci Ukrajinu, Bielorusko a Litvu); starodávne hraničné územie medzi Francúzskom a Nemeckom; a Stredomorie, miesto zrodu judaizmu a kresťanstva, ktoré sa stalo aj centrom islamského života. Vďaka Friedmanovmu dokonalému opisu prostredia čitateľ získa jasný obraz regiónov, krajín a historických udalostí. Ohniská napätia sú fascinujúcou analýzou modernej Európy, jej nevšednej histórie a tlejúcich ohnísk na zlomových líniách, ktoré sa znovu rozhoreli a ktoré v blízkej budúcnosti zohrajú kľúčovú úlohu. Sú najaktuálnejšou a vskutku najfascinujúcejšou z Friedmanových kníh.

A Corvina kiadásában megjelent A mohácsi csata című nagy sikerű könyv szerzője, B. Szabó János hadtörténész újabb munkájában ezúttal a 13. századba, a tatárjárás korszakába kalauzolja el az olvasót. A könyv az 1241-1242. évi magyarországi események ismertetésén túl választ keres arra a kérdésre is, hogy miért hívjuk tatárjárásnak a mongol inváziót, hogyan kerültek a mongol hadak Ázsia szívéből Magyarországra, miként sikerülhetett nekik meghódítani egész Kelet-Európát. Mindennek tükrében újszerű válaszok születtek azokra a sokszor tárgyalt felvetésekre is, hogy lehetett-e esélye a sikeres ellenállásnak Magyarországon, IV. Bélát, illetve az ország belpolitikai feszültségeit okolhatjuk-e a kudarcokért. Végül a Nagy Mongol Birodalom és a Magyar Királyság további kapcsolatait is felvázolva, a könyv magyarázatot keres arra is, hogy a magyarság miként kerülhette el a kelet-európai népek jelentős részét "eltüntető" vagy átformáló mongol hódítás legsúlyosabb következményeit.

„Csúrikám, én szeretlek, és szeretni foglak öt év múlva is, akár kommunistább leszel, akár nem. De legyen számodra most nálam és minden másnál fontosabb az iskola, a Párt - hidd el, hogy nagyobb és szebb dolog ez, mint az, hogy szeretsz, és hogy szeretlek, ne törődj most velem, akarj bolsi lenni!" Az 1945 utáni Magyarországon létrejött politikai hatalom és társadalmi rend új szerepeket, új kényszereket és új nyelvet követelt magának. György Péter ezt a világot mutatja be: az intim szféra és a nyilvánosság közötti válaszfalak elmosódásának folyamatát és következményeit, a rítusokat és gyónásokat, a csapdák elkerülésének lépésrendjét. Milyen eszméktől átfűtött nyelvet használnak levelezésükben fiatal kommunista szerelmesek? Hogyan lesz megrendezett játékká a magyarországi zsidóság különféle irányzatainak 1950-es egyesülési vitája, és ,,performansszá"" a Sántha Kálmán ideggyógyász professzor elleni per? S végül: hogyan állítja a feje tetejére mindezt a maradék avantgárd értelmiség maroknyi csoportja a maga házi ,,rendezvényein""? Új könyvében György Péter leveleket, naplókat, jegyzőkönyveket, ügynökjelentéseket és korábban sehol nem publikált fényképeket közöl és kommentál, hogy megint valamit megértsünk abból, ami történt. Az ismeretlen nyelv a megértés és az emlékezés elválaszthatatlanságának újabb bizonyítéka.

Peter Unwin, brit diplomata 1956 júliusában, azon a napon kezdett el dolgozni a londoni külügyminisztériumban, amelyen Nasszer államosította a Szuezi-csatornát. 1958-ban, egy hónappal Nagy Imre kivégzése után került harmadtitkárként a budapesti brit külképviseletre, és első – 1991-ben magyarul is megjelent – könyvét Nagy Imréről írta. Később, 1983-ban nagykövetként tért vissza a budapesti brit nagykövetségre és három évig töltötte be ezt a posztot. 1986-ban a dániai brit nagykövetség élére nevezték ki. 1989-től 1993-ig Londonban a Brit Nemzetközösség főtitkárhelyettese ként dolgozott, és 1989. június 16-án részt vett Nagy Imre és társai újratemetésén. • • • Ez a könyv egy esztendőről szól. 1956-ról, amely megrengette a világot; és teljes átfogó képet ad róla. Úgy, hogy részletező pontossággal adja közre a magyar forradalom és szabadságharc krónikáját, valamint az ezzel kapcsolatos világpolitikai „játszmákat”. Megtudhatjuk, hogy ki volt az a tíz politikus, aki döntő szerepet játszott az akkori világpolitikai események kialakulásában, illetve, hogy ezek a tragikus, megrázó események milyen hatással voltak az azóta eltelt évtizedekre. A szerző első kézből szerzett, személyes élményeivel fűszerezett történeteiből, elemzéseibőlkulisszatitkokat ismerhetünk meg: hogy miként függött össze az 56-os magyar forradalom sorsa az SZKP XX. Kongresszusán elmondott titkos Hruscsov-beszéddel, az izraeli–brit–francia erők szuezi beavatkozásával, az amerikai elnökválasztással vagy azzal, hogy Gomułka került a lengyel kommunista párt élére és a poznańi felkelés kérdésében volt mersze dacolni Hruscsovval. Miként történhetett meg, hogy az Egyesült Államok háta mögött Izrael, majd Nagy-Britannia és Franciaország is megtámadta Egyiptomot, és Fidel Castro egy kis csapat élén partra szállt Kubában.A brit diplomata elemzéséből egyértelműen kiderül, hogy a szerencsétlen időzítésű szuezi válsággal foglalkozó Nyugat – a világháború kockázata nélkül – semmit nem tudott volna tenni és nem is akart semmit tenni a magyar függetlenség támogatá

A szovjet hírszerzés Darabont fedőnevű ügynöke 1942-től rádión jelenti Moszkvának a magyar politikai és katonai vezetés legféltettebb titkait. A jóképű, huszonéves fiatalember divatos fotográfusként tűnik fel Pesten. Nappal eljegyzéseken és díszebédeken fényképez, esténként a háborúról az utolsó pillanatig illúziókat kergető felső középosztály sírva vigadó életét éli. Szinte természetes, hogy jónéhány pesti úrihölgy ágyában is megfordul a fiatal férfiak javarészétől megfosztott fővárosban, mígnem a parancsnokság kifejezett tilalma ellenére utoléri az igazi szerelem. Emberek és hadseregek sorsára kiható értesüléseit Darabont eleinte a Lipótvárosi Kaszinóban szerzi. Később a híres Arizóna mulató rendszeres látogatójaként is hozzájut fontos dokumentumokhoz a doni veszteségekről, Horthy kiugrási próbálkozásairól, a Zrínyi rohamlöveg fejlesztéséről, továbbá a zsidókérdés „megoldásáról”, a védelmi építkezésekről. A csellel, pénzzel, zsarolással megszerzett információk forrásai között van Horthy Miklós hajdani tengerészcimborája, de van köztük jól értesült aranyifjú, titkos ügykezelő, hadiüzemi főmérnök is. A szerző kivételesen alapos kutatómunkájának köszönhetően ez az első magyarul megjelent, történelmi forrásanyagként is értékes írás arról, hogy 1942 és 1944 között hogyan működhetett nálunk csaknem zavartalanul a szovjet katonai hírszerzés.   ""Az olvasó azzal a jóleső érzéssel csukja be Mihail Kamjanyicin, alias szentmiklósi Miklóssy Ivor romantikus kalandregénynek álcázott tényregényét, netán tényregénynek álcázott romantikus kalandregényét, hogy remekül szórakozott, és még gazdagodott is. Lehet-e bármi fontosabb és több ennél, amikor egy irodalmi műről ítélünk?"". (Olvass Bele - a kultúrakirakat)

Felszabadulás vagy megszállás volt 1945? Bábkormányt vezetett-e dálnoki Miklós Béla? Miért nem lett háborús bűnös Horthy Miklós? Mi volt a Dévaványai és a Vésztői Köztársaság? Kik voltak a kisnyilasok és mi lett velük? Miért volt szükség államformaváltásra 1946-ban? Ki milyen demokráciát képzelt el? Lehetett-e élni élelmiszerjegy nélkül? Új nyelven beszélt a politika? Miért a Kossuth-címer lett az ország jelképe? Kolhozok voltak-e a szövetkezetek? Mit gondolt a politikáról az utca embere? Ki volt az úr a Balkánon? Hogyan alakult a vallásszabadság ügye? Az ifjúság megforgatta az egész világot? Foglyul ejtette-e a politika a sportot? Kérdések és válaszok sorozatunk újabb kötetében több mint 120 kérdésre talál választ az olvasó a magyar történelem 1944–1949 közötti éveiről. Sajátos helyzetet jelentettek ezek az évek történelmünkben. A világháború utolsó szakaszában a szó szoros értelmében kettészakadt az ország: két kormánya és két parlamentje volt. Annak ellenére, hogy külföldi csapatok állomásoztak itt és ellenőrizték szinte minden lépésünket, a függetlenség visszaszerzésével és a demokrácia bevezetésével, köztársasággal kísérletezett az ország és vezetői. Sajnos csak néhány évig: Magyarország két diktatúra – a náci és a sztálinista – közé szorult. Mostanság az akkor történteket besorolják Rákosi Mátyás uralmának előkészítésébe, ahogy ő is szívesen beszélt így a koalíciós évekről. Persze nem így volt ez; pártharcok dúltak, miközben igazi demokratikus politikusokat ismert meg a közvélemény. Az embereket mindeközben lefoglalta a háború utáni hétköznapi élet számos gondja, baja, bánata, sikere. A II. világháború rettenete és a nyilas gyilkos tobzódás szörnyűségei után valami más következett. Ez a kis könyv dióhéjban igyekszik beszámolni az akkori élet legkülönbözőbb területeiről, köztük az eredményekről és a derűs pillanatokról is.

A könyveknek van saját élete, mely nem mindig követi a szerzői szándékot. "Nincs szándékomban sem történelemkönyvet, sem családregényt az olvasó kezébe adni" írta a szerző az első kiadás megjelenése alkalmából. Márpedig a Cserepek családregény, s ha nem is történelemkönyv, de nagyon alapos és mély elemzése a magyar zsidóság és a mindenkori államhatalom közötti bonyolult, sokszor tragikus, máskor egyenesen végzetes, megint máskor ellentmondásos viszonyról a 12. századtól napjainkig. Lénárt György annak a sok ezer zsidó családnak állít emléket avatott tollal és példás felkészültséggel, melyek száz-kétszáz vagy háromszáz évvel ezelőtt, vagy még régebben telepedtek le ebben a hazában, s részesei, de sokszor alkotói is lettek történelmünknek. Ő maga cserepeknek nevezi információdarabkáit a magyar zsidóság történetéről, az olvasó azonban meglepetéssel tapasztalja, hogy ezek a cserepek értékes emléktárggyá állnak össze. Azokra a magyar zsidókra emlékeztet a könyv, akik mindenkor arra törekedtek, hogy beilleszkedjenek a magyar társadalomba, s nem rajtuk múlt, hogy ez sokszor nem sikerült.

Vekerdy Tamás ezúttal a huszadik század „lélektanával” foglalkozik. Kötete sokszólamú mű: napi jegyzetek, egykorú reflexiók, emlékírások sorakoznak egymás mellett. A világháború előtti évektől 1956 forró napjain át a rendszerváltás utáni időkig követhetjük nyomon a „privát” történelmet egy magyar liberális tekintetével. Az utolsó bejegyzések „természetesen” a mai iskolaügy anomáliával foglalkoznak – szerzőnk fáradhatatlan gondolkodó az oktatás szünetlenül válságos világában.

Mátyás király történelmi alakja a néphagyománynak köszönhetően eggyé vált az igazságos, bölcs és a szegények védelmében kiálló király idealizált képével, aki népe gondjának-bajának megismerésétől vezérelve, álruhában járja az országot. Közszájon forgó mondák, mesék, közmondások, anekdoták maradtak fenn tetteiről, melyekben igazságot tesz: megleckézteti és megbünteti a hatalmukkal visszaélő, kapzsi urakat; bőkezűen megajándékozza a jókat és rátermetteket; nevetségessé teszi a kevélyeket, és megjutalmazza a furfangosokat, találékonyakat. Kötetünk a Mátyás-kultuszt bemutató gazdag hagyományból merít. Ezek a tréfás történetek rávilágítanak arra, hogy miért alakult ki már a XVI. században, közvetlenül legendás uralkodónk halála után az a közismert szólás, hogy meghalt Mátyás király, oda az igazság.

Heyman Évát 1944-ben, Nagyváradon hurcolták előbb gettóba, majd Auschwitzba, ahol személyesen Mengele küldte a halálba. Tizenhárom éves volt. Titkos naplóját édesanyja találta meg, aki könyvvé formálta, és kiadta. Így lett Éva naplója a holokauszt egyik legmegrázóbb dokumentuma. Az olykor érezhető anyai beavatkozástól a napló még drámaibb, még megrázóbb lett, főként, mert tudjuk: a megjelenés után Éva édesanyja mély depresszióba esett, majd öngyilkos lett. A napló azóta megjelent angolul, héberül, néhány évvel ezelőtti, Éva lányom című, magyar kiadása után pedig németül, franciául, spanyolul és baszk nyelven is. "Pedig, kis naplóm, én nem akarok meghalni, én még akkor is élni akarok, ha egyedül az egész körzetből csak én maradhatnék itt. Én egy pincében, vagy egy padláson, vagy bármilyen lyukban is kivárnám a háború végét, én, kis naplóm, még a kancsi csendőrtől, aki elvitte a lisztet tőlünk, még attól is hagynám magam megcsókolni, csak ne öljenek meg, csak hagyjanak élni!" A család elhurcolásáról Zsolt Béla: Kilenc koffer c. könyvében írt, melyet "Az emberi becstelenség krónikája" - ként tart számon a The Observer.

Miért omlott össze a hatalom? Hány napot ért meg Nagy Imre koalíciós kormánya? Hogyan zajlott a szovjet bevonulás? Hányan és hová emigráltak a forradalom leverése után? Miért forradalom ötvenhat? Kérdések és válaszok sorozatunk e darabjával olyan, új szemléletű, áttekintő munkát vehet a kezébe az olvasó – az iskolában és azon kívül egyaránt –, amelyből megbízhatóan tájékozódhat e máig lezáratlan és nehezen feldolgozható időszakról, az 1956-os forradalom és szabadságharcról. A benne helyet kapott írások amellett, hogy a jobb megértést elősegítendő felvázolják az előzményeket és a háttérben zajló eseményeket is, a legfontosabb mozzanatokra koncentrálva, az objektivitáshoz ragaszkodva foglalják össze dióhéjban a történteket, megkísérelve értelmezve bemutatni a magyar történelem e jelentős eseményét. Egyértelmű választ kaphatunk egyebek közt azokra a gyakran felmerülő kérdésekre, hogy hol maradt az amerikai segítség, hogy hívta-e valaki a szovjet csapatokat, hogy hogyan lett az ellenforradalmi bandák támadásából népünk dicsőséges felkelése. Ugyancsak foglalkozik a kötet a közbeszédben megőrződött mítoszokkal, kitér mindazokra az ikonikus alakokra, elhíresült idézetekre, helyszínekre és szimbólumokra, melyeket 56-hoz kötünk, de még azt is megtudhatjuk, milyen vicceket meséltek, forradalmi „flash mobokat” szerveztek az emberek.

A magyar könyvkiadás legnagyobb adósságainak egyike ez a könyv. A világ több országában a holokausztirodalom egyik legjelentősebb remekműveként tartják számon, Magyarországon 1982-ben jelent meg utoljára. Zsolt Béla, nagyváradi író, újságíró, a zsidótörvények után nem folytathatta a pályáját. Munkaszolgálatra Ukrajnába került, az út onnan haza, majd a váradi gettóba, később Bergen-Belsenbe vezetett, egészen a szabadulásig. Zsolt Béla regénye nem artisztikus memoár. Vad, olykor az elviselhetőség határáig kegyetlen és őszinte visszaemlékezés, felzaklató olvasmány. Az olykor egymás kínjának is örülő társairól. Az elmebajig kegyetlen, egyszersmind a megtorlástól rettegő csendőrökről. Árulásról, kétségbeesésről, az újra és újra feltámadó hamis reményről, és mindennek okáról és céljáról: a zsidók kifosztásáról. Aki elolvassa a Kilenc koffert, megérti, miért nem tud a rémálomból eszmélni sok európai ország azóta sem. Zsolt Béla feleségének egész családja odaveszett, köztük az a Heyman Éva, akinek gettónaplója megjelent már több nyelven, magyarul Piros bicikli címen.

Berzeviczei és kakaslomniczi Berzeviczy Albert (Berzevice, 1853. június 7. - Budapest, 1936. március 22.) magyar politikus, történetíró, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, vallás- és közoktatásügyi miniszter, képviselőházi elnök. Politikai pályafutásán kívül jelentős a kultúra és a tudomány terén kifejtett működése. 1923 és 1936 között a Kisfaludy Társaság elnöke, 1932-től haláláig pedig a Magyar Pen Club elnöke, a bécsi és a berlini tudományos akadémia, valamint a nápolyi Academia Postiana levelező tagja volt. Összesen 48 kiadvány szerzője és 3 társszerzője. Háborús naplója kivételes kordokumentum, mely a napi belpolitikai események mögött felsejlő nagyhatalmi politikai játszmák története is. Berzeviczy beszámol a hátország háború alatti mindennapjairól is. Leírja, hogy már 1914 augusztusában felborult a vasúti menetrend, és szeptemberre megteltek a pályaudvarok a frontokról visszatérő sebesültekkel. 1915 áprilisában pedig, amikor Bécsbe látogatott, azzal szembesült, hogy a császárvárosban bevezették a kenyérjegyeket, amivel Budapesten addig még nem találkozott. A következő év őszén nagy fájdalommal járt számára - akárcsak a többi falubélinek -, hogy a berzevicei templom harangjait ágyúöntés céljából levették és elszállították, neki pedig csak hosszas közbenjárás után sikerült a legnagyobbat megmentenie. Berzeviczy háború alatti lelkiállapota türközi a magyar társadalom viszonyát a konfliktushoz. Az oroszok ellen a Kossuth-nótát énekelve hadba vonuló katonák láttán még elérzékenyült, könnybe lábadt a szeme, és bizakodva tekintett a jövőbe. Az elhúzódó harcok, a nélkülözés és az óriási veszteségek azonban később csak fokozták a kiábrándultságát és a békevágyát. Felismerte, hogy ez az első olyan háború az emberiség történetében, amelyben nem a katonák száma és egyéni bátorsága, hanem a hadseregek mögött álló anyagi erő fogja eldönteni a konfliktus kimenetelét. Berzeviczy naplófeljegyzéseinek nagyjából kétharmadát az 1914-1916 közötti események leírása teszi ki, ám viszonylagos töredékessége ellenére naplója további része is rendkívül érdekes. A közelgő katasztrófát érzékelve egyre pesszimistábbá vált, és aggodalommal töltötték el az 1917 utáni belpolitikai események fejleményei is: sem az Esterházy- sem pedig a harmadik Wekerle-kormányt nem tartotta alkalmasnak arra, hogy az országot kivezesse a nehéz helyzetből, a választójog - szerinte - radikális reformját pedig ellenezte. Mivel az írást a világháború befejeztével sem hagyta abba, ezért képet kaphatunk arról, hogy miként élte meg a polgári demokratikus forradalom, majd az 1919 augusztusa és novembere között hatalmon lévő Friedrich-kormány időszakát, 1920 tavaszán pedig Horthy kormányzóvá választását. „Ebben a nagy háborúban az ember eltűnődni kénytelen afölött, hogy tulajdonképpen mi értéke van az igazságnak vagy inkább, hogy létezik-e emberi dolgokban általában abszolút igazság? Látjuk, hogy ma milliók ontják vérüket a legellentétesebb igazságokért, s látjuk, hogy ki a becsületes és okos ember - mert hiszen lehetetlen, hogy az ellenséges külföldiek ne volnának -, ki igaznak tart olyan dolgokat, amelyek ellen a mi lelkünk föllázad, és hazugnak, álnoknak, gonosznak tart sok olyat, aminek igazságáért, becsületes és helyes voltáért mi életünket tesszük kockára! Szomorú bizonyossággal kell koncentrálnunk, hogy az egész világon a mi igazságunknak sokkal kevesebb híve van, mint annak, amit ellenségeink tartanak igaznak!"

Létezett-e olyan, hogy Horthy-rendszer? Kollaboráns vagy németellenes ellenálló volt-e Horthy Miklós? Mi a zsidó? Rémületet keltett-e az erdélyi és a felvidéki szellem? Milyen feminizmus volt a keresztény-konzervatív világban? Miért nem lett olajsejkség Zalából? Hány millió koldus országa volt Magyarország? Bűnös város volt-e Budapest? Amerikanizálódott-e a kultúra? Hová lett a budai világítótorony? Ki volt az igazi Trebitsch? – és így tovább. E kötetben egymás után sorakoznak a legkülönfélébb kérdésekre adott válaszok egy olyan korszakról, amelyről az utóbbi években nemcsak a történészek vitáznak, hanem közéleti diskurzusokban is folyamatosan jelen van.Ezt a könyvet sokféleképp lehet olvasni. Akár hagyományosan, az elejétől a végéig, akár tematikus kérdéscsoportonként: a politika, gazdaság, társadalom, kultúra, mindennapi élet és további egységek szerint, vagy akár tetszőleges kérdéstől elindulva a kereszthivatkozásokat követve, mindig új és újabb kérdésekhez és válaszokhoz jutva. Vagy csak az éppen minket érdeklő kérdést elolvasva, bárhol és bármikor, amikor épp egy kérdés-válasznyi időnk van.De olvashatjuk többféleképpen egyéni beállítódásunk szerint is: saját vagy családi sérelmeink, jó és rossz tapasztalataink, a büszkeség – ki mindenkit és mi mindent adtunk a világnak –, vagy természetes előítéleteink mentén. És mert minden könyvben kérdéseinkre keressük a választ, ez a kötet megkísérli, hogy néhány sokak fejében ott bujkáló kérdést szakszerűen és röviden megválaszoljon a sokféle igazság mögött rejlő történeti valóságot kutatva. Ízelítő a kötet által megválaszolt kérdésekből:Gazdasági felzárkózás, helyben járás vagy lemaradás?Miért írták alá a trianoni békeszerződést?Kutat vagy politizál egy szociográfus?Imitátor volt-e Gömbös Gyula?Mire ébredtek rá a „magyarok”?Német nyomás, befolyás vagy hatás?Méltóságos volt-e a méltóságos úr, tekintetes-e a ténsasszony?Kiket szolgáltak a cselédek?„Mindent vissza” vagy etnikai revízió?Lebbencsleves, puliszka és kenyér: miből állt a szegények étrendje?Fogyott-e a magyar?A „zsidók” jóval gazdagabbak voltak, mint mások?Hová tűnt a száz koronás bankjegy?Milyen kapitalizmus volt a Horthy-korban?Ki mit akart „csinálnil” a zsidósággal, avagy hányféle antiszemitizmus volt?Hol termett a nyilas?Hogyan segítette a természetjárás a munkásöntudatot?Társadalombiztosítás vagy karitatív tevékenység?Kiknek épültek a modern villák a budai hegyoldalakon?Magyarország a béke szigete volt 1944-ig?Könnyen vicceltek-e havi 200 pengő fixszel?Új idők focija: a zsidók tehettek az „egyiptomi csapás”-ról?Mitől volt egyedülálló a pesti kabaré?Hanyas volt a „kettős társadalom”?Mikor ért véget a Horthy-korszak?

Nehéz dolog a kiadónak „könnyű szívvel" ajánlani az olvasó figyelmébe egy ilyen rendhagyó kötetet: nem mintha nem volna magával ragadó olvasmány a válogatás, amelyet a Facebookon 2014-ben létrehozott A holokauszt és a családom csoport tagjainak bejegyzéseiből állítottunk össze. Az emléktáblák, múzeumok, irodalmi alkotások és történettudományi feldolgozások, legyenek bármily mélyek, pontosak és igazak, nélkülözik az egykori szemtanúk, a családtörténetek „alulnézeti" perspektíváját. A magyar holokauszt hetvenedik évfordulóján spontán módon összeverődött emlékezők visszatérése a szülők, nagyszülők, rokonok és ismerősök régi történeteihez, az élő párbeszédekből és vallomásokból kihallható figyelem és empátia, a fájdalom és együttérzés zaklatott jelei mind arra vallanak, hogy a megszólalók is érzik: szinte az utolsó pillanatban vagyunk. Elmesélni, kimondani, bevallani, megérteni azt, amit csak a még élők tudhatnak - amit most nem osztanak meg mindenkivel, az örökre elvész. A digitális technológia és az új közösségi médiumok páratlan esélyt teremtettek arra, hogy hetvenévi hallgatás, elfojtás, félrenézés és mellébeszélés után végre felszínre törjön, közös fájdalommá és közös kinccsé váljon az, aminek az elfelejtődése akut veszély. Könyvünk, a tudás őrzésének e hagyományos médiuma arra szolgál, hogy rögzítse ezt a kivételes pillanatot - amikor magyarok, zsidó és nem zsidó magyarok odafordultak egymás történeteihez és traumáihoz. „Azt mondta, van egy története a családnak, ami magánügy, ne kérdezősködjek, mert nagyon fáj neki. A sebeket nem szabad feltépni." „Már rég nem él egyikük sem, csak én emlékszem arra, ahogy a nagyszobánkban ülnek, és egy kicsit hiszek abban, hogy meg lehet békélni a múlttal."

Egy könyv, mely ebben a formában először kerül az olvasók elé. Egy könyv, melynek rövidített változata először Kanadában jelent meg 1974-ben. Majd 1989-ben itthon - a csonka kiadás. Egy könyv egy kivételes sorsról, egy kivételes emberről, akinek neve egybeforrt a világháborút követő évtizedek kusza politikájával. Egy könyv, mely megmutatja a diktatúra ördögi arcát. Egy könyv a hősi ellenállásról. Mindszenty József emblematikus sorsa huszadik századi kálváriajárás. Az ellenállás íve a kommün és a Kádár-korszak között húzódik, közelnézetben: Tanácsköztársaság, nyilas terror, Rákosi-diktatúra, 1956, Kádár-rendszer. Majd következik az emigráció, de a politikai szálak már a legkorábbi időktől átvezetnek az országhatáron és a kontinensen. Mindszenty meghurcolása, perbe fogása, bebörtönzése évtizedekig tabutéma volt Magyarországon, írásai, beszédei indexre kerültek, nevének kiejtése is kivívta az egykori hatalom haragját. A rendszerváltozást követően ügyében perújítási nyomozást rendeltek el, újratemetésére 1991-ben került sor, a rehabilitálási eljárást csak 2012-ben zárták le. Mi is történt akkor valójában az évtizedek alatt? A válaszokat az Emlékirataim adja meg. „Azt kérdezheti az olvasó, elmondottam-e mindent. Válaszom: előadtam mindent, csak azt nem részleteztem, amit a jóízlés, meg a férfi és papi önérzet tilt. Amiről beszámoltam, azt nem azért írtam meg, hogy fájdalmaim és sebeim gyümölcsét bármilyen tekintetben learassam. Csak azért adtam közre, hogy a világ lássa, mi a bolsevizmus az emberi sorsban, és milyen az emberi sors a bolsevizmusban. Nem emeli az embert, de örvényeket nyit és szakaszt a számára. Elmondtam, hogy a magyar egyház fejének keresztjével is felhívjam balsorsú magyar népem szenvedéseire, de a saját maga szüntelen, küszöbön álló veszedelmére is a nagyvilág figyelmét" - írja Mindszenty a kötet előszavában. Mindszenty József esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása, bíboros. Pehm József néven született a Vas vármegyei Csehmindszenten. 1915-ben Szombathelyen szentelték pappá. 1917-től Zalaegerszegen volt gimnáziumi hittantanár. Az 1918-19-es forradalmak idején politikai okokból letartóztatták, majd a Tanácsköztársaság alatt internálták. 1919 októberétől ismét Zalaegerszegen volt plébános, 1924-től címzetes apát, 1937-ben pápai prelátus lett. 1944. március 15-én szentelték püspökké, és helyezték a veszprémi egyházmegye élére. Mentette a meggyőződésük vagy származásuk miatt üldözötteket, szót emelt a Dunántúl hadszíntérré változtatása ellen, ezért 1944 őszén a nyilasok elhurcolták Sopronkőhidára. 1945-ben, szabadulását követően visszatért Veszprémbe. 1945 őszén esztergomi érsekké szentelték, majd a következő évben bíborossá. Szemben állt a kommunista politikával, ragaszkodott az egyház társadalmi szerepének megőrzéséhez. Nyilvánosan emelt szót az 1947. évi választási csalások, az egyházi iskolák államosítása ellen. 1948 karácsonyán letartóztatták, a következő évben életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. 1955-ben börtönbüntetését megszakították, Felsőpeténybe vitték, ahol házi őrizetbe került. Az 1956-os forradalom idején kiszabadítása, érseki tisztének helyreállítása az egyik általánosan elterjedt követelés volt. Kiszabadítását követően, 1956. október 31-én katonákból és felkelőkből álló népes csoport kísérte Rétságról Budapestre. November 3-án este rádióbeszédben szólt a nemzethez. Másnap a szovjet támadás hírére az Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol menedékjogot kapott. 1957. március 9-én bejelentették, hogy ítélete hatályban van, majd 1962-ben - távollétében - 1956-os szerepéért is elítélték. 1971. szeptember 28-án előzetes megállapodás alapján elhagyhatta az amerikai követséget. 1973-ban a pápa tisztségéből való lemondásra szólította föl. Utolsó éveit Bécsben töltötte, ott halt meg 1975. május 6-án. Mariazellben temették el. 1994 márciusában kezdődött boldoggá avatásának folyamata.

A Pesti Hírlap 1915. szeptember 15. számában megjelent üzenet feladója, Kornis Jenő Przemyśl kapitulációját (1915. március 23.) követően esett orosz fogságba. A következő három évet Oroszországban töltötte hadifogolyként. Egy évig egy szamarkandi (ma Üzbegisztán) láger lakója volt, majd – mikor társaivalegyütt átvezényelték a Moszkvai Kormányzóságba – további két éven át mezőgazdasági munkát végzett. 1918. március 25-én néhány bajtársával együtt megszökött a hadifogságból, és szerencsésen hazajutott Magyarországra. Hazatérte után a fogságból hazahozott naplóját, leveleit, feljegyzéseit és fényképeit egy női kézitáskába helyezte – hogy mikor, nem tudjuk pontosan. A Kornis család lakásában azután a barna táska hosszú évtizedekre eltűnt a szekrények mélyén. Létezéséről mindenki tudott, de csupán mostanában derült ki, hogy milyen páratlanul érdekes dokumentumokat tartalmaz az első világháborúról, a harctér és a hadifogság gyötrelmes mindennapjairól. A barna táska ezt a megkapó és magával ragadó személyes tanúságtételt tárja a nyilvánosság elé. A kötet szerkesztői, Kornis Anna (Kornis Jenő unokája) és Takács Ferenc (Kornis Anna férje) munkájukkal egyben Kornis Jenő, Przemyśl hős védője és a holokauszt áldozata előtt tisztelegnek.