Najnovšie - Svetové dejiny, dejiny štátov strana 14 z 20

Ma Magyarországon az 1657. év talán még az érettségizett olvasók számára is csupán egy - a szinte biztosan feledésre ítélt - sok-sok évszám közül a középiskolai tankönyvekből. Az Erdély múltjában tájékozottabb olvasók - és mindenekelőtt az erdélyi és partiumi magyarság - számára ugyanis ez az évszám alighanem az Erdélyi Fejedelemség történetének egyik legnagyobb jelentőségű dátuma: az ebben az évben lejátszódó tragikus eseményeket Csorba Dávid történész joggal nevezte az "erdélyi fejedelemség Mohácsának". A korabeli értelmezések szerint az erdélyi hadsereg ez évi lengyelországi fogságba esése nyitotta meg - s ikonikus módon meg is jelölte - az 1657-1662 közötti időszakot. Ezzel kezdődött Erdély ""fatális"" éveinek sora, amikor öt év alatt öt fejedelem került trónra, s közülük három is erőszakos halállal hunyt el. Az utókor szemében ezzel az évvel vette kezdetét Erdély ""haldoklása"", amikor rövid idő alatt nem maradt talpalatnyi föld sem az országban, amit ne pusztított volna el módszeresen az ellenség. Elveszett a fejedelemség területének közel ötöd része, s ez volt az az idő, amikor több százezres nagyságrendben hurcolhatták rabságba a fejedelemség alattvalóit. Így ez a rövid időszak alighanem maradandó demográfia nyomokat hagyott a Kárpát-medencei magyarság történetében. B. Szabó János történész a nagy sikerű A tatárjárás, A mohácsi csata és a Háborúban Bizánccal után ismét egy, a magyarság históriáját alapjaiban befolyásoló eseménysort vizsgál meg a tőle megszokott alapossággal, mindig a tényekhez ragaszkodva, újszerű felfogásban.

Bob Dentet mint történészt és politikai gondolkodót régóta foglalkoztatja a kérdés: mi a magyarázata annak, hogy a később olyan borzalmakhoz, tömeggyilkosságokhoz vezető kommunista eszme a XX. század elején (és még sokáig) a legnagyobb elmék és a legnagyobb művészek közül is sokak számára annyira vonzó volt. Szinte tökéletes példája ennek a magyar Tanácsköztársaság története, amelyben kisebb vagy nagyobb lelkesedéssel az akkori magyar szellemi élet színe-java szerepet vállalt – Bartók és Kodály, Móricz és Balázs Béla… a kor legjelesebb festőművészei, írói, költői, színészei és filmesei.

Jak probíhal příchod Slovanů do českých zemí a jaké byly jejich vztahy k domorodému obyvatelstvu? Kdo jsou „Bohemi“ západních pramenů? Jak došlo k utvoření přemyslovské dynastické pověsti? Proč nikdo nikdy nezpochybnil přemyslovský primát? Vyvážely se české granáty už v 7. století? Odkud přicházelo české stříbro, které v raně středověkých Čechách představovalo zjevně jeden z hlavních obchodních artiklů? Tyto a mnohé další otázky si klade kniha historika a archeologa Petra Charváta Zrod českého státu (568–1055). Zachycuje období od příchodu Slovanů po definitivní zformování českého státu za knížete Břetislava I. Autor, vědecký pracovník Orientálního ústavu Akademie věd ČR a uznávaný odborník v oborech středověká slovanská archeologie a klínopis, zasazuje dějiny slovanského etnika na našem území do širšího kontextu evropských politických, hospodářských, kulturních i náboženských dějin. Zabývá se politickými a společenskými proměnami, stejně jako strukturou dálkového obchodu raně středověké Evropy a vztahy pronikajícího křesťanství k přežívajícímu pohanství či k náboženstvím a kultům východu, například perskému mazdaismu.

Komplexní pohled na jednu z nejzásadnějších událostí naší historie Připomeňte si okolnosti ničivého konfliktu, který přepsal mapu Evropy. Historik Jan Rychlík sleduje rozpad habsburské monarchie nejen z hlediska národnostních aspirací Čechů a Slováků, ale z pohledu všech jejích národů. Ukazuje, že představy a požadavky jednotlivých národů byly vzájemně neslučitelné. Problém monarchie tedy nebyl v tom, že by nechtěla vyřešit své národnostní problémy, ale v tom, že tyto problémy byly neřešitelné.

Nejen T. G. Masaryk a E. Beneš, ale i rozporuplný vztah M. R. Štefánika k prvnímu československému prezidentovi Vladimír Liška nás seznamuje s vývojem, jenž předcházel vzniku Československa, a dál nás provází charakteristickými problémy, které politická elita nově vzniklého státu musela řešit, ať už se jednalo o velmi napnutý rozpočet, rozevírající se nůžky mezi chudými a bohatými, občanské nepokoje či rozpory mezi samotnými politiky. Kniha přinese radost nejen zájemcům o české dějiny, ale může být dobrým zdrojem informací i pro žáky základních a středních škol.

Strojem času od časů Václava Havla do Babišstátu Karel Pacner svou strhující kronikou varuje: jestliže nepochopíme svou minulost, může se stát, že si ji v budoucnu zopakujeme! Díky zasvěcenému zachycení souvislostí má čtenář možnost prožít zblízka podstatnou část dějin našeho novodobého státu. Jediná kapitola, která se neodehrává v minulosti, je ta poslední. 2018: PRUDKÝ PROPAD DO BABIŠSTÁTU. Je to vrchol žebříku, jehož dolní příčle jsou všechny předchozí kapitoly. Autor není nestranný, straní našemu členství v NATO a v EU, straní lidským právům.

Nagy György (1953–2017), legendás televíziós műsorvezető, szerkesztő, újságíró, író, aki hosszú évtizedeken át a klasszikus elveket képviselte a magyar televíziózásban. Olyan műsorokat szerkesztett és vezetett, mint a Hol-Mi?, az Ablak, A Reggel, a Naprakész, a Nagy Vita, a Rocklexikon, a Hogy volt?, a Magyar Televízió ötvenéves történetét felelevenítő sorozat, a Szabadság tér 17., a magyar tájak és városok iránti érdeklődést felkeltő Főtér, vagy a hazánk történetét bemutató Magyarország története című, negyvenhat részes sorozat, melynek forgatókönyvírója és vezetője volt. Sok-sok éven át ő kommentálta többek között a fontos állami ünnepi eseményeket, a pápalátogatást, a Forma–1-es versenyeket. Írásai az Élet és Irodalomban, a Képes 7-ben, a Ridikül magazinban jelentek meg. Kötetünk tematikus válogatás írásaiból – történelmi személyiségek, híres magyar emberek, feltalálók, művészek életéről és sorsáról, a mágikus számokról, a népi mondások igazságtartalmáról, asszonyokról, lányokról, a párkeresés művészetéről, a század eleji esküvőkről, a zenéről, az utazásról térben és időben –, a műsorokhoz készített cikkeiből, interjúiból, amelyek emlékezetünkbe idézik sokoldalú érdeklődését, hihetetlen munkabírását, szaktekintélyét, életkedvét, humorát, kedvességét és mosolyát.

Ki mondta ki először, hogy „Nem! Nem! Soha!”? Kik ölték meg Tisza Istvánt? Miért Károlyi Mihály lett a forradalom vezére? Harcosokat vagy fosztogatókat nem akart látni Linder Béla? Sikkasztott-e Kun Béla? Puccs vagy forradalom? – Milyen viccek terjedtek a kommün idején? Átadta-e a hatalmat Károlyi Mihály? Mondta-e Ady a halálos ágyán, hogy „ez nem az én forradalmam”? Magyar forradalmár volt-e Josef Tiso? Mi volt a „szovjetsör”? Miért Garbai Sándor lett a Forradalmi Kormányzótanács elnöke? Különbözött-e a nők elleni erőszak forradalomban és ellenforradalomban? Mit ettek a népbiztosok? Valóban mozikká akarták-e alakítani a templomokat a kommünben? Hogyan kerültek korábbi császári, honvéd- és későbbi horthysta tisztek a Vörös Hadsereg élére? Az első világháborús vereség, az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése és a katonai és gazdasági összeomlás elsöpörte 1918 őszén a régi, díszmagyarba öltözött politikai elitet: egy szocialistává lett „vörös gróf” mellett kopott zakós baloldali újságírók, értelmiségiek és szakszervezeti vezetők kerültek az ország élére. Feladatuk talán nehezebb volt, mint bárkinek addig a magyar történelemben, és a válaszkísérleteik is példátlanok voltak. Az őszirózsás forradalom résztvevőinek és a Tanácsköztársaság népbiztosainak tevékenysége máig heves indulatokat vált ki a magyar közvéleményben. A kötetet jegyző történészek „harag és részrehajlás nélkül” igyekeznek ismertetni a legfontosabb 1918–1919-es magyarországi eseményeket, teszik pontosabbá ismereteinket és megfelelő helyenként cáfolják a kerengő tévhiteket.

2018-2019 a magyar emlékezetkultúrában többszörösen kerek évforduló. Száz évvel ezelőtt, 1918 őszén fejeződött be az első világháború, amely addig nem tapasztalt mértékű anyagi és emberi veszteségekkel járt. Az ellenségeskedés megszűnésével párhuzamosan felbomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, és idegen hadseregek kezdték megszállni a történelmi Magyarország részben nemzetiségek által lakott peremterületeit. Eközben két forradalom söpört végig az országon: először, 1918 októberétől a Károlyi Mihály vezette demokratikus jellegű, majd 1919 márciusától a Kun Béla nevével fémjelzett szovjet típusú. Mindkettő elbukott, és 1919 őszétől a konzervatív-nemzeti beállítottságú Horthy-rendszer kezdett kialakulni. Nagy sikerű életműsorozatának harmadik kötetében Romsics Ignác a 20. századi magyar történelem eme sorsdöntő eseményeivel foglalkozik - a tőle megszokott tárgyilagossággal és kiegyensúlyozottsággal. A könyv néhány tanulmánya még a rendszerváltás előtt, az 1970-es években született, míg a többi - így például a Nagy Háborúval foglalkozó és a Magyarország 1918-1919-ben című írása - az utóbbi években.

Aki nem tudja, honnan jött, az azt sem tudja, hová megy. A sztyeppei lovasnomád népek családjába tartozó magyarság két évezredes kulturális és etnikai közösségben a lovasnépekkel a sztyeppei civilizáció részese volt; nyelvünk ősi rokonainak közösségeitől távol, évezredeken át a szkítákkal, hunokkal, avarokkal és megannyi más néppel együtt élt a sztyeppén. Olyan organikus kulturális egységben éltek elődeink, hogy a sztyeppei népeket méltán tekinthetjük rokonainknak, hiszen különböző mértékben etnikai, kulturális és történelmi kapcsolatban vagyunk mindegyikükkel. Valaha egy-egy közösségben a legnagyobb büntetések közé tartozott az ún. kiközösítés. Amennyiben pedig magát közösítette ki valaki, azzal az öngyilkosság egy lassúbb, keservesebb formáját választotta. Azonban nem ezt teszi-e a magyarság néhány csoportja akkor, amikor – az őstörténeti „bulvársajtónak” felülve – megpróbálja magát kiközösíteni a reá rajongva néző finnugor rokon népek, nyelvrokonai közül? A közösségvállalás a finnugor népekkel nem jelenti azt, hogy a magyarság ne lehetett volna a sztyeppei lovasnomadizálás kezdeteitől részese a nagy, sztyeppei civilizációnak és etnokulturális folyamatoknak! És nem éppen ezt az „önkiközösítést” végzi-e a magyarság néhány más, az újító tudományosságot nem ismerő, szűk látókörű, több évtizede megcáfolt „eredményeket” szajkózó csoportja, amikor Bálint Csanád, Czeglédy Károly, Erdélyi István, Fodor István, Györffy György, Harmatta János, Rédei Károly, Róna-Tas András, Vásáry István és Veres Péter, illetve oly sok más kutató újabb eredményeit visszhangtalanul hagyva oktrojál a régészeti adatokkal és a történelmi forrásokkal ellentmondó halász-vadász és gyűjtögető életmódot, illetve képtelen élőhelyeket a magyarság számára?! A szerző a tudatlanság mindkét válfajával szembeszáll.

Közelmúltunk történelmét, sőt a jelenünket sem lehet megérteni, ha nem ismerjük a Kádár nevével fémjelzett évtizedeket. Kádár János harminckét éven át állt az ország élén. Ilyen hosszú ideig csak kevés történelmi személyiség határozhatta meg Magyarország sorsát a modern korban. Kádár alakja talán ezért is foglalkoztatja mind a mai napig a közvéleményt, és ezért tartozhat a legnépszerűbb múlt századi magyar politikusok közé. Vannak, akik rajongtak érte, ám legalább ekkora azok tábora, akik véreskezű diktátornak, hazaárulónak tartják. Majtényi György történész korabeli fotókkal illusztrált kötetében olvasmányos stílusban, ugyanakkor tudományos alapossággal mutatja be a Kádár-kor és a "legvidámabb barakk" valóságát, valamint a Kádárhoz kapcsolódó legendákat és mítoszokat. 

Budapest, 1950 február. Az Államvédelmi hatóság pincéiben a nyomozók nem válogatnak az eszközökben, hogy vallomásra kényszerítsék az őrizeteseket. Ezt teszi Szabados Imre százados is, aki a legdurvább módszerektől sem riad vissza, hogy feljebb kerülhessen a szolgálati ranglétrán. Hűen követi a Párt elvárásait, és ennek megfelelően lát neki egy koncepciós nyomozás lefolytatásának. Közben pesti bérlakások mélyén, cukrászdák homályos sarkában elfugott asztaloknál a diktatúra és az ÁVH fenyegetésével dacolva titkos megbeszélések folynak... Cserhalmi Dániel hiteles, tanulságos és krimiszerűen fordulatos regénye a Rákosi-korszak politikai rendőrségének sötét és még mindig alig ismert világába kalauzolja el az olvasót és emberközelbe hozza a korszak olyan ismert figuráit, mint Péter Gábor, a rettegett hatóság főnöke vagy Rákosi Mátyás, aki maga is hatalmi intrikák áldozatává válhat.

Az első világháborút követő hónapokban Közép- és Kelet-Európa politikai térképe gyökeresen átalakult. Az átalakulás egyik legfontosabb eleme az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi Magyarország darabokra hullása-szaggatása volt. A történeti Erdély, valamint a Bánság középső és keleti fele, továbbá az ún. Részek vagy Partium - együttesen 103 ezer négyzetkilométer 5,2 millió lakossal - az új román állam részévé vált. Az 1918 őszétől 1920. június 4-ig tartó folyamatnak több fontos állomása volt. A történelmi háttér felfestése után Romsics Ignác ezeket mutatja be - széles körű hazai és külföldi forrásbázisra támaszkodva. Részletesen foglalkozik az 1918. őszi sikertelen megbékélési kísérletekkel, majd Erdély román megszállásával, valamint az 1918. decemberi 1-jei gyulafehérvári román „nemzetgyűléssel" és ennek következményeivel, továbbá az új helyzetet szentesítő trianoni békeszerződés megalkotásának körülményeivel. A térképekkel gazdagon illusztrált kötet zárófejezete a két világháború közötti és alatti helyzetet, valamint az 1947-es párizsi békeszerződéshez vezető utat ismerteti.

Németh Miklós és Pozsgay Imre egy kötetben! Mellettük pedig Mayer Péter, Markovics Ferenc, Arató István, Kajli Béla, Kerezsi István és még sokan mások. Ismert, közismert és kevésbé ismert nevek egy beszélgetőkönyvben, amely a munkásőrség történetét öleli fel. A szerzők megfogalmazásában: több szempontból sem hagyományos interjúkötetet készítettünk, vállalva ennek előnyeit és hátrányait egyaránt. Köszönhető volt ez annak is, hogy a könyv megírását megelőzte egy, a testület teljes történetét feldolgozó kétrészes, összesen közel egyórás dokumentumfilm elkészítése a Munkásőrség - Egy párthadsereg története címmel. A munkásőrök nehéz ládát cipelnek. Amikor letették, hogy megpihenjenek, épp arra jön János bácsi, a téesz juhásza és megkérdi: Mit cipelnek fiaim? Hadititok!, feleli az egyik munkásőr. És nagyon nehéz a láda? Már hogyne lenne nehéz, mikor tele van kézigránáttal?, válaszol az egyik munkásőr. A korabeli viccben és többek emlékezetében is úgy él a Munkásőrség, mint egy kissé esetlen, sokszor idős embereknek a gyűjtőhelye vagy klubja. De a valóságban ez egyáltalán nem így volt. Az '56-os forradalom leverését követően létrehozott szervezet feladata sokáig kizárólag a rend(szer) védelmének a biztosítása volt. A kádári állam kiépülését követően kidolgozták háborús, határőrizeti és polgári védelmi feladataikat is. A kezdetben harminc-, majd hatvanezer fős párthadsereg létszámát tekintve a korabeli Magyar Néphadseregéhez képest is jelentős volt! A rendszerváltás során a hatalom részéről felmerült a testület átmentése is, de erre végül nem került sor. A Munkásőrség felszámolását 1989-ben a teljes ellenzék követelte, leszerelésük jelentős izgalommal töltötte el a magyar társadalmat. De hogy látták mindezt a korabeli vezető politikusok, katonák, és nem utolsó sorban maguk a munkásőrök? Az interjúkötet erre próbál választ találni.

Bár a Horthy-rendszer immár több mint két emberöltő óta a múlté, emlékezete és megítélése napjainkban is élénk viták tárgya. Vannak, akik a tényekre fittyet hányva még ma is fasiszta diktatúrának tartják, míg mások idealizálják, és a parlamentáris demokráciákkal rokonítják. A Helikon Kiadó ezért határozott úgy, hogy Romsics Ignác életműsorozatát a neves történész Horthy-korszakkal foglalkozó fontosabb írásainak kötetbe gyűjtésével és együttes újrakiadásukkal indítja útjára. Jóllehet a válogatás időben első (1982) és utolsó tanulmányának (2016) megjelenése között harmincnégy év telt el, azokat olyan mérvű gondolati azonosság köti össze, hogy egy-két apró - minden esetben jelzett - módosítástól eltekintve nemcsak a szerző újabb, hanem régebbi, pályája kezdetén írt tanulmányait is változtatás nélkül közöljük. Bízunk benne, hogy az az elfogulatlan, távolságtartó és tényszerű megközelítésmód, amely Romsics minden munkájához hasonlóan ezeket az írásait is jellemzi, sokakat fog hozzásegíteni a Trianon utáni negyedszázad eredményeinek és kudarcainak, fény- és árnyoldalainak fel- és megismeréséhez.

Ha áthaladunk az Anker közön, a második szám kapualja előtt, ma már nyomát sem találjuk annak, hogy 1910 és 1919 között itt működött a híres-hírhedt ateista-materialista diákegyesület, a Galilei Kör. 1990-ben kalapáccsal verték le a Galilei Kör Anker közi emléktábláját (ma már csak az egykori második emeleti klubhelyiséget jelző, belső emléktábla látható), mindez szokatlan indulat egy diákegyesülettel kapcsolatban. Miért?1919 után a radikális szabadkőműves páholyok támogatását élvező diákegyesületre elsősorban a Tanácsköztársaság funkcionáriusainak „keltetőjeként” emlékeztek, és bár a Galilei Körből valóban kikerültek népbiztosok, népbiztos-helyettesek és népbiztossági funkcionáriusok, de a diákegyesület 1908-as alapításakor mint hangsúlyozottan apolitikus, szabadgondolkodó, az önképzésre és a tudományra esküdő társaság indult útjára, amely az oktatás világiasodásáért és korszerűsítéséért állt ki. Ady Endre a „Láznak ifjú serege” címmel illette a galileistákat, versek sorát dedikálta a Galilei Körnek, Jászi Oszkár pedig abban bízott, hogy ők vezethetik át Magyarországot a „Balkánból Nyugat-Európába”. A kör jelentősége ellenére azonban 1960 óta lényegében nem jelent meg tudományos monográfia a nemzetközi hírű tudósok sorát adó diákegyesület történetéről.Csunderlik Péter levéltári anyagokra, kiadott és kiadatlan visszaemlékezésekre, a Galilei Kör kiadványaira és a korabeli sajtóanyagra építő munkája ezt a hiányt kívánja betölteni, elsősorban a diákegyesület történetének 1908–1914 közti „nagy korszakára” koncentrálva, de ismertetve a galileisták 1914 utáni, a Galilei Kör 1918. januári bezárásához vezető antimilitarista tevékenységét is. A galileisták 1918–1919-es eseményekben játszott szerepéről tudottakat is eddig nem ismert részletekkel gazdagítja a diákegyesület történetének feldolgozása.

A neves francia történész a hazai elfogultságoktól és történelmi „emlékezetzavaroktól” mentesen, tárgyilagos távolságtartással ad teljes képet Horthy személyes, katonai és politikusi életútjáról. Eddig sem magyarul, sem más nyelveken nem született korszerű szemléletű, tudományos igényű monográfia a XX. századi Magyarország tragikus negyedszázadának meghatározó alakjáról. Catherine Horel terjedelmes kötete objektíven elemzi Horthy személyiségének ellentmondásait, történelmi szerepét és felelősségét. A forrásmunkákat illetően Horel dolgozta fel először a vatikáni levéltár anyagait, és a korábbiaknál mélyebben tárgyalja Horthy portugáliai emigrációjának időszakát is. A szerzőt Horthy életpályájának feldolgozásában mindenekelőtt az a folyamat érdekelte, hogy a dualizmus korában szocializálódott, XIX. századi értékrendet valló katonaember a XX. század történelmi viharaiban hogyan változott meg, és hogyan nem volt képes mégsem alkalmazkodni azokhoz a politikai kihívásokhoz, amelyekkel szembesült.

Csunderlik Péter történész és Pető Péter újságíró évek óta írja együtt a Page Not Found történelmi stúdióblogot, amelyen tízes listákban szintetizálják a politika-, kultúr- és sporttörténet legfontosabb, legszebb, legaljasabb vagy éppen leghitványabb eseményeit, szereplőit és termékeit a Kennedy-gyilkosságtól a Kacsamesék félbeszakadásáig, a holdra szállástól a herevasalásig. Történelmi gonzóikban minden előfordulhat, a világtörténelem legnagyobb tévedéseit bemutató top tenbe bekerülhet nemcsak a Szovjetunió megtámadása, de a Bundesliga-frizura is, a magyar történelem legnagyobb beszólói között szerepet kaphat Könyves Kálmán és Mészöly Kálmán egyaránt, és a pszichedelia odáig terjedhet, hogy Szaniszló Ferenc aktuális heti monológjában ítélheti el Szerb Antal magyarnak, irodalomnak és történetnek csúfolt könyvét, az 1943-ban betiltott Magyar irodalomtörténetet. A kötet válogatást közöl az elmúlt években született írásokból, de bonus trackként négy vadonatúj toplista is helyet kapott a könyvben.

A könyv hősei aktív, cselekvő, azaz „modern” nők, akik olykor tiltások, nehézségek ellenére értek el sikert egy olyan korban, amikor a társadalmi modernizáció lelassult, és amely erősen a férfiaknak kedvezett, inkább az ő érvényesülésüket segítette. A szerzők megközelítésében a hangsúly azonban nem annyira az állam és a kormányok törekvéseire helyeződik, noha Klebelsberg Kunó és Hóman Bálint eltérő „nőpolitikáját” is bemutatják. Inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy a feministákon és a tömegkultúra normái szerint élő nőkön kívül a konzervatív világnézetű nők egyre nagyobb csoportjai akartak emancipálódni, a férfiakéval egyenlő jogokat kivívni egy keresztény-nemzetinek nevezett időszakban. E „konzervatív feminista” és más felfogású nők között ügyvédtől az állatorvosig, újságírótól a gyógyszerészig és filozófustól az országgyűlési képviselőig sok elfeledett nő található. A kötet a Horthy-kor nőtörténetének keresztmetszetét adja. Vizsgálja az első világháború hatásait az emancipáció folyamatában, és részletesen tárgyalja a korszakban zajló heves vitákat a „jó” és a „rossz” nőről, amelyekben ilyen kérdések vetődtek fel: milyen a nőies nő? Vajon elveszíti-e nőiességét a nő, ha egyetemre jár? Képes-e egyáltalán egy fiatal lány egyetemen tanulni, azaz elég okos-e egy nő ahhoz, hogy orvosnak vagy akár tudósnak álljon? A könyv alapos áttekintést nyújt a nők közép- és felsőfokú oktatásának helyzetéről, az értelmiségi nők munkavállalásának tendenciáiról és a nők nyilvánosságban történő – egyesületek, média, politika – egyre erőteljesebb megjelenéséről.