Najnovšie - Sociológia, etnológia strana 11 z 53

Kniha o živote a smrti je zbierkou autobiografických príbehov z pera švédskeho lekára a spisovateľa Axela Muntheho (1857 – 1949), ktorá sa od prvého vydania v roku 1929 nečakane stala celosvetovým bestsellerom a bola preložená do vyše štyridsiatich jazykov. Obsahuje rôzne, nie vždy chronologicky usporiadané epizódy z autorovho dobrodružného a na zážitky bohatého života. Keď ako mladý muž prvýkrát navštívi ostrov Capri, okamžite sa doň zaľúbi a zatúži sa tam presťahovať. Pri kaplnke San Michele stretne tajomného muža a uzavrie s ním faustovskú dohodu, ktorá má zaručiť, že sa mu to podarí. O tej chvíle podriaďuje tomuto snu všetky svoje kroky a v diele prevádza čitateľa dlhou a kľukatou cestou, ktorá k viedla k jeho splneniu: štúdium medicíny a prax „módneho lekára“ v Paríži, letá strávené stavbou vily na Capri, lekárska prax v Ríme, medzitým epidémia cholery v Neapole, zemetrasenie v Messine, vojna a iné ťažké skúšky, ktoré ako lekár prekonal. Pestré zážitky prepletá úvahami na vážne i ľahšie témy ako smrť, eutanázia, výskum na zvieratách, postavenie žien či povaha niektorých zvierat. Približuje rušné roky strávené vo veľkomeste, kde liečil šľachticov a zbohatlíkov, ale aj bedárov v chudobných štvrtiach, a pokojný vidiecky život na milovanom ostrove, ktorého jasné svetlo sa mu napokon stalo osudným. Sám priznáva, že udalosti nepodáva vždy presne tak, ako sa prihodili, pretože chce, aby vyzneli čo najpôsobivejšie. Niektoré časti svojho života z rozprávania vynecháva a miestami sa dostáva za hranicu skutočnosti – do ríše fantázie. Muntheho dielo však okrem živého, zábavného a dramatického rozprávania prináša svedectvo nielen o jeho zaujímavých životných peripetiách a celoživotnej láske k zvieratám, ale aj o rôznych aspektoch vtedajšej spoločnosti a o svete, v ktorom žil a pôsobil.

An ode to humanity. This is a book about us, humans. Each short story touches on a different aspect of humankind, trying to discover what it means to be a human. This is a collection of ideas that are worth hearing so that we can reconnect with ourselves, and realise what we are capable of. The book also discusses the dark side of human nature, as well as its most inspiring aspects.

With the Rescuing Our Inalienable Rights conference book, Lénárd Sándor invites the readers on a true intellectual journey that aims to explore the historical importance of the Universal Declaration of Human Rights (UDHR). On the occasion of the 75th anniversary of this landmark document, the Mathias Corvinus Collegium, in collaboration with the Barna Horváth Law and Liberty Circle, organized an international conference to commemorate this remarkable achievement. The book contains the views and insights of renowned law professors, political philosophers, and judges from various constitutional and international courts from every legal culture and from every corner of the world. It also reflects a “rescue mission” since the widely shared consensus regarding the UDHR has grown weaker over the past decades. As the biblical story of the Tower of Babel showed, the idea of human rights has its dangers. The increasing belief in the omnipotence of human rights will lead astray instead of providing safeguards and solid guidance. The unique contributions of the authors help the reader comprehend the current debates and controversies around human rights, as well as provide guidance on the consensus around the UDHR. 

Seit das Deutsch-Ungarische Institut für Europäische Zusammenarbeit am Mathias Corvinus Collegium im Dezember 2020 in Budapest gegründet wurde, ist es sein erklärtes Ziel, den Dialog und Austausch in den Beziehungen beider Länder auf allen Ebenen zu fördern. In den nunmehr vier Jahren seines Bestehens vermochte das Institut, zahlreiche Vertreter des öffentlichen Lebens zusammenzubringen und vielfältige Veranstaltungen für ein breites Publikum zu realisieren. Zugleich waren die Mitarbeiter des Instituts intensiv damit beschäftigt, durch eine Vielzahl verschiedenartigster Texte und Beiträge zentrale Fragen des deutsch-ungarischen Verhältnisses zu diskutieren und die nicht immer problemlos verlaufenden bilateralen Beziehungen in die Belange des gemeinsamen Hauses Europa einzubinden.Mit der Reihe „Beiträge zur deutsch-ungarischen Verständigung“ hat das Institut 2023 eine regelmäßige Publikationsplattform eröffnet, um bilaterale Fragen und Probleme einem interessierten deutschsprachigen Lesepublikum aus ungarischer Perspektive näherzubringen.Der zweite Band der Reihe versammelt eine Auswahl wissenschaftlicher Veröffentlichungen der Institutsmitarbeiter. Das Themenspektrum umfasst die wichtigsten Politikfelder der Sozial-, Wirtschafts- und Außenpolitik, behandelt Fragen der ungarischen Kultur, Geschichte und Gesellschaft und richtet den Blick, nicht zuletzt, auf die Beziehungen des Landes zu seinen europäischen Nachbarn in West und Ost.Seit dem Kollaps der kommunistischen Zwangsherrschaft und der demokratischen Wende 1989/90 hat Ungarn einen weiten Weg zurückgelegt. Nahezu alle Felder in Politik und Kultur, Wirtschaft und Gesellschaft wurden entscheidenden Wandlungsprozessen unterworfen – aufs Ganze gesehen hat das Land die mit diesen Transformationsprozessen verbundenen mannigfachen Schwierigkeiten erfolgreich bewältigt, auch und gerade im Vergleich mit seinen mittel- und osteuropäischen Nachbarn.Das Deutsch-Ungarische Institut für Europäische Zusammenarbeit am Mathias Corvinus Collegium in Budapest bemüht sich seit seiner Gründung im Jahr 2020 darum, einem interessierten Publikum fundierte, wissenschaftlich abgesicherte Einsichten und Informationen zum ungarischen Staat und seinen Bürgern, seiner wirtschaftlichen und gesellschaftlichen Verfassung, den Beziehungen zu seinen Nachbarn in West und Ost und, nicht zuletzt, den integrativen Fundamenten des Zusammenlebens zu vermitteln.Diesem Ziel dienen die zwölf Beiträge des hier vorgelegten zweiten Bandes der 2023 eröffneten Reihe „Beiträge zur deutsch-ungarischen Verständigung“. Die Institutsmitarbeiter widmen sich darin ausgewählten Themen und Fragestellungen aus den verschiedensten Bereichen des ungarischen öffentlichen Lebens: Was hat es mit dem vieldiskutierten ungarischen Wahlrecht auf sich? Welche Rolle nimmt das Land als Partner innerhalb der NATO und der EU ein? Und was ist Budapests Ansatz für die europaweit umstrittene Frage der Migrationspolitik? Indem sich der Band diesen und weiteren Fragen widmet, zeichnet er zugleich die eigenen Wegmarken des Deutsch-Ungarischen Instituts für Europäische Zusammenarbeit nach und dokumentiert die wissenschaftlichen Ergebnisse aus den ersten vier Jahren Institutsgeschichte.

Fucsaságok és meghökkentő tébolyok világába vezet ez a szellemes könyv, minden lapján valami különös őrültségbe botlunk. Conan Doyle megjelent az Albert Hallban - hat nappal a halála után. Ringo Starr ördögűzésnek köszönheti különleges technikáját. Silvester Stallone édesanyja ismert fenékjós volt. Tizennégy évvel a halála után John Lennon megszólalt egy épp felvett lemezen. A Titanic katasztrófáját 1898-ban már megírták. Az irodai növények képesek kinyomozni, ki a gyilkos... A meghökkentő, hihetetlennek tűnő eseményekről nem egyszer kiderül, hogy nem a képzelet szüleményei, igenis megtörténtek a valóságban, vagy legalábbis van némi valóságalapjuk. Ha nem is hiszünk el mindent az utolsó betűig, az biztos, hogy egy percig sem unatkozunk.„Csak két dolog végtelen: az univerzum és az emberi hülyeség. Bár az univerzumban nem vagyok teljesen biztos.” (Albert Einstein)

Paul Hollander (született Hollander Pál) magyar származású szociológus, történész szenvedélyes antikommunista volt, aki mindkét totális diktatúrát a saját bőrén tapasztalta meg. Éppen ezért soha nem törődött bele abba, hogy különbséget tegyenek hóhér és hóhér között. Nem tűrte, hogy felmentést adjanak a kommunista bűnözőknek. Hogy eltagadják bűntetteiket, mentségeket keressenek rájuk, vagy ki akarják magyarázni azokat.

„… Maga Szabó Zoltán egy Észak-magyarországi falu szociális anatómiájával (A tardi helyzet) tette le a garast, majd a „Palóctáj” átfogóbb szociográfiájával folytatta tényirodalmi munkásságát. Ám a Cifra nyomorúságban, sajnálatunkra, nem találkozunk a Parád melletti (vagy inkább mögötti) zsákfalu, Bodony említésével. De talán nem is kell sajnálnunk, hiszen napjaink szociográfusa (éledezne a műfaj?) nem kényszerül ismétlésekre a múltat illetően. Igaz, nem is elsősorban a múlt érdekli, hanem a „süllyedő” falu jelene - és legalább ennyire: jövője. Hisz maga is e falu szülötte, és a látlelet megírásakor lakója is. De nem csak lakója, hanem elszivárgó értelmiségének képviselője is (maga is az „elszivárgás” állapotában).{MORE}Nem csinál titkot érintettségéből. Sőt munkájának gerincvonalába helyezi saját dilemmáját: „menni vagy maradni?” Ez a tépelődés mintegy logikai váza a fölsorakoztatott tényeknek, melyeknek egyik része azt látszik bizonyítani, hogy érdemes (lenne) itt maradni és kreatív gondolkodású értelmiségiként érdemlegesen hozzájárulni a falu boldogulásához - mindazon tények ellenében, amelyek azt sejtetik, hogy a jelenlegi világgazdasági áramlatokkal szemben a ma élő felnőtt nemzedéknek kevés az esélye kivárni az adott kistérség ökológiai szempontú felértékelődését. Ám az írást. melynek szövetében ugyan sajátosan keverednek a vallomásosságból eredő egyértelműen irodalmi elemek a gyakorlati tervező-szervező mindenes szakmai nyelvezetével - mindenképpen fölértékeli, hogy „a bodonyi helyzet” nem csupán az adott, éppen ilyen nevű Heves megyei falura jellemző.

Chairs in the Museum: Character, Habit, Function. Beyond its aesthetic dimension, museum presentation—the act of placing artefacts in exhibition spaces to create interpretation—testifies first and foremost to how researchers and curators view culture, the museum, and the artefact as concepts. To display—to translate thoughts into spatial and visual language—is to render all of the above visible within the realm they occupy. In the end, many different qualities are achievable: hierarchic and glorifying; satiated with prima donna allure; dazzling and awe-inspiring; or, alternately, close and reserved; democratic; provocative of conversation and debate; or anything in-between. If the intent of organisers is to construct visual character, to render the exhibition dramaturgy readable by those who come to view it; and if visitors are at the same time curious enough—are open to connecting thought and spectacle to motion—then the narrative approach, where intellectual reception is enhanced through active, spatial thinking, will bring out the appropriate ‘reading’. The result is the creation of a dynamic exhibition in which creators, users, and artefacts all take part as operative players. At such an event, the dramaturgy, rhetoric, and roles created by museum staff set the stage for communal thought with museum users. The creators and curators of Chair Pairs made a conscious effort to set an exhibition stage that was active and changeable, while supplementing visual character and spatial arrangement with plasticity, and sight with touch and smell. Of course, this manifested differently with the museum pieces themselves than it did with the objects produced specifically for the exhibition or the elements of the surrounding installation. The result was an exhibition that was not only an installation, but also a workshop, platform, and forum—an experiment in the framework of genre and form. Its points of departure in creative thinking were 1) the act of sitting, 2) the furnishings that facilitate that, and 3) the way such objects are used and produced. The domain of ethnography as presented in museums focuses heavily on everyday life, including periods of both activity and passivity. In many cases, the activities involved are so completely evident as to be virtually invisible. So it is with sitting, an act that can be performed in myriad ways. We sit to rest, for a moment or hours; we sit to feel more comfortable; we sit to reach things better; we sit because it is less strenuous than squatting. We sit at table, at the window, at bedside, at circle, at the udder. Preferred heights vary from person to person: some like to sit close to the ground, others up high, where they can swing their feet. Anything goes, really. And for each such practice one finds a seating solution ready to serve, as Chair Pairs revealed to those who tread its floors with open eyes. In a museum, one explores the act of sitting by examining the furniture that enables it: form, function, material, technology, design, construction, colour scheme, and decoration in every variation. At the Museum of Ethnography, analytical work on the topic of the chair culminating in an exhibition is not without precedent. In 1999, when the institution had just published its catalogue for The Chair, an exhibition that had explored and analysed the Furniture and Lighting Collection’s various seating accommodations, it was at the same time opening its doors on Have a Seat!, an event that began as an exhibition of chairs, but expanded from there into the broader, more exciting domains of the symbolic relationship between object and society (nation, community, individual) and its translation into exhibition language. For me, the latter of these was the first exhibition I had encountered where I grasped the fascination scientific historical processes can hold not only for researchers, but for visitors, as well. The trick is to explain them in a way that is simultaneously analytical and c

„Miközben Kató beszélt, a királyi ügyész minden szavát és rezdülését feszülten figyelte. Még nem akart dönteni, hisz-e az asszonynak vagy sem. Azt viszont biztosan tudta: egészen pontosan kell értenie, mi miért történt azon a tragikus napon, és sokkal mélyebbre kell majd ásnia az emberi lelkekben, mint elsőre sejtette.”Az 1920-as években történt veszprémi apósgyilkosság hónapokig izgalomban tartotta az egész országot: egy harminckét éves gazdatiszt, Bárdy Géza a vasárnapi ebéd alatt váratlanul felállt, apósa mögé lépett, és fejbe lőtte.Vizler-Nyirádi Luca 1980-ban született Budapesten. Szociológus, újságíró. Első regényének alapja családi vonatkozású, igaz történet, amelynek megírását csaknem kétéves kutatómunka előzte meg. Íróként főleg pszichológiai és szociokulturális kérdésekkel foglalkozik.

Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában. Hogyan válnak ezek az emberek olyanokká, amilyenek, és mik a legfőbb jellemzőik? Milyen típusai vannak az idiótáknak? És hogyan viselkedjünk velük szemben? Claudia Hochbrunn sok humorral és csípős megjegyzésekkel elemzi az egyes személyiségtípusokat, és megmutatja, hogy tudunk némi odafigyeléssel, kis türelemmel és néhány kisebb-nagyobb kommunikációs trükkel boldogulni velük.

2023 was the 50th anniversary of the death of Leo Strauss (1899–1973). Strauss was an extraordinary scholar whose books and essays covered a wide range of figures in the history of political philosophy, from Thucydides, Aristophanes, Plato, Aristotle, and Xenophon in the ancient world, to Alfarabi, Averroes, Judah Halevi, Maimonides, and Marsilius of Padua in the medieval world, to Machiavelli, Hobbes, Spinoza, Locke, Rousseau, Nietzsche, and Heidegger in the modern world. Strauss transformed our understanding of the transition from the medieval period to the modern era, offering novel, insightful, and often unsettling perspectives on the history of political philosophy. Both reviled and celebrated as a conservative thinker, but difficult to understand by means of conventional categories, Strauss is a polarising figure. This volume compiles essays by leading scholars and thinkers that evaluate his achievements. Most of these essays were presented at a conference to mark the anniversary of his death, which was held at the Mathias Corvinus Collegium in Budapest, Hungary on 12th October 2023. Strauss said that positivism is a mode of thought that “is reminiscent of death but utterly lacks the majesty of death.” Although Strauss is no longer with us, his legacy is very much alive.CONTRIBUTORS: Iraj Azafazar, Timothy W. Burns, Andreas Kinneging, Laurence Lampert, András Lánczi, Zbigniew Janowski, Jakub Jinek, Till Kinzel, Mark Shiffman, William Wood

Találd meg a hiteles belső világodat ezzel a munkafüzettel!Az elismert klinikai pszichológus, dr. Christine Yarosh a kognitív viselkedésterápiával segít javítani az önértékeléseden.Az érzés, hogy rendben vagyunk, ugyanolyan készség, mint a többi: tanulható. A kognitív viselkedésterápia széles körben elterjedt és bizonyítottan működő módszer az önbizalom növelésére. Megtanít arra, hogyan azonosítsuk és vonjuk kétségbe a fejlődésünket hátráltató gondolatokat. A segítségével szakíthatunk a sajnálatosan jól bejáratott rossz szokásainkkal. Ez a könyv nemcsak elmagyarázza a kognitív viselkedésterápiát, hanem célratörően és gyakorlatiasan segít abban, hogy higgyünk a saját képességeinkben és kihozzuk magunkból a legjobbat.Azonosítsd! A kérdések és feladatok megmutatják az önértékelésed jelenlegi állapotát és segítenek az ezzel kapcsolatos céljaid megfogalmazásában.Kérdőjelezd meg! Fedezd fel az egyszerű stratégiákat, amelyekkel eltávolíthatod az önértékelésedet visszafogó hiteket és viselkedéseket az utadból.Változtasd meg! Megtanulod, hogyan építheted be az életedbe a tudatos jelenlétet (mindfulness), az öngondoskodást és a rugalmasságot, amelyekkel tartóssá teheted a sikereidet az önbizalmad megerősítésében.

A century and a half ago, prominent developments took place in the field of Hungarian museum affairs. Partly on home soil, partly far from the country. At that time, Ferenc Pulszky was appointed head of the Hungárián National Museum. During the 1869-1872 parliamentary term, he was not only an influential personality within the ruling party and a member of parliament, but also the speaker of the finance committee of the House of Representatives. Partly as museum director, partly due to his political weight, he worked hand in hand with his childhood friend, the Minister of Religion and Education József Eötvös, to bring the National Museum under the supervision of the Hungarian Parliament, both legally and financially. In the budget debate about this, Eötvös (1976a: 93) gave a speech in which he basically set a new direction fór the future operations of the National Museum. During the following years, Pulszky created a modern museum structure divided into departments which nőt only determined the internál structure of the National Museum, but also the nature of other museums developing from its departments. In parallel, events that significantly impacted Hungárián museums were taking place in distant parts of the world, in Ceylon [Sri Lanka], China, Japan and Southeast Asia. At that time, the frigate Donau of the navy of the Austro-Hungarian Monarchy sailed around the world so that the delegation it was earrying could conclude diplomatic and trade agreements with three East Asian and four South American countries on behalf of Emperor and King, Franz Joseph. Collecting scientific objects and knowledge was integral to such trips for centuries. Until that time, however, Hungary had not had an opportunity to participate insuch expeditions alone due to its political position. This situation changed thanks to the dualistic political system created in 1867 as a result of the Austro-Hungarian Compromise, i.e. the establishment of the Austro-Hungarian Empire. It was then that the Mathematics and Natural Sciences Department of the Hungárián Academy of Sciences and the president of the academy, József Eötvös, seized the first opportunity that presented itself. As minister of religion and education, i.e. culture of the first Hungarian government after the Compromise, he arranged for Hungarian scientists to participate in and possibly collect during the expedition. Eötvös not only won the right for Hungarian scientific participation in the face of the government in Vienna. His role was also outstanding because, aside from the traditional focus on natural history, he initiated collection of “ethnological” objects and Information as part of the agenda. Although the acquisition scope of the Hungárián National Museum, founded in 1802, was basically limited to Hungary, the natural Sciences already began to stretch this framework by the 1830s due to their universal nature.1 Thus, even though only occasionally, cultural goods from outside Europe came into the museum’s collections, mainly as gifts. They primarily consisted of coins, bút alsó, from time to time, included Egyptian antiquities. The dividing line between the acceptance of such assemblages was basically determined by whether the ereators of the objeets in question were classified as “natural” or “cultural” peoples or from past civilizations, and whether the objeets were offered as gifts or as items for purchase. Following such antecedents, József Eötvös’ instructions to János Xántus were delivered in November 1868. According to him, Xántus should “increase the natural history, ethnographic and bibliographic collections of the Hungarian National Museum, the Hungarian Academy of Sciences, and the Royal Hungarian University of Science”.2 This was a clear sign of the change in the way cultural policy leaders envisioned the future of Hungarian public collections following the Compromise. In this request addressed to Xántus, a government off icer for the f irst time issued instructions to co

In his latest book, Balázs Orbán, the political director of the Hungarian Prime Minister, delves into the shifting dynamics of the present world order. He scrutinizes the risks associated with recent trends toward decoupling and bloc formation, and, as a solution, proposes a strategic masterstroke – the "Hussar Cut" for Hungary: the Hungarian strategy of connectivity. With this strategy Hungary aspires to be a key player in its region and, through extensive connections, to mitigate the effects of today’s geopolitical confrontations. For readers seeking a profound understanding of Hungarian politics alongside situational assessments and the reasoning behind pivotal decisions, Balázs Orbán's book is a must-read. Tucker Carlson (Political commentator) - "The Hungarian government cares foremost about Hungarians. If that shocks or offends you, you’re part of the problem and should have no power over other people. If on the other hand it sounds like exactly the sort of country you’d be grateful to live in, read this book." Ivan Krastev (Founding Board Member of the European Council on Foreign Relations) - "Anyone who wants to know how the current Hungarian leadership sees the place of its country in the world and anybody who is interested to grasp Budapest’s “hussar cut” strategy should read Balázs Orbán’s book." Sebastian Kurz (Former chancellor of the Republic of Austria) - "Hungary is assigned an ambitious role in world politics as a middle power maintaining extensive political relations and economic cooperation within and outside of its own natural geopolitical environment." Kevin D. Roberts (President of The Heritage Foundation) - "In The Hussar’s Cut, Balázs Orbán eloquently and thoroughly explains Hungary’s national and geopolitical strategy—as well as how the world, especially the West, may learn from its example." Jeffrey D. Sachs (Economist, University Professor at Columbia University, President of the UN Sustainable Development Solutions Network.) - "Balázs Orban’s message to Hungary and to the world is clear and correct: connect through trade and ideas; don’t build opposing blocs; take pride and guidance in ancient wisdom and culture; look both east and west; and above all, support peace! This meditation on “connectivity” will inspire readers, guide Hungary, and help the world to find the path to peace, cultural enrichment, and sustainable development."

Tanuljon meg 28 nap alatt gyorsolvasni! Könyv + oktató programhoz való hozzáférés Élete leghasznosabb, legtöbbet jövedelmező készsége lehet A gyorsolvasás a leghasznosabb készség, amit ma meg lehet tanulni. Ez egy nagyon egyszerűen elsajátítható technika, ami meg tudja változtatni az életünket. Mit nyerhet a gyorsolvasás elsajátításával? Két-háromszor gyorsabban tud olvasni, papíron, számítógépen, könyvolvasón vagy mobilon. Kétszer-háromszor annyit tud megjegyezni az elolvasott szövegből. Így egy óra olvasással négyszer-tízszer annyi információt képes elsajátítani! Gondoljon bele: ha a munkájának jelentős része olvasásból áll, akkor egyetlen óra alatt annyit érhet el a gyorsolvasás elsajátítása után, mint előtte egy teljes nap alatt! Kinek a legnagyobb áldás, ha megtanulnak gyorsolvasni? Diákoknak, középiskolásoknak és egyetemistáknak. Egy vizsgára gond nélkül fel lehet készülni egy nap alatt! Mindenkinek, aki a munkájában sokat olvas: vezetők, mérnökök, közgazdászok, orvosok, jogászok, bankárok, tanárok és minden értelmiségi munkát végzők. Mindenki, aki komolyan veszi az élethossziglani tanulást. Mennyire nehéz megtanulni a gyorsolvasni? Ennek a könyvnek a segítségével 28 nap alatt, napi egy óra gyakorlással elsajátíthatja a gyorsolvasást. Ráadásul ez a tudás olyan mint a biciklizés: soha többe nem fogja elfelejteni! A gyorsolvasás megtanulása már-már tisztességtelen előny mindenkivel szemben egy életen át! Ezért minél előbb tanulja meg annál jobban jár vele. Ajánlott 12 éves kor felett mindenkinek!

Vannak-e „no-go zónák” Európában? A kérdést az elmúlt években indulatos viták övezték, melyek során politikusok, szakpolitikusok, elemzők, publicisták és egyszerű polgárok feszültek egymásnak érveikkel. Bár a gyakran ideológiai síkon zajló polémia még messze nem ért véget, egy dolog biztosan látszik: az elmúlt évtizedek során Európa nagyvárosaiban valami végérvényesen félrement. A bevándorlók lakta környékek története az 1960-as évekre nyúlik vissza, amikor tömegesen kezdtek érkezni emberek a volt gyarmatokról, illetve államközi munkaerő-kölcsönzési szerződések keretében. A befogadó államok a legalacsonyabb ingatlanárú környékeken szállásolták el őket, ahova a családegyesítések és a későbbi bevándorlási hullámok révén újabb tömegek érkeztek. Eközben a többségi társadalom tagjai fokozatosan kiköltöztek e negyedekből, így hol vegyesebb, hol homogénebb etnikai tömbök, párhuzamos társadalmak alakultak ki. Ennek következtében mára számos olyan városrész jött létre Európában, amelyben az utcák képe és a társadalmi kultúra eltér a többségi társadalom által lakott környékekétől, a szociális körülmények és a közbiztonság rosszabb a máshol megszokottnál, a hatóságok különleges protokollt követnek intézkedéseik során, vagy egyszerűen a többségi társadalom egyes tagjai diszkomfortosan érzik magukat. A Migrációkutató Intézet munkatársai által írt kötet tematikusan hasonlítja össze Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, az Egyesült Királyság, Németország és Svédország bevándorlók lakta városrészeit, hogy ezzel is újabb aspektusból vizsgálja ezt a napjainkat meghatározó ezerarcú problémát.

Van-e boszorkány a Macbethen túl? Hányféle lény bukkan föl a Nibelung-tetralógiában? Ki az a híres koraromantikus író, aki operát írt Undinéről, a vízitündérről? Hány zeneszerzőt ihletett meg Goethe megrázó erejű verse a Villikirályról? Hogyan változtatta meg Stravinsky életét a Tűzmadár?Míg Bősze Ádám első könyvében, a Nagy zenészek, nagy szerelmek című kötetben a zenetörténet hálószobatitkait ismerhettük meg, addig a Muzikális bestiák fókuszában a zeneirodalom különleges lényei, furcsa kreatúrái állnak. A törpék, angyalok, boszorkányok, szárnyas lovak, főnixmadarak, rémlények és hegyi szellemek révén elvarázsolt mesevilágba repülhetünk, a lapszéli QR-kódok segítségével pedig meg is hallgathatjuk azokat a műveket, amelyek róluk szólnak. Engedjük hát szabadon száguldani a fantáziánkat, merüljünk el a varázslények elragadó kavalkádjában!

Három generációnyi roma család küzdelme Magyarországon a mélyen gyökerező előítéletek ellen, amelyek meghatározták életüket. Az első két generáció folyamatosan szembesül a rendszerszintű diszkriminációval és a társadalmi kirekesztéssel, míg a harmadik generáció végül kitör ebből a körből, és saját utat vágva halad előre az elfogadás és méltóság felé egy olyan világban, amely hosszú időn keresztül mindkettőt megtagadta tőlük.

Pascale Robert-Diard elismert francia újságíró lebilincselő tárgyalótermi drámája azt vizsgálja, miért hazudott egy tizenéves áldozat a megerőszakolásáról, és hogy milyen könnyen lesz a hátrányos helyzetűekből bűnbak. A tizenöt éves Lisa átlagos kamasz, aki sütkérezik a fiúk és a férfiak újdonsült figyelmében. Amikor viselkedése hirtelen megváltozik, tanárai aggódni kezdenek, átmeneti hangulatingadozásnál többre gondolnak. A lány végül elmondja, hogy többször is bántalmazták, és a gyanú egy Marco nevű fiatal férfira terelődik, aki néhány hónapig Liza szüleinek házában dolgozott. A szegény családból származó, erőszakos, alkalmi munkákból tengődő, egyedülálló férfit habozás nélkül tíz év börtönre ítélik. Mindenki elintézettnek tekinti az ügyet, és továbblép, a húszéves Lisát azonban bűntudat gyötri. A fellebbviteli tárgyalás előtt új ügyvédet keres egy nő személyében. Alice Keridreux elvállalja az ügyet, és karrierje legkockázatosabb tárgyalása elé néz: egy hazug áldozatot kell védenie. A #metoo-mozgalom és az osztályok közötti egyenlőtlenségek metszéspontjában játszódó regény egy Harper Lee és Georges Simenon nyomdokain haladó bírósági próza, egy szokatlan szembenézés felkavaró története. Pascale Robert-Diard (1961) politikai újságíróként került a Le Monde-hoz, bírósági tárgyalások százairól tudósított, 2002 óta a jogi rovat vezetője. A kis hazug című regényét Goncourt-díjra jelölték, eddig hat nyelvre, köztük angolra is lefordították.