Jazyk


Väzba


Nagykommentár a Róma I. rendelethez


Mivel a Róma I. rendelet a szerződéses kötelmek összességét lefedi, ezért a jelen mű bármilyen szektorban hasznosítható, amely nemzetközi elemmel rendelkező szerződések alapján működik. A kommentárt egyformán forgathatja a nemzetközi adásvételi, forgalmazói vagy ügynöki szerződésekkel foglalkozó ügyvéd vagy jogtanácsos, a nemzetközi banki, pénzügyi vagy biztosítási szolgáltatást nyújtó vállalkozás jogásza, a nemzetközi szállítmányozó vagy fuvarozó cég jogtanácsosa, ugyanúgy, mint például a szórakoztatóipar egyes ágaival vagy a médiával kapcsolatos nemzetközi szolgáltatások jogi hátterét biztosító ügyvédi iroda. Az egyformán hasznos lehet fogyasztóvédelmi szervezeteknek, ha nemzetközi fogyasztói jogvitával van dolguk, és az összes, külföldön dolgozó magyar munkavállalónak, vagy Magyarországon munkát vállalt külföldinek is. A Róma I rendelet egyetemes alkalmazási igényéből kifolyólag kapcsolóelvei akkor is alkalmazandóak, ha a szerződésben a lényeges külföldi elem nem az EU területén realizálódik. Az tehát ugyanúgy alkalmazandó akkor is, ha a szerződésben például az Egyesült Államokkal, Kínával, Oroszországgal, Ukrajnával vagy Izraellel kapcsolatos lényeges külföldi elem van, mintha a nemzetközi magánjogi szerződés az EU területén belül maradna.  A szerző tagja volt az Európai Bizottság által létrehozott egyik szakértői csoportnak, amely a Róma I rendelet megalkotása során kiadott Zöld Könyvre a tagállamoktól és a gazdaság szereplőitől érkezett válaszokat véleményezte. Napjainkig rész vesz a Róma I rendelet tagállami bírósági gyakorlatának felmérésében. PhD dolgozatát a szerződéses jogválasztás témájában védte meg 2008-ban, és számtalan szakcikk és tanulmány szerzője a Róma I rendelettel és a szerződésre alkalmazandó jog meghatározásának kérdéseivel kapcsolatosan.  Szerzői ajánló2009. december 17-én lépett hatályba Az Európai Parlament és a Tanács?593/2008/EK rendelete (2008. június?17.) a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról (Róma I.). A rendelet egységes kollíziós szabályokat teremtett az Európai Unió tagállamainak bíróságai számára a szerződéses kötelmek összességére nézve. Mint ilyen, a Róma I rendelet a külkereskedelemtől a határokon átnyúló különféle szolgáltatásokon át az EU-n belüli munkaerő áramlásáig vagy a tömegesen létrejövő, nemzetközi elemmel rendelkező fogyasztói ügyletekig minden területen érezteti hatását.  Az eltelt bő egy évtized során többé-kevésbé kialakult a rendelet egységes és autonóm értelmezése, melyhez az Európai Unió Bíróságának vonatkozó ítéletein kívül számtalan tagállami ítélet is rendelkezésre áll. Ezen utóbbiakat az Európai Bizottságnak a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködésen belül kiírt tematikus pályázatai keretében rendszeresen összegyűjtik és közzéteszik. Másrészt, mostanra a Róma I rendeletet igen szerteágazó jogirodalmi munkák is feldolgozták, amelyek között a nemzetközi magánjogi egyetemi tankönyveken és jegyzeteken, valamint szakcikkeken kívül több idegen nyelvű, külföldön megjelent Róma I kommentár is található. A mű komplex módon dolgozza fel mind a rendelkezésre álló joggyakorlatot, ideértve az Európai Unió Bíróságának ítéleteit, a magyar bíróságok gyakorlatát és – egyedülálló módon – a tagállami bíróságok közzétett vonatkozó határozatait is, mind a hazai és nemzetközi jogirodalom fontosabb műveit. A más tagállamok bíróságainak joggyakorlatára vonatkozó részek tartalmazzák az egyes külföldi ítéletek hivatalos hivatkozási információit, valamint az azok internetes elérhetőségéhez szükséges leírást (forrásmegjelölést) is. Mivel a rendelet egységes és autonóm alkalmazása a részleteket tekintve a tagállami bíróságok ítélkezésében alakul ki, ezért ezek az ítéletek az EU-n belül hivatkozási pontként szolgálhatnak más tagállamok bíróságai számára is.  A Róma I rendelet a nemzetközi kollíziós magánjog számos kérdését érinti. A szerződések kapcsolóelvein kívül kifejezetten szabályozza például a renvoi-t, a közrende
Na stiahnutie
29,26 €

Engedj el!


James Penningtonnak két kamasz fiát és önmagát is a felszínen kell tartania bántalmazó, alkoholista felesége mellett. James mindent megpróbál megtenni, hogy kikerüljön felesége karmai közül, és megvédje a fiait. Az őrület közepén úgy határoz, hogy naplóban rögzíti a múltat, elmeséli, hogyan is kerül számító felesége csapdájába. Visszarepül az időben a hetvenes évek New York Cityjébe, ahol az egyetemisták felhőtlen életét élve csak az apja általi elvárásokkal kell megküzdenie. Azonban egy bulizós este során megismerkedik egy gyönyörű tizenhét éves lánnyal, és az egyéjszakás kaland örökre összeköti a sorsukat. Maggie hamarosan visszatér James életébe, és közli, hogy gyereket vár. James úgy dönt, hogy felelősséget vállal, és miután apja kitagadja, az északi Glens Fallsba költözik, és teljesen új életet kezd tinédzser feleségével, ezzel örökre szakítva gazdag városi életével. Azzal csak később szembesül, hogy Maggie súlyos pszichés gondokkal küzd. Vajon Jamesnek hogyan sikerül az őrület közepette felnevelnie fiait, miközben a felesége egyre inkább csúszik le a lejtőn? „A Pennington-sorozat emlékezetes volt számomra. Mély érzelmeket váltott ki belőlem, a karakterei pedig a szívembe férkőztek. A most elinduló előzménysorozat első kötetében közvetlen közelről megismerhettem azt a poklot, amit Maggie teremtett a kisvárosi élet színfalai mögött. Az Engedj el a férj, James Pennington keserű vallomása a házasságukról, ami újra érzelmi hullámvasútra ülteti az olvasót, rohanva az elkerülhetetlen tragikus vég felé.” Kelly – Kelly és Lupi olvas „James Pennington könyve ugyanannyira magával ragadó, mint az eredeti trilógia, és nem kevésbé szívszaggató. Bepillantást enged a szülők életébe, megpróbáltatásaiba, gondolataiba, tökéletesen kiegészítve ezzel David, Chris és Amy történetét.” Nancy Book Heaven „Szaszkó Gabriella ismét különlegeset alkotott. Bár már nagyon vártam, hogy megismerjem James történetét, borzasztó nehéz olvasmánynak bizonyult, ismerve a végkifejletet. Ezzel együtt azt gondolom, hogy az Engedj el a Pennington-univerzum egyik létfontosságú darabja. Hiánypótló kiegészítése annak, amit az első három könyvben David és Chris történetéből megtudtunk. A Pennington-rajongóknak kötelező!” Ladányi Klári, Írásról és könyvekről blog
Na stiahnutie
8,45 €

Maradj velem (bővített kiadás)


David Pennington a saját szabályai szerint él: sikeres író és öntörvényű alak, aki mindenkit távol tart magától, a bátyját, Christ kivéve. David élete azonban teljesen felborul, amikor Chris, a sikeres manhattani ügyvéd öngyilkosságot követ el a saját lakásában. Látszólag semmi sem indokolja a szörnyű tragédiát, hiszen a testvére mindig rendezett életet élt, sikeres volt a munkában és a magánéletben egyaránt. David úgy dönt, megírja családjuk történetét, és megpróbál válaszokat találni Chris tettére. A nyugodt visszaemlékezést azonban bátyja volt menyasszonya, Amy megjelenése szakítja félbe. Ahogy David egyre mélyebbre merül a múlt sötét bugyraiban, és szembenéz a családjában történt szörnyűségekkel, úgy kerülnek egyre közelebb egymáshoz Amyvel… Túl lehet-e lépni a múlt sebein és fájdalmain egy új élet reményében? Fel lehet-e dolgozni egy szeretett testvér halálát? Lehet-e jövője egy olyan kapcsolatnak, mely egy ilyen tragédia árnyékában születik? Vajon David képes lesz lezárni a múltat, vagy örökre a szörnyűségek rabjává válik? „A Pennington család és története jelkép. Szimbóluma minden egyes családnak a világ bármely táján, akik rejtegetik a sebeiket, akik álca mögé kényszerülnek, és akiket elforduló vagy megvető tekintetek vesznek körbe. A könnyeim tulajdonképpen nem is minden esetben a Pennington gyerekek miatt hullottak, jóval inkább azokért, akiket ez a két fiú megtestesített: minden bántalmazott gyermekért. A Maradj velem jóval túlmutat önmagán.” Szembetűnő blog – Maisch Patrícia „A Maradj velem fájdalmasan realista, de mégis átjárja valami varázslat. Az olvasó úgy érzi magát, mintha egy 3D film vetítésére csöppent volna.” Ink, maps and macarons blog – Sütő Fanni „Mikor jön el az a pont, amikor nem bírod már tovább? Mikor a rémálmok felemésztik a legutolsó utáni rejtett energiáidat is? A szerző nem kíméli az olvasót, kegyetlen őszinteséggel meséli el a két srác történetét, ami bekúszik a bőröd alá, és nem enged el az utolsó oldal után sem.” Kelly és Lupi olvas blog – Kelly
Na stiahnutie
7,88 €

Kérdések és válaszok a dualizmus kori Magyarországról


Elkerülhető lett volna Trianon, ha nem ilyen kiegyezés születik? Szerették-e a magyarok Ferenc Józsefet? Az általános választójog jelentette-e a nemzetiségi kérdés megoldását? Igaza volt Kossuth Lajosnak a Kasszandra-levélben? Jogtalan tizenegyes miatt vertek magyar focibírót Zágrábban? A „boldog békeidők” alatt ritkább volt az öngyilkosság is? A nők valóban „másodrendű” állampolgárok voltak a dualizmus korában? Budapest már akkor is az ország legnagyobb és legfontosabb városa volt? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kínál tömör válaszokat könyvünk, amely egyszerre tárgyalja a korszak fajsúlyos alapproblémáit (a nemzetiségi konfliktusoktól, a politika működési zavarain és a társadalmi egyenlőtlenségeken át a kulturális és gazdasági fejlődés, vagy éppen az urbanizáció ellentmondásos jelenségéig), valamint olyan figyelemfelkeltő, időnként provokatív kérdéseket vet fel, amelyek a dualizmus korának egy-egy érdekes jelenségére, a maitól eltérő jellegzetességeire világítanak rá. 100 kérdés és válasz a Monarchia Magyarországáról – mindenekelőtt az érettségire készülő vagy továbbtanulni vágyó diákoknak, gyorsan áttekinthető információkat kereső egyetemi hallgatóknak, megbízható és korszerű ismeretekre alapozó tanároknak, illetve a Ferenc József-i kor iránt általánosan érdeklődő olvasóknak ajánljuk. A szerzők és a Kiadó reményei szerint jelen kötet segít bővíteni a korszakra vonatkozó meglehetősen hiányos ismereteket, és hozzájárul a dualizmus korával kapcsolatos tévhitek eloszlatásához.
Na stiahnutie
8,45 €

Kérdések és válaszok a Rákosi-korról


Miért volt háborús helyzet a déli határon? Meddig tartott az éberségi hisztéria? Leszámolás volt-e a tábornokok pere? Mit értek a tanácsi választások? Volt-e kémháború az imperialistákkal? Mi volt a LÉGO? Kik a Ratkó-gyerekek? Hogyan élt a falusi ember? Ki volt a magyar mozisztár? Min nevettek az emberek? Honnan hová jutott el a Petőfi Kör? Milyen egy zenei diktatúra? A Kérdések és válaszok sorozat e kötete közel százharminc kérdésben igyekszik feleleveníteni az 1949–1956 közötti éveket Magyarországon, amelyről mindenkinek a sötét sztálinizmus, a kíméletlen terror, a padlássöprés, a kitelepítés, a munkatáborok, a koncepciós perek, és a vezérkultusz jut eszébe. No meg a teljes szovjet nagyhatalmi kiszolgáltatottság. Ha pontosak akarunk lenni, akkor az 1949–1953-as kemény szűk öt esztendőt el kell választani az 1953–1954-es olvadás idejétől. Nagy Imre új szakasznak nevezett miniszterelnöksége idejére a széles körű amnesztia, a büntetőtáborok felszámolása, a parasztság kizsigerelésének megszüntetése és számukra nagyobb önállóság biztosítása, az életszínvonal szerény emelése, a személyi kultusz eltűnése volt a jellemző. A szellemi életben is érlelődtek változások. Nagy Imre távlati célja egy agrárcentrikus, jóléti szocializmus kialakítása volt. Előfutárát látjuk benne az 1960-as évek második felében bekövetkező reformoknak. 1955-ben azonban Rákosi szovjet segítséggel visszatért a hatalomba, de már csak vergődött, és képtelen volt teljhatalmú befolyását újra megszerezni. 1956. február 14–25-e között lezajlott a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusa. Ennek zárt ülésén Nyikita Sz. Hruscsov elmondta leleplező beszédét Sztálinról. Idehaza ezt követően Rákosi végleg elvesztette a belpolitikai folyamatok feletti uralmát. Gerő Ernő vette át az irányítást, és tett kísérletet a rendszer megmentésére. A hatalom erkölcsi és politikai hitelét azonban képtelen volt visszaszerezni. Ellenkezőleg, mélyült a válság. Érlelődött a forradalom.
Na stiahnutie
8,45 €

Az ébredő jogerő


Mennyire volt jogszerű Leia Organa hercegnő hajójának átvizsgálása és lefoglalása? Ki tarthatna jogos igényt az Egy Gyűrűre, ha bevezetnék Középföldén a Polgári Törvénykönyvet? Akár Harry Potter is a fiatalkorúak börtönébe kerülhetett volna?! Milyen feltételekkel vállalható munka a Jedi Tanács Kft.-ben?  Az Athenaeum Kiadó népszerű Képzelet és tudomány könyvsorozata ismeretterjesztő, a képzelt univerzumokat elemző hatodik kötetének tanulmányai az adott világ(ok) apropóján mutatnak be egy-egy jogi fogalmat, elméletet - miközben kedvenc univerzumainkba repítenek minket.  A Képzelet és tudomány sorozat kötetei:  A sci-fi politológiája,  Fantasztikus világok,  Nevelj jedit!,  Párhuzamos univerzumok,  Egy galaxissal odébb
Na stiahnutie
9,29 €

Csapategység


A sportsikerek eléréséhez rengeteg készség, adottság, eszköz és körülmény együttes harmóniájára van szükség. Olyan ez, mint egy puzzle: minél több darabkája kerül a helyére, annál jobban kirajzolódik a tökéletes kép. A mentális felkészülés is néhány darab a nagy „sportkirakósból". A mai modern sportban már nem az érzelmek és az óriási motivációk dominálnak, hanem a multinacionális vállalatokhoz hasonlóan a stratégia és annak következetes betartása, vagyis a tudományos megközelítés és a profi menedzsment a meghatározó. A kötet szerzője, Poós Miklós egyszerűen és közérthetően mutatja be a sportcsapatok mentális felkészítésének keretrendszerét, alapelveit, filozófiáját, megosztja velünk gyakorlati tapasztalatait, amelyeket az elmúlt évek során szerzett különféle sportcsapatok mentális felkészítése közben. Közgazdászként és mentálhigiénés szakemberként több mint húsz éve foglalkozik sportolók, csapatok és szervezetek fejlesztésével, illetve több interjút is készített a témában jártas sportszakemberekkel - a beszélgetések közül néhány megtalálható az egyes fejezetek végén. Kézikönyvét nemcsak szakembereknek - edzőknek, vállalatvezetőknek vagy sportolóknak - ajánlja, hanem azoknak a szülőknek is, akik szeretnék megérteni azt a csoportdinamikát, amelyben gyermekeik napi szinten mozognak és küzdenek.
Na stiahnutie
6,48 €

Tömegparanoia 2.0


Krekó Péter szociálpszichológus. Az ELTE PPK Szociálpszichológia Tanszékének docense, a Political Capital Institute igazgatója. 2016-2017-ben Fulbright-ösztöndíjas vendégoktató volt az egyesült államokbeli Indianai Egyetemen, majd a Johns Hopkins Egyetem Bologna Intézetének külső munkatársaként is dolgozott. Jelenleg a washingtoni Center for European Policy Analysis agytröszt munkáját is segíti külső munkatársként. Fő kutatási témái a dezinformáció, az álhírek és az összeesküvés-elméletek, az autoriter politikai befolyás Nyugaton, illetve ennek kapcsolata az európai populizmussal és radikalizmussal. Ezen témákban tudományos publikációin túl rendszeresen jelennek meg írásai és nyilatkozatai vezető nyugati médiumokban. Miért dőlünk be az álhíreknek és összeesküvés-elméleteknek? Miért hisszük azt, hogy mindig csak mások lehetnek álhírek áldozatai, de mi sohasem? Milyen társadalmi reflexek hívják életre és tartják mozgásban az összeesküvés-elméleteket? Miért és kik terjesztik az álhíreket a koronavírus-járvány idején? Magyarországon Krekó Péter 2018-ban megjelent hiánypótló könyve vizsgálta először tudományos mélységgel és igényességgel az összeesküvés-elméleteket és álhíreket. A kötet olvasmányos stílusban mutatja be az összeesküvés-elméletek és álhírek társadalomlélektani és politikai mozgatórugóit. Az új, javított kiadás az elmúlt két év történéseire is reagál, és a koronavírus-járványnak és a modern „törzsi" mítoszoknak is szentel egy-egy fejezetet.
Na stiahnutie
7,88 €

Hangyák


Elképesztőek. Mindenhol ott vannak. Kertjeikben gombát gondoznak, és háziállatként levéltetveket tartanak. Komplex társadalomban, matriarchátusban élnek, és fejlett kommunikációs rendszerek segítségével szervezik meg akár milliós kolóniáik életét. Susanne Foitzik és Olaf Fritsche szórakoztatóan, közérthetően, de tudományos igényességgel kalauzolnak végig a hangyák világán: jól szervezett birodalmakon, amelyek mellett naponta haladunk el anélkül, hogy igazán belegondolnánk létezésük mikéntjébe.  A hangyák teljesen idegen, időnként mégis meghökkentően ismerős világának feltárása során a szerzők bepillantást engednek a kutatók mindennapjaiba is a kolóniák laboratóriumba szállításától a hangyák agyának mikroszkópos tanulmányozásáig. Letehetetlen, akár egy jó sci-fi.  „Mi lennénk a Föld egyedüli urai? Ez a csodálatos könyv bemutatja apró társuralkodóinkat: városokról, kemény munkáról, háborúkról, uralkodókról, sokféleségről és ökológiai szerepekről mesél. Különbözzenek tőlünk bármennyire ezek az apró rovarok, világuk kísértetiesen ismerős." - Frans de Waal, a Mama utolsó ölelése szerzője
Na stiahnutie
7,32 €

Honmentők / honvesztők


A 20. század első felében két nagy háború pusztított a világban. A fegyveres konfliktusokból következett, hogy a korszak államvezetői jóval nagyobb számban kerültek ki magas rangú katonatisztek közül, mint békésebb időszakokban. Ez a kötet hat ilyen katonából lett európai államfő életútját mutatja be: a finn Mannerheimét, a lengyel Piłsudskiét, a magyar Horthyét, a román Antonescuét, a spanyol Francóét és a francia Pétainét. Mindegyik portré a családi háttér és a társadalmi környezet felvillantásával kezdődik, amit iskoláztatásuk és katonai karrierjük bemutatása követ. Piłsudski kivételével valamennyien megérték a második világháborút, s mind az öten Hitler szövetségesei voltak. Országuk geopolitikai helyzetéből és saját politikai meggyőződésükből következett, hogy ezt a szövetséget nagyon különbözőképpen értelmezték és alakították. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy mai megítélésük is jelentősen eltér. Egyértelműen honmentőnek csak Mannerheim és Piłsudski tartható, a többieket egykori és mai híveik honmentőnek, politikai ellenfeleik honvesztőnek tartották és tartják. A hat portré ezeknek a máig nyúló emlékezetpolitikai vitáknak a bemutatásával, maga a kötet pedig a hat életút összehasonlításával zárul.  Az idén (2021-ben) éppen hetvenéves, Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja. Jelenleg az egri Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézetének főállású oktatója. Fő kutatási területe a 20. század magyar politikatörténete, különös tekintettel a két világháború közötti időszakra.
Na stiahnutie
8,45 €

Identitás, nyelv, trauma


Nobel-díjas írónk, Kertész Imre munkásságának sokféle irányból történő megközelítéseit tartalmazzák a kötet tanulmányai. A szerzők meggyőződése szerint Kertész maga semmit sem akart jobban, mint azt, aminek részben már életében tanúja lehetett: provokatív munkásságának kritikai értelmezését. A kötetben, amelynek szerkesztője György Péter, nincsenek „tabuk", a közéletben traumatikusnak tekintett, óvatosságot követelő témák. Kertész súlya szorosan összefügg azzal, hogy nem volt hajlandó igazodni ahhoz, hogy bizonyos kérdéseket a magyar kulturális közbeszédben marginalizáltak vagy tudomásul sem vettek. Így a magyar irodalomhoz és politikai élethez, a zsidó író szerepéhez és magához a zsidósághoz is sokszor változó, ellentmondásos viszony fűzte. Amikor a kötet összeállításának gondolata megfogalmazódott, a kiindulópont egy új értelmezési tartomány megteremtésének reménye volt. A szövegek talán legszembetűnőbb sajátossága az eltérő értelmezések, paradigmák párhuzamos jelenléte, ami az olvasó számára nem zavart, hanem lehetőségeket kínál. 
Na stiahnutie
7,88 €

Mindenki képes kapcsolatra


„Kapcsolatképtelen nemzedék" - mondják azokra a fiatalokra, akiknek párkapcsolatai a közelségtől és az intimitástól való félelem miatt újra és újra zátonyra futnak. Korjelenségről lenne szó? Nem, mondja Stefanie Stahl pszichológus, a kötelékfóbia szakértője. Problémás kapcsolatok mindig is voltak, a kötődés viszont alapvető emberi szükségletünk.  Életszerűen és praktikus gyakorlatokkal mutatja be, hogyan fejleszthetjük kötődési és autonóm képességeinket, amivel egyszersmind önbecsülésünket is megerősíthetjük. A belső gyermek modelljén magyarázza el, miképpen határozzák meg gyerekkori élményeink és az azokból fakadó védekezési stratégiáink felnőttkori kapcsolatainkat. És azt is, hogyan tudunk ezen változtatni úgy, hogy párkapcsolatunkban megtaláljuk az egyensúlyt alkalmazkodás és önérvényesítés között.  „Ahhoz, hogy javítsunk a kapcsolatunkon, vagy olyan társat találjunk, akivel boldogok lehetünk, elengedhetetlen, hogy tűpontosan elemezzük, mi volt eddig a probléma. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy kapcsolatunk nehézségeit a partnerünk okozza, netán a sors oszt nekünk mindig rossz lapokat. Nem idegen tőlünk, hogy boldogtalanságunk okait a külvilágban keressük. De az okok valójában ritkán találhatók ott."
Na stiahnutie
6,48 €

Zaměřte svou pozornost


Každý z nás má k dispozici 168 hodin týdně, ale to nám nestačí, nebo ano? Práce pohlcuje téměř veškerý náš čas lidé v mnoha profesích a ve vedoucích funkcích v ní tráví 70 i více hodin týdně. Přesto pochybujeme o své produktivitě. Zároveň přicházíme o drahocenný čas, který bychom mohli trávit s rodinou, přáteli, koníčky nebo při inspirativním odpočinku, ačkoliv právě díky všem těmto věcem je náš život jedinečný. Nejproduktivnější podnikatelští lídři uznávají, že produktivita neznamená udělat víc věcí. Produktivita znamená udělat ty správné věci. Znamená začínat každý den s čistým štítem a končit ho s pocitem spokojenosti, úspěchu a s ušetřenou energií. Znamená více úspěchů za cenu menší námahy. Tato kniha vám ukáže, jak na to.
Na stiahnutie
8,79 €

dostupné aj ako:

Být normální je na hovno


Co je to normální? Jsem normální? A vy? A kdokoliv z nás? Všichni jsme obklopeni institucemi, systémy a kulturními zvyklostmi, které vyžadují normálnost. Všichni si musíme vybudovat život a své vlastní já navzdory přísným soudcům zavedené teorie normality. Chci, abyste byli připravení. Chci, abyste věděli, jak žít a být úspěšní ve světě, který vám v určitou chvíli sdělí, že nejste normální kvůli tomu, jak vypadáte, koho milujete, jak se učíte, jak se cítíte, jak se chováte nebo v co věříte. Chci, abyste věděli, že normálnost je problém, se kterým je třeba bojovat... Jonathan Mooney na základě vlastních zkušeností i odborných názorů a příběhů lidí popisuje svět, kterému vládne normálnost a který ubližuje. Svým myšlením vybočoval už jako dítě. Byl hyperaktivní, trpěl dyslexií a číst se naučil až ve 12 letech. Tvrdili mu, že jednou bude maximálně obracet hamburgery. Přesto vystudoval prestižní univerzitu a stal se z něj spisovatel. Jeho pohled na svět se zásadně změnil, když si uvědomil, že problém není v něm, ale v systému a běžném pojetí normálnosti. V knize zkoumá, co pro děti i dospělé znamená, když se odchylují od normy a když jsou lapeni v prostředí, které je škatulkuje, ztrapňuje a dává jim tvrdě najevo, že problém je v nich. Mooney ale tvrdí, že pokud změníme pohled na rozmanitost, schopnosti a postižení, můžeme tím spustit revoluci.
Na stiahnutie
8,39 €

dostupné aj ako:

Klíčem je klid


RYAN HOLIDAY dokázal nadchnout pro moudrost starověku již mnoho čtenářů. Ve své nové knize Klíčem je klid ukazuje na nadčasových základech stoické a buddhistické filosofie, jak se vnitřní klid může stát naší tajnou zbraní. Všichni velcí myslitelé, umělci, sportovci a vizionáři mají jednu nepopiratelnou společnou vlastnost. Je jí schopnost nepodléhat náladám; schopnost nenechat se rozptýlit a vidět tak věci podstatné a na první pohled skryté. Autor načrtává cestu, jak tohoto starodávného, a přece dnes tak naléhavě potřebného způsobu života dosáhnout. Uvádí řadu velkých myslitelů a zajímavých osobností (Konfucius, Seneca, Marcus Aurelius, Sadaharu Oh, Churchill, Anne Franková...) a na jejich příkladu ukazuje, že vnitřní klid není pouhou nečinností, ale branou k sebeovládání, sebe-mistrovství, sebekázni a soustředění.
Na stiahnutie
9,09 €

dostupné aj ako:

Stopy dávnej minulosti 8


Dostupné aj v atraktívnej kolekcii za výhodnú cenu! Kniha rozpráva o vzniku Osmanskej ríše, o vstupe Turkov do Uhorského kráľovstva a o prvej fáze uhorsko-osmanských vojen za sultána Sulejmana. Začína sa katastrofálnou porážkou a smrťou Ľudovíta II. v bitke pri Moháči a nástupe Habsburgovcov (po víťazstve nad Jánom Zápoľským) na uhorský trón. Ďalej hovorí o tureckých výpravách proti Viedni a rozdelení niekdajšieho Uhorského kráľovstva na tri časti: turecký pašalik, Kráľovské Uhorsko a Sedmohradské kniežatstvo. Najviac priestoru venuje osmanským útokom na územie dnešného Slovenska. Končí sa smrťou sultána Sulejmana pod Szigetvárom a nasledovným edirnským mierom.
Na stiahnutie
14,20 €

dostupné aj ako:

Šarlatáni


Kniha Šarlatáni je pokusom o rekonštrukciu bizarných, čudných, niekedy až hrôzostrašných „liečebných postupov“ lekárov, vedcov, liečiteľov, ale aj naozajstných šarlatánov a obchodníkov s ľudskou dôverčivosťou. Spoločne s ilustráciami, fotografiami a dobovými obrázkami pútavo odhaľuje znepokojujúcu a dodnes existujúcu temnú stránku medicíny. Autori vťahujú čitateľa do sveta šarlatánstva s primeranou dávkou hrôzy, fascinácie aj čierneho humoru. Bonusom sú texty slovenských historičiek o praktikách šarlatánstva v našich dejinách, ktoré nijako nezaostávajú za svetovými.
Na stiahnutie
19,49 €

dostupné aj ako:

Jak přejít řeku


Tato kniha představuje několik let uvažování o společnosti, přírodě a nás samých. První část se týká naší současné situace, která se ocitá na hraně mezi hněvem a soucitem, mezi ničením a tvorbou. Na změnu jsme málo psychologicky připraveni, a proto je nutné si vybudovat nějakou formu aktivní obrany. Dále se však ukáže, že pouhá sebeobrana nestačí, protože je také nutné být tvořivý. Tři různé druhy kreativity autor ukazuje na příkladu tří umělců, u nichž cesta vede přes důkladnou znalost řemesla, dějin umění a poslouchání hudby, přes schopnost být prodlouženou rukou přírodních sil, anebo dokonce může pramenit ve škvíře do jiného prostoru. Závěrečná část knihy je věnována cestě s indiánským šamanem do prvního post-amerického města Detroitu a civilizacím, které se rozpouštějí a znovu v jiné podobě krystalizují. V Detroitu jsme viděli konec jedné civilizace a nebylo to špatné.
Na stiahnutie
10,59 €

dostupné aj ako:

Tohle není propaganda


Žijeme ve zrychlené době plné nejrůznějších vlivů. Cílené reklamy, hackeři, internetoví boti, ISIS, Putin, trollové, Trump – ti všichni se snaží otřást naším vnímáním reality. V této surreálné atmosféře, jejímž cílem je nás dezorientovat a podkopat náš smysl pro pravdu, jsme ztratili nejen víru v mír a demokracii, ale i představu o tom, co tato slova znamenají. Peter Pomerantsev nás zavede do předních linií dezinformační války, kde se setkáváme s twitterovými revolucionáři, populisty, identitáři, džihádisty, hlídači pravdy a mnoha dalšími. Čtyřicet let poté, co byli jeho rodiče jakožto disidenti pronásledováni KGB, Pomerantsev dokládá, že se Moskva opět stala propagandistickou velmocí. Jeho výzkum ho proto zavedl zpět do Ruska – ale odpovědi, kterých se dopídil, nebyly takové, jaké očekával. Kniha Tohle není propaganda je zčásti reportáž, zčásti intelektuální dobrodružství – zkoumá, jaká je role politiky i nás samých v době, kdy je pravda často obracena vzhůru nohama.
Na stiahnutie
8,49 €

dostupné aj ako:


Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.