Hodnotenie



Jazyk


Väzba


A Főnök beszéde


„Nem gondoltam, hova eszkalálódhat az őszödi beszéd kiszivárgása nyomán kitört felháborodás, amikor este kimentem a Parlamenthez. A hangulat békés volt. Az eseménysort vagy az utcáról tudósítottam végig, vagy szerkesztőként dolgoztam a Hírszerző.hu-nál. Korábban nem hittem volna, hogy egy rendőrattakhoz is hozzá lehet szokni valamennyire, csak akkor döbbentem rá, hogy kialakult egyfajta közöny bennem a látottak iránt, amikor egy ismerősömmel egyik este elnéztünk a Parlamenthez, az Alkotmány utca felé, és éppen belefutottunk egybe. (…) Én szinte csak azt mérlegeltem, az egész megér-e annyit, hogy felhívjam az aznapi ügyeletes hírszerkesztőt, és megkérdezzem, van-e kint tudósítónk, vagy ha nincs, bediktáljak-e pár mondatot, de az ismerősöm teljesen megdöbbent. Ő akkor látott ilyet először. Aztán akkor fogtam fel, mennyire abnormális, feszült légkörben éltünk mi abban az időben Budapesten, amikor pár nappal a helyhatósági választások előtt hazalátogattam a szüleimhez Gántra. Úgy emlékszem, szinte szó szerint a fellélegzéshez hasonló érzés volt átélni a nyugalmat. A feszültség viszont sokféle formában azóta is itt maradt velünk. Őszöd hatását már sosem tudjuk kiküszöbölni, rengeteg remek elemzés született a beszéd következményeiről. Úgy gondoltam, érdekes lenne megkérdezni közéleti szereplőket, ők hogyan látják, mennyiben hat máig a beszéd és a botrány, mennyiben lökte kényszerpályára az országot, mit hozott Orbán Viktor kétharmada, és mik várnak ránk egy folyamatosan átalakuló (nem feltétlenül jó irányba haladó) Európai Unióban. Az itt olvasható vélemények számos ponton ellentmondanak egymásnak, azt hiszem, ez így természetes…”(Kósa András előszavából) Akik válaszoltak a szerző kérdéseire:Balázs Péter, Csaba László, Deutsch Tamás, Fodor Gábor, Gulyás Gergely, Gyurcsány Ferenc, Horn Gábor, Jeszenszky Géza, Krekó Péter, Kukorelly Endre, Lendvai Ildikó, Molnár Gyula, Mráz Ágoston, Nick Thorpe, Pogátsa Zoltán, Schiffer András, Schöpflin György, Stefano Bottoni, Tóth Károly, Török Gábor
Na stiahnutie
5,61 €

Hillary


"Hillary Clinton Amerika és a világ többi részének legnagyobb döbbenetére elbukott a cél előtt, pedig korunk különleges egyénisége, nevéhez történelmi elsőségek sora fűződik. Ő volt az első diáklány, aki Amerika legtekintélyesebb női főiskoláján beszédet mondhatott a diplomaosztón. Ő lett New York állam első szenátornője, s neki sikerült – saját szavaival élve – előbb „megkarcolni, majd át is törni az üvegplafont”, hiszen ő az első női politikus, aki egy jelentős amerikai párt elnökjelöltségének közelébe jutott, hogy aztán nyolc év múlva meg is szerezze azt, miként az elnökválasztáson is övé lett a szavazói, ám nem az elektori többség. De ahogy kétezerben Al Gore-nak, úgy mindez neki is sovány vigasz. Avar János, egykori washingtoni tudósító könyve egy különleges képességű nő rendkívüli pályafutását kíséri végig. Hillary személyében egy hihetetlenül felkészült, minden feladatát elképesztő alapossággal és céltudatosan végző embert ismerhetünk meg, aki kudarcait követően is mindannyiszor képes volt talpra állni. Negyedszázada tűri a lejáratási kampányokat, amelyekből rendre győztesen került ki – lenyűgöző módon kerekedik felül ellenlábasain törvényhozási meg hallgatásokon vagy épp televíziós vitaműsorokban. Egykori legyőzője – ma fő támogatója – egy másik történelmi elsőség birtokosa, Barack Obama, aki joggal nevezte őt a modern idők legfelkészültebb elnökjelöltjének. A kötet ennek bizonyítékait kutatja. Száraz politikai elemzések nélkül meséli el Hillary Clinton páratlan életútjának állomásait."
Na stiahnutie
5,01 €

dostupné aj ako:

Magyar zsidó történelem – másképp


„A magyar származású izraeli történészek a kötetbe foglalt tanulmányaikban szokatlan módon közelítenek a magyar zsidó múlthoz. Újdonság a zsidó társadalomtörténet Jakov Katz által kezdeményezett megközelítése és újdonság az is, hogy a modern kori magyarországi zsidóság ortodox, sőt ultraortodox áramlatai kerülnek ezúttal reflektorfénybe. A Michael K. Silber által szerkesztett tanulmánykötet ahhoz segít bennünket hozzá, hogy a korábbiaknál teljesebb képet alkossunk a zsidók magyar társadalomba való betagozódásának ellentmondásos folyamatáról.” – Gyáni Gábor, történész
Na stiahnutie
5,07 €

Hogyan szeressük az életkorunkat


Ki ne szeretné, ha éveket letagadhatna a korából? Félünk az öregedéstől, bármit megtennénk, hogy elkerüljük. Anne Karpf szociológus arról ír könyvében, mennyire meghatározza az öregedéshez való viszonyunkat történelmünk és kultúránk. Egyúttal szemléletmódunk megváltoztatására ösztönöz, konkrét eseteken keresztül mutatja be, hogy az öregedés életünk szerves része, és akár gazdagító tapasztalat, fejlődési lehetőség is lehet. Korunkban, amikor az erkölcsi és értékrendi zűrzavar egyre nő, az önsegítő könyveknek is megújulásra van szükségük. Az élet iskolája (The School of Life) sorozat, mely olyan mindnyájunkat érintő témákkal foglalkozik, mint a pénz, a munka, a technológia, a szex, a testedzés vagy az egyedüllét, épp erre vállalkozik. Alain de Botton, a sorozat szerkesztője.
Na stiahnutie
5,58 €

dostupné aj ako:

Hogyan találjunk vissza a természethez?


Miért jelent boldogságot, ha visszatérünk a természethez? Tristan Gooley navigátor és felfedező könyvében bepillantást enged az élőlények – legyen az növény vagy állat – bonyolult kapcsolataiba. Bebizonyítja, hogy a természet ciklusainak, harcainak megértése gazdagabb és boldogabb életet hozhat számunkra. Különböző technikák bemutatásával kísérletet tesz érzékeink felébresztésére. A tudatos figyelem gyakorlásának és a természetben szerzett élményeink megértésének köszönhetően új kapcsolatot teremthetünk a természettel, sőt általában a világgal – ajtón kívül és belül egyaránt. Korunkban, amikor az erkölcsi és értékrendi zűrzavar egyre nő, az önsegítő könyveknek is megújulásra van szükségük. Az élet iskolája (The School of Life) sorozat, mely olyan mindnyájunkat érintő témákkal foglalkozik, mint a pénz, a munka, a technológia, a szex, a testedzés vagy az egyedüllét, épp erre vállalkozik. Alain de Botton, a sorozat szerkesztője.
Na stiahnutie
5,58 €

A kiválóság hatalma


Mit tanulhatunk Darwintól, Mozarttól vagy épp a neorobotika feltalálójától életünk feladatának megtalálásáról? Hogyan használhatjuk jól mentorunk tudását, és milyen stratégiákkal fejlesszük társas intelligenciánkat? A kiválóság elérésének lehetősége nem a született zsenik kiváltsága, és nem is a szerencsén múlik. Robert Greene közel ötven, a maga nemében páratlan történelmi alak és kortárs kiválóság élettörténetén keresztül mutatja be kiemelkedően sikeres emberekre jellemző tulajdonságokat és szemléletmódot. Inspiráló olvasmány mindenkinek, aki elszánta magát, hogy a kiválóságra tör, de még nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Robert Greene nemzetközileg elismert tanácsadó és előadó. A Berkleyn és a Wisconsini Egyetemen szerzett diplomát klasszika filológiából. Számos provokatív könyve felkerült a The New York Times sikerlistájára, a Gengsztertörvények – Egy rapperből lett üzletember tanácsai a sikerhez című kötete magyarul is megjelent. „Ha mindannyian lényegében ugyanolyan aggyal, többé-kevésbé hasonló adottságokkal és a kiválóságra való potenciális képességgel születünk, akkor mi az oka, hogy a történelem során csak kevés ember tudott kitűnni és kiaknázni ezeket a lehetőségeket?"
Na stiahnutie
10,65 €

dostupné aj ako:

13 dolog, amit a mentálisan erős emberek elkerülnek


Mindenki tudja, hogy testi erőre rendszeres mozgással és súlyzós edzéssel tehetünk szert. De hogyan erősíthetjük magunkat mentálisan, ha kihívásokkal nézünk szembe vagy valamilyen csapás ér minket? Amy Morin pszichoterapeuta a tanácsadással töltött évek és személyes veszteségei révén megértette, hogy gyakran a legyőzhetetlennek tűnő szokások tartanak vissza bennünket a sikertől és a boldogságtól. Ebben a magával ragadó könyvben bemutatja, mi az a 13 dolog, amit a mentálisan erős emberek elkerülnek. Tanácsai, gyakorlatai segítségével nemcsak mentális izmainkat edzhetjük, hanem életminőségünket is jelentősen javíthatjuk.
Na stiahnutie
8,87 €

dostupné aj ako:

Berlin


A VÖRÖS HADSEREGNEK volt miért bosszúra készülnie, amikor katonái 1945 januárjában elérték a birodalom határait. A politikai tisztek a hátországban megállás nélkül sulykolták a Wehrmacht és az SS kegyetlenkedéseiről szóló híreket. Az eredmény önmagáért beszélt, a szovjet katonák tűzzel-vassal irtották az ellenséget: harckocsival hajtottak a menekültekből álló menetoszlopokba, tömegesen erőszakolták meg a német nőket, fosztogattak és pusztítottak. A félőrült Führer bunkerében esztelen parancsokat osztogatott. Uralma végén, mintegy a végzetét beteljesítő istenek alkonyaként, még látni akarta a birodalom fővárosának pusztulását. Mindeközben Sztálin összes katonája életét kész volt kockára tenni azért, hogy még az amerikaiak megérkezése előtt elfoglalhassa Berlint. Az orosz levéltárakból napjainkban előkerült archív anyagokból most először derül ki egyértelműen, hogy a szovjet vezetőnek különösen jó oka volt a sietségre. A szovjet, német, amerikai, brit, francia és svéd archívumokból származó megdöbbentő bizonyítékokat felhasználva Antony Beevor rekonstruálja a Harmadik Birodalom végső bukását átélni kényszerült milliók mindennapjait. A Berlin, 1945 – Az összeomlás egyszerre a büszkeség, az emberi butaság, a fanatizmus, a bosszú és a kegyetlenség rettenetes története, és a hihetetlen kitartás, az önfeláldozás és a minden retteneten felülkerekedő élni akarás emlékműve.
Na stiahnutie
9,27 €

A fák titkos nyelve


Vajon a növények intelligensek? A népszerű, szakmailag elismert szerzőpáros izgalmas és szokatlan utazásra hívja az olvasót: a növények lebilincselően izgalmas és évszázadokig ismeretelen világába tekinthetünk be. A kötet megcáfolja a sztereotípiákat, bebizonyítja, hogy a növények csodálatra méltóan intelligens élőlények: az embernél jóval több érzékszervvel rendelkeznek, alszanak, egyéniségük van, kommunikálnak egymással és az állatokkal, stratégiákat alkalmaznak a túlélésük érdekében, társadalmi életet élnek. Képesek döntéseket hozni, tanulni, emlékezni, sőt még a gravitációval is számolnak! Az arisztotelészi dogmák alapján a növényi intelligenciát évszázadok óta tagadják, de mára cáfolhatatlan tudományos kísérletek sora igazolja az ellenkezőjét. És végül jó, ha észben tartjuk, hogy a növények nagyszerűen meglennének az ember nélkül, mi azonban nélkülük nagyon rövid időn belül elpusztulnánk! Stefano Mancuso A Firenzei Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának docense és a Mezőgazdasági Akadémia tagja, a Nemzetközi Növényi Neurobiológiai Laboratórium igazgatója, alapító tagja a Növényi Jelzések és Viselkedések Nemzetközi Társaságának. Számtalan könyvet és 250 tudományos publikációt adott közre nemzetközi folyóiratokban. 2012-ben a La Repubblica folyóirat felvette arra a listára, melyen 20 olyan olasz személyiség szerepel, akik döntően befolyásolják életszemléletünket. Alessandra Viola szabadúszó tudományos újságíró, számtalan újság és folyóirat szerzője. 2007-ben az olasz tudományos újságírókkal együttműködő Armenise-Harvard Alapítványtól ösztöndíjat nyert az év legjobb tudományos cikkéért. 2011-ben ő vezette Genovában az Élő Tudomány Fesztivált. Az olasz közszolgálati televíziónak (RAI) dokumentumfilmeket készít, TV-műsorokat szerkeszt és rajzfilmforgatókönyveket ír.
Na stiahnutie
4,76 €

dostupné aj ako:

Beszélnünk kell Kevinről


Eva soha nem akart igazán anya lenni, és semmiképpen nem egy olyan fiúénak, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt. Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával.
Na stiahnutie
13,80 €

dostupné aj ako:

A sárga sátán


A gyerekkori virtus, a társaság biztonságát és szolidaritását a kocsmában kereső és megtaláló ember függősége, a szellemi, művészi teljesítmény mesterséges fokozása – mind az elhatalmasodó alkoholizmus egy-egy állomása, amelyet Jack London tűpontos lélekrajzi leírásban ábrázol. E rajz egyúttal a világirodalomban elsőként kíméletlen józansággal megalkotott önarckép a mámor foglyáról. 1913-as megjelenése óta szüntelen hivatkozási alap, egyúttal a modern irodalmi portré műfaji remeke. A mű eredeti címe, John Barleycorn maga a megszemélyesített kísértés, „Árpajankó”. Első magyar fordítása nyomán A sárga sátánként él a magyar köztudatban, s bár a könyv utóbb más címmel is napvilágot látott, kiadásunkban maradtunk a megszokott címnél.
Na stiahnutie
2,51 €

dostupné aj ako:

Miért dolgozunk?


„Többségünk számára a munka keveset ad – nagyon keveset. A kérdés, hogy vajon miért.” Miért dolgozunk? Egyszerű kérdés, a válasz azonban meglepő és összetett. Társadalmunk meggyőződése szerint a fizetésért. De akkor vajon miért elégedetlenek a munkájukkal olyan sokan a tisztes javadalmazás ellenére is? És miért tölt el másokat hihetetlen elégedettséggel rosszul fizető munkájuk? Barry Schwartz pszichológus az ipar és az üzleti élet történetét áttekintve feltárja a háttérben álló trendeket és mintázatokat. Bemutatja, miért veszítette el az értelmét a munka és hol találhatunk rá újra. Gondolatébresztő olvasmány mindenkinek, aki szeretné, hogy tartalmasabb legyen a munkája.
Na stiahnutie
5,58 €

dostupné aj ako:

A migráció kockázatai


Jól képzett jogtudósok, tapasztalt politikusok, sokat látott politikai elemzők keresik a szavakat, hogy leírják, megfejtsék, szabályozzák, amit szinte lehetetlen, hogy meggátolják, vagy legalábbis keretek közé szorítsák a leges legújabb kori népvándorlást. Kik is azok, akik ezrével, tízezrével érkeznek? Őszintén ki kell mondanunk, hogy a bennünket elözönlő muszlim embertömeg egy másik civilizációhoz tartozik, a mienkétől eltérő - nem jobb, nem rosszabb, egyszerűen más - értékeket képvisel. Generációkon át ragaszkodni fog az iszlámhoz, s ezt nem lehet felróni - ez emberi méltóságuk lényege. A muszlim embernek - mondjuk ki - fontosabb a hit, mint a szekuláris, liberális, csak elemeiben konzervatív Európának. Számukra a hit előírásai vitathatatlanok, megingathatatlanok, maguk jelentik a stabilitást. Mivel a hit adja lényegüket, ők magukat is adják a hitükért. Mi is (elődeink) voltunk ilyenek. Akkor min csodálkozunk? A bátorságukon (amit néha, sőt, egyre többször) felelőtlenségnek nevezünk, hogy idáig eljöttek asszonyaikkal, kicsiny gyermekeikkel? Mi mondjuk ezt, az Augsburgot és Merseburgot feldúló kalandorok örökösei? Történelmi tapasztalataink, érdemeink feljogosítanak bennünket a felelősséget ébresztő kritikára. Nemzetünk történelme ugyanis évszázadokra összefonódott az európai népek szabadságküzdelmeivel. Voltunk Európa védőbástyája és a manapság sokat emlegetett Európa népei talán a déli harangszó történetére is emlékeznek.
Na stiahnutie
6,34 €

Jóllét most


A New York Times nagy sikerű szerzője, az egyéni sors- és személyiségformálás nagymestere, valamint több televíziós műsor életvezetési tanácsadója, Lisa Nichols most mindenkit végigkalauzol a nélkülözéstől a testi-lelki bőség áldásáig vezető útján. Olyan lépéseket tár fel előttünk, melyeket mind megtehetünk, hogy kiteljesedjünk hivatásunk gyakorlásában, kapcsolatainkban, önértékelésünk vagy épp a pénzügyek terén miközben olyan példát teremtünk, melyet mások is követhetnek.Húsz évvel ezelőtt Lisa Nichols segélyen élő, egyik kilátástalan munkából a másikba vetődő, gyermekét egyedül nevelő anya volt. Azonban elszánta magát, hogy kitör az önpusztító gondolatok, a negatív hozzáállás és a rossz szokások béklyójából, és mindent feltett arra, hogy változtasson életén. Ma pontosan azt az életet éli, melyet egykor megálmodott.JólLét MOST című könyvében a sorsfordító átalakulások egyik legnagyobb szakértőjeként megosztja titkait olvasóival, hogy bárki gazdaggá tehesse saját életét a szó minden értelmében. Nichols négy fő területet határoz meg, melynek kézben tartása a teljes jólétünket eredményezi. A 4K, azaz a Kiteljesedés, a Kapcsolatépítés, a Kötődés és a Kiugrás alkotja azt a szilárd alapot, melyre a maga tökéletességében megélt életünket építhetjük. A JólLét MOST számos provokatív történetet, végrehajtható akciótervet és a való életből vett esettanulmányt tartalmaz, melyek rávilágítanak, mit kell tennünk a mindennapok során, hogy magunkhoz vonzzuk a bőséget. Miként cselekedjünk úgy, mintha mindig is teljes és gazdag életet éltünk volna? Hogyan tárjuk ki kapunkat a jó áldással kísért létezés előtt, legyen szó a munka világáról, a kapcsolatainkról, a pénzügyeinkről vagy arról ahogy saját magunkra tekintünk.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Vezetés


Nekem ?kellett mindenkivel megértetnem, hogy a lehetetlen is lehetséges. Ez a különbség a vezetés és a menedzselés között.  Mi kell ahhoz, hogy évtizedeken át a legjobbak között legyen a csapatunk?  Sir Alex Ferguson 38 évet töltött különféle futballklubok élén, és elképesztően sokszor, összesen 49-szer gyűjtött be különféle trófeákat. Vezetése alatt a Manchester United a világ egyik legnagyobb kereskedelmi márkájává nőtte ki magát.  Inspiráló és őszinte könyvében Sir Alex felfedi pályafutása titkait. Körüljárja a vezetési stílusához kapcsolódó témákat, mint például a fegyelem, az irányítás, a csapatmunka és a motiváció, de kifejt olyan kevésbé egyértelmű aspektusokat, mint a feladatok delegálása, az adatelemzés vagy éppen a kudarccal való szembenézés.  A bölcsességgel, humorral és találó gondolatokkal teli könyvet Sir Alex régi barátjával, a befektető Sir Michael Moritz-cal közösen írta. Történetei a futball és a sporttal együtt járó siker körül forognak, ami Sir Alexet ezen a pályán kísérte, de a leírtakból mindenki okulhat. Akár egy céget irányítunk, akár egy osztályteremben tanítunk vagy egy kisebb csapattal dolgozunk, a könyv mindenképpen segíthet abban, hogy jobb vezetővé válnunk. SIR ALEX FERGUSON  1941-ben született a skóciai Govanben. A gólerős középcsatárt 1967-ben a Glasgow Rangers igazolta le, akkor rekordnak számító összegért. 1974-ben került az East Stirlingshire, majd a St. Mirren élére edzőként, majd csatlakozott az Aberdeenhez, ahol sorra érte el a sikereket a skót bajnokságban, s végül 1983-ban a Kupagyőztesek Európa Kupáján a Real Madrid legyőzésével a neve szélesebb körben is ismertté vált.  1986-ban nevezték ki a Manchester United élére, és csapatával 38 trófeára tett szert: többek között ötször nyertek FA-kupát, 13-szor végeztek első helyen az angol bajnokságban és kétszer nyertek Bajnokok Ligáját. Miután a United 1999-ben triplázott és mindhárom nagy trófeát elhódította, lovaggá ütötték. Az általa begyűjtött 49 trófeával minden idők legsikeresebb brit focimenedzsere.  2013-ban jelentette be visszavonulását, de a Unitednél továbbra is igazgatóként szolgálja a klubot, míg óraadó tanárként a Harvard Üzleti Iskola menedzseroktatási programjában vesz részt. SIR MICHAEL MORITZ  Cardiffban született, iskoláit Oxfordban végezte, majd az 19
Na stiahnutie
11,41 €

dostupné aj ako:

Sorslevelek


India ősi szent könyvtáraiban pálmalevél kéziratok millióit őrzik, amiken emberi sorsokat, életfeladatokat rögzítettek a régi korok bölcs mesterei. Céljuk az volt, hogy segítsék és támogassák az emberiség életét, hogy mindannyian boldogan és kiegyensúlyozottan teljesítsük sorsfeladatunkat. Bár a sorslevelek, pálmalevelek több ezer éve íródtak, a ma élő emberek életútját is tartalmazzák. Aki érzi a levele hívását, igen részletes betekintést kaphat a jövőjébe a jelentől, egészen az életút végéig, néhány éves periódusokra bontva. Bejártam India ősi szent helyeit. Meglátogattam a pálmalevelekhez kötődő szakrális központokat, könyvtárakat. Útmutatást és tanácsokat kaptam a levelek őrzőitől, guruktól, felolvasóktól. A könyvben részletesen bemutatom a folyamatot, az India ősi bölcsességét a mai kor emberéhez eljuttató rendszer működését.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Śri Durvasapada Krama Shaivizmus A Kashmiri Tantrák realizációjának fokozatos útja


Śri Durvasapada új könyve jelent meg Śri Durvasapada Krama Shaivizmus A Kashmiri Tantrák realizációjának fokozatos útja címen. A 318 oldalon megjelent könyv kitűnő olvasmány.
Na stiahnutie
3,38 €

Elementary ?Mathematics Workbook from Grade 1 to Grade 4


This book offers practice in basic mathematics skills. More than 1500 exercises with solutions are included. Learn the rules, understand the examples, work on the exercises and check-out their solutions!Contents: – Rules – Addition – Subtraction – Multiplication – Division – Mixed Operations – Relations – Operations with Zero – Operations with Infinity – Equations – Sequences – Fractions – Addition of Fraction Numbers – Subtraction of Fraction Numbers – Increasing Order – Decreasing Order – Time – Money – Geometric MeasurementAbout the author: Attila Benko has a PhD in information science, was teaching math, he is a sci-fi book author and working as a software-developer.
Na stiahnutie
0,83 €

Rendíthetetlen önbizalom


A magabiztosság nem csak abból áll, hogy társaságban közvetlenek vagyunk. Az önértékelés mélyen befolyásolja, mit vagyunk képesek elérni az életben és mennyire vagyunk boldogok. Marisa Peer bevált programja képessé tesz arra, hogy erőfeszítések nélkül, a legtöbbet hozd ki magadból és bizakodva nézz a jövőbe. Megkapó hipnotikus nyelvezete és hatékony módszerei segítségével már azzal is megváltoznak a negatív gondolkodásminták, ha pusztán elolvasod a könyvet. Olyan rögeszméket és rossz szokásokat fogsz magad mögött hagyni, melyekről nem is tudtad, hogy visszafogtak. Szokásos megnyerő stílusával Marisa könyve a saját igényeidnek megfelelő, személyre szabott módszereket mutat be az önbizalom növeléséhez, a magabiztosság megteremtéséhez. Más könyvektől eltérően nem csak tartós, megingathatatlan magabiztosságot nyújt, de az önszeretetre is hangsúlyt helyez, mert ennek hiányában az önbizalom elérhetetlen. Marisa programjával erőfeszítés nélkül számolhatsz fel mindenfajta önértékelési gondot, hogy meg tudd valósítani önmagad és learasd a magabiztos élet gyümölcsét.
Na stiahnutie
9,83 €

dostupné aj ako:


Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.