Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Väzba


Szeretettel, Anya


Sikerszerző. Anya. Gyilkos?Mackenzie Casper ragyogó eszű egyetemista, leginkább mégis az édesanyja miatt ismerik, aki komor hangulatú, fordulatos thrillerek rendkívül népszerű szerzője volt, ám nemrég váratlanul elhunyt autóbalesetben. Míg világszerte rajongók milliói gyászolják kedvenc írójukat, a nyomozókat nem hagyja nyugodni a kérdés: valóban baleset történt?A búcsúztató napján aztán Mackenzie rejtélyes borítékot kap, a benne lévő lapok pedig édesanyja naplójából származnak. Az első lap tetején ez áll:Elmondjak egy titkot? Szeretettel, AnyaMackenzie pedig az oldalakat elolvasva sokkoló dolgokról értesül. Aztán nem sokkal később megérkezik a második boríték. Majd a harmadik…Mackenzie saját nyomozásba kezd, és olyan titkokra bukkan, amelyek minden képzeletet felülmúlnak. Hamar rájön, hogy anyja hírnévhez vezető útját sötét hazugságok szegélyezték, és most talán ennek fizette meg az árát. És Mackenzie hamarosan megérti, hogy rosszabb is történhet valakivel annál, mint hogy meggyilkolják…Iliana Xander eredetileg szerzői kiadásban megjelent regénye az utóbbi évek egyik legizgalmasabb, legtöbb feszültséggel teli thrillere, mely először szerzői kiadásként hódította meg a világot. A könyvnek azóta több mint harminc országba elkeltek a jogai, Xandert pedig Freida McFadden kihívójának tekintik.
Na stiahnutie
13,18 € 15,49€

dostupné aj ako:

Ebben a bankban mindenki tolvaj


Tíz gyanúsított. Tíz rablás. Egy újabb lehetetlen rejtély, amit csak Ernest Cunningham oldhat meg.Az elmúlt években elég sok gyilkosságot sikerült felgöngyölítenem. De egy bankrablás… na, az még nekem is új. Túsz pedig még sosem voltam.Az ajtókat lezárták, senki sem juthat ki vagy be. Így, amikor valakit holtan találnak a bankban, hirtelen minden túsz gyanúsítottá válik:A BANKRABLÓ A FIÓKVEZETŐ A BIZTONSÁGI ŐR A KISFIÚ A PRODUCER A PAP A RECEPCIÓS A BETEG A GONDOZÓ ÉS MÉG ÉN ISHamarosan kiderül, hogy nem csak egyvalaki tervezte kirabolni ma a bankot. És nem mindenki a pénzért jött. Ki mit akar ellopni? Mi ér olyan sokat, hogy gyilkoljanak érte? És vajon meg tudom oldani az ügyet, mielőtt a rendőrség ránk töri az ajtót, hogy megmentsen minket?Ernest Cunningham, mindannyiunk kedvenc nyomozójának legújabb kalandja pont olyan csavaros és szórakoztató, mint az eddigiek. Benjamin Stevenson méltán népszerű sorozata immár milliós eladással büszkélkedhet világszerte. Az Ernest Cunningham-sorozatról mondták:„Zseniálisan eredeti és vicces meta-krimi.” - The Sunday Times„Kivételesen csavaros és szórakoztató… Stevenson egy bűvészmester szemfényvesztő magabiztosságával mozgatja a szálakat ebben a fordulatos történetben.” - Publishers Weekly„Kivételesen eredeti, okos, vicces könyv. Soha nem olvastam még ehhez foghatót.” - Jane Harper„Okos, meghökkentő, kihagyhatatlan.” - Karin Slaughter“Egy jövőbeli klasszikus, semmi kétség.” - The Big Issue„Ha rajongsz a klasszikus bűnügyi történetekért, és valami frissre és eredetire vágysz, egészen biztosan imádni fogod. Én odáig voltam érte.” - Anna Downes
Na stiahnutie
12,06 € 15,49€

Bionauták


A Sirius A csillag körül keringő karneusz nem bolygó és nem aszteroida: egy hatszáz kilométer átmérőjű, kőzetbőrrel védett élőlény, amelynek testéből az emberiség évtizedek óta bányássza a különböző luxusélelmiszerek, kozmetikumok és gyógyszerek alapanyagát. A kitermelésből született meg a Venter-dinasztia multimilliárdos vállalatbirodalma és a Föld kényelmes hazugsága, hogy a karneusz nem érző lény.Yis Venter, a család ifjú örököse a csillaghoz érkezve egy életre szóló kalandot remél: végre találkozhat a legendás űrfelfedezővel, a húsbányászatot irányító Julia Pollarddal, és bejuthat a karneusz belsejébe, ahová a legtöbb ember sosem merészkedne.Ám nem tudja, hogy Pollardot csempészettel vádolják meg, és a családja nem látogatóba érkezik, hanem elszámoltatni a nőt. Pollard azonban nem tolvaj, és nem adja meg magát. Felismeri, hogy Yis védelmet jelenthet a számára, ezért menekülése során magával ragadja a fiút.Miközben Yis és Pollard a karneusz egyre veszélyesebb részeibe sodródik, a húsvilág mélyén idegen szervek, makrofág ragadozók, eltűnt expedíciók és titkos bázisok mögött felsejlik egy fenyegetés, amelynek árnyékában a Föld hatalmi játszmái jelentéktelenné zsugorodnak.Markovics Botond új regénye grandiózus sci-fi-odisszea a hús univerzumában. Egy sodró tempójú történet a felfedezés megszállottságáról, a személyes áldozatokról és egy idegen entitásról, amely talán egyfajta ítélet az egész emberiség felett.
Na stiahnutie
10,65 € 15,49€

dostupné aj ako:

A fény magányossága


1975, Budapest, az űrverseny végén. A hidegháború enyhülni látszik, az Apollo–Szojuz-korszak a technológiai együttműködés illúzióját kínálja, a hétköznapokat mégis az alkalmazkodás, a hallgatás és a kimondatlan határok szabják meg.Kajetán Andor csillagász a magyar tudományos élet egyik legismertebb arca: a Csillagvizsgáló Intézet büszkesége, a televízió kedvence. A felszín alatt ugyanakkor gyász és depresszió gyötri, rossz döntések és kétes alkuk következménye, melyek mélyen a múltjába nyúlnak. És hamarosan ismét útelágazáshoz érkezik, egy újabb rossz döntés pedig már az egész hátralévő életére és szakmai munkájára végzetes kihatással lehet.Andor ugyanis a munkáján túl a katonai felderítés informátora, aki külföldi útjairól hazatérve beszámol a történésekről, és jelentéseket ír kinti kollégáiról. Egyik este a tartótisztje megkeresi azzal, hogy a rendszer meghálálná eddigi tetteit, és arra kérik, fejezze be volt kollégája és barátja, Kemenesi György tanulmányát, mely jelentős tudományos felfedezést ígér a Végső Sors-elmélet kutatásában, ami az univerzum tágulását vizsgálja.Kovács Krisztián valós eseményeken alapuló történelmi regénye lélektani tanulmány tudományos kíváncsiságról és lojalitásról, apaságról és elhallgatásról, nagyívű története Budapest második világháborús bombázásától a Szputnyik fellövésén át egészen a holdra szállásig, majd még annál is tovább vezet. A fény magányossága ugyanakkor feszült thriller arról, hogyan válik erkölcsi csapdává a határok feszegetése, és milyen árat fizet az, aki áruba bocsátja tehetségét a politikai hatalom számára.A fény ugyanis nem válogat: nemcsak megvilágít, hanem le is leplez. A könyvről mondták:„Kovács Krisztián briliáns regénye nyugtalanítóan pontosan rezonál a jelenre, és hogy a kezdetben jelentéktelennek tűnő, apró kompromisszumok idővel hogyan ejtik csapdába az embert a hatalom, az ambíciók és a lelkiismeret útvesztőiben.” - Al Ghaoui Hesna“A fény magányossága a döntések könyve. De dönthetünk-e valaki helyett, aki már nincs? Mit kezdünk a másik munkájával, emlékével, a közös idővel? Kovács Krisztián regénye megmutatja, hogy az igaz barátság ereje akár kozmikus távolságokat is áthidalhat.” - Juhász Anna„Kérem, ne féljenek a sötétségtől. A sötétség csak annyit kér, figyeljenek rá.” – kéri Kovács Krisztián csillagász főhőse a pódiumon állva a közönségtől, és voltaképp a szerző is ezt kéri tőlünk, olvasóktól a legújabb könyvével. A fény magányossága ugyanis leginkább a sötétségről szól. A sötétségről, ami úgy borul barátság, tudomány, hűség és kétség fölé, hogy néha lehetetlennek tűnik kitérni előle, pedig a sötétségtől nem szabad félni. De figyelni mindig muszáj rá.” - Szlavicsek Judit
Na stiahnutie
12,06 € 15,49€

Vlci


Kráľovná slovenskej historickej romance Jana Pronská nám vo svojej najnovšej knihe prináša ďalší ľúbostný príbeh s dramatickou zápletkou, ktorý sa odohráva v stredovekom Uhorsku na pozadí skutočných historických udalostí. Tentoraz nám autorka pútavým spôsobom približuje zložité obdobie vlády Bela IV., kruto poznačené vpádmi mongolských hôrd. Keď Lucián, syn rytiera Deneša z Lošonca, stratil oboch rodičov, ujal sa ho priateľ jeho otca župan Juraj z Tekova a spolu so svojimi dvoma synmi a s dcérou Magdalénou ho vychovával ako vlastného. Počas tohto šťastného obdobia detstva a dospievania sa z Magdalény a Luciána stali nerozluční priatelia, spriaznené duše, ktoré odjakživa vedeli, že patria k sebe. Župan Juraj pošle chlapcov na výcvik do kráľovskej armády, no Magdaléna si je istá, že ani dlhé odlúčenie neoslabí cit, ktorý ju a Luciána k sebe púta. Keď sa však po rokoch mladý muž vráti do tekovskej pevnosti, namiesto vyznania a žiadosti o ruku, ktoré dievčina očakávala, prináša iba hrozivé zvesti, z ktorých mrazí a ktoré sú príčinou, že si od nej drží odstup. Podarí sa Magdaléne presvedčiť milovaného Luciána, že aj jediný deň lásky stojí za to, alebo sa ich cesty navždy rozídu? A môže ich puto vôbec prežiť skúšku ohňom v čase, keď zem pustošia krutí dobyvatelia, ktorí nepoznajú zľutovanie? Uhorsko sa zmieta v horúcom pekle, aké nepamätajú ani najstaršie kroniky, a kým panovník vedie zúfalý boj o prežitie svojej krajiny, dve milujúce srdcia neochvejne veria, že skutočná láska všetko prekoná a zvíťazí aj vtedy, keď už zomiera i nádej.
Na stiahnutie
12,50 €

dostupné aj ako:

Volali ma Fénix


Bála som sa? Áno, bála. Nebola som bojovník ani vojak. Mala som len odhodlanie (často), drzé ústa (občas) a Filipa pri sebe (hádam navždy). Ema Gillányiová žije v New Yorku. Balet, snúbenec a vlasy v uhladenom uzle. Navonok má všetko. V skutočnosti však všetko stratila. Čas jej zlomil dušu. Diagnóza je navonok jasná. Až smrť starej mamy ju donúti hľadať svoje skutočné stratené ja a vrátiť sa domov. Tam znova stretáva svoju menovkyňu z čiernobielych fotiek. Ema Gillányiová je potomkom šľachtického rodu a Eme pripadá, že bola všetkým, čím ona nikdy nebude. Odvážnou a rozhodnou ženou. Čakala by ju krásna budúcnosť, nebyť toho, že nad Európou sa sťahujú hnedé mračná. Pod strechou kaštieľa po stáročia kvitne rodová kliatba a vzniká i boľavý cit. Filipa a Emu spája okrem lásky aj spoločný boj. Povstanie je jediná cesta na slobodu, najmä keď rodina oficiálne podporuje Tisa a jeho režim. Je Ema pripravená chrániť rodové tajomstvá a prijať pravdu, ktorá ju spája s minulosťou? Alebo sa znova zlomí a stiahne? Ponorte sa do magického príbehu, v ktorom ožíva to, čo sa nepochovalo a čaká len na chvíľu, keď sa otvoria dvere.
Na stiahnutie
14,90 €

dostupné aj ako:

Phantom


1944. november 12.Ez a ház egy életen át fogva tartja a lelkeket. Azt hittem, a lelkemet a férjemnek adtam, amikor esküt tettem, hogy az idők végezetéig szeretem majd.De hazudtam.Semmi sem készített fel arra a napra, amikor a fantomom megjelent az ablakom előtt. Ijesztő volt, mégis hipnotizáló, és tagadni sem tudtam, mennyire izgat.Sosem akartam viharos szerelembe bonyolódni a rajongómmal. Főként nem azért, mert ennél sokkal több.Egy bűnöző.Egy gengszter.Egy férfi, aki vigasztalást nyújt a Parsons Manor szörnyeteg ura után.Olyan sok rém kísért ezekben a termekben, én mégis csak a férjemtől rettegek. 
Na stiahnutie
15,46 €

Hoří ti táta


Román o tom, že politika nikdy není vzdálená — a někdy zasáhne přímo do rodinyPřed budovou Poslanecké sněmovny se upálí muž. Není jasné proč. Možná za tím stojí zoufalství, možná protest, možná výzva extremistického populisty. Pro Ladu však nejde o událost z novin ani o další politickou kauzu. Je to její otec. Lada je úspěšná spisovatelka, ale po otcově protestní sebevraždě se jí život rozpadá pod rukama. Truchlí, vzteká se, snaží se pochopit, co ho k tak krajnímu činu dohnalo. Zároveň se ale ocitá pod tlakem i profesně – chybí jí nové téma, nakladatelství čeká další knihu a rodinné pátrání se tak postupně začne proměňovat v rukopis. Jenže čím hlouběji se noří do otcových motivů, tím víc musí čelit nejen rozdělené společnosti, populistickým hlasům a atmosféře současné politiky, ale i vlastnímu komplikovanému vztahu k muži, kterého ztratila. Osobní bolest se tu nedá oddělit od veřejného prostoru. A právě v tom tkví síla románu Viktorie Hanišové. Hoří ti táta je syrový, aktuální a znepokojivý příběh o tom, jak hluboko může politika prorůstat do našich nejintimnějších vztahů – a jak těžké je najít pravdu tam, kde se mísí láska, hněv, vina i potřeba porozumět. Proč si knihu přečístsilný současný román, který propojuje politiku s osobním dramatemvýrazná hlavní hrdinka čelící ztrátě, vzteku i vlastnímu psaníaktuální téma populismu, společenského rozdělení a veřejného násilíViktorie Hanišová znovu nabízí intenzivní a psychologicky přesné vyprávěníKomu by se mohla líbitčtenářům současné české prózy s výrazným společenským přesahemtěm, kteří mají rádi psychologicky silné a nepohodlné rományčtenářům zajímajícím se o propojení rodinných vztahů a politikyfanouškům Viktorie Hanišové a literatury, která otevírá citlivá témata
Na stiahnutie
13,29 €

Víztorony és töpörtyűs kukoricakenyér


A Ne bántsátok a feketerigót! szerzőjétőlHarper Lee a Ne bántsátok a feketerigót! berobbanásával, felejthetetlen szereplői, Fürkész, Jem és Atticus megteremtésével vált világhírűvé és az amerikai irodalom egyik meghatározó alakjává. Bár az 1960-ban kiadott regényt követően több mint fél évszázadig nem jelentkezett más, nagylélegzetű művel, egykönyves szerzőként is töretlenül élvezte a szakma és az olvasók elismerését. Halála előtt nem sokkal került elő a Menj, állíts őrt! kézirata, amely valójában korábban készült.A Víztorony és töpörtyűs kukoricakenyér Lee korábban lapokban megjelent vagy eddig kiadatlan elbeszéléseiből, esszéiből és más írásaiból összeállított kötet, amely páratlan betekintést nyújt a szerző egyedi hangjának kialakulásába. Megidézi a szerző fiatalkorának helyszínei, az alabamai iskolaudvarok, a manhattani kifőzdék és mozik világát, ma is élő, hiteles párbeszédeket perget közéletről, egyenlőségről, utazásról, szerelemről, művészetről, az amerikai Délről, s eltöpreng arról, mit jelent aktív és kreatív életet élni.Harper Lee életrajzírója, Casey Cep előszava segítséget nyújt a történetek olvasásához, miközben beavat a titokba, hogyan vált a South Alabama Avenue-n nevelkedő egykori kislány bestsellerszerzővé.,,A szeretet megtisztít. A szenvedés soha nem tisztított meg senkit, a szenvedés csupán felerősíti a bennünk lakozó önző vágyakat. A szeretetből fakadó tettek azonban - legyenek bármilyen aprók - csökkentik a szorongás erejét, megízleltetik velünk a holnapot, és megszabadítanak bennünket a félelem igájától."
Na stiahnutie
9,83 €

Léto pro dva


Co přimělo atraktivního lékaře Davida MacKenzieho, aby převzal venkovskou praxi v ospalém Carywithu v Cornwallu? Tuto otázku si klade jeho zaměstnankyně Shauna, které David do oka zrovna nepadl. Až když přijde o byt a David jí nabídne, aby se nastěhovala se svou malou sestrou Emmou a březí kolií Brave k němu, na něj změní svůj názor. Co chce ale David v Cornwallu skutečně pohledává? A jak zareaguje, až se dozví Shaunino tajemství?
Na stiahnutie
9,95 €

Én, a vidéki prókátor


Egyszerű emailnek indult, de sorfordító üzenet lett belőle. Felfedett egy kegyelmi döntést, ami a köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter lemondásához, egy új politikai erő felemelkedéséhez és végül egy sosem látott mértékű választási győzelemhez vezetett.A Vidéki prókátor 2024 februárjától 2026 májusáig titkolta valódi nevét. Miután felfedte kilétét, kiderült: több egy kisvárosi ügyvédnél. Az elesettek szolgálata és a valódi keresztény-konzervatív politikai iránti felelősség hajtja, cikkeit pedig 1995 óta közlik különböző újságok, valamint több blogot is vezetett már.Ez a könyv Fülöp Botond régi és új írásainak szerkesztésével jött létre. Egyszerre mutatja be a kegyelmi ügy kirobbanásának kulcspillanatait, illetve annak legújabb közéleti és jogi aspektusait, de bepillantást enged a Vidéki Prókátorként elhíresült komlói ügyvéd hazaszeretetről, külpolitikáról és a polgári Magyarországról alkotott víziójába is.
Na stiahnutie
11,83 €

Rozprávky o jednorožcoch


Veselé príhody priateľských jednorožcov V magickej Levanduľovej krajine bývajú farebné jednorožce Perlička, Mia, Kleo, Slzička, Zafír, Flóra, Jantárik, Bela... Každý deň spoznávajú svet a nikdy sa nenudia. Pridaj sa k tejto veselej skupinke priateľov a zaži s nimi nezvyčajné dobrodružstvá! Rozprávky o jednorožcoch sú pútavo napísané príbehy pre menších čitateľov. Pôvabne ilustrované dobrodružstvá magických jednorožcov spríjemnia čas strávený spoločným čítaním. Krátke príbehy plné pozitívnych emócií a posolstiev upokoja dieťa a pomôžu mu zaspať. Pre deti od 5 rokov.
Na stiahnutie
9,00 €

dostupné aj ako:

Skyshade (slovenský jazyk)


Láska zabíja kráľovstvá... Po návrate do Grimovho hradu v Tieňoci sa Isla spamätáva z brutálneho boja a zdrvujúcej pravdy, ktorú odhalila. Jej budúcnosť a osud sveta závisia od jej rozpolteného srdca. Minulá Isla, ktorá sa zaľúbila do vládcu Tieňoci, vzdoruje zradným citom. Súčasná Isla, ktorá videla, akú skazu prináša jej moc, je odhodlaná spraviť všetko, aby zachránila Lightlark a jeho kráľa. Hranica medzi priateľstvom a nepriateľstvom je vystavená skúške, keď Isla zúfalo túži rozlúsknuť tajomstvo posledného proroctva orákula a zmeniť svoj srdcervúci osud. Lenže blíži sa búrka. A s ňou aj dávno zabudnuté zlo, ktoré je väčšie než čokoľvek, čomu ríše dosiaľ čelili. Jej čas sa neúprosne kráti a prežitie dvoch ríš zmietaných vojnou závisí len od jej roztriešteného srdca. Isla buď svet zachráni... alebo ho zničí. Tajomstvá, klamstvá, romantika a zvraty hodné tých najtemnejších trilerov – to všetko vás čaká v ságe Lightlark.
Na stiahnutie
14,90 €

dostupné aj ako:

Mámor


Ki vagy te, ha valójában már nem te vagy?Diana Monet egy sorsfordító műtét után új életet kezd. A teste meggyógyult, de a lelke egyre mélyebb vizekre sodródik, amikor belép az életébe egy srác, akinek a jelenléte túl ismerős, túl erős, túl... fájdalmas. Ahogy a kapcsolatuk egyre mélyül, furcsa emlékek és érzések ébrednek benne, amelyek nem lehetnek az övéi.Ace Laurent múltját titkok és veszteségek árnyékolják be. Valami visszahúzza Dianához, valami, amit ő maga sem ért - vagy talán nem akar megérteni. Minden mosolyában valaki más nevet, és minden érintése ismerősebb, mint kellene.De hogyan lehet továbblépni, ha a szív, amit el kellett engedned... visszatér?A mámor, ami köztük születik, több mint vonzalom - talán egy emlék visszhangja, ami sosem a feledésbe tartott.Tóth Roxána "Axelle" néven kezdte el 2023-ban publikálni az Impulzus című első regényét, amely egy év alatt átlépte a félmillió megtekintést a hazai Wattpaden, majd a megjelenése után bestseller lett. 
Na stiahnutie
14,06 €

God Of Ruin


Bosszúra szomjazom.Amikor Mia Sokolov, maffia örökösnő és szelektív néma, sikeresen Landon ellen fordítja a saját fegyverét, rádöbben, hogy a tetteinek talán nem kívánt következményei lehetnek.Landon King egy zseniális művész, egy elegáns, piperkőc gazdag fiú és Mia legszörnyűbb rémálma.Még sosem találkozott senkivel, akinek ugyanolyan gyengéje a gonoszság, mint neki.De Landon felfedezi, hogy Mia a kemény páncélja mögött is olyasmivel birkózik, ami túl borzalmas ahhoz, hogy hangosan kimondja.Mia nem képes lerázni Landont, és közben egyre jobban ragaszkodik hozzá annak ellenére, hogy a fiú látszólag folyton képes kihozni őt a sodrából, és a pszichotikus hajlamai mindig egy határon túlra hajszolják.És ahogy Landon mind közelebb kerül a Mia múltjában rejlő igazsághoz, már a fenyegető veszély sincs messze.Mia megtanult bízni Landonban, de a fiú vajon megvédi-e vagy tönkreteszi? 
Na stiahnutie
18,28 €

Megvédelek mindenáron


Daphne Green, a milliárdokat érő Greenway Discoveries cégbirodalom örökösnője a kiváltságosok gondtalan életét éli, ám amikor betörnek az apja irodájába, elővigyázatosságból testőrt fogadnak mellé.Milosh Petrov jól képzett, rátermett, egyenes, és komolyan veszi a munkáját: „Vigyázz rájuk, aztán lépj le.” Ám amikor Daphne személyi testőrének fogadják fel, az elválás egyre reménytelenebbnek tűnik, különösen azután, hogy a lány élete valódi veszélybe kerül. Milosh megfogadja: bármit megtesz, hogy megvédje Daphnet.Eden Victoria (@EdenVictoria, @edenslife) booktoker lebilincselően izgalmas romantikus krimije, a 2023-as év könyvszenzációja végre magyarul is olvasható.
Na stiahnutie
11,62 € 15,49€

A vörös báró


1950, Magyarország. Egy kis dél-alföldi faluban brutális gyilkosság áldozata lesz Kiss Imre, a helyi párttitkár. Nagyfi Zoltán nyomozó és társa, Pintér Ferenc nagy lendülettel fog bele a bűncselekmény felderítésébe, és hamar rájönnek, hogy a faluban szinte mindenkinek volt oka gyűlölni a vörös bárónak csúfolt pártfunkcionáriust.Miközben a rendőrség megpróbál utat találni a zárt közösségbe, és felfejteni a lehetséges indítékokat, az Államvédelmi Hatóság is nyomozásba fog, őket azonban a gyilkos személye helyett sokkal jobban érdekli az ügy révén szerezhető politikai haszon. A gyilkos megtalálásán dolgozó rendőrség és a „nagyobb jó” érdekében munkálkodó ÁVH között kétségbeesett versenyfutás kezdődik.Cserhalmi Dániel új ÁVH-regénye egyszerre fordulatos krimi és mélyreható társadalmi regény, amely a bűnön és bűnhődésen túl az igazság eltűnéséről mesél. A vörös báró feszült, sötét és mindenekfelett kényelmetlenül aktuális olvasmány.
Na stiahnutie
12,67 € 15,49€

randiBAJnok - Tiszta lappal


„A randiBAJnok egy bájos, könnyed, romantikus regény, amely a kínos randik és a nagy Ő keresésének humoros oldalát mutatja meg. Ha valaha voltál már kínos randin, akkor ez a könyv neked szól.” – Angie blogAz élet néha olyan sok citromot oszt, hogy nincs az a bármixer, aki iható koktélt keverne belőle. Ilyenkor nem marad más választás, mint repülőre ülni, és kideríteni, mi fán terem ez a savanyú gyümölcs. Így találja magát a randiBAJnok az olasz Riviérán.A nyaralása során Jess elcsodálkozik a helyiek könnyed életfelfogásán. A tengerparti bárokban önfeledten kártyázó időseket látva rádöbben, hogy ideje változtatni az életén. Elvégre nincs veszítenivalója. A rádióba már nem mehet vissza dolgozni, és a barátai is eltávolodtak tőle. Ben pedig, aki a mindent jelentette számára, faképnél hagyta anélkül, hogy meghallgatta volna őt. Már csak egyvalakire számíthat, saját magára. Jess listát ír a céljairól, és visszatér a nagyvárosba, hogy minden pontját megvalósítsa. Eltökélten néz szembe legfőbb ellenségeivel, a magánnyal, a bizonytalansággal és a megfelelési kényszerrel. Ahogy egyre közelebb kerül önmagához, úgy találnak rá az új barátok is, akik előtt már nem kell szerepet játszania. Ám a boldogság még várat magára. Ha valóban tiszta lappal akarja újrakezdeni az életét, Jessnek a múlt fájó sebeit is be kell gyógyítania. Ehhez pedig elkerülhetetlen, hogy ismét találkozzanak Bennel.
Na stiahnutie
12,11 €

Bajkeverő


„Egy komoly mondanivalóval bíró, mégis cuki, szórakoztató és érzelmes történet. Mindenből pont annyi, amennyi kell.” - Lizzyke olvasó kuckója Elizabeth Mary Dayton önmagát keresi. Szabadúszó fotósként nagy lehetőséget kap egy ügynökségnél, ám van egy aprócska bökkenő: az exe is ott dolgozik. Eliza hiába szeretne független, erős nőként bizonyítani, a múlt mindig a sarkában liheg. Úgy érzi, kezébe kell venni az irányítást. Nick Grant szerint a botrány nem hiba, hanem márkajelzés.A kamerák előtt lehengerlő, a magánéletében azonban gondosan kerül mindent, ami túl közel kerülhet a szívéhez. A San Francisco Angels sztárirányítójaként pontosan tudja, hogyan kell megszerezni a hőn áhított trófeát. Mindössze egyetlen ellenfél marad az útjában: saját maga. Las Vegasban minden megtörténhet. Nick és Eliza egy pazar este után ugyanabban az ágyban ébred gyűrűvel az ujján. De mikor kötöttek házasságot? Vajon lehet-e veszélyes kapcsolat egy ártatlan meséből? És lehet-e szerelem egy szemfényvesztésen alapuló kapcsolatból? Mara Maxine új regénye a Szívtörő világában játszódik. A humorral, szenvedéllyel és fájdalmas titkokkal átszőtt történet arról mesél, hogy nem mindig a botrány a legnagyobb kockázat, hanem az, ha végre hagyjuk szeretni magunkat. 
Na stiahnutie
13,52 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Juraj Červenák, Sarah J. Maas, Lucinda Riley, Jorn Lier Horst.