Matula és egyebek

---

Fekete Istvánt elsősorban regényíróként tartjuk számon, míg az elbeszélőt lényegesen ritkábban emlegetjük. Ennek talán az a legfőbb magyarázata, hogy nehéz tájékozódni elbeszéléseinek mindeddig feltérképezetlen rengetegében. Az időközben megjelent bibliográfia segítségével azonban az életmű immáron áttekinthetővé vált, lehetővé téve olyan tematikus kiadványok sajtó alá rendezését, amelyek meghatározott szempontok - figurák, tárgykörök és elbeszélésmódok - szerint mutatják be az író gazdag kisepikáját.
Mostani kötetünk huszonöt olyan Fekete István-írás gyűjteménye, amelyekben a Paczolay, Herlicska és Matula nevű közismert hős szerepel. Az alakjukhoz köthető elbeszélések zöme eredendően tárcaként látott napvilágot, így a kötött terjedelem alapvetően meghatározta az ábrázolás- és elbeszélésmódot. A hangulat és a rajz mind nagyobb jelentőséget kap, és szinte magától értetődő a visszatérő figurák szerepeltetése. Ezeket nem kellett újra és újra bemutatni, a folytonosságot kedvelő olvasók pedig ismerősként köszönthették őket. Személyiségük és élettörténetük elbeszélésről elbeszélésre színesedett, és ez a helyszűke ellenére lehetővé tette a kalandok részletezését. A Paczolay Géza nevű barátot idézőket éppen úgy, mint a kezdetben Herlicskának, később pedig Matulának hívott idős "tanítómesterrel" együtt átélteket. Ha ciklusaikat időrendben vizsgáljuk, világosan nyomon követhető, hogyan mélyül el a kezdeti vadászanekdota. A fegyverhasználat egyre inkább csupán ürügye annak, hogy az író a veszteségről, erről a megrázó közösségi és magánéleti élményről beszélhessen. Az elbeszélések összeolvashatósága ugyanakkor Fekete István figurateremtését is hatásosan szemlélteti, egyúttal azt is bemutatva, hogy miként formálódott ez a sajátos írói szövegvilág egészen a Tüskevárig és a Téli berekig.

menej