Hodnotenie


Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Najnovšie - Beletria - ostatné strana 100 z 311

A főváros


Robert Menasse új regénye 2017-ben megkapta a német irodalmi életben minden évben a legnagyobb izgalommal várt Német Könyvdíjat. A könyv szereplői Európa különböző országaiból származnak, különböző mentalitású, társadalmi és kulturális hátterű emberek, van köztük hideg, számító karrierista, lelkes idealista, pragmatikus gondolkodású szakember, cinikus gazember, gyilkológép és széplélek, görög, angol, német, vallon és flamand, lengyel és magyar, keresztény és zsidó. Személyes történetük, előtörténetük, sorsuk alakulása, eltérő mentalitásuk és kultúrájuk megerősíti vagy éppen kioltja szándékaikat. Így működik a világ, és így működik benne Európa, benne az Európai Unió. A rá jellemző szarkazmussal, iróniával, ugyanakkor végtelen komolysággal megírt művében Menasse egy korszak végét írja le, egy olyan Európáét, amelyben annyi jó történt, amely annyi reményt és biztonságot adott, és amelynek szétverése éppen most zajlik. Ha nem vigyázunk. A Német Könyvdíj zsűrijének döntése vitathatatlan, remekművében a bécsi születésű szerző, a német nyelvű irodalom jelentős mestere teljesen új műfajt teremtett: az európai regényt. A szerző nem ismeretlen a magyar olvasók körében sem.
U dodávateľa
14,52 €

Kouzlo boha Thovta


Kniha představuje v našem literárním kontextu nejucelenější komplex převyprávěné staroegyptské literatury, který zahrnuje prastaré mýty, báje, povídky, pohádky, cestopisy, proroctví, milostné písně, chvalozpěvy a bajky. Provede nás přes příhody faraonů Staré říše, Střední říše a Nové říše až do ptolemaiovské a římské doby a představí nám pestrý svět více než tři tisíciletí trvající říše, svět jejích bohů, legendárních panovníků, mudrců, písařů, stavitelů a kouzelníků, ale také obyčejných prostých lidí, venkovanů, námořníků, rolníků a řemeslníků. Dozvíme se, jaké měli Egypťané představy o vzniku světa, stvoření bohů a lidí a poznáme, jací byli a čemu vládli Re, Usir, Thovt, Anup, Eset, Suteh, Hor, Chnum a další mocná božstva. Jejich příběhy jsou plné intrik, bojů, ale také lásky, něhy, porozumění a moudrosti. Udiví nás podivuhodná kouzla bohů, především boha moudrosti Thovta, a také divy, které faraónům Džoserovi, Nebkovi, Snofruovi a Chufuovi, stavebníkům pyramid, a slavnému Ramessovi II. Velikému, předvedou jejich kouzelníci a mudrci. Poznáme hrdinské činy statečných faraonů Sekenenrea a Ramesse II. Velikého a zaujmou nás napínavé a tajuplné příběhy faraonů Šabaky, Taharky, Sethiho II., Ramesse III., Psammetika a dvořana Sinuheta. Moudrost zvířat prezentuje pět bajek. A je samozřejmé, že se setkáme s nejznámější faraonkou, královnou Kleopatrou. Jiří Tomek (*1944), prozaik, pedagog. Vedle beletristické tvorby je autorem a spoluautorem pěti skript odborné angličtiny pro VŠE Praha. Vystudoval angličtinu a arabštinu na Filozofické fakultě UK. Absolvoval kurzy arabštiny a stáže v Tunisu a v Saná (Jemen), kurzy angličtiny na britských a amerických univerzitách. Angličtinu vyučoval na středních školách v Praze a angličtinu s arabštinou v Ústavu jazykové a odborné přípravy FFUK a na VŠE v Praze. Zpočátku psal arabské, egyptské a indické pohádky pro rozhlas pro bratislavskou televizi. V současné době se téměř jako jediný věnuje zpřístupnění arabských pohádkových a pověsťových látek, které objevně vyhledává ve sbírkách arabské lidové slovesnosti, u nás neznámých. Je autorem řady sbírek mýtů, pohádek a legend. Mezi jeho sbírky patří knihy Bojácný princ (1987), Kouzelný květ pouště (1989), Dary krále džinů (1995), Perlová zahrada (2007), Bohové a faraoni (2000), Faraoni a kouzelníci (2004) a Král světla. Arabské mýty, legendy a pohádkyi (Argo, 2016). Je autorem historického románu Královna Zenobie (2014).
Na sklade 1Ks
19,14 €

Nem vagyok Miriam


Majgull Axelsson, az egyik legnagyobb hatású svéd írónő megrázó regénye az identitásról, a kirekesztettségről és sötét titkokról mesél. A történet a háborús Európában és a mai Svédországban játszódik. Miriam cigány lány, aki zsidó névvel, zsidó identitással kerül a koncentrációs táborból Svédországba, egész életében eltitkolja valódi származását, hiszen fél, hogy elüldöznék az országból. Minden éjjel kísérti a múlt, nem tud szabadulni az emlékeitől. Ám a nyolcvanötödik születésnapján végre fény derül a gyötrő titokra, amelyet egy életen át őrzött. Majd hetven év múltán Miriam a láger kapujában áll... Képek villannak föl előtte: a rabok szürke arca, a kenyérlopás, botozás a börtönblokkban, snájdig SS-tisztek, akasztások, Mengele mosolya és a krematórium örökké füstölgő kéménye. Béke van. Miriam mégsem boldog. Végre eljött a szabadság pillanata. Szabad vagyok... És ezt hogyan éljem túl?
Na sklade 2Ks
12,90 €

The Winner's Kiss - A nyertes csókja (A nyertes trilógia 3.)


Háborúban és szerelemben nincsenek játékszabályok. Kestrel a tundra felé tart egy rabszállító kocsin, és kevés a valószínűsége, hogy a munkatábort élve megússza. Abban bízhat csak, hogy kódolt üzenete eljut Arinhoz, és hogy a fiú megérti az üzenet tartalmát. A múlttal birkózó Arin és keleti szövetségesei közben behajóznak Herranba, számolva egy esetleges támadás lehetőségével. Kestrel üzenete és a háború nagyjából egy időben érkeznek a városba: megkezdődik a versenyfutás az idővel, az elemekkel, az emlékekkel és az ellenséggel. A küzdelem minden fronton reménytelennek tűnik. Ha belátod, hogy vak voltál... van-e megbocsátás?
U dodávateľa
11,29 €

Állatfarm


Orwell 1943-44-ben írott műve - amelynek a szerző a "Tündérmese" alcímet adta - ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm - Mr. Jones "Major"-ja - a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta "Állatfarm"-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket.## Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és - természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal - egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira.## A kezdeti jelszó pedig - "Minden állat egyenlő" - érdekesen módosul...
Na sklade 1Ks
11,26 €

dostupné aj ako:

Cím nélküli könyv - Liber sine nomine


"[...] volt egy kis vénember abban a társaságban, aki egymaga képes lenne megtölteni minden évkönyvet: egy bakkecske bujasága szorult bele, vagy egy olyan lényé, amely még a bakkecskénél is bujább és büdösebb. Vagy az egerektől félt, vagy a szellemektől, de nem mert egyedül aludni; semmi sem volt számára gyászosabb és nyomorúságosabb a cölibátusnál. Mindennap új meg új menyegzőt tartott, váltakozó ölelések között örök vőlegényként, noha a szája már üres volt, ő maga pedig az öregkor teljében járt: rég elmúlt már hetvenéves, és alig hét foga maradt. Lánykákra vadászó számtalan szolgája között volt egy, aki bujaságban cseppet sem volt restebb a gazdájánál, aki hálóit és csapdáit minden utcában és minden házban kivetette, kiváltképpen a szegényeknél [...] Hosszas ígérgetéssel behálózott egy szegény kis szüzecskét, vagy inkább ringyócskát, és rávette, hogy tegyen ura kedvére, aki, bár magas rangú és igen gazdag ember volt, szépsége és kora alapján nem volt éppen szeretetre méltó. Mit szaporítsam a szót? A lányka beleegyezik, és mint Lucius Apuleius Psychéje, akit boldog menyegzőnek kell megtisztelnie, belép az ismeretlen férfi hálószobájába." Francesco Petrarca (1304-1374) maróan szatirikus levélgyűjteménye görbe tükörként tárja elénk az avignoni pápai udvar életének visszásságait. Metsző kritikáival a költő mindenki számára világossá akarta tenni, hogy az egyháznak erkölcsi megújulásra van szüksége, amelynek elengedhetetlen előfeltétele, hogy a pápa visszaköltözzön Isten által elrendelt székhelyére, Róma városába. A mű első teljes magyar fordítása latin kritikai szöveggel együtt kerül az olvasóközönség elé Ertl Péter kiváló fordításában, a szöveg alaposabb megértését segítő jegyzeteivel és tanulmányával.
U dodávateľa
7,10 €
  • 5 /5

A porcelánlány


Egy fotóalbum, egy emlékkönyv és egy biedermeier komód - ennyi jut Lilinek a családi hagyatékból. Az örökség mégis meglepetéssel szolgál: amikor a lány felfedez az interneten egy régi udvarházról készült fotót, rájön, hogy az épület nem véletlenül ismerős neki, a századfordulós emlékkönyvben találkozott vele. De hogy került egy északnémet kastély képe 1914-ben egy miskolci polgárlány emlékkönyvébe? Lili nyomozni kezd, a megfejtéshez azonban csak akkor jut közelebb, amikor a munkahelyéről egy távoli, keleti-tengeri szigetre küldik. Ott akad rá a vörös téglás udvarházra, és váratlan segítőtársra lel a romos épület új gazdájában. Amikor kinyitják a kastély padlásán talált, első világháborús katonaládát, izgalmas utazásra indulnak a múltba. A régi levelek, rajzok és fotók két fiatal megható és fájdalmas történetét mesélik el, akik száz évvel korábban szerettek egymásba. Az első világháború miatt azonban búcsút kellett mondaniuk egymásnak. Vajon találkoztak-e még valaha? Lili egyre mélyebbre merül a régmúlt emlékeibe, és közben nemcsak az üknagymamája, hanem a saját élete sorsfordító kérdéseire is választ kell találnia. Meddig élhet úgy, hogy nem vesz tudomást azokról a körülményekről, amelyek megbetegítik? Választhat-e másik utat?
U dodávateľa
11,26 €

Határ


Ha tudni szeretnénk, hogy mi marad utánunk, tudnunk kell azt is, kik vagyunk. A Határ személyes emlékekből táplálkozó prózái rákérdeznek a személyiség határaira, a saját történetével és a történelemmel szembesülő ember örömére és szégyenére. Azonosulás és elhatárolódás, szabadság és kiszolgáltatottság, próza és líra: ez a könyv az értelem és érzelem egyensúlyát keresve a kimondhatóság határait feszegeti. Térben és időben utazik, országokon és korokon át, a születéstől a felnövésig, Kolozsvártól Budapestig, a legintimebb tapasztalatoktól a fikcióig, Kairótól Máltáig - és persze mindig vissza kell térnie a maga kiküzdött, de nehezen behatárolható identitásához. A Töréstesztben megismert indulat, a vadság és a harag, amely meglepte Szabó T. Anna olvasóit, ebben a kötetben szomorúsággal és szenvedéllyel vegyül, ám ezúttal nem a párkapcsolat áll a középpontban, hanem az egyén és a család. Ez a könyv úgy keres otthont a világban, hogy nyitva hagyja az ablakot az égre.
Na sklade 1Ks
9,67 €

Kemény dió


Alison Pearson első regénye, a Csak tudnám, hogy csinálja felkerült a New York Times bestsellerlistájára, és több, mint négymillió példányban fogyott el szerte a világon. Ahogyan Oprah Winfrey mondta, Kate Reddy története "a dolgozó anyák himnusza". Hét év elteltével Kate Reddynek szembe kell néznie az ötvenedik születésnapjával. A gyerekei elviselhetetlen kamaszokká cseperedtek, a férje szülei és az édesanyja egészségügyi problémákkal küzdenek, a férje pedig életközepi válsággal, így Kate kénytelen visszatérni a karrierjéhez, melyet évekkel azelőtt feladott. Ismét abban a helyzetben találja magát, hogy kétségbeesve igyekszik minden labdát a levegőben tartani egy zsonglőrmutatványban. Vajon sikerül Kate-nek visszaszereznie az őt megillető helyet a befektetési alapnál, amelyet annak idején ő indított el, vagy megfullad egy alakformáló alsóneműben? Feléleszt egy régi lángot, vagy porig ég a háza, amikor randalírozó tömeg bukkan fel a lánya karácsonyi (a szülők számára mindenképpen) meglepetés buliján? A végére minden kiderül. Kate számára nem lehet ez olyan kemény dió.
Na sklade 1Ks
12,23 €

Az elveszett tárgyak őrzője


Ha londoni sétáikat felidézve eszükbe jut egy görnyedt alak, aki a fejét lehajtva a járdákat és a csatornalefolyók környékét kutatja, akkor önök minden bizonnyal Anthony Peardew-val találkoztak. A férfi harminc évvel ezelőtt elveszített egy medált, amelyet a menyasszonyától, Therese-től kapott. Ugyanazon napon a sors váratlanul elragadta tőle a szeretett kedvest is. Ettől kezdve Anthonyt csak a remény élteti: ha sikerül rátalálnia az ékszerre, talán élete tragédiáját is egy csapásra semmissé teheti. Magányában az elvesztett, olykor jelentéktelennek látszó tárgyak gyűjtése mellett novellák írásával tölti ki napjait. Megszállottan dolgozik talált kincseinek különleges történetein. Házvezetőnője, a hányatott sorsú Laura maga is szinte egy Anthony megmentett darabjai közül. Idővel az ő feladata lesz, hogy a gondosan katalogizált tárgyakat visszajuttassa az eredeti tulajdonosukhoz. Be kell azonban látnia, hogy nem zárkózhat be örökre az író dolgozószobájába, ki kell használnia a kínálkozó lehetőségeket, hogy otthonossá tegye a saját életét. Ruth Hogan zseniálisan megkomponált történetében a fantasztikum és a valóság egymásba játszó szálai megható 21. századi mesét alkotnak. Az elveszett tárgyak őrzője az újrakezdés ígéretét hozza az elveszetteknek, és reményt ad az örök keresőknek.
Na sklade 1Ks
10,68 €

Supernaturally - Több mint különleges


Evie finally has the normal life she's always longed for. But she's shocked to discover that being ordinary can be . . . kind of boring. Just when Evie starts to long for her days at the International Paranormal Containment Agency, she's given a chance to work for them again. Desperate for a break from all the normalcy, she agrees. But as one disastrous mission leads to another, Evie starts to wonder if she made the right choice. And when Evie's faerie ex-boyfriend Reth appears with devastating revelations about her past, she discovers that there's a battle brewing between the faerie courts that could throw the whole supernatural world into chaos. The prize in question? Evie herself. So much for normal.
U dodávateľa
9,67 €

A próba


Szerepjáték, kiszolgáltatottság, féltékenység, aránytévesztés, érzékiség és dráma. Vajon ez már a főpróba vagy csak az élet próbája? Hatalmas botrány kavarja fel a leánygimnázium nyugalmasnak tűnő mindennapjait, amikor kiderül, hogy az iskola egyik tanára viszonyt folytatott egy kiskorú tanítványával. Felháborodás, aggodalom, nyugtalanság kíséri az esetet, és persze pletykák hosszú sora, hiszen egy felnőtt férfi és egy gyereklány kapcsolatáról mindenkinek megvan a véleménye. Mi táplálja ezeket az indulatokat? A düh? A félelem? Az irigység? Hány embert érint egy szerelmi viszony, és hány életet forgat fel fenekestül, ha fény derül rá? Mit lehet tenni, ha épp az iskola egyik legszigorúbb oktatójának nem áll érdekében, hogy elcsitítsa az esettől összezavarodott tanítványaiban tomboló féltékenységet és kíváncsiságot? Beláthatatlan következményekkel járó láncreakció indul el, ami tanárokból és diákokból egyaránt mélyen szunnyadó indulatokat és elfojtott érzelmeket hoz a felszínre. Az új-zélandi Eleanor Catton 2013-ban, huszonnyolc évesen jelentette meg A fényességek című regényét, amelyért Man Booker-díjat kapott, s ezzel a díj történetének legfiatalabb kitüntetettje lett. A próba Catton többszörösen is elismert első regénye, amely eredetileg 2008-ban látott napvilágot, és amely mit sem veszített aktualitásából az elmúlt tíz esztendőben.
U dodávateľa
12,90 €

Lelkek labirintusa


Barcelona, ötvenes évek. Daniel Sempere, aki az Elfeledett Könyvek Temetőjében örökbe fogadta A szél árnyéka elárvult példányát, már felnőtt férfi, családapa. Az édesanyja emlékképét elhomályosító sötét titok azonban változatlanul nyomasztja. Hiába kerek az élete, rémálmai vannak. Az Elfeledett Könyvek Temetője című regényciklus első része, A szél árnyéka 2001-ben jelent meg spanyolul. A sorozat hamar a kortárs irodalom élvonalába került, öt világrészen hódít. További darabjai az Angyali játszma, A mennyország fogságában és a Lelkek labirintusa. A Lelkek labirintusa az előzményekhez hasonlóan önmagában is megáll, hiszen "egy történetnek nincs se eleje, se vége, csakis bejáratai". Az elbeszélő mesterien vezet végig bennünket az összes szereplő valamennyi megpróbáltatásán - nemcsak ebben a történetben, hanem az 1900-tól 1992-ig szőtt bonyodalmas história egészében is. Egyetlen fontos szálat sem hagy elvarratlanul. Ezúttal Daniel anyjának fájdalmas titkára is fény derül. A politika nagybani és kicsinyes játszmái, a dráma, a szerelem és a szakadatlan ármánykodás közt pedig a kellő pillanatban megcsillan a komikum: színre lép Fermín Romero de Torres. "Kópé ex machina." Carlos Ruiz Zafón Cervantes után világszerte a második legolvasottabb spanyol író. 2014-ben a Penguin Classics kiválasztotta a világirodalom történetének huszonhat klasszikusát (az angol ábécé mindegyik betűjéhez egyet-egyet), és a Z-t A szél árnyéká-nak ítélte. Carlos Ruiz Zafón így Charles Dickens, Jane Austen, Marcel Proust és James Joyce társaságába került. Az Elfeledett Könyvek Temetője mára egyetemes szimbólummá lett: az olvasás védőbástyája, az emlékezés záloga, menedék mindazok számára, akik hisznek a könyv által nyújtott teljességben.
Na sklade 1Ks
19,35 €

A budapesti nyakék


Egy pávát formázó, élénklila és zöld tűzzománccal díszített, ékköves medál. Képzeljük hozzá a nőt is, aki egykor az ékszert viselhette, akinek lüktető nyakán, annak íves gödrében pihenve a medál lassan átmelegedett. Vajon a férjétől, az apjától vagy a szeretőjétől kapta ajándékba? Jack Wiseman, az amerikai hadsereg hadnagya 1945-ben az Aranyvonat őrzésével volt megbízva, amely a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét, devizatartalékait, és a deportált zsidóktól begyűjtött értékeket próbálta Nyugatra menekíteni. Akkor, Salzburgban ismerkedett meg és esett szerelembe egy tüzes temperamentumú, gyönyörű magyar nővel, Jakab Ilonával, aki a vészkorszak jogfosztottjaként mindenét elvesztette, de a családjából egyedüliként túlélte a koncentrációs tábort. És akkor lopta el a katona a vonat szállítmányából az ékszert? Wiseman hatvan év múltán, már a halálra készülve sem feledheti ezt a hajdani, fájdalmas emlékű románcot, és mivel váltig furdalja a lelkiismeret a medál miatt, megkéri unokáját, Natalie-t, hogy próbálja megtalálni az értéktárgy jogos örökösét. Az izgalmas nyomozás elvezeti Natalie-t Budapestre, Nagyváradra, Haifába; felbukkan egy ?Komlós-festmény?, sőt az 1910-es évek Budapestjén a nevezetes Weisz törpecsalád, Schwimmer Rózsa és a nőmozgalom is - végül pedig egy pszichiáter esettanulmányából megismerjük a nyakék ?igaz történetét?. A budapesti nyakék több, mint regény: valóságos kincses ládika. - Joyce Carol Oates
U dodávateľa
13,84 €

Gyöngynővér


Celaeno D'Apliese, azaz CeCe az egyik testvérétől értesül a nevelőapja haláláról. A nővéreivel a Genfi-tó partján magasodó, gyermekkori otthonukban gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek szeretett apjukról, és meghallgassák a végrendeletét. A különc milliárdos, Pa Salt mindnyájuknak egy különleges tárgyat meg egy levelet hagyott örökül, és ennek segítségével, ha a lányok úgy döntenek, közelebb kerülhetnek a valódi gyökereikhez. Az örökké nyugtalan CeCe számára az útkeresés fájdalmas tapasztalással indul. Azzal, hogy a nővére, Csillag követte az apjuk által hátrahagyott nyomot, és megtalálta az új családját, a kettejük közti szoros kötelék mintha semmivé foszlana - és ezzel együtt olybá tűnik, hogy az ő lényének egy része is odaveszik. Csak egy fekete-fehér fényképbe és egy névbe tud kapaszkodni, amikor hosszú útra indul, hogy előbb Thaiföldre érve egy titokzatos idegennel ismerkedjen meg, majd Ausztrália festői, mégis nemegyszer kietlen vidékein megtapasztalja mindazt, amire ez idáig olyannyira vágyott: a valakihez, a valamihez tartozás érzését. Meglehet, hogy az örök utazó végül otthonra lel a vörös föld országában? Lucinda Riley sorozatának negyedik kötetében egy évtizedeken és megannyi helyszínen átívelő nyomozás történetét meséli el. A letehetetlen családregény e kötetbeli főszereplője nemcsak a származásával kapcsolatos kérdésekre találja meg a választ, hanem kénytelen lesz azt is belátni: ahhoz, hogy teljes értékű életet élhessen, és rájöhessen, ki is ő valójában, szembe kell néznie a félelmeivel. Az önmagára találás útja pedig nem egy meglepő fordulatot tartogat számára.
U dodávateľa
14,06 €

A kastély


Franz Kafka egyik legsikeresebb műve, A kastély a Magvető Zsebkönyvtár sorozat hatodik köteteként jelenik meg. Josef K., a kastély új földmérője megérkezik a faluba, hogy tovább folytathassa útját a kastély urához. Arra azonban soha nem gondolt volna, hogy ezzel élete legnagyobb megpróbáltatásának néz elébe - útját a kastélyhoz minduntalan akadályozza a falu népe, míg végül ő maga sem biztos benne, valóban várják-e odafönt. Vajon eléri-e célját? Az elidegenedés legnagyobb 20. századi írójának egyik legismertebb és legjobb könyve, A kastély Rónay György fordításában jelenik meg. Franz Kafka (1883-1924) műveit valójában csak a halála után fedezte fel a művelt világ. Az igazi Kafka-reneszánsz főleg a II. világháború után érkezett el és tart mai napig. A kastélyról ezt írta Thomas Mann: "Utal az isteni és emberi állapot között meglévő áthidalhatatlan szakadékra, melyet csak mágikus humorral lehet érzékeltetni."
U dodávateľa
8,06 €

Mi maradunk!


A Csallóköz a régiek szerint Aranykert volt - a dunai aranymosók és a tündérek birodalma. Ám ezen a mesebeli vidéken, az Osztrák-Magyar Monarchia nyugat-magyarországi csücskében a XIX. század végén már cseppet sem mesés az élet. Amikor a korán árvaságra jutott, komáromi tímárlány, Jány Vilma és hites ura, a leszerelt őrmester, Hautzinger Sándor fűszerüzlete, kisvendéglője tönkremegy, s mindenüket elárverezik, a nincstelenné lett család a budapesti rokonok segítségével, akik állást-lakást szereznek, a fővárosba költözik. Bár Sándor kishivatalnoki fizetéséből, és abból a pénzből, amit Vilma varrással keres, nem sokra futja, a szülők nagy erőfeszítések árán kitaníttatják mindhárom gyereket. Az idősebb fiú, Guszti, a Ludovikán végez, a fiatalabbik, Sanyi, középiskolai tanári diplomát szerez, és a lány, Ili is elvégzi a tanítóképzőt. Családot alapítanak, és élnének-élhetnének boldogan, de mint oly sokszor, közbeszól a történelem. Gazdasági válságok, forradalmak, háborúk döntik romba életüket és világukat. Nem is egyszer. A férfiak megjárják két világháború frontjait és poklát, a nőknek az örök asszonyi sors jut: várnak-várnak rendületlenül, otthont-családot megtartva. És amikor a férfiak egy-egy világégés után hazatérnek, folytatják vagy újrakezdik az életüket. De soha nem adják fel. Jásdi István könyvéből egy népes család négy generációjának szerteágazó és lebilincselő története bontakozik ki, amelynek ideje és tere a magyar XIX. és XX. század. Családtagjainak visszaemlékezéseiből, saját gyerek- és ifjúkori élményeiből, hivatalos dokumentumokból, naplóbejegyzésekből, bírósági jegyzőkönyvekből építi fel epizódról epizódra rendhagyó családregényét, részletgazdag, árnyalt korrajzot festve. A Hautzingerek, Jányk, Jásdik sorsában sokan saját felmenőik, nagyszüleik, szüleik sorsát ismerhetik fel, hiszen ahogy telnek-múlnak az évszázadok, egy család története egyre inkább azonos magának az országnak a történelmével. Így válik ez a különleges-különös könyv "tucatregénnyé", azoknak a regényévé, akik a vesztes háborúkból is győztesen kerülnek ki.
Na sklade 1Ks
11,26 €

Holtverseny - új, bővített kiadás


Totth Benedek Holtverseny című Margó-díjas első könyve valósággal berobbant a magyar irodalomba. A kamaszregény, a krimi, a lélektani thriller és a fejlődési regény elemei keverednek ebben a különös, nyomasztó és olykor mégis humoros, kegyetlen, de nem öncélú prózában. Brutális és érzékeny kötet a mai Magyarországról, s a benne meglehetősen elhagyatottan, néha boldogan, többnyire boldogtalanul, olykor szomorúan, de gyakrabban inkább dühösen ténfergő tizenévesekről, akik a vidéki elkerülőutakon mennek céltalanul az éjszakában. A mostani kiadás egy spin-off novellát is tartalmaz, a Niki című elbeszélést.
U dodávateľa
12,67 €

Isten hozott


A Klein-napló egy titokzatos titkárnő irománya, mely arra emlékezik, ami majd csak ezután lesz. Mindenki mást olvas ki belőle, a falusiak többsége azonban úgy véli, hogy a saját haláluk időpontját jósolta meg benne - nem tudni, ki. Vagyis a Klein-napló egy halottaskönyv. Talán a múltban elkövetett, talán a jelenben és a jövőben megeső bűnökért, esetleg mindkettőért: ez a büntetés. Sáraságban életre kelnek az árnyékok, "felkötik magukat" a kutyák, aztán holtukban mégis életet kölykeznek. Gyermekek születnek steril apáktól, akiknek a múlt árnyai adnak útmutatást. Fiatal lányok őszülnek meg csoportosan, egyik napról a másikra, és az emberek torka folyton száraz, szomjuk csillapíthatatlan. Gallér Gergely gimnazista, a fantasztikus Klein Ede Egylet vezetője, megszállottan kutatja a közös múlt csodáit, a falu védőszentjeinek örökségét, egészen addig, míg végül teljesen magára marad. El kell hagynia gyermekkora helyszínét... hogy aztán visszatérjen kideríteni, mi történt, s miért. Felkutatja a csodákat és hogy ő kicsoda. A Mellettem elférsz és a Jelmezbál szerzőjének első, először 2005-ben megjelent regénye krimiszerűen örvénylik, a közelmúlt titkai megülik benne a jelent, átírják emlékeinket, eltávolítanak és közel hoznak, elfednek és megmutatnak. Az Isten hozott egy önmagát és közösségét elveszítő, aztán újra megtaláló tinédzser története. Vagyis mindannyiunké.
U dodávateľa
15,49 €

Beletria je literárna kategória, zameraná na umelecké a imaginatívne diela. Romány, poviedky, novely a divadelné hry tvoria túto rozmanitú literatúru. Beletria je zdrojom emocionálneho a intelektuálneho potešenia a poskytuje čitateľom široký výber žánrov, vrátane dobrodružstva, histórie, detektívok, fantasy a sci-fi.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Prečítajte si najnovšie bestsellery a objavte nezabudnuteľné príbehy.