Hodnotenie


Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Najnovšie - Beletria - ostatné strana 258 z 311

Messiások


A szerző a tőle ismert alapossággal mutatja meg a hit, a vallási közösségek mindenkori emberi motívumait, s festi meg azt az időszakot, melyről hősei "nem sejtették, hogy az álmessiások, a szekták és a kvázivallások kora jött el, hogy immár a nemzeti eszmében és a forradalmak korában élnek." A könyv hősei Párizsban, a 19. században éltek, mégis kortársainknak érezhetjük őket.
Vypredané
18,85 €

Halál a felhők között


Beszállás! A Prometheus utasszállító repülőgép rögtön indul Párizsból Croydonba! Huszonegy utas és két légiutas-kísérő elfoglalja a helyét, és a gép a magasba emelkedik. Két kabinjából a hátsóban vegyes társaság gyűlik össze: angol fodrász kislány, francia régészek, angol fogorvos, két arisztokrata hölgy, francia öregasszony - és egy nagy bajszú kis belga. A második ülésen az ebéd utáni kávé mellett elszunyókál az öregasszony. A kilencedik ülésen szenved a kis belga. Az ötödik és hatodik ülésen vitatkozik a két régész. A tizenkettedik ülésen a fogorvos udvarolni próbál a tizenhatodik ülésen a fodrászlánynak. A légiutas-kísérők fel-alá rohangálnak. Egy darázs döng, majd "csatt!", lecsapja valaki. A második ülésen - csak nincs valami baj? Feje félrebillen... nem mozdul...Micsoda szerencse, hogy a kilencedik ülésen a kis belga azonnal magához tér, amint földet ér a gép. Poirot életében először gyanúsítottként kezdi a nyomozást, de szerencsére nem úgy fejezi be. A kötethez ajándék jubileumi füzet is tartozik az írónő eddig magyarul megjelent köteteinek leírásaival, receptekkel és hasznos háttérinformációkkal.
Vypredané
8,46 €

Szodoma százhúsz napja


De Sade márki azon kevesek közé tartozik, akiknek neve fogalommá vált. E gátlástalan libertinus művei egészen a huszadik századig tabunak számítottak. Életműve azonban több, mint egy torz nemiségű ember perverz önkifejezése. Sade nagysága a tagadásban van: gyilkos iróniával kezd ki minden morális kategóriát. Szereplőinek tettein és a szájukba adott filozófián keresztül tagadja a hatalom és az egyház - e két gyűlölt intézmény - által szentesített erkölcsöket. Nála nincsen jó és nincsen rossz, az ember az erősebb jogán minden szenvedélyét kiélheti, még úgy is, hogy a gyengébb szenvedéséből meríti a kéjt. E híres-hírhedt könyve egy előkelő társaság négy hónapját jeleníti meg, akik ezen a százhúsz napon régi történetek elmesélésével és a gyakorlatban is a legkülönfélébb perverzióknak élnek. Sade márki fantáziája e műben olyannyira rájárt a szexuális és egyéb testi perverziókra, hogy az utókor az ő nevéből képezte a szadizmus fogalmát. Ezt a könyvet tehát csak azoknak a felnőtt olvasóknak ajánljuk, akik szilárd értékrenddel bírnak, a mű pornográf tartalmától és durvaságától el tudnak vonatkoztatni, s meglátják benne a rokokó világ túláradó szexuális fantáziáját, egyben kíváncsiak egy lázadó író filozófiájára, aki tulajdonképpen magát a létet utasította el.
Vypredané
11,53 €

Álmok az Eigerről


"A legtöbb hegymászó valójában nem tébolyodott, csupán az emberlét egy különösen virulens törzse fertőzte meg." Senki sem ír olyan briliánsan a hegymászásról meg az azzal járó megpróbáltatásokról, mint Jon Krakauer. Ez a kötet legkiválóbb munkáit gyűjti egybe olyan magazinokból, mint az Outside és a Smithsonian. Krakauer páratlan és emlékezetes látószögből tárja föl a témát, mindig friss szemmel, nyílt szívvel és a felülmúlhatatlan élmények iránti éhséggel, hiszen maga is küzdött olyan csúcsokkal, mint a K2, a Denali, az Everest és persze az Eiger.
Vypredané
13,46 €

A kertelő agár


E regény a mai napig érvényes korrajz; élvezetes, nyelében és stílusában ma is korszerű, lebilincselő olvasmány. Áthallásos mű, amely az egykor volt Magyarország uralkodó osztályát idézi meg, a ma embere számára is hitelesen. Hihetetlenül hangzik, mégis igaz: a szerző kis remekének, ma is sok az aktualitása, hiszen egy olyan polgári társadalomnak tart tükröt, amelyben a polgári jelen eltorzult, a polgári jövő pedig kilátástalannak tűnik.
Vypredané
4,62 €

A pokol jegyese


Bethany Church egy angyal, akit azért küldenek a Földe, hogy féken tartsa a sötét erőket. Szerelmes lesz, ami nem a küldetése része, de Beth és halandó barátja, Xavier Woods között őszinte, erős kötődés alakul ki. Ám még Xavier szerelme és angyaltestvérei, Gábriel és Ivy törődése sem képes megakadályozni, hogy Beth-t rávegyék egy életmenő motorozásra, ami a pokolban ér véget. Ott azonban -Xavier életéért cserébe- kénytelen olyan alkut kötni Jake-kel, amely örökre megváltoztathatja az életét, s a szerelmével és a szeretteivel való kapcsolatát is. A történet, amit Alexandra Adornetto a New York Times bestsellereként bemutatkozó Lázadó (Halo) című regényében kezdett, akciódús, váratlan fordulatokkal kel életre újra, miközben angyalok csatáznak démonokkal, ami próbára teszi Bethany szerelmét.
Vypredané
11,50 €

A lefejezett keselyű rejtélye


Mollisanváros Tourquai nevű negyedében Véreb Lőrinc főfelügyelő felel az utcák nyugalmáért és a plüssállatok biztonságáért. Ám vannak, akik még nála is nagyobb hatalommal rendelkeznek: a ők a gazdagok, akik a törvény fölött élnek - közéjük tartozik Keselyű Oszkár is. Amikor Keselyűt lefejezve találják meg Mollisanváros legexkluzívabb épületében, Véreb Lőrinc azonnal tudja, hogy nyomozását árgus szemek követik. Véreb csapata - két nyomozója, Hiúz Anna és Sas Ézsua, valamint a magándetektív Egér Fülöp - mélyre ás a város sötét bugyraiban, hogy kiderüljön, ki profitált a legtöbbet Keselyű halálából. A madár szexi, latextestű titkárnőja, Kobra Eleonóra? Vagy titokzatos szeretője, Mókus Jázmin? Esetleg Panda Igor műkereskedő, akinek a világ pénze sem elég? Véreb eltökéli, hogy kideríti az igazságot, ám előtte még szembe kell néznie saját, rettenetes démonaival.
Vypredané
11,46 €

Abszurd történetek - Hangoskönyv (2 CD)


Mrozeknek már korai -és nemzetközi hírnevét megalapozó- novellásköteteire is a szatírikus hangvétel volt jellemző. A hangoskönyvünkbe válogatott félszáz írásában is torzító tükröt állít elénk, a helyzetek fejtetőre állításával mutatja meg ezek fonákját. Karinthy és Hrabal nemritkán fekete humorának szelleme bujkál a sorok között, és leginkább Örkényé, ahogyan ő vélekedett arról, hogy mi a groteszk, az igaz Mrozek abszurditásaira is: "Szíveskedjenek terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, a két láb között hátratekinteni. Most nézzünk körül. Íme a világ fejtetőre állt." Teljes idő: 150 perc.
Iba v predajni
11,50 €

Utazások nagynénémmel - Hangoskönyv (MP3)


Groteszk helyzettel indul a regény: Henry Pulling bankigazgató friss nyugdíjas, amikor anyja halála után felbukkan hetvenöt éves nagynénje és gyanús fekete szeretője, megjelenik a rendőrség és kiderül, hogy feltehetően kábítószert rejtett a hamvakat tartalmazó urna. Az agglegény kiegyensúlyozott kispolgári élete határozott fordulatot vesz, amikor az élvezettel sztorizgató Augusta néni az Orient Expressz isztambuli útjára invitálja. Rejtélyes figurákkal találkoznak, és lehull a lepel a fifikás nagyvilági nő utazásairól, amik egy nagyszabású csempészet láncszemei. Útjaik és a családi titkok feltárása után Henrynek már nem nyújt örömöt a romantikus álmodozás, így lelkesen száll hajóra nagynénje hívására, akit Paraguayban talál meg régi szerelme oldalán. Greene bestsellerének eredeti atmoszférájú szatírája a dinamikus hölgy anekdotáin keresztül nem kisstílű csalásokról szól; nemzetközi és politikai kalandorok bűnügyeit, a vallást és szexualitást átértelmező világ különceinek életét teregeti ki. A zűrös, hedonista nagynéni Greene jelképe, aki eltévelyedései ellenére is megőrzi emberi tartását. Teljes idő: 13 óra.
Vypredané
19,64 €

Hűség bilincsében I. - Novellák, elbeszélések 1928-1938


A kötet Wass Albert elbeszéléseiből, novelláiból, karcolataiból és emlékezéseiből válogat az 1928-1938 közötti évekből.
Vypredané
5,73 €

Halleluja - Komédia a szeretetről - Hangoskönyv (CD)


A CD tartalma: -Első rész: 1. Nagypapa felébred. "Hány óra? 2. Ipse bejön (erkölcsi bizonyítványért?-rövid jelenet) 3. "Lebovicsnak nem megy a tanulás. 4. Sóstai azt hiszi, ez a lakáshivatal. 5. "Volt egy dongó meg egy légy..." 6. Cica feljön. 7. "Ez az ... Folytatás ›› volt, amelyik máskor? - Nem, ez egy másik volt." 8. Öngyilkos-jelölt Középvezető Lelki tanácsadót keres. 9. "Évek szállanak a nyári fák alatt..." 10. Összetévesztenek a házasságkötő hivatallal, a lakógyűlés is itt van ugyanakkor, és felgyullad a lakás, még a Dunában is felrobbannak a bombák. -Második rész: 1. Demeterné (istennő) esztékának nézi a lelkünket, az öreg Úr szólongatja. 2. Az öreg Lány és az öreg Úr beszélget. 3. Jön a nagy magyar takarítónő. 4. Nagyapa szerelmi vallomása - összetéveszti Demeternét Olgával. 5. Papa megérzi a közeljövőt és pánik. 6. Jön a főnököm a csúcsfejessel. 7. Szeretnének kinevezni hóhérnak. 8. "Mikor jönnek haza már!" Szorongok. Kiviszem a térre Nyuszi Gyuszit. 9. Találkozunk Babával, aki megint terhes, utána Nyuszi Gyuszi meghal. 10. Lakásunk a lakosság Weiner Walcernek, Fekete Vonatnak, balatoni gyorsnak véli, aztán - vége. A(z) Halleluja - Komédia a szeretetről - Hangoskönyv (Hangoskönyv) szerzője Kornis Mihály.
Vypredané
7,69 €

Doktor Proktor pukipora 2.


Doktor Proktor a kétbalkezes feltaláló Párizsba indul, hogy megtalálja szerelmét, Juliette Margarint. Ám útközben valami szörnyűség történik vele. Bullét és Lisét is csak képeslapon tudja értesíteni, hogy segítséget kérjen a vörös hajú nagydumástól és okos barátnőjétől. ... Folytatás ›› A két tízéves útnak indul, ám titkon követi őket a rettenetes Raspa, a professzor hajdani, gonosz asszisztense... A világhírű skandináv krimiíró több mint 20 nyelven megjelent sorozatát elképesztő fordulatok, abszurd humor és a Nesbo-féle különleges atmoszféra teszi feledhetetlenné. A(z) Doktor Proktor pukipora 2. (Könyv) szerzője Jo Nesbo.
Vypredané
9,58 €

Alzheimer nyavalya


"Összefoglalom, ami rád vár: nevetés, sírás, sajnálkozás, csodálkozás, meghökkenés és reményeim szerint: szeretet, megértés." - írják a szerzők. "Győzni" manapság még nem lehet, "happy end" nincs, hiszen az Alzheimer-kór ma még nem gyógyítható. Az emberi méltóság viszont sokáig megőrizhető, ámde nem könnyen. A szerzőpáros szeretettel, empátiával, vérbő humorral, a tragikomikus helyzetek sokaságának leírásával segít a sorstársaknak, hogy erőt merítsenek a saját "alzheimeresük" ápolásához, a kívülállók pedig megismerhetik, hogy mi fán terem az "Alzheimer nyavalya". Értékes kiegészítő anyagok is találhatóak a könyvben, sok hasznos információval. "Az Alzheimer nyavalya tehát két olvasói célcsoportnak ajánlható. Azoknak, akik családjában vagy ismeretségi körében van Alzheimer beteg. Valamint azoknak, akikében nincs." (Prof. Dr. Rajna Péter)
Iba v predajni
12,31 €

Szeretők


Kisregény. Keletkezésének ideje: 1959-1961. 1957 nyarán vagyunk -a levert forradalom után-, egy ifjúkori első szerelem végső szétbomlásában (és mégsem tud szétbomlani) és egy új szerelem születésében (és mégsem tud megszületni). A színhelyek: Pest, Buda, Mártély... Pécs. Fiatal művészek (főiskolások) és egyetemisták újra magánéletbe szorult világa. A depresszióba menekülő ráció "óceáni érzés"-sel vigasztalja magát, kiterjesztett létérzékeléssel, miközben sorsa életeken, halálokon, szakításokon át irracionális döntések felé sodorja. "Mi lesz velünk?" - ez a szöveg - az események - fordulatainak föl nem tett főkérdése. A könyv most jelenik meg először.
Vypredané
8,85 €

Épületes beszédek


Az olvasó egy tízkötetes tervezett sorozat negyedik darabját tartja a kezében. Kierkegaard 1843-ban és 1844-ben kilenc-kilenc "épületes beszédet" adott közre "Két épületes beszéd", "Három épületes beszéd" és "Négy épületes beszéd" címmel. A kötet ezeket az írásokat tartalmazza.
Vypredané
13,08 €

Se bújva, se áldva


"...Pethes Máriát az élet teljessége inspirálja. A tavasz, a természet, a szerelem, a barátság, a művészet mindig élményként - és nem csupán témaként - jelenik meg a verseiben. Attól költő igazán, hogy érezhetően személyes ügye mindig az, amiről ír. Így aztán magát szolgáltatja - adja - ki, amikor kiadatja a költeményeit. És ezt magától értetődően teszi, nem pedig valamiféle dacos a túlemancipáltakra jellemző elszántsággal. Ezzel a természetességgel - nem túlzás, amit mondok - kijelölheti egyik lehetséges útját a huszonegyedik századi magyar líra ama ágának, amelyet asszonyemberek késztetnek lombosodni." (Baranyi Ferenc)
Vypredané
3,84 €

A történelem bizalmasa - antikvár


Aki ismeri az angol egyetemi tanár és regényíró előző, magyarul is megjelent, Embert enni nem való (1974) című regényét, nem lepődik meg újabb könyvének zárt, egyetemi atmoszféráján. A világ itt két részre oszlik: azokra, akik osztályoznak, és azokra, akik az érdemjegyeket kapják. Valahonnan a távolból felsejlik osztályharc, kormányzás, háború és béke, a világ határa azonban itt mindig az egyetemi épületek és a környező város határvonala. Azonos a színhely - egy képzeletbeli angol egyetem -, és azonosak a szereplők - tanárok, diákok, professzorok -; Bradbury azonban tovább lép: új regényében vérbeli szatíraíróként mutatkozik be. A szatíra célpontja egy nehezen körülírható, de könnyen érzékelhető politikai divat: a hatvanas évek vége felé és a hetvenes évek elején eluralkodott, "újbalos" radikalizmus. Ennek képviselője Dr. Howard Kirk, a diákjaival tegeződő, farmeröltönyös, dús bajszú, fiatalkorához görcsösen ragaszkodó, felszínes ál-radikalizmusát erőszakosan, nagy hangú handabandázással hirdető szociológus. A regény egy egyetemi félév története; bulik, tüntetések, tanszéki értekezletek, szerelmi kalandok - ezek során leplezi le Bradbury hősében a pozőrt, megmutatja a radikális sikk mögött meghúzódó emberi ürességet, a tudományos tartalmatlanságot. Szétpukkasztja Kirk illúzióját, aki azt képzeli magáról, hogy radikális handabandázásával ő a történelem alakítója - holott ő is csak "az ész cselének" áldozata, azaz nem alanya, hanem csupán tárgya, pontosabban hordaléka a történelemnek.
Vypredané
3,13 €

Szindbád ifjúsága


A kötet tartalma: -teljes, gondozott szöveg -a mű szerzőjének életrajza -keletkezéstörténet, műelemzés -kérdések, feladatok a mű elemzéséhez, értelmezéséhez.
Vypredané
3,81 €

Az anyák


A szerző regényét megtörtént eset alapján írta, 2004 tavaszán két 14 éves lány megölte az osztálytársát. Az írónő regényében választ próbál keresni a tragédia okaira.
Vypredané
7,65 €

Beletria je literárna kategória, zameraná na umelecké a imaginatívne diela. Romány, poviedky, novely a divadelné hry tvoria túto rozmanitú literatúru. Beletria je zdrojom emocionálneho a intelektuálneho potešenia a poskytuje čitateľom široký výber žánrov, vrátane dobrodružstva, histórie, detektívok, fantasy a sci-fi.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Prečítajte si najnovšie bestsellery a objavte nezabudnuteľné príbehy.