Hodnotenie


Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Najnovšie - Svetová beletria strana 72 z 494

Görög leckék


2024 irodalmi Nobel-díjas szerzője, Han Kang új regénye. A férfi ógörög szavakat rajzol a táblára, ügyesen leplezve, hogy szinte csak foltokat lát: egy örökletes betegség miatt hamarosan megvakul. A nő szorgalmasan jegyzetel, és senki nem sejti, hogy képtelen megszólalni: miután elvesztette édesanyját és a kisfia feletti felügyeleti jogot, fájdalmában megnémult. Mindketten azért vannak ebben a szöuli tanteremben, hogy egy holt nyelv szépségében leljenek vigaszra, ami végül nemcsak túlélni segíti, de egymás karjába is sodorja őket - együtt talán visszatalálnak a hanghoz és a fényhez. Az irodalmi Nobel-díjas Han Kang harmadik magyarul megjelent regényében két folyton szemlélődő, magányos ember csendes kitartással igyekszik feldolgozni az őket ért veszteségeket. A Görög leckék egyedülálló és érzéki mű, mely az emberi élet alighanem legfontosabb kérdéseire keres választ: hogy bírjuk el a lét súlyát, meg tudjuk-e magunkat értetni szóval vagy anélkül, és tudunk-e igazán kapcsolódni egymáshoz? A regény líraian elmosódó képek sora, és néma szóáradat, amely még sokáig visszhangzik az olvasóban. "Az arc, amit életünk során a leggyakrabban elképzelünk, a sajátunk."
Na sklade 1Ks
11,27 €

Felix, a közös cica


Amikor Felix először megjelent a huddersfield-i vasútállomáson, még csak egy nyolchetes kiscica volt, és senki sem sejtette, hogy ez a kis szőrgombóc milyen fontos szerepet játszik majd az állomás életében. Bár létfontosságú állást tölt be, mint "fő kártevőirtó", Felix nem csupán a TransPennine Express alkalmazottja: teljesen megváltoztatta a kollégái és az ingázók sorsát. Felixnek ugyanis hihetetlen képessége van, hogy baj esetén közbeavatkozzon: kitárulkozásra késztet egy autista fiút vagy éppen vigaszt nyújt egy otthonról elszökött gyereknek, aki egyik éjszaka fázósan megbújik az állomáson. És amikor Huddersfieldben váratlan tragédia történik, Felix kovácsolja össze ismét a csapatot. De egy reggelente a peronon várt ingázóval kötött véletlenszerű barátsága hozza meg számára a megérdemelt elismerést és a nemzetközi sztárságot. Megnevettet és megríkat: a Felixről, a pályaudvari cicáról szóló könyv egy összetartó közösség , és egy különleges macska felejthetetlen története.
Na sklade 4Ks
15,46 €

London Fields


WITH A NEW INTRODUCTION BY RACHEL CUSK Writer, Samson Young, is staring death in the face, and not only his own. Void of ideas and on the verge of terminal decline, Samson’s dash to a decaying, degenerate London has brought him through the doors of the Black Cross pub and into a murder story just waiting to be narrated. At its centre is the mesmeric, doomed Nicola Six, destined to be murdered on her 35th birthday. Around her: the disreputable men who might yet turn out to be her killer. All Samson has to do is to write Nicola’s story as it happens, and savour in this one last gift that life has granted him.
U dodávateľa
14,95 €

The Information


WITH A NEW INTRODUCTION BY JAMES WOOD Once close friends, writers Gwyn Barry and Richard Tull now find themselves in fierce competition. While Tull has spiralled into a mire of literary obscurity and belletristic odd jobs, Barry’s atrocious attempts at novels have brought him untold success. Prizes, prestige and wealth abound, and from far below Tull can only watch, stewing in torment. Until, that is, resentment turns to revenge. Consumed by the question of how one writer can really hurt another, Tull’s quest for an answer will unleash increasingly violent urges on both writers’ lives.
U dodávateľa
14,95 €

Money


WITH A NEW INTRODUCTION FROM ANDREW O'HAGAN John Self is a consumer extraordinaire. Rolling between London and New York he closes movie deals and spends feverishly, all the while grabbing everything he can to sate his massive appetites: alcohol, tobacco, pills, pornography and mountains of junk food. But John's excesses haven't gone un-noted. Menaced by a phone stalker, his high-wire, hoggish lifestyle is about to bring him face-to-face with the secret of his success. 'Turbo-charged with savage humour from first to last page... A voice that mesmerised a generation' Guardian
U dodávateľa
15,90 €

Za Amber


Silný příběh o lásce, ztrátě, posedlosti a zničujících volbách... Nový Zéland, 1979. Student filmařiny Ethan potkává na hudebním festivalu krásnou Amber a rychle se do ní zamiluje. Netuší, že Ambeřin zdánlivě bezchybný život na hřebčíně za Aucklandem má ve skutečnosti k dokonalosti daleko a že o její srdce nakonec bude muset soupeřit se Stuartem, o dvě generace starším vdovcem a bohatým investorem. Stuart je na souboj s mladším konkurentem jako veterán z Koreje připravený, ale následující dekáda všem třem přinese zkoušky, jaké nečekali… Zfilmování připravuje Mimi Polk Gitlin, producentka Oscarem oceněného filmu Thelma & Louise.
U dodávateľa
21,84 €

Western Lane


Jedenáctiletá Gopi hraje squash od doby, kdy byla dost stará na to, aby mohla držet raketu. Když jí zemře matka, otec ji zapojí do nového tréninkového režimu, který zprvu působí nevinně, ale ukáže se být neobvykle tvrdým, až brutálním, pohlcujícím. Gopi se začíná postupně vzdalovat svým dvěma sestrám, její život a celý její svět se smrskne výhradně na sport a začne se řídit jeho rytmem: Podání, volej, úder. Na kurtu ale není sama. Je se svým tátou. Je s Gedem, ohromně talentovaným třináctiletým chlapcem. Je s hráči, kteří tu byli před ní. Nezapomenutelný příběh o dospívání zachycuje obyčejnost s neotřelou krásou. Ukazuje nevinnost a roztodivné způsoby, jakými poznáváme sami sebe i jeden druhého. Napínavá, strhující prvotina o smutku, sesterství a snaze mladé sportovkyně překonat sama sebe. Autorka velmi prostě a čtivě vypráví nesmírně dojemný příběh, aniž by sklouzla do sentimentality, a román se objevil v užší nominaci Bookerovy ceny za rok 2023.
U dodávateľa
16,34 €

dostupné aj ako:

Strom. Stůl. Kniha


Dvojnásobná držitelka Newbery Medal a autorka bestsellerové tetralogie Dárce a románu Spočítej hvězdy vypráví ve své nové knize dojemný příběh o přátelství jedenáctileté dívky a staré ženy, o zapomínání a vzpomínkách. Všichni v městečku znají poněkud nesourodou dvojici kamarádek, které se obě jmenují Sofie. Jedna chodí na základní školu a té druhé je osmdesát osm. Přesto je to ta nejlepší přítelkyně, jakou si jen může holčička, která nikam příliš nezapadá, přát. Sofie spolu rády popíjejí čaj, zaníceně diskutují o všem možném a mají se moc rády. Jenže pak začne starší Sofii zlobit paměť, připaluje čajové konvice a čím dál víc toho zapomíná. Hrozí, že si pro ni přijede její syn a už napořád si ji odveze. To malá Sofie nehodlá dopustit. Ani náhodou. A tak začne se starší kamarádkou paměť trénovat. Jenže jakmile otevře stavidla Sofiiných vzpomínek, najednou k ní proudí příběhy, o nichž neměla ani tušení – příběhy o válce, hladu, krutosti a nakonec i o lásce.
U dodávateľa
16,39 €

E.E. (slovenský jazyk)


Príbeh románu E.E., patriaceho medzi Tokarczukovej rané diela, sa odohráva vo Vroclave ešte pred prvou svetovou vojnou. V poľsko-nemeckej rodine továrnika Eltznera hlavná hrdinka, predpubertálna Erna, začína mať zdravotné problémy – často omdlieva a čudne sa správa. Lekár je zoči-voči ťažkostiam dievčaťa bezradný; keď však Erna začne rozprávať, že vidí akési postavy, možno aj duchov, jej matku to mimoriadne nadchne a začína v tom vidieť Boží dar. Autorka inšpirovaná dobovými teóriami o ľudskom podvedomí, freudizmom a módnymi špiritistickými trendmi, použila tieto dobové kulisy ako podklad pre reflexie týkajúce sa materstva, manželstva a úlohy ženy v týchto vzťahoch. V knihe nejde len o pokus prezentovať premenu dievčaťa na ženu, zachytiť čas, v ktorom sa prebúdzajú hormóny a čoraz výraznejšiu úlohu začínajú zohrávať emócie. Príbeh je aj mierne kritickým obrazom doby, fascinovanej Freudovým psychoanalytickým prístupom k človeku. Tvorbu Olgy Tokarczukovej, nositeľky Nobelovej ceny za literatúru za rok 2018, od začiatku charakterizuje úsilie o opisy prchavých tajomstiev, s akými sa stretáva človek, ktorý intenzívne prežíva svoj život. Román E.E. je jej v poradí druhá próza, ktorá nasledovala po románovom debute Putovanie ľudí Knihy, nedávno vydanom aj v slovenčine.
Na sklade > 5Ks
19,00 €

dostupné aj ako:

1984 - Képregény


Nagy Testvér, gondolatrendőrség, szexbűn, duplagondol, újbeszéd - ismerős kifejezések George Orwell 1984 című regényéből, amely az irodalom történetének egyik legsúlyosabb társadalomkritikát megfogalmazó alkotásaként tette híressé alkotóját. A mű egy elképzelt totalitárius társadalmat ábrázol, és így lesz a múlt század irodalmának egyik legismertebb disztópiájává. Szinte lényegtelen, hogy jobb- vagy baloldali diktatúráról van szó, sokkal fontosabb, hogy már megírásának idején is a világ számos országában valósultak meg a regényben ábrázolthoz kísértetiesen hasonlító társadalmi berendezkedések. Ez a könyv a klasszikus mű újragondolása a képzőművészet eszközeivel, és Matyá1 Namai kitűnő cseh-japán grafikusművész alkotói fantáziáját dicséri. Kezdődjék hát a borzalom...
Na sklade 1Ks
26,76 €

Emma


„A pompásan szabott, elegáns fekete öltönyt viselő kulturális attasé kinyújtott kézzel közelebb lép. Álságos mosolya láttán Emma nem érti, hogyan dőlhetett be neki. A diplomata eltűnt, helyére egy hidegvérű köztisztviselő lépett. – Emma! Köszönöm, hogy ilyen gyorsan idejött. Szívesen, Álszent úr! A lány önkéntelenül kezet nyújt. Az érintésétől szikra sercen, ami meghökkenti őket. A férfi az egyik székre mutat, majd maga is leül az asztal túloldalán, és hagyja, hogy egy ideig beszédes csend telepedjen rájuk. Holtbiztos, hogy Tárikról van szó. Mi másról? Most, hogy levetette magáról a sármőr álarcát, Éric Martel egyfajta meghatározhatatlan fenyegetést áraszt. – Szeretném, ha nekünk dolgozna. Emma bármire számított, csak erre nem. A férfi vagy összevissza dumál, vagy elég ravasz ahhoz, hogy az első ütést érzéstelenítés nélkül vigye be. Hála az égnek, neki a szeme sem rebbent, ebben a pillanatban csak ez a fontos. – Masszőr vagyok. Görcsproblémái vannak? A férfi mosolyfélére húzza a száját. Mintegy azt közölve: Hát jó, játszani akarsz? Akkor játsszunk!” Jean Reno első regénye fordulatos és szenvedéllyel teli kémtörténet, egy fiatal lány meglepő helyzetekkel és érzésekkel teli útjának története, akiben jóval több vakmerőség és szenvedély rejlik, mint amit akár a világ, akár ő maga sejtett. Emma masszőzként dolgozik egy elismert bretagne-i terápiás központban. Miközben kilenc éve autóbalesetben elveszített édesanyját gyászolja, igyekszik kielégíteni elkényeztetett macskája, Kedd szeszélyeit. Egy nap a Közel-Keletről érkeznek különleges vendégek a központba, vezetőjük az ománi miniszterelnök-helyettes fia, Tárik Hán. Amikor Emma megmasszírozza, mindketten elsöprő erejű vonzalmat éreznek. A férfi felajánlja Emmának: tanítsa be az Omán fővárosában nyíló új, fényűző resort masszőreit, mire a lány kis habozás után igent mond, mert érzi, ideje, hogy új életet kezdjen. Az egzotikus országban újra találkozik Tárikkal, akivel titkos, ám annál szenvedélyesebb viszonyba bonyolódik. Mindeközben Omán egy nukleáris létesítményt készül titokban létrehozni, és ebben Táriknak fontos szerepe van. A francia titkosszolgálat úgy dönt, a gyanútlan Emma bevonásával oldja meg az ügyet…
Na sklade 2Ks
16,90 €

Az ég minden kékje


A huszonhat éves Émile fiatalkori Alzheimer-kórban szenved. Az orvosok mindössze két évet jósolnak neki, ő pedig úgy dönt, lemond a kísérleti terápiáról és odahagyja a kórházat, hogy hátat fordítva az aggódó, előre gyászoló és folyamatosan együttérző családnak, barátoknak megszökjön, és egy lakóautóval utazgatva töltse el a hátralévő kevés idejét. Felad egy őszinte és lényegretörő hirdetést, és legnagyobb meglepetésére akad is egy jelentkező. A fekete ruhában, hatalmas kalapban és még nagyobb hátizsákkal felbukkanó Joanne titokzatos és hallgatag, nem kérdez és nem beszél, mégis szinte magától értetődő természetességgel ül be az autóba és szegődik Émile mellé. Fantasztikus és szépséges utazás veszi kezdetét, egy olyan kaland, amelynek minden egyes állomása újabb élményeket, újabb találkozásokat tartogat, és amely során a természet, az életöröm, a szépség, a szerelem és a barátság felfedezése révén Émile-nek sikerül kibújnia a halál öleléséből, és megszabadulnia az egész lényét gúzsbakötő félelemtől és fájdalomtól.
Na sklade 2Ks
16,90 €

Demon Copperhead


"Először is, megszülettettem magam. Jókora gyülekezet tisztelt meg a figyelmével, és legalább ennyit mindig megkaptam tőlük: a munka neheze rám várt, miután, mondjuk úgy, anyám nem igazán volt képben." Így indul Damon Fields e világi pályafutása. Damon - illetve Rezesfejű Démon, ahogy halott apja vörös haja, és az őt gyermekkorában megmaró rezesfejű kígyó miatt mindenki ismeri - már korán megtanulja, senkire sem számíthat ezen a világon. A Virginia állambeli Lee megyében, az elhagyatott bányák és elárverezett farmok földjén felnövő fiúnak nincs egyebe az anyja által ráhagyott függőségeken és néhai apjától örökölt jó kinézetén kívül, mint jól vágó esze és csökönyös élni akarása. Neves irodalmi elődjéhez, Copperfield Dávidhoz hasonlóan Démon is hamar megtapasztalja az árvaságot. Sokak szerint sorsa már születése előtt eldőlt, ő azonban mindig feláll. Útja a kilátástalanság és az ópiátválság által megtizedelt közösségeken, elnéptelenedett városokon, borzasztó veszteségeken, pusztító szerelmen és szörnyű áruláson keresztül vezet az óceán, az egyetlen dolog felé, amiről tudja, hogy nem falja fel elevenen. Elérheti valaha? Barbara Kingsolver Pulitzer-díjas regénye letaglózó látlelet a hatalmasok által semmibe vett és magára hagyott vidéki Amerikáról. Emellett Charles Dickens klasszikusához mérhető, minden komorsága ellenére életigenlő felnövéstörténet örökölt traumákról és függőségekről, gyászról és gyógyulásról, valamint arról, hogyan találhatjuk meg a helyünket egy olyan világban, ahol senki sem akar minket.
Na sklade 2Ks
18,59 €

Zítra a zítra, zítra, zítra, zítra


Jednoho mrazivého prosincového odpoledne vystoupí Sam Masur z metra nedaleko Harvardu a na přelidněném nástupišti zahlédne kamarádku z dětství, Sadie Greenovou. Zavolá na ni, ona předstírá, že ho neslyší, ale pak se přeci jen ohlédne a hra může začít. Sadie se Samem záhy vytvoří tvůrčí tandem, jenž změní dějiny videoher. Následují tři dekády plné přátelství a rivality, slávy a umění, štěstí a zrady, úspěchů a tragédie. Přestože ve vlastních životech čelí nespravedlnostem, postižením a vztahovým přešlapům, ve svých videohrách vytvářejí světy, v nichž postavy překonávají překážky a dosahují vysněných cílů. A když se to nepovede, mohou daný level jednoduše restartovat. Zítra a zítra, zítra, zítra, zítra je příběh o představivosti, slunných i stinných stránkách přátelství, dokonalých i nedokonalých světech a o videohrách.
U dodávateľa
27,45 €

dostupné aj ako:

Távol a világ zajától


Bathshebának Everdene, miután megörököl egy gazdaságot, úgy dönt, hogy maga irányítja azt. A viktoriánus korban ez merőben szokatlan, nem csoda, hogy Bathshebára sokan felfigyelnek, köztük három olyan férfi is, akiket szinte megigéz a lány elragadó szépsége és erős egyénisége. Az első közülük a gyakorlatias és szilárd jellemű Gabriel Oak gazda, aki miután elvesztette minden vagyonát, birkapásztornak szegődik Bathseba földjére. A második a szomszéd birtok tulajdonosa, a vagyonos és méltóságteljes William Boldwood. A harmadik pedig egy művelt, lovagias és fess katona, Francis Troy őrmester, aki nagy nőcsábász hírében áll.
Na sklade 2Ks
14,06 €

Hlasy z města duchů


Varoša. Oficiální název je Ammohostos, v angličtině Famagusta. Ammohostos v řečtině znamená místo pohřbené v písku. Varoša, mé rodné město. Město s nejkrásnějšími písečnými plážemi na ostrově. První přivítání východu slunce u starobylého města Salamis, které nechal postavit významný hrdina trojské války Tefcros. Varoša. Turečtí nájezdníci v roce 1974 toto krásné město svlékli, znásilnili, nasadili kolem něj trnovou korunu a nechali ho spoutané, aby ho lidské oko nevidělo. Padesát let vylidněné. Bez polibku a bez objetí. Teprve v říjnu 2020 položila okupační turecká armáda na dvě centrální ulice města tenkou vrstvu asfaltu jako černý koberec, rubáš. S červenými stužkami přísně definoval naše kroky, kroky falešného návratu. My, jeho bývalí obyvatelé, jsme rozprášeni. Během dnů invaze jsme byli nuceni odejít jen s dekou a vědrem vody. Po návratu jsme mohli přejít jen dvě ulice. Znovu a znovu jsme je křižovali mezi mršinami našich domů, zoufale jsme hledali nějaký fragment našeho mládí. Obrázky přátel nahrané na internet odhalují krádež touhy po životě, kterou město utrpělo. Byly to přesně tyto obrazy, které probouzely emoce. Některé sladkou, jiné nesnesitelnou bolest.
U dodávateľa
16,45 €

Memories of Distant Mountains


WINNER OF THE NOBEL PRIZE IN LITERATURE Every day for over a decade, Orhan Pamuk has written and drawn in his notebooks. Translated into English for the first time, these stunning snapshots of his life and creative process are a wonderful accompaniment to his bestselling works of fiction. They include daily events and reflections, dialogues with his imagined characters, notes on his works-in-progress, his experience of writer's block and the unfolding of his difficulties with the current Turkish government. Each entry is illustrated in the author's uniquely idiosyncratic and charming style.
U dodávateľa
45,50 €

When the Lion Feeds


A special reissue of the first book in Wilbur Smith's long-running Courtney Series to mark the 60th anniversary. With an introduction by bestselling author, Conn Iggulden. Brothers by birth. Enemies by blood. Natal, 1860; the Courtney twins are born. Heirs to their father's fortune, destiny divides the boys from the start - Garrick is eager to stay indoors with a book and escape the hardships of cattle-rearing, while Sean, strong and much-loved, wants to try his hand at everything. When Garrick is forced to take ownership of their farm, Sean must explore the opportunities awaiting him: the rush and horrors of the Zulu Wars, the women who will fall for his charms, the rise and fall of gold fever and the deadly thrills of big game hunting on the African plains. But will Sean's adventures really be his making - and at what ultimate cost . . . ?
U dodávateľa
15,90 €

The Lion Women of Tehran


From the author of The Stationery Shop of Tehran, a heartfelt, epic new novel of friendship, betrayal and redemption set against three transformative decades in Tehran, Iran. In 1950s Tehran, seven-year-old Ellie lives in grand comfort until the untimely death of her father, forcing Ellie and her mother to move to a tiny home downtown. Lonely and bearing the brunt of her mother's endless grievances, Ellie dreams of a friend to alleviate her isolation. Luckily, on the first day of school, she meets Homa, a kind, passionate girl with a brave and irrepressible spirit. Together, the two girls play games, learn to cook in the stone kitchen of Homa's warm home, wander through the colorful stalls of the Grand Bazaar, and share their ambitions for becoming 'lion women.' But their happiness is disrupted when Ellie and her mother are afforded the opportunity to return to their previous bourgeois life. Now a popular student at the best girls' high school in Iran, Ellie's memories of Homa begin to fade. Years later, however, her sudden reappearance in Ellie's privileged world alters the course of both of their lives. Together, the two young women come of age and pursue their own goals for meaningful futures. But as the political turmoil in Iran builds to a breaking point, one earth-shattering betrayal will have enormous consequences.
U dodávateľa
14,95 €

Nechajte sa vtiahnuť do sveta najznámejších príbehov svetovej literatúry. Prežívajte osudy hlavných hrdinov a objavujte novinky, ktoré vám neustále prinášame v oblasti svetovej beletrie. Čítajte romány, novely, či poviedky od známych autorov ako Jane Austen, Haruki Murakami, Fjodor Michajlovič Dostojevskij, Jules Verne, Erich Maria Remarque, Paulo Coelho, Daniel Defoe, George Orwell a mnohých ďalších.