Najnovšie - Svetová beletria strana 86 z 493
zobraziť:
Poliglott szeretők
Ellinor, aki kamaszkora óta vonzódik a bunyóhoz és az agresszív férfiakhoz, egy nap úgy dönt, tesz egy kísérletet az online társkereséssel. Kalandozásai során az egyik szeretőjénél ragad, és irodalmi intrikák hálójában találja magát, amelynek főszereplői egy túlsúlyos, Houellebecq-rajongó irodalomkritikus, egy vak exfeleség és egy „felbecsülhetetlen értékű”, ám Ellinor által sajnálatos módon megsemmisített kézirat Max Lamas tollából, aki poliglott szeretőről álmodik – egy olyan nőről, aki a világ összes nyelvén megérti őt. A legrangosabb svéd irodalmi díj, az August Prize 2016-os nyertese letehetetlenül izgalmas könyvében sötét humorral rántja le a leplet az irodalmi intézményrendszer – és a patriarchátus – torz működéséről.
Az évek során csomó új pasim lett, egész normálisak is, legalábbis az eggyel korábbiakhoz képest. Sosem költöztem össze velük. Inkább az a fajta ember voltam, aki csak úgy él bele a világba, minden napot elfogad olyannak, amilyen, és nem cseszi fel magát ok nélkül. Egyik férfit sem vettem igazán komolyan – aztán jött Calisto és a kéziratügy. Minden azzal kezdődött, hogy létrehoztam egy profilt egy társkereső oldalon a következő bevezető mondattal: Harminchat éves vagyok, és egy gyengéd, de azért nem túl gyengéd férfit keresek.
Lina Wolff svéd prózaíró és műfordító. Valenciában és Madridban töltött évei alatt kezdte el írni első novelláskötetét. Első regénye, a Bret Easton Ellis és más kutyák elnyerte a Vi magazin fiatal tehetségeknek járó irodalmi díját, és 2013-ban felkerült a svéd állami rádió Év Legjobb Regénye díjának rövidlistájára. Wolff jelenleg Svédországban él a családjával.
A pelikánlányok
Párizs, 1720. Marguerite Pancatelin rendfőnök asszonynak kilencven „önkéntest” kell találnia az árvák és kitaszítottak közt, hogy az óceánon átkelve hozzámenjenek a frissen francia kézre került La Louisiane gyarmatosítóihoz. A hányattatott hajóút valószínűtlen barátságokat szül: így szövődik össze a tizenkét éves, éles nyelvű árva, Charlotte, az abortusz miatt elítélt Genevieve és a hallgatag, bolondnak pletykált arisztokrata lány, Pétronille sorsa. A hajóút ragályokkal és kalózokkal terhes, de sokkal feszítőbb a kérdés: mi vár rájuk odaát a teljes ismeretlenben? Együtt maradhatnak-e, s megtalálhatják-e a teljesen idegen környezetben jobbik önmagukat?
A pelikánlányok egyszerre merész és megindítóan finom regény barátságról, szolidaritásról és vágyról: egy igazi női véd- és dacszövetség kemény küzdelme a vad természet, a férfiközpontú társadalom és az ismeretlen ezer arca ellen.
Sestřin seznam přání
Jodie Boydová není zrovna nejakčnější typ. Je spíš úzkostlivá, plachá a na to, jak by měla naložit se svým životem, zatím nepřišla. Zato její starší sestra Bree je její přesný opak, a navíc taky úspěšná influencerka. Na instagramu má více než milion sledujících. Když však právě jí diagnostikují leukémii v pokročilém stadiu, všechny ta zpráva zdrtí. A aby toho nebylo málo, rodinu zavalí dluhy za léčbu. Bree však evidentně myslela na všechno. Především jí ale záleželo na tom, aby někdo dokončil její seznam přání. A tím někým má být právě Jodie. Přijme sestřinu výzvu?
dostupné aj ako:
Těší mě, Agneta
Agnetě je devětačtyřicet let. Děti se ozvou, jen když chtějí peníze, kolegové nemají absolutně zájem o to, co Agneta dělá, co si myslí nebo chce. Její manžel Magnus, pozorovatel ptactva a sportovec, věří, že tělo je chrámem a nemělo by se znečišťovat například červeným vínem nebo meruňkovou marmeládou. Naštěstí je za mrazákem ve sklepě prostor, kde si Agneta může dopřát marmeládu. A pak ležet v posteli, tajně popíjet víno a sledovat televizní pořady o Francii.
Když Agneta uvidí v novinách inzerát nabízející místo au pair pro jednoho chlapce ve Francii, rozhodne se k zásadní změně. K překvapení všech ostatních i sebe samé se brzy ocitne na opuštěném náměstí v malé vesnici v Provence, kde nic není tak, jak bylo inzerováno. Dobrodružství může skutečně začít.
Jmenuji se Agneta je román o odvaze překročit svůj stín, o francouzských sýrech, klášteře plném palem, o jedné smutné želvě a o tom, jak důležité je nepřestávat tančit. Román, ze kterého na každé stránce prýští radost ze života a láska k lidem.
Na sklade 1Ks
21,95 €
Skrytý palác
Láska, přátelství, nenávist i schopnost odpustit
Strhující román Skrytý palác je druhou částí trilogie Dcery války. Dramatický příběh se odehrává mezi lety 1925 až 1947 v Paříži, na Sicílii, Maltě a v anglickém hrabství Devonshire. Hrdinkami románu o lásce , přátelství, naději, odvaze a odhodlání, o nenávisti i schopnosti odpustit jsou Florence a její teta Rosalie.
Florence je v roce 1944 nucena uprchnout z okupované Francie a opustit milovaný domov v údolí řeky Dordogne. Zároveň chce splnit slib daný matce, aby našla její sestru Rosalii, která před mnoha lety utekla od rodičů, aby si splnila svůj sen stát se tanečnicí.
Florence souhlasí a přitom doufá, že najde-li Rosalii, podaří se jí odhalit tajemství matčiny minulosti.
Pátrání po zmizelé tetě zavede Florence na Maltu, okouzlující ostrov, který za války prošel velmi krušným obdobím. Zprvu se zdá, že Rosalie zmizela beze stopy. Vybledlý poslední dopis od ní je jediným vodítkem, válka se zdá nepřekonatelnou překážkou - a čas se krátí...
Její pátrání ji nakonec zavede do starobylých, medově zbarvených klikatých uliček města Mdina, do tajuplného, skrytého paláce…
Egy lány Párizsban
Párizs, 1939: Két fiatal édesanya, Elise és Juliette szoros barátságot kötnek, amikor egy nap megismerkednek a gyönyörű Bois de Boulogne-ban. Bár a háború árnyéka egyre közelebb oson Európához, egyik nő sem sejti, hogy az életük hamarosan visszavonhatatlanul megváltozik.
Amikor Elise a német megszállók célpontjává válik, Juliette-re bízza a legértékesebb kincsét, a kislányát, Juliette saját lányának játszópajtását. De háború idején nincs biztonságos hely, még egy olyan csendes kis könyvesboltban sem, mint Juliette üzlete, a Librairie des Reves, és amikor a környéket bombatalálat éri, Juliette élete is romba dől.
Több mint egy év elteltével, a háború vége után Elise visszatér, hogy újra a lányával legyen, de a barátnője könyvesboltja helyén csak romokat talál. Juliette-nek pedig nyoma sincs. Mi történt a lányával azokban a szörnyű, utolsó percekben? Úgy tűnik, Juliette-et a föld nyelte el, és magával vitt minden választ. Elise-t a kétségbeesett kutatás New Yorkba - és Juliette-hez - sodorja, egy utolsó, végzetes találkozásra.
Szabad a szerelem
EGY ANYA IS VÁGYHAT A SZERELEMRE ÉS A BOLDOGSÁGRA?
1967. London új életre kel az ifjúság forrongása nyomán.
Eközben Phyllisnek, a csinos, kötelességtudó háziasszonynak látszólag tökéletes az élete. A kertvárosban él, a férje odaadó és szerető családapa, külügyminisztériumi karrierrel, és csodálatos gyermekeik vannak: Colette, a könyvmoly, és Hugh, az aranyifjú.Egy forró, nyári estén azonban Phyllis élete fenekestül felfordul, amikor egy régi barát huszonéves fia vendégségbe érkezik, és vacsora után megcsókolja a nőt a sötét kertben.
Phyllisben a csók nyomán bomba robban, és rádöbben, hogy másra vágyik az élettől. A döntés, amit hoz, ellentmond mindannak, amit egy feleségtől és anyától elvárnak.
De vajon mi vár rá?
Tessa Hadley éles szemmel tárja fel a szereplői belső világát,
pőrén megmutatva a félelmeiket és vágyaikat. A Szabad a szerelem merész, érzéki, ellenállhatatlan felfedezése a szerelemnek, a szexuális szabadságnak és önmagunk leghitelesebb megélésének.
Felnőtteknek ajánljuk!
Námestie Étoile
Rozprávač Rafael Šlemilovič neustále provokuje Šťastenu i roduverných Francúzov. A to napriek tomu – či práve preto? – že má v mene omen schlemielstva, tej jedinečnej kombinácie slaboduchého, neohrabaného a naivného Žida-smoliara, ktorý "keď si otvorí obchod s lampami, slnko začne svietiť aj v noci". Spolu s miliónmi zdedí neliečiteľnú TBC. Čo je v jeho príbehu skutočné, čo výmysel a čo púhy prelud, ktorému tento novodobý Candide uveril? Skutočnosť však býva často neuveriteľnejšia ako výmysly. Rafael putuje v čase. Stretáva Hitlera i Mauricea Sachsa, tyká si s Göringom, Himmlerom i Stülpnagelom. Stáva sa Oficiálnym Židom Tretej ríše. Jeho milenkami sú prosté dievčence z vidieka, šľachtičné zo starobylých rodov, ba i Hitlerova láska Eva Braunová. Románová prvotina Patricka Modiana vás pozýva na divokú Tour de France. Prvý diel jeho Okupačnej trilógie, Námestie Étoile, nestratilo nič zo svojej sviežosti a aktuálnosti ani po vyše polstoročí od jeho vydania. Za každou zákrutou číha prekvapenie. Pripútajte sa, prosím.
dostupné aj ako:
Rohadjon meg az összes
Schillinger Gyöngyvér művében minden benne van, ami az úgynevezett letehetetlen könyvekhez kell:
jó karakterek, fordulatok, szex, sikkasztás, botrány. És ott van az is, amit az úgynevezett nagy írók tudnak: a hajszálpontos lélektan, a hiteles nyelv, az emberi sorsok megértése, és a szembenézés a világ romlásával. Sok jó magyar író van manapság, de az igen ritka, hogy egy elsőkönyves szerző egyszerre legyen művészileg kompromisszummentes és lebilincselően olvasmányos.
Szolláth Dávid
"Édesanyád így meg úgy. Béküljetek ki. Istennél vannak a halálból kivezető utak. Addig béküljetek ki, amíg lehet. Újra együtt lehettek a paradicsomban. Ezen majdnem elröhögte magát, de közben a sírás szorongatta a torkát. Azt azért mégsem kellene. Mit nem kellene? Együtt lenni a paradicsomban."
Pod hviezdami Paríža
Hovorí sa, že predtým, ako hviezdy zažiaria, najprv pohasnú. No Sophia má pocit, že jej hviezda zhasla dávno. Po totálnom faux pas v živom vysielaní pred celým Švédskom jej v práci odporučia vziať si povinnú dovolenku – vraj by mala trochu spomaliť. To sa im však ľahko povie, keď práve prišla o svoj najväčší kariérny sen. Lenže ako vravieva Sophiina babička: Osud vedie toho, kto chce, a ten, kto nechce, bude vlečený. Uprostred všetkého chaosu a sklamaní Sophiu zaskočí správa, že zdedila kaviareň uprostred Paríža, o ktorej existencii ani len netušila! A tak sa vydáva do mesta lásky a tisícov svetiel, aby zistila, či by tam mohla nájsť svoje vytúžené šťastie. Lenže kaviareň, ktorú tam objaví, je v katastrofálnom stave a Sophia sa prepadá do ešte väčšieho zúfalstva. Nakoniec jej zostávajú len dve možnosti – vzdať sa alebo si svoje šťastie a úspech vybudovať nanovo na troskách minulosti.
A prímszámok magánya
Paolo Giordano 1982-ben született Torinóban. Végzettsége szerint elméleti fizikus. Első regényével berobbant az irodalomba: Olaszországban elnyerte a legrangosabb irodalmi és a legnagyobb népszerűséget jelző közönségdíjat is, hamar világsikerré vált.
Második kötete, Az emberi test egy "új típusú" háború bemutatása, hősei az afganisztáni olasz misszió újoncai. Az Ezüst és fekete érzékeny, finom kamaradarab. Az Ide nekünk a csillagokat is! generációs fejlődésregény, egy nagy szerelem története. 2020-ban Járvány idején című művében tudományos szempontból vizsgálta a kialakult helyzet társadalmi következményeit. "Egy világjárvány kellett hozzá, hogy bár fizikailag elkülönülve érezzük magunkat, érzelmileg összekapcsolódjunk." Giordano azóta is arra int, hogy megőrizve a pandémia idején szerzett tapasztalatainkat, az a katasztrófa ne maradjon tanulságok nélkül. A könyvből származó bevétele egy részét az egészségügyi veszélyhelyzet tudományos kutatására és kezelési intézkedéseire ajánlotta fel.
A prímszámok magánya Mattia és Alice párhuzamos története, egy fiúé és egy lányé, akik "egymásban ismernek rá a saját magányukra". Olyanok ők, mint az ikerprímek a matematikában: egymást követő számpárok, amelyek kettővel térnek el egymástól, egy páros szám mindig közöttük áll.
Na sklade 1Ks
8,45 €
Szent Péter esernyője
A Szent Péter esernyője bája és derűje teszi, hogy Mikszáthnak ez az egyik legolvasottabb műve. A regény a szerelem diadalát fogalmazza meg a pénzvágy felett.
A két szálon futó történet két világot rajzol: a glogovai papét és a különc Gregorics Pálét. A pap és faluja meggazdagodását annak az esernyőnek köszönheti, melyet a népek Szent Pétertől eredeztetnek. Az író fricskája, hogy a „csodás” esernyő valójában egy bizarrnak tetsző cselekedet miatt nem hétköznapi: a nyelében rejtette el Gregorics Pál minden pénzét. Tette ezt rajongásig szeretett törvénytelen gyermekéért, szó szerint az ő életét óvta a sóvár rokonságtól. A különc halála azonban megakadályozta, hogy az erkölcsileg jogos örökség a fiúra szálljon. Majd a férfivá serdült gyermek, megsejtve az igazságot, az esernyő nyomába ered.
A regény két szála végül is eggyé olvad: az ügyvéddé vált fiú és a pap húgának kapcsolatában. De ehhez kellett a felismerés: a legendás örökség elvesztéséért nincs nagyobb kárpótlás az igaz szerelemnél.
2666
Santa Teresa, on the Mexico-US border: an urban sprawl that draws lost souls to it like a vortex.
Convicts and academics find themselves here, as does an American sportswriter, a teenage student with her widowed father, and a reclusive, 'missing' author. But, there is a darker side to the town. Girls and women are disappearing at an alarming rate.
As a sense of conspiracy grows and an apocalyptic shadow draws closer, the corruption, violence and decadence of twentieth-century history reveals itself in a novel of an astonishing scale and burning intensity.
Beszterce ostroma
Mikszáth munkásságának legértékesebb darabjai, a novellák és az országgyűlési karcolatok mellett, regényei. A Beszterce ostroma (1895) Mikszáth egyik legolvasottabb regénye. Nem véletlenül. A groteszk elemeket is hordozó mű középpontjában egy negatív, mai szóhasználattal élve deviáns hőssel az író időszerűségének ékes bizonyítéka. Nedec várának ura, Pongrácz gróf egy magyar Don Quijote. A 19. században élve hadat üzen saját századának. Középkorias gesztusaival, tetteivel a nevetségességen túl az olvasó együttérzését és szeretetét is kivívja.
The Third Reich
War-games champion Udo Berger is finally on holiday.
Travelling to the Costa Brava with his long-ignored girlfriend, Ingeborg, there they meet another vacationing German couple, Charly and Hanna, and a band of shady locals. They have fun, see the sights, relax. Then, late one night, Charly disappears without a trace.
Desperate to solve the mystery, Udo refuses to leave, even after Ingeborg returns home. Increasingly frightened, the situation slips beyond his grasp and Udo suddenly realizes that the consequences of this 'game' are much more serious than he ever imagined.
dostupné aj ako:
Woes of the True Policeman
When Oscar Amalfitano begins an affair with one of his students, he has no idea where it will lead.
More than his turbulent revolutionary past, or the death of his beautiful wife, the scandalous exposure of this relationship will change him for ever. Forced to flee Barcelona with his seventeen-year-old daughter, Amalfitano finds himself in Santa Teresa, a sprawling, mythical town on the Mexico-US border, populated by mysterious characters and haunted by dark tales of murdered women.
Returning to the the world and characters of 2666, Bolano's masterpiece, Woes of the True Policeman explores the the power of art, memory and desire - and marks a kaleidoscopic, lyrical and darkly humorous last act in one of the great oeuvres of world literature.
Cat Lover
No one sees us the way our pets do - and this pet has plans of his own...
When solitary and struggling A&E doctor Ivy invites the Geologist home one night, her cat Berry's hackles are raised. As the Geologist becomes more and more a part of Berry's life, Berry determines to get rid of him. Meanwhile, as Ivy wrestles with her feelings for boyfriends old and new, she's entirely unaware of her cat's designs . . .
Shifting between the perspectives of Ivy and Berry, we watch them tussle over who they are, how they got there and what they desire.
Macunaíma: Hrdina bez charakteru
„Hlboko v pralese narodil sa Macunaíma, hrdina nášho ľudu...“
Prvý román brazílskej moderny pozýva čitateľa na výlet bujnou prírodou aj hlučným mestom, odhaľuje brazílskeho ducha cez domorodé mýty a legendy, cez miestne anekdoty i skutočné historické udalosti. Švindliar Macunaíma si rád vystrelí z každého, kto mu skríži cestu, a keď ho dobehnú vlastné klamstvá, uteká rozľahlou krajinou, akoby mal na nohách sedemmíľové čižmy.
Vydanie publikácie z verejných zdrojov podporil Fond na podporu umenia.
Modernistická novela označovaná za klasiku už od svojho vydania v roku 1928, vnímaná ako alegória na jedinečné brazílske spájanie kultúr.
New York Times
Kde číhá vlk
Lilach má všechno: krásný domov, úspěšného manžela a dospívajícího syna Adama, se kterým vždy cítila zvláštní blízkost. Izraelští přistěhovalci žijí v USA dostatečně dlouho na to, aby tuto zemi považovali za domov. Poté, co brutální útok na místní synagogu otřese jejich pocitem bezpečí, Adam se zapíše do kurzu sebeobrany. Na domácí párty pak zemře afroamerický chlapec. Přestože byl spolužákem ze střední školy, Adam tvrdí, že ho nezná. V okolí se začínají šířit zvěsti, že smrt nebyla náhodná.
Na sklade 1Ks
16,49 €
dostupné aj ako:
Nechajte sa vtiahnuť do sveta najznámejších príbehov svetovej literatúry. Prežívajte osudy hlavných hrdinov a objavujte novinky, ktoré vám neustále prinášame v oblasti svetovej beletrie. Čítajte romány, novely, či poviedky od známych autorov ako Jane Austen, Haruki Murakami, Fjodor Michajlovič Dostojevskij, Jules Verne, Erich Maria Remarque, Paulo Coelho, Daniel Defoe, George Orwell a mnohých ďalších.































