Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Édes Anna


"Talán egy falusi cselédlány lehetett a mintája, akit évekkel ezelőtt egy nyári délelőtt lestem meg az utcán, valami budai ház kapujában, amint fehér fogával beleharapott egy zöld almába. Akkor önkéntelenül eltűnődtem, milyen lehet ennek az élete és sorsa. Ez az almába harapó lány gyakran kísértett. Valószínűleg ez a kristályosodási pont." "Én az Édes Anna írása alatt - nem tudom, miért - mindig a temetési szertartás latin verseit mondogattam és énekeltem. Ez azonnal visszazökkentett a hangulatomba. Ez volt az alaphangja. A fönséges, ókori versekből merítettem erőt." Kosztolányi Dezső Habár az Édes Anna remekmű voltát alig valaki vonta kétségbe, a mű a szokásosnál is összetettebb problematikát kínál. A regény egyszerre és egységben nyújtja a kommün és az ellenforradalom, a fehérterror és a vörösterror rajzát, a rendszerváltás egy történeti, de általánosítható modelljét, az úr-cseléd viszony aprólékos, megható bensőségességű rajzát, a kiszolgáltatottság anatómiáját, az egyéniség kiüresedésének, a "géppé válásnak" pszichológiai és mélypszichológiai analízisét, a "keresztény kurzus" mélyreható bírálatát, egy tartózkodóan szkeptikus történelemszemléletet, az action gratuite Gide által "felfedezett" módszerének világirodalmilag is példátlanul magas szintű megvalósítását és elmélyítését, valamint feledhetetlen, "élő" figurák csodálatos galériáját, élén a magyar irodalom egyik, esettségében is legvonzóbb, legmeghatóbb nőalakjával, a címszereplővel.
U dodávateľa
5,58 €

Magad, uram


"Hatalmas megkönnyebbülés, amikor visszafordulnak a nézőket szállító hajók, eltűnik az utolsó helikopter is, és egyszer csak csönd lesz." Élő legenda. A legsikeresebb hazai vitorlázó. Az első magyar, aki körülhajózta a Földet. Fa Nándor mindig az ár ellen hajózott. Keményen dolgozó szülők negyedik gyermekeként határozta el, hogy megvalósítja álmát, és a körülmények dacára a világ legjobb vitorlázóival küzd meg az óceánokon. Ez a keményfejűség tette aztán eredményes sportolóvá, minden kudarcon túllépő hajóssá, sikeres üzletemberré - a maga urává. Követendő példa mindazoknak, akik úgy döntenek: soha nem adják fel. FA NÁNDOR hajótervező- és építő, óceáni vitorlázó, 1953-ban született Székesfehérváron. Ötször kerülte meg a Földet, tízszer szelte át az Egyenlítőt, számtalanszor átkelt az Atlanti-óceánon. Egyetlen magyarként háromszor indult a megállás és külső segítség nélkül teljesítendő Vendée Globe nevű földkerülő szólóversenyen, legutóbb 2016-2017-ben, a magyar építésű, Spirit of Hungary nevű, 60 lábas versenyhajóval. A 2017-es önéletírás ezúttal a Hitel Kiadó gondozásában jelenik meg.
Na sklade 1Ks
19,72 €

Rémtörténetek


Edgar Allan Poe, az amerikai romantika tragikus sorsú, mégis zseniális alakja nem csupán a világirodalomra gyakorolt óriási hatást, de egy új műfaj, a krimi atyjaként is számon tartjuk. Élete fantomok kergetésével és önpusztítással telt, művei azonban mind a mai napig rabul ejtik az olvasót. Ez a különleges válogatás négy "groteszknek és arabeszknek" nevezett elbeszélést tartalmaz - A fekete macska, A Vörös Halál maszkja, Az Usher-ház pusztulása és a Hoppsza-béka -, melyekben a nevetséges és az ijesztő szeszélyes módon fonódik össze. A jól ismert történetek most mégis újszerűen hatnak, mert Gris Grimly grafikusművész, mintegy társszerzőként vizuálisan is életre kelti az író hajmeresztő képtelenségeit, még mélyebbre rántva az olvasót Poe lidérces világába.
U dodávateľa
23,94 €

És boldogan éltek


Egy jóképű könyvesboltos, egy eltévedt levél... és rengeteg bonyodalom. April, az okos, szellemes, ám magányosan éldegélő lányegy nap a tettek mezejére lép: névtelen levelet hagy egy könyvben Westley-nek, egy elragadóseattle-i könyvesbolt eladójának, akiről csak annyit tud, hogy szelíd a mosolya, és jól áll neki a flaneling. Egy véletlennek köszönhetően azonban Laura, az elfoglalt, egyedülálló anya találja meg az üzenetet, és azt hiszi, Westley hagyta ott neki. Egy jóképű férfi, aki ráadásul szereti a könyveket -kis barátnői rábeszélésre Laura úgy dönt, válaszol a levélre. Eközben az egyébként sem az éleslátásáról ismertWestleyfigyelmét túlságosan is elvonja a boltban forgatott film és a benne felszabaduló színészi ambíció, hogy észrevegye a két nő bármelyikétis. Ám April és Laura közben továbbra is írják a leveleket, és hármójuk története egyre csak bonyolódik. Vajon a boldog befejezés is ott lapul számukra a sorok között?
Na sklade 1Ks
14,06 €

Lidérc


A bestsellerek sorát jegyző, többek között Eisner-díjjal kitüntetett Joe Hill a NOS4A2 című regényében bemutatta Karácsonyország vérfagyasztó világát és az ott uralkodó kortalan eszelőst, Charlie Manxet. A szerző ezúttal a rajzoló Charlie "Talent" Wilson III segítségével elmeséli nekünk Manx lidércnyomásba illő eredettörténetét, bemutatnak egy rakás züllött figurát, és elviszik az olvasókat egy körre a rémálmok útján egy olyan járgányban, amelyen nincsen fék.
U dodávateľa
28,14 €

Reménytelen szerelem


Karinthy a kapcsolatok megannyi színét (és fonákját) bemutatni képes virtuóz, aki a női nemhez való ellentmondásos viszonyát utánozhatatlan szellemességgel örökíti meg ebben a kötetben (is), amely elbeszéléseiből és humoreszkjeiből ad közre egy válogatást. Ez a könyv a lelki zivatarok, a harc, a viszonzatlan rajongás, a méltatlan szerelmek és az emberi gyarlóság albuma, amelyből banalitásukban is halálos emberi drámák, semmiért lobbant perzselő szenvedélyek szikráznak föl. S amikor nem fokozható tovább értetlenségünk abban, milyen hát a nő és milyen a férfi, az író csak annyit üzen: páratlan társak a szerelem nevű életre-halálra vívott küzdelemben. Az író igazságvágyától hajtva a "mosoly vészbírósága elé állítja a nő-férfi viszonyt". Humora magával ragadó, s mi jót derülünk a szomszédra ráillő vitriolos megjegyzéseken. De ki kacag még rajtunk kívül? Alighanem a falon túlról hallik a nevetés...
U dodávateľa
11,24 €

Míg a háború meg nem öregszik bennünk - Szarajevói Marlboro újratöltve


"Hogyan lehet, majdnem harminc év múltán, visszatérni a körülzárt Szarajevóba, fölidézni az akkori érzéseket? Hogyan lehet újra megírni a Szarajevói Marlborót, egyáltalán lehetséges-e, megtehető-e és észszerű-e, hogy az író ismét megpróbálkozzon vele? A válasz erre a kérdésre szükségszerűen tagadó, ám ha a szerző elég bátor és elég vakmerő, elég erős a képzelete, akkor mégis vállalkozik a kísérletre, és Miljenko Jergović pontosan ezt tette a Míg a háború meg nem öregszik bennünk című gyűjteményben. Ezek az új elbeszélések nem színei és fonákjai az előzőeknek, hanem olyan sorsokat elmesélő új történetek, amiket az előző könyv szereplőivel a menekülés lehetetlensége, a pusztulás borzalma és szépsége, a minden egyes egyén genetikai kódjába vésett sorstalanság köt össze az egyik utolsó olyan városban, ahol egykor még egyenjogúan és félelem nélkül három hit élt együtt. És ahogy Szaloniki eltűnt a nagy háború viharaiban, úgy tűnt el a négyéves ostromban az a Szarajevó is, amelyről Jergović ír, s amelyet sok elbeszélésében felidéz." Seid Serdarević "Én tudom a legjobban, hogy mindenkinek, aki ölt, mészárolt, gyilkolt, erőszakolt ebben a háborúban, nyugodt lesz utána az álma. Traumájuk azoknak van, akik semmit sem tettek."
Na sklade 1Ks
14,08 €

A tót atyafiak - A jó palócok


Mikszáth Kálmán írásainak jellemzője az anekdotikus szerkesztésmód és a stilizált élőbeszéd. Az irodalmivá nemesített népnyelv gyökere az író gyermekkorában található, a hallott dalokban és mesékben, abban a falusi környezetben, melyben a Palócföld fiaként nevelkedett. "Elbeszélni nem a regényíróktól tanultam, hanem... a magyar paraszttól" - vallotta Mikszáth idősebb korában. Munkásságának talán legfontosabb állomása A tót atyafiak (1880) és A jó palócok (1881) megjelenése. Az utóbbiról írta azt, ami mindkét kötetre érvényes: "Jó volt hozzám. Sok örömöt szerzett: Olyan kis mesebeli könyv lett, aki megrázkódott és... mondta: Gyere, kedves gazdám, a hátamra, elviszlek, ahova el akarsz jutni." Kétségtelen: a novelláskötetek hozták meg Mikszáthnak az olvasók szeretetét, a kritikusok dicséretét és nem utolsósorban biztos megélhetést. A tót atyafiak és A jó palócok novelláiban Mikszáth megtalálta egyéni hangját. Szemlélete ugyanakkor még alapvetően romantikus. Nem véletlenül mondta A jó palócok elbeszéléseiről: "Magamat látom e könyvben, aminő voltam fiatal koromban, s aminő már sohasem leszek többé."
U dodávateľa
6,99 €

Halálos kötelék


J. D. Robb epikus történetszövése hűségről, árulásról, gyilkosságról és a háború hosszúra nyúlt árnyékáról... Az útlevelében a Giovanni Rossi név állt. Csakhogy évtizedekkel korábban, a Városi Forradalom idején tagja volt a Tizenketteknek nevezett titkos szervezetnek. Honfitársának sürgető hívására érkezett New Yorkba, ahol kényelmesen elhelyezkedett a rá váró kocsiban. És perceken belül meghalt... Eve Dallas hadnagy frusztrálónak találja a Rossi-ügyet. Ott az idősödő áldozat, aki éppenhogy csak megérkezett Rómából; az özvegy, akinek fogalma sincs róla, hogy a férje miért hagyta el az otthonát; az egyelőre azonosítatlan gyilkos fegyver; továbbá az arcfelismerő rendszer teljes kudarca. Amikor rájön a 2020-as években tomboló Városi Forradalomhoz köthető kapcsolatra, azonnal eszébe jut, hogy Summerset - a végletekig lojális, ugyanakkor meglehetősen mogorva komornyik, aki annak idején befogadta a férjét a dublini utcákról - talán a segítségére lehet, elvégre abban az időben szanitécként szolgált Európában. Amikor Summerset tudomást szerez a gyilkosságról, úrrá lesz rajta a döbbenet és a gyász - ugyanis, mint azt később felfedi, ő is tagja volt a Tizenketteknek. Nem szívesen emlékszik vissza erre az időszakra. Most viszont kénytelen - nem csupán azért, hogy segítse Eve nyomozását, hanem mert az elkövető egy titokzatos üzenetben azzal kérkedik, hogy végezni fog a Tizenkettek még életben lévő tagjaival. Akik közé Summerset is tartozik - és a gyilkos küldetés közel sem ért még véget...
U dodávateľa
12,67 €

A Nevető Batman


A Dark Nights: Metal: Sötét világok című nagyszabású történetben elszabadult a Sötét Multiverzum. Most a gonosz alternatív valóságok legszörnyűbb lakója tör Gotham Cityre... Félig Batman, félig Joker. A Nevető Batmanben, a Sötét Multiverzum bűnözőzsenijében egyesül minden, ami a köpenyes igazságosztót hőssé, nemezisét pedig lelkiismeretlen gyilkossá teszi. Ráadásul nem is egyedül érkezett. A Sötét Multiverzum miriád realitásainak egyikéből magával hozta a Zord Lovagot is, aki kegyetlen önbíráskodóként bármilyen fegyvert bevet, hogy végezzen halálra jelölt ellenségeivel. És ahogy a sötét lovag legközelebbi barátai, leghalálosabb ellenségei és multiverzumos alteregói mind a tűzvonalba kerülnek, egyetlen kérdés marad: Ki nevet a végén? A válasz kiderül a sztáralkotópáros, Scott Snyder és Jock sötét hangulatú, parádés kötetéből. A kötet a teljes The Batman Who Laughs minisorozatot (1-7.) és a The Grim Knight 1. számát tartalmazza.
U dodávateľa
26,75 €

Az Eden család - Crimson River - (Különleges kiadás)


KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Lyla Eden az elmúlt években azt látta, hogy a testvérei sorra szerelembe esnek. Az ő élete viszont csak a munkájáról szól. A húga azonban közbelép, és egyszerűen kiparancsolja Lylát a saját kávézójából, Lyla pedig jobb híján nekivág a kedvenc túraösvényének. Séta közben meglát egy férfit, ahogy egy pataknál vért mos le a kezéről. Az egyik pillanatban az arcot elcsúfító sebhelyre mered, a következőben egy kéz kulcsolódik a torkára... Valami csoda folytán azonban a támadó megkíméli az életét. A felzaklatott Lyla jelenti az esetet a helyi rendőrőrsön. Két nappal később megérkezik a városba Vance Sutter egy megkopott jelvénnyel és ezernyi kérdéssel. A jóképű Vance legalább annyira titokzatos, mint a bűnöző, akinek a nyomában jár. Vance hiába próbálja tagadni, egyre erősödik a vonzalom közte és Lyla között. Együtt indulnak el az úton megkeresni a sebhelyes arcú férfit, akivel Lyla a vérvörös patak mellett találkozott.
U dodávateľa
17,72 €

Vysoký účet


Když se v bistru ve Three Pines najde ve stěně sto let stará, ručně nakreslená mapa, nejdřív se zdá, že jde o pouhou kuriozitu, ale čím důkladněji ji obyvatelé vesnice zkoumají, tím podivnější jim připadá. Armanda Gamache, který ji dostane jako dárek k prvnímu dni v nové práci, zvláštní mapa fascinuje, avšak to ještě netuší, k jakým hrozným tajemstvím ho nakonec zavede. Na akademii Sureté, jejímž novým velitelem se Gamache stal, aby pro výcvik budoucích policistů vytvořil zdravější prostředí, dojde k vraždě jednoho z vyučujících a v pokoji s mrtvolou se ze záhadných důvodů najde právě kopie oné staré mapy. A jak vyšetřování postupuje, jednotlivé stopy se jako střelka kompasu čím dál víc stáčejí ke Gamachově třinácté komnatě, kam se bojí vstoupit dokonce i on sám. Jenže aby případ vyřešil a zúčtoval se svou minulostí, nic jiného mu nezbývá.
U dodávateľa
32,20 €

dostupné aj ako:

Záhada Sedmi Ciferníků, 5. vydání


Do venkovského sídla Chimneys se na pozvání jeho majitelů sjede několik mladých lidí. Na jednoho z nich, notorického spáče Garryho, si trojice jeho kamarádů vymyslí žertík: do pokoje mu nainstalují osm budíků a nastaví je na brzkou ranní hodinu. Ani jejich řinčení však Garryho neprobudí, neboť ho naleznou mrtvého – a jeden budík zmizel. Amatérští vyšetřovatelé se pouštějí do pátrání, je však třeba mít se na pozoru: podle všeho totiž vrahovi jedna oběť nestačí…
U dodávateľa
23,94 €

dostupné aj ako:

Aeternus 1: Sen


Od počiatku vekov sú všetky živé tvory vo vesmíre v tajomnej symbióze s rodinou vesmírnych mocností. Veď koho sa netýka osud, duchovno, čas, spánok – sny či smrť? Päť súrodencov, ktorí svetu vládnu od úsvitu vekov, formujú osudy ľudstva tým, ako spravujú a živia svoje ríše. K svojskému, nevrlému vládcovi spánku a snov Neitovi zavíta jedinečná snová anomália – štvorročné dievčatko Bernadett. Neit je náhle nútený prispôsobiť svoju večnú existenciu malému ľudskému tvorovi. Ako dievčatko rastie, tvrdé knieža snov v sebe začína objavovať pocity, ktoré vníma ako hrozbu. Čo sa stane, ak do jeho samotnej večnej existencie nečakane vstúpi ľudská láska? Dokáže v sebe nájsť múdrosť vekov a naďalej riadiť svoju ríšu alebo sa celý vesmír zrúti? Zažehná svoj dávny spor s pánom Pekla alebo sa začne vojna, ktorá otrasie základmi existencie? Hlboko sa nadýchnite, otvorte svoj vnútorný, duchovný zrak a spoločne prejdime skrz dimenzionálne prieniky do iných svetov a dimenzií. Stretneme sa v nich s rovermi, archanjelmi, padlými anjelmi, najmocnejšími čarodejmi, sukubmi, inkubmi, majákmi, démonmi, starovekými bohmi a inými mýtickými tvormi a entitami. Vstúpime do ríš, kde slnko nikdy nezapadá a kde sa tajomstvá vesmíru odkrývajú tým, ktorí majú odvahu ich hľadať. O ságe Aeternus: Na počiatku bolo Slovo a v tom Slove sa skrýval celý Božský rad. Predstavte si, že máte možnosť poodkryť závoj nášho sveta a nahliadnuť za oponu reality. Prenesiete sa na miesta, kde sa fantázia prelína so skutočnosťou, a objavíte svety, dimenzie, územia a bytosti, o ktorých ani netušíte, že existujú. Stretnete sa s vládcami osudu, času i temnoty a prejdete ich mystickými ríšami, kde sa pod temným obzorom rozprestierajú nekonečné krajiny ilúzií a tieňov. Oddýchnete si pri kniežati snov, ktorý vám odhalí najtajnejšie zákutia spiacej mysle. V medzidimenzionálnom bare si dáte panáka s pánom pekiel, ktorý vám porozpráva príbehy staré ako samotný čas. S vládcom Nekonečna, ktorý vás svojou prítomnosťou nasýtenou múdrosťou prenesie cez brány nekonečna, objavíte tajomstvá života a vesmíru. So šarmantnou vládkyňou Smrti si bez ujmy zatancujete ladný valčík v tanečnej sále, kde sa víri prach nespočítateľných vekov. Sprevádzať vás budú najmocnejší, legendami opradení čarodejníci a starovekí bohovia. V temných zákutiach, kam sa aj svetlo bojí vkročiť, zahliadnete démonov v spoločnosti éterického sukuba a inkuba. Cestu vám bude osvetľovať tajomný Maják, ktorého svetlo sa tiahne cez nekonečné temnoty, a chrániť vás budú statoční roveri, pripravení čeliť všetkým nástrahám, čo na vás budú striehnuť. A v spoločnosti anjelov a archanjelov možno aspoň na krátky okamih zahliadnete samotného Boha. To všetko a oveľa viac ponúka veľkolepá sága Aeternus. Je len na vás, či naberiete odvahu vidieť neviditeľné, počuť nepočuteľné a zažiť, ako sa z nemožného stáva možné.
Na sklade 2Ks
37,00 €

Předčítač, 9. vydání


Na samém počátku Schlinkova románu stojí událost ryze osobní, ne-li přímo soukromá: totiž onemocnění žloutenkou. V jeho průběhu však dojde k přesahu, který se bezprostředně dotýká osudu a svědomí jednoho z největších evropských národů. Když se patnáctiletému chlapci Michaelu Bergovi udělá na ulici zle, pomůže mu jistá žena, Hanna Schmitzová. Hoch ji později vyhledá a z jejich setkání se vyvine milostný vztah – vztah nerovný a současně ojedinělý, neboť oba aktéry od sebe dělí více než dvacet let. Přestože Hanna pracuje jako průvodčí tramvaje a její vzdělání očividně není valné, po svém milenci vyžaduje, aby jí ve volných chvílích předčítal knihy. Později však Hanna za tajemných okolností zmizí a Michael se s ní opět setká jako student práv na konci šedesátých let – při procesu s nacistickými válečnými zločinci. Předčítač se po svém vydání dočkal rozporuplného přijetí; od nadšených ohlasů, srovnávajících jej například s Grassovým Plechovým bubínkem, až po odsudky vyčítající knize, že morálně nivelizuje vztah mezi oběťmi a vrahy. Ať už se však jeho čtenáři přiklánějí na jakoukoliv stranu, je takový rozptyl názorů jasným dokladem toho, že Předčítač je stále živé dílo, které zneklidňuje a pokládá otázky.
Na sklade 2Ks
20,10 €

dostupné aj ako:

Kavárna U Anděla 2: Osudová léta, 2. vydání


Wiesbaden 1951. Kavárnu U Anděla čekají bouřlivé časy. Vedle tradiční kavárny rodiny Kochových vzbudí pozornost konkurent se smyslem pro modernost. Zatímco se Hilda Kochová snaží přesvědčit své rodiče o tom, že je třeba kavárnu modernizovat, je ohrožena i její těžce vydobytá láska. Se štěstím obou jejích bratrů to není o nic lepší... Druhý díl strhujícího příběhu jedné kavárenské dynastie v proměnách 20. století.
U dodávateľa
21,74 €

dostupné aj ako:

Ženy


Dvadsaťročná Frankie McGrathová vstúpi do armádneho zboru zdravotných sestier a nasleduje svojho brata do Vietnamu. Je neskúsená a vojnová deštrukcia ju ohromuje na každom kroku. Každý deň je hazardom so životom a smrťou. Vojna je však pre Frankie a jej priateľov len začiatok. Skutočný boj nastáva až po návrate domov, do krajiny plnej nahnevaných demonštrantov, ktorá chce na Vietnam zabudnúť.
Na sklade > 5Ks
18,09 € 25,90€

Černá vdova 3: Declan


Po neplánovaném návratu do Wichity jsem si myslela, že si na chvíli odpočinu. Vyrovnám se s tím, že mě nevzali na navazující studium, vydělám si pár dolarů a strávím čas s kamarádkami. Byl to jednoduchý plán. Alespoň do té doby, než mi ho překazil jeden nejmenovaný doktor se zálibou v provokacích. Uznávám, že za většinu problémů si můžu sama. To já jsem se nepodívala, než jsem přešla silnici. To já jsem kývla na návrh, který měl být jen vtip. Od té chvíle jsme rozpoutali válku plnou sarkastických poznámek, která nás zavedla až do klubu, o němž se nemluví nahlas. Do podniku prosyceného nejen chtíčem, ale i něčím, co bych nečekala. Na místo, kde se sarkasmus mění v něhu a špičkování v důvěru. Jenže jakmile tomu dáme jméno, přestane to být hra. A my si rádi hrajeme.
Na sklade 1Ks
19,83 € 23,95€

Elakadó lélegzet (Éldekorált kiadás)


Senki sem szólt hozzám, és elvoltam magamban. Itt mindennek biztonságosnak és könnyűnek kellett volna lennie. Evan Mathews mégis egyetlen nap alatt felforgatta a világomat. Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas legszívesebben láthatatlanná válna. Ennek ellenére rögeszmésen ragaszkodik a gondtalan és boldog élet látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol vannak a tökéletestől a mindennapjai. Azonban váratlanul beköszönt az életébe a szerelem, melynek hatására Emma kénytelen szembenézni jelenlegi helyzetével és önmagával is. Ám ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amit olyan kétségbeesetten takargat... Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről és a törékeny reményről. Az Elakadó lélegzet a kritikusok körében is nagy sikert aratott Csak lélegezz!-trilógia első kötete.
Na sklade 2Ks
16,90 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King