Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


A kiválasztott


Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. Körzet lakói. De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával. És ebben a forradalomban Katnissnak döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje hozzá, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot? Suzanne Collins Az éhezők viadala című trilógiája az utóbbi évek legnagyobb szenzációja az ifjúsági regények műfajában. Az immáron világszerte több mint tízmillió példányban értékesített sorozatról azt mondják, hogy méltó folytatása a Harry Potter- és Twilight-könyveknek, tovább népszerűsítve, illetve megszerettetve az olvasást a fiatalokkal.
Na sklade 1Ks
16,85 €

Az éhezők viadala deluxe díszdoboz


Suzanne Collins világsikerű trilógiája nemcsak generációkat szögezett az oldalaihoz, hanem a disztópikus irodalom egyik megkerülhetetlen alapművévé vált. Az Éhezők viadala több mint 100 millió eladott példánnyal és kasszasiker filmadaptációival a kortárs popkultúra egyik legnagyobb hatású jelensége.
Na sklade 1Ks
67,55 €

Futótűz


KATNISS EVERDEEN TÚLÉLTE AZ ÉHEZŐK VIADALÁT. A KAPITÓLIUM BOSSZÚRA ÉHES. Katniss és Peeta megnyerték Az Éhezők Viadalát, így ők és acsaládjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a hosszú Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt. A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek halnak meg, családok lesznek földönfutók, Katniss és Peeta pedig újabb küzdelemre kényszerülnek, ahol a tétek még nagyobbak, mint korábban. Suzanne Collins trilógiájának második része mára megkerülhetetlen klasszikus: több mint ötven nyelven adták ki, milliós példányszámban fogyott és népszerű filmet forgattak belőle Jennifer Lawrence főszereplésével.
Na sklade 1Ks
16,85 €

Áradó fény


„Mi, nők sok váratlan kihívással nézünk szembe, amikor úgy döntünk, hogy túllépünk megszokott határainkon.” Az 1930-as évek Kentuckyjában járunk, ahol különösképpen bátor tettnek számít jelentkezni az Eleanor Roosevelt által kezdeményezett mozgókönyvtár önkéntes női csapatába. Öt merész és elszánt nő mégis vállalja, hogy a zord és embert próbáló hegyi utakon át rendszeresen eljuttatja a könyveket az eldugott falvakba, tanyákra. A lovas könyvtárosnők híre hamar elterjed, ám a munkájuk egyáltalán nem egyszerű. Nemcsak természeti nehézségekkel, vadállatokkal és hegyi haramiákkal kell megküzdeniük, de férfiakkal is, akik nem nézik jó szemmel a küldetéssel járó szabadságot, függetlenséget. Akad, aki bármit megtenne, hogy megállítsa őket… A történelmi tényeken alapuló Áradó fény csodálatos és izgalmas történet női barátságról, kitartásról, igaz szerelemről és szenvedélyről.
U dodávateľa
16,90 €

Slow Gods


From the million-copy-bestselling Claire North - one of the most original and dazzling voices in speculative fiction - comes an intergalactic tale of conspiracy, war and the fall of empires. My name is Mawukana na-Vdnaze, and I am a very poor copy of myself. In telling my story, there are certain things I should perhaps lie about. I should make myself a hero. Pretend I was not used by strangers and gods, did not leave people behind. Here is one truth: out there in deep-space, in the pilot's chair, I died. And then, I was reborn. I became something not quite human, something that could speak to the infinite dark. And I vowed to become the scourge of the world that wronged me. This is the story of the supernova event that burned planets and felled civilizations. This is also the story of the many lives I've lived since I died for the first time. Are you listening? Discover this thrilling and breathtakingly imaginative space opera from the multi-award-winning Claire North, perfect for fans of Ann Leckie, Adrian Tchaikovsky, Iain M. Banks and Arkady Martine.
U dodávateľa
23,95 €

Falling - North University 1


Welcome to North University! Wren Hackerly refuses to quit. Figure skating has always been her life, but after her ex humiliates her on the ice and her career hangs in the balance, she needs a comeback. With her college team's morale - and funding - crumbling, she has to find a way to keep people interested. Miles Davis is North University's golden boy, famed for his hockey skills and movie-star looks. But after a team tragedy, he's the only one still struggling to bounce back, making it hard to care about the sport that once defined him. When a bet-turned-date throws them together, they realise they might just be the perfect pair. A fake-dating pact could help Wren rebuild her reputation and Miles find his way back to the ice. But as Miles' kindness thaws Wren's frozen heart, and the line between real and fake begins to blur, will either of them admit to feelings that aren't just for show? Tropes: -Reverse grumpy x sunshine -Found family -Strangers > friends > lovers -He falls first -One bed
U dodávateľa
18,45 €

Good and Evil and Other Stories


The strange and explosive new collection from the incomparable imagination of Samanta Schweblin, a master of the short story. A gripping blend of the raw, the astonishing and the tragic, every story is as perfectly unexpected as a snare: tightly, exquisitely wound, ready to snap at a touch. Here, a young father is haunted by the consequences of a moment of distraction; tragedy is complicated by the inexplicable appearance of an injured horse; an attempted poisoning leads two writers to startling conclusions; a lonely woman’s charity is rewarded with home-invasion. And in the shocking opening story, a mother surfaces from the depths of the lake behind her house, where she saw something awful yet alluring. Guilt, grief and relationships severed permeate this mesmerizing collection – but so do unspeakable bonds of family, love and longing, each sinister and beautiful. Step by step these unnerving stories lure us into the shadows to confront the monsters of everyday life – ourselves.
U dodávateľa
21,95 €

Az esernyőkészítő fia


,,Most a jelen időtlen vákuumában éltünk, ahol a múlt emlékei és a jövőre vonatkozó tervek már nem számítottak. Már csak ettünk, aludtunk, ittunk - egyik pillanatról a másikra túléltünk. Elkezdtem kérdezgetni magamtól: Ha ez az élet, akkor minek élni? Mi értelme?" ,,Schlöndorff karba tette a kezét, és összehúzott szemmel nézett Papára. Hirtelen megváltozott a hangja. - Egy esernyőt akarok, amelynek elefántcsont nyélébe egy vicsorgó farkas van vésve, rubinszemekkel, a monogramommal, V. S., egy huszonnégy karátos nyélszalagon. Az aranyszalag másik oldalára pedig az SS feliratot akarom gravíroztatni. A nyél nyírfából készüljön, sötét, gesztenyebarna festéssel, az ernyő fekete legyen, és az esernyő hegye körül egy vékony aranydíszítést akarok horogkereszt véséssel. Megértetted?" A tizenhét éves Reuven középosztálybeli lengyel zsidó családban született. Már fiatalon az apja mellett kezd dolgozni, akinek boltjában Krakkó legjobb kézzel készített esernyőit gyártják és árulják. A család addigi nyugodt élete a náci megszállással rövid idő alatt megváltozik: elkobozzák az üzletüket, kilakoltatják őket az otthonukból, megfosztják őket jogaiktól, a férfiakat pedig munkaszolgálatra viszik, amelybe kis híján belehalnak. A fiatalember és családja számára az egyetlen esély a túlélésre a szökés... Az Oscar-jelölt és Emmy díjas Tod Lending regénye fikció, de a helyszínek, a történelmi háttér, a borzalmak és szenvedések nagyon is valóságosak, Reuven és családja sorsa és tragédiája fájdalmasan ismerős. A történet 1939-ben kezdődik, és a krakkói gettó felszámolásával ér véget. Sokan sokféleképpen próbálnak túlélni, Reuven miután mindent elveszített egy célt lát, amiért érdemes életben maradni: meg akarja találni szerelmét, Zeldát, a zöld szemű zsidó lányt, az egyetlen igaz és tiszta dolgot, akiről szentül hitte, hogy nem tudja bemocskolni a vészkorszak megannyi rémsége. Az esernyőkészítő fia egy család és egy szerelem lebilincselő és megindító története, amely méltán lép a modern holokauszt-irodalom más emlékezetes műveinek sorába.
Na sklade 1Ks
19,70 €

Pojídač slunce 2: Skučící temnota


Nejstarší sok lidského druhu čeká a stezka k němu vede jedině skrze temnotu vesmíru. Tma houstne a Hadrian Marlowe se ve druhém svazku ságy Pojídač slunce noří do čím dál hutnější směsice epické fantasy a space opery, kterou tentokrát rozleptává i notná dávka kosmického hororu. Hadrian je ztracen. Coby kapitán žoldnéřů se už půl století toulá mezi hvězdami a marně pátrá po temné planetě Vorgossos, aby navázal kontakt s hrůznou rasou Cielcin a ukončil tak téměř čtyři sta let zuřící válku. V zoufalé snaze najít odpovědi se musí pustit za bezpečné hranice Sollanského císařství do temných hlubin kosmu, brázděných tajemnými Extrasolariany, kteří se dávno zřekli imperiálního slunce a spojili svá těla se zapovězenými stroji. Pokud chce Hadrian uspět, bude muset čelit běsům přesahujícím hranice svého chápání, a nakonec dát všanc i samo svoje lidství.
U dodávateľa
32,50 €

dostupné aj ako:

Den, kdy padla noc


Návrat do magického světa bestselleru Převorství u pomerančovníku Stovky let před událostmi zachycenými v knize Převorství u pomerančovníku je Tunuva Melim sestrou Převorství. Padesát let se cvičila v zabíjení wyrmů — avšak od dob Bezejmenného se žádný neobjevil a mladší generace sester začíná o smyslu existence celého řádu pochybovat. Na Západě, v královenství Inys, se královna Sabran VI. Berethnetská právě provdala za Bardholta Bitvobijce, krále Hróthu, a jen o vlásek zachránila obě říše před zkázou. Jejich dcera Glorian se skrývá ve stínu obou — přesně tam, kde chce být. Draci Východu spí už celá staletí. Dumai strávila život v Nejvyšším chrámu Kwirikiho na Seiiki a snažila se probudit bohy z dlouhého spánku. Jenže teď přichází někdo z minulosti její matky, aby zvrátil její osud. Když vybuchne Hora děsu a přinese s sebou věk hrůzy a násilí, musejí tyto ženy najít sílu, aby ochránily lidstvo před ničivou hrozbou.
U dodávateľa
23,10 €

Nezapomenutelné experimenty


Čím by byl žánr science fiction bez setkání s tajemným, nepoznaným, přesahujícím meze lidského chápání? Arkadij a Boris Strugačtí si toho byli velice dobře vědomi, a tak ve svých dílech často líčili interakci člověka s neznámými silami, jejichž jednání je zcela nepochopitelné a záměry nevysvětlitelné. V povídce Zapomenutý experiment hrstka odvážlivců proniká na území nikoho, do divočiny plné záhadných jevů a prazvláštních tvorů. V novele Capart pozemská výprava na vzdálené planetě postupně odhaluje, že svět, kde během své mise přistála, není ani zdaleka tak prázdný, jak se zpočátku jevil. A konečně novela Miliardu let před koncem světa přesvědčivě ukazuje, že podivno nemusí číhat jen v pustinách či zapadlých koutech vesmíru… Hlavními hrdiny všech tří děl přesto zůstávají především lidé v celé lidské rozmanitosti: Odvážní i zbabělí, rozhodní i váhaví, ti, kteří tváří v tvář neznámu raději ucouvnou, i ti, kteří v sobě naleznou vůli a odhodlání neuhnout z původního směru.
U dodávateľa
29,68 €

dostupné aj ako:

Az éhezők viadala


Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha pedig győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel. Suzanne Collins trilógiájának első része mára megkerülhetetlen klasszikus: több mint ötven nyelven adták ki, milliós példányszámban fogyott és népszerű filmet forgattak belőle Jennifer Lawrence főszereplésével.
Na sklade 1Ks
16,00 €

Énekesmadarak és kígyók balladája


Az Éhezők Viadala hivatalos előzményregénye! A becsvágy hajtja. A küzdelem élteti De a hatalomnak megvan az ára. Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából. Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik - Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával... és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.
Na sklade 1Ks
19,66 €

Teenage Mutant Ninja Turtles 1: Návrat do New Yorku


Želvy nindža se vracejí v akční sérii, která představuje ideální start pro nové fanoušky! Želví bratři opustili New York a každý z nich se vydal svou vlastní cestou. Řada nenadálých událostí je však donutí znovu spojit síly – ať se jim to líbí, nebo ne. Začtěte se do strhujícího příběhu od hvězdných tvůrců Jasona Aarona, Joëlle Jonesové, Rafaela Albuquerquea, Cliffa Chianga, Chrise Burnhama, Daricka Robertsona a Juana Ferreyry. Raphael je ve vězení. Michelangelo žije v Tokiu, stal se zdejší televizní hvězdou. Leonardo cestuje světem a hledá klid. Donatela drží v mutantí zoo, kde musí bojovat s boháči hledajícími vzrušení. A zatímco jsou želvy rozeseté po všech koutech naší planety, New York se mění k nepoznání...
U dodávateľa
21,20 €

Retrograde


Three stories of the ruined and the lost: Osamu Dazai at his most tormented. This collection unearths the Japanese literary legend's most controversial and exhilarating early-career writing with strikingly original translations. "Retrograde" traces the life of an anguished youth in reverse; "Das Gemeine" features an aspiring literato with a dark past who hitches his wagon to an eccentric violinist; "Blossom-Leaves and the Spirit Whistle" tells of an old woman recalling the final breaths of her beautiful, sickly sister. Experience the twisted agony of the prose that propelled Dazai to the top of the literary world.
U dodávateľa
20,45 €

Tűzfészek


Charles nem tagja a törzsnek, ezért nem élhet a rezervátum területén. A folyó mellett lakik, a túlpart már a maine-i Penobscot Rezervátum területe. Áll ott egy ház, amire Charles rálát a verandájáról. Abban a házban él a lánya, Elizabeth. De Elizabethnek fogalma sincs arról, hogy Charles az apja. A férfi az évek során csak egy-egy pillantást tud vetni Elizabethre: először, amikor hazahozzák a kórházból. Néha hosszú évekre szem elől veszti. A lánya mostanra húszéves is elmúlt, és Charles nem hajlandó tovább titkolózni. De Elizabeth kíváncsi-e egyáltalán az igazságra? Ki az igazság birtokosa? Mikor vagyunk tekintettel a másikra: ha hallgatunk, vagy ha beszélünk?
Na sklade 1Ks
18,85 €

Hekate - Goddesses of the Underworld 1


A propulsive, electrifying and enraging retelling in verse of the life of Greek goddess Hekate, child of war turned all-powerful goddess of witchcraft and necromancy, by internationally bestselling poet Nikita Gill. Born into a world on fire, Godling Hekate has never known safety. After her parents find themselves on the losing side of the war between the ruling Titans and the new Olympian Gods, Hekate is taken by her mother Asteria to the Underworld, where Styx and Hades agree to raise her. Meanwhile, Asteria is pursued across the world by Zeus and Poseidon and, to escape their clutches, transforms herself into an island in a stormy sea. Orphaned and alone, Hekate grows up amongst the horrors and beauties of the Underworld, desperate to find her divine purpose and a sense of belonging in the land of the dead. When she finally uncovers her powers and ascends to Goddess status, she realises that even the most powerful Olympians are terrified of her. But when immortal war breaks out again, threatening to destroy everything from Mount Olympus to the Underworld itself, the Goddess of witchcraft and necromancy is the only one who can bring the deadly conflict to an end...
U dodávateľa
21,95 €

Büszke vagy rám, Joanna?


"Az elutasított férfiakat és a féltékeny nőket mindössze egy hajszálvékony, tükörsima határvonal választja el egymástól." "Soha ne szeress bele egy nőbe a szavai miatt." "Az igazi igazságosság egy elérhetetlen utópia. Kit akarunk átverni?" "A falak a háború. A szavak a béke." ,,A hatalom és a történelem, e kettő mindig is összefonódott. Nincs okunk úgy tenni, mintha ezt nem értenénk, úgyhogy csak nevetünk. [...] Hirtelen eszembe jut, hogy ha Brill professzor diplomata volna, ahogy én, akkor mindkettőnknek úgy kellene tennünk, mintha hinnénk a politikai sakkjátszmákban, és ettől még hangosabb nevetésre fakadok, szinte hahotázom. Aztán kibuknak belőlem a szavak: - Vajon ki lehet deríteni, hogy valójában ki ölte meg a lányomat?" Egy véletlen párizsi találkozás egy dán ENSZ-diplomatát kétségbeesett kutatásra indít, hogy kiderítse az igazságot lánya, Joanna néhány évvel ezelőtti, egy közel-keleti békedemonstráció során történt tragikus haláláról. Most egy magányos virginiai halászkunyhóban áll, és fegyvert szegez a férfira, aki talán az egészről tehet. Lőjön vagy ne lőjön? Van-e igazsága a halottaknak? Mihez kezdjen az ember egy olyan igazságtalansággal, amit igazságnak neveznek vagy ,,ami igaz, és mégsem lehet kimondani?" Jóvá tehet egy igazságtalanságot egy másik igazságtalanság? És ha nem, mit tegyen? A Büszke vagy rám, Joanna? egyszerre időtlen és aktuális. Egy regény idealizmusról, politikáról, szerelemről és hatalommal való visszaélésről. Bosszúról, igazságosságról és igazságtalanságról.
Na sklade 1Ks
16,89 €

Wickedly Ever After


R. Lee Fryar dishes up a delightful, cosy fantasy adventure for romantasy readers in this funny, tongue-in-cheek, screwball fairy tale romp. *** Even the most wicked deserve their happily-ever-after. For almost a thousand years, Wicked Witch Hector West and Good Witch Ida North have maintained the balance between good and evil, preserving a magical Happily-Ever-After that keeps the realm from falling apart. But even Cardinal Witches need a hobby, and every spare moment they have is spent antagonising each other. But when Ida's latest "harmless" hex goes too far, Hector retaliates with a curse that immediately backfires, making her choose the wrong princess for the year's big pantomime. Which, if not corrected immediately, could have world-shaking consequences. One reluctant prince and badly botched dragon kidnapping later, both Hector and Ida are determined to set things right. With love magic gone wild, the two best enemies set off on a quest to save the realm, their lovesick gnome chamberlains at their sides. Yet as they unravel what went wrong with their mixed-up magic, Hector and Ida will have to face a more daunting challenge than trying to avoid their own Wickedly-Ever-After: Deciding whether a millennium worth of enmity might have been the biggest mistake of their very long lives. Wickedly Ever After is a charming fairy tale romp through a magical land, full of enticing charm and a compelling enemies to lovers romance. Tropes Cosy Fantasy Enemies to Lovers Romantasy Monster Romance Fairytale Retelling Magic Gone Wrong
U dodávateľa
14,95 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King