Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


  • 5 /5

Én és te


"Az emberek nagyon gyakran a megalkuvást hívják alkalmazkodásnak, mint ahogy a biztonságot hívják boldogságnak. Éppolyan önbecsapás mind a kettő." Dr. Csernus Imre élő előadásai mindig népszerűek, ha azonban a párkapcsolatok adják a témát, kivétel nélkül zsúfolásig megtelik a terem. Miért okoz olyan gyakran problémát az, amire valamennyien vágyunk: hogy megtaláljuk és megőrizzük a szerelmet és a boldogságot? Ennek a kérdésnek ered a nyomába új könyvében a közismert pszichiáter. A rövid választ már a könyv címe megadja. Nem véletlenül a "te és én" udvariassági sorrendje helyett Én és te, hiszen aki nem tudja elfogadni és szeretni önmagát, az mást sem képes igazán szeretni. A szerző ebből a tételből kiindulva halad végig a kapcsolatok mindannyiunk számára ismerős állomásain, a vonzalom ébredésétől az olyan gyakran bekövetkező szakításig, az első kamaszkori szárnypróbálgatásoktól a felnőttkori szerelmekig, a családalapítástól a gyerekek érkezésén át a válásig és az újrakezdésig, vagy adott esetben a kapcsolat sikeres megmentéséig. Miért nem azonos a biztonság a boldogsággal? Miért olyan gyakori a társfüggőség? Hogyan öröklődnek a kapcsolati minták? Miért gond, ha egy párkapcsolatban két vámpír szívja egymás vérét? Miért nem érdemes tartanunk a kudarctól? Milyen intő jelek figyelmeztetnek arra, hogy hamarosan bekövetkezhet a szerelem halála? Miért nem jó ötlet együtt maradni a gyerekek miatt? Miért fontos meghúzni a határokat, betartani a megígért következményeket és vállalni a felelősséget a szavainkért és a tetteinkért? Miért fontos megtanulnunk, hogy az igazság félúton van? És szülőként miért kellene minderre időben megtanítani a gyerekeinket? Mire a könyv végére érünk, választ kapunk ezekre az életünket alapvetően meghatározó kérdésekre, és azt is megtanulhatjuk, hogyan tölthetjük fel nap mint nap a kapcsolatunk poharát. Dr. Csernus Imre a munkája során mindig hangsúlyozza, ő csak javaslatokat tesz. Éppen ezért lesz az Én és te ha nem is kötelező, de ajánlott olvasmány mindenki számára, aki igazi szerelemre és hosszan tartó boldogságra vágyik. "Ha szívvel-lélekkel állok az életemhez, akkor szívvel-lélekkel állok a másikhoz, a felnőttséghez, és a szexualitáshoz is. Ez a szívvel-lélekkel, mindent bele, felnőtt szemlélet az a mesterkulcs, amelyik minden zárat kinyit."
Na sklade 1Ks
16,90 €

365 Ways to Live Mindfully


365 WAYS TO LIVE MINDFULLY introduces simple ways to develop mindfulness habits, such as identifying personal values, developing related goals and setting out to achieve them, through short concepts, ideas, prompts, profiles, practices and exercises, all based on Buddhist thought and practices. The bite-size entries introduce different Buddhist traditions such as mindfulness, compassion, loving-kindness and karma, and profile inspiring past and present figures to guide you towards taking small, impactful steps at your own pace to increase your mindfulness across all aspects of your life and experience noticeable changes that will have a big impact.
U dodávateľa
16,95 €

Deprese – vzhlédnout ze tmy (Ž)


Nejvíce na knize oceňuji komplexní přístup k depresi. Pojednává o její fyzické, osobnostní, vztahové i společenské stránce. Autor poukazuje na skutečnost, že deprese téměř nikdy nemívá jednoduchou příčinu, a už vůbec ne jednoduché řešení. Ze všech kapitol je možné vycítit jeho hluboké porozumění pro bolest těch, kdo se v pekle deprese ocitli. Současně však kniha pomáhá věřit, že i v této zkoušce můžeme obstát. Že stojí za to vzhlédnout ze tmy ke světlu a hledat Boha. Že má smysl následovat vedení Toho, kdo zná zármutek tak dobře jako nikdo jiný. MUDr. Michaela Šramlová Z těchto stránek vyzařuje vzácná kombinace biblické moudrosti, hlubokého pochopení evangelia, osobní empatie a zkušenosti z dlouhodobé poradenské praxe. Antidepresiv z Boží lékárny je zoufale zapotřebí. Ed Welch nám je vydává jako zkušený lékárník. Sinclair B. Ferguson, Ph. D., profesor systematické teologie na Westminsterském teologickém semináři Edward T. Welch, M. Div., Ph. D., je licencovaný psycholog a člen pedagogického sboru ve škole Christian Counseling and Educational Foundation. V poradenské praxi působí přes třicet let a je autorem více než třiceti knih. V češtině zatím vyšly brožury Deprese: Jak se sebrat, když jste na dně a Motivy: Proč to vlastně dělám a kniha Když jsou lidé velcí a Bůh malý: Jak překonat tlak vrstevníků, závislost na druhých a strach z lidí.
Na sklade 1Ks
12,90 €

365 Ways to be More Stoic


HAPPINESS, SERENITY AND FULFIMENT ARE ALL WITHIN YOUR CONTROL 365 WAYS TO BE MORE STOIC is a full year's worth of daily inspiration, tools, stories, actions, and rituals that will guide you to a meaningful life, filled with happiness. It is a simple, list-driven, practical guide that will allow you to immediately begin putting Stoic wisdom into practice in your daily life. Each short chapter makes Stoicism fun to read about and easily digestible, presenting ideas in engaging, bite-size chunks. Immerse yourself in stoicism right from the first chapter, through prompts, concepts, challenges, inspiration, quotes, examples, quizzes and case-studies. You'll learn to navigate through the controllable and inevitable. You'll develop constructive ways to handle frustration, adversity and even your own mortality. You'll learn habit-forming strategies, pick up helpful concepts, and uncover tips for lasting change. This fun and engaging manual will help you live like a Stoic in the modern world. 365 WAYS TO BE MORE STOIC focuses on the small stuff you can do every day to live a happier and wiser life. Because when you get the little things right, the big things follow.
U dodávateľa
16,95 €

Dopravní nehody a jejich oběti


V této knize se zabýváme osudy lidí, jejichž blízcí zahynuli v důsledku dopravní nehody. Jsou to osudy, které, podobně jako vážná nemoc, zasahují zásadním a nevratným způsobem do života obětí, pachatelů i jejich rodin. Příběhy jsou autentické, napsali je blízcí obětí. Do textu nebylo nijak zasahováno. Příběhy jsou v úvodu doplněny pohledem několika odborníků.Knížka se tak stává materiálem, který může být užitečný pro odborníky, ale i čtením pro laickou veřejnost, čtením, ze kterého jde místy mráz po zádech. A které může vést k zamyšlení, kdykoliv sedáme do auta. A měl-li bych říci jediné doporučení všem řidičům, pak by znělo: „V každém okamžiku se snažte snížit potenciální riziko situace, které se účastníte.“
Na sklade 2Ks
13,48 €

Gondolatolvasó


Eleged van abból, hogy nem tudod, mások mit gondolnak valójában? Dr. David J. Lieberman - New York Times bestseller szerző, valamint az FBI, a CIA és az NSA tanácsadója - megismerteti veled a pszicholingvisztika új tudományát, amely segítségével minden helyzetben (személyesen vagy akár a képernyőn keresztül, sőt, írásban is) "olvashatsz" az emberek gondolataiban. Legyen szó egy alkalmi beszélgetésről vagy egy nagy jelentőségű tárgyalásról, kulcsfontosságú, hogy megértsük a helyzet mögöttes tartalmát. Mivel azonban manapság az interakciók nagy része monitoron keresztül zajlik - e-mailben, chaten, illetve videochaten -, egyre kevésbé vagyunk képesek értelmezni a szófordulatokat és a különféle jelzéseket. Ráadásul ma már sokan tisztában vannak a testbeszéd jelentésével és jelentőségével, így egyre nehezebb felismerni az emberek valódi gondolatait és szándékait. Dr. David J. Lieberman, ismert pszichoterapeuta és hazugságkutatási szakértő, teljesen új szintre emeli az emberek "olvasását". A pszicholingvisztika - a beszélt és írott beszédbe ágyazott jelzések -, valamint a kognitív és viselkedéstudományok legújabb kutatásaira támaszkodva megmutatja, hogyan alkalmazhatod forradalmi módszereit a mindennapi helyzetekben. Ezek többek között: a passzív nyelvezet, a személyes vagy személytelen leírások és a részletesség szintje mögött rejlő üzenetek felismerése; annak kiderítése, hogy egy potenciális új alkalmazott, egy társkereső applikációban megismert személy vagy egy új bébiszitter megbízható-e, vagy netán titkol valamit; miként spórolhatunk időt, pénzt, energiát és szívfájdalmat azzal, hogy felismerjük, ki az, aki az érdekeinket tartja szem előtt, és ki az, aki nem. Senki sem akarja, hogy bolondot csináljanak belőle. Ha sok minden forog kockán, vesd be a Gondolatolvasó technikáit! Tudd meg, ki az, akiben megbízhatsz, és ki az, akiben nem.
U dodávateľa
16,87 €
  • 1 /5

Detský mozog: Novorodenec


Chcete spoznať, pochopiť a podporiť dozrievanie detského mozgu? Chcete rozvíjať rozumový a emocionálny potenciál svojho dieťaťa? Detský mozog sa začína rozvíjať počas vnútromaternicového vývinu a jeho dozrievanie rapídnym spôsobom akceleruje v prvých mesiacoch a rokoch života. Neuropsychológ a dvojnásobný otec Robert Krause vás vo svojej knihe prevedie dvadsiatimi štyrmi modelovými situáciami, ktoré vám pomôžu pochopiť vývin vášho dieťaťa. Na týchto názorných príkladoch vám ukáže a pomocou najnovších vedeckých poznatkov vysvetlí, čo robiť a čomu sa pre zmenu vyhýbať, aby ste podporili zdravé dozrievanie mozgu dieťaťa. Kniha vás popritom osloví svojou jednoduchou a systematickou štruktúrou, vďaka ktorej ľahšie pochopíte kognitívnu neuropsychológiu a v roli rodiča sa budete cítiť istejšie a bezpečnejšie.
Na sklade 2Ks
15,35 € 15,90€

Brain Energy


Discover the surprising link between your metabolism and mental health in this cutting-edge guide with practical advice for treatment and care. Drawing on decades of research, Harvard psychiatrist Dr. Chris Palmer outlines a revolutionary new understanding that for the first time unites our existing knowledge about mental illness within a single framework: Mental disorders are metabolic disorders of the brain. Brain Energy explains this new understanding of mental illness in detail, from symptoms and risk factors to what is happening in brain cells. Palmer also sheds light on the new treatment pathways this theory opens up-which apply to all mental disorders, including anxiety, depression, ADHD, alcoholism, eating disorders, bipolar disorder, autism, and even schizophrenia. This groundbreaking guide pairs cutting-edge science with practical advice and strategies to help people reclaim their mental health. Inside, Palmer reveals: Why classifying mental disorders as "separate" conditions is misleading The clear connections between mental illness and disorders linked to metabolism, including diabetes, heart attacks, strokes, pain disorders, obesity, Alzheimer's disease, and epilepsy The link between metabolism and every factor known to play a role in mental health, including genetics, inflammation, hormones, neurotransmitters, sleep, stress, and trauma The evidence that current mental health treatments, including both medications and therapies, likely work by affecting metabolism New treatments available today that readers can use to promote long-term healing Palmer puts together the pieces of the mental illness puzzle to provide answers and offer hope. Brain Energy will transform the field of mental health, and the lives of countless people around the world.
U dodávateľa
34,95 €

365 Ways to Develop Mental Toughness


365 Ways to Develop Mental Toughness is a day-by-day guide to building the confidence and resilience you need to get in control of your life, reach your goals and come out on top. Successful people are mentally tough. And you have to be, because achieving success isn't easy. No one can avoid the minefield of setbacks, crisis, tragedy and challenge that is part of being alive. Life throws obstacles in your path daily, but mentally tough people can manage the stress and pressure. They see challenges as opportunities. They persist no matter what. They pick themselves up and go again. They are confident, humble, in control and 100% committed to what they set out to achieve. That may sound as if mentally tough people are special, but they're not. No one is born with mental toughness - you have to develop it by deliberately working on your resilience, determination, emotional control and focus. Here you'll find a new idea every day to help you do it. Practice them regularly and see the difference it makes. Keep applying them and you will be developing your mental toughness every single day. 365 Ways to Develop Mental Toughness focuses on the small stuff you can do every day to make life better. Because when you get the little things right, the big things follow. And today is the very best day to start making those positive changes!
U dodávateľa
16,95 €

Nomads


A beguiling look at seven contemporary nomadic cultures around the world, offering a timely insight into alternative ways of life that connect us to our ancestral roots. A fascinating and beautiful survey of seven nomadic societies spread across the continents. With delicately beautiful illustrations bringing the material to life, we learn about the Sama Bajau, fishing nomads from the Philippines who spend months at sea without ever touching land. We discover the Yanomami peoples of the Amazon rainforest whose connection to their environment informs every aspect of their lives. The Nenet nomads of Siberia follow their reindeer through blasting winds to the very edge of the Arctic Circle. All these cultures face common pressures and problems. Governments want them to settle down and assimilate; local populations view them with suspicion; subsistence farming or herding is not viable in a cut-throat globalised world. This book offers a timely window on a simpler way of life, and on human traditions and cultures that connect us to our distant ancestors. Elegantly and respectfully written and illustrated, this book is a captivating contribution to the growing literature on nomadic societies, and will appeal to both the education and the gift markets.
U dodávateľa
22,50 €

Az eltűnt remény nyomában


Jó ideje szinte egyik krízisből esünk át a másikba. A világban súlyos, életfenyegető dolgok történnek, és mindnyájan a bizonytalanság alapélményét éljük át. Mint amikor egy hullámvasút utasának kinyíló táskájából szerte szóródnak az értékei, és ő azok után kapva vissza akarja nyerni, ami széthullott, ami fontos. Keressük tetteink célját, értelmét. Miben bízzunk? Hol itt a segítség? Hol van a remény? Nehéz időket élünk az emberi kapcsolatok viszonylatában is. Értékkrízisben dagonyázik a világ, letapossa a megtartó éltetőt, és felemeli a szennyet, a pusztítót. Ám nem az a célom, hogy a negatívumokat hangsúlyozzam, hanem éppen az, hogy az ellenszerek lehetőségére, a rehumanizálásra, újra építkezésre hívjam fel a figyelmet, mert erre egyre nagyobb szükségünk van és lesz is a jövőben. Szükségünk van olyan erőre, belső parancsra, amely felemeli a fejünket, hogy tekintsünk előre. Akárcsak egy alpinista, akinek hosszú és fáradságos útján, lavinaveszélyek közepette az előre haladás lépésenkénti feladatával kell megküzdenie, mi magunk is erőtöltésre szorulunk, energiák pótlására, hogy a belső küzdőerők ne szegényedjenek el és a célok elérését szolgálják. Az az erő, amely felemel, átemel, tovább lendít, segít, támogat és az eleséstől véd, előre csalogat a cél elérésének ígéretével, maga a REMÉNY. Könyvem antológia, a válogatott írások a fontosságokat szeretnék tükrözni. Vajon kinek fontosak? Hitem szerint mindnyájunknak. Tanár vagyok. Ez minden soromban kifejezésre jut. Ezért szívesen tanítom (magam is tanultam egykor), hogyan gondolkodjunk a változásról, tegyünk különbséget életnehézség és probléma között, sőt az első- és másodfokú változás között is. Több írásban járom körül, hogy mit kezdhetünk az agresszióval és a depresszióval. Személyes szakmai ars poeticámat, hitvallásomat is összefoglalom - mindazt, amit a nevelésről, sőt tágabban magáról a segítő emberi kapcsolatról fontosnak vélek. Végül pedig igyekszem átadni, hogy születetten és mindörökre társas lények vagyunk - ahhoz, hogy létünk fontosságot nyerjen, ne éljünk hiába, kell, hogy tudjunk kit szeretni és viszont, legyen célunk valakiért-valamiért élni, és belássuk, hogy az individuum gőgjében maradva "egyedül nem megy!". Azt kívánom minden Olvasómnak, hogy az összetartozás egységélménye tartsa mozgásban lelkében az élni akarást, a reménységet!
U dodávateľa
11,27 €

Psychoanalytická psychoterapie


motto: Psychologie je možná věda, ale psychoterapie je umění. Kniha uznávané psychoterapeutky a autorky Psychoanalytické diagnózy se věnuje psychodynamické léčbě a popisuje základní principy praxe vč. efektivního naslouchání a rozhovoru, přenosu a protipřenosu, emočního bezpečí a empatického, naladěného postoje ke klientovi. Kniha popisuje hodnoty, předpoklady a klinické a vědecké poznatky, které vedou psychoanalytický proces, a ukazuje, jak integrovat prvky jiných teoretických přístupů. Probírá fáze léčby a zabývá se opomíjenými tématy, jako je poučení klienta o terapeutickém procesu, řešení komplexních problémů ohledně mezí a péče o sebe samého. Kniha je psána osobním, nekomplikovaným jazykem a přináší hluboký vhled daný dlouholetou praxí. Jde o základní psychoanalytickou práci, kterou ocení každý terapeut. Nancy McWilliams je psychoanalytička, psychoterapeutka a supervizorka v soukromé praxi. Vyučuje na The State University of New Jersey. V Portále vyšla její kniha Psychoanalytická diagnóza.
Na sklade 1Ks
38,45 €

Tisztítsd meg elméd zűrzavarát


A Tisztítsd meg elméd zűrzavarát 5 egyszerű, tudományosan bizonyított lépést kínál a szorongás, a stressz és a mérgező gondolkodás csökkentésére. Dr. Caroline Leaf neuropszichológiai szakpszichológus és bestsellerszerző legújabb könyve olyan bizonyított módszerekről szól, melyek segítségével meg tudsz szabadulni a mérgező gondolataidtól, szokásaidtól és traumáidtól, cserébe pedig pozitív szokásokat tudsz beépíteni életedbe. Akár már 21 nap alatt felszámolhatod elméd negatív mintáit, és elindulhatsz a teljesség, a béke és a boldogság felé vezető úton. Fedezd fel, hogy... - Miről is szól az elme-menedzsment - Hogyan alakíthatsz ki új szokásokat pár hét alatt - Hogyan használhatod ideálisan gondolkodásodat és agyadat Mindenkinek meg kellene tanulni elkapni a gondolatait, és változtatni azokon, mielőtt mérgező neurális hálózatokká és szokásokká állnának össze. De hogyan? A könyvből pontosan ezt fogod megtudni. Megtanulhatod, hogyan hozhatod ki a legtöbbet elmédből és agyadból, és hogyan emelheted új szintre gondolkodásodat. Alakítsd át mentális világodat az elme-menedzsment segítségével. Ez a kötet nemcsak azt tanítja meg neked, hogy hogyan kezeld szorongásodat, depressziódat, a stresszt és a félelmeidet, hanem azt is, hogy miként irányítsd életedet.
U dodávateľa
16,03 €

Pszichopaták elméjében - Életleckék szentektől, kémektől és bűnözőktől


Az Oxfordi Egyetem kutató pszichológusa, Dr. Kevin Dutton briliánsan megírt művében bepillantást nyerhetünk a pszichopaták elméjébe. Nem csupán a kegyetlen, lelkiismeret nélküli bűnözőkébe, akikre a téma kapcsán elsőként asszociálunk, hanem az úgynevezett magasan funkcionáló pszichopatákéba is, akik a rájuk jellemző hideg, pontos döntéshozatallal és magabiztos fellépéssel rendkívül eredményesek, sikeresek és sokszor akár hasznosak is lehetnek. Orvosok, katonák, kémek, üzletemberek, politikusok... A pszichopaták első látásra ritkán tűnnek pszichopatának. Fejlett képességük, hogy teljesen normálisnak tudják mutatni magukat, sőt, a legtöbben kifejezetten vonzónak, karizmatikusnak találják őket. Megnyerő viselkedésük, felszínes sármjuk jó darabig elleplezi a bennük megbúvó rendellenességet. A pszichopaták agyműködése ugyanis eltér a többi emberétől. Nem éreznek félelmet, nem képesek a meleg empátiára, viszont mesterien szagolják ki a sebezhetőséget és manipulálják környezetüket. Olyan helyzetekben, amelyekben az átlagember megtorpan, ők képesek szenvtelenül cselekedni. Nem tartanak a nehéz döntésektől, kiváló az összpontosítóképességük és nagy kockázatokat hajlandók vállalni. Erős pragmatizmusuk sivár érzelmi és erkölcsi élettel párosul. Mindezek az adottságok pusztítóak, de akár életmentőek is lehetnek - attól függ, mire használják őket. Vajon mit tanulhatunk a sikeres, magasan funkcionáló pszichopatáktól? A válasz nyomába eredve Dutton professzor nemcsak a kutatási eredményeket tanulmányozza, hanem kalandos életutakat bejárt pszichopatákkal beszélget, s félórára maga is pszichopatává válik egy tudatmódosító kísérletben. Lebilincselő olvasmány!
U dodávateľa
10,65 €

Eristika Arthura Schopenhauera alebo Umenie, ako o svojej pravde presvedčiť iných


Príručka prežitia vo svete trolov Napísal a preložil: Ľubor Matejko podľa Arthura Schopenhauera Viete, ako presvedčiť o svojej pravde tých druhých? Niekedy je to o logike a rozumných argumentoch, inokedy o citoch, trikoch a klamoch. Každému sa občas môže stať, že hovorí rozumne, ale ten druhý nepočúva, protirečí, háda sa. Každému sa aspoň občas stane aj to, že hovorí nerozumne, a aj tak mu všetci pritakávajú. Ako je to možné? Presne o tom je táto kniha. A ešte o tom, čo si Arthur Schopenhauer poznačil o svojich sporoch a rozhovoroch pred dvesto rokmi, a aj o tom, čo vôbec nenapísal, no možno by mu čosi podobné prišlo na um, keby žil dnes. Ilustroval: František Jablonovský Vznik rukopisu a vydanie publikácie z verejných zdrojov podporil Fond na podporu umenia.
Na sklade 1Ks
14,90 €

Disociácia


Disociatívne fenomény môžeme chápať ako ochranu pri neznesiteľných emóciách a spomienkach. Vylúčia sa pritom z bežného vedomia. Čo vieme o prejavoch, dynamike a príčinách týchto porúch? Autor je významný nemecký psychiater, psychoterapeut, psychoanalytik a špecialista na psychoterapeutickú medicínu a psychosomatiku.
Na sklade 1Ks
13,90 €

Transsexualizmus - rodová dysfória - pohlavná inkongruencia - transidentita


Renomovaný švajčiarsky odborník prof. Udo Reichfleisch po 48 rokoch výskumných a poradenských a klinických skúseností s transľuďmi, ich sprevádzania tranzíciou nás informuje o vývoji odborných názorov, smerníc a tiež právnych súvislostí a o spoločenských postojoch a predsudkoch.
Na sklade 1Ks
11,90 €

A szuperérzékeny szülő


A téma világhírű pszichológus szakértője legújabb könyvében a szuperérzékenyek azon csoportjával foglalkozik, akiknek talán a legnagyobb szükségük van megértésre, együttérzésre és bátorításra: a szuperérzékeny szülőkkel. Ez az életszerep ugyanis igen megterhelő tud lenni azoknak a számára, akik óriási felelősségérzettel és körültekintéssel, fejlett empátiával és mély érzelmekkel, minden részletre kiterjedő intenzív figyelemmel, ugyanakkor érzékenyebb-sérülékenyebb idegrendszerrel vágnak bele a nagy kalandba. Azok a nehézségek, amelyekkel a szuperérzékenyek egyébként is küzdenek, a gyermeknevelés időszakában megszaporodhatnak. Egy csecsemő, kisgyerek vagy kamasz társaságában aligha védhető ki a rengeteg erős külső inger, miközben a szülői szereppel együtt járó szorongások, kétségek és döntési helyzetek is alaposan meggyötörhetik a tépelődésre hajlamos személyiséget. Mindezek eredményeként gyakori, hogy a szuperérzékeny szülő elbizonytalanodik önmagában. Számos, a neveléssel együtt járó helyzetet kényelmetlennek, alkatától idegennek, megerőltetőnek találhat, miközben bűntudat gyötri, amiért így érez, és fél, hogy nem tud olyan jól helytállni szülőként, ahogy szeretne. Aron úgy szegődik az olvasó mellé, mint egy bölcs és megértő, tapasztaltabb barát, aki elsősorban nem gyermeknevelési tanácsokat ad, hanem a szülői öngondoskodásban nyújt támogatást. Végül persze ez is nevelés, hiszen semmi sem hat erősebben, mint a szülő személyes példája, az anya/apa lelki és idegállapota pedig visszaköszön a gyerek közérzetében és viselkedésében is. Alapvetően fontos tehát, hogy a szülő jól ismerje és kezelje saját alkatát. A szuperérzékenyeknek számos olyan tulajdonságuk van, amelyek segítik őket abban, hogy nagyszerű szülők legyenek, a gyengeségek pedig megfelelő önismerettel és körültekintéssel kézben tarthatók. A pszichológus szerző gondolatai megerősítenek, megnyugtatnak, és elmélyítik az önbecsülést. Mindemellett a könyv számos gyakorlati tanáccsal is szolgál, miként csökkenthetjük szuperérzékeny szülőként a minket megterhelő hatásokat, hogy ne csak a gyerek, de mi is jól érezhessük magunkat, miközben felneveljük.
U dodávateľa
11,24 €

Your Brain Is Playing Tricks On You


Why are we often convinced that we're right even when we're wrong? Why are we jealous, or paranoid, even when we have absolutely no reason to be? Why is it so easy for fake news to spread around the globe and fool us? It's because we don't see the world as it is, rather we reconstruct it in our mind. Reality is way too complex and multiple to be apprehended by our capacities of attention, which are quite limited, as well as our brain abilities. That is why our perception of the world is subjective and various elements influence the way we acquire knowledge and form opinions. Our brain is recreating the world in its own way - most of the time for our own good: how hard would it be if, before making a choice, we had to know about all the options available in a given situation? It would take us forever to choose an item of clothing in a store, or a meal in a restaurant! Luckily, our brain can estimate: even if it makes us imperfect and subject to illusion, delusion and error, it allows us to reconstruct the world as we know it, and live in it. However, these very useful mechanisms can sometimes mislead us and have a rather negative impact on our actions, beliefs and opinions: when our brain behaves that way, we say it is biased. Albert Moukheiber gives us tips and tricks to fight against these cognitive biases - the first one being not to trust ourselves too much and to always doubt our thinking processes, especially in this era where social networks spread information like an epidemic. In this book, filled with multiple examples from our daily lives and psychosocial experiments, Moukheiber explores the building blocks of our perception, cognition and behavior, which are involved in acquiring knowledge or forming opinions.
U dodávateľa
13,95 €

V kategórii literatúry "Psychológia, etika, logika" nájdete bohatý výber kníh zaoberajúcich sa tymito témami. Táto kategória ponúka literatúru o ľudskej mysli, morálnych hodnotách a logickom myslení.

Nájdete tu diela od svetoznámych autorov, ktorí sa venujú rozličným aspektom týchto disciplín. Ich príspevky pomôžu hlbšie porozumieť ľudskej povahe, morálnym dilemám a logickým princípom.

Medzi najznámejších autorov v oblasti psychológie patrí Sigmund Freud, Carl Jung a Jean Piaget. Ich diela sa zaoberajú psychoanalýzou, archetypmi a behaviorálnou psychológiou.

V oblasti etiky a morálky sú významnými autormi Immanuel Kant, John Stuart Mill a Aristoteles. Ich diela sa zameriavajú na etické teórie a morálne zásady.

V logike sa vynikajúcimi autorami stali Gottlob Frege a Bertrand Russell. Ich diela sa zaoberajú logickým argumentovaním a matematickými princípmi.

Kategória "Psychológia, etika, logika" poskytuje dôležité diela pre lepšie pochopenie ľudskej mysle, morálnych hodnôt a logického myslenia.