Hľadanie: Mar%C5%A5an
zobraziť:
Már iskolás vagyok
Micsoda boldogság és dicsőség az első iskolatáska! Dani is büszke örömmel indul iskolába, ahol a lelkesedése lohad ugyan, de érdeklődése nőttön-nő. A felnőttek kérdésére, hogy jó-e iskolába járni, Dani nem tud válaszolni. Van amikor jó, s van, amikor rossz. Janikovszky Éva játékosan megírt könyvét Réber László elragadó, színes illusztrációival kisiskolásoknak és szüleiknek ajánljuk.
Meséltem már?
„Pont olyan vicces, melegszívű és elragadó, mint maga Lauren.” - Jenny Han, A fiúknak, akiket valaha szerettem írója
„Ezt a könyvet pont olyan jó olvasni, mint amilyen élmény lehet együtt kávézni a szerzőjével.” - Rebecca Serle, az Öt év múlva decemberben írója
Lauren Graham kivételes szellemességével és személyiségével számtalan tévénéző szívébe lopta már be magát, és az évek során a popkultúra olyan ikonikus alakja lett belőle, akinek mindig van mit mondania, és mindig gyorsan hadarja. Ezúttal mélyen személyes történeteket oszt meg velünk szórakoztatóipari karrierjéről: hogyan próbált kezdő színésznőként befutni Los Angelesben a piros Volkswagenjében, milyen volt először szerepelni késő esti tévéműsorokban, miféle kihívásokkal jár a méltóságteljes öregedés Hollywoodban. Graham jellegzetesen humoros stílusában mindent elmond, és semmilyen apróságot nem hagy ki (kivéve, ha esetleg elfelejtett valamit).
Ez a meglepő anekdotákkal, bölcs tanácsokkal és vicces megfigyelésekkel teli könyv a napnál is világosabban megmutatja, miért rajonganak a színésznőért milliók világszerte.
Lauren Graham színész, író és producer, akivel legtöbben a Szívek szállodája és a Vásott szülők című sorozatokban találkozhattunk. A Gyorsan elhadarom és az Egy nap talán című, New York Times-bestsellerlistás kötetek szerzője. Számos alkalommal fellépett már a Broadwayen, és olyan filmekben szerepelt, mint a Tapló télapó, a Férjhez mész, mert azt mondtam és a Max. Irodalomból a Barnard College-on szerzett diplomát, színészetből pedig a Southern Methodist Universityn. New Yorkban és Los Angelesben él.
Na stiahnutie
8,87 €
Már történelem
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan nagyszabású folyamat eredményeként jött létre, amely során többféle széttartó érdeket kellett összeegyeztetni, évtizedes ellentéteket kellett feloldani. Az ebben részt vevő főszereplők megszólaltatása fontos, hiszen az időközben eltelt bő évtizedben már történelemmé vált az eseménysor, így az interjúk az alapítástörténet feldolgozásának elsődleges forrásai.
Történelemmé vált, de még emocionális közelségben van, így lehetőséget ad erős – résztvevői – narratívák megjelenítésére, sőt az alapítás folyamatának, első eredményeinek értékelésére is. Nem maradhat el az NKE történeti előzményeinek, az integrációs kísérleteknek a bemutatása sem, hiszen az egyetem története nyilvánvalóan nem az alapítással vette kezdetét.
Kötetünknek, az NKE Egyetemi Levéltár első kiadványaként, nem titkolt célja, hogy megalapozza az integrált közszolgálati felsőoktatással kapcsolatos történeti kutatásokat.
Na stiahnutie
4,79 €
Akik már nem leszünk sosem - ÜKH 2018
Krusovszky Dénes nemzedékének egyik legjelentősebb költője. Első regénye generációkon és országhatárokon átívelő történet.
1990-ben Iowa City határában egy férfi halálos autóbalesetet szenved. 2013-ban egy fiatalember egy veszekedés utáni hajnalon hirtelen felindulásból elindul Budapestről kamaszkora kisvárosa felé. 1986-ban egy tüdőbénult beteg és ápolója egy vidéki szanatóriumban magnóra veszi a férfi vallomását gyerekkora sorsdöntő pillanatáról. 1956. október 26-án egy kisváros forradalmi tüntetése váratlanul pogromba fordul. 2013 nyarán egy lakodalmi éjszaka különös fordulatot vesz, 2017-ben pedig a mozaikkockák mintha összeállni látszanának, még ha a kép, amit kiadnak, nem is feltétlenül az, amire szemlélői számítanak.
Az Akik már nem leszünk sosem nemcsak a személyes és a társadalmi emlékezetről, de a továbbélésről is szól. Hogyan határozzák meg jelenünket a talán nem is ismert múltbeli történetek, és hogyan tudunk velük együtt felelős, szabad felnőtteké válni.
Egyszer már szerettél
„Megérintett, elgondolkodtatott, felkavart.” – Book Babes Unite
„Igaz érzelmek és jól adagolt romantika.” – The Overflowing Bookcase
Miközben másokat próbálok menteni, elveszítem önmagam...
Orvosként vékony jégen táncolok, hogy együttérző legyek, de érzelmileg ne vonódjak bele túlságosan semmibe. Ugyanez igaz a magánéletemre is: a szerelem olyan luxus, amit nem engedhetek meg magamnak. Egészen addig, amíg dr. Westin Grant le nem bontja a falakat körülöttem, én pedig azon töprengek, vajon elég bátor vagyok-e ahhoz, hogy kockára tegyem a szívemet.
Amikor a klinikai kísérletem során összeütközik az, aki voltam, és az, akivé próbálok válni, egy beteg sorsa mindent megváltoztat. Egyetlen pillanat alatt veszélybe kerül minden, amiért addig dolgoztam. A becsületem, a karrierem és még a kapcsolatom is Westinnel. Egyszer már szeretett engem, és csak remélni tudom, hogy mindig szeretni fog...
Corinne Michaels, a New York Times bestsellerszerzőjének szívszorítóan gyönyörű regénye a szerelem befogadásáról.
„Csodálatos, romantikus szerelmi történet.” – 4TLOReading
„Szívszorító és szívfacsaró, ugyanakkor gyönyörű.” – The Escapist Book Blog
„Corinne Michaels könyve összetörte a szívemet.” – NOLA504nerds
Na stiahnutie
11,26 €
Láttál már tehenet cigizni?
A mű hiánypótló, ugyanis, nem a dohányzásról való leszokásról szól, amiből van épp elég, mégis többnyire haszontalan… hanem a megelőzés a célja. A fajsúlyos tartalom okán tudatosan szűkre szabott könyvecskében, a célközösség életkorát és türelmét is figyelembe véve, csupán 20 A5-ös oldalba sűrítettem a mondanivalómat. Ugyanis, mint tudjuk van úgy, hogy a több a kevesebb, és fordítva. A legelső elszívott néhány szál cigaretta veszélyeiről mesél, a függőség kialakulásáról, amit akkor érdemes szóba hozni, amikor valaki az első cigarettát a kezébe sem vette még, méghozzá gyerekként! Ezért elsősorban 11-12 éveseknek lett szánva, ami az általános 5. 6. osztálya máris. Hiszen nem sokra rá, az első elszívott cigaretták füstje az intézmény vécéjéből márpedig felszáll, meg imitt amott, ami nem újdonság, és kényszeredetten tudomásul vesszük, de felelősen gondolkodva, nem a karunkat tehetetlenül széttárva… inkább cselekedni kellene végre már. Mert a 15-16 évesek körében akkorra kialakult függőségről is beszélhetünk, bármilyen hihetetlen! A gyerek a szülővel, nevelővel lehetőleg együtt olvasva haladjon, a rövidke fejezeteket átbeszélve azután, minden esetlegesen ismeretlen szót, kifejezést a helyére téve. A könyv ára pedig, a mindenkor egyetlen doboz cigaretta ára legyen, ami szimbolikus is… és aminél jobb befektetés nem létezik ár–egészség arányában egy életen át, semmiképp. Molnár János
Na stiahnutie
5,07 €
Már meg sem ismersz?
Már meg sem ismersz? (Beth, a szövődmény IV/3. rész) Patrick Lambert az általa foglyul ejtett, mutáns, idegen létformát félelmében és undorában szíve szerint elpusztítaná, de mégsem teheti. Sőt, vigyáznia kell rá, óvnia, mert kiderül, hogy ha a lénynek baja esne, abba Pat is belehalna. Így hát a férfi nem szabadulhat meg tőle, a közelében kell, hogy tartsa: a saját túlélése érdekében. De hogy valójában miért van rá szüksége – amit a nála vendégeskedő lány végül aztán elmagyaráz neki –, arra még a legrosszabb rémálmában sem gondolt volna.Később előkerül Beth is, Lambert eltűnt felesége, de a nő már nem az, aki egykor volt... Valami egészen mássá változott: valamivé, ami veszélyes. Felmérhetetlenül. Nemcsak a rendőrség, de még a hadsereg számára is!
Na stiahnutie
1,68 €
Már 100x megmondtam
„Már százszor megmondtam…” - hangzik el nap mint nap sok-sok családban. Vajon mi az oka, hogy a „megoldással” akkor is újra és újra próbálkozunk, ha nyilvánvalóan hasztalan? Ennek megértéséhez segít hozzá az a sok tapasztalat, mely a világ különböző tájain dolgozó pszichológusok megfigyeléseiből épül lassacskán rendszerré. Ezekből tudjuk, közléseinknek fontos háttérüzenete lehet: szándékot, indulatot, érzelmet rejtenek, s ezt a másik fél - már a kisgyerek is - pontosan érzékeli. Csakhogy mindaddig ő is ilyen kendőzött formában reagál, míg nem kap szavakba öntött eligazítást - éspedig nem a tennivalóiról, hanem a másik érzéseiről, igényeiről. A pszichológusi tapasztalat szerint minden ép értelmű, egészséges személyiségű ember megtanítható saját, eddig nem vállalt érzelmei felismerésére és megfogalmazására. Ehhez kíván gyakorlati segítséget nyújtani a szerző a kommunikációkutatás, a tranzakcióelemzés és a szociálpszichológia sok fontos eredményének bemutatásával.
Már mondatokat olvasok - LDI249 - Olvasási képességfejlesztő játékok - miniLÜK
Ebben a füzetben olyan játékok találhatók, melyek fejlesztik a gyerekek olvasási készségét, az olvasási tempó gyorsítását. A feladatokhoz tartozó személetes képek önálló gyakorlásra ösztönöznek. A feladatok segítik a differenciálást, felzárkóztatást.
Már szavakat olvasok - LDI248 - Olvasási képességfejlesztő játékok - miniLÜK
Ebben a füzetben olyan játékok találhatók, melyek fejlesztik a gyerekek olvasási készségét. A feladatokhoz tartozó személetes képek önálló gyakorlásra ösztönöznek. A feladatok segítik a differenciálást, felzárkóztatást.
Most már biztosan hazaér
Fiatal pár él kellemes családi házban egyéves kisfiukkal, Budapesten, kertvárosban.
A férj irodában dolgozik. Egy este a céges buli után nem jön haza.
Vajon elhagyta Dórát? Szeretője van? Vagy tényleg eltűnt? – itt indul Maksai Kinga pszichológiai thrillere, amelyben az idegtépő kezdet után csak fokozódik a feszültség.
Kiben bízhat Dóra? Az apja magándetektívet akar fogadni. Telnek a napok, az eleinte kelletlen rendőrök végre nyomozásba fognak.
Dóra minden pillanatban teljes súllyal érzi az egyedüllétet, lassan már abban is kételkedni kezd, amiben biztos volt. És Dórával együtt az olvasóban is gyanú ébred.
Vajon mi történt? És mi lesz a vége?
Maksai Kinga első thrillere nyugtalanító, mégis lebilincselő kaland.
Na stiahnutie
7,58 €
dostupné aj ako:
Papa, ne már!
Samu szereti Papát. Szereti, ha háromszáz kilométerre van tőle, de megőrül, ha csak három méterre. Mert a Papát nem lehet kibírni. A Papa mindenbe beleszól. A Papa mindent jobban tud. A Papa fontoskodik. A Papa vénember létére csajozik. A Papa egyszerűen CIKI! Mióta a Papa Samuékhoz költözött, szerencsétlen Samunak egyetlen nyugodt pillanata sincsen. Még a fürdőszobában sem. Ezt nem lehet kibírni! Segítség, a Papa jön… A Papa itt van… És itt marad örökre. Papa, ne már!
Na stiahnutie
5,07 €
dostupné aj ako:
Ballag már az óvodás
Ez az óvodai emlékkönyv egy különleges ajándék a ballagó óvodások
számára. A könyv lapjai tele vannak érdekes kérdésekkel és feladatokkal,
amelyek segítségével a gyerekek összegyűjthetik az emlékezetes
pillanatokat az óvodai éveikből.
Már megint… Naugye
Amikor 2021 tavaszán Nagy Eszter első könyve megjelent, a magyar Bridget Jonesként emlegették. A párhuzam nem véletlen, hiszen angol „kolléganőjéhez” hasonlóan őt is egy naplóregényből ismerhettük meg. Mégis van köztük egy óriási különbség. Míg Helen Fielding közkedvelt karakterének történetét a képzelet szülte, addig Eszter a saját életéről mesél nekünk – immár a második kötetében.
Nem beszél mellé, nem csomagolja selyempapírba az igazságot, egyszerűen csak kimondja, amit gondol. Sőt, szarkasztikus humorának hála, még viccet is csinál a gondjaiból. Mi pedig vele együtt nevetünk rajta – és közben persze magunkon is. Mert Eszter ismeri a legsötétebb gondolatainkat, a legnagyobb félelmeinket és átérzi a kétségbeesésünket is. Pontosan tudja, milyen nehéz, ha az ember egyedül neveli a gyermekeit és azt is, hogy albérletből albérletbe költözni felér egy horrorfilmmel. Ráadásul sokakhoz hasonlóan ő is naponta megkapja azt a bizonyos rettegett kérdést: „Hogy lehet az, hogy egyedül vagy?”.
Ne tévesszen meg senkit a rózsaszín borító! Eszternek ugyanis esze ágában sincs tündérmesét írni, sőt! Szembeszáll a közösségi média kifilterezett valóságával, és szerethetővé teszi a tökéletlen tökéletességet. Miért ne viselhetnénk büszkén mi is a sebezhetőségünket?
Naugye? Naugye!
Barna Borbála
Újságíró
Na stiahnutie
5,61 €
Már nem a mi völgyünk
A Már nem a mi völgyünk a Budapesten élő felvidéki szerző első kötete.
Gyurász Marianna költői laboratóriuma igazán jól felszerelt. A műszerek gyakran kilengenek, a mutatók a boldogság és trauma, a halál és érzékenység, a gyengeség és gyöngédség skáláján játszanak. A képernyő monitorján a költészet hófehér kísérleti egere. Boldog és elégedett.
Már megint a felfedezők
14 novella a tudományos-fantasztikus irodalom kultikus szerzőjétől.
„Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott legelőször."
Terry Gilliam
Már megint a felfedezők
14 novella a tudományos-fantasztikus irodalom kultikus szerzőjétől.
"Egy apró tényt ajánlanék mindenki figyelmébe, aki már teljesen elveszett a modern világ vég nélkül sokasodó valóságaiban. Emlékezzetek: Philip K. Dick járt ott legelőször."Terry Gilliam
Na stiahnutie
6,99 €
Pszichiáter látott már?
Vizsgáljunk csak meg néhány híres irodalmi alakot – egy pszichiáter szemével! Meglepő következtetésekre jutunk… A szórakoztató ismeretterjesztő mű szerzői, a pszichiáter Claudia Hochbrunn és az irodalmár Andrea Bottlinger elképzelte, mi lett volna, ha a mitológiai történetekből(Ödipusz király), a fantasy világából (Alkonyat-sorozat) és korunk emblematikus regényeiből (Harry Potter-sorozat, A szürke ötven árnyalata)előlépő hősök pszichiáterhez mennek, aki kianalizálja őket gyerekkorról, álmaikról, terveikről és erotikus fantáziáikról. A vegyes pacientúra eseteiből kiviláglik: nem is biztos, hogy jól tették volna, ha időben pszichiáterhez fordulnak, mert akkor biztosan nem futják be irodalomtörténeti pályájukat. A szerzők amellett, hogy felelevenítik és értelmezik a legendás hősök kalandjait, pontos látleletet adnak Artúr király, Merlin, Rómeó és Júlia, Harisnyás Pippi, Drakula vagy éppen Winnetou tetteinek lélektani mozgatóiról – s így talán az olvasó is talál magának fogódzókat saját életének útvesztőiben.
Nem vagyunk már gyerekek
WASHINGTON ?POST – az év fontos könyvei
PARADE – az év könyve (2020)
GOOD HOUSEKEEPING – az év könyve (2020)
USA TODAY – 10 Bestseller, ami ajándéknak is tökéletes
TODAY SHOW #ReadWithJenna könyvklub
Astrid Strick háromgyerekes anya, özvegy, hatvannyolc éves. A kisvárosban, ahol él, tanúja lesz egy halálos balesetnek, ami arra indítja, hogy a továbbiakban őszintébb legyen. Sorra veszi, mi mindenben hibázott, miközben felnevelte a gyerekeit. De ők vajon már készen állnak rá, hogy Astrid felnőtt számba vegye őket?
A Nem vagyunk már gyerekek bölcsen láttatja, mi történik, amikor a testvérek felnőnek, a szülők öregszenek, és a gimnáziumi-serdülőkori élmények, akár tetszik, akár nem, végigkísérik az életünket.
„Elmés megfigyelések, fanyar humor, nagy szív…” – Sunday Times
„Kedélyes és lélekteli mélyfúrás mindennapi viszonyainkba” – Daily Mail
„Napsugaras irodalom.” – New York Times
„Annyi kedvesség, megbocsátás, humor és szeretet van ebben a könyvben! Varázslatos! Muszáj volt együltő helyemben kiolvasnom. Imádom – és az egész világ imádni fogja.” – Ann Patchett
Na stiahnutie
8,99 €
dostupné aj ako: