Cartaphilus strana 2 z 21

"Kis kötetünk Kafkát talán még a megszokottnál is kísértetiesebb és lényegretörőbb szerzőnek mutatja majd: az író nem törekedett itt lekerekítésekre, 'poénokra', és épp az ilyen elkötetlenség, nyitottság őrzi a bravúrt. A lélek bravúrját. Sőt mintha műfajt teremtene ezeknek az írásoknak jelentős sokasága: ki tudja, hogyan végződik, miképpen is végződhet eleve egy történet! Kell-e a végső hatáshoz a végkifejlet ismerete? Tömérdek 'akció', hűvös távolságtartás, közben pedig láva-forróság, a szerencsétlen élet bölcsessége, a bölcsesség boldogtalansága. Ha valamivel, ismételjük, e kis gyűjteményekkel a rég várt jelleggel teljesedhet ki számunkra a Kafka-életmű..." (Tandori Dezső)

"Sylvia Plath naplóinak szöveghű kiadása önmagáért beszél. A költő tizenegy évesen kezdett naplót írni, és haláláig, azaz harmincéves koráig folytatta a naplóírást. Ez a könyv az 1950 és 1962 közötti, felnőttkori naplókat tömöríti. A szöveg a northamptoni Massachussettsben, a Smith College Sylvia Plath-gyűjteményében őrzött, huszonhárom eredeti kézirat pontos és teljes másolata. A kézírásos füzetek és gépelt lapok dokumentálják Sylvia Plathnak a Smith College-ban, illetve a cambridge-i Newnham College-ban töltött diákéveit, Ted Hughesszal kötött házasságát, és azt a két évet, melyet írással, tanítással töltött New Englandben. A kiadást néhány, 1960-62-ből származó naplótöredék egészíti ki." (Karen V. Kukil)

Nagyon nehéz bármit is írni Morrison életéről, meg nem is ez az érdekes, hanem amit énekelt, írt és ahogy előadta. A kötete részletesen, szinte napról napra, vagy évről évre követi a szerző Morrison életét. Személyes elfogultsággal védi és magyarázza őt anélkül, hogy szépíteni, finomítani próbálná azt, amit Jim Morrison csinált, elkövetett, elrontott. De arról is szól, ami őt a sötétségbe rántotta, az égbe emelte. Mert a megrázó és fájdalmas, dicsőséges és keserves útkeresés, élettörténet fölött ott ragyognak a dalok és versek csillagai, melyek az idő elteltével egyre fényesebbek.

Valamennyien magányosak vagyunk" - mondta egy interjú során a Musician újságírójának Eric Clapton, amikor a zenészekre és a kapcsolataikra terelődött a szó. "Lényegében mindannyian normálisak akarunk lenni. Most már el tudom fogadni, hogy nekem ebben talán sosem lesz részem, de még mindig nem tettem le arról, hogy életemnek ezt a részét is megoldjam, kényelmessé tegyem." Így gondolkodott tehát a vándorló bluesman... Clapton talán nem lépett bálványa, Robert Johnson nyomdokaiba, aki a legendák szerint eladta a lelkét a muzsikájáért, de amikor eldöntötte, hogy a zene lesz az élete, amikor azonosította magát vele, ő is megadta az ördögnek, ami neki jár. Feláldozott valami fontos dolgot, valami olyasmit, amit soha többé nem kaphatott vissza. Lemondott az esélyről, hogy valaha normális életet éljen.

Az Olvasó szertelenül áradó, szenvedélyes történetet vesz kezébe, amelynek középpontjában egy furcsa, hihetetlenül sokrétű szerelmi háromszög áll. Vagy, ha úgy vesszük, "négyszög", mert az elbeszélő hangját egy kanadai indián szent, Catherine (Kateri ) Tekakwitha iránti vallásos-erotikus elragadtatás is átfűti... Beszélhetünk azonban akár szerelmi sokszögről is, amelynek csúcsain az emberi létezés csaknem valamennyi tiszta és tisztátalan eleme megtalálható, mert Leonard Cohen, a világhírű zenész, író az egész valóságba szerelmes...

"Amikor 1952-ben megjelentettem a Hét év Tibetben című könyvemet, amit aztán a földkerekség minden jelentősebb nyelvére lefordítottak, és világsiker lett, minden feltétel megvolt, hogy nagy érdeklődést váltson ki." "Az 1982-es utazás ismét abba az országba vezetett, ahol az életem formálódott. De ez már nem volt kaland. Miután a beutazási engedély megszerzéséért sokat fáradoztam. De mindig csak a "not yet" választ kaptam, végül csatlakoztam egy társasutazáshoz, mivel nem olyan régóta évente korlátozott számú turistát beengednek Tibetbe." "Az emberek elhiszik majd nekem, hogy a kínaiak színpadra alkalmazott "olvadásával" szemben kritikus vagyok, hiszen barátom szavai, melyeket Lhászában súgott oda nekem - "minden dzsüma", "minden látszat" - még a fülemben csengenek."

Charles R. Cross kiváló képarzenált fest a gitárzseni, Jimi Hendrix kaméleonszerűen változó egyéniségéről, aki fekete bőrű, balkezes, és soha nem tanult meg kottát olvasni - mégis gitárüstökösként robbant be a rock világába. A szerző a lelkiismeretes kutató aprólékosságával követi nyomon Jimi Hendrix életútját, de ugyanúgy szól családja történetéről a Jimi születését megelőző időszaktól kezdve a halálát követő évtizedekig.

Ez a könyv az élet soha-nem-tökéletes voltát dicséri, miközben nagy-nagy jóságok helyett olykor valami apró, mulatságos komiszságot vesz górcső alá. Az illusztrációul szolgáló esetek oly egyedülállóak, amilyenekkel legfeljebb egy lelkész találkozik hivatásának gyakorlása során - ami korántsem meglepő, hisz' az író, Robert Fulghum, valóban több évtizeden át volt unitárius lelkész Amerikában. Ám ettől ezek a történetek még mindig úgyszólván hihetetlenek... Jó, jó, némelyik talán megesett már egy ismerősünkkel - sőt lehet, hogy mi magunk voltunk az az ismerős... Csetlünk-botlunk, esünk-kelünk mindannyian. A helyszín jobbára az Egyesült Államok - az utca, az élelmiszer-áruház, a könyvtár, az autópálya-éttermek, építkezések és persze a templom, a temető. Ezenkívül Japán, Thaiföld szentélyei; a róluk szóló fejezetek az utazó Robert Fulghum beszámolói, elmélkedései. Ez az a könyv, amelyben a színes cukorkáról szóló fejtegetés is felemel és megvidámít! Ha olvasása során nem kapálózunk a valószínűleg bekövetkező hatás ellen, különb ember lehet belőlünk. Persze csak egy egészen kicsivel különb - de ki az, akire ne férne rá némi javulás?

A Kisdarázs becenévre hallgató kislány egy vidám, bohém apa és egy hisztérikus, semmirekellő anya lánya. Utóbbi otthagyja a férjét meg a kislányt, akit aztán még egy börtönszerű, kolostori iskolába is bead, majd éveken át minden módon akadályozza, hogy férje elváljon tőle, és magához vegye gyermeküket. Ez így elég komoly história volna, csakhogy Kisdarázs okos, vagány, talpraesett és jó humorú gyerek, ami bőven elég, hogy a külső szemlélő (olvasó) ne egy Légy jó mindhalálig-szerű rémálomban találja magát. A(z) Kisdarázs Könyv szerzője Viviane Villamont.

A később Kanadába emigrált cseh író regénye nagy port kavart 1958-ban. A Skvorecky-féle felszabadulás-ábrázolás nem fért össze a szocialista értékrenddel, a szerzőt azonnal elküldték a cseh szépirodalmi kiadótól. A rendszer annak idején gyávának bélyegzett mindenkit, aki nem a kommunista párt zászlaja alatt, vagy csak nem az illő és elvárható elszántsággal fordult szembe a már megvert németekkel, így a nem kommunista munkásságot, a nem moszkovita politikusokat, a nem osztálytudatos, mondhatni zavaros fejű ifjúságot... Az utóbbi képviselője Danny Smiricky, az író frissen érettségizett, angolmán és dzsesszbolond alteregója, aki ugyanúgy, mint zenész barátai, igazából csak annyit akar, amennyit ennyi idősen mindenki: élni, udvarolni (sokat) zenélni (ugyancsak sokat), aztán majd, ha a németek már elhordták magukat, egyetemre menni. A polgárgyerek-munkásgyerek, gyáva-nem gyáva párhuzamok, illetve a csoporthoz verődés, vagy csoporthoz nem tartozás motívumok egyaránt végigvonulnak a regényen.

Az ellenségei által "osztrák kurvaként" emlegetett Marie Antoinette királyné szenvedéstörténete megrázó erővel bontakozik ki a história megfilmesítésére készülő, öt mai nő beszélgetéseiből. Kiderül, hogyan éltek vissza a "felvilágosodás" és a "forradalom" nagyjai az akkor még épp csak hogy feltalált pornográfiával. Az első pillanattól fogva arra törekedtek, hogy erkölcsileg is megsemmisítsék a dinasztikus házasság eszközeként és szenvedő alanyaként, kislány korában Franciaországba került Habsburg hercegnőt.

A szerző esszékötetével -aki 70. születésnapját éppen Budapesten ünnepelte- ismét könnyed-komoly hangon győzi meg olvasóját: az élet éppen annak köszönhetően élhető, hogy olyan esetleges; az ember pontosan attól érdekes, hogy úgy csetlik-botlik, vagy, mondjuk ki: hogy olyan szeretetreméltóan gyarló. A legfontosabb tanulságok néha a legmindennapibb, máskor a legvarázslatosabb, megint máskor a legmulatságosabb történésekben rejtőznek. Fulghum mindezt jól tudja, de efféle tudásukat kevesen tudják ilyen meggyőző erővel közvetíteni. A humor és az egyetemes igazságok mindazonáltal jól megférnek egymással, aminthogy Fulghumban is remekül megfér egymással a buddhista bölcs, az anekdotázgató szobrász-festő-teológus, a mély emberismerettel rendelkező lelkész, a környezet iránt felelős amerikai, a görögországi remete, az életet élvező férfiú, a különleges látásmódú író-esszéíró... Mindebből ismét elénk tárnak valamennyit a Mi a csuda? hol hihetetlen-nevettető, hol nagyon is hihető-megható írásai.

Stanley Booth "test- és tűzközelben" fogant könyve bevallottan szubjektív és mégis, vagy talán éppen ezért hiánypótló munka. Ott a helye mindazok könyvespolcán, akiknek a Rolling Stones és a "hatvanas évek" többet jelentenek egy zenekarnál és egy évtizednél. A Rolling Stones fellépéseihez képest egy orosz-amerikai csúcstalálkozó, kerüljön rá sor bárhol, keveseket érdeklő vidéki hakninak minősül.

Enderby menni New York. Azaz hogy Enderby úr ezúttal New York városát keresi fel. New York városában nyelvek, kultúrák és életstílusok kavarognak fenyegetőn költőnk feje és alfele körül. Az Újvilág e megrögzötten európai vándora legyőzőre csakis a komor kaszásban talál. Enderbynél azonban talán még a halál se mehet biztosra...

Szegénység, próbálkozások, azután a zene. Végtelen turnék, alkohol, drogok, fellépések, hajsza... A felsorolás végéről már csak a "halál" hiányzik. Vagy: a "szerelem". Johnny esetében az utóbbi jött el: felesége, June Carter segítségével kimászott a legmélyebb gödörből, sőt, elhíresült börtönkoncertjeivel reményt adott másoknak is: "Ez nektek is sikerülhet!"

Mancsfalva összes gyereke a karácsonyi ajándékoknak örül. Mindenki, kivéve Norbit, akinek pedig édesapja két óriási teherautónyi ajándékot vitt. Csakhogy Norbinak van egy különleges kívánsága... Mauri Kunnas könyvében sok humorral fűszerezve meséli el a morcos Norbi gyerek történetét, akit egy halom deszka boldogabbá tesz, mint bármilyen drága ajándék.