Cartaphilus strana 27 z 27

Huxley a 20. századi angol irodalom klasszikus, egészen egyéni utat követő alakja. A Pont - ellenpont őrzi a 19. századi angolszász realizmus hagyományait, de a modern próza, Joyce, Proust, Gide hatása is felfedezhető benne. Regényében az értelmiséget vonultatja fel - mindig is az értelmiségi lét volt fő élményanyaga -, de az angol intelligencia ezúttal nem szerepjátszó művészutánzatok, önmagukba révült holdkórosok, valódi és ál-kretének személyiségében jelentkezik, hanem sokágú és átgondoltan érvényes magatartás változatokban.

Robert Harris lebilincselően izgalmas, filmtémaként is felhasznált új regényének elbeszélője egy szellemíró, aki azzal keresi a kenyerét, hogy futballisták, rocksztárok, hírességek bőrébe bújva emlékiratokat ír, hogy aztán a megbízók az elkészült műveket saját nevük alatt publikálhassák. A főhős "szellemként" most élete nagy lehetőségével szembesül: meg kell írnia a volt brit miniszterelnök memoárját. Így kerül Amerikába, a télen ijesztően kihalt Martha’s Vineyard-szigetre, hogy találkozzon a prominens államférfival. Nem sok időbe kerül, hogy felismerje, szörnyű hibát követett el. Elődje, McAra, a memoár korábbi szellemírója rejtélyes módon vízbe fulladt, s halálával a volt miniszterelnök alakja is egyre titokzatosabbá válik. Vajon sikerül-e kiderítenie a szellemírónak, hogy mi történt a ködös múltban? Kik állnak a gyilkosságok és cselszövések mögött? Ebben az intelligens irodalmi-politikai thrillerben minden benne van, ami egy borzongató krimihez elengedhetetlen: gyilkosság, rejtély és a nem várt, briliáns végkifejlet.

Egyeseket bizonyára megtéveszt majd a Boris Vian-életműsorozat eme nyolcadik kötetének tizennyolcas karikáért kiáltó, horrorisztikus címe, és néhány olvasó talán majd valami darabolós gyilkosos vagy vérengző űrlényes történet reményében veszi kézbe ezt a könyvet. Nos, ők csalódni fognak. Ellenben azok, akik már régóta arra vágytak, hogy végre elolvashassák Boris Vian magyar nyelven még soha meg nem jelent drámáit - jelesül négyet a szerző 1947 és 1951 között írt színműveiből -, máris kezdhetnek ujjongani, mert e kötettel kifejezetten nekik kívántunk örömet szerezni. A jelen kötetben olvasható színművek majd' mindegyike valami ellen íródott, valami olyan jelenséget gúnyol ki, ami sajnos ma is mérgezi életünket. A címadó darabot, a sintérmunka mibenlétét megvilágító antimilitarista bohózatot egy antirasszista kiáltvány és egy antiklerikális szatíra követi. Talán csak a negyedik - az utolsó - dráma lóg ki a sorból, de még ebben a habkönnyű komédiában is van egy olyan szereplő, akit újra és újra "megnyúznak"...

Egy különös szövetű, sajátos műfajú könyvet tart kezében az olvasó: a háború utáni cseh irodalom kiemelkedő érdemű mindenese, vitathatatlan tehetsége, Josef Skvorecky látomásszerű visszatekintését serdülő és felnőtt kora apró-cseprő vagy éppen világrengető eseményeire. A múlt egykori gimnáziumi osztálya, a hajdani egy csapat, egy banda tagjainak sorsában éled újjá, a XX. század két embertelen rendszerének, a fasizmusnak és a kommunizmusnak baljós, komor díszletei között, amelyeket azonban különös, megkapó fénnyel ragyog be a nosztalgiával megidézett ifjúság. Skvorecky két osztálytalálkozó kulisszái mögé enged bepillantást, amelyeket harminc év választ el egymástól, és ahol a történelem és az egyéni sorsok váratlan, groteszk, hol komikus, hol tragikus kaleidoszkópja tárul elénk. Az osztálytársak, tanárok mind-mind a hányatott Skvorecky-életút illusztrálói, időnként elbeszélői. Azt példázzák, hogyan lesznek a hétköznapi emberekből hősök, vagy ellenkezőleg, antihősök... az életben és az irodalomban.