Cartaphilus strana 24 z 27
vydavateľstvo
Sylvia Plath: Naplók 1950-1962
"Sylvia Plath naplóinak szöveghű kiadása önmagáért beszél. A költő tizenegy évesen kezdett naplót írni, és haláláig, azaz harmincéves koráig folytatta a naplóírást. Ez a könyv az 1950 és 1962 közötti, felnőttkori naplókat tömöríti. A szöveg a northamptoni Massachussettsben, a Smith College Sylvia Plath-gyűjteményében őrzött, huszonhárom eredeti kézirat pontos és teljes másolata. A kézírásos füzetek és gépelt lapok dokumentálják Sylvia Plathnak a Smith College-ban, illetve a cambridge-i Newnham College-ban töltött diákéveit, Ted Hughesszal kötött házasságát, és azt a két évet, melyet írással, tanítással töltött New Englandben. A kiadást néhány, 1960-62-ből származó naplótöredék egészíti ki." (Karen V. Kukil)
Vypredané
23,00 €
Lacná kniha Monty Python Repülő Cirkusza II. kötet (-70%)
"Helló! Újra találkozunk, mármint akik remélem, megvették az első kötetet is! Apropó, első kötet. Leszögezem, hogy ennek a könyvnek az első része ugyanilyen formátumú, mint ez, és Csak a szöveg a címe. Az a tömzsi kötet, amely a Se kép, se hang címet viseli, nem helyettesíti eme mostani fordítás első részét. Jóindulatúan megint leírom, kik azok a több epizódban szereplő, borstartó néven emlegetett figurák: nem túl művelt háziasszonyok, akiknek a feje (kalappal együtt) borstartó alakú. Továbbá: jó néhányszor szerepelnek úgynevezett Gumbyk. Eme becenév a "gumboot" azaz a gumicsizma szóból származik, s olyan, nem túl intelligens egyéneket illetnek vele, akik ilyen lábbelit hordanak." (Galla M.)
Vypredané
3,23 €
10,77€
dostupné aj ako:
Monty Python Repülő Cirkusza II. kötet
"Helló! Újra találkozunk, mármint akik remélem, megvették az első kötetet is! Apropó, első kötet. Leszögezem, hogy ennek a könyvnek az első része ugyanilyen formátumú, mint ez, és Csak a szöveg a címe. Az a tömzsi kötet, amely a Se kép, se hang címet viseli, nem helyettesíti eme mostani fordítás első részét. Jóindulatúan megint leírom, kik azok a több epizódban szereplő, borstartó néven emlegetett figurák: nem túl művelt háziasszonyok, akiknek a feje (kalappal együtt) borstartó alakú. Továbbá: jó néhányszor szerepelnek úgynevezett Gumbyk. Eme becenév a "gumboot" azaz a gumicsizma szóból származik, s olyan, nem túl intelligens egyéneket illetnek vele, akik ilyen lábbelit hordanak." (Galla M.)
Vypredané
10,77 €
Szülés gyöngéden
Ez a mű nem valamiféle folytatása A gyöngéd születés c. könyvnek, hanem egy azt kiegészítő szöveg, annak mintegy előzménye, egy hozzá tartozó, mindeddig hiányzó fejezete. A szülés és a születés fájdalommal jár. És, ami még fontosabb, szorongással. A nő szenvedéséről és szorongásáról már eddig is sokat tudtunk. A gyermekéről mind ez idáig szinte semmit. A gyöngéd születés reményeink szerint talán javított valamit ezen a siralmas helyzeten. Maradt azonban a nő szenvedése, melyre számtalan gyógyírt kínál a tudomány, s ezek közül némelyik egyenesen a "fájdalom nélküli szülés" ígéretével kecsegtet. Mi nem valami új módszert ismertetünk, ellenkezőleg! Inkább új nézőpontból közelítünk a kérdéshez.
Vypredané
9,62 €
Kerék alatt
"Nappal találták meg, és hazavitték. Rémült apja kénytelen volt félretenni a botot, s felgyülemlett haragját hirtelen kifújni. Nem sírt ugyan, sőt alig lehetett észrevenni rajta valamit, de a követkehő éjszakán is ébren maradt, és az ajtó résén át időnként átnézett elcsendesült, tiszta ágyra fektetett fiához. A gyerek finom homloka, sápadt, okos arca még mindig egy különleges teremtésről árulkodott, akinek született joga, hogy a többiekétől eltérő sors jusson osztályrészéül. Homlokán és kezein a bőr kékespirosra horzsolódott, csinos vonásai kisimultak, szeme fölé csukódott fehér szemhéja, kissé elnyílt szája pedig elégedettnek, szinte derűsnek látszott..."
Vypredané
8,00 €
Égbőlpottyant esti mesék
"Kíváncsi Mesekeresőknek ajánlom ezt a meséskönyvet. - A világon már annyi mesét találtak ki, milyen új mese van még a nap alatt? - kérdezhetik. - Semmilyen - válaszolom. ...Ezek a mesék egy dologban különböznek a sok ezer éve meséltektől: hogy ezeke
t Döbrentey Ildikó írta. Az ő szeretetéből sarjadtak, az ő fejében érlelődtek, az ő gondos keze munkája nyomán rendeződtek sorokba, mint aratás után a búzakévék a mindennapi kenyerünket adó anyaföldön... A mesekönyvet az Égbőlpottyant mesék felfedeze
ttje, Kovács Orsolya látványtervező grafikái gazdagítják." (Levente Péter)
Vypredané
9,62 €
Narziss és Goldmund
Goldmund egész életén át ezt a művészi ideált keresi. Ehhez azonban önmagára kell találnia; érzéki tapasztalatokon alapuló önismeret, a természet adományozta tehetség kibontakoztatása és kamatoztatása lehet csak legfőbb célja. Az önkeresés és önismer
et útján sokáig segíti az ellentétes jellemű Narziss, az aszkéta paptanár, a szellem embere. A főhős fejlődése, útja önmagához és a művészi beteljesüléshez egy ellentétes, taszító-vonzó póluspár dinamikus erőterében zajlik.
Vypredané
11,15 €
A civilizált emberiség nyolc halálos bűne
"Amerikában, Kínában és a Szovjetúnióban a hatalom birtokosai mindannyian egyetértenek abban, hogy az ember korlátlan kondicionálhatósáaga meglehetősen kívánatos. (...) ez a nézet veszélyes mindarra, ami sajátosan emberi, és minden olyan, ebben a könyvben tárgyalt jelenség, ami az emberi sajátosságok elvesztéséhez vezet, a manipulálhatóság malmára hajtja a vizet, ami bizonyos erők számára meglehetősen kívánatos. A kapitalista nagyvállakozó és a szovjet pártfunkcionáriusnak közös érdeke a tömegek minél nagyobb mértékű uniformizálása, ideális, ellenállás nélküli alattvalókká konszolidálása. (...)"
Vypredané
5,66 €
A tükör hátoldala
A szerző e művével az emberi megismerő apparátus természettudományos vizsgálatából adódó ismeretelméleti és etikai tanulságok levonására vállalkozott
Vypredané
4,00 €
Halállal lakoljanak?
"...A gyakorlat azt mutatja, hogy a homoszexuálisok nagyobb részben kicsapongók, nem élnek monogám kapcsolatban, antiklerikálisok. Sajnos ez így van. De ha valami nem jól működik, nem jelenti azt, hogy alapvetően hibás. A tevékenységében rossz nem azonos a létében rosszal. (...) A homoszexuálisok Egyházban, társadalomban kialakult helyzetéről e könyv első oldalain beszéltünk. Az elszenvedett megkülönböztetések, üldöztetések, megalázások az égbe kiáltanak. A rejtőzködés, gerjesztett bűntudat idővel agressziót szül. A melegek idegen testként érzik magukat az Egyházban, s a kereszténységben legtöbbjük jobbára csak ordító, de már fogatlan oroszlánt lát..."
Vypredané
4,62 €
Kísértettek
"A határsértésben mindig élen járó Palahniuk összetéveszthetetlen stílusú novellái egészen különböző léthelyzeteket és problémaköröket tárgyalva érintik az író kedvelt témáit. A "Kísértettek" gyomorforgató szatírája, ez a stilizált nyelven előadott beszámoló a színházban rekedtek televíziós valóságshow-kat idéző kálváriájáról egyrészt írói erőfitogtatás, az olvasói ingerküszöb feszegetése, másrészt élcelődés a szerző saját hivatásán és a játszi könnyedséggel alakítható igazságverziók örök szkepszist kiprovokáló világán." (Roboz Gábor)
Vypredané
13,42 €
A narancsműves testamentuma
Enderby menni New York. Azaz hogy Enderby úr ezúttal New York városát keresi fel. New York városában nyelvek, kultúrák és életstílusok kavarognak fenyegetőn költőnk feje és alfele körül. Az Újvilág e megrögzötten európai vándora legyőzőre csakis a komor kaszásban talál. Enderbynél azonban talán még a halál se mehet biztosra...
Vypredané
10,38 €
Egy évem az Írás szerint
A.J. Jacobs bölcsészkart végzett újságíró, az Esquire szabadúszó szerkesztője feleségével és három gyermekével New Yorkban él. Egy évig tartó projektuma alatt arra vállalkozott, hogy megpróbálja a lehető leghívebben követni a bibliai parancsolatokat, meghagyásokat, szabályokat. Természetesen azzal a céllal, hogy írásban is megörökítse ezt a különös esztendőt: ennek a dokumentuma az Egy évem az Írás szerint.
Vypredané
15,35 €
A vadállatban is van szánalom
Max Dembo nyolc évet húzott le a sitten. Túlélte. Most, szabadulása előtt, elhatározza, mindent megtesz, hogy beilleszkedjen a falakon túl élő "normális" emberek közé, és soha többé ne kelljen visszatérnie a börtönök kegyetlen és sivár világába. A társadalom azonban nem fogadja vissza, és Max - paradox módon - kénytelen ismét a bűnözők világában és a bűn mocsarában menedéket keresni.
Edward Bunker önéletrajzi ihletésű, feszültséggel teli regényében hátborzongatóan hiteles képet fest Los Angeles alvilágáról, és ugyanilyen hitelességgel mesél a szabadság rettenetéről, a könnyű zsákmány okozta borzongásról és a zsigeri gyűlöletről, amely ráveszi az embert, hogy meghúzza a ravaszt a fegyveren.
Vypredané
13,00 €
Inglourious Basterds
Shosanna Dreyfus, a Jewish teenager, witnesses the murder of her family at the hands of a sinister Nazi colonel known as "the Jew Hunter." Narrowly escaping, Shosanna flees to Paris, where she forges a new identity as the owner and operator of a movie theater. There she encounters a group of Jewish-American soldiers organized by the fast-talking outlaw Lieutenant Aldo Raine, a hillbilly from the Tennessee mountains. The soldiers, known simply as "the Basterds," have been handpicked to spread fear throughout the Third Reich by scalping and brutally murdering as many Nazis as they can. A mutual desire for retribution has led them, together with German actress and undercover agent Bridget Von Hammersmark, to converge under Shosanna's cinema marquee, where the premiere of a Nazi propaganda film is about to begin - and every leader of the Third Reich is about to meet his end...
Vypredané
13,30 €
Tegnap - A Szörny
A világszerte hatalmas sikert arató regényeit és drámáit francia nyelven publikáló, 1956-ban Svájcba emigrált, de magát halála napjáig magyarnak valló Agota Kristof (19352011) e kötetében egy rövidsége ellenére is igencsak megrázó regény és négy - a magyar közönség számára eddig ismeretlen - dráma kapott helyet. A Tegnap, az írónő több mint 40 nyelvre lefordított, és itthon már három kiadást megért Trilógiája előtt született, önéletrajzi elemekkel átszőtt kisregénye látszólag az "idegenbe szakadt" magyarok beilleszkedésének nehézségeiről szól. A figyelmes olvasó azonban hamar rá fog jönni arra, hogy a szerző már e korai művében is ugyanazokat a kérdéseket feszegeti, amiket később a Trilógiában is felvet. Merthogy a Tegnap főhősének ugyanúgy a hazugság és az igazság relativitásából, illetve az írás és a valóság között mindig meglévő különbségből fakadó problémákkal kell megküzdenie, mint a Trilógia ikerpárjának. A 2007-ben a párizsi Seuil kiadónál megjelent Agota Kristof-drámakötet címadó darabja, A Szörny egy gyilkos vallás megszületésének hátborzongató története. Hasonlóan félelmetes - és elgondolkodtató - a másik három dráma is. Az út a betonlabirintussá silányított Föld vízióját tárja elénk, A járvány egy kis falu lakóit megtizedelő öngyilkosság-sorozat rejtélyét járja körül, a Vezeklés pedig egy különös házaspár szörnyű titkával ismerteti meg az olvasót.
Vypredané
9,62 €
















