Cartaphilus strana 17 z 27

vydavateľstvo

Apa


Mint Wharton legtöbb regénye, az "Apa" is önéletrajzi ihletésű mű. Főhőse az ötvenes éveiben járó John Tremont, a Párizsban élő festőművész, aki anyja szívrohamának hírére hazatér Los Angelesbe. Az igazi problémát nem is anyja egészségi állapota jelenti, hanem az, hogy Johnnak gondoskodnia kell magára maradt apjáról. Az elkövetkező néhány hónap számos meglepetéssel szolgál számára, többek között teljesen új oldaláról ismeri meg apját, aki kiszabadulva felesége elnyomása alól, felfedi fia előtt titkos életét és csodálatos, szeretetre méltó személyiségét. Szakállt növeszt, kocogni kezd, felújítja a ruhatárát, sőt még a marihuánát is kipróbálja. Az otthon töltött egyszerre örömteli, fájdalmas és megrázó időszak arra készteti Johnt, hogy átértékelje szüleihez fűződő kapcsolatát, és ennek segítségével saját fia felnőtté válását is megkönnyítse. "Talán ideje megtanulnom, hogyan kell megöregedni. Ha szerencsém van, lesz még rá húsz évem. Valamiképpen fel kell magamat készítenem, hogy elfogadjam a testi gyengeséget, a fájdalmakat, a szellemi hanyatlást, a feledékenységet, az érzékenység, a szellemi éberség csökkenését, a rugalmasság, a tolerancia hiányát - egy sor olyan dolgot, ami határozottan ellenemre van. Fel kell készülnöm, hogy alattomban hangtompító falak emelkednek majd körém és a külvilág sürgése-forgása közé. El kell fogadnom gyermekeim szeretetének apadását; míg a végén legjobb esetben is csupán a megértésükre számíthatok. Zúgolódás nélkül le kell nyelnem azt is, amikor felnőtté cseperedett unokáim sértőnek érzik értékrendemet, miközben én viszonzásképpen az ő eszményeiktől érzem fenyegetve magam. [...] Minden reggel öregebben ébredek majd. Mérőműszereim akadoznak az emészthetetlenül túladagolt információáradattól. Nyilván azt hiszem, a világ változott meg; gyorsabban változik, mint az én időmben, és ezért kevesebb örömmel, ösztönzéssel szolgál, kevésbé ésszerűen működik, és mindent egybevetve nehezebben elfogadható. Az addig könnyű feladatok megnehezednek, a nehezek pedig megoldhatatlanná válnak. Másfelől viszont meg kell tanulnom élni az öregség adta előnyökkel. Apa jó példa erre. Feltehetően nem sok olyat kell tennem, amihez nincs kedvem. Kivonhatom magam a nőkért, a kenyérért, a hatalomért és a presztízsért vívott harcból. Gyakorlatilag senki nem függ már tőlem. Gyermekkorom óta első ízben tudhatok meg valamit a szabadságról, arról a szabadságról, hogy önmagam lehessek."
Vypredané
13,42 €

Hadak útján


Joeyt csikó kora óta nagy szeretettel neveli gazdájának fia, Albert. Ám nehéz idők jönnek: kitör a háború, és a gazda pénzszűke miatt kénytelen eladni a lovat a hadseregnek. Albert képtelen belenyugodni barátja elvesztésébe, és megfogadja, mindent megtesz azért, hogy egy nap újra együtt lehessenek.
Vypredané
7,69 €

Shakespeare ilyet nem csinált


CHARLES BUKOWSKI rajongói most „három az egyben” formában vehetik magukhoz kedvenc írójukat. A SHAKESPEARE ILYET NEM CSINÁLT rendhagyó darabja az életműsorozatnak. Amellett, hogy a könyvet gyönyörű, beszédes fekete-fehér képekkel illusztrálták, és verseket is tartalmaz, a mű tényszerű beszámoló az író és barátnője 1978-as európai körútjáról, és itthon megjelent művei közül ez a „legvalósághűbb” lenyomat a szerző életéről.
Vypredané
9,19 €

A Hatok hatalma


Kilencen érkeztünk a Földre. Vajon megváltoztunk-e az eltelt idő alatt? Mindannyian hiszünk még a küldetésünkben? Nem tudhatom. # Hatan maradtunk. Rejtőzünk, bujkálunk, és még csak nem is találkozhatunk. Lassanként kialakulnak a tálentumaink, és nemsokára készen állunk a harcra. Vajon John Smith csakugyan a Negyedik, ahogy sejtem, és felbukkanása az a jel, amit már annyira vártam? És merre lehet Ötödik és Hatodik? Egyikük talán az a hollófekete hajú lány, akit az álmaimban láttam, aki olyan erővel bír, amilyet azelőtt el sem tudtam volna képzelni. Aki talán elég erős ahhoz, hogy összegyűjtsön bennünket. Elsőt Malajziában kapták el. Másodikat Angliában. Harmadikat Kenyában ölték meg. Negyedikkel Ohióban próbáltak végezni - de megúszta. Én Hetedik vagyok. A hat megmaradt Védő egyike. Készen állok a harcra. A "Hatok hatalma" egy pillanatra sem engedi lankadni az olvasó figyelmét. Egymást követik az izgalmasabbnál izgalmasabb fejezetek: a mogadoriak főhadiszállásának megrohamozása, a Sarah házánál lejátszódó események vagy Kilencedik felbukkanása egyértelműen filmvászonra kívánkozik. Csupa kiválóan megkomponált, gondosan kidolgozott jelenet, amely csak arra vár, hogy Hollywood lecsapjon rá.
Vypredané
9,58 €

A Szentjánosbogarak Klubjának győzelme - Képregény


Eljött a diákelnök-választás ideje a Cinnford Egyetemen. A két diákklub, a Szentjánosbogarak Klubjának lány jelöltjei és a Zöld Gyíkok Klubjának fiú jelöltjei három versenyszámban mérik össze tudásukat az elnöki posztért. A verseny alatt azonban egy titokzatos fekete hajó szennyezi a szigetet körülvevő tengerszakaszt.
Vypredané
3,00 €

Bagdad hercegnője


A memoár szerzője 30 évig volt az iraki diktátor, Szaddám Huszein szeretője. A ma Svédországban élő egykori kegyencnőnek végül csodával határos módon sikerült megszöknie Irakból, és előbb a CIA-nak, majd egy svéd újságírónőnek mesélte el a Szaddám oldalán eltöltött évek történetét.
Vypredané
11,15 €

A vörös királyné


A romantikus történelmi regényeiről ismert Philippa Gregory újabb bestsellerének hősnője Margaret Beaufort, a Lancaster-ház örökösnője. Margaret nőként nem is álmodhat arról, hogy felkent uralkodó legyen belőle, ám nem is magának akarja megszerezni a trónt, hanem fiának, Henrynek. Angol földön javában zajlik a véres rózsák háborúja, a trónért két család verseng: a Yorkok és a Lancasterek, vagyis - jelképeik alapján - a fehér és a vörös rózsa. A Yorkok készen állnak arra, hogy kihasználják a király betegségéből adódó bizonytalan helyzetet, csakhogy az uralkodó felesége, Anjou Margit keményen ellenáll. S ezzel megkezdődik a rózsák háborújának újabb fejezete, amelyben idővel Margaret Beaufort-nak is jelentős szerep jut. A másik Boleyn lány szerzőjének újabb lenyűgözően izgalmas, életteli regénye azt a szerelmekkel és szövevényes udvari intrikákkal teli korszakot mutatja be, mely végül a Tudor-dinasztia felemelkedésével zárult.
Vypredané
12,69 €

Patty Diphusa


A hedonista Patty Diphusában túlteng az életkedv, sosem alszik; naív, gyengéd, groteszk, narcisztikus lény, aki az összes elképzelhető földi örömet imádja, megéli, és - önnön jól felfogott érdekében - igyekszik mindent a pozitív oldaláról megközelíteni. Személyiségjegyei, szokásai, életszemlélete a nyolcvanas évek szellemi pezsgése, a "movida" jellegzetes figurájává teszik. Szókimondó, polgárpukkasztó, vérbő beszámolóiban a madridi éjszaka hajmeresztő történéseit és minden képzeletet felülmúló szereplőit tárja elénk, melyek közül sokan a filmvászonról köszönnek majd vissza. Hogy kicsoda Patty, a magát szexszimbólumként meghatározó provokatív pornósztár? Nem más, mint Almodóvar írói álneve. A rendező ugyanis hősnője bőrébe bújva osztja meg hónapokon keresztül olvasóival madridi élményeit a La Luna című alternatív lap állandó rovatában. A színes, egymással laza kapcsolatban álló, komikus-groteszk írásokból pedig Pedro Almodóvar ars poeticája rajzolódik ki. "Végezetül már csak arra szeretnélek kérni benneteket, hogy igyekezzetek ugyanolyan lazán olvasni a könyvemet, mint ahogyan megírtam." Pedro Almodóvar
Vypredané
7,31 €

A holtaknak már mindegy


"A Boris Vian-életműsorozat tizedik kötete (az itthon 1991-ben Minden hulla fekete címmel megjelent regény) a második volt a Vian által Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában. A holtaknak már mindegy szorosan kapcsolódik a Franciaországban annak idején hatalmas botrányt kiváltó első Sullivan-műhöz (Köpök a sírotokra), hiszen Boris Vian ebben a regényében is az amerikai feketéket sújtó rasszizmus ellen emeli fel a szavát, persze úgy, hogy - a sullivani hagyományokhoz hűen - mindeközben egy pergő cselekményű, gyilkosságokkal és buja erotikával fűszerezett történettel is megajándékozza az olvasót. Bár az első Sullivan-regényekben Vian az akkoriban rendkívül népszerű amerikai krimiírók stílusát parodizálja, ezek a pastiche-ok szerves részei az életműnek, hiszen Boris - aki számos más álnéven is publikált (novellákat, újságcikkeket, kritikákat stb.) - a Joëlle Bausset-ként, Bison Raviként vagy Vernon Sullivanként szignált műveiben is bizonyságát adja különleges tehetségének, és ezen írásokban is tükröződik a szerző sajátos világlátása és értékrendje. A Sullivan-regények mégis különleges helyet foglalnak el a viani életműben, mivel részben ezeknek az irodalmi tréfának szánt ál-fordításoknak, illetve a hozzájuk kapcsolódó botrányoknak és pereknek "köszönhető", hogy Boris Vian saját néven kiadott műveit a kortárs közönség és kritika egyaránt elutasította, s így azok végül csak a szerző halála után váltak "kötelező olvasmánnyá". (Takács M. József)
Vypredané
7,69 €

Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete


Az először 1886-ban megjelent Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete - a három évvel korábban publikált ifjúsági kalandregény, "A kincses sziget" mellett - Robert Louis Stevenson (1850-1894) legismertebb műve. Az önmagán kísérletező orvosról és az általa létrehozott második - gonosz - énjéről szóló rémtörténet azon túl, hogy rendkívül izgalmas olvasmány, nagyon fontos és érdekes kérdéseket is felvet az orvosok - vagy általánosabban a tudósok és feltalálók - felelősségével, illetve az ember "kettős természetével" kapcsolatban. Stevenson e kisregénye igazi csemege azok számára, akik többre vágynak a ma oly divatos - gyakran rémesen bugyuta - horrortörténeteknél.
Vypredané
3,00 €

Fohász Owen Meanyért


A John Irving-életműsorozat legújabb kötetét tartja kezében az olvasó. A "Fohász Owen Meanyért" a szerző mindmáig egyik legnépszerűbb regénye az 1978-as áttörést hozó világsiker, a Garp szerint a világ mellett. Az eredetileg 1989-ben megjelent regény a narrátor John Wheelwright és gyerekkori barátja, a furcsa hangú, gnómszerű fiú, Owen Meany hétköznapinak korántsem nevezhető kapcsolatát meséli el, miközben végigkalauzolja az olvasót az ötvenes-hatvanas évek Amerikájának viharos történelmén. Owen Meany, ez a rendkívüli intelligenciával megáldott, törpe növésű emberke a regény kezdetén egy baseball-mérkőzésen egy szerencsétlen ütésnél eltalálja legjobb barátja, John Wheelwright anyját, a szépséges és mindig vidám Tabitha Wheelwrightot, aki azonnal szörnyethal. Owen nem hisz a véletlenekben: úgy tekint magára, mint eszközre Isten kezében. Ami az 1953-as szörnyű baleset után a fiúkkal történik, egyszerre különös, rémisztő és megindító. Végigkövethetjük, hogyan lesz Owen komikus alakjából, ebből a mesteri önámítóból egy isteni terv végrehajtója, hogyan válik a majd mindenki által kigúnyolt és lenézett kölyökből tragikus sorsú hős. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Irving csodabogarakban nem szűkölködő írói univerzumában Owen Meany az egyik legkülönösebb, legmegfejthetetlenebb jelenség, olyan regényalak, akinek furcsa hangja sokáig visszhangzik majd az olvasóban, jóval azután is, hogy kilépett a történetből.
Vypredané
13,42 €

Rumnapló


Paul Kemp, a kiégett, alkoholista újságíró egy New York-i kocsmában iszogatva döbben rá, mennyire torkig van a szürke és esős metropolisszal, ezért úgy dönt, szedi a sátorfáját, és elhúz a napfényes Puerto Ricóba. Kemp túrája pillanatok alatt meredek zuhanórepülésbe csap át, miután elhelyezkedik San Juan angol nyelvű napilapjánál, és nekilát, hogy halálra igya magát. A szigeten ez pofonegyszerűnek tűnik, hiszen a rum alig drágább, mint az ivóvíz, és mindig akad kivel inni. A szerkesztőség lecsúszott piásokból, megrögzött naplopókból és eszelős zugfirkászokból áll, akik bármit megtesznek, hogy ne kelljen melózniuk. Nem csoda, hogy balhé balhét követ, a srácok egyre többször keverednek összetűzésbe a helyi erőkkel és a rendőrséggel. És hogy a képlet ne legyen ilyen egyszerű, Kemp viszonyt kezd az egyik haverja barátnőjével.
Vypredané
9,58 €

Loudun ördögei


Aldous Huxley talán legjobb regénye -az 1952-ben megjelent "Loudun ördögei" - nem regény, hanem tényirodalmi mű. A démoni megszállottság és boszorkányégetés egy hírhedt, XVII. századi történetét feldolgozó kötet valós történelmi szereplőket, megbízhatóan dokumentált eseményeket és a térképen könnyedén fellelhető színhelyeket felsorakoztató áttekintés, a szaktörténészek megállapításaival lényegileg egybevágó non-fiction könyv. Mégis, a bőséggel okadatolt alapanyagot lépten-nyomon az eleven képzelet hozadékával kiegészítő munkának legalább annyi köze van Walter Scott és a nagy előd követőinek regényeihez és játékfilmjeihez - például Ken Follett "Katedrális"-ához vagy a Max Von Sydow főszereplésével forgatott "Az ördögűző"-höz-, mint a felhasznált dokumentumok és történeti feldolgozások szikárabb szövegvilágához. Az Angus Wilson, Cs. Szabó László, Sükösd Mihály és még egy sor kiváló író-kritikus elismerését is kivívó mű kétségkívül az idős Huxley egyik legizgalmasabb írása. Ez a regény egyszerre kultúrtörténeti csemege, hátborzongató rémtörténet, miszticista-ökumenikus hitvallás és máig érvényes intés arról, hogy bár igenis van új a nap alatt, az önmaga rémségeit ismétlő történelem a huszadik század végével sem ért véget...
Vypredané
4,00 €

Ármány a Colosseumban Képregény


Sziasztok! Geronimo Stilton vagyok, a Rágcsáló Hírek főszerkesztője, szívesen mesélek nektek magamról és az Egér-sziget többi lakójáról, valamint küzdelmeinkről a fondorlatos kalózmacskák ellen. Ezek az egérfalók állandóan azon mesterkednek, hogy a múltba visszatérve megváltoztassák a történelem menetét. Ezúttal az ókori Rómába utaznak, ahol az isteni Titus császár arra készül, hogy felavassa a város legújabb büszkeségét, a Colosseumot. A gaz macskák épp a megnyitó napjára főztek ki valami galád tervet...
Vypredané
7,31 €

Drága Tess!


Beatrice New York-i életének gondosan felépített békéjét telefonon érkező hír robbantja szét: édesanyjától megtudja, hogy húgának odahaza Londonban néhány napja nyoma veszett. Beatrice rögtön másnap repülőre ül, hogy anyjuk mellett legyen, és hogy se gítse a rendőrségi nyomozást az eltűnt Tess után. Fordulat fordulatot követ, és sorra tárulnak fel a kissé bohém művészéletet élő Tess különös titkai. Beatrice napokig aggodalmas bizonytalanságban él, és csak reméli, hogy nem történt tragédia. Amikor aztán Tesst megtalálják, és a rendőrség sietve lezárja az ügyet, kénytelen elszánt magánnyomozásba kezdeni, mert érzi, hogy különben sosem derül fény az igazságra. Ahogy egyre újabb titokzatos tényeket derít föl, még inkább megkérdőjelezi, hogy csak ugyan olyan jól ismerte a húgát, ahogy hitte, valóban annyira közel álltak egymáshoz. Lassanként már Tess minden ismerősét gyanúsnak találja, különösen a rejtélyes bűnügyben érintett orvosokat. És ahogy az események felgyorsulnak, ahogy egyre tisztul a kép, már Beatrice élete is komoly veszélybe kerül... Rosamund Lupton 2010 őszén a teljes ismeretlenségből robbant be a legendás silerű bestsellerszerzők világába. Regénybe illő sikertörténet az övé: a Drága Tess! a megjelenését követő héten máris az eladási listák élmezőnyébe került, és még bő egy év elteltével is megtalálható minden fontosabb brit sikerlistán. A regény a 2010-es esztendő egyik legnagyobb példányszámban eladott bestsellere lett, és világszerte már harmincegy nyelven jelent m eg.
Vypredané
11,50 €

Wounded Knee-nél temessétek el a szívem


Dee Brown mára klasszikussá lett, átfogó tanulmánya az amerikai indiánok módszeres kiirtásáról. A "Wounded Knee-nél temessétek el a szívem" először 1971-ben jelent meg - azóta tizenhét nyelvre fordították le, és közel ötmillió példányban kelt el. Bro wn a legfontosabb dokumentumok -tanácskozások, jegyzőkönyvei, minisztériumi iratok, hivatalos levelek, önéletrajzok, szemtanúk írásba foglalt beszámolói - felhasználásával írta meg művét, s a könyv lapjain megszólalnak a dakota, jute, sziú, csejenn é s egyéb törzsek nagy főnökei és harcosai is. Az indiánok saját szavaikkal számolnak be a csatákról, a mészárlásokról, a megszegett szerződésekről - mindazokról a veszteségekről, melyeket a Vadnyugat "meghódítása" során szenvedtek el. A 2007-es amerik ai kiadás előszavában Hampton Sides a következőket írja: "A könyv eladási mutatói önmagukban nem érzékeltetik azt a hatást, amelyet ez a mű az amerikaiak nemzettudatára gyakorolt, és még ma is gyakorol. Ezzel a könyvvel Dee Brown "átállított" valamit , és Amerika keletkezéstörténetének lelki "vegyértéke" az ellenkezőjére fordult." Dee Brown gazdagon illusztrált műve valóban megváltoztatja látásmódunkat, és a vadnyugati indiánok tragikus története még napjainkban is lenyűgöző és tanulságos olvasmá ny. Ez a mű Magyarországon utoljára a hetvenes években jelent meg "A Vadnyugat története indián szemmel" címmel. A jelenlegi kiadás azonban nem a korábbi kötet változatlan utánnyomása. Az 1973-as kiadás szövegének átdolgozásán túl a könyv két tovább i, a korábbi kiadásokban nem szereplő fejezettel egészült ki.
Vypredané
11,50 €