Cartaphilus strana 16 z 27

Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik. hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. Egyszer csak minden megváltozik... ...megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner trilógiájának első kötete egyszerre borzongató, izgalmas és elgondolkodtató. Az Útvesztőben megidézett világra akkor is kíváncsiak vagyunk, ha nem valljuk be. A tudatalatti és az emlékezet különböző szintjei mindannyiunk életét befolyásolják, és Dashner erre az ismerős érzésre építi Az Útvesztőt, és csalogat bennünket egy saját szabályai szerint működő másik világba, a Tisztásra, ahol a fantázia és a valóság egyszerre van jelen. "Carta Young címmel új sorozatot indítunk az ifjú és örökifjú olvasók számára. A kötetekre könnyű lesz rátalálni, hiszen a borítón már messziről látni lehet a NYISD KI! jelzést, és aki megfogadja a tanácsot, s azonnal olvasni kezd, le sem tudja majd tenni a könyvet." (a Kiadó)

Geronimo Stilton Egér-sziget legolvasottabb napilapjának, a Rágcsáló Híreknek a főszerkesztője. Szabadidejében imád vidám és szórakoztató történeteket mesélni a barátainak. Ezekben a kalandokban Geronimónak legnagyobb ellenségeivel, a kalózmacskákkal kell szembeszállnia, akik ide-oda utazgatnak a múltban, hogy megváltoztassák a történelem menetét... Mit keresnek a kalózmacskák 1603-ban Japánban, pont abban az évben, amikor a sógun földbirtokokat adományoz leghűségesebb alattvalóinak? Egész biztosan sántikálnak valamiben! Így hát Geronimón, Teán, Trappolán, Benjaminon és Pandorán a sor, hogy leleplezzék a kalózmacskák tervét, és megtalálják a bűnöst, aki esténként Edo városában gyújtogat, abban a városban, amely később a mai Tokióvá növi ki magát.

Quentin Tarantino a felülmúlhatatlan és túlzás nélkül korszakalkotó Ponyvaregénnyel robbant be a köztudatba. Aztán a Kill Bill-lel és a Becstelen brigantykkal talán még magasabbra tette a lécet. Minden műve filmtörténeti klasszikus. A popkultúra laza zsenije ő, kultikus istenkirály ... Folytatás ›› a hollywoodi sztárrendezők között. A forgatókönyvben leírt párbeszédek a filmek döntő többségénél szóról szóra megegyeznek a filmszalagra került, végleges változatban elhangzó mondatokkal. A Ponyvaregény azonban ebből a szempontból is formabontó volt. Az előre leírt dialógusok csak egyfajta vázlatként szolgáltak, amelyek a rendezői és színészi rögtönzéseknek köszönhetően még sokat változtak a fogatás során. A Ponyvaregény forgatókönyve számos olyan részletet is tartalmaz, amelyek nem jutottak el a filmvászonig (ezeket zárójellel különítettük el), ugyanakkor a végleges változat mondatai is meglehetősen változékonyak. Olykor szóról szóra megegyeznek azokkal a fordulatokkal, amelyeket mindenki kívülről tud, számos esetben viszont csak nyomokban emlékeztetnek rájuk. A kötetben olvasható eredeti forgatókönyv bepillantást enged a filmkészítés kulisszatitkaiba; magunk is végigjárhatjuk az alkotói folyamat állomásait, és nyomon követhetjük, hogyan alakul ki számos ötletkezdeményből a klasszikus változat. A(z) Ponyvaregény (Könyv) szerzője Quentin Tarantino.

Ifjúkori csoportkép júliusi napsütésben, a háttérben parkkal-kastéllyal, rokokó keretben. Csakhogy a két világháború közt Anglia szellemi elitjét és aranyifjúságát mintázó arcmások mintha karikaturisztikusan eltorzítva, a megjelenített szereplőket olykor teljesen kitakaró párbeszéd- gondolatbuborékok mögül sejlenének elő. A külvilág zajától elzárt, patinás Wimbush-rezidencián egy többhetes víkendre egybegyűlt vendégek és házigazdáik nem annyira megjelenésükkel, mint inkább beszédstílusokkal és egymással megosztott ideáikkal idézik meg a korszak kiemelkedő egyéniségeit -a tendenciózusan elrajzolt filozófust, Bertrand Russellt, az író H. G. Wellst, a festőművész Mark Gertlert vagy a szalonjáról híres művészetpártolót, Lady Ottoline Morrellt -és a társasági élet örökzöld típusfiguráit is: a kékharisnyát, a végzet asszonyát, a szívtiprót és a csak vágyaiban merész hősszerelmest. A komikus fordulatokban csöppet sem szűkölködő cselekmény savát-borsát a kastély és a birtok különféle színhelyein zajló eszmecserék adják. Ezek közül a legizgalmasabbak azok, melyekben a kezdő író későbbi főművében, a "Szép új világ"-ban kibontott elképzelései -a minden részletében kitervelt, elviselhetetlenül boldog jövő próféciái- nyernek még vázlatos, ám máris jól felismerhető megfogalmazást. Könnyed, párbeszédes esszébetéteivel, paródiába hajló történelmi anekdotáival és játékosan ellenpontozó szerkezetével ez az 1921-es regényfantázia mintha egy jóval későbbi korszak -a posztmodern századvég- stílusát is megelőlegezné. A "Nyár a kastélyban" nemcsak gondolatébresztő, de minden évszakban üdítő, derűsen szórakoztató olvasmány.

Ifjúkori csoportkép júliusi napsütésben, a háttérben parkkal-kastéllyal, rokokó keretben. Csakhogy a két világháború közt Anglia szellemi elitjét és aranyifjúságát mintázó arcmások mintha karikaturisztikusan eltorzítva, a megjelenített szereplőket olykor teljesen kitakaró párbeszéd- gondolatbuborékok mögül sejlenének elő. A külvilág zajától elzárt, patinás Wimbush-rezidencián egy többhetes víkendre egybegyűlt vendégek és házigazdáik nem annyira megjelenésükkel, mint inkább beszédstílusokkal és egymással megosztott ideáikkal idézik meg a korszak kiemelkedő egyéniségeit -a tendenciózusan elrajzolt filozófust, Bertrand Russellt, az író H. G. Wellst, a festőművész Mark Gertlert vagy a szalonjáról híres művészetpártolót, Lady Ottoline Morrellt -és a társasági élet örökzöld típusfiguráit is: a kékharisnyát, a végzet asszonyát, a szívtiprót és a csak vágyaiban merész hősszerelmest. A komikus fordulatokban csöppet sem szűkölködő cselekmény savát-borsát a kastély és a birtok különféle színhelyein zajló eszmecserék adják. Ezek közül a legizgalmasabbak azok, melyekben a kezdő író későbbi főművében, a "Szép új világ"-ban kibontott elképzelései -a minden részletében kitervelt, elviselhetetlenül boldog jövő próféciái- nyernek még vázlatos, ám máris jól felismerhető megfogalmazást. Könnyed, párbeszédes esszébetéteivel, paródiába hajló történelmi anekdotáival és játékosan ellenpontozó szerkezetével ez az 1921-es regényfantázia mintha egy jóval későbbi korszak -a posztmodern századvég- stílusát is megelőlegezné. A "Nyár a kastélyban" nemcsak gondolatébresztő, de minden évszakban üdítő, derűsen szórakoztató olvasmány.

Nietzsche korai írásai - főképp A tragédia születése és a Korszerűtlen elmélkedések - után Az emberi, nagyon is emberi új alkotói korszakot jelent a filozófus-költő munkásságában. A szabad szellemeknek szánt könyvben próbálkozik először - elsősorban a nagy francia elődök, ... Folytatás ›› Voltaire, Pascal, La Rochefoucaud nyomdokain járva - a könnyedebb és finomabb aforisztikus forma és nyelv német meghonosításával, ami néhány kései írásától eltekintve meghatározza az életművet. "Az Emberi, nagyon is emberi" egy válság emlékműve. Szabad szellemeknek ajánlja magát: majd minden mondata diadalról tanúskodik - megszabadultam általa a természetemben rejlő, de tőle idegen, hozzá nem tartozótól. Idegen tőlem az az idealizmus: ahogy a cím mondja: "ahol ti eszményi dolgokat láttok, ott én emberit, ó, csupán nagyon is emberit látok" (...) Kizárólag a következő értelemben használom itt a "szabad szellem" kifejezést: az önmagát újra birtokba vevő, szabaddá lett szellem. A hangnem, a hangszín teljesen új; a könyv okosnak, hűvösnek, helyenként keménynek és gúnyosnak hathat. Úgy tűnik föl, bizonyos előkelő ízlésű szellemiség igyekszik felszínen tartani magát a mélyben örvénylő szenvedéllyel szemben. Ebben az összefüggésben érthető, hogy a könyv 1878-as kiadása végeredményben Voltaire halálának századik évfordulója ürügyén jelent meg. Mert Voltaire, ellentében az utána következőkkel, mindenekelőtt a szellem grandseigneure: akárcsak én." A(z) Emberi, nagyon is emberi II. (Könyv) szerzője Friedrich Nietzsche.

Az egykori zsoldoskatona, Leo Tillman és a becsvágyó zsaru, Heather Kennedy érthetetlen halálesetek ügyében nyomoz. A szálak a holt-tengeri tekercsekhez és a benne rejlő, halált hozó evangéliumhoz vezetik őket. Tillman és Kennedy élete azonban csakhamar halálos veszélybe kerül, amikor sötét lelkű gyilkosok veszik őket üldözőbe, akik vért sírnak, és Júdás leszármazottainak hiszik magukat. Ezek a "bukott angyalok" mindenre készek, hogy megvédjék a tekercsek világot megrengető titkát... a titkot, hogy hogyan halt meg valójában Krisztus. "A Júdás-összeesküvés", amelynek története egy látványos repülőszerencsétlenségtől egy londoni egyetemen történt brutális gyilkosságon át egy mexikói fantomvárosig vezet, a leglebilincselőbb és a legtöbb meglepetéssel szolgáló krimi a "Da Vinci-kód" óta.

Téa Obreht regénye egy csodálatos világba röpít el minket. A cselekmény már az első sortól lebilincseli az olvasót, és nemcsak a végéig tartja fogva, hanem a könyv elolvasása után is úgy érezzük, hogy ez a világ részünkké vált, a legendák és szereplői örökre emlékezetünkben maradnak... A tigris alakját, aki "éjszakánk erdejében sárga láng", már William Blake versében is misztikum övezte. Obreht regényében kit Sir Kánra, kit magára az ördögre emlékeztet a tigris, de igazi természetét csupán egyvalaki ismerheti meg. Olyasvalaki, aki közös titkukat sosem fogja elárulni... Egy háború pusztításaiból felocsúdó balkáni országban Natalia, a fiatal orvosnő megpróbálja feltárni nemrégiben elhunyt, imádott nagyapja halálának rejtélyes körülményeit. Kutatásai kiindulópontjául az idős férfi kedvenc olvasmánya, "A dzsungel könyve" szolgál, valamint a "halhatatlan emberről" szóló mendemondák - ezeket Natalia hajdani közös sétáik során hallotta a nagyapjától. A történetek közül a legkülönösebb mégis az, amelyet nagyapja még sosem mesélt el neki: a Tigris asszonyának legendája. Natalia csak úgy kaphat választ kérdéseire, ha megpróbálja megismerni és megérteni azt a távoli, elfeledett, népi hiedelmekkel és babonákkal teli világot, amelyből nagyapja elindult.

Mihail Siskin regényében első pillantásra minden egyszerű: egy fiú és egy lány - és levelek. Nyaraló. Az első szerelem. Ám a sors nem szereti az egyszerű történeteket. Egy behívó felforgatja a világ rendjét, megszakad az idők kapcsolata. A múlt válik jelenné: Shakespeare és Marco Polo, egy sarki repülő kalandjai és orosz katonák részvétele Peking bevételében. A szerelmesek a levelekben keresik egymást, hogy összekössék a kizökkent időt. Regény a titokról. Arról, hogy a halál ugyanolyan adomány, mint a szerelem. "Csak a meg nem írt levelek nem jutnak el címzettjükhöz. Van egy különleges posta, amely számára a távolságok, az évek, a halál nem létezik. Csupa rím minden. A világon minden mindennel összecseng, rímel. Ezek a rímek, mint a tövig bevert szögek tartják össze a világot, hogy szét ne hulljon." - Mihail Siskin Mihail Pavlovics Siskin orosz író 1961. január 18-án született Moszkvában. Apai nagyapja a kuláktalanítás során egy szibériai építkezésen pusztult el, nagyanyja két fiúgyermekével felmenekült a fővárosba, ahol takarításból élt. Az egyik fiú, Borisz a háborúban fogságba esett, s 1942-ben egy hamis feljelentés alapján agyonlőtték. Halálát megbosszulni akaró testvére - Mihail Siskin édesapja - tengeralattjáró-tisztként végigharcolta a nagy honvédő háborút, s helytállásáért kétszer is kitüntették a Vörös Zászló Érdemrenddel. Válásuk után az író akkoriban iskolaigazgatóként dolgozó édesanyja egymaga nevelte gyermekét. Andropov főtitkársága alatt elbocsátották állásából, mert megengedte, hogy diákjai az iskolában megemlékezzenek Vlagyimir Viszockijról. Mihail Siskin dolgozott házmesterként, aszfaltozó munkásként, majd elvégezte a Moszkvai Állami Pedagógiai Főiskola germanisztika szakát. Három éven át a Rovesznyik című folyóirat munkatársa volt, művészeti cikkeket írt, németből fordított. Ezután öt évig tanított a moszkvai 444-es számú iskolában. 1995 óta Svájcban lakik, itt ismerte meg második feleségét, a szlavista Francesca Stocklint. Az utóbbi években kizárólag irodalmi munkásságából él. 2011-ben ismét megnősült, felesége Jevgenyija Frolkova fotóművész. 1993-ban a Známja folyóirat odaítéli neki a legjobb elsőkötetes író díját. Az igazi bemutatkozás az Izmail bevétele című kötet, 2000-ben megkapja érte a Könyvkiadók Díját. Következő regénye, a Vénusz hajtincse 2005-ben nemzeti bestseller, egy évre rá a Nagy Könyv díjjal jutalmazzák. Németül írt esszékötete, a Montreux-Missolunghi-Astapowo, Auf den Spuren von Byron und Tolstoj 2002-ben az év legjobb külföldi könyve volt Franciaországban. A 2010-ben elkészült Levélregény 2011-ben az év könyve lett Oroszországban.

Mihail Siskin regényében első pillantásra minden egyszerű: egy fiú és egy lány - és levelek. Nyaraló. Az első szerelem. Ám a sors nem szereti az egyszerű történeteket. Egy behívó felforgatja a világ rendjét, megszakad az idők kapcsolata. A múlt válik jelenné: Shakespeare és Marco Polo, egy sarki repülő kalandjai és orosz katonák részvétele Peking bevételében. A szerelmesek a levelekben keresik egymást, hogy összekössék a kizökkent időt. Regény a titokról. Arról, hogy a halál ugyanolyan adomány, mint a szerelem. "Csak a meg nem írt levelek nem jutnak el címzettjükhöz. Van egy különleges posta, amely számára a távolságok, az évek, a halál nem létezik. Csupa rím minden. A világon minden mindennel összecseng, rímel. Ezek a rímek, mint a tövig bevert szögek tartják össze a világot, hogy szét ne hulljon." - Mihail Siskin Mihail Pavlovics Siskin orosz író 1961. január 18-án született Moszkvában. Apai nagyapja a kuláktalanítás során egy szibériai építkezésen pusztult el, nagyanyja két fiúgyermekével felmenekült a fővárosba, ahol takarításból élt. Az egyik fiú, Borisz a háborúban fogságba esett, s 1942-ben egy hamis feljelentés alapján agyonlőtték. Halálát megbosszulni akaró testvére - Mihail Siskin édesapja - tengeralattjáró-tisztként végigharcolta a nagy honvédő háborút, s helytállásáért kétszer is kitüntették a Vörös Zászló Érdemrenddel. Válásuk után az író akkoriban iskolaigazgatóként dolgozó édesanyja egymaga nevelte gyermekét. Andropov főtitkársága alatt elbocsátották állásából, mert megengedte, hogy diákjai az iskolában megemlékezzenek Vlagyimir Viszockijról. Mihail Siskin dolgozott házmesterként, aszfaltozó munkásként, majd elvégezte a Moszkvai Állami Pedagógiai Főiskola germanisztika szakát. Három éven át a Rovesznyik című folyóirat munkatársa volt, művészeti cikkeket írt, németből fordított. Ezután öt évig tanított a moszkvai 444-es számú iskolában. 1995 óta Svájcban lakik, itt ismerte meg második feleségét, a szlavista Francesca Stocklint. Az utóbbi években kizárólag irodalmi munkásságából él. 2011-ben ismét megnősült, felesége Jevgenyija Frolkova fotóművész. 1993-ban a Známja folyóirat odaítéli neki a legjobb elsőkötetes író díját. Az igazi bemutatkozás az Izmail bevétele című kötet, 2000-ben megkapja érte a Könyvkiadók Díját. Következő regénye, a Vénusz hajtincse 2005-ben nemzeti bestseller, egy évre rá a Nagy Könyv díjjal jutalmazzák. Németül írt esszékötete, a Montreux-Missolunghi-Astapowo, Auf den Spuren von Byron und Tolstoj 2002-ben az év legjobb külföldi könyve volt Franciaországban. A 2010-ben elkészült Levélregény 2011-ben az év könyve lett Oroszországban.

James Joyce első regénye, az "Ifjúkori önarckép" semmiképp sem tekinthető zsengének: fontosságát nemcsak az a szerep jelöli ki, amelyet a szerző személyes fejlődésében a "Dublini emberek" novellái és az "Ulysses" között betölt, és nem is csak az a segítség, amit az olvasónak nyújt az "Ulysses"-hez való eljutás útján. Kétségtelen, hogy ez a könyv ugyanannak a narratív univerzumnak egy tája, mint Joyce-nak szinte minden műve, és ha az olvasó ezt felismeri, arra is hamar ráébred, hogy itt nem egy lináris történet kibomlására, hanem egy szövegben épülő világ gazdag és finom összefüggéseire érdemes figyelni. De az "Ifjúkori önarckép" egyben Joyce apológiája és hitvallása is: annak a bölcs és drámai magyarázata, hogy miért töltötte önkéntes száműzetésben szinte teljes alkotó életét.

1908. január 28-án egy tizenhét éves spanyol lány pazarul feldíszített elefántháton vonul be egy kis észak-indiai városba. A lakosság apraja-nagyja kisereglik az utcára, hogy lerója tiszteletét az újdonsült hercegné előtt, akinek oly fehér a bőre, akár a Himalája hava. A tündérmese Anita Delgado, az ifjú andalúz táncosnő és a dúsgazdag kapurthalai maharadzsa, Dzsagadzsit Szingh esküvőjével kezdődik, majd fokozatosan kibontakozik előttünk egy két évtizedes, szerelemmel és ármánnyal átszőtt történet, melynek során feltárul a maharadzsák aranyba foglalt, drágakövekkel kirakott, csudálatos cirkuszi porondja, ahol az erotikus bacchanáliáktól kezdve a tigrisvadászatokon át a Rolls Royce gyűjteményekig a legkülönfélébb szemkápráztató dolgok ejtik ámulatba a látó olvasót. Megismerhetjük egy elszegényedett kisnemesi családból származó, félanalfabéta lány dicsőséges felemelkedésének históriáját, lelkének valamennyi rezdülését, örömteli és mély fájdalomba fojtott pillanatait. A huszadik század elejének egyik legizgalmasabb szerelmi kapcsolatáról mesélő regényben a dokumentarista hűséggel ábrázolt valóság szépen simul bele a szépirodalmi elbeszélés finoman szőtt, színes fátylába.

E finoman megrajzolt londoni életképek megmutatják, hogyan éltek az egyházközségek finom, intrikus hölgyei, a nyomornegyedek szegény munkásai és a "boltosok nemzetének" boltosai. Londont a szerzővel bejárva láthatjuk, hogyan szórakozott a cirkuszok és vásárok közönsége, hogyan tengődött a zálogházaké, hogyan sínylődtek a hírhedt Newgate börtön rabjai. Miközben megismerkedünk a város jellegzetes karaktereivel és intézményeivel, utcáinak mindennapi életével, felfedezhetjük azt is, hogy mitől volt olyan radikálisan új a karcolatait "Boz" álnéven publikáló ifjú Dickens látásmódja, stílusa és humora, ami oly ösztönzően hatott nemcsak a magyar irodalmi újságírás megteremtőire, az "életképírókra" - Nagy Ignácra, Kuthy Lajosra -, hanem regényíróinkra is: Jósika Miklósra, Eötvös Józsefre vagy az ifjú Jókai Mórra. A kötetben olvasható - magyar fordításban most először megjelenő - karcolatok zömét Dickens A Pickwick Klub kirobbanó sikerét megelőző két év során közölte a Monthly Magazine, a Morning Chronicle és az Evening Chronicle, valamint a Bell’s Life in London című lapok hasábjain. Kötetben először két hónappal azelőtt jelentek meg, hogy Pickwick úr világhódító útjára indult 1836 áprilisában. Válogatásunk annak az ötvenhat karcolatból álló kompozíciónak alapján készült, melyet Dickens három évvel később - akkor már három regény világhírű szerzőjeként - állított össze.

A "Dobok könyve" a hangszer történetének utolsó száz évét dolgozza fel. A modern dobszerelés meghatározó szerepet játszott a jazz és a rock-zene fejlődésében és a "Dobok könyve" e történet bemutatására vállalkozik. Sorra veszi és értelmezi a zene és a dobosok világában bekövetkezett összes olyan változást, amely újításokra sarkallta a dobkészítőket. Színes fotóanyag segítségével megismerteti az olvasót azokkal a szerelésekkel, amelyeken Charlie Watts, John Bonham, Keith Moon és más sztárok játszottak, a névjegyzékben pedig külön-külön is foglalkozik az összes nagy dobgyártóval és számos kis céggel. A "Dobok könyve" alapos és információban gazdag krónikája annak a folyamatnak, melynek során kialakult a ma ismert dobszerelés, így nem hiányozhat egyetlen dob-őrült és zenerajongó könyvespolcáról sem.

Elképesztő igaz történet egy lerobbant állatkertről és kétszáz állatról, amelyek mindörökre megváltoztattak egy családot. Benjamin Mee, a szabad szellemű, állatbarát újságíró egy régóta dédelgetett álomtól vezérelve londoni lakását és a nagyvárosi mókuskereket egy dél-franciaországi tanya nyugalmára cseréli. Gyönyörű feleségével és két gyermekükkel színes élővilág lakta, idilli környezetben telnek mindennapjaik, ám a harmónia egy szempillantás alatt szertefoszlik: Mee feleségénél, Katherine-nél súlyos betegséget diagnosztizálnak. A rosé illatú idill nyugalmát nemcsak a gyilkos kór formájában felbukkanó átok veszélyezteti, hanem egy ingatlanközvetítői brosúrában rejtőző áldás is, egész pontosan egy hirdetés, amely a Dartmoor Vadasparkot kínálja eladásra. A családi körben működtetett állatkert látomása szinte a teljes Mee famíliát rabul ejti - többek között a hetvenes évei közepén járó, szafaritúrákon oroszlánokat simogató édesanyját, aki még a tetemes családi örökséget is hajlandó feláldozni az állatkertért. Persze a siker és az állatkert megnyitása felé vezető úton akadályok tömege tornyosul Benjamin és hűséges segítői elé: borúlátó bürokraták, fukar bankok, szabadságvágytól fűtött farkasok, valamint véget nem érő felújítási munkálatok nehezítik a célba érést. A Guardian egykori munkatársának első könyvében a szépirodalmi, dokumentarista, illetve tudományos elemek Gerald Durrell műveit idéző egyveleget alkotnak: Benjamin Mee gördülékeny, humoros stílusa letehetetlenné teszi a Dartmoor Vadaspark újjászületésének történetét.

Chuck Palahniuk legfrissebb - angolul 2011-ben megjelent - regényét tartja kezében az olvasó. A "Harcosok klubjá"-nak szerzője ezúttal sem kímél senkit és semmit: A "Kárhozott" főhőse, Maddy Spencer, a tizenhárom éves, halott, kövér kislány a pokol tájain bolyong a "Nulladik óra" című film szereplőire feltűnően emlékeztető kis csapatával, s közben a Sátánhoz címzett meséjében osztja az élőket és a holtakat, boldog-boldogtalant. Lassan visszatérnek az emlékei arról, hogyan halhatott meg, s igyekszik kitalálni, milyen "élet" is vár rá a halál után. A Dante és Swift nyomdokaiban járó, fergeteges palahniuki szatíra célpontja az immár szokásos kulturális visszásságok mellet ezúttal az elbizakodott hit - önmagunkban -, melyet Maddynek is fel kell adnia, ha beleszólást szeretne saját sorsa alakulásába, és vissza akar térni evilági szeretteihez. Ehhez azonban nem kisebb ellenféllel kell szembenéznie, mint magával a Sátánnal... "Halottnak lenni annyi, mint csomagok nélkül utazni. Halott-halottnak lenni állandó, huszonnégy órás, egész hetes, egy évben háromszázhatvanöt napig tartó, örökkön-örökre szóló elfoglaltság... Ne akard tudni, milyen érzés, mikor az emberből az összes vért kipumpálják. Még az is lehet, hogy nem kellett volna elmondanom, hogy halott vagyok, mert most biztosan sokkal, de sokkal felsőbbrendűbbnek érzed magad. Még a kövérek is felsőbbrendűbbek, mint a Halottak. Ám legyen: íme az én Szörnyűséges Vallomásom. Őszinte leszek és tiszta vizet öntök a pohárba. Nem rejtőzködöm tovább. Halott vagyok. Ezt többé nem vetheted a szememre. Való igaz, mindnyájan rejtélyesnek és abszurdnak tűnünk egymás számára, de senki nem áll annyira távol tőlünk, mint egy halott. Az idegeneknek meg tudjuk bocsátani, hogy gyakorolják katolikus vallásukat, vagy hogy homoszexuális aktusban vettek részt, de azt nem, ha beismerik, hogy halottak. Utáljuk a menthetetlen eseteket. A halál a legnagyobb gyengeség jelének tűnik, rosszabbnak az alkoholizmusnál vagy a heroinfüggőségnél, és egy olyan világban, ahol az embert lustának bélyegzik, ha nem borotválja a lábát, halottnak lenni végzetes jellemhibára vall."