Cartaphilus strana 22 z 26

"So many people rise and fall" - énekli Iggy a Home-ban, s ha valakivel, hát épp vele kapcsolatban igaznak érzik ezt a tündöklés-bukás mesét. Mert hát a Stooges-időszak után jött a nagy zuhanás. Állítólag. Mert miféle zuhanás az, amelyet olyan zseniális albumok fémjeleznek, mint az Idiot vagy a Lust For Life? Jobban tesszük hát, ha hanyagoljuk ezt az "egyszer fenn, egyszer lenn" típusú megközelítést, mely egyébként is a mainstream-sikerekben gondolkodók sajátja. Ők azok, akik folyton azon sopánkodnak, hogy Iggy sosem "futott be" igazán. Valószínűleg soha nem is akart - az ő mércéik szerint semmiképp. S ha mégis lettek volna ilyen ábrándjai, alkatából adódóan alkalmatlan volt rá, hogy a fél világ kedvence legyen. Így maradhatott meg kevesek kisajátítható Jim Osterbergje. Valami okból e könyv szerzője, a Mojo magazin jeles szerkesztője nagyon erőlteti a Jim Osterberg/Iggy Pop alteregók szembeállítását. Előbbit a meghitt barát és halk szavú poéta, utóbbit a nagyközönség számára megalkotott rocksztár szerepével azonosítja. Nevezhették azonban akárhogy, Iggy Stooge minden pillanatában könnyedén volt önmaga: "a street walking cheetah with a heart full of napalm... a runaway son of the nuclear a-bomb... a worlds forgotten boy... the one who searches and destroys."

Noha irodalmi jelentőségét kétségtelenül a Pont és ellenpont (1928), valamint a Szép új világ (1932) című regényekkel alapozta meg, Aldous Huxley (1894-1963) két drogélményről szóló, többnyire egybe kötve kiadott hosszabb esszének köszönheti általános ismertségét a szélesebb, populáris kultúrkörökben. Az érzékelés kapui a kísérletező szellemű író közvetlen tapasztalaton alapuló élményét dolgozza fel meglehetősen személyes hangvételben, míg a Menny és pokol az esszéista távolságtartásával illeszti be a meszkalinkábulat keltette benyomásokat a kollektív tudattalanban megőrzött, sőt még azon is túlmutató transzcendentális hagyományba. E két értekezés együttesen, egymást kiegészítve és kiteljesítve mintegy kijelöli a meszkalin, és általában a függőséget nem okozó tudatmódosító szerek kultúrtörténeti helyét - legalábbis Huxley és az esszék megjelenésekor megszülető beat mozgalom sajátos szemszögéből nézve.

A könyv lapjain az abszurd humor utolérhetetlen mesterei mesélik el életüket, sajátos, utánozhatatlan stílusukban. A Monty Python-csoport tagjai által adott részletes, kimerítő és rettentően olvasmányos interjúk, naplórészletek, beszámolók nyomán nem csak a hat komikus magánéletébe nyerünk bepillantást, nem csupán a jól értesültek bennfentességével kukkanthatunk a színfalak mögé, de megérzünk valamit abból a korból is, amelyben a modern humort meghatározó sorozat, a Monty Python Repülő Cirkusza, valamint a három felülmúlhatatlan film: A Szent kehely (Gyalog galopp), a Brian élete és Az élet értelme készült. A sok ritka fotóval illusztrált kiadvány, amelyet Bob McCabe, a híres filmkritikus rendezett egységes kötetté, egyetlen Python-rajongó polcáról sem hiányozhat.

A Kaláka verseskönyvben Móra Ferenc, Weöres Sándor, Pinczési Judit, Nemes Nagy Ágnes, Kiss Anna, Tóth Elemér, Soóky László, Tóth László, Dénes György, Petrik József, Hajnal Anna, Keszeli Ferenc, Simkó tibor, Tandori Dezső és Barak László verseit tartalmazza Lipovszky-Drescher Mária mókás rajzaival.

A Kisdarázs becenévre hallgató kislány egy vidám, bohém apa és egy hisztérikus, semmirekellő anya lánya. Utóbbi otthagyja a férjét meg a kislányt, akit aztán még egy börtönszerű, kolostori iskolába is bead, majd éveken át minden módon akadályozza, hogy férje elváljon tőle, és magához vegye gyermeküket. Ez így elég komoly história volna, csakhogy Kisdarázs okos, vagány, talpraesett és jó humorú gyerek, ami bőven elég, hogy a külső szemlélő (olvasó) ne egy Légy jó mindhalálig-szerű rémálomban találja magát. A(z) Kisdarázs Könyv szerzője Viviane Villamont.

A szerző esszékötetével -aki 70. születésnapját éppen Budapesten ünnepelte- ismét könnyed-komoly hangon győzi meg olvasóját: az élet éppen annak köszönhetően élhető, hogy olyan esetleges; az ember pontosan attól érdekes, hogy úgy csetlik-botlik, vagy, mondjuk ki: hogy olyan szeretetreméltóan gyarló. A legfontosabb tanulságok néha a legmindennapibb, máskor a legvarázslatosabb, megint máskor a legmulatságosabb történésekben rejtőznek. Fulghum mindezt jól tudja, de efféle tudásukat kevesen tudják ilyen meggyőző erővel közvetíteni. A humor és az egyetemes igazságok mindazonáltal jól megférnek egymással, aminthogy Fulghumban is remekül megfér egymással a buddhista bölcs, az anekdotázgató szobrász-festő-teológus, a mély emberismerettel rendelkező lelkész, a környezet iránt felelős amerikai, a görögországi remete, az életet élvező férfiú, a különleges látásmódú író-esszéíró... Mindebből ismét elénk tárnak valamennyit a Mi a csuda? hol hihetetlen-nevettető, hol nagyon is hihető-megható írásai.

A később Kanadába emigrált cseh író regénye nagy port kavart 1958-ban. A Skvorecky-féle felszabadulás-ábrázolás nem fért össze a szocialista értékrenddel, a szerzőt azonnal elküldték a cseh szépirodalmi kiadótól. A rendszer annak idején gyávának bélyegzett mindenkit, aki nem a kommunista párt zászlaja alatt, vagy csak nem az illő és elvárható elszántsággal fordult szembe a már megvert németekkel, így a nem kommunista munkásságot, a nem moszkovita politikusokat, a nem osztálytudatos, mondhatni zavaros fejű ifjúságot... Az utóbbi képviselője Danny Smiricky, az író frissen érettségizett, angolmán és dzsesszbolond alteregója, aki ugyanúgy, mint zenész barátai, igazából csak annyit akar, amennyit ennyi idősen mindenki: élni, udvarolni (sokat) zenélni (ugyancsak sokat), aztán majd, ha a németek már elhordták magukat, egyetemre menni. A polgárgyerek-munkásgyerek, gyáva-nem gyáva párhuzamok, illetve a csoporthoz verődés, vagy csoporthoz nem tartozás motívumok egyaránt végigvonulnak a regényen.

Stanley Booth "test- és tűzközelben" fogant könyve bevallottan szubjektív és mégis, vagy talán éppen ezért hiánypótló munka. Ott a helye mindazok könyvespolcán, akiknek a Rolling Stones és a "hatvanas évek" többet jelentenek egy zenekarnál és egy évtizednél. A Rolling Stones fellépéseihez képest egy orosz-amerikai csúcstalálkozó, kerüljön rá sor bárhol, keveseket érdeklő vidéki hakninak minősül.

A kivételes karácsonyi történet lenyűgözően izgalmas: őszinte, helyenként hátborzongató és groteszk alkotás. Háborúellenes mű, de hál' Istennek nem didaktikus irányregény, hanem a próza álcahálója mögött feszülő, nagyszabású dráma. Elmondható, hogy az "antimilitarista műfaj" egyik csúcs- és végpontja.

Az ellenségei által "osztrák kurvaként" emlegetett Marie Antoinette királyné szenvedéstörténete megrázó erővel bontakozik ki a história megfilmesítésére készülő, öt mai nő beszélgetéseiből. Kiderül, hogyan éltek vissza a "felvilágosodás" és a "forradalom" nagyjai az akkor még épp csak hogy feltalált pornográfiával. Az első pillanattól fogva arra törekedtek, hogy erkölcsileg is megsemmisítsék a dinasztikus házasság eszközeként és szenvedő alanyaként, kislány korában Franciaországba került Habsburg hercegnőt.

A kiadványban található írások: -Kara György: Előszó a Tibeti halottaskönyvhöz -Naropa: A halál utáni állapotról szóló tan -Milarepa: Útbaigazítások a Bardóban -Csögyam Trungpa kommentárja -Lama Mahászukha: Szertartás a halottakért -C. G. Jung: A Bar-do ... Folytatás ›› thos-sgrol pszichológiai magyarázata -Ősz Lajos: A tibeti halotti misztériumok és szertartások -Csögyam Trungpa: A halál és a tapasztalati érzékelés A(z) Tibeti könyv életről és halálról (Könyv) szerzője .

Ez a könyv az élet soha-nem-tökéletes voltát dicséri, miközben nagy-nagy jóságok helyett olykor valami apró, mulatságos komiszságot vesz górcső alá. Az illusztrációul szolgáló esetek oly egyedülállóak, amilyenekkel legfeljebb egy lelkész találkozik hivatásának gyakorlása során - ami korántsem meglepő, hisz' az író, Robert Fulghum, valóban több évtizeden át volt unitárius lelkész Amerikában. Ám ettől ezek a történetek még mindig úgyszólván hihetetlenek... Jó, jó, némelyik talán megesett már egy ismerősünkkel - sőt lehet, hogy mi magunk voltunk az az ismerős... Csetlünk-botlunk, esünk-kelünk mindannyian. A helyszín jobbára az Egyesült Államok - az utca, az élelmiszer-áruház, a könyvtár, az autópálya-éttermek, építkezések és persze a templom, a temető. Ezenkívül Japán, Thaiföld szentélyei; a róluk szóló fejezetek az utazó Robert Fulghum beszámolói, elmélkedései. Ez az a könyv, amelyben a színes cukorkáról szóló fejtegetés is felemel és megvidámít! Ha olvasása során nem kapálózunk a valószínűleg bekövetkező hatás ellen, különb ember lehet belőlünk. Persze csak egy egészen kicsivel különb - de ki az, akire ne férne rá némi javulás?

Hrabal utolsó, saját kezűleg készített portréját tartja most kezében az olvasó. E levelekben, amelyek egy fiatal amerikai lányhoz íródtak, az öregedő Hrabal ír az idős ember kiszolgáltatottságáról, macskái iránti szeretetéről, a rendszerváltozás örömteli eseményeiről és arról, hogyan gabalyodott bele a kommunizmus utolsó éveiben a belügyesek szőtte hálóba. A mindennapok misztikája jelenik meg közelmúltunk történelmének legérdekfeszítőbb pillanataimban is - hrabalian keserédes formában.

"Amikor 1952-ben megjelentettem a Hét év Tibetben című könyvemet, amit aztán a földkerekség minden jelentősebb nyelvére lefordítottak, és világsiker lett, minden feltétel megvolt, hogy nagy érdeklődést váltson ki." "Az 1982-es utazás ismét abba az országba vezetett, ahol az életem formálódott. De ez már nem volt kaland. Miután a beutazási engedély megszerzéséért sokat fáradoztam. De mindig csak a "not yet" választ kaptam, végül csatlakoztam egy társasutazáshoz, mivel nem olyan régóta évente korlátozott számú turistát beengednek Tibetbe." "Az emberek elhiszik majd nekem, hogy a kínaiak színpadra alkalmazott "olvadásával" szemben kritikus vagyok, hiszen barátom szavai, melyeket Lhászában súgott oda nekem - "minden dzsüma", "minden látszat" - még a fülemben csengenek."

Hrabal utolsó, saját kezűleg készített portréját tartja most kezében az olvasó. E levelekben, amelyek egy fiatal amerikai lányhoz íródtak, az öregedő Hrabal ír az idős ember kiszolgáltatottságáról, macskái iránti szeretetéről, a rendszerváltozás örömteli eseményeiről és arról, hogyan gabalyodott bele a kommunizmus utolsó éveiben a belügyesek szőtte hálóba. A mindennapok misztikája jelenik meg közelmúltunk történelmének legérdekfeszítőbb pillanataimban is - hrabalian keserédes formában.

"Hiszem, hogy az értelemmel mindnyájunknak sikerülne! A Jóisten mindnyájunkat megáldott a gondolkodás képességével. (…) Emelem hát poharam az emberi értelemre. Védelmezzen mindnyájunkat, feketét, sárgát és fehéret egyaránt. Vezessen ki bennünket a rettegés árnyékvilágából, át a békesség és vidámság paradicsomába."