Cartaphilus strana 21 z 27

Egy elvetemült gazember veti papírra életét, akinek a szíve - ki látott már ilyet? - aranyból van, aki ölni is "csak" azért öl, hogy igazságot szolgáltasson, hogy a maga meglátása szerint helyreállítsa a világ kibillent egyensúlyát. És aki nem él vissza az erőfölénnyel, soha nem bánt olyan embert, aki azt nem érdemli meg.

Howard Marks, aki 1945-ben egy kis walesi bányászfaluban, Kenfig Hillben született, az Oxfordi Egyetem elvégzése és a brit titkosszolgálattal való rövid együttműködés után "minden idők legrafináltabb drogbárójaként" (Daily Mirror) híresült el. Howard 1996-ban írta meg önéletrajzát, a Mr. Nice-ot, amit több nyelvre is lefordítottak, és világszerte a könyveladási listák élmezőnyében szerepel, 2001-ben pedig összeállította a Howard Marks drogtörténetei című kötetet.

Everett True könyve nem elefántcsonttoronyból szemléli a Nirvana történetét. Együtt szórakozott, ivott, zenélt és táncolt velük és azokkal, akik közel álltak hozzájuk. A velük készített interjúk révén pontosabb bepillantást nyerünk a világhírű zenekar életébe, mint eddig bármikor.

Életének monoton lélektelenségét egy nap családi tragédia robbantja szét, és ezzel kezdetét veszi különös pokolra szállása. Bunny kénytelen magával vinni vigéckörútjaira kisfiát, és ezzel valóban pokoli kalandok sorozata veszi kezdetét, melyek során mérlegre kerül kapcsolata a fiával, feleségével, apjával - szinte mindenkivel, akit ismer. Az események kérlelhetetlen, ördögi láncolata hol kísérteties, hol szívbemarkoló, hol szórakoztató jelenetekben bontakozik ki, és a feszültséget csak fokozzák az egyre szaporodó baljós előjelek, amelyek mintha Bunny végzetét vetítenék előre.

Seung Sahn (Szung Szán) koreai zen mester (1927-2004) az első koreai zen tanító volt, aki Nyugaton (elsősorban az Egyesült Államokban) sokak számára elérhetővé tette a zen buddhizmus tanait; megalapította a Zen Kvanum iskolát, melynek Magyarországon is működik közössége. A zen szellemében nem ragaszkodott dogmákhoz, sem formaságokhoz, hogy más hagyományban nevelkedett, nyugati hívei számára is befogadhatóvá tehesse Buddha tanítását. E könyv szellemes, élő stílusa a közvetlen jelenlét érzetét kelti az olvasóban, segítségével a buddhizmussal ismerkedni vágyók és mélyebb tudást keresők egyaránt igazi élményre lelnek, megtalálhatják saját igazi énjüket.

Az örmény származású tagokból álló System Of A Down egyike azon kevés rockzenekaroknak, amelyek amellett, hogy egy koncerten az agyunkat is eldobhatjuk tőlük, bizonyos "üzenetet" szeretnének eljuttatni a hallgatósághoz (illetve azokhoz is, akik nem hallgatják őket), és egyike azon nagyon kevés rockzenekaroknak, amelynek ezt sikerült is véghez vinnie.

A kötetben szereplő, gondosan válogatott interjúk jól kirajzolják a sziporkázóan szellemes, az emberi butaságot és szűklátókörűséget mélységesen megvető művész személyiségét, akiről sosem lehet tudni biztosan, mikor viccel és mikor nem, bár a könyvet olvasván az embernek olykor az az érzése támadhat, hogy soha és mindig.

A Guns n' Roses és a Velvet Revolver gitárosa, a fiatalabb nemzedékek szemében már-már hendrixi ikonnak számító zenész, droggal, szexszel, rock n' rollal kapcsolatos botrányok főszereplője, "rendes fazon" és "kibírhatatlan állat"... Ki ez az ember? H ogyan indult? Milyen hatások érték? Slash fordulatosan és szemléletesen mutatja be, hogyan válhat egy Los Angeles-i bringaőrült tinédzserből gitáros, később szupersztár.

SZÉP ÚJ VILÁG

Az okos, éles szemű és nagyszívű Fulghum sikerrerceptje látszólag egyszerű: esszéiben általában mindenki számára ismerős, hétköznapi dolgokat vesz szemügyre, de a maga egyedülálló látásmódját alkalmazza, s amit tapasztalataiból papírra vet, azt humor, bölcsesség, empátia színezi át. Legnagyobb varázslata -a receptet maga árulta el-, hogy "inkább értelmet keres az életben, mintsem hogy magát az élet értelmét keresné". A "Már az óvodában megtanultam..." szerzőjének újabb tűnődései.

Évtizedeken át csak töredékes információk jutottak el hozzánk a világ szerencsésebb tájain zajló zenei eseményekről. A punknak még a többinél is mostohább sors jutott: sületlenségek mindenhonnan. Most a leghitelesebb forrásból, magától Johnny Rottentől olvashatunk a korszakról a rá jellemző tömörséggel és frappáns humorral. A(z) Rotten Könyv szerzője John Lydon.

"So many people rise and fall" - énekli Iggy a Home-ban, s ha valakivel, hát épp vele kapcsolatban igaznak érzik ezt a tündöklés-bukás mesét. Mert hát a Stooges-időszak után jött a nagy zuhanás. Állítólag. Mert miféle zuhanás az, amelyet olyan zseniális albumok fémjeleznek, mint az Idiot vagy a Lust For Life? Jobban tesszük hát, ha hanyagoljuk ezt az "egyszer fenn, egyszer lenn" típusú megközelítést, mely egyébként is a mainstream-sikerekben gondolkodók sajátja. Ők azok, akik folyton azon sopánkodnak, hogy Iggy sosem "futott be" igazán. Valószínűleg soha nem is akart - az ő mércéik szerint semmiképp. S ha mégis lettek volna ilyen ábrándjai, alkatából adódóan alkalmatlan volt rá, hogy a fél világ kedvence legyen. Így maradhatott meg kevesek kisajátítható Jim Osterbergje. Valami okból e könyv szerzője, a Mojo magazin jeles szerkesztője nagyon erőlteti a Jim Osterberg/Iggy Pop alteregók szembeállítását. Előbbit a meghitt barát és halk szavú poéta, utóbbit a nagyközönség számára megalkotott rocksztár szerepével azonosítja. Nevezhették azonban akárhogy, Iggy Stooge minden pillanatában könnyedén volt önmaga: "a street walking cheetah with a heart full of napalm... a runaway son of the nuclear a-bomb... a worlds forgotten boy... the one who searches and destroys."

Noha irodalmi jelentőségét kétségtelenül a Pont és ellenpont (1928), valamint a Szép új világ (1932) című regényekkel alapozta meg, Aldous Huxley (1894-1963) két drogélményről szóló, többnyire egybe kötve kiadott hosszabb esszének köszönheti általános ismertségét a szélesebb, populáris kultúrkörökben. Az érzékelés kapui a kísérletező szellemű író közvetlen tapasztalaton alapuló élményét dolgozza fel meglehetősen személyes hangvételben, míg a Menny és pokol az esszéista távolságtartásával illeszti be a meszkalinkábulat keltette benyomásokat a kollektív tudattalanban megőrzött, sőt még azon is túlmutató transzcendentális hagyományba. E két értekezés együttesen, egymást kiegészítve és kiteljesítve mintegy kijelöli a meszkalin, és általában a függőséget nem okozó tudatmódosító szerek kultúrtörténeti helyét - legalábbis Huxley és az esszék megjelenésekor megszülető beat mozgalom sajátos szemszögéből nézve.

A könyv lapjain az abszurd humor utolérhetetlen mesterei mesélik el életüket, sajátos, utánozhatatlan stílusukban. A Monty Python-csoport tagjai által adott részletes, kimerítő és rettentően olvasmányos interjúk, naplórészletek, beszámolók nyomán nem csak a hat komikus magánéletébe nyerünk bepillantást, nem csupán a jól értesültek bennfentességével kukkanthatunk a színfalak mögé, de megérzünk valamit abból a korból is, amelyben a modern humort meghatározó sorozat, a Monty Python Repülő Cirkusza, valamint a három felülmúlhatatlan film: A Szent kehely (Gyalog galopp), a Brian élete és Az élet értelme készült. A sok ritka fotóval illusztrált kiadvány, amelyet Bob McCabe, a híres filmkritikus rendezett egységes kötetté, egyetlen Python-rajongó polcáról sem hiányozhat.

A könyvből megismerhetjük a tömörtestű elektromos gitárok építésével foglalkozó legnagyobb amerikai cég múltját és jelenét; a pontos adatokat tartalmazó olvasmányos szöveget, a különböző modellekről és Fenderhez kapcsolódó dokumentumokról készült pompás, színes képek egészítik ki. A gitárosok, a hangszer kedvelői és a gyűjtők is fontos információkat szerezhetnek a modelleket részletesen bemutató referencia-anyagból.

Szegénység, próbálkozások, azután a zene. Végtelen turnék, alkohol, drogok, fellépések, hajsza... A felsorolás végéről már csak a "halál" hiányzik. Vagy: a "szerelem". Johnny esetében az utóbbi jött el: felesége, June Carter segítségével kimászott a legmélyebb gödörből, sőt, elhíresült börtönkoncertjeivel reményt adott másoknak is: "Ez nektek is sikerülhet!"