Európa Könyvkiadó strana 141 z 143

"A spóra egy bolygószintű T-limfocita. Megtámad bármilyen fertőzést, ami felborítja a természet egyensúlyát. És az aktuális fertőzés most éppen: az emberiség." Amerikában ismeretlen eredetű járvány tör ki: egy spóra hatására a betegeket aranyszínű és fekete foltok, tetoválásszerű "sárkánypikkelyek" kezdik ellepni, majd egyszer csak, hosszú idő után, felgyulladnak. A spontán öngyulladásra nincs ellenszer, akin megjelennek a foltok, az el fog égni. A regény főhőse Harper, egy kórházi ápolónő, aki betegek százait látta elpusztulni, ezért megállapodnak a férjével, hogy ha megbetegszik, öngyilkos lesz. De amikor kiderül, hogy ő is megfertőződött, már terhes, és mindenképpen ki akarja hordani a magzatot, még mielőtt elégne, hiszen tudja, hogy sok esetben más fertőzött nők is ép, egészséges gyermeknek adtak életet. Az általános összeomlás és káosz közepette Harper férjének elborul az elméje, magára hagyja az asszonyt, aki az életben maradásért folytatott küzdelmében mégsem marad egyedül: egy rejtélyes férfi, a Tűzoltó, aki szintén fertőzött, de képes megakadályozni az öngyulladást, és őrült igazságosztóként járja a vidéket, talán még idejében átadhatja Harpernek életmentő titkát?

Stefánia belga királyi hercegnő Szászország hercegnője szász-coburg-gothai hercegnő született Laeken kastélyban 1864. május 21-én. 1881. május 10-én házasságra lépett Bécsben Rudolf főherceggel, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösével, aki Laxenburgban született 1858. augusztus 21-én, elhalálozott Mayerlingben 1889. január 30-án.

Mi végre vagyunk a világon? Miért teremtett bennünket az Isten? Nagy kérdés, a filozófia két-három évezred alatt se tudott rá igazán megnyugtató választ adni. Ki tudja, miért nem kérdezték meg eddig a Nápoly környéki gyerekeket. Azazhogy: mostanában végre megkérdezték. Az Én reméljük, megúszom világhírű, nálunk is közismert szerzője, az arzanói gyerekek szeretett tanítója. Most végre tudjuk: "Isten azért teremtett bennünket, hogy nyugodtan elküldhessen bennünket a paradicsomba." Ezért nyilvánvaló, hogy "Isten jól tette, hogy megteremtett bennünket". De a tízéves délolasz gyerek nem egyszerűen csak lefordítja a biblia, a hittan igazságait. Hozzáteszi a maga nem megvetendő, XX. század végi élettapasztalatát. Meghosszabbítja a jól-rosszul megemésztett történeteket, életszabályokat, hozzájuk teszi a maga morálját. Csoda-e, ha úgy gondolja, hogy a Jóisten azért egy kicsit túlzásba vitte a teremtést? Azokat talán elhagyhatta volna, akik már hajnali hatkor kezdik a gyilkolást. Ő csak tudja, hogy nemcsak az egyiptomi fáraó volt "nagy görény", az a "Szaddamhuszejn" is. S ha voltak a világon olyan "nagy benga tahók", mint Góliát, akivel talán még Rambo se bírt volna meg, meg olyanok, mint Poncius Pilátus, akit le kellett volna karatézni, abból csakis az következhet, hogy "ha Isten teremtett bennünket, az ő baja". A nemes kérdésekre olykor kancsal, illetlen válaszok érkeznek a dolgozatokban. De éppen ez a szép D'Orta újabb dolgozatgyűjteményében. Nemegyszer az az érzésünk, hogy a józan ész mond képtelennek tetsző, mulatságos, de igaz kritikát a képtelen világról.

Az 1960-as évek elején egy félig orosz származású észt egyetemista fiú, aki, mint minden rendes észt értelmiségi, már tisztában van a szovjet rendszer hitványságával, hosszan tűnődik naplójában Nagy Imre "állítólagos" mondásán - hogy ő inkább a jó kapitalizmust választaná, mint a rossz szocializmust... Nyelveket tanul, verseket ír, s közben megismerkedik a ragyogó intellektusú Tanítóval, akit a mesterévé fogad. A visszavonult költő és teológus, akit a rendszer nem enged tanítani, most csak a lakásán fejti ki gyakran meghökkentően eredeti nézeteit a legkülönfélébb témákban - Európa történelméről, a nemek kapcsolatáról, India kultúrájáról, a finnugor nyelvekről... A fiút, miközben próbál valamiféle misztikus beavatás során közelebb kerülni az élet értelméhez (és saját hivatásához), egészen egyszerű vágyak is gyötrik: szeretne végre férfivá válni! Majd egyszer csak igazi emberpróbáló kaland kezdődik életében: "szovjetellenes versek terjesztése" miatt rászáll a KGB, és a büntetlenségért cserébe rá akarják venni a besúgásra. Az 1941-ben született Jaan Kaplinski a modern észt költészet megújítója világszerte megjelent nagyszerű esszéregények alkotója, nyelvész, szociológus, műfordító - egyszóval a mai észt irodalom kimagasló képviselője, akit a Nobel-díjra is többször felterjesztettek már.

A zsákmány felfalja a győzőt. A dzsesszkorszak nagy írójának második regénye (1921) a tehetséges, művészi hajlamú Anthony Patch és az imádatra méltó, gyönyörű Gloria Gilbert szerelmének története. A szerelemből házasság lesz, s apránként derül ki, milyen gyenge akaratú, határozatlan és gyáva Anthony, milyen önző, elkényeztetett, hiú és makacs Gloria. Szerelmük az évek múlásával megkopik; pénzük elfolyik a kezük közül; nem képesek az élettel szembenézni, mulatnak, isznak, erkölcsileg egyre süllyednek, szétforgácsolódásuk és kiégésük egymástól is eltávolítja őket. A lazán szerkesztett regény már az új nemzedék vereségét jelzi. "Amit elveszítünk, az sokkal édesebbnek tűnik utólag -jegyzi meg Fitzgerald, aki saját csalódását is beleírta könyvébe. - Tudom, hogy így van, mert egyszer nagyon akartam valamit, és meg is szereztem. Ez volt az egyetlen dolog, amit igazán akartam életemben... Aztán, amikor az enyém lett, porrá omlott a kezeim között... És ebből megtanultam, hogy az ember nem szerezhet meg magának semmit, egyáltalán semmit. Mert a vágyaink becsapnak." Mint valamennyi ihletett Fitzgerald-könyv, a Szépek és átkozottak is a kiábrándulás szívszorítóan hiteles krónikáját nyújtja.

"A kortárs magyar irodalom valamiféle kis tükrét tartja kezében az olvasó. Én tartom elébe. Pontosabban mi, vagyis mintegy hetven hazai szerző. Sajnos, hárman időközben elhunytak. Hetven író portréjáról, bizonyos köz- és magánügyeiről hull le a lepel. Személyes kis tükör ez. Elfogult, de azért remélhetőleg nem torzít. Öt éven át beszélgettem a hazai irodalom aprajával-nagyjával, kétheti rendszerességgel. A helyszín (egyetlen kivétellel) az Alexandra Könyvesház Nyugati téri áruháza volt, a negyedik emeleti panorámaterem. Az eszmecseréket rögzítette és műsorra tűzte a Pax és a Duna tévé. Hetvennégy beszélgetés, mert a legkedvesebb kollégákat kétszer hívtam meg. Természetesen rövidítésre, szerkesztésre kényszerültem, hogy beleférjünk két kötetbe, kisimítgattam az élő beszéd írásban nem jól festő lazaságait, de igyekeztem megtartani a természetességét, és kinek-kinek jellegzetes stílusát. Emiatt számomra érdekes írói munkának bizonyult a szövegek formálása. Bízom benne, hogy olyasféle közös mutatvány a végeredmény, mint az artistáké, én a mértékletes untermann szerepét próbáltam játszani. Boldogít, ha lehetővé tehettem, hogy kartársaim fölrepüljenek. A "Kedves kollégák" megjelenése lezár egy korszakot az életemben. Hatvanéves vagyok, ideje átengednem az irodalmi kérdező szerepét alkalmas fiatalabbaknak. Sokat tanultam e beszélgetésekből, az alkotó ember, az irodalmi hétköznapok, a szavakkal vívott küzdelem és az írók családi életének felemelő nehézségeiről, örömeiről. Azt hiszem, olyan tudás ez, amire az olvasók is kíváncsiak. Ha a kérdezett szerzők egyik-másik könyvéhez is kedvet támasztunk, az már a hab a tortán. Tartsanak meg minket jó emlékezetükben." (Vámos Miklós)

"A kortárs magyar irodalom valamiféle kis tükrét tartja kezében az olvasó. Én tartom elébe. Pontosabban mi, vagyis mintegy hetven hazai szerző. Sajnos, hárman időközben elhunytak. Hetven író portréjáról, bizonyos köz- és magánügyeiről hull le a lepel. Személyes kis tükör ez. Elfogult, de azért remélhetőleg nem torzít. Öt éven át beszélgettem a hazai irodalom aprajával-nagyjával, kétheti rendszerességgel. A helyszín (egyetlen kivétellel) az Alexandra Könyvesház Nyugati téri áruháza volt, a negyedik emeleti panorámaterem. Az eszmecseréket rögzítette és műsorra tűzte a Pax és a Duna tévé. Hetvennégy beszélgetés, mert a legkedvesebb kollégákat kétszer hívtam meg. Természetesen rövidítésre, szerkesztésre kényszerültem, hogy beleférjünk két kötetbe, kisimítgattam az élő beszéd írásban nem jól festő lazaságait, de igyekeztem megtartani a természetességét, és kinek-kinek jellegzetes stílusát. Emiatt számomra érdekes írói munkának bizonyult a szövegek formálása. Bízom benne, hogy olyasféle közös mutatvány a végeredmény, mint az artistáké, én a mértékletes untermann szerepét próbáltam játszani. Boldogít, ha lehetővé tehettem, hogy kartársaim fölrepüljenek. A "Kedves kollégák" megjelenése lezár egy korszakot az életemben. Hatvanéves vagyok, ideje átengednem az irodalmi kérdező szerepét alkalmas fiatalabbaknak. Sokat tanultam e beszélgetésekből, az alkotó ember, az irodalmi hétköznapok, a szavakkal vívott küzdelem és az írók családi életének felemelő nehézségeiről, örömeiről. Azt hiszem, olyan tudás ez, amire az olvasók is kíváncsiak. Ha a kérdezett szerzők egyik-másik könyvéhez is kedvet támasztunk, az már a hab a tortán. Tartsanak meg minket jó emlékezetükben." (Vámos Miklós)

A Háború és béke után Tolsztoj Nagy Péter koráról akart regényt írni; lelkesen gyűjtötte hozzá az anyagot, ez a mű azonban mégsem született meg. "Egy regényt írok, amelynek semmi köze I. Péterhez - árulta el titkát 1873-ban, Nyikolaj Sztrahovnak írt levelében. - Ez a regény - az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet..." Tolsztoj leveleiből tudjuk azt is, hogy az Anna Karenina alapötlete Puskin prózájának, s főként A vendégek a nyaralóba készültek című befejezetlen elbeszélésének hatására született. Pontosabban: Puskin hatására fogant meg benne a gondolat, hogy regényt ír egy tragikus élményéből - 1872-ben Tolsztoj maga is szemtanúja volt, amikor Anna Sztyepanova Zikina, egy ezredes leánya féltékenységi rohamában a vonat elé vetette magát, mert szeretője megkérte a fiához hozatott nevelőnő kezét. Történelmi regény helyett megszületett tehát a jelen társadalmi-erkölcsi problémáiról szóló mű, amely azonban végső változatában - Tolsztoj tizenegyszer dolgozta át az Anna Kareniná-t - már alig hasonlított eredeti elképzelésére. Tolsztoj ugyanis el akarta pusztítani és nevetségessé akarta tenni azokat a "nihilistákat", akik a családot, a társadalom szilárd erkölcsi alapjait rombolják, végül mégis azokat tette nevetségessé, akik egy hazug kor hazug erkölcseit őrzik. Egy kétségbeesett, a gyermekei haláláról beszámoló levelében Tolsztoj azt írta: "Megelégeltem ezt az én Annámat, torkig vagyok, annyit vesződtem vele, mint valami félresikerült tanítvánnyal; de ne mondjon róla semmi rosszat, mégiscsak gyermekemmé fogadtam." Így lett a bűnös lélekből a világirodalom legvonzóbb házasságtörő asszonya, a műből pedig - Thomas Mann szavaival - minden idők "legnagyobb társadalmi regénye".

Mikszáth Kálmán írásaiban a romantika és a realizmus keveredik; korai műveiben, néhány későbbi alkotásában a romantikus meseszövés és alakteremtés a meghatározó, másutt inkább a realisztikus ábrázolásmód erőteljesebb. Ezért vezet át életműve Jókai Mórtól Móricz Zsigmondhoz; munkássága prózairodalmunk csúcsaihoz sorolható: hatásokat összegez és előremutat. A romantikus hatások és stílusjegyek egyik legszebb megnyilvánulása a Szent Péter esernyője (1895). A regény a szerelem diadalát fogalmazza meg a pénzvágy fölött. A két szálon futó történet két világot rajzol: a glogovai papét és a különc Gregorics Pálét. A pap és faluja meggazdagodását annak az esernyőnek köszönheti, melyet a népek Szent Pétertől eredeztetnek. Az író fricskája, hogy a ?csodás" esernyő valójában egy bizarrnak tetsző cselekedet miatt nem hétköznapi: a nyelében rejtette el Gregorics Pál minden pénzét. Tette ezt rajongásig szeretett törvénytelen gyermekéért, szó szerint az ő életét óvta a sóvár rokonságtól. A különc halála megakadályozta, hogy az erkölcsileg jogos örökség a fiúra szálljon. Másképp alakul az esernyő és a benne levő pénz sorsa, mint ahogy az apa eltervezte. S a férfivá serdült gyermek, megsejtve az igazságot, az esernyő nyomába ered.