Gold Book strana 32 z 37
vydavateľstvo
A Biblia a régészet tükrében
A Biblia egyik központi paradoxona az, hogy miközben mindent elárul olvasóinak, amit azoknak tudniuk kell, az olvasók mégis mindig többet akarnak tudni. Saját maguk is látni akarják a Nebó-hegyet, fel akarnak mászni a csúcsára, le akarnak nézni Kánaánra, látni akarják azt, amit Mózes látott. A legelső Bibliaértelmezők tudósok voltak, akik feismerték azt, hogy a történet óhatatlanul módosul annak megfelelően, ahogy az ember a bibliai szakaszokat vagy a régészeti leleteket próbálja értelmezni. A szerző nemcsak azt vizsgálja könyvében, hogy a modern régészet hogyan változtatja meg a Szentírásról alkotott képünket, hanem azt is, hogy milyen hatással van a Közel-Kelet mai arculatára.
Vypredané
6,60 €
Kék egyenruhások
W. E. B. Griffin világszerte nagy sikert aratott sorozatai, a Tengerész-gyalogosok és a Háború katonái a katonák közösségének életét mutatták be. Új sorozatában egy nagyváros rendőrségének mindennapjait ábrázolja a realizmus, a dráma és az akciók csak rá jellemző elegyével. Az olvasók most úgy láthatják a jelvényt viselő férfiakat és nőket, ahogyan még soha - megismerhetik reményeiket és félelmeiket, bátorságukat és hősiességüket, amit egyetlen döbbenetes esemény szít fel: egy a kötelességét teljesítő rendőr meggyilkolása...
Vypredané
11,53 €
Kutyaszeretet
Minden kutyatulajdonosnak el kell döntenie: rettegő, meghunyászkodó rabszolgát akar, vagy boldog, örömteli, jól nevelt családtagot?
Tamar a Kutyaszeretetben ismerteti mindazokat az instrukciókat, meglátásokat és tippeket, amikre szükségünk lehet ahhoz, hogy jó modorra neveljük kutyánkat, illetve kezeljük a felmerülő problémákat és a nemkívánatos viselkedést. A szerző segít elsajátítani a gazda és a kutya közötti közös nyelvet, melynek eredményeképp szeretetteljes, egymás tiszteletén alapuló kapcsolat alakul ki, sok-sok évi örömet hozva az ember és az állat életébe egyaránt. Tamar játéktréning módszere annyira szelíd, hogy még a gyerekek is bevonhatók az alkalmazásába.
Akár kölyökkutya felneveléséhez, akár idősebb állat viselkedésének átformálásához alkalmazzuk Tamar módszerét, a Kutyaszeretet felbecsülhetetlen segítséget fog nyújtani.
Vypredané
8,84 €
Halálos becsület
A nagy sikerű BECSÜLETBELI ÜGYEK sorozat vadonatúj, negyedik kötete a háborús regények mesterétől. W. E. B. Griffin második világ-háborús, Németországban és Argentínában játszódó kémregény-sorozata már az első kötet óta rendkívüli népszerűségnek örvend. "Cletus Frade hazájának tett szolgálatai, becsületessége, és az a bátorság, amivel szembemegy a veszéllyel: ezek azon tulajdonságai, melyek leemelik ezt a könyvet a polcról és az éjjeliszekrényen marasztalják." (Newark Star-Ledger)
1943-at írunk. Argentína hivatalosan semleges, de hemzseg a kémektől, szimpatizánsoktól és a legkülönbözőbb katonai alakulatok képviselőitől. Cletus Frade, az amerikai tengerészgyalogság ászpilótája, aki egy ideje már a Stratégiai Szolgálatok Hivatalának (OSS) dolgozik, erős szálakkal kötődik ehhez az országhoz.
Az OSS igazgatója, "Vad" Bill Donovan azzal bízza meg Cletust, hogy hozzon létre Argentínában egy légitársaságot, amely névleg az övé, de valójában az OSS-t szolgálja "bérelt" Lockheed Lodestarjaival. Közben további bonyodalmakat okoz a nácik két - a korábbi kötetekből már megismert -, egymással szorosan összefüggő titkos művelete. Az egyik középpontjában az a pénz áll, amit a nácik Németországon kívül élő zsidóktól csikarnak ki koncentrációs táborokban sínylődő rokonaikért. A másik, "Főnix" fedőnevű művelet célja az így megszerzett pénzzel menedékeket vásárolni Argentínában, Brazíliában és Paraguayban magas rangú náci vezetők számára, akik attól tartanak, hogy el fogják veszíteni a háborút. Az OSS-t - és magát Franklin Roosevelt elnököt - természetesen mindkét művelet érdekli, Frade-nek pedig az a dolga, hogy minél többet megtudjon róluk... lehetőleg anélkül, hogy az életével fizetne érte. Amit - és ezt Frade, akinek az apját a nácik gyilkoltatták meg, túlságosan is jól tudja - könnyebb mondani, mint valóra váltani.
A Griffintől megszokott, lebilincselő stílusban megírt Halálos becsület egy újabb "rendkívül szórakoztató kalandtörténet" (Kirkus Reviews) napjaink egyik legnagyobb mesélőjének - és fiának - tollából.
Vypredané
2,50 €
Titkos becsület
Többi, méltán népszerű sorozatához hasonlóan W. E. B. Griffin második világháborús, Németországban és Argentínában játszódó kémtörténetének első két kötete - az Egy becsületbeli ügy és a Vér és becsület - rögtön a sikerlisták élére került, és mindket
tő "rendkívül szórakoztató kalandtörténetnek" (Kirkus Reviews) lett kikiáltva. Legújabb, Titkos becsület című kötetével azonban Griffin még magasabbra tette a lécet. A Wolfsschanzéban egy német tábornok merényletre készül Adolf Hitler ellen. Buenos A
iresben ugyanennek a tábornoknak a fia - fedőneve Galahad -, egy balul elsült náci művelet után az SS látókörébe kerül. Az amerikai OSS ügynöke, Cletus Frade mindkettejükről tud, ahogyan arról is, mi lesz a következő lépésük... ha megérik. Mert nemcs
ak az SS és az Abwehr lohol a nyomukban mindkét országban, de az OSS is eltökélte, hogy kiszedi az információt Frade-ből, bármibe kerüljön. Ha Frade nem tud mindnyájuk eszén túljárni, mindhárman csúfos véget fognak érni...
A Griffintől megszokott, ma
rkáns stílusban írt, drámai helyzeteket és hús-vér szereplőket felvonultató Titkos becsület újabb bizonyítéka annak, hogy -Tom Clancy szavaival élve- Griffin a műfaj legszebb hagyományait viszi tovább.
Vypredané
11,53 €
Halálos menekülés
Egy családot különösen kegyetlenséggel éjjel, álmukban végeznek ki. A gyilkosok kiiktatták a riasztót, és éjjellátó készülékkel felszerelkezve hatoltak be a barátságos, középosztálybeli házba. Egy hibát azonban elkövettek: nem vették észre, hogy a kilencéves kislány elrejtőzött a sötét konyhában. Az ügyön a város legjobb nyomozója kezd dolgozni. Nincsenek nyomok, így különösen nehéz a helyzete...
Vypredané
6,15 €
Rekviem
Will Campbell templomos parancsnok Párizsba visszatérve válaszút elé kerül. Felesküdött, hogy életben tartja az Anima Templi, a renden belüli titkos testvériség elveit, és igyekszik megőrizni a békét - ám a béke még sohasem tűnt ilyen távolinak.
A templomos rend szövetséget kötött Will ellenségével, Edward angol királlyal, és vállalta, hogy segíti a Skócia ellen vívott harcában. Will hitét és a templomosok iránti hűségét megrendíti a szülőföldje ellen kötött paktum. Egyre jobban elhidegül lányától, Rose-tól, aki veszélyes viszonyba keveredik a párizsi udvarban.
Will nehéz döntés elé kerül: vagy a templomos rendben marad és ismét olyan háborúba vonul, amiben nem hisz, vagy megszegi az összes esküjét, és a saját útján próbálja elérni a békét, még ha ez az út is harccal jár - de a skótok oldalán.
Will hamarosan a véres összecsapás kellős közepén találja magát, nem tudva róla, hogy mindent, ami valaha fontos volt számára, a háborúnál is nagyobb veszedelem fenyeget. Franciaország trónján harcos király ül, akinek hatalomvágya nem ismer határokat, s akit semmi sem gátolhat meg céljai elérésében.
Vypredané
10,00 €
Lovaglók kézikönyve
Ez a mérvadó lovaglási kézikönyv a világszerte elismert Brit Lovastársasággal együttműködésben jelent meg. A könyv szakértő útmutatást nyújt a lovaglás minden részletével kapcsolatban, a lovasiskola kiválasztásától kezdve az ugratás alapjain át a lovastúrákra való felkészülésig. Az olvasó megtudhatja, mit kell tennie, ha valami rosszul alakul, és megismerheti képességei fejlesztésének és csiszolásának lehetséges módszereit. A kiváló minőségű színes fényképekkel illusztrált kézikönyv felbecsülhetetlen értékű segédeszköz minden lovas és lószerető ember számára, korra és tapasztalatra való tekintet nélkül.
Vypredané
19,23 €
A 606-os lakosztály
A New York Times négy bestsellerszerzője felfedi a vágy titkait...
J. D. ROBB egy rituális gyilkosság kellős közepébe csöppenti Eve Dallas hadnagyot - és egy állítólagos szemtanú elméjébe, aki semmire sem emlékszik, amivel megmenthetné az életét.
MARY BLAYNEY az örök szerelem szemszögéből mutatja be egy kísértet, egy varázserejű érme és egy szörnyű csalás történetét, ami éveken át elválasztott egymástól két szerelmest.
RUTH RYAN LANGAN főhőse a fagyos hóviharból egy gyönyörű nő szerető karjai közé kerül - hogy aztán a sors kegyetlen fordulata örökre elválassza tőle.
MARY KAY McCOMAS egy anyát és fiát követi a történelem zavaros útvesztőjébe, ahonnan csak egy páratlan varázsló tudja visszajuttatni őket saját világukba - beteljesítve ezzel saját sorsát is.
Vypredané
6,66 €
Hunyadi 2. könyv: Az üstökös lángja
Ezernégyszázharmincegy. Miközben a Magyar Királyságot északon a huszita seregek dúlják, sorra megfutamítva Zsigmond király hadait, délen pedig a török terjeszkedése a Bizánci Császárság végóráit vetíti előre, Hunyadi János uralkodója kíséretében előbb Nürnbergbe, majd Milánóba kénytelen utazni. Zsigmond karnyújtásnyira került áhított céljától, a Német-római Birodalom császári koronájának megszerzésétől, és a birodalmi politikai játszmák részeként a milánói Visconti herceg rendelkezésére bocsátja Hunyadit és csapatát a Velence ellen vívott háborúban. Az ifjú hadvezér Lombardiában is dicsőséget szerez királyának, hamarosan csak Il Cavaliere Nero - a Fekete Lovag - néven emlegetik Itália-szerte. Hunyadi mégsem nyugodt: imádott felesége, Szilágyi Erzsébet a távollétében szüli meg fiukat, Lászlót, és miután Zsigmond Havaselve fejedelmévé teszi a Sárkányos Lovagrend egyik új tagját, Vlad Tepest, egyre nyugtalanítóbb hírek érkeznek Hunyadvárról...
Bán Mór nagyívű történelmiregény-ciklusának második kötete a magyar történelem talán legdicsőbb, s mégis legellentmondásosabb korszakának egyik kulcsfigurája, Hunyadi János életének azt a fél évtizedét dolgozza fel, amelyet Zsigmond király kíséretének tagjaként a Német-római Birodalomban és Itáliában töltött.
A kiterjedt történelmi kutatómunkán alapuló sorozat feleleveníti Hunyadi János életének és a Magyar Királyság XV. századi történelmének sorsfordító pillanatait, egybeszőve az ismert tényeket a néphagyomány elemeivel és az írói képzelettel.
Bán Mór eleven és hiteles képet fest a Zsigmond korabeli Magyarországról. Alakjai nem a történelemkönyvekből előhúzott, idealizált hősök, hanem hús-vér emberek, akik elvitathatatlan erényeik mellett néha a legszörnyűbb bűnök elkövetésétől sem riadtak vissza.
A szerző egyedi hangvételű ciklusa egyszerre kíván tisztelegni a magyar történelmiregény-írás múltja előtt, megőrizve-megújítani annak hagyományát.
Vypredané
12,67 €
Elnöki parancs
W. E. B. Griffin legújabb háborús sorozatában az akciódús cselekmény hátterét napjaink terror elleni küzdelme adja...
Amikor egy Angolából eltérített Boeing 727-esnek nyoma vész, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági ügynökségei nagy lendülettel vetik bele magukat a nyomozásba, de igyekezetük versengésbe fullad. Az elnök, megelégelve a rivalizálást, egy kívülállótól, Carlos Guillermo Castillo őrnagytól kér segítséget. A pilóta - egykori West Point-i kadét, a Sivatagi vihar veteránja - jó érzékkel kutatja fel a tényeket, és sejti meg a mögöttük rejlő valóságot. Titkos afrikai küldetése során könyörtelen ellenségek hátráltatják és váratlan szövetségesek segítik, miközben egy ijesztően szerteágazó összeesküvés nyomait kutatja, melynek végkifejlete, döbben rá Castillo, nagyon-nagyon csúnya lehet - hacsak nem tesz gyorsan valamit...
Vypredané
11,53 €
Egy becsületbeli ügy
1942 októbere. A semleges Argentína partjainak közelében, egy titkos koordinátára náci tengeralattjárók és ügynökök érkeznek, hogy itt találkozzanak egy kis teherhajóval, amely utánpótlást hoz nekik. Az OSS elhatározza, hogy szabotőrei révén kiiktatja az ellátmányt szállító hajót. Azonban az egyik szabotőrnek, egy fiatal tengerészgyalogosnak meg kell vívnia a saját háborúját is: választania kell a kötelesség és a becsület között. Őt jó okkal választották ki erre a feladatra. El kell nyernie a saját vére bizalmát és támogatását. Elindul, hogy megkeresse a nagyhatalmú argentint, "El Coronel"-t, az apját, akivel soha nem találkozott...
Vypredané
11,53 €
A Hajnalcsillag fénye - Hunyadi első könyv
Bán Mór nagyívű történelmi regényciklusának első kötete a magyar történelem talán legdicsőbb, s mégis legellentmondásosabb korszakának egyik kulcsfigurája, Hunyadi János élettörténetét dolgozza fel havasalföldi születésű édesapja gyermekkorától az ifjú Hunyadi házasságkötéséig.
A kiterjedt történelmi kutatómunkán alapuló sorozat feleleveníti Hunyadi János életének és a Magyar Királyság XV. századi történelmének sorsfordító pillanatait, egybeszőve az ismert tényeket a néphagyomány elemeivel és az írói képzelettel.
Bán Mór eleven és hiteles képet fest a Zsigmond korabeli Magyarországról. Alakjai nem a történelemkönyvekből előhúzott, idealizált hősök, hanem hús-vér emberek, akik elvitathatatlan erényeik mellett néha a legszörnyűbb bűnök elkövetésétől sem riadtak vissza.
A szerző egyedi hangvételű ciklusa egyszerre kíván tisztelegni a magyar történelmiregény-írás múltja előtt, megőrizve-megújítani annak hagyományát.
Vypredané
12,67 €















