Greenlight Könyvek

A három elkényeztetett Morgan-testvér, Bob, Jojo és Henry meg akarják kaparintani gazdag és igen szigorú nagybátyjuk, Johann Farlane vagyonát. „Ez kétféleképpen lehetséges. Vagy meghal Farlane, vagy a hatóságok abban a hitben, hogy meghalt, felbontják a végrendeletét, amelyben rokonai vannak feltüntetve mint örökösök. Ők a második módon akarták eltenni nagybácsijukat láb alól.” Így tehát kieszelték a „drót”, azaz a test nélküli gyilkosságot, majd rokonuk eltűnését öngyilkosságnak álcázták. A végrendelet azonban kellemetlen meglepetést tartogatott a három testvér számára, s ennek tetejében még nagybátyjuk teste is előkerült a tengerből. Hogy ezek után miféle megpróbáltatásokon mennek keresztül a testvérek, s kinek a markát üti végül a bácsi vagyona, az olvasó megtudhatja e fordulatos cselekményű könyvből…

Lungaország Afrika térképének egy fehér foltja, melyet még nem gyarmatosított egyetlen nagyhatalom sem, de az angol üzletemberek már megkezdték a terület behálózását. A műveletlen, zsarnok és önfejű iparmágnás, Geoffrey Halley koncessziót/engedélyt kapott a kis ország királyától olaj kutatására. Sir Halley, aki a „vállalatainál vagy a tőzsdén éppúgy keresztülvitte az akaratát, mint otthon, a családi életben”, férjhez akarja adni gyönyörű lányát, Liliant egy milliárdoshoz, Lilian viszont inkább megszökik. Sir Halley Mr. Bronson mesterdetektívet bízza meg azzal, hogy kövesse lányát útja során, és semmiképp se engedje, hogy férjhez menjen, de a detektív véletlen Lilian barátnőjének nyomába szegődik. A cselekmény több szálon fut a továbbiakban: Halley és a gyarmatosítók sokszor véres üzelmei, Lilian az előbbiek miatt sokszor szenvedésekkel teli kalandozásai és szerelme egy katonatiszttel, végül Mr. Bronson Lilianről írt tudósításai.

A vitorlától a csavargőzösig nagy változáson ment át minden, ami a hajózással összefügg, még a tengeri kalandok hőse is. A haladás egyre mélyebb nyomokat hagy környezetünkön. Barátom, egy irodalmi érzékkel megáldott vegyeskereskedő, ezt úgy fejezte ki találóan, hogy „az idő vasfoga elrepül felettünk”. Bizonyos fogalmak lényeges változáson mentek át. A tárgyak külsejét a legellenőrizhetetlenebb szabásminta, az úgynevezett „áramvonal” jellemzi. Az álkulcsos, toprongyos betörőből, gépfegyveres gengszter lett. Hol vannak a jó öreg tengeri farkasok, ifjúsági olvasmányaink zord regényhősei? Hol léteznek ma már a Bounty annyit vitatott lázadói és hol van a bősz kalózkirály? Hát van. Éppen ő e kis regényem egyik főhőse. A kalózkirály, a vén tengeri farkas és bár az idő vasfoga rávéste az áramvonalat, ma is érdekes, figyelemreméltó egyéniség. Nézzük meg, hogy Verne és Jack London regényalakjai óta milyen változáson ment át a halálfejes lobogó rettegett hőse.

A halott felszállt egy autóbuszra, amely zsúfoltan indult a City felé. Johnsonnak hívták a néhai urat, és Mr. Grimm ingatlanforgalmi irodájában dolgozott, mint mérnök. Itt dolgozott a menyasszonya, Edit is, mint Grimm úr titkárnője. Csakhogy Grimm úr is beleszeretett a szép titkárnőbe, és hogy vetélytársától megszabaduljon, fondorlatos tervet eszelt ki… A terv sikerült, a Halál fia bánatában beállt a légióba. Mindenhol ő az első, szinte keresi a halált. Vajon sikerül élve megmenekülnie? Mikor rohamot vezényeltek, elsőnek ugrott ki a fedezék mögül, szuronya egy szakállas arab nyakán szaladt át. Johnsonnak egy lövés átlyukasztotta a kabátját, egy kardvágás lecsúszott a válláról, végighasította a zsebét. Ebből is láthatjuk, hogy a halál nem olyan, mint a jégbehűtött málnaszörp, amit bárki megrendelhet, ha gusztusa és pénze van rá. Azonban a megpróbáltatások és kalandok java még csak ezután kezdődik…

A francia idegenlégió sivatagi erődjében három jó barát romantikus kalandra készül. A titokzatos, gyönyörű szőke lány, Yvonne bátyját akarják felkutatni. A férfi a sivatag kellős közepén lévő büntetőtáborban raboskodik. Ide kell eljutniuk. Kisebb csínytevések után mindhárman bekerülnek a büntetőtranszportba, velük tart marcona tisztjük, Potrien is. A büntetőtábor helyén idilli körülményeket találnak. Nemsokára rájönnek, hogy az egész történet mögött nagyszabású pénzügyi átverés rejlik. Megtalálják Yvonne bátyját, sőt apját is, majd kiderül, hogy álruhában a lány is velük tartott. Megszöknek, hogy a csalást leleplező titkos iratot eljuttassák a hadvezetéshez.

Hallották hírét a Láthatatlan Légiónak? Nem? Akkor bizonyára sohasem jártak még olyan afrikai városban, amelyben helyőrség fekszik. Vagy ha jártak is ilyen városban, talán elkerülték azokat a kedélyes helyeket, ahová a szórakozni és verekedni vágyó szerény málhahordók, munka nélküli erőművészek és kedélyes közlegények járnak, hogy üres óráikat és kötekedő cimboráikat agyonverjék.” Sir Oliver Yollandnek, Denham vicclapba illően tájékozatlan örökös grófjának, ördög tudja, miért, szenvedélye az olajkutatás. Magánhadsereget toboroztat, s nekiindul a Szaharának kissé szedett-vedett légiójával. Számos furcsaság akad a kis sereg körül, így például a talpig fekete egyenruhás, fekete napszemüveges legionáriusok hátizsák helyett kezükben fekete lakktáskát visznek, a sorakozóhoz pedig Aida indulóját fújja az ezüsttrombitás. A menet végén egy gebével vontatott rozoga tiszti konflis halad, a bakon cilinderes parádés kocsis ül, s a tábornok valamilyen rejtélyes oknál fogva egy tűzoltótiszt kimenőruháját viseli. Az olvasó e regényben az Afrikaszerte legendássá vált kísértetlégió kalandjait ismerheti meg, s egyúttal választ kaphat arra a kérdésre is, minek egy szaharai expedícióhoz negyven teniszütő...

Még egy fegyelmezett vezérkari százados is kissé ideges lesz, ha azt hallja, hogy ő minden idők legveszedelmesebb és legagyafúrtabb kémje. Idegessége érthető módon fokozódik, mikor ezért kis híján halálra ítélik. Ezután mi sem természetesebb, mint az, hogy nyugalmas, pihentető helyre vágyik, ahol végre be tudja bizonyítani ártatlanságát. Így kerül a légióba, ahol társai főleg matematikai rejtélyek megoldásával bíbelődnek. Valahányszor valaki meghal közülük, sokat sejtető arccal - mintegy vezényszóra - egy számot mormolnak maguk elé. Hősünk éles logikája azonnal felfedezi, hogy ez a szám mindig eggyel alacsonyabb az előzőnél. Az események menetét csak a különféle elmés - és persze mindenki más számára halálos kimenetelű - büntetések színesítenék, ha a történetben nem szerepelnének nők is. De mert szerepelnek, így lassacskán minden terv felborul, apránként mindenkit elrabolnak, és a gyarmati katonaság - csak amúgy passzióból - harcol egy kicsikét. Mi sem természetesebb, hogy efféle bonyodalmak közepette egy valamikori vezérkari kapitány az események magaslatára hág és nemes egyszerűséggel megmenti Franciaországot. Érthetetlen módon a matematikai feladvány megoldásának dicsőségét átengedi egy valódi titkosszolgálati századosnak, de ez nem akadályozza meg abban, hogy nagyszámú rokonra leljen, és mellékesen leleplezze a valódi kémet. A pokol zsoldosai vérbeli légiós krimi.

A Sárga Garnizon! Olyasféle legenda a légióban, mint a brazíliai őserdőben ma is létező brontosaurusok meséje, vagy a híres „terra incognita”, amely Ausztrália felfedezéséig annyi hajós fantáziáját izgatta. Ha megőrül egy légionista és beleveti magát, mint ámokfutó a sivatagba, azt mondják: „elment a Sárga Garnizonba”. A sivatag homokja sárga. Az elenyészett katona csontja fehér. Öreg bakák tudni vélik, hogy valahol a sivatag legmélyén igenis létezik a Sárga Garnizon! Csodálatos város a sivatagban, szökött légionisták alapították, királyuk egy őrült amerikai milliomos, aki állandóan fejleszti ezt a titkos várost. Van ott minden: pálinka, rádió, gyönyörű, fiatal nők, villanyvilágítás és bagó dosztig, csak nehéz eljutni oda. A legtöbb légionista nevet rajta, tudja, hogy mese. Ugyan miféle élet fakadhatna a sivatagból?

A Duna-parti nagyon előkelő Trombita-szálló portása ijedtében megdermedt. Tizenöt éve áll itt, ebben az aranygombos kabátban, a kocsifelhajtó előtt, de ilyen még nem volt! Buda felől egy mentőautó jön, szabályszerű szirénázással, majd elkanyarodik a hídfőnél, megáll a Trombita-szálló előtt, a mentőautóból egy nagyon szép, fiatal hölgy száll ki, azt mondja a mentőorvosnak, hogy várjon, a sofőrnek odaad valami pénzt, és egyenesen besiet a főkapun. Értsük jól meg a portást: Itt már állt meg olyan Rolls-Royce autó, amiből az egész világon csak egy darab volt, és külön az utasa számára készült. Itt már stoppolt tizenkét cilinderes Maybach kocsi úgy, hogy egyetlen sárgömbnek látszott az egész. Ide már megérkezett a nyolcvanas években egy bohém angol trónörökös, élő leányfejekkel díszített batáron, és jött valaki Perzsiából tizenhét autóval egyszerre. De mentőkocsin még nem érkezett vendég a Trombita-szállóba. Ez a vendég kicsit sántikál, turistaruhában van, különben igen szép, barna nő, és ügyet sem vet a portásra.

Az olvasók talán még jól emlékeznek a Balmoral nevű cirkálóra, amely egy ceyloni kikötőből szőrén-szárán eltűnik, hogy azután Radzeer név alatt, Piszkos Fred kapitányi vezérlete mellett dicső tetteket hajtson végre. A Radzeer cirkáló viszont ebben a mostani kötetben újra eltűnik, de eltűnik az André de Rémieux nevű hajó is, amely furcsa ,,kirándulókat" visz a Csütörtök-szigetek egyikére. Nos, nem azért hívják Piszkos Fredet az ,,óceán miniszterelnökének", hogy békés cethalászás közben ne jusson ideje az eltűnt hajók ,,megkerítésére". Az akcióban nagy szerpet kap Fülig Jimmy és a kékszakállú Wagner úr is, akik ezen alkalommal a Vakapád nevű bárka fedélzetén jeleskednek.

„Tom felemelkedve a nyeregben előredőlt, hogy megkönnyítse a terhet, amely így eloszlik a ló hátán, és vágtatott az életéért! Ugyanígy menekült valamikor az apja... Mint valami róka a körben, vérszomjas embervadászok félkaréjában... Egy golyó súrolta a vállát... Az ő lova gyorsabb, de elvágták az útját a szabad mezők felé! Egyre közelebb szorul a hegyekhez... Csak a revolvere itt lenne! Gyáva gazemberek!... Ebben a pillanatban kibújt a hold a felhők mögül és csodálatos látványt világított meg... Mintha az égből hullott volna le, hatalmas fehér kancán, kelet felől, messze, egy kísértetiesen vágtató indián tűnt fel, szinte beleveszve az ezüstös fényben úszó látóhatárba! A Nevada szelleme!”

Jim Hogan, az életfogytiglanra ítélt dartmoori fegyenc végrendeletében egymillió font sterling értékű, dió nagyságú gyémántot hagyományoz Miss Emily Westonra, az ifjú londoni bölcsészhallgatóra, aki egyetlen látogatója volt börtönévei során Emilynek „csupán” meg kell találnia a tizenöt évvel korábban készült Buddha-szobrocskát, amelyben a gyémánt rejtőzik. Nem lesz nehéz, alig pár darab készült belőle, és mind itt van valahol a Földön. A végrendelet tartalmát azonban mások is megismerték…

Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte el, Noah Bertinus professzortól, akinek ezt a kitüntetést Stockholmban, néhány nappal előbb, a svéd király nyújtotta át, de végre is a kákán csomót keresők nem számítanak; a lényeg a fő: hogy Gorcsev Iván igenis huszonegy éves korában elnyerte a Nobel-díjat. Ezután a képbe kerül egy autó, melynek alváza aranyból készült, és egy dilettáns sofőr, aki a szó szoros értelmében tűzön-vízen száguldozik ezzel a csodálatos géppel. A szokásos személycserék, eltűnt és visszatérő holttestek és ájultak, feje tetejére állított, de szellemes ötletek halmaza adja a regényt. A tizennégy karátos autó Rejtő Jenő ponyvaparódiái közül az egyik legszellemesebb és legszórakoztatóbb.

A egész hajón a legtisztességesebb ember Biry, a zsebtolvaj volt. Igazán nem mondanám, ha másképpen lenne, de valóságos mintaképéül szolgálhatott volna a tisztességes úriembernek. Már előre sejtem, hogy kétkedve fogadják ezt az állításomat, mert ha valaki polgári foglalkozására nézve zsebmetsző, avval szemben az emberek hajlamosak arra, hogy téves előítéletek alapján mondjanak véleményt róla. Határozottan állítom, hogy a Joinville gőzösön Biry, a zsebtolvaj, a legtisztességesebb úriember volt és ezek után ne higyjék, hogy a Joinville gőzös kalózhajó volt. Sőt, ellenkezőleg, ez a hajó a francia köztársaság tulajdona volt és utasai egytől-egyig állami szolgálatban állottak. Ugyanis a Joinville a gyarmati hadsereg harmadik számú személyhajója volt, amely Északafrika, Madagaszkár és Indokina között bonyolította le a legénységi utánpótlás forgalmát. Én nem állítom, hogy a hajó nem volt piszkos, hogy a hajó nem volt életveszélyesen ócska, nem mondom, hogy az emberek nem éltek benne tűrhetetlenül összepréselve, mint az aszaltszilva, egyáltalán nem mondok erről a hajóról semmit, ami megtisztelő lehet egy óceánjáróra nézve, de azt el kell ismerni róla, hogy nagyobb rend volt rajta, mint a Cunard legelőkelőbb hajóján. Elsősorban itt nem fecsegtek egész nap hülyeségeket az amerikai túristák, itt nem ájuldoztak jobbra és balra kitűnő társaságbeli nők a legkisebb hullámverésre, itt a matrózokat nem kergették az idegösszeomlás felé munkájukat bámuló, kérdezgető utasok, nem ültek egész nap az uszodában és nem táncoltak a zuhanyok alatt. Itt a hullámverést csúnya szavakkal lehordták, nem voltak hölgyek és az utasok semmire sem voltak kíváncsiak, uszodába pedig nem jártak, amire a legnyomósabb okuk az volt, hogy a hajóhoz egyáltalán nem tartozott uszoda. Zuhany sem. A hajó legszervesebb tartozéka és legfontosabb része az őrmester volt. Ez az őrmester nem tekintette hivatala legfőbb kellékének a tapintatot és az udvariasságot. Sűrűn káromkodott. Olykor rúgott. A katonák azonban meg voltak vele elégedve. Egy tizedik évét szolgáló légionista, bizonyos Tonton azt mondta, örüljenek, hogy nem harap. Kész szerencse. Neki ugyanis volt egy őrmestere, aki már harapott le fület. Ahhoz képest ez a José típusa a nyájas katonának.   Most talán már elfogadhatóbb lesz az az állításom, hogy Biry volt a hajón a legtisztességesebb ember. Egy zsebtolvajnál rendkívüli jellemre mutat az, ha bajtársias érzülettel lop. Biry például vásárolt a kantinban egy rossz süteményt, hogy közben néhány doboz cigarettát lopjon, egy üveg pálinkát, két-három darab sajtot és más apróságokat, azután az általa "dug&aacu

A megdönthetetlen erkölcsi tanulságot már a mű első lapjain leszögezi az elbeszélő (aki a költői szépségű Csülök névre hallgat, ha akar): jóérzésű ember ne menjen lopni az anyja névnapján, mert hamarosan a légióban találja magát. Ott pedig Potrien őrmester furcsa felfogása teszi igen nehézzé a szabad mozgást. Ez azonban nem akadályozhatja meg hősünket és kedves barátait, Senki Alfonzot és Tuskó Hopkinst, hogy részt vegyenek a kormányzó estélyén, és beleártsák magukat egy eltűnt expedíció és egy halálra ítélt kapitány sorsának bonyodalmaiba. - A könyv a Rejtő rajongók széles táborának ajánlható.

"- Nagyon helyes, hogy a tetemet már előkészítették a boncoláshoz. Örülök, hogy végre rend van a kórházban. Fogjunk hozzá, uraim. A lelet szerint ez itt egy negyvenöt év körüli, anaemiás egyén, causa mortalis: előrehaladott atrophia… A kórboncnok felemelte kését, lehúzta a leplet, ám ekkor legnagyobb csodálkozására a halott felült, és mutatóujját figyelmeztetően kinyújtva, így szólt: – Pardon, a boncolás előtti illem előírja, hogy bemutatkozzam. A tanár szigorúan összevonta szemöldökét, és a meghökkent kórházi szolgára nézett. – Marcel! Hogy kerül ide egy jól nevelt női hulla a középkorúnak jelzett, negyvenöt év körüli egyén helyére? Uraim! – És az orvosokhoz fordult, választ sem várva: – Iménti kijelentésemet visszavonom: a kórházban még sincs rend. (…)"Persze hogy esküvővel végződik majd a történet, mert a szerelem sötét verem (különösen ha letakarják és ráülnek) és mert Rejtő a tündérmesék világának sajátos környezetbe ültetett változatát teremti meg itt is ahol az alvilág kétes figurái egytől egyig úriemberek, a koldusról többnyire kiderül, hogy álruhás koronaherceg, és ahol végül a szerelmesek mindig egymásra találnak.