Greenlight Könyvek strana 9 z 10

Benedek Elek népmesegyűjtőnk vallomása szerint a magyar népmeséket a merész képzelet, a kifogyhatatlan humor, az egészséges észjárás és az elmés ötletek teszik művészileg tökéletessé. A mesék felejthetetlen élményt nyújtanak a gyerekek számára a népies szófordulatoknak és a képzeletet megmozgató történeteknek köszönhetően.

A XX. ?század elején egy csodálatos fantáziával és íráskészséggel megáldott fiatal nő került a budapesti Moravcsik-féle elmeklinikára. Akkortájt végezte ott éppen klinikai gyakorlatait dr. Brenner József fiatal orvos, Csáth Géza néven országos hírű novellista és zenekritikus. Rendkívül sokoldalú tehetség: zenél és zenét szerez, felfedező értékű zenekritikát ír, ráérez a legújabb festészeti ízlésre, s úttörője a novellaműfajnak. Akármibe fog, mindig és mindenben megelőzi kora gondolkodását, ízlését, műveltségét. Így van ez orvostudományi munkásságával is. A nagy tekintélyű, de konzervatív iskolát képviselő Moravcsik professzor égisze alatt a szakmában még igazán sehol el nem ismert freudi módszereket alkalmazza betege pszichés védelmi mechanizmusainak föltárásában, megismerésébe. A korszak magyar tudományosságát a teljes nyitottság jellemezte az új törekvések iránt. Még a konzervatív Moravcsik és orvosgárdája is eltűrte, sőt segítette kezdő orvosa freudista kísérleteit. Egy zseniális adottságokkal rendelkező elmebeteg, egy zseniális fiatal orvos és lélekbúvár író, valamint egy minden újra fogékony tudományos környezet szerencsés találkozása eredményeképpen született meg Az elmebetegségek pszichikus mechanizmusa.Ez a munka azonban nemcsak tudománytörténeti jelentőségű. A laikus számára is rendkívüli olvasmányélmény. Nemcsak azért, mert A. G. naplóföljegyzései, pszichéje védelmére kialakított szimbólumai szépírói értékűek, hanem azért is, mert Csáth Géza a tudós pontosságával s a finom érzékenységű szépíró beleérző képességével deríti föl A. G. lelkivilágának legtitkosabb zugait.

Az ember esendő voltán, szabadságot, levegőt szomjazó vágyán mereng Oscar Wilde ebben az örökbecsű költeményben. A bűn idegen az embertől, még ha elkövette is: a gaztett pillanata s a büntetés is – ellentmond az ember lényegének. S míg a halálra ítélt bűnös esendő, elpazarolt emberségét siratja, vágyai egy jobb világ felé szállnak, melyből eltűnik majd a bűn, és így elmarad majd a megtorlás keserves, gyászos processzusa is.

„… ő a választottak, a legnagyobbak közé tartozott” – írta Tóth Árpádról Kosztolányi. – „Debrecenből érkezett, a grammatikák, a verseskönyvek, a magyar színművészet ősi földjéről, s természetes folytatója Csokonai Vitéz Mihály és Arany János művészetének. Szavainkból új mákonyt szűrt, bódító írt a mi legfájóbb sebünkre. Andalító költő, makulátlan művész. Egységes világ tárul elénk könyveiből, lágy, meghitt szemlélet, s ez olvasztja eggyé sorait, melyeknek végén halkan, fájdalmasan jajgatnak gyönyörű, mintegy véget-sose-érő rímei. Lágyságában azonban semmi finnyásság. Nevükön nevezte ő a dolgokat, a »setét dolgokat«, melyeket »szeretett«, képzőművészeti pontossággal írta le az előrebukó fejet, vagy a terpedő kezet, a kidagadó ereivel. A keret mindig valószerű, úgyhogy finomsága az ellentét erejénél fogva annál erősebben szökken ki. Ezért olyan emberi és megindító, s ezért halhatatlan.”

Az ?Im-ígyen szóla Zarathustra (1883) a filozófiatörténészek szerint szerzője kevésbé kidolgozott, nem elsőrangú fontosságú művei közé tartozik. Nem így vélekednek róla az irodalmárok, akik a költő Nietzsche egyik legjobb művének tartják. A nem filozófus Nietzsche-olvasóknak pedig mindenkor a legnépszerűbb, legkedvesebb olvasmánya volt. Műfajilag a nagy világköltemények, emberiség-költemények közé tartozik, állandó utalással, finom, művészi rájátszással a Bibliára. Cselekménye, története úgyszólván nincs. A szerző – alakmása, alteregója, a perzsa vallásalapító, Zarathustra maszkjában – próféciáit mondja el benne, hol tömören megfogalmazott aforizmák, hol prózai ditirambusok, hol ritmizált prózájú himnuszok, hol példabeszédek formájában (szerepel benne szabadvers is, a műfaj világviszonylatban legkiemelkedőbb darabjai közül). E próféciák értelmét, irányultságát mindmáig vitatják. Sokan a legreakciósabb, prefasiszta elméletek megnyilvánulását vélik kiolvasni belőlük (Zarathustra az Übermenschet, a felsőbbrendű embert jövendöli, hirdeti meg bennük); mások a pozitivista értékválság, az ontológiaellenes, afilozofikus polgári „józan ész” ellen meghirdetett legnagyobb lázadás, az emberi integritás, nembeli szabadság irányába tett „felkelés” halhatatlan dokumentumának tekintik. A mű irodalomtörténeti, filozófiai és esztétikai szempontból alapvető jelentőségű.

Én költő vagyok, de nem kell dicsőség, ne ünnepelje bennem senki hősét, ily ünneplést én Istenre hagyok.Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb. Versem azé, ki szívem versbe kérte és nekem elég a barátság érte.

A ?Színek és évek egy öregedő asszony, egy hajdani dzsentrilány emlékezésének foglalata. Az egymásba hullámzó emlékek azonban áttörik az idő határait, élővé teszik a múlt példázatát, s egybemosnak történetet, lírát és kommentárt. A regény hősnője – sorsával egyszerre példázza a régi asszonyi élet csendes pusztulását és a süppedő világ erkölcsét, melyet Kaffka Margit gyalázatos tisztességnek nevez. Az az életforma, mely megszabja Pórtelky Magda gondolkodásának, vágyainak és lehetőségeinek határát, a nő számára egyetlen utat hagy: a házasságot. Magda is ősei módjára, megyei ember feleségeként akarja életét berendezni. Amikor azonban egy tragikus véletlen megfosztja férjétől, szembetalálja magát a megváltozott világgal, amely szinte kálváriát járat vele. Második házasságát már azzal a meggondolással kezdi, hogy számára nincs más megoldás, mint egy új férj. Látszólag megint megkapaszkodik tehát, pedig élete süllyedése valójában most kezdődik el. Az emlékvilág falai lassan leomlanak, és durván láthatóvá lesz az élősdi és kiszolgáltatott asszony alakja.

Ennek az isteni gyermekembernek forradalom volt az érzése, az érzéke, a látása, a hallása, az öröme, a bánata, a szeretete, a gyűlölete, a szenvedélye, a lelkesedése, a csüggedése, az önbizalma, a magasztalása, az ócsárlása – s még a magyarán jól odasózott káromkodása is. Forradalom volt – a ríme, a mértéke, a kötött vagy kötetlen, minden egyes sora, s forradalom, a magyar társadalmat megváltó forradalom, még a szavainak szilaj egymásutánja is, amelyet az ő költészetének minden eddigi törvényt megdöntő, új törvényei tartanak féken s hajtanak a sorvégeken túl, hol a kecsesen, hol méltóságosan, hol fenyegetően, hol hízelgően, de mindig a meleg és eleven idomok hajlékonyságával az egyik verssorból a másikba át. – Hatvany Lajos

Pósa Lajos a kiváló mesemondó és meseíró hozzáértő kézzel szerkesztett kisebb-nagyobb terjedelmű könyveket az ifjúság számára. Könyvei, válogatásai számtalan kiadást megéltek és több nemzedék is olvasta azokat. Meséiből kiderül, hogy "öreg korára is kisgyermek maradt, de ő volt a legokosabb és legkedvesebb kisgyermek Magyarországon".  Jelen válogatása, a " A Világszép Nádszál kisasszony " is egy ilyen gyöngyszem, amit szeretettel ajánlunk Olvasóink számára.

Pósa Lajos a kiváló mesemondó és meseíró hozzáértő kézzel szerkesztett kisebb-nagyobb terjedelmű könyveket az ifjúság számára. Könyvei, válogatásai számtalan kiadást megéltek és több nemzedék is olvasta azokat. Meséiből kiderül, hogy "öreg korára is kisgyermek maradt, de ő volt a legokosabb és legkedvesebb kisgyermek Magyarországon".  Jelen válogatása, a "Nagyapó meséskönyve" is egy ilyen gyöngyszem, amit szeretettel ajánlunk Olvasóink számára.

Pósa Lajos a kiváló mesemondó és meseíró hozzáértő kézzel szerkesztett kisebb-nagyobb terjedelmű könyveket az ifjúság számára. Könyvei, válogatásai számtalan kiadást megéltek és több nemzedék is olvasta azokat. Meséiből kiderül, hogy "öreg korára is kisgyermek maradt, de ő volt a legokosabb és legkedvesebb kisgyermek Magyarországon".  Jelen válogatása, a "Nagyapó meséskönyve" is egy ilyen gyöngyszem, amit szeretettel ajánlunk Olvasóink számára.

Pósa Lajos a kiváló mesemondó és meseíró hozzáértő kézzel szerkesztett kisebb-nagyobb terjedelmű könyveket az ifjúság számára. Könyvei, válogatásai számtalan kiadást megéltek és több nemzedék is olvasta azokat. Meséiből kiderül, hogy "öreg korára is kisgyermek maradt, de ő volt a legokosabb és legkedvesebb kisgyermek Magyarországon".  Jelen válogatása, a " Pósa bácsi mesekönyve " is egy ilyen gyöngyszem, amit szeretettel ajánlunk Olvasóink számára.

Vitéz Szilágyi Lajossal Budán, tízemeletes bérház tizedik emeletén beszélgetünk az életéről, a magyar sorsról. A lakás tele életmű maradványokkal, albumok, a színészet relikviái, a vitézi élet dokumentumainak töredékei. Sietősen váltjuk a szót, gondolnunk kell gyorsan fogyóé letünkre, erre az egyetlen, nagy kalandra. Kiterítjük a magunkkal cipelt magyar történelmet. Néha meg is könnyezzük. – Neked hol kezdődött a nagy kaland, Lajos bátyám? – Az én életemnek tulajdonképpen 1943 a kezdete, mert akkor tettem előadóművészi vizsgát a Magyar Királyi Színművészeti Kamaránál, akkor avatott Horthy vitézzé, és akkor kerültem a Szegedi Színház tagjai sorába, mint ösztöndíjas színész. Várományosként avattak vitézzé, ez annyit jelentett, hogy az édesapám I. világháborús érdeme alapján rám, mint elsőszülött fiára kiterjesztették ezt a címet. Egy évvel később magam is rászolgáltam, mert (Szegedről vonultam be katonai szolgálatra, és) kitűnőre minősített katona lettem. – Harcoltál a felszabadítók ellen? Akkor szépen megjutalmaztak – mondom nem kis iróniával. – Tulajdonképpen 1945. január 18-ig harcoltam a szovjet hadsereg ellen, és utána két fogságból sikerült megszöknöm, úgy hogy Budapestről nem tudtak elvinni. Elfogtak kétszer az oroszok, először január 26-án, de sikerült megszöknöm, azt hiszem, február kilencedikén. Budapesten különböző centrumokba gyűjtötték össze a csoportokat, akiket foglyul ejtettek, köztük rengeteg olyan ember is volt, aki soha életében nem volt katona. Először az Alsóerdő-sor utcai biliárd terembe vittek, ahonnan sikerült megszöknöm, majd ismét elfogtak és a Szondi sörözőbe vittek, ahol több fogolytársammal együtt, éjjel-nappal az oda érkező lőszeres kocsikról hordtuk a lőszert le és fel. Szerencsémre a gimnáziumban az atlétikai versenyeken 100 méteres síkfutásban 11,7 másodpercet futottam, amely abban az időben kitűnő eredménynek számított, hiszen Csányi Gyurka – a későbbi olimpikon – 1941-ben az ifjúsági bajnokságot 11,5-ös eredménnyel nyerte meg. A gyorsaságomnak köszönhető, hogy egyik alkalommal sem tudtak Gödöllőre vagy Ceglédre, a nagyobb gyűjtőtáborokba vinni. Megúsztam ezt a részét a háborúnak, de február 28-án letartóztatott az ÁVÓ, akkori nevén Politikai Rendészeti Osztály, és az Andrássy út 60-ba vittek. Ott másfél hónapig voltam, rettenetes körülmények között. Vérhast kaptam. – Akkor éppen kiket kínoztak Péter Gábor legényei? – Zadravecz püspök úrral együtt voltam, Muráti Lilivel és férjével, Vaszary Gáborral. Muráti Lilit korábban személyesen nem ismertem. Orlai Csepi is ott volt, a híres Csepi zenekarnak a dirigense, aki kitűnő dobos is volt. Borzasztóan megkínozták, de annyira megkínozták, hogy utána évekig kezelésre szorult. Megverték a kezeit. Úgy neveztük az őrséget, hogy debreceni gyász-magyarok, mert fekete ruhába öltöztetett fiatal parasztgyerekek voltak, akiknek beadták azt, hogy ezek fasiszták, ezek tették tönkre az országot. Szóval, szabvány mese volt már akkor is. – Vertek benneteket? – Volt olyan nap, hogy hat-nyolc halottat vittem fel a kiskocsira, egy négy-kerekű, emberek által vontatott kiskocsira. Félig az agyonverés, félig pedig a vérhas aratott közöttünk. Tele voltunk tetűvel. Férfiak, nők vegyesen feküdtünk a Csengeri utca és az Andrássy út által 3 határolt pincében, összezsúfolva, mint a heringek. Nem tudom azóta sem elfelejteni, pedig ennek már 56 éve, annyi kegyetlenséget láttam ott. 1945. április elején bűntény hiányában helyeztek szabadlábra. 1949-ig, úgy gondoltam, hogy azért volt ez a rettenetes kegyetlenség, mert a nyomozók – akiknek többsége zsidó volt – így bosszulták meg az előzőleg családjukat ért fájdalmakat, bántalmakat, ezért ütötték, verték és kínozták a nekik kiszolgáltatott fogva tartottakat. A kínzások következtében sokan meghaltak. Az is megtörtént, hogy valakit kidobtak az ablakon, de azt terjesztették, hogy az illető az „igazságszolgáltatás el

Sz. Lukács Imre – Isten akaratából – megalkotta e könyvet, s így megállapíthatjuk, hogy nem csak jó újságíró, író, hanem megállja a helyét a versírásban, költészetben is. Erről tanúskodnak az ez év elején és az 1958-ban külföldön írt versei is. Költészetét titok övezte, soha nem beszélt róla. Először tavasszal jelentkezett versekkel. Öt éve tartó betegsége hatására szívet-lelket szorongató búcsúzó verseket írt, amiket átadott nekem megőrzés végett. Ezeket családja sem láthatta. Akkor még egyikünk sem tudta, hogy a kabátom belső zsebében titkon őrzött versekből színvonalas, tanulságos verseskönyv lesz. Istenünk ebben is segített – legtökéletesebb rendezőként -, hiszen az új versekkel egyidejűleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából előkerültek, megérkeztek a szerző 50 évvel korábban – 1958-ban – nyugaton írt versei, amiket az akkori hatalom begyűjtött. Az előkerült verseket a szerző és kedves családja sírva olvasták el. Megható pillanatokat éltem át én is, mint a család jóban-rosszban kitartó barátja. Így már nem volt nehéz az előkerült versekből egy csokorra valót kiválogatni és könyvformába rendezni. A könyv színvonalát növelik Kovács Krisztián csodálatos grafikái, amelyek harmonikusan kapcsolódnak a versekhez. Kortársamnak, barátomnak, Sz. Lukács Imrének köszönettel adózom, hogy bábáskodhattam e könyv összeállításánál, és hogy megismerhettük az ifjú- és időskori költészetét. Isten és a szerző között – a betegség kapcsán – pozitív kapcsolat jött létre és ez érződik verseinek megírásánál is. Csodálatos önvallomást ír le a „Zárszó” alatt a borító hátsó oldalán. Kevés embernek adatik meg Isten ezen ajándéka, mellyel a szenvedésünket csökkenti és erőt ad hitünk megvallásához. Tisztelt Olvasó! Jó egészséget kívánok Önnek! Örülök, hogy kézbe vette a könyvet, melynek elolvasása után –valószínű – Ön is keresni fogja Istenünkkel a kapcsolatot. Úgy legyen! Szeged, 2007. augusztus 4. v. Szilágyi Árpád József a Magyar Kultúra Lovagja

A szegedi újságíró a rendszerváltozás előtt számos szociográfiai értékű riportkönyvet, regényt írt. Már akkor Tábor a pusztán (1985) című könyvében megörökítette az ötvenes évek internálótáboraiban szenvedők sorsát. Ezt most alaposan kibővítve, további sorsdrámákkal kiegészítve tárja az olvasó elé, hiteles tudósítását a kitelepítettekről, a táborévekről. Könyve fontos tanúbizonyság a felejtés ellen. Részlet:A kocsik a kockaköves országútra gördültek, felzúgtak a motorok, s az éjszakai csendet megtörte a lázas buzgalom. A kutyák vadul felugattak. A kövesúton trappolni kezdtek a lovak, s a patkócsattogások, a szekérzörgések és a feltúrázó, köhögő motorok szétrázták az éjszaka idilljét.Az államvédelmisek és a rendőrök körbefogták a falut, megszállták a kijelölt utcákat, zörgették a rolettákat, ablakokat, feszítették az ajtókat, a kapukat. Az öreg gyógyszerész, Józsa Bálint kapuján is irtón dörömböltek. Álmosan kapta magára köntösét, felgyújtotta a villanyt, az udvarit is, s érthetetlen dünnyögéssel nyitogatta az ajtókat, az utcai kapuhoz ballagott, ahonnan hangokat hallott.Már megint sürgős eset, csak nem a végét járja valaki? – gondolta ásítás közben.– El se szenderedtem, máris ugranom kell, de minek ekkora felhajtás, hogy megsüketülni?A kémlelőnyíláson motozott, majd félig kábán az álmosságtól megszólalt.– Mit akarnak?– Maga Józsa Bálint?– Igen, kérem, de ez nem indok arra, hogy az éjszaka kellős közepén kizörgessenek az ágyból. Megtudhatnám végre, minek zavarnak?– Kaput kinyitni, vagy betörjük!Az öreg rosszat sejtve eltolva a reteszt, nem mert ellenkezni a szigorú, parancsoló hanggal. Egy fekete képű őrmester lépett hozzá, dőlt belőle a pálinkaszag és az arcába ordította:– Vegye tudomásul, hogy ki van telepítve! Ezt írja alá!..   

A regény kihallgatási jegyzőkönyvekre emlékeztető bekezdéseiben a főváros és több vidéki helyszín forradalmi eseményei, személyiségei is megelevenednek. Mindeközben betekintést nyerhetünk a hazai és nemzetközi politika kulisszái mögé is, ahol szövevényes paktumokkal nyúlnak át a kisemberek – a „Szívem Imrék” – feje fölött, akik még nem tudhatták, hogy a forradalom „az árulások története is, amelyben több a tégla, mint valamennyi építkezésen”. Kádár János szerepéről egységesebb kép él, a mai köztudatban, de hogy áruló volt-e Nagy Imre és Maléter Pál, s hogy kik és miért árulták el őket is, azt minden olvasó eldöntheti maga, miután végigolvasta Szívem Imre történetét, aki akaratán kívül „a legtisztább magyar forradalom és szabadságharc hőse és árulója lett…