Greenlight Könyvek strana 8 z 10

“Curzon úr tulajdonképpen nem sikkasztott. Ha egész precízen akarnám jellemezni a helyzetet, akkor azt mondanám, hogy ez a szelíd, gyenge egyéniségű ember egyedül maradt húszezer dollárral, és a pénz kihasználva az őrizetlen pillanatot, elsikkasztotta a takarékpénztár egyik képviselőjét. “ A szürke ausztrál kispolgárt - aki cseppet sem regényhősnek való, így nevezzük inkább a regény gyávájának - a körülmények, a becsülete, húszezer elszabadult, bűnre éhes dollár, valamint saját esernyőjének könnyelműsége elindították egy úton, amely merőlegesen eltért életének addigi irányától… A regényből megtudhatja az olvasó, miféle bonyodalmak adódhatnak abból, ha a tetőtől talpig tisztességes Curzon úr szélhámosnak áll, s mi történik, ha edzett kalandorokkal (és kalandornővel) hozza őt össze a sors...

Kopjáss ?István egy nap arra ébred, hogy megválasztották Zsarátnok főügyészének. Kultúrtanácsnokként – más szóval utolsó senkiként – dolgozott addig a városházán, s most, hogy a jó szerencséje és a forgandó véletlen ilyen magas pozícióba juttatta, minden szebbnek tetszik körülötte: egyszeriben a felesége is vonzó szépasszonnyá válik, a városban mindenki előre köszön és gratulál neki, s kínban született frázisát – hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon – mélyenszántó bölcsességként ismételgeti boldog- boldogtalan. Kopjáss, ez a se okos, se buta, de a maga módján tisztességes és idealista gondolkodású ember nagy reményekkel vág neki új munkájának: a törvényesség őre lesz a városban, s kitartó munkával – ha a polgároknak mindig elmondják, mire költik a pénzüket – talán még azt is el lehet érni, hogy a magyar ember szívesen fizesse az adót, s önzetlen örömmel szemlélje a köz boldogulását. A hatalom édességét azonban hamarosan megkeserítik az innen-onnan előbukkanó rokonok, akik most mind Kopjáss pénzét s befolyását lesik, s még inkább az új főügyész előtt lassanként feltáruló igazság: a kéz-kezet-mos panamázások kibogozhatatlan szövedéke. Móricz először 1930-ban, majd átdolgozott formában 1932-ben megjelent regénye azóta klasszikus példázattá vált, amely örökérvényűen mutatja be a hatalom mámorát s az aljasító körülmények közé került egyszerű ember vergődését. Bár a Rokonok csak egy pillanatkép az 1920-as évek végének Magyarországáról, a kórképet ma is hátborzongatóan pontosnak érezhetjük. Kötetünkben a regény mellett a belőle készült színpadi művet is közöljük: a komor hangulatot Móricz itt derűs elemek sokaságával oldja fel, s a regényben sodró realizmussal ábrázolt gondolatot itt pörgő, komikus jelenetekkel, lenyűgöző dramaturgiai profizmussal közvetíti, bizonyítva, hogy a színpadi műfajnak is újító, nagy mestere volt.

Sír (a) feliratKi itt nyugtalankodik csendesen,Író volt és elköltözött az élők sorába.Halt harminchárom évig, élt néhány napot,S ha gondolkozott, csak álmodottNéhány lapot. S mikor kinevették:Azt hittem, hogy kacagtatott.Most itt fekszik e nehézTemetői hant alatt,Zöld koponyáján kiüt a csiraÉs azt álmodja, hogy él.Szegény. Béke hangjaira!Ámen.(Rejtő Jenő)Az utolsó szó jogán c. posztumusz novellás kötet Rejtő Jenő életművének egyetlen olyan alkotása, ahol az író neve mellett nem szerepel az annyira jellegzetes (P. Howard) név is. Ezekből a novellákból az az író szól az olvasókhoz, aki saját maga által költött sírfelirata szerint: "Halt harminchat évig, élt néhány napot / S ha gondolkozott, csak álmodott / Néhány lapot..."Ez a kötet tartalmazza tehát azt a "néhány lapot", amelyet Rejtő Jenő "néhány napig" tartó életében álmodott; csak ezeknek az írásoknak ismeretében lehetséges kellő tisztelettel adózni az író emléke előtt, aki az igazi alkotók alázatával képes volt arra, hogy emberi-társadalmi viszonylatokban oly fontos mondanivalóit, "álmait" álnév mögött, és olyan formába burkolva tárja az olvasók elé, amelyről az akkori kultúrpolitika hajlandó volt egy ideig tudomást nem venni.

1. Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.2. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.3. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.4. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.5. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.6. És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől.7. Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn.8. És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.9. És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn.10. És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.11. Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn.12. Hajta tehát a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.13. És lőn este és lőn reggel, harmadik nap.14. És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.15. És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lőn.16. Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.17. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;18. És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó.19. És lőn este és lőn reggel, negyedik nap.20. És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.21. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.22. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék

„Az éjszakai hideg épp olyan fedetlenül talált, mint a nappali forróság. Élet, világ, morál, szív és értelem, mint egy öntudathasadás a jó és rossz között, régen leváltak a lelkemről: csak el ebből a pokolból: ez volt az egész szótáram, ha égtem, ha öltem, ha tovább vánszorogtam…” Az El a pokolból! című kisregény Rejtő kevéssé ismert műveinek egyike. Főhőse Fred Hartmann, Európa váltósúlyú bokszbajnoka, más nevén a Német Pampák Vad Bikája hamisítatlan rejtői figura, aki a Szidi Bel-Abeszben állomásozó francia légiósok táborából, vagyis a pokolból eszének és erejének köszönhetően végül sikeresen elmenekül.

A 22 éves sorbonne-i diák, báró Szirmay Sándor, aki egy gazdag mágnáscsalád sarja, „az úgynevezett semmittevőkhöz tartozott és a maga nemében tökéletes típusa volt ennek az emberfajtának”. Egy nap azonban sorsfordító, nagy horderejű esemény történt vele: ásított! Az emberi természetnek e látszólag jelentétkelen megnyilvánulása sok-sok ember sorsában rendkívüli változásokat idézett elő. Sándor élete fenekestül felfordul, s az olvasó nyomon követheti kalandjait: belecsöppen a munka és a szerencsejáték világába, meggátol egy összeesküvést,  s életében először igazán szerelmes lesz...

Kosztolányi Dezső legismertebb írásai közé tartoznak az Esti Kornél-novellák: „Emlékezetem nem oly régi, mint barátságunk… – írja Kosztolányi Esti Kornél alakjáról. – Mióta az eszemet tudom, közel volt hozzám. Mindig előttem vagy mögöttem, mindig mellettem, vagy ellenem. Imástam vagy utáltam. Közönyös sosem voltam iránta.” Esti Kornél figurája a húszas évek közepén született, aztán egyre nagyobb szerepet kapott Kosztolányi novelláiban, sőt verseibe is belopózott. Ki ez az Esti Kornél, Kosztolányi novelláinak e halhatatlan hőse? A költő alteregója, jobbik vagy rosszabbik énje, akinek alakját megteremtve önmagáról vall: fordulatos, játékos, költői elbeszéléseiben Kosztolányi az emberi élet fonákságait írja meg, mély lírával.

Négy légionárius létrehozta a Rendes Fiúk Tervkiviteli RT-t, melynek alaptőkéje Puskin Mária Gottfried (sőt: Iván), “egy jóindulatú, feltűnően hosszúarcú, negyven év körüli polgár, mélabús szemmel, pamacsszerű, sötétbarna angol bajusszal, talpig marcona légionárius... és a fején fekete nemezkalap! Ezen felül egy szarukeretes pápaszemet is viselt.” A társasághoz csatlakozik egy vadember és egy gőgös, élemedett kecske is. Céljuk, hogy Puskin, a megrögzött civil becsületrendet szerezzen, anyagi javakhoz juttatva valamennyiüket. Így veszi kezdetét a szerelmi- és kémtörténetek elemeit is felvonultató szaharai kaland.

Lungaország Afrika térképének egy fehér foltja, melyet még nem gyarmatosított egyetlen nagyhatalom sem, de az angol üzletemberek már megkezdték a terület behálózását. A műveletlen, zsarnok és önfejű iparmágnás, Geoffrey Halley koncessziót/engedélyt kapott a kis ország királyától olaj kutatására. Sir Halley, aki a „vállalatainál vagy a tőzsdén éppúgy keresztülvitte az akaratát, mint otthon, a családi életben”, férjhez akarja adni gyönyörű lányát, Liliant egy milliárdoshoz, Lilian viszont inkább megszökik. Sir Halley Mr. Bronson mesterdetektívet bízza meg azzal, hogy kövesse lányát útja során, és semmiképp se engedje, hogy férjhez menjen, de a detektív véletlen Lilian barátnőjének nyomába szegődik. A cselekmény több szálon fut a továbbiakban: Halley és a gyarmatosítók sokszor véres üzelmei, Lilian az előbbiek miatt sokszor szenvedésekkel teli kalandozásai és szerelme egy katonatiszttel, végül Mr. Bronson Lilianről írt tudósításai.

Az ?Édes Anna, bár remekmű voltát alig valaki vonta csak kétségbe, a szokásosnál is összetettebb problematikát kínál. A krisztinavárosi kis cselédlány története, aki a kommün után kerül a magas rangú, méltóságos Vizy család szolgálatába, aki mintacseléddé válik, szinte-szinte már a cselédlány ideáljává, akiről megindul a legendaképződés, kilenc hónapi tökéletes szolgálat után brutális módon meggyilkolja gazdáit. A regény egyszerre és egységben nyújtja a kommün és az ellenforradalom, a fehérterror és a vörösterror rajzát, a rendszerváltás egy történeti, de általánosítható modelljét, az úr-cseléd viszony aprólékos, megható bensőségességű rajzát, a kiszolgáltatottság anatómiáját, az egyéniség kiüresedésének, a „géppé válásnak” pszichológiai és mélypszichológiai analízisét, a „keresztény kurzus” mélyreható bírálatát, egy tartózkodóan szkeptikus történelemszemléletet, az action gratuite Gide által „felfedezett” módszerének világirodalmilag is példátlanul magas szintű megvalósítását és elmélyítését, valamint feledhetetlen, „élő” figurák csodálatos galériáját, élén a magyar irodalom egyik, esettségében is legvonzóbb, legmeghatóbb nőalakjával, a címszereplővel.

"Horn a Vörös Liliomot nézte, olyan döbbenten, hogy nem tudott szólni.Mit bámulsz?! rivallt rá a nő. Hallottad? Tudod azt a titkot, amiért ez az egész ország fegyverben áll. Megfogtad a szerencsét úgy, ahogy százezer ember közül egynek, ha sikerül az életben: Eredj, használd ki. Ne mondj semmit, ne ígérj semmit. Ha úgy érzed, hogy vissza akarsz menni a hazádba, mint gazdag ember, nem köt hozzám semmi. Eredj nyugodtan, és felejts el. Hála ne kössön hozzám.Akár szerencsésen, akár szerencsétlenül, mindenképpen visszatérek hozzád, Lys, mert szeretlek... De valamiről megfeledkeztél. Nekem van öt barátom, akikkel jóban-rosszban szövetséget kötöttünk. És ha megoszthattuk a légionistaélet nyomorúságát, akkor meg kell osztanom velük a pénzt és a dicsőséget is.Őrült vagy! sziszegte a nő. Mi közöd ezekhez a gazemberekhez. Akármelyik közülük szó nélkül zsebre vágná az egész szerencsét, és fütyülne rád.Ezt nem hiszem, Lys. De a titok a tied. Ha nem akarod, hogy beavassam a barátaimat, hallgatni fogok, és elfelejtem, amit ez az arab sátán mesélt.A Vörös Liliom hosszan nézett Horn arcába. Azután bólintott.Igen... Ő is ezt mondta volna... Éppen ilyen bolond, becsületes gyerek volt. Juste, comhoe tu es... Menj és mondd el nekik. A többieket nem ismerem, Rastignac és Thillmann ravasz, vakmerő emberek, ne félj, ők majd tudják, hogy kell ezt a legjobban csinálni. De egy kikötésem van:én vagyok a hetedik. Neked egyedül odaajándékoztam volna az egészet. De most már nem tudom, hogy mi lesz veled... és az övéké ne legyen egy rész... Ne beszélj! Nem ismered Afrikát, nem ismered a légionistát, ma az életét is feláldozza a barátjáért, és holnap, ha ideges vagy megbolondul, leüt egy csajka főzelékért. Tudni akarok mindent! Érted? Heten vagyunk a titokhoz. Csókolj meg!... A próféta óvjon..."

„Az elveszett cirkáló” közmegbecsülést kiérdemelt kapitánya, Piszkos Fred ebben a kötetben új oldaláról mutatkozik be: érző szívű atyaként, aki a maga módján mindent elkövet, hogy isten kegyelméből trónörökössé lett fiát az uralkodói székbe segítse. Közben megismerjük Fülig Jimmyt is, aki bár Piszkos Frednek régi ellenlábasa, ez alkalommal úgy is mint szépíró, úgy is mint „beugró” trónörökös-herceg, Fred kapitány malmára hajtja a vizet, pedig szíve szerint csak kedves csontnyelű kését keresi, amit véletlenül mindig valaki hátában felejt.”

A francia idegenlégió sivatagi erődjében három jó barát romantikus kalandra készül. A titokzatos, gyönyörű szőke lány, Yvonne bátyját akarják felkutatni. A férfi a sivatag kellős közepén lévő büntetőtáborban raboskodik. Ide kell eljutniuk. Kisebb csínytevések után mindhárman bekerülnek a büntetőtranszportba, velük tart marcona tisztjük, Potrien is. A büntetőtábor helyén idilli körülményeket találnak. Nemsokára rájönnek, hogy az egész történet mögött nagyszabású pénzügyi átverés rejlik. Megtalálják Yvonne bátyját, sőt apját is, majd kiderül, hogy álruhában a lány is velük tartott. Megszöknek, hogy a csalást leleplező titkos iratot eljuttassák a hadvezetéshez.

Swift ?Gulliver-je, (az első teljes Gulliver magyarul) 1914-ben jelent meg. Karinthy, a fordító, munkája végeztével sem tudott elszakadni kedves hősétől és kedves írója stílusától: testére szabott ruhaként ölti magára a swifti formát, hogy a parodizált paródia kétszeresen személytelen stílusának védőrétege mögül a legszemélyesebbről valljon – a világ fölötti kétségbeeséséről. Az Utazás Faremidóba, „Gulliver ötödik útja” 1916-ban jelent meg. Keserűsége is méltó a Swiftéhez: a háború iszonyata közepette az emberiség teljes pusztulása reményként rémlik fel benne. A háborút gyűlölő Karinthy, hogy racionalista meggyőződését átmenthesse, az ember biológiai létét utasítja el. Végleges pesszimizmusában ez az optimizmus mozzanata: hit a ráció érvényében. A világűr után Gulliver következő útja, az utolsó, a tengermély birodalmába vezet. A világűr után Gulliver következő útja, az utolsó, a tengermély birodalmába vezet. „Hatodik” útirajza, a Capillária (1921) több annál, aminek tartani szokták: a strindbergi nőszemlélet fantasztikussá növő újrafogalmazásánál, Capillária oihái az ember öngyötrő erőfeszítéséről mondanak ítéletet. Arról, hogy az ember az élet homályos céljaiért, meghatározhatatlan javaiért feláldozza magát az életet. De a gúnyos ítéleten is átsüt a meggyőződés, hogy mégis az erőfeszítés adja az élet pátoszát. A Capillária a kétnemű ember kettős igazságát hirdeti: ez a lezárhatatlan belső vita hozza létre dinamikáját, líráját, amely minduntalan önmagát kifigurázó humorba vált.

Agadesznél némi meglepetésben volt része a légiónak. Egy expedicióval találkoztak. És ez volt a legfurcsább expediciók egyike a világon. A tevehajcsárok és néger szolgák naphosszat a hasukon feküdtek és aludtak, mindenki akkor kelt fel, amikor akart, abból evett és annyit, amiből és amennyit megkivánt, az öszvérek száma aszerint váltakozott, hogy az expedició hajcsárai milyen sikerrel loptak új állatokat azok helyett, amelyeket tőlük hajtottak el, senki sem parancsolt senkinek, mindenki ordított mindenkivel és a táborozás formációja annyira nem emlékeztetett semmiféle hasonló pihenőállomásra, hogy a kapitány, midőn messzelátójával megpillantotta azt a szabálytalan, furcsa foltot, amit öszvérek, emberek és sátrak egymás hegyén-hátán alkottak, meglepetten szólt hátra az őrmesternek: „Mondja csak, mon chef, mi az istencsudája lehet az az izé ottan?”

Jim Hawkins es el hijo del dueño de una posada llamada “Almirante Benbow”, a la que un día acude para alojarse un hombre muy peculiar que canta tonadillas marineras y se hace llamar capitán. Este señor le pide a Jim que le avise si se acerca un hombre con una sola pierna. A cambio de vigilar, el hombre le da una paga cada mes. Pero Jim no ve a ningún hombre con una sola pierna, sino que fue un hombre seboso el primero que se acercó a la posada preguntando por él. Más tarde un ciego llamado Pew pregunta por el capitán, que al parecer se llama Billy Bones. Billy muere a causa de un ataque de apoplejía poco después de que el doctor le salve la vida una vez por la misma causa de su muerte. Jim descubre que el capitán era un bucanero y los otros dos lo buscaban. El y su madre abren su baúl y encuentran un fajo de papeles y dinero de muchos países. Entonces el chico se reúne con el doctor Livesey y el caballero y abren el paquete, hallando un mapa que conduce a un legendario tesoro. Deciden embarcar en un barco y salir hacia la isla, no sin antes haber reunido una buena tripulación en Bristol, buscada por el cocinero; que asegura que son de fiar. Una noche; navegando a bordo de "La Hispaniola", Jim escucha a John Silver el Largo, el cocinero de a bordo, hablar de un motín con los tripulantes que el encontró.