Greenlight Könyvek strana 4 z 10

William Shakespeare egyik legnagyobb műve a Macbeth, a hatalomvágytól megszállott gyenge ember drámája. Macbethnek egyszer azt jövendölik, hogy király lesz. Felesége ösztönzésére és segítségével, hogy beteljesedjék a jóslat, álmában megölik a náluk vendégeskedő királyt. Tettüket a leitatott őrökre fogják, akiknek nincs is idejük tiltakozásra a hamis vád ellen, mert Macbeth szörnyű „felindultságában” megöli őket. A hatalmat, a rangot azonban nem tudják élvezni…

A ?Quo vadis Nero félelmetes uralkodása idején játszódik. Egy csodálatos szerelem története bontakozik ki a regény lapjain: Vinicus a gazdag patrícius, beleszeret Lygiába, aki királylányból lett római rabnővé. A lány Plautuis házában él. Plautius felesége Pomponia, már keresztény, s keresztény Lygia is. Nero udvarába hívatja a lányt, s Viniciusnak ajándékozza. Lygia szereti Viniciust, mégis megszökik tőle. A férfi úgy érzi, mindenáron vissza kell szereznie Lygiát. De boldog lehet-e egymással ez a két, olyannyira különböző ember a keresztényüldözés korában? Megérthetik-e egymást? Hiszen mindketten mást tartanak fontosnak az életben, a boldogság s a szerelem sem jelenti számukra ugyanazt. Az ő személyükben megtestesülő kettősség jellemzi azt a világot, azt a kort, melyben élnek. Róma Nero eszeveszett dorbézolásaitól hangos, ember ember után esik áldozatul gyilkos tébolyának. Az új eszme hívei katakombákban bújkálnak, cirkuszok porondján halnak mártirhalált, de a kivégzettek helyébe mindegyre újak lépnek, mert megérett az idő a változásra, s a történelem parancsát nem semmisíthetik meg az égő Róma lángjai sem.

A ?Kincskereső kisködmön Móra gyermekek számára írt művészi önéletrajza. Fény-árnyék váltakozása, világosság harca a sötéttel, látszólagos idillek, a mélyükön meghúzódó tragédiákkal; Móra varázsos művének témája végső soron az emberi élet. Hősies küzdelem ez a lét: naponként megújuló harc a szegénység és annak talaján fakadó szomorúság ellen. Az immár klasszikussá vált történet gyermekhőse a kis Gergő, akinek világra csodálkozó töprengései, majd tapasztalással felhős tekintetét álombeli tünemények, tündérek, nagy képességű vajákos (kuruzslással, jóslással foglalkozó) öregek vagy gyöngéd és bölcs szülők éppúgy őrzik és irányítják, mint az élet szigorú törvényeire figyelmeztető kudarcok és új látásokra sarkaló csalódások. Elsősorban azonban szüleinek állít emléket az író ezekben a kedves elbeszélésekben, akik jószívű, becsületes, de nagyon szegény emberek, és szeretettel, játékossággal igyekeznek ellensúlyozni a nagy nyomort. Édesanyja a befagyott ablakon tanítja meg írni-olvasni, édesapja pedig varázsködmönt készít fiának, de a benne lévő tündér csak akkor szolgálja gazdáját, ha nem vét a tisztesség ellen. Az apja korai halála után Gergő sorsa még nehezebbre fordul. Elkerül a szülői háztól, ismerkedik az élettel és az emberekkel. Lassan megtanulja, hogy vannak önző, gonosz emberek, akiktől óvakodni kell, de vannak becsületesek is, akikre számíthat az élet nehéz pillanataiban. Apjától kapott tanítása végigkíséri az életét: ködmön tündére csak addig melegít, amíg becsületes a gazdája. A Nyilas Misit óvó anyai intelem, a „Légy jó mindhalálig!” csendül fel Móra regényében is. Mellette tesznek hitet egész életükkel vagy vallanak csupán egy-egy gesztussal a feledhetetlen figurák: a látszólag gonoszkodó öreg bűbájos maszkjában botorkáló, nyomorék unokájáért aggódó Küsmödi, a munkában megrokkant, törékeny kis varrónő, az ezüstgyűszűről álmodó Tündérke, Titulász doktor, a szegények orvosa és a szülők. Márton szűcsöt a fia elsiratja, gyermekfejjel eltemeti, de örökségét megőrzi, s megérti a kimondatlan tanítást, hogy a varázstündér, amely az életet széppé és boldoggá teszi, a becsület és a szeretet.

Nem ?túlságosan gazdag drámairodalmunknak világirodalmi mércével mérve is kiemelkedő csúcsa, szinte egyszeri csodája a Bánk bán. Az író által papírra vetett sorsok – dráma esetében – előadás után kiáltanak. A mű bemutatása aztán visszahat az újabb alkotói szándékra és tettre. Ezért van, hogy a drámairodalom virágzása vagy éppen folytonossága a kor levegőjén és problémáin túl a színházi világ és a közönség nélkül aligha képzelhető el. Ahogy bő regénytermés olvasók nélkül nem lehetséges. Egy-egy mű igen, de a műfaj meghatározó jelenléte nem. Katona József (1791-1830), a kecskeméti takácsmester fia, a pesti jogi egyetemre fölkerülve a színházi világ vonzásába került. Nem a jogi pálya, a színpad, az írás volt számára elsődleges. Amikor évekkel később megkeseredve visszatért szülővárosába, a hivatalnoki lét vált elsődlegessé: gyakorlatilag fölhagyott az irodalmi munkássággal. A színház szerelmese, mint egy drámai hós a némaságot választotta, hogy aztán korai, örök némaságával az utókorra testálja varázspálcáját, a magyar irodalom gyöngyszemét, a Bánk bánt. Az ismert, de igazán nem elismert Katona József írói nagysága csupán halála után hosszú évekkel vált egyértelművé. Kétségtelen, hogy fő művéhez méltó és minőségben hasonlatos alkotás nem került ki tolla alól. Ám számos, nem csupán az irodalmi és színházi élet szempontjából, hanem önnön írói világa és fejlődése miatt is fontos mű alkotója, Igen sok, a korban divatos német darabot ültetett át magyarra; több mint tíz saját drámát írt. Katona minden sora összefüggésben van a Bánk bánnal. Olyan értelemben legalábbis, hogy minden műve mögött egy érdekes és súlyos személyiség rejlik. A drámafró nem tud önmagánál, személyisége lehetőségénél súlyosabb alakot teremteni! Bánk tehát Katona és Katona Bánk.

Az Isteni színjáték (Divina Commedia), melyhez az utókor illesztette az isteni jelzőt, enciklopedikus jellegű remekmű. A száz énekből álló alkotásban Dante Vergilius társaságában végigjárja és megismeri a Poklot, a Purgatóriumot és a Paradicsomot, s végül üdvözül örök szerelme, Beatrice révén. Útja során, akikkel találkozik – az utókor nagyjaitól kortársaiig –, azokról véleményt formál, ítélkezik, mégpedig a keresztény erkölcstan alapján! Az „emberélet útjának felén” eltévedt költő az utazások közben egyértelmű szigorúsággal ítélkezik. Ez Dante és a katolicizmus szemlélete. A mű monumentalitása egy szemlélet teljes kibontásán és megmutatásán túl a művészi megformálás erejében és szépségében rejlik.

Kicsoda ?Szindbád, az álmok vizén hajózó legendás hajós, akinek édes-bús hazudozásait „hitetlen mosollyal és elámult szívvel” hallgatta mindazon „százhét nő, aki viszontszerette”, kicsoda ez a folytonosan úton lévő, lányszöktető, a halálból is visszatérő és átváltozni tudó gavallér, aki, ha kell, fésű egy kacér asszony hajában, vagy ájtatos olvasó az ábrándos apáca kezében, garabonciás, vagy züllő dzsentri, magyar Casanova, vagy a költészet maga, amelynek varázsában felfénylenek a megkopott utcák és elkopott szívek, s hatására borba mártott ujjak írják az imádott nő nevét a kávéházak asztalának márványlapjára? Kicsoda ez a különös, több száz évet megélt bolyongó, aki „mindent szeretett, ami hazugság, illúzió, elképzelés, regény” és mégis „mindenért hiába rajongott, amit életében elérni óhajtott… hisz még százhétnél több volt azoknak a nőknek a száma, akik Szindbád ábrándvilágában piros karikákon hintáztak?” Immáron hatvan éve tűnődteti el olvasóit, s hódít meg új és új olvasógenerációkat, újból és újból megajándékozva őket a nosztalgikus álomvilágon is átsütő, elpusztíthatatlan életörömével életszeretetével. 

Gonosz ?napom volt az nekem, folytatá, a melyen először vetettem a szememet Akhmet kalmárra s hallottam hírét a nábob kincsének, a mely eddig még mindenkire átkot hozott, a ki tulajdonosának vallotta magát. Az egyiket meggyilkolták, a másiknak örökös rettegésben telt az élete, nekem pedig holtig való rabságot jelentett…

Shakspere életében Julius Caesarnak egyetlen kiadása sem jelent meg; a népszerű darabot a színészek gondosan megóvták a könyvárusi üzérkedéstől. Először az 1623-ban, tehát a költő halála után, látott napvilágot. Származási idejére nézve hiányzanak a tételes adatok; de a munka benső ismertető jeleiből ítélve legnagyobb valószínűséggel 1596–1600 közé lehet tenni, abba az időszakba, melyben a költő tevékenységének legmagasabb fokán állott, s melyből IV. Henrik, Hamlet, Othello s más remekművei származnak.

„Bátky egy karosszékbe vetette magát és megpróbált módszeresen gondolkozni. Mit csináljon Madelonnal? Esetleg a Kensington Múzeumnak ajándékozza, ott sok kitömött kutya látható. De humánus szíve tiltakozott ez ellen a terv ellen. Nevelje fel és igyekezzék összebarátkozni vele? Az emberi akarat néha csodákat tesz.”

Radnóti az emberi helytállás és kitartás erkölcsi, irodalmi példája. Korai verseiben az életöröm és a természetélmény tükröződik. Többszöri munkaszolgálatosként mindvégig megmaradtak költészetében a természet és a szerelem képei, ám ezt is elpusztítja a háború, s csupán az élni akarás viszi tovább az elgyötört lelket, testet. Eszméi, értékei kifejezésére leginkább a vergiliusi ecloga forma felelt meg. Ikrek hava című írását 1940-ben adta ki, mely a Napló a gyermekkorról alcímet viseli. Válogatta: Ferencz Győző. A szöveggondozás Réz Pál munkája.

Victor Hugo hatalmas korfestő regénye éles tiltakozást fejez ki a kialakuló polgári társadalom szembeszökő bűneivel szemben. A széles koncepciójú műben az író művészete egész erejével harcol az igazságszolgáltatás merevsége és túlzásai, a munkások és munkásnők elnyomorodása ellen, védelmébe veszi az elhagyott gyermekek ügyét. De nemcsak a felületi bajokat látja, hanem kora társadalmának igazságtalanságra épült alapjait is támadja és a forradalmi harcok dicsőségét hirdeti. A gazdagon burjánzó mese minden korok olvasóját magával ragadja. A romantikus Victor Hugo itt igen sokszor a legtisztább realista eszközökhöz is nyúl, s e mű egy ellentmondásos korszak egyik legkiválóbb alakjának maradandó értékű munkája.

Az ?író azt mutatja meg, hogyan torzul el torz viszonyok közepette minden emberi érzés. Katánghy Menyus alakját először egy karcolatban hívta életre, s képviselővé válásáig írta meg hősének pályáját. Két évvel később A körtvélyesi csíny címmel újabb választási „cselfogását” örökítette meg. A két elbeszélést csak később fogta egy kötetbe azonos címmel: Két választás Magyarországon. A hangsúly a jellemrajzon van: maga a cselekmény elhasznált, jellegtelen, hírlapokból szedett, esetleg Dickenstől kölcsönzött motívumokból épült. Katánghy feudális úri előítéletekkel élve akar felülmaradni a másfajta törvényekhez igazodó polgári világban is, s így törvényszerűen lesz parazitává, az élet hamisjátékosává. Főhősének jellemét, egyéniségét rajzolva Mikszáth itt egyértelmű ítéletet nem mondott. Stílusában legfőbb ellentmondása tükröződött. Jól látta a kiegyezés úri társadalom elposványosodott életét, de jövőt idéző társadalmi eszmények híján némi legyintő cinizmus is belopakodott művészetébe; vállat vonó egykedvűségre késztette a tehetetlenség érzése.

Swift ?Gulliver-je, (az első teljes Gulliver magyarul) 1914-ben jelent meg. Karinthy, a fordító, munkája végeztével sem tudott elszakadni kedves hősétől és kedves írója stílusától: testére szabott ruhaként ölti magára a swifti formát, hogy a parodizált paródia kétszeresen személytelen stílusának védőrétege mögül a legszemélyesebbről valljon – a világ fölötti kétségbeeséséről. Az Utazás Faremidóba, „Gulliver ötödik útja” 1916-ban jelent meg. Keserűsége is méltó a Swiftéhez: a háború iszonyata közepette az emberiség teljes pusztulása reményként rémlik fel benne. A háborút gyűlölő Karinthy, hogy racionalista meggyőződését átmenthesse, az ember biológiai létét utasítja el. Végleges pesszimizmusában ez az optimizmus mozzanata: hit a ráció érvényében. A világűr után Gulliver következő útja, az utolsó, a tengermély birodalmába vezet.

A fordulatos, eseményekben gazdag regény főhőse Lestyák Mihály, kecskeméti főbíró, aki olyan tervet eszel ki, mellyel megvédheti szeretett városát, Kecskemétet ellenségeitől. Elsősorban a törököktől, de a portyázó tatároktól, sőt a császári katonaságtól is. Varázserejű köntöst szerez a szultántól… a többit pedig elárulja ez a kis mikszáthi remekmű, amely több iskolában kötelező, vagy ajánlott olvasmány.

Claudio első pillantásra szerelemre gyúl a bájos Hero iránt – aztán első szóra elhiszi róla a legképtelenebb rágalmakat. Szerelem és intrika, politikai cselszövény és pergő nyelvű szócsatározás teszi mozgalmassá Leonato tisztes házának életét – hogy aztán a tragédia küszöbén minden bonyodalom elsimuljon, és a két szerelmespár vígjátékba illő módon találjon egymásra.

Életében ?kevesen méltányolták ezt a különös-kalandos életű, zárkózott írót. Maga is csak arra számított, hogy majd ennek a regényének a megjelenése után ötven esztendő múlva, 1880-ban lesz része megértésben és elismertetésben. Jóslata beteljesedett, sőt Stendhal, a művész és az ember ma érdekesebb és népszerűbb, mint valaha. Palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a – korunktól sem idegen -kettősség teszi, hogy ez az éles szemű katonatiszt és precíz tisztviselő, szenvedélyes-olaszos műkedvelő és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de egyszersmind kívülről szemléli, és művészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét. A Vörös és fekete többszörös szín-jelképrendszere azt fejezi ki, hogy a XIX. századelő Franciaországában az egyszerű ember gyereke csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett, de a vörös és fekete, a rulett két színe, azt is felidézi, hogy minden ilyen vakmerő törekvés mögött egy szerencsejáték kockázata borong.