Greenlight Könyvek strana 3 z 10

Emma Bovary nyomorúságos kalandjai a tragédia szférájába emelkednek, mégpedig azért, mert egy közömbös, segítségre képtelen, vigaszt nem nyújtó világtól körülvéve, neki magának kellene a hitvány anyagból a gazdag és ritka értéket lepárolnia. És bele is fog a vállalkozásba, tudatlanul, vezető nélkül, nemes szórakozás híján, s kiszolgáltatva a tudatában kavargó természetes és mesterséges ösztönzőknek – hogy szükségszerűen csúfos kudarcot valljon vele; olyan kudarcot azonban, amely a következő fordulatban lehetővé tette, hogy Flaubert a legtalálóbban, a legtökéletesebben előadott történetet kerekítse ki belőle.

A ?Színek és évek egy öregedő asszony, egy hajdani dzsentrilány emlékezésének foglalata. Az egymásba hullámzó emlékek azonban áttörik az idő határait, élővé teszik a múlt példázatát, s egybemosnak történetet, lírát és kommentárt. A regény hősnője – sorsával egyszerre példázza a régi asszonyi élet csendes pusztulását és a süppedő világ erkölcsét, melyet Kaffka Margit gyalázatos tisztességnek nevez. Az az életforma, mely megszabja Pórtelky Magda gondolkodásának, vágyainak és lehetőségeinek határát, a nő számára egyetlen utat hagy: a házasságot. Magda is ősei módjára, megyei ember feleségeként akarja életét berendezni. Amikor azonban egy tragikus véletlen megfosztja férjétől, szembetalálja magát a megváltozott világgal, amely szinte kálváriát járat vele. Második házasságát már azzal a meggondolással kezdi, hogy számára nincs más megoldás, mint egy új férj. Látszólag megint megkapaszkodik tehát, pedig élete süllyedése valójában most kezdődik el. Az emlékvilág falai lassan leomlanak, és durván láthatóvá lesz az élősdi és kiszolgáltatott asszony alakja.

Pósa Lajos a kiváló mesemondó és meseíró hozzáértő kézzel szerkesztett kisebb-nagyobb terjedelmű könyveket az ifjúság számára. Könyvei, válogatásai számtalan kiadást megéltek és több nemzedék is olvasta azokat. Meséiből kiderül, hogy "öreg korára is kisgyermek maradt, de ő volt a legokosabb és legkedvesebb kisgyermek Magyarországon".  Jelen válogatása, a "Nagyapó meséskönyve" is egy ilyen gyöngyszem, amit szeretettel ajánlunk Olvasóink számára.

La Fontaine mint aesopusi állatmesék írója él a magyar köztudatban, mint kedves, szellemes, de kissé gyermeteg meseíró, s nehezen értik meg, hogy a franciák miért tartják irodalmuk legnagyobb alakjának. A kétnyelvű kiadás célja az volt, hogy közelebb vigye a magyar olvasót La Fontaine megértéséhez és értékeléséhez. A tragikus sorsú Radnóti Miklós gazdag hangszerelésű, formahű fordításai révén felfedezte La Fontaineben a költőt, a formaművészt, a bűbájos lírikust és az emberi társadalom egyik legszellemesebb szatíra-íróját. Egy nagy költő legszebb műveit kapjuk e kötetben, hozzá mindenképp méltó fordításban.

Kedves Adél, azt az egyet akarom még, ismét, de utoljára, így írásban is kijelenteni, hogy én Maga ellen soha árulást el nem követtem. Ezt bátran magam és mindenki előtt vallom, holott érzem, hogy nevetséges vagyok, mindegy. Magát szeretem, becsülöm jobban, mint hat év alatt bármikor is. Minden jóságára, a Magáéra és hozzátartozóiéra is végtelen hálával emlékezem. Emberfölötti módon igyekeztem a rossz idegeimmel, bomlottságommal is, hogy ezt demonstráljam. Azt is bátran vallom be, hogy a sikertelenségnek én vagyok az oka. Igaz, hogy Maga beteg, izguló, kiszámíthatatlanul érzékeny. De ha például három év előtt lett volna ilyen, én kibírtam volna. Kutyakötelességem is lett volna a végső tűrőképességemig el nem felejteni, hogy micsoda Maga nekem. De most már sajnos elértem oda, hogy bizonyos izgalmak kiforgatnak teljesen magamból. Még idegenek bántása is majdnem megőrjít, s a maga bántásai még ezerszeresebben fájnak. Részletdolgokról, kicsinyes pörtémáinkról nem írok. Én igenis, ma is, mindig mindenki előtt úgy viselkedtem, hogy nincs, akivel magát fölcserélhetném. Mint kis dokumentum - önmagam számára csupán - hogy még Párisban leszek, senkivel nem fogok még levélben se érintkezni. Ha az volnék, aminek Maga indulatrohamaiban hisz, én volnék a legboldogabb. De - sajnos - mindabból, amivel Maga gyanúsított, semmi se igaz. Sajnos, Maga nekem nem volt jó sorsom, holott az akart lenni. Bár vesztem volna Nagyváradon, bár ne csináltam volna meg, amire Maga biztatott, ezt a hatéves kálváriát. Odaadtam semmiért erőmet, butaságomat, életkedvemet. Mindezzel ostobául, de mai kínjaim nélkül élhettem vagy pusztulhattam volna. S a legrettenetesebb az, hogy ma kevésbé tudom Magát kitörülni az életemből, lelkemből, mint a hat év alatt bármikor. Annál - sajnos - okosabb vagyok, mintsem Magát mondjam a fátumomnak. A fátum utolért volna mindenképpen, de úgy történt, hogy a Maga személyében kívánt végigverni. Akármi akárhol s akármilyen hamar történnék velem - még magamon kívül se - okolom csak Magát. Viszont én is elvárom, hogy több irgalommal és belátással gondoljon reám. Rettenetes érzéseim vannak, a helyzetem is az, de nem tehetek semmiről, jöjjön, ami jön. Dodótól és Bertától személyesen sikerül talán búcsúznom. Kezeit szeretettel, nagyon csókolja Ady

Ki ne őrizné legszebb gyerekkori emlékei között Csipkerózsa tündérszép történetét, melyben csak akkor ébredhet fel álmából a száz éve alvó királykisasszony, hogyha a szépséges herceg áttöri a vadrózsákból fonódott, pókhálókból szövődött rengeteget, és csókjával kelti életre szerelmesét?Ki ne aggódott volna gyermekkorában Hófehérke sorsáért, akit még a törpék gyöngéd szeretete sem óvott meg a gonosz királyné ármányától?A rablótanyát elfoglaló állatok, a libapásztorrá varázsolt királykisasszony, a sárkánnyal küzdő bátor ifjú, a mindenkinél eszesebb Hüvelyk Matyi, a palackból kiszabadult szellem, meséink legkedvesebb alakjai kelnek életre ebben a mesekönyvben.

A ?Kincskereső kisködmön Móra gyermekek számára írt művészi önéletrajza. Fény-árnyék váltakozása, világosság harca a sötéttel, látszólagos idillek, a mélyükön meghúzódó tragédiákkal; Móra varázsos művének témája végső soron az emberi élet. Hősies küzdelem ez a lét: naponként megújuló harc a szegénység és annak talaján fakadó szomorúság ellen. Az immár klasszikussá vált történet gyermekhőse a kis Gergő, akinek világra csodálkozó töprengései, majd tapasztalással felhős tekintetét álombeli tünemények, tündérek, nagy képességű vajákos (kuruzslással, jóslással foglalkozó) öregek vagy gyöngéd és bölcs szülők éppúgy őrzik és irányítják, mint az élet szigorú törvényeire figyelmeztető kudarcok és új látásokra sarkaló csalódások. Elsősorban azonban szüleinek állít emléket az író ezekben a kedves elbeszélésekben, akik jószívű, becsületes, de nagyon szegény emberek, és szeretettel, játékossággal igyekeznek ellensúlyozni a nagy nyomort. Édesanyja a befagyott ablakon tanítja meg írni-olvasni, édesapja pedig varázsködmönt készít fiának, de a benne lévő tündér csak akkor szolgálja gazdáját, ha nem vét a tisztesség ellen. Az apja korai halála után Gergő sorsa még nehezebbre fordul. Elkerül a szülői háztól, ismerkedik az élettel és az emberekkel. Lassan megtanulja, hogy vannak önző, gonosz emberek, akiktől óvakodni kell, de vannak becsületesek is, akikre számíthat az élet nehéz pillanataiban. Apjától kapott tanítása végigkíséri az életét: ködmön tündére csak addig melegít, amíg becsületes a gazdája. A Nyilas Misit óvó anyai intelem, a „Légy jó mindhalálig!” csendül fel Móra regényében is. Mellette tesznek hitet egész életükkel vagy vallanak csupán egy-egy gesztussal a feledhetetlen figurák: a látszólag gonoszkodó öreg bűbájos maszkjában botorkáló, nyomorék unokájáért aggódó Küsmödi, a munkában megrokkant, törékeny kis varrónő, az ezüstgyűszűről álmodó Tündérke, Titulász doktor, a szegények orvosa és a szülők. Márton szűcsöt a fia elsiratja, gyermekfejjel eltemeti, de örökségét megőrzi, s megérti a kimondatlan tanítást, hogy a varázstündér, amely az életet széppé és boldoggá teszi, a becsület és a szeretet.

Nem ?túlságosan gazdag drámairodalmunknak világirodalmi mércével mérve is kiemelkedő csúcsa, szinte egyszeri csodája a Bánk bán. Az író által papírra vetett sorsok – dráma esetében – előadás után kiáltanak. A mű bemutatása aztán visszahat az újabb alkotói szándékra és tettre. Ezért van, hogy a drámairodalom virágzása vagy éppen folytonossága a kor levegőjén és problémáin túl a színházi világ és a közönség nélkül aligha képzelhető el. Ahogy bő regénytermés olvasók nélkül nem lehetséges. Egy-egy mű igen, de a műfaj meghatározó jelenléte nem. Katona József (1791-1830), a kecskeméti takácsmester fia, a pesti jogi egyetemre fölkerülve a színházi világ vonzásába került. Nem a jogi pálya, a színpad, az írás volt számára elsődleges. Amikor évekkel később megkeseredve visszatért szülővárosába, a hivatalnoki lét vált elsődlegessé: gyakorlatilag fölhagyott az irodalmi munkássággal. A színház szerelmese, mint egy drámai hós a némaságot választotta, hogy aztán korai, örök némaságával az utókorra testálja varázspálcáját, a magyar irodalom gyöngyszemét, a Bánk bánt. Az ismert, de igazán nem elismert Katona József írói nagysága csupán halála után hosszú évekkel vált egyértelművé. Kétségtelen, hogy fő művéhez méltó és minőségben hasonlatos alkotás nem került ki tolla alól. Ám számos, nem csupán az irodalmi és színházi élet szempontjából, hanem önnön írói világa és fejlődése miatt is fontos mű alkotója, Igen sok, a korban divatos német darabot ültetett át magyarra; több mint tíz saját drámát írt. Katona minden sora összefüggésben van a Bánk bánnal. Olyan értelemben legalábbis, hogy minden műve mögött egy érdekes és súlyos személyiség rejlik. A drámafró nem tud önmagánál, személyisége lehetőségénél súlyosabb alakot teremteni! Bánk tehát Katona és Katona Bánk.

Az Isteni színjáték (Divina Commedia), melyhez az utókor illesztette az isteni jelzőt, enciklopedikus jellegű remekmű. A száz énekből álló alkotásban Dante Vergilius társaságában végigjárja és megismeri a Poklot, a Purgatóriumot és a Paradicsomot, s végül üdvözül örök szerelme, Beatrice révén. Útja során, akikkel találkozik – az utókor nagyjaitól kortársaiig –, azokról véleményt formál, ítélkezik, mégpedig a keresztény erkölcstan alapján! Az „emberélet útjának felén” eltévedt költő az utazások közben egyértelmű szigorúsággal ítélkezik. Ez Dante és a katolicizmus szemlélete. A mű monumentalitása egy szemlélet teljes kibontásán és megmutatásán túl a művészi megformálás erejében és szépségében rejlik.

Kicsoda ?Szindbád, az álmok vizén hajózó legendás hajós, akinek édes-bús hazudozásait „hitetlen mosollyal és elámult szívvel” hallgatta mindazon „százhét nő, aki viszontszerette”, kicsoda ez a folytonosan úton lévő, lányszöktető, a halálból is visszatérő és átváltozni tudó gavallér, aki, ha kell, fésű egy kacér asszony hajában, vagy ájtatos olvasó az ábrándos apáca kezében, garabonciás, vagy züllő dzsentri, magyar Casanova, vagy a költészet maga, amelynek varázsában felfénylenek a megkopott utcák és elkopott szívek, s hatására borba mártott ujjak írják az imádott nő nevét a kávéházak asztalának márványlapjára? Kicsoda ez a különös, több száz évet megélt bolyongó, aki „mindent szeretett, ami hazugság, illúzió, elképzelés, regény” és mégis „mindenért hiába rajongott, amit életében elérni óhajtott… hisz még százhétnél több volt azoknak a nőknek a száma, akik Szindbád ábrándvilágában piros karikákon hintáztak?” Immáron hatvan éve tűnődteti el olvasóit, s hódít meg új és új olvasógenerációkat, újból és újból megajándékozva őket a nosztalgikus álomvilágon is átsütő, elpusztíthatatlan életörömével életszeretetével. 

Gonosz ?napom volt az nekem, folytatá, a melyen először vetettem a szememet Akhmet kalmárra s hallottam hírét a nábob kincsének, a mely eddig még mindenkire átkot hozott, a ki tulajdonosának vallotta magát. Az egyiket meggyilkolták, a másiknak örökös rettegésben telt az élete, nekem pedig holtig való rabságot jelentett…

Shakspere életében Julius Caesarnak egyetlen kiadása sem jelent meg; a népszerű darabot a színészek gondosan megóvták a könyvárusi üzérkedéstől. Először az 1623-ban, tehát a költő halála után, látott napvilágot. Származási idejére nézve hiányzanak a tételes adatok; de a munka benső ismertető jeleiből ítélve legnagyobb valószínűséggel 1596–1600 közé lehet tenni, abba az időszakba, melyben a költő tevékenységének legmagasabb fokán állott, s melyből IV. Henrik, Hamlet, Othello s más remekművei származnak.

Radnóti az emberi helytállás és kitartás erkölcsi, irodalmi példája. Korai verseiben az életöröm és a természetélmény tükröződik. Többszöri munkaszolgálatosként mindvégig megmaradtak költészetében a természet és a szerelem képei, ám ezt is elpusztítja a háború, s csupán az élni akarás viszi tovább az elgyötört lelket, testet. Eszméi, értékei kifejezésére leginkább a vergiliusi ecloga forma felelt meg. Ikrek hava című írását 1940-ben adta ki, mely a Napló a gyermekkorról alcímet viseli. Válogatta: Ferencz Győző. A szöveggondozás Réz Pál munkája.

Victor Hugo hatalmas korfestő regénye éles tiltakozást fejez ki a kialakuló polgári társadalom szembeszökő bűneivel szemben. A széles koncepciójú műben az író művészete egész erejével harcol az igazságszolgáltatás merevsége és túlzásai, a munkások és munkásnők elnyomorodása ellen, védelmébe veszi az elhagyott gyermekek ügyét. De nemcsak a felületi bajokat látja, hanem kora társadalmának igazságtalanságra épült alapjait is támadja és a forradalmi harcok dicsőségét hirdeti. A gazdagon burjánzó mese minden korok olvasóját magával ragadja. A romantikus Victor Hugo itt igen sokszor a legtisztább realista eszközökhöz is nyúl, s e mű egy ellentmondásos korszak egyik legkiválóbb alakjának maradandó értékű munkája.

„Bátky egy karosszékbe vetette magát és megpróbált módszeresen gondolkozni. Mit csináljon Madelonnal? Esetleg a Kensington Múzeumnak ajándékozza, ott sok kitömött kutya látható. De humánus szíve tiltakozott ez ellen a terv ellen. Nevelje fel és igyekezzék összebarátkozni vele? Az emberi akarat néha csodákat tesz.”

Swift ?Gulliver-je, (az első teljes Gulliver magyarul) 1914-ben jelent meg. Karinthy, a fordító, munkája végeztével sem tudott elszakadni kedves hősétől és kedves írója stílusától: testére szabott ruhaként ölti magára a swifti formát, hogy a parodizált paródia kétszeresen személytelen stílusának védőrétege mögül a legszemélyesebbről valljon – a világ fölötti kétségbeeséséről. Az Utazás Faremidóba, „Gulliver ötödik útja” 1916-ban jelent meg. Keserűsége is méltó a Swiftéhez: a háború iszonyata közepette az emberiség teljes pusztulása reményként rémlik fel benne. A háborút gyűlölő Karinthy, hogy racionalista meggyőződését átmenthesse, az ember biológiai létét utasítja el. Végleges pesszimizmusában ez az optimizmus mozzanata: hit a ráció érvényében. A világűr után Gulliver következő útja, az utolsó, a tengermély birodalmába vezet.