& kiadó

Berlin, 1945 februárja. Miközben a város felett repülőgépek árnyéka sötétíti el a napot, és az állatkert lakóit - köztük egy zsiráfot - éppen hús gyanánt mérik ki a lakosságnak, Maxim, a kötet különc főhőse hóna alá csapja a marabut, és hazaviszi, hogy megmentse a pusztulástól. Innen indul a történet, amelyben hamarosan felbukkan egy kényszeres amerikai pilóta, egy férfifaló pincérnő, egy nácivadász, egy kabbalista és egy naptár, amelyben az évszám helyén ez áll: BÁRMIKOR. "Mondja, kedveském, mennyire sürgős magának a múlt?" - kérdezi a levéltáros Böröczki Csaba történetében, amelynek szövete éppolyan gazdag és váratlan, mint Hurwitz bácsi, a hajdani berlini posztókereskedő boltjának kínálata: azúr- és kobaltkék fonalak keverednek a háborúk őrületével és a kártyavetés misztikumával. A második világégéstől a csádi polgárháborún keresztül az argentin futball-világbajnokságig sodródó, látszólag széttartó sorsok groteszk pontossággal illeszkednek egymásba: rögeszmék, hitek, babonák és ideológiák tartják mozgásban őket, a történelem mellékszereplőnek álcázza magát, Isten túrázik, egyik napról a másikra falak nőnek ki a földből, míg a hiénás ember szétszed egy aranyórát, hogy megtudja, a pontos idő: BÁRMIKOR. Böröczki Csaba fekete humorral, emlékezetes mondatokkal és váratlan lírai villanásokkal beszél hatalomról, bűnről, hitről és felelősségről. A Bármikor... nem magyaráz, nem ítélkezik: csupán megmutatja, hogyan válik a történelemből személyes történet, és hogyan lesz a "soha többé"-ből újra és újra: BÁRMIKOR.

Hat évvel ezelőtt a Váry család idilli élete egyetlen hét alatt foszlott semmivé. A hétéves kislányukat elrabolták a családi nyaralóból, helyére pedig a hallgatás és a bűntudat költözött. Emese ugyan egy hétre rá előkerült – megkötözve, szemmel látható sérülés nélkül –, de az előtte mindig vidám, az állatokért rajongó gyermek soha többé nem nevetett, nem beszélt, semmi iránt sem érdeklődött, elvétve reagált, és állandó felügyeletre szorult. Az apja a munkába, az anyja a vallásba menekült, nővére, Anna pedig London drogokkal fűtött éjszakáiban próbálta elfojtani a lelkiismeret-furdalását: azon a napon neki kellett volna vigyáznia kishúgára. Amikor Anna hazatér Londonból, valószínűtlen csoda fogadja: Emese „meggyógyult”. A sötét emlékek törlődtek, a család végre fellélegezhet. De az idill nem tart sokáig. Emese fokozatosan emlékezni kezd, bár maga sem tudja, mire. Az emlékei kuszák, érthetetlenek és valószerűtlenül horrorisztikusak. Anna mindeközben egy olyan nyomra bukkan, amely messzire vezet a rendőrségi akták világától. A Vadak csemegéje nem csupán családregénybe oltott lélektani thriller a bűnről, a vezeklésről és az igazságszolgáltatásról, hanem szépirodalmi igényességgel megírt történet arról, hogy a szörnyek kivétel nélkül szörnyeket szülnek.

Ha két művész egymásra talál. Leonora Carrington és Max Ernst szenvedélyes szerelme. 1937 nyarán a dúsgazdag családból származó, húszéves, vadóc Leonora Carrington találkozik a korszak művészvilágának szupersztárjával, a nála huszonhét évvel idősebb (nem mellesleg nős) Max Ernsttel. Kapcsolatukból egy mindent elsöprő szerelem és egy új élet kezdete lesz: Leonora belép a szürrealizmus féktelen, szabadságot szomjazó világába, ahol Man Ray, Lee Miller, André Breton és Salvador Dalí épp újrarajzolják a valóság határait. A második háború azonban mindent elsöpör - és a viharos szerelemből élet-halál harc válik. Ez a regény nem a „nagy férfi nőjének” története, hanem a „nagy nő” története: Leonora nem törődik bele a múzsa szerepbe, hanem saját sorsának formálója lesz, akit még a történelem legsötétebb órái sem képesek meghajlítani.

Prózaversek. Utazás térben és időben, hajsza a megállított pillanat után. A veszteség birtoklása, a sajátban rejlő idegenség játéka. A búcsúzás viszontlátása és a megérkezés távolsága egy olyan utazás során, ahol az útitársról sem lehet bizonyosan tudni, nem mi magunk vagyunk-e, egy másik időben. A véges lét könnyűsége. Így nevezhetjük azt az állandóságot, amelyben otthon lehet lenni, amelyben lakozni a legvégső, talán az egyetlen igazi emberi törekvés. Nem más ez, mint annak a hite és tapasztalata, hogy mégiscsak van a véges létezésben valami, ami végtelen, és nem képtelenség ez a nyilvánvaló logikai anomália. Az emberi élet eme abszurd igazságát, a végességben megnyíló végtelent nevezhetjük Mediterrán-állandónak. A mindenség közepén ül az ember.

Egy véletlenül talált emlékirat – szerzője ismeretlen. A szöveg egy haláltáborokat megjárt fiatalember emlékeinek tárgyilagos leírása mindenféle szépírói szándék nélkül. A maga keresetlenségében megrázó szöveg felelősséget ró a megtalálóra… Túl az egyszerű publikáláson, mit lehet és mit szabad kezdeni egy ilyen kordokumentummal? Szabad-e, illik-e, érdemes-e párbeszédet kezdeni az ismeretlen szerzővel, az Ismeretlennel? Szabad-e nem pár­beszédbe keveredni az Ismeretlennel, ha megszólít? Surányi András filmrendező – akinek számos hozzátartozóját meggyilkolták az embertelen időkben – vette a bátorságot, és beszélgetésbe kezdett vele…

Az utóbbi két évben bizony nagyot fordult velem a világ. Pedig a nagyjából 2020 táján jelentkező korai tünetek (gyakori lábgörcs vagy a kisujjam önkéntelen mozgása) alapján nem gondoltam volna semmi rosszra. Aztán, ahogy idővel jött a többi (folyamatos izomrángás, furcsa járás, gyengülés stb.), majd a diagnózis (ALS), világossá vált, hogy ezentúl minden megváltozik. Bár már egy ideje nem tudok tanítani, Hawkinggal szólva arra használom az intelligenciámat, amire való: alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ha mást nem is tudok, de még az eddigiekhez képest is többet olvasok, és ami újdonság, most már írok is. Mégpedig verseket. A legjobbakat, amik tőlem teltek. Fogadjátok őket szeretettel. Bak Róbert

Az óangolból származó dran (drón) szó eredetileg a méhkas zümmögő hímjét jelölte, azt, akinek szerepe a kaptárban passzív, élete szemlélődő létezés. A modern technológia világában a drón már az a magasból mindent átlátó eszköz, amely egyszerre biztosít távolságot és közelséget. Ez a kettős szimbolika vezet végig Jónás Tamás új kötetén – a versek a létezés mélyebb rétegeit vizsgálják: az emberi sorsok törékenységét, a kapcsolatokban rejlő feszültségeket és a belső konfliktusokat. A gyűjtemény szoros kapcsolatot ápol a magyar és az európai líra klasszikus hagyományaival, a versek pontos ritmus- és rímkezeléssel, gondos szerkezeti kompozícióval szólnak, miközben az érzelmeket mélységükben, az átélés hitelességével jelenítik meg. Jónás Tamás költészetét a szenvedély és a formai fegyelem közti egyensúly teszi igazán különlegessé; mentes a divatos, felszínes hatáskeltéstől, helyette érett, időtálló gondolatokkal és kifinomult formai megoldásokkal ajándékozza meg olvasóit.

„Nem fogsz belehalni” – de közben minden egyes mondatba beleszakadsz egy kicsit. Fenyvesi Orsolya személyes mitológiája szakrális és profán, intim és kozmikus. Egyedi, különös világ, amelyben a valóság és képzelet határai feloldódnak, miközben újraíródik női lét, család, halál, trauma – az egész szétcsúszott valóság, amit már csak a szavak tartanak össze. Ezt a különös kötetet nehéz letenni – és lehetetlen elfelejteni. Egyszerre szórakoztató, bizarr, gyönyörű és felkavaró. És valahogy rólad szól.

Paweł, egy álhírekre szakosodott online portál újságírója egy rozoga Vectrával Krakkóból Varsóba igyekszik a lengyel utak királynőjén, a Hetesen, mivel másnap fontos találkozója van a fővárosban. A hétköznapinak induló út pillanatok alatt groteszk kalandba fordul, miután felbukkan Geralt, a vaják, és az ő tudatmódosító elixírjei. Paweł útja Varsó felé szürreális látomások, bizarr épületek, világmegváltó hipszterek, falusi mágnások, egy különös stoppos lány és a lengyel lélek legsötétebb bugyrai között kanyarog. És miközben vad táncot jár egymással a valóság és a képzelet, Oroszország váratlanul megtámadja Lengyelországot. A Hetes kegyetlenül őszinte és hisztérikusan szórakoztató görbe tükör Lengyelországról, amelyben a múlt kísértetei, a jelen káosza és a jövő sötét árnyai kavarognak. A Lengyelország szívét átszelő út mentén a táj egyszerre nyers és szimbolikus: végtelen betonkerítések, kifacsart közterek, történelmi sebek és nemzeti mítoszok villannak fel, és a történet egyre inkább időn és téren átívelő pszichedélikus utazássá változik – egyszerre személyes és történelmi léptékben. És ez az őrületes száguldás – ki tudja miért? – valahogy túlságosan is emlékeztet a magyar valóságra. Ziemowit Szczerek (1978) lengyel író, újságíró, a Gazeta Wyborcza és a Polityka munkatársa. Jogot és politológiát végzett, majd az európai szeparatizmusokat és regionalizmusokat tanulmányozta. Újságíróként a kelet-európai térség geopolitikai, történelmi, kulturális „különlegességeinek” szenvedélyes kutatója és szakértője.

Az évtized botránykönyve Svédországban! Valahol a messzi Svédországban, hegyeken és erdőkön túl, áll egy vadászkastély. Lakói estéről estére összegyűlnek, hogy történeteket meséljenek egymásnak. Egyik nap viszont csatlakozik hozzájuk egy rejtélyes idegen, aki elfoglalja a mesélő székét, és kimeríthetetlen képzeletéből különleges történetek egész sora bújik elő. Az ő jóvoltából megismerkedhetünk többek között egy vidéki lelkészlak mindennapjaival, valamint egy olyan romantikus hajóúttal, amely aztán alaposan felkavarta a svéd közélet állóvizét.

Nem feltétlenül egyszerű dolog a 20. század egyik legkalandosabb sorsú magyar költőjének gyermekeként felnőni - derül ki a fiatalon elhunyt Andrew Faludy emlékirataiból. A népszerű és az egyik legnagyobb hatású író, költő, műfordító Faludy György fia fanyar humorral mesél nem mindennapi élményeiről: az emigráns gyermekkor zaklatottságáról, a hidegháború bornírtságáról vagy épp a '60-as, '70-es évek ellen­kultúrájának pezsgéséről, nem utolsósorban pedig kapcsolatáról (vagyis inkább annak hiányáról) apjával, a nyughatatlan zsenivel. Andrew Faludy memoárja önmagában is rengeteg érdekességet tartogat, de akár a Pokolbéli víg napjaim alternatív folytatásaként is olvasható. Andrew Faludy (1955-2010) - Faludy György (1910-2006) és a költő második ­feleségének, Szegő Zsuzsának (1922-1963) a gyermeke. Londonban, majd Kanadában nőtt fel. Miután édesanyja elhunyt, apja gyakorlatilag magára hagyta. Andrew tizenöt éves korában egy kis időre visszatért Magyar­országra, hogy újra kapcsolatba lépjen a családjával. Végül Angliában telepedett le, irodalomtanár lett, ­családot alapított, és két gyermeke született. 2010-ben, ötvenöt éves korában szklerózis multiplex következtében elhunyt.

Leonora Carrington (1917-2011), a legismertebb és legemblematikusabb szürrealista művésznő mozgalmas életében egyszerre testesültek meg a 20. század álmai és rémálmai. Apja textilbirodalmának örökösnőjeként megelégedhetett volna a léha úri léttel, de a túláradó képzelőerővel megáldott, már gyermekként is különc Leonorának hamar rá kellett döbbennie, hogy más, mint a többiek. Még húszéves sem volt, amikor végérvényesen fellázadt társadalmi osztálya szigorú szabályai, szülei, a vallás és a konzervatív gondolkodás hegemóniája ellen, majd kitört a teljes művészi és személyes szabadsága felé. Botrányos kapcsolata Max Ernsttel a párizsi művészvilág egyik legféktelenebb szerelmi történetévé vált, amelyet csak a második világháború volt képes romba dönteni. Amikor Maxot letartóztatták, és koncentrációs táborba hurcolták, Leonora összeomlott, és egy spanyol elmegyógyintézetbe került, ahonnan Portugáliába szökött, majd New Yorkba menekült. Végül Mexikóban telepedett le, és mind a képzőművészet, mind az irodalom terén egyedülálló alkotások sorát készítette el. Elena Poniatowska Cervantes-díjas regénye valósághűbben teremti meg ezt a kivételesen inspiráló, megalkuvást nem ismerő személyiséget, mint ahogyan erre egy hivatalos életrajz képes lenne. Leonora lenyűgöző élete nem csupán izgalmas kaland vagy megrázó szerelmi történet, hanem betekintés a 20. század első felének művészvilágába, és egyben szívszorító kiáltvány az alkotói szabadságért.

Az angol-mexikói festőművésznő zabolátlan fantáziával megírt, morbid humorú novelláiban minden teketóriázás nélkül rántja be a gyanútlan olvasót a szürrealizmus legmélyére. A történetek kivétel nélkül a tündérmese és a (rém)álom határmezsgyéjén mozognak, és át- meg átszövi őket a dekadencia és a színtiszta lázadás. Az ódon házakban, elhagyott kertekben, elátkozott erdőkben, elvarázsolt sivatagokban a legnagyobb természetességgel bukkannak fel és elevenednek meg a festményeit is benépesítő teremtmények: egyszerre emberi és állati lények, beszélő hiénák, öntudatra ébredt hinta­lovak, halált hozó nyulak, harcias erdei nimfák, tékozló szentek, vidám hullák... Leonora Carrington történeteiben semmi sem az, aminek látszik, viszont a lények, stílusok, témák, sőt nyelvek kavalkádjából messzi tündököl egy csodálatos művész zseniális és elnyomhatatlan szelleme.

A könyv főhőse Marian Leatherby, egy kilencvenkét éves, nagyothalló öregasszony, aki, miután barátnőjétől egy hallókürtöt kap ajándékba, elsőként családja beszélgetését hallgatja ki arról, hogy hamarosan beadják egy öregek otthonába. A különös intézményben a lakóknak egészen bizarr formájú bungalókban kell élniük, és az otthont mintha egy okkult szekta működtetné. Mariannal egyre különösebb és fantasztikusabb kalandok esnek meg - főleg miután felbukkan egy kacsingató apáca. Leonora Carrington (1917-2011) Egy angol textilmágnás kitagadott örököse, a szürrealisták vonakodó múzsája, feminista hős, lázadó menekült, nagy hatású művész: az angol-mexikói szürrealista festőművész, szobrász és író rengeteg szerepet játszott el hosszú életében; rendkívüli életútja és munkássága a mai napig sokakat inspirál. A hallókürtöt amely ötven év késést bepótolva immár magyarul is olvasható, az Alice Csodaországban méltó párjaként szokták emlegetni, amely történetesen egy öregek otthonában játszódik. Luis Bunuel és Björk is az egyik kedvenc könyvének nevezte, a magyar kiadás utószavát a Nobel-díjas Olga Tokarczuk jegyzi.

2014. április 14-én a Boko Haram terrorszervezet kétszázhetvenhat nigériai iskoláslányt rabolt el. Néhányuknak sikerült megmenekülnie. Ez az ő történetük. Egy pár új cipő, egyetemi diploma, szerelem, boldogság... Ilyesmikről álmodozik egy lány egy nigériai faluban. Ya Ta szorgalmasan tanul, és keményen dolgozik, hogy segítse a családját, a jövője pedig fényesnek tűnik, hiszen a falujából ő az első lány, akit felvettek az állami ösztöndíjasok közé. A papa rádiója viszont egyre félelmetesebb hírekről számol be. Ya Ta álmai akkor fordulnak rémálomba, amikor faluját megtámadja a Boko Haram iszlamista terrorszervezet. Elrabolják, és a többi lánnyal együtt az erdőbe hurcolják, ahol kénytelen felvenni fogvatartói radikális hitét, és végignézni, ahogy legjobb barátnői teljesen alávetik magukat az új rendnek. És bármennyire is lehetetlennek tűnik a szökés, meg kell vele próbálkoznia... Adaobi Tricia Nwaubani megrendítő regénye a megmenekült lányok visszaemlékezései alapján készült.