Kossuth Kiadó strana 149 z 231

vydavateľstvo

Etűdök rókafűrészre és fröccsöntött szarkára


Fábry Sándor figyelmét felkeltették drMáriás alkotásai, így meghívta őt festményeivel a show-műsorába, ahol a groteszk két jellegzetes hangja felismerte közös hullámhosszát, s mivel a hétköznapok szövetében lakozó abszurdból és groteszkből táplálkozó vidám életfelfogásuk közös, felmerült annak lehetősége, hogy olyan albumot hozzanak létre együtt, amelyben kép és szöveg egymásra talál. Így Fábry leírta drMáriás általa kedvelt festményei mellé gondolatait történetekben, széljegyzetekként, kommentárokként, poénokként, töredékekként. Az album létrejött - nézze, olvassa, szeresse, s akár sírva is nevessen, mert ez gyógyulásunk egyetlen biztos záloga.
Vypredané
24,19 €

A kislány, aki Istent játszott


Az általános iskolás kislány a nagyszüleivel él egy romániai kisvárosban, miközben óvónő anyja Rómában cselédként dolgozik, hogy ezzel segítsen a család anyagi helyzetén. Az anya négy éven keresztül nem látja gyermekét, a kislány pedig elhagyatottságában kitalál egy magányos játékot: sivár, lakótelepi toronyház tetején Istent játszik. Elképzeli, hogy varázslattal befolyásolni tudja a profán dolgokat, megváltoztathatja a sorsszerűen bekövetkező eseményeket. A vágyak és a brutális valóság feszültség végigkíséri a történetet a regény romániai és olaszországi helyszínein. Az idősebb és fiatalabb nemzedékek érdekei valamint a keleti és nyugati életformák közötti különbségekkel nap mint nap szembesülő édesanya, a hasonló sorsú, megalázott,és számkivetett honfitársak között talál menedéket és barátnőt Róma távoli külvárosában, így saját tapasztalatai a menekült sorstársak színesen kalandos, érdekfeszítő élettörténeteivel is kiegészülnek. A várva várt, de mindig késleltetett hazatérés, a többször megálmodott karácsony a kislány meg az édesanyja számára is tartogat meglepetést.
Vypredané
11,26 €

dostupné aj ako:

Az Osztrák-Magyar Monarchia - I. rész - A boldog békeidők


A mintegy 20 írásból álló cikkgyűjtemény a téma legismertebb szakértőinek munkáit tartalmazza. Több, már elhunyt nagy nevű szerző írásaiból is válogattunk, így például Hanák Péter munkája is újra olvasható. A kétkötetes összeállítás első része nagyjából a millennium időszakáig vezeti el az olvasót. A kötetet rendkívül gazdag illuszutrációs anyaggal adjuk közre. A fontosabb témák: a kiegyezés, Deák Ferenc életútja, a közös hadsereg, Andrássy Gyula pályája, a modern sajtó létrejötte, a parlamenti viszonyok, a gazdaság aranykora, a zsidók a Monarchiában, a soknemzetiségű állam, a csehek a kettős monarchiában, megépül az Andrássy út.
Vypredané
9,65 €

Mesék útkeresőknek, Meseterápia - Hangoskönyv


Valamikor azt gondoltam, hogy a hangoskönyv egyszeri alkotói folyamatban születik meg, s nincs írott változata. Némiképp csalódott voltam, amikor kiderült, hogy ez nem így van. Ennek a hangoskönyvnek viszont valóban nincs írott változata. Ültem a stúdióban, becsuktam a szemem, és meséltem fejből a történeteket, úgy, ahogy eszembe jutottak. A "Semmiből" haladtam a "Minden" felé, éppen úgy, ahogy az egy terápiás folyamatban történik. Mesés kalauznak szántam azoknak, akik az önteremtés vagy az öngyógyítás útját járják. Tartalom: 1. A lélekről 2. A Napról 3. Az egészségről 4. Az igazságról 5. A boldogságról 6. A halhatatlanságról
Vypredané
6,42 €

Lykke - A boldogság nyomában


"Könnyű belátnunk, miért nevezik Dániát a világ legboldogabb országának. A dánoknál tökéletes egyensúlyban van munka és magánélet, ingyenes a felsőoktatás, pontosan közlekednek a vonatok, és ha mindez nem lenne elég, náluk a legnagyobb az egy háztartásra eső gyertyafelhasználás. A boldogságról - amit a dánok lykkének hívnak - valószínűleg senki sem tud többet, mint Meik Wiking, a koppenhágai Boldogságkutató Intézet igazgatója, aki egyben a szenzációs sikerkönyv, a Hygge, a dán életérzés, ami boldoggá tesz szerzője. Meik Wiking meggyőződése, hogy jóllehet rengeteget tanulhatunk a dánoktól a beteljesült életről, a boldogság kulcsai világunk minden táján ott rejlenek. E lebilincselő könyv szerzője kincskeresésre invitál bennünket, hogy végül előttünk is megnyílhasson az elégedett élet kapuja. Wiking többek között taglalja, mire fordítjuk drága időnket, hogyan viszonyulunk szomszédainkhoz, és miként főzünk vacsorát - bolygónk legboldogabb zugaiból gyűjtve össze a bizonyítékokat, történeteket és tippeket. Ez az eszményi útmutató ahhoz, hogy valamivel több lykkére leljünk az életünkben "
Vypredané
14,52 €

Ferenc pápa asztalánál


Kevesen tudják, hogy Ferenc pápa élelmiszervegyész végzettséget is szerzett, és hogy az étkezés, a főzés fontos szerepet játszik életében. Ez a könyv 40 ízletes ám egyszerű receptet tartalmaz. Roberto Alborghetti, a pápa egyik lelkes életrajzírója pedig olyan történetet tár elénk, amelyből egy eddig ismeretlen pápa képe rajzolódik ki.
Vypredané
16,10 €

Irán - A négy évszak országa


A kötet bevezeti az olvasót egy ősi kultúra világába, az iráni civilizáció több ezer éves csodás labirintusába. Megidézzük műemlékeit, megcsodáljuk ősi központjait, megérezzük barátságos szívverését, és felénk néző nyitott, érdeklődő, mégis büszke és öntudatos pillantását. Hogy egy klasszikus perzsa lemezt feltéve, és Háfiz vagy Omar Khajjám verseit forgatva kellemesen megmártózzunk egy oly távolinak tűnő, térben és időben mégis oly közeli világban. Irán - régi nevén Perzsia - mindig befolyásolta múltunkat és jelenünket is. A klasszikus európai műveltséggel folyamatosan kölcsönhatásban élő, attól értékeket nyerő és arra mindvégig hatást gyakorló nagy hatású kultúrát mutatja be és méltatja e kiadvány. Az ősi Perzsia, a mai Irán tárt karokkal és szeretettel várja az oda látogatókat. Ha kedve támadt Iránba utazni, tartson velünk!
Vypredané
9,65 €

dostupné aj ako:

Vegán energiaitalok


50 fantasztikus vegán ital a turmixgépből, csupa egészséges innivaló Surdham Göb és Judith Göb, két sikeres szakácskönyszerzőtől. A zöld smoothiek, friss bogyós gyümölcsös italok, gyógynövényes limonádék, forró vagy jeges, fűszeres, kávés, kakaós italok - minden egy helyen! Ebben a káprázatos fotókkal illusztrált kötetben olvashatunk a szuperélelmiszerekről, a vadon termő növények jótékony hatásairól, a gyerekeknek javasolt egészséges italokról, az energetizáló turmixok pozitív hatásairól és a méregtelenítő kúrákról.
Vypredané
15,48 €

Ádám és Éva naplója - The Diary of Adam and Eve


Az Ádám és Éva naplója az író pályafutásának és egyben életének utolsó szakaszához tartozik. 1906-ban jelent meg kötetben, amikor mély depresszióba süllyedt, részben a rossz befektetéseknek köszönhető anyagi nehézségei, de főként leányainak és feleségének elvesztése miatt. A sorok között elrejtve rá lehet bukkanni ennek a lelkiállapotnak a nyomaira, a mű azonban a maga egészében briliáns, szórakoztató, parodisztikus felidézése az emberiség bibliai ősszülői kapcsolatának az édenkertben. Megtudhatjuk, hogy a világ dolgainak az elnevezése, amit mindig is Ádámnak tulajdonítottak, a valóságban Éva műve, mert a társa meglehetősen lusta és fantáziátlan. Az első asszonynak igen sok feladata volt, ez abból is látható, hogy figyelmeztető feliratokat helyezett le mindenütt, és nyilakkal jelezte az irányt abban a csodálatos kertben, amelyet átkeresztelt a Niagara-vízesés parkjának. Amikor megszületik a kis Káin, Ádám felteszi a kérdést: milyen természetű ez a lény? Hal, kenguru, vagy esetleg egy medve? A két napló párhuzamosan folytatódik, egymásban tükröződnek szórakoztató ötletek forgatagában, fokozatosan megszületik és megerősödik a szerelem, amelynek még nem tudnak nevet adni, de amely kérlelhetetlenül működik lényük legbelsejében, és amely leszármazottai sorsának - a miénknek - lesz előrevivő ereje.
Vypredané
4,81 €

Könyves Kálmán


A Kossuth Kiadó új történelmi sorozata a magyar államiság ezeréves történetéből tizennyolc olyan alakot mutat be, akik uralkodóként, politikusként vagy "szürke eminenciásként" Magyarország és a magyarság sorsát meghatározó módon irányították - olykor kedvezőbb, máskor szerencsétlenebb irányba. A Romsics Ignác főszerkesztő nevével fémjelzett sorozat szerzői az adott korszak, illetve személyiség elismert történész szakértői. A kötetek gazdag képanyaggal, korabeli dokumentumokkal illusztrálva állítják az olvasó elé ezeket a sorsfordító egyéniségeket.
Vypredané
5,77 €

Sorsfordítók a magyar történelemben - II.Rákóczi Ferenc


A Kossuth Kiadó új történelmi sorozata a magyar államiság ezeréves történetéből tizennyolc olyan alakot mutat be, akik uralkodóként, politikusként vagy "szürke eminenciásként" Magyarország és a magyarság sorsát meghatározó módon irányították - olykor kedvezőbb, máskor szerencsétlenebb irányba. A Romsics Ignác főszerkesztő nevével fémjelzett sorozat szerzői az adott korszak, illetve személyiség elismert történész szakértői. A kötetek gazdag képanyaggal, korabeli dokumentumokkal illusztrálva állítják az olvasó elé ezeket a sorsfordító egyéniségeket.
Vypredané
5,77 €

BBC History - 2018. VIII. évfolyam 2. szám - Február


Világtörténelmi témák, magyar kapcsolódások - gazdag képanyag - egyedi ismeretterjesztő stílus - sajátos megközelítések - nemzetközileg jól ismert szerzők
Vypredané
3,20 €
  • 5 /5

A Városligettől Zanzibárig


A Városligettől Zanzibárig... utazások földön, vízen, levegőben autóval, hajóval vagy helikopterrel és sok-sok sztorival. Pillanatképek Nógrádi György életéből a gyermekkortól a katonaságon át a hazai és külföldi elismertségig. A fáradhatatlan sztorizó ontja magából a sokszor humoros, de mégis elgondolkoztató történeteket, amelyek vele vagy barátaival és ismerőseivel estek meg. Az úti élményekről, élete fontosabb döntéseiről, eseményeiről szól ez a könyv, és azokról az emberekről, akikkel valahol, valamikor együtt dolgozott vagy összetalálkozott. A közkedvelt szerző könyvében nemcsak sztorizik, hanem felidézi azokat az eseményeket is 2017-ből, amelyeket fontosnak tart ebben a világban, amelyből továbbra is hiányzik a béke és a nyugalom. Rövid elemzéseket olvashatunk az amerikai elnökválasztásról, a németországi és az ausztriai választásokról és a koreai helyzet alakulásáról. A válogatás természetesen szubjektív, de segít eligazodni ebben a megváltozott világban.
Vypredané
11,26 €

dostupné aj ako:

A család szakácskönyve


F. Nagy Angéla korábban a Nők Lapjában, később a Népszabadságban tette közzé kimeríthetetlen receptgyűjteménye újabb és újabb darabjait. Most A család szakácskönyve új, korszerűsített kiadását veheti kezébe az Olvasó. A kötetben található sok-sok recept között akadnak különleges, ünnepi alkalmakkor, vendégfogadáskor kínálható ínyencségek, és vannak köznapi, népszerű, könnyen és nem túl drágán elkészíthető, mégis nagyon jóízű fogások. Az étrendek összeállítását betűrendes címmutató segíti, az egyes receptleírásokat a részletes tárgymutató alapján találhatjuk meg.
Vypredané
12,87 €

Viszlát...


Roger Moore az egyik legismertebb angol filmszínész. Legfontosabb szerepei: James Bond, Simon Templar (Az Angyal), Lord Brett Sinclair (Minden lében két kanál). Ez az utolsó könyve, amit kilencvenévesen írt. Áttekinti az életét a gyermekkorától kezdve: mesél a korabeli Londonról, életvitelről, forgatásokról. Kötetlen csevegés, anekdotázás. Igen olvasmányos, szórakoztató.
Vypredané
10,32 €

dostupné aj ako:

A lila pavilon


José Rodrígues dos Santos bestseller regényíró, újságíró, egyetemi tanár. 2016 májusában a legjobb portugál írónak választották. Eddig 14 regénye jelent meg, melyeket 20 nyelvre fordítottak le, és több mint kétmillió példányban adtak el. A két világháború közötti időszakban térünk vissza A lótusz virágai című kötetben megismert szereplőkhöz és országokba. A Portugáliában kialakuló Salazar-diktatúra, a nagyhatalmi álmokat dédelgető, militarizálódó Japán, a Kuomintang és Mao Ce-tung között őrlődő Kína és a sztálinizmus alatt szenvedő Oroszország történelmi hátterében hétköznapi emberi sorsokat ismerhetünk meg. A New yorki tőzsdekrach mindenütt felgyorsítja a szélsőségek felé sodródást. Egyre keményebb szorítások alatt, egyre nehezebb boldogulni - éljen az ember Portugáliában, Japánban, Kínában vagy Oroszországban. Régi ismerősként köszön vissza a négy főszereplő, akik immár felnőttként próbálnak meg sikeresen lavírozni ebben a közegben, míg mások gyermekként élik meg ezt a kegyetlen időszakot. Folytatódik a földrészeken, kultúrákon és politikai rendszereken átívelő utazás.
Vypredané
18,31 €

dostupné aj ako: