Kossuth Kiadó strana 151 z 231

vydavateľstvo

Rövid világtörténelem fiataloknak


Ernst Gombrich egyike a 20. század nagy tudósainak. Ezenkívül azzal az egyedülálló képességgel rendelkezett, hogy az összefüggéseket nem a tudással bíró, hanem a tudni vágyó szemszögéből szemlélte. Mindössze 25 évesen, 1935-ben, arra vállalkozott, hogy megírja a világ történetét kifejezetten fiatal olvasók számára. Anélkül, hogy valaha is terjengőssé vált volna, izgalmasan és figyelmes pillantását az emberiség fejlődésének bonyolult részleteire irányítva, ábrázolta a történelmet az ősembertől az első világháborúig. Harminc év elteltével ismét felfigyeltek nagyszerű könyvére, és újra kiadták kibővítve egy a szerző által írt fejezettel, mely az első kiadás óta eltelt idő esmeményeit összegzi. Ekkortól számtalan nyelvre fordították le - így magyarra is. A könyv ez utóbbi változat még tovább bővített, Gombrich által tökéletesített, és leánya posztumusz előszavával ellátott mű. Az emberiség története úgy, ahogy egy nagy tudós beszéli el, olyan lebilincselő, mint egy regény és olyan adatgazdag, mint egy enciklopédia. Ernst H. Gombrich Rövid világtörténelme már régóta klasszikussá vált.
Vypredané
12,26 €

Parapszichológia - A rejtélyek világa


Ez a kötet szigorú értelemben nem szakkönyv, ám a tudományos igényű olvasók számára is korrekt eligazodást nyújt a parapszichológia nehezen átlátható és rejtélyekkel teli birodalmában. A szerző, Paulinyi Tamás közel harminc éves pszi-kutatói és -szakírói munkássága, valamint a spirituális körökben való rendszeres előadói tevékenysége során szerzett benyomásai alapján hitelesen képes összefoglalni ezt a nehezen megközelíthető és kifejthető témakört. A parapszichológia egy korszakosan új kérdéskört vizsgál: a tudatunk és a valóság között megfigyelhető, fizikailag jelenleg megmagyarázhatatlan, de bizonyítottan létező kölcsönhatásokat - mai szemmel a csodákat. Ide tartozik nemcsak a telepátia, a jövőérzékelés és a véletlenek tudati befolyásolása, hanem a ritkábban megfigyelhető, tárgyakra gyakorolt drámai tudati hatás is. Ezek együtt egy olyan képességcsoportot alkotnak, amelynek léte már jó száz éve bizonyított, ám furcsaságait a mai tudományos világképben egyelőre valóban képtelenség értelmezni. A könyv szerkezete a pszi-kutatás történetének ívét követi. Olyan "paraportrékra" épít, amelyek az aktuálisan taglalt témát valós személyeken - elsősorban parafenoméneken és parakutatókon -, valamint megtörtént eseteken keresztül mutatják be. A függelék a pszi-képességekkel kapcsolatos otthon is végezhető képességfejlesztő gyakorlatok technikáit részletezi, nemcsak felnőttek, hanem gyerekek számára is. A kötet valódi célja nemcsak a tudományos parapszichológia történetének, képviselőinek és eredményeinek rövid bemutatása, hanem - a megtörtént valós esetekkel szembesítve az olvasót - a pszi különös világának testközelbe hozása, megértetése és elfogadtatása.
Vypredané
10,40 €

Szia, anya! - Hangoskönyv


„Schäffer Erzsiből olyan erővel árad a bizalom, hogy szabaddá teszi az embert. Történetei is erről szólnak. Istenáldotta tehetséggel egy sajátos, semmihez sem hasonlítható műfajt teremtett. Írásai olyanok, mint a szemünk előtt kinyíló virágok. Habkönnyűek és súlyosan fénylők.” (Lázár Ervin)
Vypredané
6,42 €

Nagyi süt édeset és sósat


A klasszikus jól bevált receptektől, a manapság népszerű, egyszerűen elkészíthető kevert süteményekig, krémes-habos és gyümölcsös finomságokig, valamint a sós-fűszeres ropogtatnivalókig többszáz édesség és aprósütemény elkészítésének leírása található e könyvben. A mesterszakács szerző azokra is gondolt, akik nem fogyaszthatnak finomított lisztet vagy cukrot. Ők is találnak számukra megfelelő recepteket. A sütés-főzés elsajátításához, megkönnyítéséhez hasznos tudnivalók és konyhai praktikák fejezetei nyújtanak komoly segítséget kezdőknek és haladóknak egyaránt.
Vypredané
10,68 €

Bibliai mesék


"Hogyan teremtette Isten a világot? Miért zajlott le az özönvíz? Miképp vezette ki Mózes a népet Egyiptomból? Milyen módon tudta legyőzni Dávid Góliátot? Mit jósolt az Örökkévaló angyala Dánielnek? Kivel vitatkozott a sorsáról Jób? Szunyogh Szabolcs gyerekeknek szóló könyvét nemzedékek olvasták, szerették, és szeretik ma is. Új kiadása jó belépő a Biblia Ószövetség című részének megismeréséhez, mert oldott hangnemben, kedves humorral, korunk stílusában beszél szeretetről, hitről, Istenről és emberről. Hangvételével, látásmódjával segít a gyerekeknek tájékozódni múltban és jelenben. A mesekönyvet Für Emil gondolatébresztő illusztrációi díszítik."
Vypredané
9,65 €

Sorsfordítók a magyar történelemben - Nagy Imre


A Kossuth Kiadó új történelmi sorozata a magyar államiság ezeréves történetéből tizennyolc olyan alakot mutat be, akik uralkodóként, politikusként vagy "szürke eminenciásként" Magyarország és a magyarság sorsát meghatározó módon irányították - olykor kedvezőbb, máskor szerencsétlenebb irányba. A Romsics Ignác főszerkesztő nevével fémjelzett sorozat...
Vypredané
6,39 €

Madarak - Természettudományi enciklopédia 5.


A Természettudományi enciklopédia 16 kötetben tekinti át az anyagi világ és az élő természet fő területeit, valamint a tudomány és a technika legfontosabb eredményeit. Az egyes kötetek gazdag és szemléletes illusztrációanyag segítségével adnak átfogó képet a természeti világ sokféleségéről és az azt kutató ember ismereteiről.
Vypredané
6,43 €

Magyarország története térképeken


A térkép a történelem leghűbb lenyomata. A könyvben korabeli térképeken követhetjük végig Magyarország történetét Pannónia római kori ábrázolásától egészen a 2002. évi országgyűlési választásig. Olyan térképeken, melyek egyszerre földrajzi remekművek szemet gyönyörködtető művészi alkotások. Lebilincselő történeteket olvashatunk születésükről, alkotóiknak életéről és a térképkészítés egykori módjairól. A térképeket csodálva pedig kicsit mi is elrepülhetünk a múltba.
Vypredané
32,11 €

Az ember, aki király akart lenni / The Man Who Would Be King


Olvasd, hallgasd, gyakorold! Angol-magyar kétnyelvű irodalmi nyelvoktató sorozat tanuláshoz, szintentartáshoz. Sorozatunkban az angol és amerikai irodalom nagyjainak klasszikus elbeszéléseit olvashatod eredeti nyelven, Arthur Conan Doyle-tól és Mark Twaintől Virginia Woolfig és F. Scott Fitzgeraldig - a magyar fordítás kíséretében! Az új, modern fordítás egyszerre segíti az irodalom élvezetét és az eredeti mű pontos követését. Az angol szöveghez fűzött magyarázó jegyzetek a segítségedre lesznek a szóhasználat, a nyelvtani szerkezetek vagy éppen a kulturális mellékjelentések pontos megértésében. A elbeszéléseket az egyes kötetek megjelenése után letöltheted hangoskönyv formában is! A kötetekben található kóddal egy egyszerű regisztráció után lemásolhatod a hanganyagot, és egyúttal E-könyv-formában a könyv angol szövegét is megkapod. Tartalmi ismertető a sorozat 7. kötetéhez: Az ember, aki király akart lenni - mint Kipling szinte minden műve - Indiában játszódik. Narrátora egy újságíró, aki előbb egy furcsa angol csavargóval találkozik, majd a férfi barátjával megjelenik nála, és tudatják vele, hogy Afganisztán távoli vidékének, Kafirisztánnak uralkodói akarnak lenni. Az elbeszélő másnap ismét találkozik velük, amit furcsa maskarában egy karavánnal indulnak útnak. Három évvel később a szerkesztőségében megjelenik egy nyomorék, elgyötört koldus, és elmeséli a viszontagságokat, amelyeken barátjával, Kafirisztán önjelölt királyával keresztülment. A két angol - szabadkőművesek, mint a narrátor és maga Kipling is - úgy szervezi meg a társadalmat, mint egy nagypáholyt, önmagukat nagymesterré nyilvánítják, a kormányzott néppel pedig elhitetik, hogy ők istenségek. A "királyon" egyre inkább elhatalmasodik a nagyzási hóbort, s amikor elhatározza, hogy egy helybéli leányt feleségül vesz, és dinasztiát alapít, tragikus események lavinája indul el. A "királyt" megölik, társát keresztre feszítik, ám ő életben marad, így el tud jutni az újságíróhoz, hogy előadja kérészéletű királyságuk történetét. A drámai elbeszélés sötét iróniával ábrázolja a szabadkőművesség hatalomvágyát és a brit gyarmati uralom zsarnoki természetét.
Vypredané
5,32 €

A legnagyobb vicckönyv 10 000 viccel


"Ez a viccgyűjtemény, amelyet most bizonyára két kezében tart a Tisztelt Olvasó, kétféleképpen is a legnagyobb: egyrészt világrekord, mert soha ekkora mennyiségű vicc még nem jelent meg egyetlen kötetben; másrészt ilyen méretű vicckötet sem létezett még soha: hiszen nem is könyv, hanem igazi album. Abszolút ajdeblődségek * Hol vagyunk, az erdőben? * anekdoták A-Z-ig * Anyósigéző * Arisztrokerteténségek * autósiskola * Bolondok hajója * Cigánykerék * Egzotiukus tájakon * Gengszterroristák * Góbéságok * Sulibuli * Különös házasság * a művészet szent dolog * Helló, doki! * Rendhagyó történelemóra * Zsarumadár fenn az égen * Mint a csap... * Két skót dudás egy csárdában Szextázis * Fizetek, főúr * A bölcs rabbi és társai * Vegyes ízelítő "
Vypredané
21,39 €

Mrs. Dalloway a Bond Streeten és más elbeszélések


Olvasd, hallgasd, gyakorold! Angol-magyar kétnyelvű irodalmi nyelvoktató sorozat tanuláshoz, szintentartáshoz. Sorozatunkban az angol és amerikai irodalom nagyjainak klasszikus elbeszéléseit olvashatod eredeti nyelven, Arthur Conan Doyle-tól és Mark Twaintől Virginia Woolfig és F. Scott Fitzgeraldig - a magyar fordítás kíséretében! Az új, modern fordítás egyszerre segíti az irodalom élvezetét és az eredeti mű pontos követését. Az angol szöveghez fűzött magyarázó jegyzetek a segítségedre lesznek a szóhasználat, a nyelvtani szerkezetek vagy éppen a kulturális mellékjelentések pontos megértésében. Az elbeszéléseket az egyes kötetek megjelenése után letöltheted hangoskönyv formában is! A kötetekben található kóddal egy egyszerű regisztráció után lemásolhatod a hanganyagot, és egyúttal E-könyv-formában a könyv angol szövegét is megkapod.
Vypredané
5,32 €

Munka és magánélet - Hasznos tudás mindenkinek 30 percben


Hasznos tudás mindenkinek 30 percben című sorozatunk kötetei rövid idő alatt, egy lélegzetvétellel elolvashatók, s kiválóan kamatoztatható ismereteket nyújtanak olyan, elsősorban a munka világában kiemelt jelentőséggel bíró területeken, mint a kommunikáció, a karrier és az önsegítés. 21. századi, modern életvitelünk elengedhetetlen része az ezeken a területeken való tájékozottság. A könnyen áttekinthető, olvasmányos, informatív és kompakt kivitelű kötetek segítségével nem szükséges sok időt és energiát áldoznunk arra, hogy olyan hasznos tudásra tegyünk szert, amely által a munkahelyünkön sikeresebbek, személyes kapcsolatainkban pedig boldogabbak lehetünk. Az eredetileg német nyelven írt sorozat köteteiből világszerte több mint 5 millió példány kelt el. Az önfejlesztő sorozat első két kötete a testbeszéd és a siker témája köré épül, és hasznos tanácsokat ad annak könnyebb megértéséhez.
Vypredané
3,55 €

dostupné aj ako:

Bartleby, az írnok / Bartleby, the Scrivener


Sorozatunkban az angol és amerikai irodalom nagyjainak klasszikus elbeszéléseit olvashatod eredeti nyelven, Arthur Conan Doyle-tól és Mark Twaintől Virginia Woolfig és F. Scott Fitzgeraldig - a magyar fordítás kíséretében! Az új, modern fordítás egyszerre segíti az irodalom élvezetét és az eredeti mű pontos követését. Az angol szöveghez fűzött magyarázó jegyzetek a segítségedre lesznek a szóhasználat, a nyelvtani szerkezetek vagy éppen a kulturális mellékjelentések pontos megértésében. Tartalmi ismertető a sorozat 8. kötetéhez: A Bartleby, az írnok sarkos ellentétben áll Melville regényeinek szokásos környezetével, a hatalmas óceánok és távoli, egzotikus tájak világával. Az elbeszélő egy New York-i ügyvéd, aki a Wall Streeten lévő irodájába három írnoka mellé felvesz negyedikként egy Bartleby nevű másolót, és nem is gyanítja, mi vár majd rá. Bartleby feddhetetlen, szorgalmas, visszafogott ember, ám egyszer, amikor az ügyvéd új feladattal bízza meg, udvariasan, de visszavonhatatlanul azt feleli: - Inkább nem tenném. Ettől kezdve Bartleby nem hajlandó semmit sem lemásolni, de ebben nincs semmiféle lázadás vagy nagyképűség. Ott álldogál az iroda egyik ablaka előtt, és állandóan a szemközti tűzfalat nézi, rendíthetetlenül, zavartalanul, távolságtartó módon. Ugyanezekkel a szavakkal felel, amikor a munkaadója arra szólítja fel, hogy távozzon az időközben lakásává is lett irodából. Az ügyvéd megmagyarázhatatlanul együtt érez különös alkalmazottjával, addig védelmezi, ameddig csak bírja, egészen a drámai végkifejletig, amelyet nem kerülhetnek el. Bartleby maga a tiszta másság, az abszolút ártatlanság, nem ismer sem szabályokat, sem bűnöket, ő a társadalom áldozata, és egyidejűleg ő a társadalom legfelsőbb, legkönyörtelenebb bírája is.
Vypredané
5,32 €

A helység kalapácsa - Az apostol - Útirajzok


A Kossuth Kiadó új, tizenhat kötetes sorozata egymás társaságában kínál világirodalmi nagyságokat és magyar klasszikusokat, olvasmányokat a diákoknak, az újraolvasó felnőtteknek, az egykori élményeket fölidéző ínyenceknek. Párban Petőfi és Csáth Géza, Krúdy Gyula és Rejtő Jenő, Arany János és Thomas Mann, Moliére és Karinthy Regények, novellák, drámák, amelyek egy életen át elkísérnek.
Vypredané
3,55 €

dostupné aj ako:

Különleges karakterek


A többszörös Oscar-díjas színész, aki forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként is kipróbálta már magát, néhány éve irodalmi igényű írásokat jelentet meg a The New York Times, a Vanity Fair és a The New Yorker hasábjain. Ez az első kötete, melyet világszerte nagy várakozás előz meg. Közismert, hogy a színész rajong a régi, mechanikus írógépekért - mind a 17 történetben valamilyen módon megjelenik egy. Némelyikben főszereplő, más írásokban egyetlen utalás erejéig kerül elő ez a huszonegyedik században divatjamúlt régiségnek ható masina.
Vypredané
12,87 €

dostupné aj ako:

Növények és gombák - Természettudományi enciklopédia 7.


A Természettudományi enciklopédia 16 kötetben tekinti át az anyagi világ és az élő természet fő területeit, valamint a tudomány és a technika legfontosabb eredményeit. Az egyes kötetek gazdag és szemléletes illusztrációanyag segítségével adnak átfogó képet a természeti világ sokféleségéről és az azt kutató ember ismereteiről.
Vypredané
6,43 €