Kossuth Kiadó strana 53 z 233
vydavateľstvo
Életjel
"A Kaliforniai Űrmegfigyelő-központ álmos nyugalmát hirtelen különös jelsorok zavarják meg, amelyekből a tudósok egy távoli világ üzenetére következtetnek. Nem sokkal ez után érkezik a hír, hogy a Nyilas csillagkép felől egy űrhajó közeledik a Föld felé. A tudósok kiszámítják, hogy az űrhajó a Földtől mintegy ötszáz kilométerre fog elhaladni.
Nemzetközi összefogás kezdődik az idegenekkel való találkozás megszervezésére, amelybe a Santos-regények főhősét, Tomás Noronha professzort és egy magyar asztrobiológust, Bozóki Emesét is bevonják. A portugál kriptológus és a földönkívüli életformák tanulmányozására szakosodott magyar tudós botcsinálta űrhajósként két katona, egy asztrofizikus és egy kínai matematikus kíséretében indul a NASA űrsiklóján a világűrbe. Utazásuk során azonban nemcsak a rájuk váró ismeretlennel kell megküzdeniük, hanem az Oroszország által felküldött űrhajóval is - ugyanis az oroszok nem bíznak az idegenek békés szándékaiban.
A portugál író, José Rodrigues dos Santos regényében a jelenben gyökerező, és talán a nem is olyan távoli jövő felé fordul: a mindvégig feszültséggel teli történetet a tudósok párbeszédei kísérik, melyek segítségével az olvasó megismerkedik a világegyetem, a Föld és az élet kialakulásának különböző elméleteivel, és azokkal a filozófiai, etikai kérdésekkel, amelyekkel egy idegen életformával való találkozás során az emberiség szembekerülne.
A távolból érkező űrhajó utasaival végül létrejön a találkozás, amely egy meglepő csavarral egészen másképpen alakul, mint ahogyan azt a jóhiszemű és bizakodó tudósok remélik. A történet meglepő lezárása a ránk, a földi életre váró esetleges jövőt is, már-már profetikus módon, előrevetíti.
Na sklade 1Ks
18,31 €
dostupné aj ako:
A barátságos óriás - hangoskönyv
A Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás, azaz a HABÓ nem közönséges csontkrámcsáló óriás. Ahhoz túlságosan is kedves és gyámbor. Szofi legnagyobb szerencséjére. Ha ugyanis bármelyik másik óriás rabolta volna el az éjszaka kellős közepén, hamarosan felfalta volna reggelire. Amikor Szofi megtudja, hogy az óriások Angliába loholnak, és egészben nyeldekelnek le kedves gyerkedliket, ő meg a HABÓ elhatározza, egyszer s mindenkorra véget vetnek a szörnyűséges emberevésnek!
dostupné aj ako:
Honfoglalás és államalapítás
Most induló hétkötetes magyar történelmi sorozatunk első kötete a magyar őstörténet legújabb kutatási irányait is felvázolva vezeti az olvasót Etelköztől a Kárpát-medencéig, majd a kötet második felében Géza fejedelem és István király államszervező munkáját mutatja be részletesen. A sorozat kötetei sok-sok látványos illusztrációval, részletes térképekkel, magyarázatokkal, tematikus egységekkel és idővonallal teszik szemléletessé az egyes korszakokat.
Na sklade 2Ks
12,87 €
Fantasztikus életem - Stan Lee
"A nagyszerűen illusztrált képregény-memoárban Stan Lee - a képregény-műfaj legendás alakja, a Pókember, az X-Men, a Bosszúállók, a Hihetetlen Hulk, és számos, egyéb Marvel-szuperhős megálmodója és társalkotója - a modern képregény létrejöttének történetét meséli el.
Stan Lee (teljes nevén Stanley Martin Leeber, becenevén: the Man) nem igényel külön bemutatást. A képregények történetének legismertebb, legendás alakjaként ő jelentette a fő kreatív hajtóerőt a Marvel Comics szerkesztőségében. Karrierje során ő keltette életre - és emelte be a köztudatba, a mainstream popkultúrába - a világ legismertebb képregényhőseinek és leghírhedtebb gonosztevőinek némelyikét. Történetei - melyek tele vannak gátlásokkal küzdő szuperhősökkel és mindaddig példátlanul összetett lelkivilágú rosszfiúkkal - ragyogó elmésséggel és lélektani finomsággal egészítették ki a műfajt, amely azelőtt főként a jó és gonosz örök küzdelmének lapos és közhelyes ábrázolásaira korlátozódott. Lee az emberivel egészítette ki az emberfelettit, és ezáltal a 20. századnak új mitológiát alkotott.
A Colleen Doran által gyönyörűen illusztrált memoárban Lee ugyanazzal az utánozhatatlan szellemességgel, elevenséggel meséli el élettörténetét, mint amit a képregények világába is bevezetett. Az oldalakat lapozva végigkísérhetjük Stan Lee életetét, a szegénység sújtotta manhattani gyerekkorától kezdve első képregényírói szárnypróbálgatásán át, a második világháború alatt létrehozott katonai kiképzést szolgáló oktatófilmjein keresztül a Marvel birodalom 1960-as évekbeli felemelkedéséig. Betekintést nyerhetünk a mozifilmek készítésének érdekes és izgalmas világába, továbbá egy műfaj és nagyívű karrier lenyűgöző történetébe.
A humoros, megindító és őszinte memoár a képregények és képregényalbumok rajongóinak és gyűjtőinek minden korosztálya számára nélkülözhetetlen olvasmány.
Na sklade 1Ks
12,87 €
111 különleges hely - Prága
Szaunáztak már a Moldva hullámain fényes nappal? Tudták, hogy a prágai Troja városrészben is található egy trójai faló? Megcsodálták már a város szépségeit a vasúti Semmering mellett, esetleg elzarándokoltak már a Pacoldova vápenkához? Látták már a koncentrációs táborba szállított zsidók emlékművét, vagy a hős ejtőernyősökét, akik a Heydrich elleni merényletet követték el? Voltak már a világ első bitcoin kávézójában, vagy látták már Prágát a hajléktalanok, drogosok és utcalányok szemszögéből? Tudják, hol játszódnak Jaroslav Foglarnak A Pál utcai fiúkhoz hasonló regényei? Esetleg megnézték már a világ legnagyobb stadionját, amely mellett még a híres barcelonai Nou Camp is eltörpülne?
Nos, a mi útikönyvünk segítségével ezeket az érdekes dolgokat mind megismerhetik. Kötetünk számtalan újdonságot kínál még azoknak is, akik megszállottan járják Prága utcáit újabb és újabb látnivalók után kutatva.
Ceausescu gyermekei
A regény főhőse, ifjabb Aranka Miklós, egykori rendőr őrületes precizitással finomítgatja bosszúból elkövetendő sorozatgyilkosságának tervét. Noha a cselekmény a román diktátor kivégzésének napjától indul, s a szomszéd országban elszabaduló erőszak rányomja bélyegét hősünk és barátai gyerekkorának egy meghatározó időszakára, a történetben szereplő Ceausescu csak közvetve a Kárpátok Géniusza. Róla nevezik el ugyanis a gyerekek vágyaik tárgyát, egy igazi kínai fröccsöntésből készült, félméteres T- rex játékfigurát. Vele szemben követik el az ""ősbűnt"" a gyerekkori barátok. Az ifjú Aranka egyetlen meghitt társát, anyja emlékét idéző fétisét akarják kivégezni, a zsarnokgyíkot, melynek egy velünk párhuzamosan lévő világban élő alteregójával is megismertet a szerző.A ? már nem is annyira ? ifjú Aranka időről időre hozzá, a játék-társhoz menekül.
dostupné aj ako:
Szobanövények gondozása
Mely növények kényesek, s melyek szinte elpusztíthatatlanok? Melyik fajnak mennyi vízre és napfényre van szüksége? Mit kezdjünk a növényeinkkel, ha nyaralni megyünk? A Szobanövények gondozása megadja e kérdésekre a választ. Leírja, hogyan válasszuk ki az otthonunk adottságainak megfelelő fajtákat, s azt is, miként tehetjük lakhelyünket otthonossá a növényeink számára is. A Királyi Botanikus Kert szakértői által jóváhagyott mű kézikönyvként forgatható - legyen szó látványos kaktuszokról, pozsgásokról, szakálbroméliákról, levél- vagy virágos dísznövényekről. Részletes útmutatásokat nyújt a növények kiválasztásával, ültetésével, táplálásával és szaporításával kapcsolatban. Több mint 75 népszerű faj leírását is tartalmazza, valamint 12 lenyűgöző ötletet ahhoz, miként tudjuk otthonunkban látványosan elrendezni a növényeinket.
Gyógy- és fűszernövények termesztése, felhasználása
A gyógy- és fűszernövények felhasználása rendkívül sokoldalú: fogyaszthatjuk magvaikat, virágaikat vagy leveleiket, készíthetünk belőlük teát, és jégkockában, koktálokban is találkozhatunk velük. Ebből a hasznos, gazdagon illusztrált kézikönyvből megtanulhatjuk, hogyan alakítsuk ki saját fűszerkertünket, illetve hogyan használhatjuk fel gyógy- és fűszernövényeinket életünk szinte minden területén.
Holly Farrell a világhírű angol Királyi Botanikus Kert (Kew Gardens) szakembereinek közreműködésével részletesen leírja 77 gyógy- és fűszernövény termesztését, betakarítását és a legváltozatosabb módokon való felhasználását, a zöldtetőtől a házi pesztóig.
Három a magyar igazság - Hangoskönyv - (2 CD)
A "magyar ember" nagy sikerű kalandjai után most íme egy csokor rémtörténet. Hol viccesek, hol szomorkásak, de mindig nagyon emberiek, és alighanem Magyarországon kellett megtörténniük. Hogyan győzheti le egy vézna kiskölök másfél mázsás tornatanárát? Mit keres Rigoletto a panelban? Hol járhat e percben a BKV-hajú lány? És mi van, ha egy óvatlan pillanatban csak úgy kizuhanunk a semmibe? Ezek az irodalmi gyökereinkből táplálkozó karcolatok egyben stílusparódiák is, mert néha mintha Karinthy, máskor például Örkény hangját vélnénk felfedezni a szerző sorai illetve hangja mögött.
Tartalom:
Első korong
1. Őszinte megbánás
2. Közügyek
3. Álarcosbál Bosztonyban
4. Trisztán hascsikarása
5. Makbetová asszony és az ő hullácskái
6. Egy trubadúr fénykora és enyészése
7. Lakótelepi Rigoletto
8. Nabukkó királ eszemenése Verdi uram szerént
9. Közérdekű közlemény, avagy a BKV-hajú lány
10. Izzó
11. Tenyérnyi világ
12. Láthatatlan
dostupné aj ako:
Michelangelo
Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni; az olasz reneszánsz kimagasló mestere, egyike a képzőművészet legnagyobb alakjainak. Bár önmagát mindig szobrásznak tartotta, nemcsak a szobrászatban, hanem a festészetben, az építészetben és a lírában is maradandót és jelentőset alkotott. Művészete eltér kora, a reneszánsz virágkorának művészetétől....
Egy polgár naplóiból - hangoskönyv
"Márai Sándor 1933 és 1989 között írott naplójegyzeteiből válogattam: egy polgár vallomásai itthon és az emigrációban. Márai szabad és független szellem, művelt, ironikus, szarkasztikus humorú. Tanulságos és szenvedélyes vallomás a hazáról, Európáról, a huszadik századról, a magyar nyelvről."" (Bálint András)
Csodás virágoskert - Könyv és művészeti alkotás
Ez a különleges, művészi kivitelű könyv színes virágokkal pompázó, ismert vagy ritkaságnak számító növényeket mutat be. Az 50 faj történetét, jellemzőit leíró lírai szövegeket csodálatos művészi illusztrációk kísérik. Az illusztrációk körüli részek kipattintásával előtűnnek a növények körvonalai, és a kötet káprázatos művészeti alkotássá alakul.
Kis képes lepkeház - Könyv és művészeti alkotás egyben
E lenyűgöző könyv bemutatja a lepkék világának kaleidoszkópszerű sokszínűségét. A gyönyörű illusztrációkat olyan mesés szövegek kísérik, amelyek hatására a könyvben szereplő több mint 50 lepke szinte megelevenedik. A kipattintható lepkeábrázolások feltárják a rovarok valódi alakját, és a könyvet művészi album szintjére emelik.
Megint utat tévesztünk?
"Mi kimaradtunk a nagy fellendülésekből, így joggal kérdezhetjük: miért nem ment eddig jobban nekünk, és mit kellene másként tennünk? Ez ennek a könyvnek a visszatérő kérdése. Több ez a kérdés, mint kutatási tematika. Nehéz lenne annál fajsúlyosabb és egyben személyesebb ügyet találni, mint annak kutatását, hogy merre fordul hazánk sorsa, benne a miénk, gyerekeinké. Látszanak-e elágazások, és jól választjuk-e meg az irányt? Ha pedig a kívánatos úttól eltértünk, hogy lehetne minél előbb visszatalálni arra? Ezeknek a kérdéseknek a megvitatásáért szántam el magam e rövid könyv megírására."
Na stiahnutie
4,20 €
Sorskönyv a frontról
Örökre az emlékezetembe vésődött az a februári nap, amikor hírül adták, hogy „zöld emberkék” jelentek meg a Krímben. Megkövülten ültem a televízió képernyője előtt, mert megértettem, hogy a második világháború után először Európában egy ország egyszerűen elfoglalja egy szomszédos állam területének egy részét.
Aztán kitört a háború a Donyec-medencében (Donbászban). Lesújtott a civil lakosság szenvedése, a sok veszteség. Elképedve tapasztaltam, hogy az orosz propaganda az agresszió áldozatait állítja be bűnösként.
Amikor a helyszínen is volt alkalmam megnézni a szétlőtt házakat, találkozni a földönfutóvá vált civilekkel, rájöttem, hogy a világ méltatlanul kezd megfeledkezni erről a modern, hibrid háborúról, amely mostanáig 13 ezer halálos áldozatot követelt. A közvéleménynek fontos tudnia arról, min mentek keresztül Kelet-Ukrajna lakosai az elmúlt öt évben, hogyan zilálta szét a konfliktus az életüket, és paradox módon mennyi jó is származott a mérhetetlen pusztításból.
Merthogy sok jó is származott. Nagyon sok ember tanúsított önfeláldozást, bátorságot, sőt hősiességet. Barátok vagy addig ismeretlen emberek fogtak össze, hogy megvédjék a szülőföldjüket, vagy segítsék azokat, akik a fronton állják a sarat. Az emberség, a közösségi érzés, a hazaszeretet a legmagasabb hőfokon nyilvánult meg. Ezek az emberi sorsok megérdemlik, hogy összegyűjtve, mintegy tablóként, könyvben mutassuk be őket.
Kiváló ukrán kollégámmal, Olekszandr Kacsurával (aki a kezdetektől ott van a legveszélyesebb helyeken) írtuk meg ezt a háborús sorskönyvet. Az interjúk jelentős részét külön-külön, kisebb részét együtt készítettük oroszul, magyarul, ukránul és angolul.
A fejezetek többnyire a háború egy-egy jellegzetes szereplőjével folytatott beszélgetések alapján készültek. Nem „nagy emberekkel” találkoztunk, hanem egyszerű, hétköznapi kelet-ukrajnai vagy éppen kárpátaljai lakosokkal, katonákkal és civilekkel, lázadókkal és önkéntesekkel. Az interjúk jelentős része most jelenik meg először.
Az ukrán és orosz résztvevők mellett sok fejezet szól magyarokról, akik alaposan kivették a részüket Ukrajna védelméből.
A háború, az elmúlt öt év sarkaiból fordította ki Ukrajnát, és változtatta meg az egyes ember életét. A megrázkódtatások kívül-belül hatottak. Az olvasó észre fogja venni, hogy szinte minden egyes itt
Na stiahnutie
5,61 €
Franzstadti történetek
A Két Hullarablóban estefelé már fülledt a levegő. A szuterénban üzemelő sörcsarnok ablakait régóta nem lehet kinyitni, mert berozsdásodtak a kallantyúk, ami télen általában még hagyján, de ilyenkor nyár elején az sem menti meg a benn lévőket a légszomjtól, ha állandóan nyitva tartják a lépcső fölötti bejárati ajtót. Az egyetlen lestrapált ventilátor jóformán alig fúj be némi enyhet. Igazság szerint Mosoly Büfé Söröző van kiírva a megviselt portálra, de emberemlékezet óta mindenki Két Hullarablóként, esetleg Hullarablóként emlegeti az üzemegységet, hogy miért, az már a feledés homályába vész. Hullát talán csak a legéltesebb vendégek láthattak itt utoljára, amikor, a szóbeszéd szerint egy nem idevalósi ószeres megkéselte a felesége szeretőjét, és mire kijött a mentő, az illető már elvérzett. Ami pedig a rablókat illeti, olyanok nem járnak ide. Legföljebb néha-néha, de akkor is csak söröznek, mint más rendes ember, rákönyökölnek az asztalra és egymást zrikálják, közben irdatlan nagyokat röhögnek. Bár rablók híján is elég nagy hangzavar szokott lenni, sokszor egymás szavát sem értik az emberek, szól a magas polcra rakott tévé is, jóllehet a kutya sem figyel oda. Éppen e zsongás miatt, a söntéspulttal szemben ülő és élénk eszmecserét folytató honfitársak mögött, a terem mélyén egy nagyobb, népesebb társaságok számára szolgáló asztalnál szoktak gyülekezni - az említett hangfüggönnyel mintegy elválasztva - a "puccsisták". Így hívják őket, mióta egy kocsmai dolgozó megkérdezte, miféle társaságot tisztelhetnek az urakban, és egyikük, egy szakállas úriember csak annyit mondott: "mi vagyunk a puccsisták". Hogy ez mit is jelent, inkluzíve magáról a puccsról a kocsmai dolgozó nem érdeklődött tovább, mert voltaképpen megtudta, amit akart, ha puccsisták, hát puccsisták. Sört isznak, tehát nincs velük különösebb baj.
Na stiahnutie
5,61 €



















