Kossuth Kiadó strana 55 z 230

Magyarországon százezres nagyságrendű az alzheimeres betegek száma, ami óriási terhet jelent mind az egészségügynek, mind a hozzátartozóknak. A könyv a betegség keletkezésének és lefolyásának magyarázatán túl megelőző intézkedéseket is tartalmaz, illetve egy teljes protokollt (étrend, táplálékkiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok) a már diagnosztizált betegség kezelésére. „Világunk az Alzheimer-kórra figyelmeztető, rémisztő hírektől hangos: hogy gyógyíthatatlan és jórészt kezelhetetlen, hogy nincs megbízható módszer a megelőzésére, és hogy évtizedek óta kijátssza a neurológusok színe-javát… Nem csoda, hogy félelmünkben szinte mindenhatónak tekintjük az Alzheimer-kórt. Reménytelen helyzetnek. Ellenállónak minden kezeléssel szemben. Egészen mostanáig. Hadd mondjam el a lehető legegyszerűbben: az Alzheimer-kór megelőzhető, a hozzá társuló szellemi hanyatlás pedig visszafordítható. Mindazok, akiknél még nem alakult ki maga az Alzheimer-kór, de kognitív károsodást tapasztalnak, csakúgy, mint azok, akiknél már kialakult a betegség, nemcsak hogy megállíthatják, de sok esetben vissza is fordíthatják kognitív képességeik hanyatlását a protokoll alkalmazásával. Előrehaladottabb betegségnél a súlyos demenciához vezető út eddig elkerülhetetlen volt, a szakemberek semmi jóval nem tudták biztatni a betegeket. Az általam és kollégáim által kidolgozott, Alzheimer-kór elleni protokoll ezt a dogmát is a múlt homályába veti.”

Cara Connelly autója egy hirtelen kitört viharban lerobban, ezért nemcsak segítséget, de menedéket is kell keresnie az elhagyatott vidéken. Egyetlen lehetőségként egy erdei ház ajtaján kopogtat, amelynek házigazdája, Liam O'Byrne igencsak kelletlenül engedi be. Carában felébred a kíváncsiság: miért él ez a vonzó férfi ilyen visszavonultan? A lány hamar felismeri, hogy vendéglátója mogorvasága csupán külszín, és szenvedélyesen beleszeret a magányos, harmincas évei elején járó erdőlakóba. Kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, Liam azonban nem ébreszthet Carában reményt a közös jövőre, mert életét immár hat éve beárnyékolja egy szörnyű rejtély, amelyről maga sem tudja, hogy igaz-e, vagy sem... Kathryn Taylor izgalmas, fordulatokban gazdag családregényében Írország varázslatos vidékére kalauzolja az olvasókat.

Szokatlan és formabontó verseskötettel jelentkezik az ismert rádiós, költő, író, Bolgár György. Szokatlan, mert az egész könyv egyetlen témára, csupa Beatles-dalra, a Beatles-életérzésre íródott, és formabontó, mert nemcsak versekből áll, hanem minden egyes darab mellé készült egy rövid összefoglaló az eredeti, címadó Beatles-slágerek születéséről, valamint korabeli magyar újságok alapján arról a Magyarországról, amelyben akkor éltünk, és amelybe ugyanúgy berobbant a Beatles, mint Angliába vagy Amerikába. És mivel a Beatles-életérzés 50 év után is itt van velünk, a költő egyszerre tudja visszaadni azt, amit akkor gondolt s érzett, és azt, ami máig vele, velünk maradt. Egyszerre nosztalgikus és mai könyv: mint a Beatles.

Emily szüleinek nyoma veszett az Éjféli Óra titkos világában – az időben zárványként megdermedt viktoriánus Londonban, a mágia és szörnyek e különös otthonában. Emilynek itt, az Éji Népség városában kell megtalálnia őket, és e küldetéshez nincs más segítsége, csak némi harapnivaló, egy álmos potyautas sün és a hírhedten nagy szája. Miközben vérszomjas lények lihegnek a sarkában, Emily versenyt fut az idővel, hogy kiderítse az igazságot, és kiszabadítsa a szüleit. Vajon meg tudja-e menteni mindkét világot, mielőtt kifogyna a szendvicsekből?

Ennek a Polcz Alaine-nel folytatott beszélgetéseimből készült, először 2007-ben megjelent könyvnek a sikere nyomán már 2012-ben elkezdtem gondolkozni egy olyan, utószóval bővített második kiadáson, amely beszámolna arról, mi minden történt Alaine halála óta a jobb életvég elérése érdekében. Nyugaton, ahol sok minden megvalósult abból, amiről beszélgettünk, illetve itthon, ahol jószerével semmi. Ám be kellett látnom, hogy pusztán a kérdésfelvetés is messze túlmenne egy utószó szokványos keretein. Így ezekkel a kérdésekkel a Boldogabb élet - jó halál című könyvem második, bővített kiadásában foglalkoztam, amely 2014-ben jelent meg. Ennek az új, beszélgetéseinknek az eredeti hangfelvételei alapján bővített kiadásnak a végén található Visszatekintésben inkább csak azzal foglalkozom, amit Alaine feladatként rám hagyott; még utolsó hónapjaiban sikerült belefognunk annak a kórházi hospice-osztálynak a megvalósításába, amelyről ő is álmodozott. A könyvnek ez a fejezete, képekkel is alátámasztva, főleg azt a célt szolgálja, hogy közelebb hozza ezt a mindig támogatásra, bővítésre szoruló intézményrendszert a potenciális támogatókhoz. És segítsen eloszlatni azoknak a félelmét, akik a kíméletes, méltóságteljes távozás érdekében rászorulnak a hospice-gondozásra, és a szeretteikét is, akik talán el sem tudják képzelni, milyen barátságos lehet egy ilyen életből kisegítő intézmény.

"A boldogságért könnyekkel kell fizetni." (Édith Piaf) Párizs, 1944. Miután véget ér Franciaország német megszállása, Édith Piafot kollaborációval vádolják a francia hatóságok, és az énekesnő attól tart, hogy fellépési tilalommal fogják sújtani. Miközben bizonyítani igyekszik, hogy ártatlan, megismerkedik Yves Montand-nal, egy sete-suta, de tehetséges fiatal énekessel. Tanítani kezdi, és a két sanzonénekesből hamar szerelmespár lesz. Az Yves oldalán megélt boldogság Édithet egy dal írására inspriálja. Így születik meg a La vie en rose (Az élet rózsaszínben) - a sanzon, amely legendássá teszi az énekesnőt. Édith Piaf - akihez foghatóan senki sem testesítette meg az élet bátor akarását, és aki sem a művészetében, sem az életében nem ismert korlátokat.

Anna Schindler a századfordulós, szecessziós Bécs híres szépsége. Kegyeiért a Monarchia minden tájáról érkezett írók, festők, zeneszerzők versengenek. A művészszalonokban hódító Almát először Klimt, majd Gustav Mahler tehetsége nyűgözi le. A zeneszerzői ambíciókat dédelgető fiatal nő nagy árat fizet a Mahlerrel kötött szerelmi házasságáért: le kell mondania a saját zenéjéről, és csak a férje érvényesülését szabad elősegítenie. Az asszony ihlető múzsa, támogató társ, mellette a zseni Mahler szárnyal és karriert épít. Alma Mahler egy idő után azonban ennél többre vágyik…

Montesquieu az "igazság tanúja" akar lenni: vizsgálódik, megfigyel, összevet, s végül olyan következtetéseket von le, amelyek - szándéka szerint - a gyakorlatban is használhatók. Egész munkásságának központi magját képezi a hatalom kérdése. De ahhoz, hogy a politikai rendszerek kialakulását és működését pontosan megfigyelhesse, beutazza Európa azon területeit, amelyek akkoriban magát a világot jelentették. A köztársasági Róma története a legjobb példa a valódi erényre, amely összhangban van az ember önző természetével és képessé teszi igazi szükségleteinek követésére. Róma polgárai kemény küzdelem szolgálatába állították indulataikat és értelmüket: a küzdelem többnyire a biztonságért és a birtoklásárt folyt, ritkábban, bár a legnagyobb megelégedésükre, a maradandó dicsőségért.Róma történetét nem tekinthetjük úgy, mintha kifejezné mindazt, ami felé az emberi természet törekszik, ha felszabadítják, vagy ha megengedik, hogy okosan és öntudatosan fejezze ki magát. Ahhoz ugyanis túl nagy szerepet játszottak benne a torzító véletlenek. Róma az emberi természet elbűvölő romlottságának példája, a betegségnek, amelynek a köztársaságok mindig is ki vannak téve.

Szauder József (1917-1975) irodalomtörténész a magyar felvilágosodás és reformkor irodalmának, valamint az olasz irodalomnak, művészetnek és művelődésnek nagyszerű tudósa volt. Pályáját az 1940-es évek végétől a mellőztetés, a megalázó félreállítás, valamint az állambiztonsági szervek kitartó érdeklődése kísérte. A kötet interjúiban és vallomásaiban egykori tanítványai, pálytársai - Bíró Ferenc, Fried István, Ilia Mihály, Kabdebó Lóránt, Sárközy Péter, Széles Klára, Szörényi László és T. Erdélyi Ilona irodalomtörténészek - beszélnek szakmai igényességéről és szigoráról, emberségéről és arról a kivételes, európai látásmódjáról, amelynek az a kor oly kevéssé adott teret.

2016. június 4-én lenne hetvenéves Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik alapítója. A három évvel ezelőtt elhunyt, sokszorosan kitüntetett prímás és népzenekutató sokszínű életét és szerteágazó munkásságát mutatja be ez a fotókkal gazdagon illusztrált monográfia, melyben legközelebbi alkotótársai Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Éri Péter, Gryllus Dániel, Lányi György és Szomjas György is megszólalnak. A táncházmozgalom történetében keveseket övezett akkora közmegbecsülés és -szeretet, mint Halmos Bélát. Koncertezett, gyűjtött, kutatott, tanított, népzenei tévéműsorokat, portréfilmeket készített és mindenekelőtt táncházakban muzsikált évtizedeken át. Csupaszív ember volt, a szó nemes értelmében vett mozgalmár. Miként a szerző írja a kötet előszavában: Kellő önérzettel és stabil elvekkel szemlélte a világot, közben mégis hagyta élni a másikat. Mindenről és mindenkiről megvolt a határozott véleménye, ugyanakkor mindent és mindenkit elfogadott olyannak, amilyen. Ezért is fordultak hozzá annyian bizalommal, ezért is értett szót mindenkivel, ezért is kérték fel annyi tisztségre. És idősebb korára ezért is lehetett a revival mozgalom Béla bácsija. Aki mindig azt nézte, ami összeköt bennünket és sosem azt, ami elválaszt.

A regény – egy készülő trilógia első része – a 2015. nyári-őszi menekültválság három napján játszódik Budapesten. Kovács Baltazár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyilkossági csoportjának roma nyomozótisztje péntek reggel névtelen SMS-t kap, benne az egykor Köztársaság téri pártközpont címével és egy halott férfi fotójával. Mire a romos pártházba ér, a holttest eltűnik. Megjelenik viszont a miniszterelnöknek közvetlenül alárendelt elit rendfenntartó alakulat, a Csendőrség hat tagja, élükön Kovács régi riválisával, aki nyomatékosan felszólítja, hogy szálljon le az ügyről... A nyomozás szálai a Keleti pályaudvari alkalmi menekülttábortól a politika legmagasabb köreiig vezetnek. Miközben Kovács vasárnap estig végigjárja ezeket az egymást keresztező sötét utakat, választania kell a törvény és a családi lojalitás között is...

A regény egy német ápolónő igaz történetén alapul, akit öt gyermekével és férjével hurcoltak Auschwitz-Birkenauba.  Helene Hanemann árja németnek számított, így rá nem vonatkoztak a faji törvények, férje azonban cigány származású volt – egyébként hegedűművész –, így ő és a gyerekek is a náci faji törvények hatálya alá tartoztak. Amikor a Gestapó tisztjei megjelentek a lakásukon, hogy elvigyék a családot, Helenére nem terjedt ki a deportálási parancs. Maradhatott volna, de ő családjával tartva, önfeláldozó módon osztozott sorsukban. Megérkezve a birkenaui táborba, rögtön szembesültek a kíméletlen körülményekkel, a mindennapi élet-halál küzdelemmel. Egy napon azonban új orvos érkezett Auschwitzba, Josef Mengele, akinek az a különös ötlete támadt, hogy létesítsenek óvodát és kisiskolát a táborban, s ennek Helene legyen a vezetője. Ez a nem mindennapi vállalkozás határozta meg aztán a Hanemann család sorsát.   Az angol nyelvterületen nagy sikernek örvendő könyv – melynek kiadási jogait további tíz ország vette meg – izgalmasan meséli el e megrázó történetet, amely az emberi hősiesség gyönyörű példája, és amelyben a tragédiák mellett a remény is felcsillan.

2017. február 4-én lesz hetvenéves az énekelt versek úttörője, a táncházmozgalom egyik alapítója, Sebő Ferenc. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző és népzenekutató sokszínű életét és szerteágazó munkásságát mutatja be ez a monográfia. A kötetben legközelebbi alkotótársai – Halmos Béla, Sebestyén Márta, Éri Péter, Gryllus Dániel, Perger László és Szomjas György – is megszólalnak.

Hazánkban a közvélekedés szerint a fiatalokat nem érdekli a politika, az őket körülvevő közéleti-politikai folyamatokban nem vesznek részt. E vélekedést a publicisták cikkei, a választási részvételi eredmények, a hazai nagymintás ifjúságkutatások és nemzetközi vizsgálatok eredményei egyaránt alátámasztják. A képet némiképp árnyalja, hogy időről időre nagy létszámú tüntetések szerveződnek Budapesten és az ország nagyobb városaiban, s ezeken a rendezvényeken mind a tömegben, mind a szervezők között egyaránt szép számmal képviseltetik magukat a fiatalok. Ilyenkor az eseményekről tudósítva a sajtó a fiatalok akcióiról mint tiszavirág-életű, fiatalos "buli-tüntetésekről" ír. Bár az említett fiatalok újító szellemű résztvevői, hangadói ezen rendezvényeknek, mindez mit sem változtat azon, hogy a magyar fiatalokat apatikus, kiábrándult társadalmi csoportként írják le újra meg újra az események után beálló csendben, amikor ismét arról olvashatunk, mennyire káros és sajnálatos a fiatalok érdektelensége. Az a kérdés, vajon mindez miért alakult így, rendkívül ritkán merül fel a téma kapcsán. Mint ahogy arról is kevés szó esik, kiknek volna feladata a fiatalok érdeklődésének felkeltése és miért volna társadalmi érdek a bevonásuk a politikába. És egyáltalán, miért kellene, hogy érdekelje a fiatalokat a politika, miért fontos a fiatalok politikai részvétele?

Lévai Katalin könyvében előttünk áll egy különös család, egy gyönyörű város és egy sorsdöntő szerelem története. Bensőséges kép bontakozik ki egy monarchiabeli szerb család életéről, a múlt századforduló lenyűgözően tarka Budapestjéről és egy virága teljében álló korszakról. Majd változik a kép, s a kisebbségi család sorsán keresztül egy kegyetlen és igazságtalan korszakot látunk, a trianoni traumával és a háborúkkal terhes időszakot. Lévai Katalin nyitott szemmel és érzékeny lélekkel rekonstruálja felmenői múltját fényképek, levelek, naplók, élvezetes receptleírások, korabeli újságok és személyes emlékei segítségével. Megelevenedik előttünk a nagymama vidám zenei szalonja, a nagypapa patinás fodrász üzlete, a nagybácsi titokzatos cipészműhelye, egy rokon mesés art deco cukrászdája és a varázslatos görögkeleti templom Budapest szívében. A könyv főszereplője a szerző édesanyja, egy bátor és modern gondolkodású nő, aki különös módon az álom és a megélt valóság határán él. Az ő szenvedélyes szerelme, felkavaró emlékei és fantáziái töltik meg igazi élettel, izgalommal és ragyogással a családi történeteket. S amikor a családi almárium kimerül, az író fantáziája szárnyalni kezd. A képek mögött mindig van egy másik kép – vallja – és olyan történeteket álmodik meg, amelyek beleillenek családja mozgalmas és szövevényes múltjába, ezért is hisszük el neki, hogy akár így is történhetett volna.

A könyv szereplői nagyon sokat mondanak el arról, hogy milyen embereket szült a 20. század, és hogyan tudták azt túlélni ezen a tájon. Személyes képességekkel? Szerencsével? Hasznos kapcsolatokkal? Erős lélekkel vagy fizikummal? Mindezzel meg sok mással is. A 2017-18-ban készült portrék szereplőinek többsége - ludovikás katonatiszt, holokauszt túlélő, mérnök-feltaláló, élsportoló-edző, munkás-gobelinszövő, parasztlány-rendőrnő, színésznő, munkaszolgálatos-tanár, amatőr táncművész-filmgyári statiszta, világjáró ezermester- autodidakta zongoraművész - bőven túljár a 80-on, a 90-en, sőt akad, aki a 100-on is. Az író, aki három éve lakik ugyanott, ahol a portréalanyai, azért is tud empátiával, emberismerettel és tisztelettel szólni portréalanyai sorsáról, mert aligha akad olyan társadalmi réteg, élethelyzet vagy környezet, amelyről ne lennének neki is személyes tapasztalatai. A tavaly sikert aratott Törlesztés, avagy lapok a talonból című önéletrajzi könyvével szinte példát mutatott, hogy a távozó nemzedékeknek hogyan kell őszintén vallaniuk az életükről kioktatásoktól és illúzióktól mentesen: hitelesen.