Libri Könyvkiadó strana 47 z 128
vydavateľstvo
Így neveljünk kedves gyereket
„Az életben három dolog fontos. Az első a kedvesség. A második a kedvesség. A harmadik pedig a kedvesség." - Henry James. Amikor megkérdezik a szülőket, felnőttként milyennek szeretnék látni a gyereküket, magától értetődő a válasz: boldognak és sikeresnek. Jóval nehezebb azonban megmondani, miként érhetjük el mindezt. A gyereknevelésnek nincs titkos receptje, de léteznek fontos elvek és gyakorlatok, amelyek segítenek, hogy a gyerekünkből kiegyensúlyozott, derűs felnőtt válhasson. A legújabb kutatások szerint mindebben kulcsfontosságú a kedvesség. AZOK A GYEREKEK, AKIK BARÁTSÁGOSAK, SEGÍTŐKÉSZEK ÉS EMPATIKUSAK, SOKKAL KIEGYENSÚLYOZOTTABBAK LESZNEK, S TÖBB POZITÍV VISSZAJELZÉST KAPNAK. A kedvesség azonban önmagában nem elég: szükség van más erényekre is, mint a bátorság, az önuralom, a tisztelet és a hála. Mit tehetünk szülőként mindazért, hogy ezek a tulajdonságok kialakuljanak és megerősödjenek a gyerekeinkben? Hogyan kezeljük az undokságot és a rosszindulatot? Hogyan kommunikáljunk otthon, és miként mutassunk példát? Az Így neveljünk kedves gyereket konkrét esetekkel és azonnal bevethető tippekkel segít, hogy olyan családi környezetet alakíthassunk ki, amelyben a gyerekeink szeretetteli, boldog emberekké válhatnak.
Na stiahnutie
7,01 €
Ötnegyed narancs
Framboise életének alkonyán visszatér szülőfalujába, a Loire menti festői kis településre. Rendbe hozza a házat, valamint a gazdaságot, ahol felnőtt, s vendéglőt nyit, amely hamar népszerű lesz a helyiek körében. A múlt azonban nem hagyja nyugodni. A II. világháború idején Mirabelle, Framboise édesanyja egyedül neveli gyermekeit, miközben próbál talpon maradni a nehéz időkben. A szívét olyannyira megkeményítette, hogy érzelmeit és szeretetét egyedül a főzésen keresztül képes kimutatni. A szerető anya hiánya, a háború, az édesapa elvesztése mélyen érinti a gyerekeket, akik egy saját, kegyetlenkedéstől sem mentes világot alakítanak ki maguknak. Eközben észrevétlenül sodródnak bele egy német katona, Tomas Leibniz bűvkörébe, s élelmiszerért, csecsebecsékért cserébe apróbb információkat szállítanak a megszállóknak. A falu közössége mindezt nem nézi jó szemmel: a mélyben egyre csak forrnak az indulatok, hogy aztán a felszínre törve megmutassák, mi mindenre képes az ember... Joanne Harris baljóslatú regénye ugyanolyan felkavaró és magával ragadó, mint a szerző világszerte híressé vált kötete, a Csokoládé.
Na stiahnutie
6,45 €
Karácsonyi meglepetés és más történetek
Egy nap van már csak karácsonyig, és még annyi a teendő, az ember azt sem tudja, hol áll a feje! Romy például rohan a reptérre, mert Franciaországban várja a pasija, hogy ott ünnepeljenek. De mi lesz, ha a hóvihar miatt nem száll fel gép? Ginny és Ben karácsonyra időzítették a nászútjukat. Egy romantikus vendégházban szeretnék tölteni ünnepeket, a szállásról azonban kiderül, hogy van vele egy kis gond... Fenelláékhoz megérkeznek a barátai, akik ikerbabáik mellett egy francia fiút is magukkal hoznak. S hogy még nagyobb legyen a káosz, Fenella férjének szülei is bejelentkeznek... Stella az apjától örökölt erdei házban karácsonyozik. S bár az eredeti tervek szerint egyedül lett volna, váratlanul társaságot kap... A barátság kötelez, vallja Jo, és rááll, hogy a barátnője sznob munkaadójának és vendégeinek megfőzi és feltálalja az ünnepi ebédet, de úgy, hogy ne vegyék észre a személycserét... Ellának hivatása, hogy szebbé tegye mások karácsonyát, de nincs mindig könnyű helyzetben. Vajon boldogul a mogorva nagybácsival és a nála karácsonyozó rokongyerekekkel is? Hat szívmelengető és humoros történet, amellyel a nagy rohanásban is könnyedén hangolódhatunk rá az ünnepekre.
Na stiahnutie
7,30 €
Előhívás
HAMIS nyilaskarszalag, hogy megmentse a szüleit. HAMIS útlevél, hogy amerikai lehessen. HAMIS igazolás, hogy nővé válhasson. Egy élet IGAZ krónikája. Pulitzer-díj-jelölés. Az egyik legismertebb feminista újságíró, a New Yorkban élő, magyar származású Susan Faludi 2004-ben emailt kapott hetvenhat éves apjától, akivel addigra már elhidegültek egymástól és alig érintkeztek. Az apa a levél szerint nemrég tért vissza Thaiföldről, ahol férfiból nővé operálták, és ahol Istvánról Stefánie-ra változtatta a nevét. Mint írta, elege lett abból az agresszív macsóból, akinek ismerték, s levelében arra kérte lányát, írja meg nem mindennapi életének történetét. Susan Budapestre utazott, ahová a kiváló fotós-retusőr apa a rendszerváltás idején, 1990-ben költözött vissza. Beszélgetéseik során egymásnak látszólag teljesen ellentmondó elemekből álló, elképesztő élettörténet rajzolódott ki. Susan a múlt emlékeinek felkutatásával, a magyar zsidóság történetének és Magyarország legújabbkori történelmének tanulmányozásával, illetve régi és új benyomásai alapján próbálta megérteni az embert, akit az apjának ismert.
Na stiahnutie
7,30 €
Egy forint a krumplis lángos
Közelmúltunk történelmét, sőt a jelenünket sem lehet megérteni, ha nem ismerjük a Kádár nevével fémjelzett évtizedeket. Kádár János harminckét éven át állt az ország élén. Ilyen hosszú ideig csak kevés történelmi személyiség határozhatta meg Magyarország sorsát a modern korban. Kádár alakja talán ezért is foglalkoztatja mind a mai napig a közvéleményt, és ezért tartozhat a legnépszerűbb múlt századi magyar politikusok közé. Vannak, akik rajongtak érte, ám legalább ekkora azok tábora, akik véreskezű diktátornak, hazaárulónak tartják. Majtényi György történész korabeli fotókkal illusztrált kötetében olvasmányos stílusban, ugyanakkor tudományos alapossággal mutatja be a Kádár-kor és a "legvidámabb barakk" valóságát, valamint a Kádárhoz kapcsolódó legendákat és mítoszokat.
Na stiahnutie
7,30 €
Száz boldog esküvőm
Mi tesz egy esküvőszervezőt klasszissá? Az, hogy nem ismer lehetetlent.Sarah Stratford már több tucat sikeres esküvőt lebonyolított, számtalan hisztis és rigolyás ügyféllel volt dolga, és idáig mindent elintézett, megszervezett, előteremtett. Ám most szinte megoldhatatlan feladat előtt áll, mivel két fontos esemény ugyanarra a napra esik, ráadásul földrajzilag meglehetősen távoli helyszíneken. Miért vállalta el akkor mégis mindkét megbízást? Mert az egyik egy népszerű amerikai filmcsillag pompás esküvője - amire nem mondhatott nemet, hisz ez nemcsak óriási kihívás, de a legjobb referencia is -, a másik pedig a tulajdon, kissé szertelen húga jóval szerényebb lagzija, amit szintén nem utasíthatott vissza. S ha mindez még nem lenne elég, az egy korábbi csalódásától kissé megkérgesedett szívű Sarah körül is ott ólálkodik a szerelem...
Na stiahnutie
7,30 €
A Villa Romantica titka
Amikor a fiatal írónő, Mirabella Matthews Jolly nénikéje rejtélyes körülmények között elhalálozik, a lány egy csapásra egy mesebeli délfrancia udvarház, a Villa Romantica úrnője lesz. A tragédia új kezdetet jelent a lány életében egy olyan vidéken, ahol levendulaillat járja át a levegőt, és a tétlen szemlélődés a mindennapi élet szerves része. Az érzékeket kényeztető szépség mögött azonban megtévesztés és veszedelem lappang. A házhoz vezető úton Mirabellát különös baleset éri, és ez csak a kezdet. Kiderül, hogy Jolly néni múltja különös titkokat rejt, s amikor ebből a múltból egyik férfi a másik után bukkan fel, Mirabellának el kell döntenie, hogy ki az, akiben valóban megbízhat, és ki az, akinek elbűvölő maszkja mögött kíméletlen gyilkos rejtőzik. A népszerű írónő új regénye ismét erőteljes női karakterekkel, fényűző környezettel, lebilincselő történetvezetéssel ejti rabul olvasóit.
Na stiahnutie
6,45 €
Holtaknak menete
A hatalomvágyó Boleyn Anna elérte célját: VIII. Henrik hitvese lett, ám neki sem sikerül fiúörököst szülnie az uralkodónak. Vonzerejéből is veszített, ráadásul arrogáns modora gyakorta ingerli a királyt, akinek érdeklődését a vakmerő és öntörvényű Anna után most egy félénk és szelíd teremtés, Jane Seymour kelti fel. Thomas Cromwellre, a király főminiszterére ismét fontos feladat vár: míg korábban az Annával való házasságot kellett tető alá hoznia, most meg kell szabadítania Henriket az asszonytól. A büszke Anna azonban nem hajlandó önszántából félreállni, így Cromwellnek rendkívül körültekintően kell eljárnia, hogy a király számára elfogadható megoldást találjon, a nemzet egységét is megóvja, és a saját karrierjét se veszélyeztesse. Ám hiába minden cselszövés és taktika, sem a király, sem Cromwell nem kerülhet ki makulátlanul ebből a véres színjátékból… VIII. Henrik és a Tudor-kori Anglia hálás téma egy olyan nagyszerű írónak, mint Hilary Mantel, aki a Farkasbőrben sikere után a Holtaknak menetében is elképesztően élettelien és érzékletesen mutatja be a királyi udvar szerelmi és politikai intrikáit.
Na stiahnutie
7,58 €
Találkozzunk Rómában!
A hely, ahol szerelmek születnek - vagy születnek újjá. A mindössze 19 éves Alice a képzőművészet szerelmese. Mestere tanácsára római vakációra indul, hogy mielőtt kimondja a boldogító igent, megmártózhasson a város szépségében. Róma azonban nem várt meglepetést tartogat a számára egy különösen sármos fiatalember személyében, akivel megkísértik a sorsot... Vajon sikerül nekik? Alec és Meg házasságuk végnapjait élik. A feleséget kevésbé foglalkoztatja düledező kapcsolatuk helyreállítása, mint közös házuk felújítása, ezért megszállottan üldöz egy ritka mozaikcsempét. Róma számukra sem a hétköznapi arcát mutatja: balesetbe, majd emberrablásba keverednek... Vajon megmenti őket a „jóban-rosszban eskü"? Constance és Lizzie, a két idosődő hölgy, rokonuk, Henry hamvait szeretnék szétszórni a Ponte Sant'Angelóról. Lizzie azonban sejti, hogy szeretett bátyja titokban csalta barátnőjét, és azt reméli, Róma majd válaszokkal szolgál a több évtizedes titokra...
Na stiahnutie
7,30 €
Az utolsó Tudor
VIII. Henrik halála után a király Jane Seymourtól született fia, VI. Eduárd kerül a trónra. A Henrik által meghatározott örökösödési sorrendben őt Henrik lányai, Mária és Erzsébet követik. A korona azonban szinte mindenki számára óriási kísértés. Ott van például Henrik unokahúga, akit igazán boldoggá tenne, ha Anglia uralkodója az ő legidősebb lánya, Jane Grey lehetne.Amikor VI. Eduárd meghal, összeesküvők egy csoportja a rendkívül művelt és okos Jane Greyt szeretnék trónra ültetni. A jogos örökös, Mária azonban ezt nem nézi ölbe tett kézzel, és sereget gyűjt, hogy visszaszerezze koronáját, s Jane-t a Towerbe zárassa. Vajon milyen sors vár Jane-re, és mik a kilátásai nővéreinek: Katherine-nek és Marynek, akiknek puszta létezése is komoly veszélyt jelent a meddő Máriára, majd később a szintén gyermektelen Erzsébet királynőre. Vajon legyőzi-e a hatalom iránti vágy és az irigység a vele szemben álló rokoni érzelmeket és a szerelmet? Philippa Gregory, a királyregények királynője ezúttal az angol Tudor ház történetének utolsó fejezetét meséli el.
Na stiahnutie
7,30 €
Értetek teszem
„Sokszor gondolok arra, hogy abba kéne hagyni, mert értetek nem érdemes gürizni!" Gürizni - valójában gyilkolni. Ez normális esetben is vérlázítóan hangzik, ám a helyzet minden, csak nem normális. Kitört a forradalom. Budapest káoszban fuldoklik. A levegőt drónok uralják, az utcákat meg fegyveresek és az őket megállítani igyekvő maroknyi rendőr. Ebben a zűrzavarban ered Ferenczy Tibor százados a gyilkos nyomába, akit eleinte szimpla őrültnek tart, ám hamarosan kiderül: pontos és tudatos terv alapján szedi áldozatait. Egyedül társára, az egyetemista Lengyel Rékára számíthat. A hajtóvadászat forradalmi fészkekben, politikusok búvóhelyein és sötét zugkocsmákban folyik, mialatt Budapest utcáin katasztrófaturisták mulatoznak partibuszokban. Ráadásul egyedül Ferenczy tudja: hacsak nem sikerül megállítaniuk a nagypofájú és hidegvérű gyilkost, a fővárosra - és az országra - senki sem fog ráismerni. „Ez volt a kezdet, és ha kíváncsiak vagytok arra, hogy mi lesz a vég, akkor kövessetek. A vég ugyanis közelít, nagyon-nagyon közelít, én pedig csak állok előtte, és hagyom jönni, meg persze közben teszek is érte! Kinek a vége közelít?" Kemény Zsófi és Kondor Vilmos első közös krimije pörgőn, hitelesen és abszurd humorral mutatja be egy gyilkos utáni hajsza és egy semmiből kirobbant forradalom mindennél veszélyesebb állomásait. Kemény Zsófi író. Rabok tovább című kötete az Értetek teszem egyik előzményregénye. Kondor Vilmos krimiíró. A bűntől keletre című kötete az Értetek teszem másik előzményregénye.
Na stiahnutie
7,30 €
Simlis
Lakatos Levente, a többszörös Aranykönyv-díjas szerző Szigor-trilógiája hatalmas rajongótábornak örvend. A szerző ezúttal a népszerű sorozat egyik mellékszereplőjének, Haraszti Évának szentel egy teljes történetet. A titkokkal, politikai összeesküvésekkel, illetve forró szerelmi jelenetekkel fűszerezett, őrült sodrású regény ismét magába szippant és nem ereszt.
Na stiahnutie
6,73 €
A rózsalugas
Radványi Endre az 1848-49-es szabadságharcot még gyermekfejjel éli meg, és a rá következő, sivár években apa nélkül, az „elveszett nemzedék" tagjaként tengődik a világban. Mikor végre megállapodna Balaton-felvidéki birtokán, és a szerelmet is megtalálná, egy váratlan tragédia hatására újra elveszít mindent, és a hazáját is kénytelen elhagyni. Hátrahagyott szerelme, Anna kétségek közepette és a nyugodt családi élet reményétől megfosztva próbál boldogulni, mígnem egy szerencsés véletlen következtében befolyásos pártfogókra tesz szert a kiegyezés előtti császári udvarban. Endre Amerikában próbál új életet kezdeni. Új barátokra talál, és egy új szerelem lehetősége is felcsillan számára, ám ekkor kitör a polgárháború, Észak és Dél ádáz harca, amiből az Egyesült Államokba csak nemrég érkezett emigránsok, köztük Endre sem maradhatnak ki. Túléli-e Endre a polgárháborút, s elképzelhető-e, hogy Anna és Endre sorsa újra keresztezi egymást?
Na stiahnutie
7,30 €
Gyerekkatona voltam Afrikában
A világban számos háborús övezet létezik, ami már önmagában is rettenetes. Ám annál iszonyúbbat elképzelni is nehéz, mint amikor a fegyveres konfliktusokban gyerekkatonákat küldenek harcba. Kisgyerekeket, kamaszokat, akiknek játszani, tanulni kellene, nem pedig drogokkal teletömve, gépfegyverrel felszerelkezve öldökölni. A Sierra Leone-i Ishmael Beah-t tizenhárom évesen sorozta be a kormányhadsereg, hogy a szelíd kisfiúból gyilkológépet csináljon. Ishmael nem tudja megmondani, hány embert ölt meg azalatt a három év alatt, amíg részt vett a harcokban. Tizenhat éves volt, amikor az UNICEF kimenekítette a háborúból. Amerikába került, ahol iskolába járhatott, elvégezte az egyetemet, politikatudományból szerzett diplomát, s bár az átélt traumákat talán soha nem fogja tudni feldolgozni, megtanult együtt élni velük. Bár több mint tíz év telt el a kötet első megjelenése óta, Ishmael Beah megrendítő vallomása az átélt szörnyűségekről ma is éppen annyira aktuális.
Na stiahnutie
6,45 €
A szépség háza
Üdvözöljük A szépség házában! Ma Karen fog gondoskodni önről. Kapcsolja ki a telefonját. Lazítson, engedje el magát. Bármit mond is, Karen itt lesz, és meghallgatja önt. Minden hölgyet meghallgat, aki itt megfordul. Karen mindig diszkrét. És ön tud titkot tartani? Karen kozmetikus, aki a jobb megélhetés reményében költözik a kolumbiai fővárosba. Miután munkát kap A szépség házában, nemcsak arcmasszázzsal és szőrtelenítéssel foglalkozik, hanem rájön arra is, miért halt meg az egyik vendége.Az intim beszélgetések és vallomások során Karen akaratlanul is a szépülni vágyók bizalmasává válik: egy pszichoanalitikusé, egy kongresszusi képviselő feleségéé, egy híres televíziós műsorvezető nőé és egy vigasztalhatatlan anyáé is, aki az igazságot keresi egy olyan országban, ahol az igazság pénzért vehető. Amikor egy tizenéves lány érkezik a szalonba iskolai egyenruhában, és alkoholtól bűzlik, Karen hallgat. És akkor sem szól semmit, amikor a lány meghal. A szalonban felbukkanók nem különösebben rokonszenvesek, az életük sem irigylésre méltó: a férfiak egoisták és nőgyűlölők, a nők pedig maguk is elfogadják az alávetettséget és a bántalmazást. Egy erőszak és korrupció uralta országban lehet a történeteknek boldog végkifejlete?
Na stiahnutie
6,73 €
Gun Love
Margot kamaszként elszökött otthonról, és immár tizennégy éve él egy floridai lakókocsipark parkolójában a lányával, Pearllel. Egymásra utaltságukban anya és lánya között éteri és elszakíthatatlanul szoros kötelék szövődik, ami a kislány számára idillivé varázsolja az őt körülvevő, meglehetősen lehangoló világot. A lakókocsiparkot és lecsúszott lakóit a kamasz Pearl szemszögéből ismerjük meg. A társadalom peremén egyensúlyozó, furcsa figurák hétköznapjaihoz hozzátartoznak a lőfegyverek: van, aki aligátorra vadászik velük, s van, aki a családját akarja megvédeni. A helyi tiszteletes azonban programot hirdet: pénzt ad a nála leadott fegyverekért, hogy segítsen megállítani az erőszakot Amerikában. Pearlnek és anyjának nincs fegyvere. Ám egy napon Ed, a tiszteletes Texasból érkezett barátja pisztollyal lepi meg Margot. A vészjósló ajándék a kocsi ülése alá kerül, és mindent megváltoztat... A Gun Love hipnotikus erejű történet a családi kötelék megtartó és erőszak pusztító erejéről. A szenvedélyről, amely akár emberhez, akár fegyverhez fűz bennünket, fájdalmas következményekkel járhat.
Na stiahnutie
6,17 €















