Magvető Kiadó strana 68 z 97

Krasznahorkai László költői erejű, kíméletlenül pontos víziói időről időre igazolást nyernek - minél inkább távolodunk megírásuk idejétől, annál ismerősebbnek tűnnek, mígnem hétköznapjainkban megelevenedő realitásként ismerünk rájuk. A regénybeli történet ezúttal is egy olyan végpontról indul, amikor megszokott kérdéseink és válaszaink, a létezésre vonatkozó fogalmi készletünk hirtelen csődöt mond. A megváltatlanság apokaliptikus távlatot kap, de az ítéletet a szereplők mérik magukra. A szerző mélységesen szkeptikus történelemszemlélete elutasít mindenféle hamis messianizmust és önáltató életstratégiát, ugyanakkor fokozott érzékenységet és részvétet érez valamennyi vereséget szenvedő és vereségre ítélt ember iránt. „Mint a legjobbaké, Krasznahorkai László művészete is a valóságba varázsolja vissza olvasóit, a reménytelenség és a mindig egy emberre szabott remény szűk mezsgyéjére, ahol a tét már - nem az irodalom." - írta egyik méltatója.

Bartis Attila új kötete tizenkét történetet tartalmaz, melyek az Élet és Irodalom tárcarovatában jelentek meg. A fiatal írónak ez a negyedik könyve. Tizenkét hónap, tizenkét történet. A Lázár apokrifek egy /lapzártától lapzártáig tartó/ év dokumentuma, bizonyos értelemben már-már napló. S bár az Irodalmi fogalomtár szerint a tárca alapvetően könnyed, szellemes műfaj, Bartis mégis Istenről mesél nekünk tizenkét igaz történetet. Vagy „arról, hogy üres volt a helye. Vagy nem is volt üres, csak Ő nem látszott rendesen. Ha meg mégis látszott, úgy egészen másnak képzelte az ember. Igen, talán ez a legpontosabb: néha látszott, csak egészen másnak képzelte az ember. /.../ Így könnyen lehet, hogy amit ő az Úristenről gondol, az még tárcának is csak apokrif." Részlet a könyvből: „A hágón innen az utolsó férfi azt mondta, ez a helyes út. Azért elővettük a térképet, hátha nem értette a kérdést pontosan, mert tulajdonképpen nem volt miért értse. Mi van, ha téved? Ha eltévedünk, miközben ránk sötétedik? De úgy tűnt, többé-kevésbé érti, hová szeretnénk jutni. Yes, yes, there is the nothing, bólogatott kis gondolkodás után, és mutatta, hogy még tíz kilométer, legfönnebb tizenöt. Mondom, a hágón innen még biztosak lehettünk benne, hogy odaát már a semmi van. Vagy, ha nem is rögtön a hegy mögött, mindenesetre valahol arrafele, a közelben. Tényleg nem lehet több mint tizenöt kilométer. Maximum húsz, mert a helybéliek egy kicsit mindig szépítenek. Igaz, a térképészek meg mindent elnagyolnak, de akkor se több huszonötnél. Jó bakancsokkal, még ha néha meg is állunk pihenni, már éjfél előtt ott vagyunk. És onnan azért biztosan másképp látni a dolgokat. Mert ahol semmi nincs, onnan föltétlenül tisztábban látja az ember a dolgokat. Az egészet, egyben. /.../ Hogy merről jön a fény, és hová esik az árnyék."

Az Úristen leküldi két angyalát a földre - akadályozzanak meg egy angyalcsinálást. Csocsó és Balázska emberi formában, állami rendszámú Ladában riogatja a környék lakóit. (Kelet-európai paranoia: az ember azt képzeli, üldözik - és tényleg üldözik.) Az író eközben mesterségével viaskodik: ezúttal egy másik kelet-európai író, Hrabal a tárgy. ("Mint két tojás, úgy különböztek.") Anna, az író felesége nem viaskodik a történtekkel, hanem éli őket. Beleszeret a cseh kollégába, megosztja vele gondolatait és történeteit. (A csaknem egészen közös Duna-táji sorsot, ezt a formás rémdrámát csakúgy, mint kétségeit afelől, világra akarja-e hozni negyedik gyermekét.) Az úristen pedig - aki epikus természetű, de van érzéke a drámai fordulatok iránt - walkie-talkie-n irányítaná az eseményeket. Bár mint köztudott: a Teremtő mindenható, de ember fájdalmán mégis csak a másik ember segíthet. Mi lesz a regény szereplőinek sorsa, s mi van, mi lesz ezzel az elfuserált teremtett világgal? Van-e "megváltás", s ha igen, kint-é avagy bent? (Van-e a kettő között különbség?) S ha úgy vesszük, az is kérdés: ki kit vált meg ebben a történetben? - Zsámboki Mária

Alik, a New Yorkba emigrált, tehetséges orosz-zsidó festőművész haldoklik. Műterem-lakásában sorra felbukkannak megcsalt feleségei, szeretői és régi barátai, akiket nem köt össze más, mint az, hogy mindannyian elhagyták Oroszországot, s mindannyian szeretik Alikot. A festőművész különös és szenvedélyes személyiségének hatása alól nem tudja magát kivonni senki, halálos ágya mellett még szeretői is összebékülnek. Az orosz Booker-díjas Ulickaja a Vidám temetésben korábbi regényeiből (Médea és gyermekei, Kukockij esetei, Életművésznők) ismert pontos lélekábrázolással mutatja be ezt a ""furcsa családot"" összetartó és széthúzó erőket, finom humorral ábrázolja és teszi különlegessé főszereplője halálát.

Spiró György 1981-ben megjelent, azóta több kiadást is megért, nagysikerű regénye a 18-19. század fordulójának részeként szabdalt Lengyelországban játszódik.

Holtak és utódok, családok és barátságok, eszmék és szerelmek két nemzedéke. Závada regénye Buchbinder fényképész 1942-es életképével veszi kezdetét, és az elmúlt század ötven évét íveli át. A Jadviga párnája és a Milota után a trilógia harmadik darabja csoportkép egy történelmi korról, amely a szerző "műtermében" személyes fikcióvá, párhuzamos élettörténetekké bomlik ki és fonódik össze. Hitek és tévhitek, köz- és magánbűnök, kis és nagy hazugságok, érzékek és érzelmek iskolája ez a könyv.Úgy húz magába, mint valamely lassú örvény, s ha mélyéről végül fölenged, láthatóbbá válik ez a közös, nehéz dolog - hívjuk nemzeti múltnak -, tót, zsidó és magyar magyaroké, mindannyiunké, akik a történetet mint narrátorok, névtelen ismerősök magunknak elbeszéljük. A fényképész utókora mi vagyunk.

Külső tájakon, belső utakon. Egy kelet-ázsiai utazás krónikája ez a könyv. Persze jóval több, mint egyszerű útirajz, hiszen amellett, hogy beszámol egy távoli kultúrával való találkozás lehetségességéről-lehetetlenségéről, folyamatosan szembesít az emberi létezés alapkérdéseivel. Az urgai fogoly nyolc novellája ezért leginkább talán gondolkodói utazásként értelmezhető, akárcsak a könyvben megidézett dantei mű. Abban is hasonlít az Isteni színjátékra, hogy ez az írás is megéri a fáradozást, hogy az olvasó a szerzővel együtt végigjárja-töprengje ezeket az utakat.

Kiotó mellett, egy kolostor az úti célja Genji herceg unokájának, aki több száz éve próbál rábukkanni a századik kertre, a világ rendjét kifejező legegyszerűbb és legtökéletesebb helyre. A regény a kutatás egyik állomását mutatja be, a kolostor megtalálását, az udvarok, szentélyek, és kertek rendjét járja végig. A keleti környezetben játszódó regény mese, példázat, egyszerre felkavaró és megnyugtató szöveg: a kert megtalálását illetve elvetését egyként, egyszerre dokumentálja. A könyv megjelenése a kortárs irodalom újabb fontos eseménye.

Ez a könyv az európai Psycho - írta a regény egyik méltatója 1998-ban, amikor Houellebecq műve megjelent Franciaországban. Az Elemi részecskék kegyetlen regény egy testvérpárról. Michael híres tudós, Bruno irodalomtanár és író. Bruno a szexben keresi az élet értelmét, Michael pedig a tudományba zárja magát. Kapcsolatokkal vagy kapcsolatok nélkül, az eredmény a végtelen magány. A testvérek beszélgetéseikben a 20. század második felének társadalmi változásait, az emberi kapcsolatok változását elemzik, megpróbálják megfejteni sorsuk titkát. Houellebecq kiváló humorérzékkel festi le new age-es világunkat, a hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádját, megváltásunk megannyi előfizethető segédeszközét. Az izgalmas, helyenként merészen naturális könyvből mégsem hiányzik a remény. Az utópiába váltó történetben Michael a mikrobiológiában megtalálja a választ az örök kérdésre: legalább elvileg van-e lehetőség normális emberi kapcsolatokra, lehet-e családban és szeretetben élni?

Závada Pál második regénye egy 67 éves férfi és egy 34 éves nő egymást faggató, egymásban tükröződő testamentuma. Milota György utoljára meséli el életének, családjának, szerelmeinek, falujának történeteit és legendáit, a méhészet és máktermesztés fortélyait - miközben Roszkos Erka megpróbál a maga zsákutcába jutott életében eligazodni.

Soha könyvet nem övezett még akkora titoktartás, mint Esterházy Péter Javított kiadás címmel írt naplóját, ami 2000. január 30. és 2002 áprilisa között született. Eddigi életművének megkoronázása a Harmonia caelestis című regénye volt, amelyben emléket állított édesapjának, Esterházy Mátyásnak. Mint az új könyvből kiderül, Esterházy néhány nappal a Harmonia caelestis kéziratának befejezése után megtudta, hogy édesapja III/III-as ügynök volt, utána kezdte írni a Javított kiadást. A könyv különleges napló. Esterházy közreadja az ügynöki jelentések általa kimásolt részleteit és ezekhez fűzött jegyzeteit. A melléklet a Harmonia calestishez irodalmi mű, melynek tárgya többek között egy apa és egy fiú viszonya, a kommunista rendszer természete, a történelmünk, az árulás, az emberi magányosság és szenvedés, az istenkeresés, a múlttal való szembenézés. Beszámoló egy ember személyes és írói sorsának megrendítő fordulatáról. „Álmomban azt magyarázom apámnak, miközben ő kezemre teszi azt a nagy, súlyos apakezét, hogy az a jó, ha megírom ezt a históriát, ezt a szót használom, históriát, úgy mondom, mint egy gyereknek a doktor bácsi, ne féljen, nem fog fájni, ez a legjobb megoldás. Mint valami betegségről beszélek a "dologról", amiről senki nem tehet, és ő a szenvedő alanya. Hogy a kezét az enyémre tette, az olyan erős, jó érzés, hogy föl is ébredek. Nyolc óra van, gyorsan leírom (leírtam). Próbálok válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen érzés vagy kedv vagy hangulat maradt bennem az álom után, de a jónak csak az emléke van meg, mostanra csak a fázás maradt, fázom."

Anya és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az em ber.

„Olvasó! Már kezedbe vetted ezt a könyvet. Kérlek, lapozz bele most, és olvass el három mondatot. A sétáknak gyógyereje van. Már-már varázs. Egy erős séta évekkel hosszabbíthatja meg a sétálók, sőt a helyszín életét. Ilyen értelemben A séta nemcsak regény, hanem séta is. Gyógyerő. A betegség pedig nem más, mint a hanyatlás. A hanyatlásról és a hanyatlás ellen szól A séta. Volt hajdan egy birodalom, melynek a romjain élünk. Aranykora ezüstkor volt, ezüstkora vaskor."

A szerző ezért a művéért vette át az első alkalommal odaítélt Magyar Irodalmi Díjat Göncz Árpádtól. A regény Esterházy Péter ötvenedik születésnapjára jelent meg, és eddig mintegy 37 ezer példányban kelt el. „... édesapám, e marcona, barokk főúr, kinek gyakran állt módjában és kötelességében pillantását Lipót császárra emelheti, pillantását Lipót császárra emelte, arcára komolyságot vett, bár csillogó, hunyorgó szeme, mint mindig, elárulta, s mondotta: kutya nehéz, felség, úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot, azzal fölpattant Zöldfikár nevű pejére, és elvágtatott az érzékeny, XVII. századi tájleírásba."

Goran Dalmatinac, Feketekő Péter, Zorán Vukovics, Aaron Blumm és Franjo Mandebaba. Öt vándor könnymutatványos. A horvát, a magyar, a szerb, a zsidó és a török. Jégesőt sírnak és fekete skarabeust, akácmézet vagy habzó vért, meg csillámló tört üveget. Mutatványos szekerükkel keresztül-kasul bejárják a 16-17. századi Kelet-Európa rémületes és gyönyörű világát, ezt a kézzel fogható és sohasem létezett, meséktől és látomásoktól, legendáktól és álmoktól duzzadó, veszélyes univerzumot. Darvasi László immár európai hírű nagyregényét első megjelenésekor dúsgazdag cselekményéért, szélesen áradó elbeszélésmódjáért, a történet régóta várt, győztes visszatéréseként ünnepelték olvasói és kritikusai. Ma már jobban láthatók benne azok a javaslatok, elmozdulások és erők, amelyek nem a hagyományos elbeszélésmódok újraélesztését, hanem esemény és történet, leírás és elbeszélés, történelem és fikció fogalmainak újragondolását eredményezték a történő magyar irodalomban. A könnymutatványosok legendája, Darvasi László első regénye, a kortárs magyar próza egyik legnagyobb jelentőségű viszonyítási pontja 1999-ben jelent meg először. Az elmúlt tíz esztendő nem talált fogást rajta. Ma is nagyszabású, emlékezetes és mindvégig varázslatosan szép olvasmány.

„Senkit ne tévesszen meg a megnyirbált cím: valódi >>kékharisnyák<< olvashatók ebben a kötetben is. Vagyis hamisítatlan Esterházy-publicisztikák: glosszák, jegyzetek, esszéisztikus elmélkedések. A tárgy pedig ezúttal is bármi, azazhogy minden, amit az író észrevesz, s amire rögtön reflektál. A kor lélegzik ezekben az írásokban, néha éppenséggel légszomjjal küzdve, máskor megnyugodva. Meglehet, kevesebb a vitriol, több a rezignált bölcsesség. S hogy ez miért van így, arra áttételesen választ kapunk a kötetet záró nagy ívű esszéből, mely egyszerre szól regényről és politikáról, hagyományról és egyéniségről, de  mindenekelőtt a magyar nyelvről, a magyar mondatról. Amely >>nem a nyelvből jön, hanem a szerzőből, vagyis mindig személyes, mindig bravúros. Stílus és nem létezés.<< Esterházy írói személyiségét, emberi karakterét árnyalja olvasói számára a Petri György által készített interjú."