Magvető Kiadó strana 68 z 97

Spiró György 1981-ben megjelent, azóta több kiadást is megért, nagysikerű regénye a 18-19. század fordulójának részeként szabdalt Lengyelországban játszódik.

Parti Nagy Lajos nem bánik kesztyűs kézzel a magyar nyelvvel: mindent kihoz belőle, ami kihozható. Szétszedi, majd összerakja a szavakat és kifejezéseket, abajgatja, csinosítja a nyelvet. Keze nyomán a legkopottabb szavak is megtelnek valami újfajta ízzel, s olybá lesznek, mint azok a nők, akik kivirágoznak, ha szeretik őket. És Parti Nagy szereti a szavakat, miképpen azok is őt. Meghajolnak előtte, vagy vigyázzba vágják magukat, s olyan is akad, amelyik a nyakába csimpaszkodik. Így kínálkoznak fel az író számára, aki "novellamakettekbe" rendezi őket, de úgy, hogy ezek a makettek lecsupaszított szerkezetükkel is egy nagyon ismerős, jóllehet kevéssé szerethető világot tárnak elénk. A roncsolt, tört, fiktív monológokban groteszk és szürreális, álomszerű és szociografikus, bizarr és fantasztikus motívumok fonódnak egybe, meghökkentő szókapcsolások, nyelvi bravúrok és szójátékok követik egymást. E grammatikai tér szereplői között találjuk többek között a nagy evészet sportbajnokát, a kukatúró öregasszonyt, a vízilénnyé átváltozó, rejtélyesen eltűnő munkásembert, és néhány, az új időkhöz kiválóan alkalmazkodó mesehőst is. Parti Nagy Lajos: nyelvkirály. A hullámzó Balaton: a nyelvkirályság.

A kötet tartalmából: A Drugeth-legenda (Nyugat, 1939), A Hegy Lelke (Turul irodalmi antológia, 1939), A kilenc kínai (Budapesti Hírlap melléklete, 1939), Dalszínház (Színházi Magazin, 1939), Hét perc (Tükör, 1940. február), La Concepción (Irodalmi almanach, 1941), Hamisjátékosok (Nyugat, 1941), Vegyészek (Vigilia, 1942), Hűség (Ezüstkor, 1943), A drótszemüveg (Magyar Csillag, 1943), Pangásos papilla (Magyar Csillag, 1943), A kegyelem (Magyarok, 1945), Keléby (Új Idők, 1945), Két mese (Új idők, 1945), Uszodai tolvaj (Új Idők, 1946), Szerelem (Új Idők, 1946), Virrasztók ("Budapest", 1946), A rakparton (Magyarok, 1946), Fényűző élet (Új Idők, 1946), Apagyi (Válasz, 1948), Minden megvan (Vigilia, 1968)

Holtak és utódok, családok és barátságok, eszmék és szerelmek két nemzedéke. Závada regénye Buchbinder fényképész 1942-es életképével veszi kezdetét, és az elmúlt század ötven évét íveli át. A Jadviga párnája és a Milota után a trilógia harmadik darabja csoportkép egy történelmi korról, amely a szerző "műtermében" személyes fikcióvá, párhuzamos élettörténetekké bomlik ki és fonódik össze. Hitek és tévhitek, köz- és magánbűnök, kis és nagy hazugságok, érzékek és érzelmek iskolája ez a könyv.Úgy húz magába, mint valamely lassú örvény, s ha mélyéről végül fölenged, láthatóbbá válik ez a közös, nehéz dolog - hívjuk nemzeti múltnak -, tót, zsidó és magyar magyaroké, mindannyiunké, akik a történetet mint narrátorok, névtelen ismerősök magunknak elbeszéljük. A fényképész utókora mi vagyunk.

Külső tájakon, belső utakon. Egy kelet-ázsiai utazás krónikája ez a könyv. Persze jóval több, mint egyszerű útirajz, hiszen amellett, hogy beszámol egy távoli kultúrával való találkozás lehetségességéről-lehetetlenségéről, folyamatosan szembesít az emberi létezés alapkérdéseivel. Az urgai fogoly nyolc novellája ezért leginkább talán gondolkodói utazásként értelmezhető, akárcsak a könyvben megidézett dantei mű. Abban is hasonlít az Isteni színjátékra, hogy ez az írás is megéri a fáradozást, hogy az olvasó a szerzővel együtt végigjárja-töprengje ezeket az utakat.

Ez a könyv az európai Psycho - írta a regény egyik méltatója 1998-ban, amikor Houellebecq műve megjelent Franciaországban. Az Elemi részecskék kegyetlen regény egy testvérpárról. Michael híres tudós, Bruno irodalomtanár és író. Bruno a szexben keresi az élet értelmét, Michael pedig a tudományba zárja magát. Kapcsolatokkal vagy kapcsolatok nélkül, az eredmény a végtelen magány. A testvérek beszélgetéseikben a 20. század második felének társadalmi változásait, az emberi kapcsolatok változását elemzik, megpróbálják megfejteni sorsuk titkát. Houellebecq kiváló humorérzékkel festi le new age-es világunkat, a hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádját, megváltásunk megannyi előfizethető segédeszközét. Az izgalmas, helyenként merészen naturális könyvből mégsem hiányzik a remény. Az utópiába váltó történetben Michael a mikrobiológiában megtalálja a választ az örök kérdésre: legalább elvileg van-e lehetőség normális emberi kapcsolatokra, lehet-e családban és szeretetben élni?

Kiotó mellett, egy kolostor az úti célja Genji herceg unokájának, aki több száz éve próbál rábukkanni a századik kertre, a világ rendjét kifejező legegyszerűbb és legtökéletesebb helyre. A regény a kutatás egyik állomását mutatja be, a kolostor megtalálását, az udvarok, szentélyek, és kertek rendjét járja végig. A keleti környezetben játszódó regény mese, példázat, egyszerre felkavaró és megnyugtató szöveg: a kert megtalálását illetve elvetését egyként, egyszerre dokumentálja. A könyv megjelenése a kortárs irodalom újabb fontos eseménye.

Závada Pál második regénye egy 67 éves férfi és egy 34 éves nő egymást faggató, egymásban tükröződő testamentuma. Milota György utoljára meséli el életének, családjának, szerelmeinek, falujának történeteit és legendáit, a méhészet és máktermesztés fortélyait - miközben Roszkos Erka megpróbál a maga zsákutcába jutott életében eligazodni.

Soha könyvet nem övezett még akkora titoktartás, mint Esterházy Péter Javított kiadás címmel írt naplóját, ami 2000. január 30. és 2002 áprilisa között született. Eddigi életművének megkoronázása a Harmonia caelestis című regénye volt, amelyben emléket állított édesapjának, Esterházy Mátyásnak. Mint az új könyvből kiderül, Esterházy néhány nappal a Harmonia caelestis kéziratának befejezése után megtudta, hogy édesapja III/III-as ügynök volt, utána kezdte írni a Javított kiadást. A könyv különleges napló. Esterházy közreadja az ügynöki jelentések általa kimásolt részleteit és ezekhez fűzött jegyzeteit. A melléklet a Harmonia calestishez irodalmi mű, melynek tárgya többek között egy apa és egy fiú viszonya, a kommunista rendszer természete, a történelmünk, az árulás, az emberi magányosság és szenvedés, az istenkeresés, a múlttal való szembenézés. Beszámoló egy ember személyes és írói sorsának megrendítő fordulatáról. „Álmomban azt magyarázom apámnak, miközben ő kezemre teszi azt a nagy, súlyos apakezét, hogy az a jó, ha megírom ezt a históriát, ezt a szót használom, históriát, úgy mondom, mint egy gyereknek a doktor bácsi, ne féljen, nem fog fájni, ez a legjobb megoldás. Mint valami betegségről beszélek a "dologról", amiről senki nem tehet, és ő a szenvedő alanya. Hogy a kezét az enyémre tette, az olyan erős, jó érzés, hogy föl is ébredek. Nyolc óra van, gyorsan leírom (leírtam). Próbálok válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen érzés vagy kedv vagy hangulat maradt bennem az álom után, de a jónak csak az emléke van meg, mostanra csak a fázás maradt, fázom."

Anya és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az em ber.

„Olvasó! Már kezedbe vetted ezt a könyvet. Kérlek, lapozz bele most, és olvass el három mondatot. A sétáknak gyógyereje van. Már-már varázs. Egy erős séta évekkel hosszabbíthatja meg a sétálók, sőt a helyszín életét. Ilyen értelemben A séta nemcsak regény, hanem séta is. Gyógyerő. A betegség pedig nem más, mint a hanyatlás. A hanyatlásról és a hanyatlás ellen szól A séta. Volt hajdan egy birodalom, melynek a romjain élünk. Aranykora ezüstkor volt, ezüstkora vaskor."

A szerző ezért a művéért vette át az első alkalommal odaítélt Magyar Irodalmi Díjat Göncz Árpádtól. A regény Esterházy Péter ötvenedik születésnapjára jelent meg, és eddig mintegy 37 ezer példányban kelt el. „... édesapám, e marcona, barokk főúr, kinek gyakran állt módjában és kötelességében pillantását Lipót császárra emelheti, pillantását Lipót császárra emelte, arcára komolyságot vett, bár csillogó, hunyorgó szeme, mint mindig, elárulta, s mondotta: kutya nehéz, felség, úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot, azzal fölpattant Zöldfikár nevű pejére, és elvágtatott az érzékeny, XVII. századi tájleírásba."

Goran Dalmatinac, Feketekő Péter, Zorán Vukovics, Aaron Blumm és Franjo Mandebaba. Öt vándor könnymutatványos. A horvát, a magyar, a szerb, a zsidó és a török. Jégesőt sírnak és fekete skarabeust, akácmézet vagy habzó vért, meg csillámló tört üveget. Mutatványos szekerükkel keresztül-kasul bejárják a 16-17. századi Kelet-Európa rémületes és gyönyörű világát, ezt a kézzel fogható és sohasem létezett, meséktől és látomásoktól, legendáktól és álmoktól duzzadó, veszélyes univerzumot. Darvasi László immár európai hírű nagyregényét első megjelenésekor dúsgazdag cselekményéért, szélesen áradó elbeszélésmódjáért, a történet régóta várt, győztes visszatéréseként ünnepelték olvasói és kritikusai. Ma már jobban láthatók benne azok a javaslatok, elmozdulások és erők, amelyek nem a hagyományos elbeszélésmódok újraélesztését, hanem esemény és történet, leírás és elbeszélés, történelem és fikció fogalmainak újragondolását eredményezték a történő magyar irodalomban. A könnymutatványosok legendája, Darvasi László első regénye, a kortárs magyar próza egyik legnagyobb jelentőségű viszonyítási pontja 1999-ben jelent meg először. Az elmúlt tíz esztendő nem talált fogást rajta. Ma is nagyszabású, emlékezetes és mindvégig varázslatosan szép olvasmány.

„Senkit ne tévesszen meg a megnyirbált cím: valódi >>kékharisnyák<< olvashatók ebben a kötetben is. Vagyis hamisítatlan Esterházy-publicisztikák: glosszák, jegyzetek, esszéisztikus elmélkedések. A tárgy pedig ezúttal is bármi, azazhogy minden, amit az író észrevesz, s amire rögtön reflektál. A kor lélegzik ezekben az írásokban, néha éppenséggel légszomjjal küzdve, máskor megnyugodva. Meglehet, kevesebb a vitriol, több a rezignált bölcsesség. S hogy ez miért van így, arra áttételesen választ kapunk a kötetet záró nagy ívű esszéből, mely egyszerre szól regényről és politikáról, hagyományról és egyéniségről, de  mindenekelőtt a magyar nyelvről, a magyar mondatról. Amely >>nem a nyelvből jön, hanem a szerzőből, vagyis mindig személyes, mindig bravúros. Stílus és nem létezés.<< Esterházy írói személyiségét, emberi karakterét árnyalja olvasói számára a Petri György által készített interjú."

A kötet az 1991 és 1994 tavasza közt született Esterházy-írásokat tartalmazza, mindazt, ami nem regény és nincs Kertész Imrének ajánlva. A szerző némiképpen önkényesen csoportosította a szövegeket, meghagyva egyben és időrendben az Élet és Irodalom-beli ,,kékharisnyákat", melyek így talán a (velünk) múló időt is mutatják. Az önismétléseket se nagyon gyomlálta ki, mutassák csak, hogy így dolgozik: rakosgat.

Egy lány a 80-as évek közepéből elkezdi mondani az életét. Az életünket. Reménykedjünk. „Én, Csokonai Lili löttem e nyívvel tellyes világra az 1965. esztendőben 17. septembris virradólag Csepel szürke lapályában, az igaz római hitben és hitetlenségben megmaradván hóttig." Így kezdődik Csokonai Lili könyve. Regény és önéletrajz, látomás és valóság. Egy árván maradt lány sivár, profán kálváriája a mai ember számára szakrális nyelven. Nevelőapja kikezd vele, mennie kell, takarítónő lesz, szexről, szép ruhákról, illatszerekről ábrándozik, elveszti szüzességét, nős emberrel kerül viszonyba, később a test és a lélek csábításainak egyaránt engedvén a legkülönfélébb kalandokba keveredik.