Noran Kiadó

"A kortárs szlovák próza nemzedéki, műfaji és tematikus szempontból nagyon sokszínű képet mutat." A novellantológia válogatása és összeállítása során "...az utóbbi évek olyan szövegeire összontosítok - írja a könyvet záró tanulmányában Radoslav Passia irodalomkritikus -, melyekben alapvető témaként vetődik föl az otthon és az idegenség ütköztetése, amire az önmegértést, a kulturális, nyelvi és nemi identitást, valamint az egyén családhoz és a társadalomhoz fűződő viszonyát érintő rokon kérdések kontextusában keresik a megoldást. Az ilyen témájú prózák ugyanis az utóbbi időszakban szélesebb irodalomkritikai és publicisztikai visszhangot váltottak ki Szlovákiában."

"A kortárs szlovák próza nemzedéki, műfaji és tematikus szempontból nagyon sokszínű képet mutat." A novellantológia válogatása és összeállítása során "...az utóbbi évek olyan szövegeire összontosítok - írja a könyvet záró tanulmányában Radoslav Passia irodalomkritikus -, melyekben alapvető témaként vetődik föl az otthon és az idegenség ütköztetése, amire az önmegértést, a kulturális, nyelvi és nemi identitást, valamint az egyén családhoz és a társadalomhoz fűződő viszonyát érintő rokon kérdések kontextusában keresik a megoldást. Az ilyen témájú prózák ugyanis az utóbbi időszakban szélesebb irodalomkritikai és publicisztikai visszhangot váltottak ki Szlovákiában."

Rómeó és Cipolla. Savonarola és Ványa bácsi. Szindbád és Miska főpincér. Szóvillantó titán találóan fogalmazta meg egy nyelvész professzor, Latinovits Zoltán nevének anagrammájával, színészete lényegét. Naponta átlépi a jó és rossz határát, s néha tarka virágcsokorral a kezében érkezik meg onnan ezt pedig Kassák Lajos írta, nem Latinovitsról, de szavai tökéletesen jellemzik az ő életét is. Ki volt ez az ember, aki halála után negyedfél évtizeddel sem hagyja nyugton az utókorát? Írt, játszott, rendezett, szavalt mellesleg mérnöknek sem lett volna utolsó. Jövőt előlegező vátesz? A puha diktatúra feljelentettje? A filmezést utáló filmszínész? Teátrumokat elhagyó színészkirály? Szakírókat megszégyenítő verselemző? Fahangú sanzonénekes? Kelecsényi László összeállításában a szem- és fültanúk vallanak róla. Kor- és pályatársak, színészek, írók, rendezők, s olykor megvetett kritikusok szavaiból áll össze a kép. Róla oly sokan és sokfélét írtak, hogy e kötetben nem szereplő más szerzők, nyilatkozók szavaiból össze lehetne állítani egy másik könyvet, s az sem volna hiteltelen. De hát teljesség nincs, csak legszebb álmainkban. Valamiképp ő is ebbe bukott bele, halt meg fiatalon, reánk hagyva ábrándjait.

"A nagy emberekről a kis történetek tudják néha a legtöbbet elmondani. Ezért gondoltunk arra, hogy Göncz Árpád emlékét úgy is megőrizhetjük, ha válogatunk a róla szóló anekdotákból, visszaemlékezésekből és néhányat belőlük közzéteszünk. Nem életrajz, nem politikai elemzés ez a kötet, hanem egy igaz ember alakjának felidézése. Mikor megtudtuk, hogy Göncz Árpád már nincs velünk, felhívást tettünk közzé a Facebookon, illetve a Klubrádióban, és abban a pillanatban özönleni kezdtek az emlékezések. Az emlékezők között van olyan, aki csak egyetlen egyszer találkozott vele, de olyan is, akivel évekig ült egy cellában. E viharvert ország történelme alkalmat adott arra, hogy igazán különös esetek is előfordulhassanak. Az én elnököm azt is tudta, hogy nemtelen támadásokkal nem kell törődni. Volt bennük része elég - de sebaj. Szüntelenül érezhette a polgárok döntő többségének a támogatását. A szeretetét. Az én elnököm léte bizonyítja sokaknak, hogy a "politikus" mégsem a cinikus, a hatalomvágyó, a pénzéhes szinonimája. Az én elnököm népében állított magának ércnél maradandóbb emléket. A mi elnökünk: Göncz Árpád."(Dési János)

Csak másvalaki jelenlétében tudunk magányosnak lenni? Előfordulhat, házasságra azért választ az egyik fél olyan személyiséget, hogy mellette lehessen egyedül? Mekkora fokú intelligencia kell ahhoz, hogy elviselje a másik magányra vágyódását? Furcsa párokat alkot a sors. De lehet, hogy ennek a párnak a tagjait nem a sors, hanem a saját menekülésvágyuk, identitáskeresésük, a többségi társadalom béklyói kötözték egymás mellé, hogy most már egy harmadik utat, a közös utat, a férjét mindenben támogató és előnyben részesítő írófeleség és a zseniális költő közös útját teremtsék meg az utókornak: Babits Mihály és Tanner Ilona házaséletének útját. Többféle dokumentumból, naplókból, magánfeljegyzésekből, memoártöredékekből és versekből formálta meg, rakta össze Sárközi Mátyás ennek a párnak közös történetét. Ami bár egyedi, de ha végigolvassuk, látjuk, hogy általános érvényű is. A szerepek felállítása, elfogadása és eljátszása kötelező kompromisszumokkal - ez minden páros játék alapszabálya. Könyvbemutató: 2012. november 16., péntek 17 óra Alexandra Pódium (1055 Budapest, Nyugati tér 7.) A Könyvjelző magazin 2012. novemberi számában megjelent cikk: Életek és szerelmek a Nyugat-nemzedékében

Móricz Zsigmond naplóinak második része az 1926 és 1929 közötti idősza­kot öleli fel. E naplókra is, mint ahogyan az előzőekre, a töredékesség a jellemző 1928-ig. A kötet különböző forrásokból, a Petőfi Irodalmi Múzeumban és magángyűjteményekben található feljegyzésekből, levelekből, füzet- és könyvrészekből áll. A kezdéssel és befejezéssel megformált 1929-ben írt naplókönyv jóvoltából először találkozhatunk kész szerzői kézirattal. Móricz 1926-ban házasságot köt Simonyi Máriával, akivel egyben közös munkára szerződik. Felolvasókörutakon jár és szerzői esteket tart színésznő feleségével határon innen és túl, sikereket és bukásokat ér meg színpadi szerzőként. Az 1924-25-ben megélt írói válsághelyzet lényegében nem oldódik meg 1929-ben sem, amikor felvetődik a kérdés, miért nem ír regényt Móricz Zsigmond. Az év végén ott áll előtte a nagy lehetőség: megvalósítani a Nyugat új szerkesztőjeként a nemzeti koncentráció irodalmi programját.

Olyan őszinteséggel és természetességgel szólnak ezek a versek, mintha egy naplónak vallanák be azt, "ami a szívedet nyomja". Titkok a családról, álmodozás a házasságról, a felnőttek érthetetlen szavairól, a hamis barátságról, nagy iskolai viháncolásokról, a lét mély kérdéseiről. Finta Szilvia Hannának sikerült egy olyan versnyelvet megteremteni, amely a "kékszemű" világra csodálkozást ötvözi a gondolatok váratlan mélységeivel. Mindenről tud, és semmiről - ahogyan az kötelező a világba kilépő nyolc-tíz (huszonöt, harminc?) éves embernek. Vagyis van "galibalizáció", válság és svájci "frakk", "neonnaci" és EU. Csak mind másképp van, ellenállhatatlanul humorosan, hogy folyton legyen min nevetni, mert a világ érdekes és vonzó, szeretnivaló és olyan emberi!

Talán nincs is kiszolgáltatottabb egy 9-10 éves kisfiúnál. A regény főszereplője, Nesztor Gyuri (aki a Voltomiglan gyerekhősének szinte édestestvére lehetne), folyton úgy érzi, megfullad, ha nem állhat ki a meggyőződése, a barátai, a jogtalanul bántalmazottak mellett, és erre sűrűn adódik is alkalma. A pesti általános iskolában épp úgy, mint az ordasgyepűi szanatóriumban, ahová őt, mint a háború idején megbetegedett, ennélfogva alultáplált és vérszegény gyereket megerősödni küldik. A szubalpin klímának, az állandó orvosi felügyeletnek jó hatásúnak kellene lennie, de a szanatórium éppen olyan, mint 1949-50 egész Magyarországa, csak éppen - mivel egy zárt gyerekközösség sorsa a tét -, méretarányosan kisebbek a megfélemlítés eszközéül szolgáló, konstruált "ügyek", a retorziók. Az itt is létező, az új világ igazságos voltában makacsul hívő embereket azonban a zsarnokság helyi képviselői módszeresen ábrándítják ki illuzióikból, tanítják meg félni, hogy hatalmukat semmi se veszélyeztesse. Ennek a harcnak válik Gyuri akaratlanul is részesévé, s hogy ne legyen áldozatává is, attól csak az menti meg, hogy a szülei "saját felelősségre" megszöktetik...

"Igényes, finoman megírt, szép regény a Petőcz Andrásé. Úgy tornyozza egymásra az elmúlt évtizedek zsarnokság-, terrorizmus-, megszállás-, megalázás-történeteit, az európaiakat és a világ ezer más részén megtörténteket, hogy sem kulcsregénnyé, sem könnyes allegóriává nem válik." (Kálmán C. György, Élet és Irodalom) "Döbbenetes erejű próza Petőcz András új regénye, amely hamar kíváncsivá teszi, majd fogva tartja az olvasót, talán mert épp e sajátos alulnézetből, egy kiszolgáltatott gyerek szemszögéből érzékelteti az idegenséget, az intoleranciát, a brutalitást, a terrort. Van min töprengenünk a regény olvasása után - itt, valahol Európa peremén." (Eszéki Erzsébet, Világgazdaság) "...iszonyatosan erős a cselekmény, és tele van rejtélyekkel..." (Rónai András, Élet és irodalom) "Ez a könyv Európa bizonytalan, félelmet keltő jövőjéről szól. Olyan történet, amelynek valójában minden hozzánk közelálló ország részesévé válhat." (Krzysztof Varga, Gazete Wyborcza, Lengyelország) "...olyan különleges alkotás, amelynek olvasása után nehéz megnyugodni, hiszen sokáig foglalkoztatja az olvasó képzeletvilágát." (Jagoda Wierzejska, Nowe Ksiazki, Lengyelország) "Az Idegenekben Petőcz András Radnóti Miklós Töredékének, Ágota Kristóf Trilógiájának, Saramago Vakságának vészterhes világát idézi meg, megható emberi hangon szól a minket körülvevő embertelenségről, s felemeli szavát gyermekeink, a jövő nemzedékének kiszolgáltatottsága ellen." (Krausz Vera, E-Kultúra) "A történet mindenhol játszódhatna, ahova más kultúrkörökből származó idegenek, "barbárok" mint menekültek érkeznek, ahol hazátlanokat és politikai üldözötteket hoz össze a sors." (Gudrun Brzoska, Unsere Post, Németország) "...képzeletünk nem tud olyan borzalmat megjeleníteni, amit a valóság ne írna felül: ismerve századunk eddigi történéseit, joggal mondhatjuk, hogy ez a regény, az Idegenek, az évszázad regénye lehet." (Vincze Attila Tamás, Kultúrport) "Petőcz a történelmet s a földkerekséget sűríti-oldja regénnyé. Mintha mindenütt otthontalanok lennénk, fenyegetettek, veszélyeztetettek." (Bodor Pál, Diurnuslog) "...lélegzetünk a regényt olvasva gyakran elakad. Mert időnként a cselekmény bizony belénk fojtja a szuszt." (Fodor Tünde, Spanyolnátha)" "Ezt a könyvet - az Idegeneket nem lehet letenni..." (Kertész Imre, Nobel-díjas író)

Történelmünk jellegzetessége az irodalom önmagán túlmutató, politikai, társadalmi szerepvállalása. 1956 is kérdések, bírálatok megfogalmazásával, nyilvános kimondásával, kinyomtatásával kezdődött. Az Irodalmi Újság publikációival, a Petőfi Kör vitaestjeivel. '56 után ... Folytatás ›› a hatalom nem engedhette, hogy ez megismétlődjék, ezért igyekezett a legmesszebb menő ellenőrzést gyakorolni az irodalmi élet fölött. Intézményes szinten (az írószövetségben, újságok, folyóiratok, könyvkiadók szerkesztőségeiben, kutatóintézetekben, egyetemi tanszékeken, rádióban, televízióban) és a magánszférában (baráti körökben, kávéházi asztaltársaságokban) egyaránt, sőt az emigránsok között is. Meg kellett akadályozni a tabukra fittyet hányó szavak, mondatok és művek publikálását, és megtorolni, ha netán mégis átcsúsztak az ellenőrzésen. Le kellett szerelni a lapalapítási kezdeményezéseket, és odasózni, ha egyes folyóiratok, irodalmi, művészeti csoportosulások merészeltek autonóm módon működni. Semlegesíteni kellett a Nyugat fellazító hatását. Az állambiztonsági szolgálat évtizedeken át nagy erőkkel dolgozott az intézkedéseket megalapozó információk megszerzésén. A hivatásos állomány és az ügynöki hálózat által termelt dossziék sok ezer oldala tanúskodik erről. Szőnyei Tamásnak a dokumentumokat feltáró kutatása eredményeként most megnyílnak az 1956 utáni magyar irodalomtörténet eddig jószerivel olvasatlan lapjai. A(z) Titkos írás 1-2. kötet (Könyv) szerzője Szőnyei Tamás.

"A hajnalcsillag elsőnek ragyogott fel az égen és utolsónak húnyt ki. Az embert mindig ébren találta, a szürkület beálltáig még végezte nappali munkáját, és hajnalosan már talpon volt. A hajnalcsillag sajnálta, és kissé talán le is nézte a parányi embert, aki izgatottan jön-megy, sürgölődik. Vajon mivégre sürgölődik annyit az ember - gondolta -, mikor maga, meg amit alkotott, olyan parányi, hogy elvész a nagy világmindenségben. Odament hát a Csodálatos Naphoz, a mindenség atyjához, éltetőjéhez, és megkérdezte: Ó drága Nap, te bevilágítasz minden teret, és beragyogsz az emberek világába is. Magyarázd meg, kicsoda a parányi ember, meg mivégre él, sürgölődik?" Nagy Olga, a magyar néprajz erdélyi tudósa (1921-2006) számtalan népmesét gyűjtött a Mezőségben, Marosszéken és Kalotaszegen, erdélyit, mezőségit, cigányt. Az eredeti népmesék mellett maga is írt meséket, amelyek az ízes nyelvet megőrizve "tudatosabban" akarnak átadni emberi értékeket: tanítanak hűségre és nagyvonalúságra, a másik ember tiszteletére, kíváncsiságra, szorgalomra - és a humor szeretetére. Egész meseciklust írt "Bolondfalváról", a folyton panaszkodó, folyton a másikra mutogató vagy csodaváró emberekről, akik közé megérkezik Füttyös, az életvidám és eszes legény, hogy előbb álmélkodjon, majd csak kacagjon, kacagjon. A mesekönyvet Kun Fruzsina sziporkázó, szivárványos rajzai illusztrálják.