Park Kiadó strana 15 z 53

vydavateľstvo

Lacná kniha Szegény anyám, ha látnám (-70%)


Sándor Erzsi 1956-ban született Budapesten. Tizennégy évig volt színész Miskolcon és Kecskeméten, tizennyolc évig volt a Magyar Rádió szerkesztője. Többnyire újságíró. Közben pedig anya... "nehezített terepen". Erről szól a könyv. "Nem tudom, hogyan kell sérült gyereket nevelni. A tapasztalatok levonására nekem mindössze egy vak fiú adatott. Nem tudtam, jó-e az út, amin járok, azt sem, hová tart, vezet-e egyáltalán valahová. Csak azt tudtam, hogy a cső végén egy szabad, bátor, önálló srácnak kell majd kijönnie, és azt akartam, hogy ebbe senki se rokkanjon bele. Annak, hogy megírtam ezt a könyvet biztosan van valami értelme. Talán csak annyi, hogy valaki belekapaszkodik az egyik mondatába, esetleg néhány percre megnyugszik, netán megérti, hogy mások is félnek, és senki sincs biztonságban. Szerintem nincsenek "jó" megoldások, csak ösztönös próbálkozások, hogy ne csak kibírjuk, de jól is érezzük magunkat a bőrünkben. Ennél sokkal bonyolultabb programban nem tudok hinni. Mindenesetre szabadon kísérletezhetünk, hiszen csak az életünkről van szó. Azt hiszem, rengeteg módja van annak, hogy egy szülő alkalmatlanná tegye a gyerekét az életre. Az egyik legpokolibb az, ha nem nézünk szembe az adottságainkkal és a tényekkel. Illúzióba ringatni egy gyereket csak azért, mert mi magunk nem vagyunk képesek elviselni a bizonyosság terhét, jelentős bűn." (a Szerző)
Na sklade 1Ks
3,35 € 11,15€

dostupné aj ako:

A hetedik hullám


A Gyógyír északi szélre folytatása! Egyetlen ember nem adhat meg mindent a másiknak. De akarnia kell. És soha nem adhatja fel, hogy legalább megpróbálja. Leo és Emmi véletlenül kezdenek e-mailezni egymással, s noha egyetlenegyszer sem találkoznak, szenvedélyesen egymásba szeretnek. Csakhogy Leo váratlanul Amerikába távozik, levélváltásuk megszakad. A férfi egy év után tér vissza Bostonból, s újra levelezni kezdenek. Mindketten érzik, hogy még mindig vonzódnak egymáshoz. Talán mégis jó lenne találkozni, hogy végre kiderüljön, hogyan tovább.
Na sklade 1Ks
13,46 €

Acélsodrony - Hatvanas évek


"Az Acélsordrony a politika, a szellem, a kultúra, a művészet és a sport közelmúltjának évtizedeibe kalauzolja az olvasót. Mesél, magyaráz és - remélem - szórakoztat is. Olykor felemel, olykor elborzaszt." (Aczél Endre)A kötet 120 színes és fekete-fehér fotót is tartalmaz.
Na sklade 1Ks
14,52 €

Lacná kniha Mozart (-25%)


Mozart egészen kivételes tünemény, nehezen megfejthető, sokrétű egyéniség. Személyisége nem volt mentes az ellentmondásoktól, és tisztázatlan helyzet is jócskán akadt rövid életében. Maynard Solomon arra vállalkozott, hogy életrajzi munkájában szembenéz a több mint két évszázaddal ezelőtti valósággal, és amennyire lehet, rendet teremt az adatok és a gyakran egymással is feleselő források között. Sok kérdés sorakozik a Mozart-életrajzban, a könyv szerzője pedig szenvedélyes alapossággal keresi a válaszokat. De nem elégszik meg igennel és nemmel – tovább lép, és a hogyanra is kíváncsi. Elképesztően sok dokumentumon rágta át magát, s a források mellé lefegyverző nyíltsággal helyezi el saját értelmezését, így építve fel az élettörténetet. Sőt azzal is törődik, ami nem hiteles: érdekli a legendagyártás természete is mint műfaj és tünet – a Mozarttal kapcsolatos hiedelemvilágot a józan folklorista szemszögéből ismerteti. Az életrajzíró ugyanakkor zenetudós is, nem tagadhatja meg önmagát: a kötet Mozart muzsikáját elemző fejezeteket is tartalmaz – olyan nyelven, amely a nem szakember zenekedvelőnek is élvezetet szerez. A zseniális Mozart végre olyan biográfust kapott, aki nem csupán varázslatos személyiségét, hanem a tényeket és az adatokat is nagyon szereti.
Na sklade 1Ks
22,79 € 30,38€

dostupné aj ako:

Az a 9 hónap


Terhesnapló hónapról hónapra és napról napra, hogy megörökíthesse a baba "készülődésének" emlékezetes mozzanatait a pozitív terhességi teszttől az első ultrahangfelvételig. A baba megmozdulásától a terhesség hónapjain át a szülésig és a boldog pillanatig, amikor gyermekét már karjában tartja. Alkalmas a fontos időpontok, elintézendők és a beszerzendő holmik feljegyzésére: hogy mindig tudja, mikor esedékes a soron következő vizsgálatok, feljegyezhesse az eredményeket, és számba vehesse, mi mindent kell a babának beszereznie. Minden egy helyen van itt: ráadásul feljegyezheti, mit érzett ön és partnere, míg várták a babát; beragaszthatja az első ultrahangfelvételt; és megörökíthet minden olyan fontos pillanatot, amit később szívesen felidézne.
Na sklade 1Ks
10,00 €

Az Aranypinty


„Tartsd távol magad azoktól, akiket túlságosan szeretsz. Mert azok fognak megölni.” Egy szerető anya és egy távol lévő apa fia, a tizenhárom éves Theo Decker csodálatos módon túlél egy katasztrófát, amely egyébként szétrombolja az életét. Magára marad New Yorkban egyedül, irányvesztetten, és egy gazdag barátjának családja fogadja be. Sóvárog az anyja után, és görcsösen ragaszkodik ahhoz a tárgyhoz, amely a leginkább emlékezteti rá: egy kis méretű, varázslatos festményhez, amely végül az alvilágba sodorja. „Bravúrosan szőtt cselekmény, elképesztően komplex karakterek, lebilincselő fordulatok és nagyon mai, urbánus életérzés." - Elle Donna Tartt (1963) amerikai író munkái negyven nyelven jelentek meg, és kivívták a kritikusok és a közönség elismerését. Már első regénye, A titkos történet (1992) világhírűvé tette. Második regénye, A kis barát (2002) WH Smith Irodalmi Díjat kapott, és jelölték a nagy presztízsű Orange-díjra. Legutóbbi regénye, a 2013-ban megjelent Az Aranypinty Pulitzer-díjas lett, és Az év könyvének választották. A Park Könyvkiadónál megjelent: A titkos történet (2015) A kis barát (2019)
Vypredané
16,90 €

Brunelleschi kupolája


A 15. századi Firenze polgárai a lehetetlenre vállalkoztak: megalkotni minden idők legnagyobb, az építés során állványzattal alá nem támasztott kupoláját. A terv Filippo Brunelleschi ötvösmester agyából pattant ki: a vérbeli reneszánsz figura magának való zseni volt, összeférhetetlen alak, híres verekedő. A kupola építését, melyet ő irányított, viták, torzsalkodások, emberi tragédiák és fényes sikerek kísérték. "Ki hinné, hogy egy templomi kupola kitalálása és megépítése ilyen lebilincselő történet lehet? Pedig Ross King semmit nem bíz a puszta képzeletre: a legjobb műtörténészekhez méltó pontossággal kutatja ki és elragadó kedvvel meséli el a nagyra törő és eszes Filippónak a terv megvalósításáért vívott küzdelmét, az építkezés fordulatos történetét. Ritka alkalom, hogy testközelből figyeljük a reneszánsz géniuszt, amint épp világraszóló remekművét alkotja..." Rényi András, az ELTE Művészettörténeti Intézetének egyetemi tanára
Vypredané
11,26 €

A földrajz fogságában


Új fejezettel bővült a kötet: A földrajz könyörtelen hatalma című fejezet néhány olyan régiót említ, mely hatással lehet világunk jövőjére. Iráni atomalku, párizsi klímaegyezmény, Iszlám Állam, ukraj!nai háború - kifejezések, melyekkel gyakran találkozhatunk a hírekben, tudósításokban. De vajon tudjuk-e, értjük-e, mit jelentenek? Tim Marshall brit újságíró segít eligazodni a na!ponta ránk zúduló információáradatban, s közben ráirányítja a figyelmünket a földrajzi fekvés fontosságára. A politikusok mozgásterét mindig is korlátozták or!száguk földrajzi viszonyai: a hegyek, a folyók, az éghajlat, a tengerek, a sivatagok. A szerző tíz fejezetben (többek közt Oroszország, Kína, Egyesült Államok, Latin-Amerika, Közel-Kelet, Európa) térképek segítségével vázolja fel e régiók múltját és jelenét, s közben rámutat a fontosabb tényezőkre, melyek történelmüket befolyásolták. "Tim Marshall rendkívüli tudással vázolja fel az aktuális geopolitikai tájképet, és módszeresen kiegészíti azt a várható (és már elég jól látható) ökológiai, illetve fegyverkezési következményekkel. Mindezt szellemes, eredeti stílusban teszi, amit még tovább csavar Makovecz Benjamin bravúros fordítása. Ritkán kényezteti az olvasót egy népszerű-tudományos kiadvány ilyen gazdag, nyelvi leleményekben fürdőző szöveggel." (Magyar Narancs - Götz Eszter)
Iba v predajni
15,49 €

Erdei kalauz


Az Erdei kalauz izgalmas felfedezőútra hív. Bemutatja a legfontosabb lombos és tűlevelű fafajokat, és elárulja, melyik nyújthat oltalmat a viharban. Mesél rókaodúkról, ahova más "bérlők" is beköltözhetnek, és megismertet a föld alatti, rafinált csőhálózattal, melyet a földigiliszták építenek ki. Elmondja, milyen erdei gyümölcsöket, gombákat, leveleket és hajtásokat szabad és érdemes szedni, s megtudhatjuk, hogy a bükkfa leveleiből finom saláta készíthető. Kiderül, hogy miből lesz az erdei rágógumi, mi az az erdei telefon, és hogy miként tehetnek szert a fák vízhasra. És persze praktikus tanácsokat kapunk arra vonatkozóan is, hogy milyen ruházatban érdemes kirándulni.
Iba v predajni
12,67 €

Egy élet a bolygónkon. A szemtanú vallomása - és látomás a Föld jövőjéről


Kilencvennégy éves vagyok. Rendkívüli élet jutott osztályrészemül; csak most kezdem felismerni, hogy mennyire rendkívüli. Fiatalkoromban úgy éreztem, hogy odakint a szabadban az érintetlen, őseredeti természet vesz körül - ez azonban nem volt egyéb, mint illúzió. Korunk nagy tragédiája - az érintetlen természeti környezet folyamatos zsugorodása és a biológiai sokféleség, a biodiverzitás csökkenése - alig észrevehetően nap mint nap itt zajlik körülöttünk. Tanúja voltam ennek a hanyatlásnak. Az Egy élet a bolygónkon a tanúvallomásom, egyben a látomásom is. Történet arról, miként követtük el a leghatalmasabb tévedésünket, és annak felvázolása, hogy ha haladéktalanul cselekszünk, hogyan tudjuk helyrehozni ezt a tévedést. Ma még - utoljára - van esélyünk arra, hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak, és helyreállítsuk az épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk. Csak akarnunk kell. Földünkön az élővilággal osztozunk, mely az elképzelhető legcsodálatosabb, évmilliárdok alatt kialakult létfenntartó rendszer. Bolygónk stabilitása azonban megingott, miközben a biológiai sokféleség vészesen lecsökkent - a kettő ugyanis szorosan összefügg. Helyre kell állítanunk a biodiverzitást, amit oly kíméletlenül pusztítottunk. Ez az egyetlen kiút a magunk által előidézett válságból. Vissza kell vadítanunk a világot. A könyvhöz kapcsolódó film, Egy élet a bolygónkon címmel, a Netfilxen látható.
Vypredané
16,90 €

A brooklyni lány


Mindenki titkol valamit. A titkaink is hozzánk tartoznak. Meghatározzák, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, és mit hozunk magunkkal. Sosem felejtem el azt a pillanatot. Előttünk a tenger. A fény megcsillant a végtelen horizonton. És akkor Anna azt kérdezte tőlem: - Ha valami szörnyűséget követtem volna el, akkor is szeretnél? Mit válaszoltam volna? Anna volt életem szerelme. Három hét volt hátra az esküvőnkig. Persze hogy szeretném, bármit tett is. Abban a pillanatban legalábbis így gondoltam. Ő azonban remegő kézzel keresgélt a tabletjén, és egy fényképet mutatott: - Én tettem ezt. Hogy mondhatjuk, hogy szeretünk valakit, ha képtelenek vagyunk megvédeni? Guillaume Musso 11 éve megszakítás nélkül Franciaország első számú bestsellerszerzője. Regényeit több mint negyven nyelvre fordították le. Művei a világ minden táján vezetik az irodalmi sikerlistákat, kiadók és filmproducerek versengenek értük.
Iba v predajni
12,67 €

Egy - Egyserpenyős csodák


"Bárhol is tarts a főzés terén - akár most kezded kulináris utazásaidat, akár magasan képzett séf vagy -, a kötet fogásai inspirálni fognak, ezek a receptek ugyanis az egyszerűséget éltetik. Gondolj bele: minimális hozzávaló, minimális mosogatás, viszont bámulatos ízek. Szóval dőlj hátra, lazíts, lapozgass és inspirálódj! Olyan nélkülözhetetlen könyvet akartam írni, amely jóval élvezetesebbé teszi az életedet - az EGY a mágikus szám." (Részlet a kötet Előszavából.) Kedvenc szakácsunk, Jamie Oliver ebben a könyvében, amely magyarul a 19. a sorban, azt ígéri tehát, hogy csak egy serpenyőre van szükséged, gyors és egyszerű receptekből dolgozhatsz, amelyek eredményeként finom fogásokat alkothatsz. És keveset kell mosogatnod!
Vypredané
22,53 €

Regényélet


A férfi szerint minden előre meg van írva A nő szerint minden megírandó Hat hónappal ezelőtt, 2010. április 12-én hároméves kislányomat, Carrie Conwayt elrabolták, miközben bújócskáztunk a Williamsburgben található lakásomban. Így kezdődik a nyilvánosságtól elzárkózó írónő, Flora Conway története. Carrie eltűnésére nincs magyarázat. A lakás összes ajtaja és ablaka zárva volt, a régi New York-i bérház biztonságikamera-felvételein behatolásnak semmi nyoma. A rendőrségi nyomozás eredménytelenül zárul. Mindeközben az Atlanti-óceán túlpartján, egy pusztulásnak indult házban magányosan gyötrődik a megtört szívű író. A rejtély kulcsa nála van. Flora mindent megtesz, hogy megtalálja. Ha az ember a nap jó részében egy kitalált világban kalandozik, nem egykönnyen találja meg a visszavezető utat. És szédeleg a két világ közti határvidéken.
Iba v predajni
12,67 €