Park Kiadó strana 8 z 53

A természetet semmi sem érdekli. Nem fogja megköszönni, hogy elektromos hibridautót vásároltál. Nem lesz kedves hozzád azért, mert napelemet szereltél fel. Nem ad egy kicsivel több esőt, mert beérted két gyerekkel, eggyel, vagy egyáltalán nem vállaltál gyereket. Sem több, sem kevesebb szén-dioxidot nem nyel el azért, mert elmész szavazni. Nem kíméli a korallzátonyokat, a gleccsereket és az esőerdőket, csak mert rábeszélted a gyerekeidet, hogy mégiscsak kóstolják meg a húspótlóból készült darált húst. Mindazt, amit most tapasztalunk, egyáltalán nem tudjuk befolyásolni a tetteinkkel, mert ez a tíz, harminc vagy ötven évvel ezelőtt meghozott és főként meg nem hozott döntéseink következménye. Az élet megy tovább - akkor is, ha lángolnak az erdők; ha elfogyott az élelem és az üzemanyag, a családoknak pedig gyalogszerrel kell menekülniük a tűzvész elől; akkor is, ha tüntetők rombolják le a városokat. A klímaválság olyan, akár egy rémálom, mégis van, ami nem változik: a kamaszok szerelmesek lesznek, a házasságok megromlanak, a fiatalok identitásválságba kerülnek, és lankadatlan intenzitással lázadnak rettenetes szüleik ellen. Didrik negyvenéves média-tanácsadó, aki az erdőtűz elől menekülve igyekszik hősiesen viselkedni, családja megmentésére irányuló erőfeszítései azonban kudarcba fulladnak. Melissa klímatagadó influenszer, tele elveszett álmokkal. André egy kiöregedett teniszcsillag megnyomorított fia, aki arra használja a válságban egyre inkább elharapódzó erőszakot, hogy leszámoljon szörnyeteg apjával. Vilja, Didrik tinédzser lánya, aki elszakad a családjától, és a cselekvésre képtelen felnőttek helyébe lép a menekültek vezetőjeként. Jens Liljestrand nem túl távoli jövőbe helyezett disztópiájában négy ember küzd nemcsak az életben maradásért, hanem a boldogság fel-felvillanó érzésének megtartásáért is, miközben Svédország lángokban áll.

A Madárhatározó a Magyarországon, Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten megfigyelhető madárfajok átfogó kézikönyve. Kezdő és tapasztalt madármegfigyelők számára egyaránt alapműnek számít. A magyar piacon már 21 éve folyamatosan jelen lévő könyv új, átdolgozott, bővített kiadásában - a legfrissebb kutatási és rendszerezési eredményekkel összhangban - újabb tudományos nevek módosultak. Emellett a magyarországi madárfajok gyakorisági kódjainak frissítésére is sor került. - A kötet több mint 900 különböző fajt és számos alfajt tárgyal áttekinthető rendszerezésben, részletesen. Ez azt jelenti, hogy a világ madárfajainak közel egytizedéről szó esik benne. - A precízen szerkesztett szövegek ismertetik az egyes fajok testméretét, élőhelyét, elterjedését, határozóbélyegeit, alfajait és hangját. - A mintegy 200 képoldalon több mint 3500 madárfestmény mutatja be, hogy nemétől, korától, elterjedésétől és az évszaktól függően miképpen változik egy-egy faj megjelenése. Az illusztrációk a madarakat esetenként jellegzetes környezetükben is szemléltetik. - A képtáblákon a madarak fontos bélyegeit kiemelő nyilak és képaláírások segítik a könnyebb eligazodást. - Az elterjedési térképek tájékoztatnak a költő- és telelőterületekről, valamint a vonulási útvonalakról is. A Madárhatározót, melyet három elismert, világjáró ornitológus írt és illusztrált, a világ egyik legjobb kézikönyvének tartják. A madarak iránt érdeklődők ugyanolyan elmaradhatatlan kelléke, mint a távcső.

"Úgy érzem, hogy a véghez közeledve, egy kört leírva, ismét a kezdet felé tartok. Pácienseim régi történetei egyre gyakrabban hívják elő a saját emlékeimet, jövőjükkel kapcsolatos munkám megidézi és felkavarja múltamat." Irvin D. Yalom ezúttal a saját életét vizsgálja a terapeuta szemével. Számba veszi azokat az emberi kapcsolatokat, amelyek hozzájárultak személyes és szakmai fejlődéséhez, beavat világszerte sikeres könyvei, a Szerelemhóhér, a Terápiás hazugságok vagy a Szemben a nappal keletkezésének körülményeibe. Bepillantást nyerhetünk terápiás és írói munkamódszerébe, s közben a családja történetét is megismerjük.Könyvében őszintén beszél halálfélelméről, az öregedés küzdelmes megéléséről. Az Úton önmagamhoz ajándék az olvasónak: aki Yalom társául szegődik, esélyt kap arra, hogy a saját életén is eltöprengjen.

Lisa és Arthur évente egyszer találkoznak. Arthur mégis egész életében őt keresi. Lisa pedig csak őrá vár. Lisa álma, hogy színésznő legyen. Egy manhattani bárban dolgozik, hogy fizetni tudja művészeti tanulmányait. Egy este megismerkedik Arthur Costellóval, a fiatal orvossal. Azonnal érzik, hogy egy nyelvet beszélnek. Lisa bármire kész, hogy lenyűgözze a férfit. A város könyörtelen útvesztőjében mindent kockára tesz érte. Arthur azonban más, mint a többiek. Hamarosan felfedi Lisa előtt a szörnyű titkot, ami szerelmük útjába áll." Egy újabb felkavaró pszichológiai thriller elképesztő csattanóval: mesteri feszültségadagolás, rendkívüli karakterábrázolás, szenzációs fordulatok, a történet egy pillanatra sem áll meg. Hitchcockot, a szokatlan találkozások mesterét juttatja eszünkbe. Guillaume Musso regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az És azután... megjelenésekor találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizenkét éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsége a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat

Mindannyian arra vágyunk, hogy elfogadjanak és szeressenek. Ideális esetben gyermekkorunk folyamán fejlesztjük ki azt a szükséges ön- és ősbizalmat, amely felnőtt életünkben végigkísér. Ám az átélt sérelmek mélyen belénk vésődnek, és tudat alatt meghatározzák összes kapcsolatunkat. A bennünk rejlő gyermeknek újra otthonra kell lelnie, vallja Stefanie Stahl pszichoterapeuta. Mert akinek nincs belső otthona, az a külvilágban sem találhat otthonra. Átfogó, gyakorlati programja segít abban, hogy levethessük azokat a régi, beidegződött mintákat, amelyek újra meg újra zsákutcába visznek. Lépésről lépésre jutunk el új és hasznos beállítódásokhoz, magatartásmódokhoz, amelyeket ha elsajátítunk, a kapcsolataink javulhatnak és kiegyensúlyozott, boldog felnőttek lehetünk.

Nicolas Barreau A nő mosolya című világsikerű regénye majd egy évtizede lett a magyar olvasók kedvence, azóta még 8 könyve jelent meg a Park Kiadónál. A tízedik Fények a Szajna felett című kötete egy hamisítatlan karácsonyi történet. "Albert bácsira gondoltam, és az útravalóra, amit kaptam tőle. Két kézzel ragadom meg a boldogságot, nem szalasztom el a sorsdöntő pillanatot. És a sorsdöntő pillanat éppen most jött el." Joséphine Beauregard-nak elege van a családjából. Kiváltképp az anyjából és a nővéreiből, a sikeres családanyákból, akik mindenáron meg akarják mondani, hogyan élje az életét. Pedig Joséphine-nek esze ágában sincs beállni a sorba, és pontosan tudja, mit akar: továbbra is finn regényeket fordítani szobája magányában szerény fizetségért, és a következő karácsonyi vacsoránál végre bemutatni a családnak a szeretőjét, aki addigra egész biztosan beszél a feleségével - hiszen megígérte. Joséphine tehát vár. És ahogy vár, egyszer csak valami váratlan történik: kiderül, hogy örökölt egy, a Szajna partján ringatózó lakóhajót, és vele együtt egy egész ismeretlen múltat és talán egy egész ismeretlen jövőt... "Sokáig szerettem a karácsonyt. A karácsonyfánk, amelyet a papa minden évben a szalonban díszített fel, zárt ajtó mögött, nekem soha nem volt elég nagy, és már novemberben jártam a fényfüzérekkel kivilágított várost, a feldíszített utcákat és üzleteket, és ajándékokra vadásztam. Három éve azonban már nem olyan szép és ígéretes számomra az ünnepek ünnepe, az évnek e békés végpontja, látszólagos célja, amely családokat hoz össze és haragosokat békít ki. Őszintén szólva utálom a karácsonyt, és erre jó okom van. Idén novemberben azonban történt valami, ami - a szó szoros értelmében - új irányt adott az életemnek."

Azért ilyen nehéz tehát elfogadnunk akár a legapróbb veszteséget is, mert rádöbbent, hogy nem körülöttünk forog a világ, nem tudunk mindent megoldani, véges a hatalmunk. A vesztés alázatra tanít. Rákényszerít, hogy szembenézzünk elménk korlátaival: a ténnyel, hogy a vendéglőben hagytuk a pénztárcánkat; a ténnyel, hogy nem emlékszünk, hol hagytuk. Rákényszerít, hogy szembenézzünk akaratunk korlátaival: a ténnyel, hogy nem áll hatalmunkban megvédeni szeretett tárgyainkat az idővel, a változással, a véletlennel szemben. Mindenekelőtt pedig rákényszerít, hogy szembenézzünk a létezés korlátaival: a ténnyel, hogy előbb-utóbb szinte minden elenyészik vagy megsemmisül. Veszteségeink újra meg újra azt sugallják, hogy számolnunk kell ezzel az egyetemes mulandósággal - a döbbenetes, őrjítő, szívszakasztó ténnyel, hogy valaminek, ami az előbb még itt volt, hirtelen nyoma vész. Hitték volna, hogy átlagosan kétszázezer tárgyat veszítünk el életünk során? És elgondolkodtak már azon, hogy miképpen viszonyulnak hétköznapi veszteségeink az egész lényünket érintő, "nagy" veszteségeinkhez? Kathryn Schulz újságírót egy megtalált szerelem és egy mélységes gyász egyidejű, együttes élménye vezette arra, hogy esszé-memoár regényében feltegye magának ezeket a kérdéseket. Ez az ikertapasztalat adja könyvének gerincét, amelyben a szerző többek között azt vizsgálja, hogy a veszteség és a rátalálás kölcsönhatása hogyan formálja az életünket. Rávilágít a keresés fontosságára, legyen szó ősi romokról, új eszmékről, barátságról, hitről, értelemről vagy szerelemről. A The New Yorker munkatársaként dolgozó, Pulitzer-díjas Schulz kíváncsian, gyengéden és humorral ír öröm és bánat kapcsolatáról - és arról, hogyan kapcsolódhatunk mi, emberek egymáshoz.

Töredékek, levelek, interjúk 1991-2016 Elena Ferrante ezúttal dolgozószobájába hívja olvasóit. Kinyitja íróasztalának fiókjait, és felkínálja annak tartalmát: regénytöredékeket, leveleket, interjúkat. Elmondja, hogy miért a rejtőzködést választotta, kiadja levelezését a könyveit megfilmesítő rendezőkkel, beszél arról, hogy miért olyan nehéz tömör és hiteles válaszokat adni olvasók és újságírók kérdéseire, miért nem szereti az interjúkat. Megosztja gondolatait az alkotói munka örömteli és küzdelmes időszakairól, kiadatlan műveiről. Érinti a pszichoanalízis, a szülőváros, az otthon, az anyaság, a feminizmus, a gyerekkori emlékek, az irodalmi elődök, az ihlet és a képzelőerő kimeríthetetlen témáit. A kötet végén összegyűjtött interjúkban újságírók, irodalmárok és olvasók kérdéseire válaszol. A több mint húsz év írói hordalékából egy szenvedélyes író arcképe bomlik ki. "A női küzdelmek, a női tényirodalom és szépirodalom nélkül nem lennék az, aki ma vagyok - ezeknek köszönhetem a felnőtté válásomat. Regényírói tapasztalataim - akár a kiadatlan, akár a kiadott műveimet tekintem - húsz év után abban a kísérletben csúcsosodtak ki, hogy a nememet érintő dilemmákhoz hiteles elbeszélői hangot találjak. Ám egy ideje egyre erősebb az érzés, hogy ha ápolni szeretnénk narratív hagyományainkat - amelyek mindannyiunkat megilletnek -, a rendelkezésünkre álló elbeszélői technikákból kell merítkeznünk. Be kell bizonyítanunk - épp azért, mert nők vagyunk -, hogy ugyanolyan tágas és életképes világokat tudunk teremteni, mint a nagy elbeszélőelődök, ha nem jobbakat. Felkészülten, a legkifinomultabb eszközökkel felszerelkezve kell leásnunk a másságunk mélységeibe. És mindeközben nem szabad feladnunk a szabadságunkat. A női elbeszélőknek - akárcsak az élet más területein - nem csupán a többi női elbeszélővel kell felvenniük a versenyt, hanem a valaha élt legtehetségesebb szerzőkkel kell megmérkőzniük. Az írónak az a dolga, hogy legjobb tudása szerint elmesélje mindazt, amit tud és érez, jót és rosszat egyaránt. Az írás a lehető legnagyobb eltökéltséget, gátlástalanságot és programszerű engedetlenséget követeli meg." Elena Ferrante az olasz irodalom egyik legnagyobb hatású szerzője, a kortárs világirodalom népszerű, rejtőzködő írója. Regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre fordítják őket. Nápolyban született, ő a Tékozló szeretet, az Amikor elhagytak, a Nő a sötétben és A felnőttek hazug élete szerzője. Világhírét a Nápolyi regények (2011-2014) című regényfolyamának és az abból készült HBO-sorozatnak köszönheti. Esszékötete Véletlen találatok címen jelent meg.

Vannak pillanatok, amikor egyszerre minden megváltozik. Történik valami, és a folyó, amelyben addig lubickoltunk, hirtelen ismeretlen irányba kezd rohanni. A regény főhőse egy érzékeny és kíváncsi fiatalember, aki mindig is megelégedett a természettudományos magyarázatokkal, most mégis megválaszolhatatlan kérdések özönével találja magát szemben. A házassága válságba került, és ahogy szétnéz maga körül, látja, hogy mindenki más is válságban van: tudóstársa, Novelli, aki túl idős és öntelt ahhoz, hogy eligazodjon a #metoo utáni világban; Karol, a pap, aki váratlanul szerelmes lesz; barátja, Giulio, aki éppen elveszíti a fiát. A regényben megidézett válság mégsem csupán egy házaspár vagy egy nemzedék, hanem az általunk ismert egész világ válsága, Tasmania pedig az a vágyott hely, ahol talán megmenekülhetünk. A regény főhőse abban keresi a menekülést, a maga Tasmaniáját, hogy könyvet ír az atombombáról. Küszködve halad, de nem adja fel. Egyfajta ördögűzés ez számára - mert az apokalipszis itt van bennünk, kétségbeesett küszködésünkben és a szív ellenőrizhetetlen mozgásaiban. A langyos vizes fürdőn és a pina coladán alapuló délután négyórai kezelés működött. Újrakezdtük a szexet - ez volt az igazi ok, amiért egészen idáig eljöttünk. Aztán Lorenza hason fekve olvasni kezdett - a bugyiját sem vette vissza -, és nyugodtnak látszott. Én ismét közelíthettem hozzá szabadon, vagy ott maradhattam a közelében, hogy aláhúzogassam a Giuliótól kölcsönkapott könyv legmeggyőzőbb részeit, és így halogassam a vágyat. Hát ilyennek kellene lennie a házaséletnek - gondoltam -, mindig ilyennek: tele ezzel az érzékiséggel. Talán Lorenzának volt igaza: az apasághoz fűződő elvárásaim túlzók voltak, és az idealizálás csapdájába estem. Végtelen sok pár él gyermek nélkül, és semmi sem utal arra, hogy kevésbé lennének kiteljesedve vagy kevésbé volnának boldogok, mint a többiek. És mégis, még az ocean roomban is ott volt kettőnk között a kimerültség érzése - főleg abban, ahogy beszéltünk: mintha már az élvezet közepén is hasadék nyílt volna. A mi saját ózonlyukunk.

A benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia szerzőjétől Minden pszichés zavar végső soron alacsony önértékelésből fakad. Bárcsak több önbizalmam lenne! Ki ne fogalmazta volna meg már magában ezt a vágyat? A magabiztos emberek jól érzik magukat a bőrükben, derűlátók, és egyenrangúnak vallják magukat másokkal. Önértékelésünk meghatározza, hogyan éljük az életünket, kihat a kapcsolatainkra, testi és lelki egészségünkre. Stefanie Stahl pszichoterapeuta meg van győződve arról, hogy a gyenge önértékelés nem egy életre szól, hanem tudatos lépésekkel megváltoztatható. Terápiás tapasztalatából vett, szemléletes példákkal világít rá, miképpen tudjuk megerősíteni az önbizalmunkat. Ehhez elengedhetetlen, hangsúlyozza, hogy a gyengéinkkel együtt elfogadjuk önmagunkat, világosan kommunikáljunk és kontroll alatt tartsuk az érzelmeinket - mindez segít, hogy jobban élvezzük az életet. „Az önbizalom-hiányos ember nem barátja önmagának, nem igazán szereti magát. Önmagához való viszonya ambivalens: vannak olyan tulajdonságai, amelyeket egészen rendben levőnek vagy akár még jónak is érez, másokat viszont elutasít. És mivel ellentmondásos viszonyt ápol magával, másokról sem tételezi fel, hogy elfogadnák őt. Hogyan is tehetnék, ha ő sem fogadja el önmagát? Ám mint minden ember, ő is arra vágyik, hogy elfogadják úgy, ahogy van.”

Hogyan lett Kína a világ második legnagyobb gazdasága - a százhuszonhatodikból? Frank Dikötter Kína-szakértő megkérdőjelezi mindazt, amit eddig tudni véltünk Kína példátlan átalakulásáról. Eltekint a fegyelmezett társadalom és a növekedés felé a pártdob ütemére rendíthetetlenül menetelők mítoszától, ő az ellentmondások, az illúziók és a palotai intrikák történetét meséli el. Az épphogy megúszott katasztrófákét, az árnyékbankokét, a korrupcióellenes tisztogatásokét és a mindennapi szegénységet ellenpontozó rendkívüli állami vagyonét. Arra kérdez rá, hogy az elmúlt negyven év változásai vajon nem egy óriási piramisjátékra, egyfajta Ponzi-rendszerre épültek-e. Levéltári kutatásokra, kiadatlan emlékiratokra és interjúkra hivatkozva egyértelművé teszi: a Kommunista Párt célja soha nem a demokratikus világhoz való csatlakozás, hanem az ellenállás, végső soron a leigázás volt. "Minden értesülés megbízhatatlan, részleges vagy torz. Mivel egyetlen helyi kormányzat sem közöl pontos adatokat, nem ismerjük sem a gazdaság valódi méreteit, sem a bedőlt hitelek mértékét. A lelkiismeretes kutatónak a szókratészi paradoxon jár az eszében: "Csak azt tudom, hogy semmit sem tudok." Ami Kínát illeti, még azt sem tudjuk, hogy mit nem tudunk."

Maddy azon morfondírozik, hogy mit ajándékozzon régi iskolai barátjának, Peternek, aki egy nehéz válás után most költözött vissza Londonból a dél-angliai Lenbourne-be. Peternek fogalma sincs, mivel lephetné meg kamasz lányát, Chloét, akit alig ismer. Chloe valami különlegeset szeretne venni a nagymamájának, Irene-nak, aki egyedül él a város másik végében. Meglévő és leendő szerelmek, testvérek, barátok, szülők, gyerekek, akik meg akarják ajándékozni a másikat, hogy kifejezzék érzéseiket, ami az év többi napján nem is olyan könnyű. Az Ajándékok egy regény arról, hogy szeretni, örömet szerezni jó. A karácsonyi füzérként egymásba kapcsolódó történetek inspirálnak, meghatnak és vigasztalnak; arra emlékeztetnek, hogy milyen csodálatos és szomorú, nehéz és boldog, milyen különös lehet a karácsony. "Egy este a sok-sok többi este között, amikor ragyoghatunk, mosolyoghatunk, és azt mondhatjuk a világnak, de legalábbis a családunknak és a barátainknak: Itt vagyok, élek, és legalábbis ma jól érzem magam."

"Zavarba ejtő önfeltárulkozásával Ditlevsen forradalmárnak számított a maga korában, amikor még az is kérdéses volt, hogy nő egyáltalán lehet-e költő. A "Tove-láz" a 2019-es angol, majd a 2021-es amerikai kiadások nyomán csakhamar elterjedt az egész világon. - Kertész Judit fordító az 1749.hu-nak "A fiatalság önmagában is átmeneti, törékeny és mulandó állapot." Tove Ditlevsen írásai reneszánszukat élik. Koppenhága-trilógia című memoárjában, amely az 1960-as és 70-es évek fordulóján látott napvilágot, fájdalmas őszinteséggel tárja az olvasó elé legszemélyesebb élményeit, élete legintimebb történéseit. Mesél koppenhágai gyerekkoráról, fiatalságáról, íróvá válásáról, házasságairól és függőségéről. A trilógia második kötete, az Ifjúkor a költőlét felé vezető első, tapogatózó lépéseknek állít emléket, miközben a háttérben már gyülekeznek a második világháború sötét felhői. A Koppenhága-trilógiát 2021-ben a The New York Times az év legjobb könyvei közé sorolta. "Útban hazafelé bekukkantok minden babakocsiba, mert imádom nézni a kisbabákat, ahogy feltett kézzel alszanak a fodros párnahuzatokon. Szeretem nézni az embereket is, akik valamilyen kifejezést adnak az érzéseiknek. Szeretem nézni a gyermekeiket simogató anyákat, és szívesen teszek meg hosszabb utat, hogy kövessek kéz a kézben sétáló fiatal párokat, akik szemlátomást szerelmesek egymásba. Vágyakozást és boldogságot érzek ilyenkor, és valamiféle reménységet a jövőre nézve." Tove Ditlevsen (1917-1976) a 20. századi dán irodalom legeredetibb női hangja. Koppenhága munkásnegyedében, Vesterbróban nőtt fel, első költeményeit 12 évesen írta. Hosszú alkotói pályafutása során több mint harminc verseskötetet, regényt, novellát, gyerekkönyvet és memoárt írt, amelyek középpontjában a szorongás, a traumák és a lelki vívódások állnak. Írásaiban elmosódnak a határok önéletrajz és fikció között, megelőzve ezzel az autofikció olyan kortárs klasszikusait, mint Rachel Cusk és Karl Ove Knausgard. Műveit mintegy harminc nyelvre lefordították. Az első kötet, a Gyerekkor 2023 tavaszán jelent meg, a harmadik kötet, a Függés 2024. tavaszán várható.

"Talán ezt jelenti felnőtt nőnek lenni: nem a vérzést, ami havonta egyszer jön meg, nem a férfiak megjegyzéseit vagy a szép ruhákat. Hanem azt, hogy a szemébe nézek egy férfinak, aki azt mondja: "Az enyém vagy". És azt felelem: "Én nem vagyok senkié."" Monza, 1936. A Lambro partján két kamasz lány próbálja eltüntetni egy férfi holttestét, akinek az ingén nemzeti színű jelvény és fasiszta vesszőnyaláb díszeleg. A holttestig vezető történetet Francesca meséli el. A tizenkét éves kislány polgári családjában rendezett, unalmas életet él, legfőbb gondja, hogy szaporán lépkedjen a misére és illedelmesen viselkedjen az asztalnál. Vágyakozva figyeli a Lambro-parti vadócokat, leginkább a vezérüket, Maddalenát, aki mezítláb, felhúzott szoknyában, összekaristolt lábbal játszik a fiúkkal a sárban. Arról ábrándozik, hogy barátnők lesznek, annak ellenére, hogy a lányról azt beszélik, mindenkire szerencsétlenséget hoz, úgy is hívják: az Átkozott. Az abesszíniai háború hátterében a két lány együtt próbál eligazodni az összekuszálódott világban. Együtt küzdenek az igazságtalanság és a hatalmi visszaélések ellen, amelyek különösen a nőket sújtják. Sok minden megesik velük, mire maguk mögött hagyják a gyerekkort. Egyiküknek meg kell tanulnia bízni, másikuknak pedig önmagáért kiállni. Beatrice Salvioni első regényében két kamasz lány egymásba fonódó felnövéstörténetén keresztül mozgalmas képet fest a bontakozó olasz fasizmusról és a rezsim árnyékában boldogulni próbáló kisemberekről. Beatrice Salvioni (Monza, 1995) jártas a középkori harcművészetben, és megmászta a Monte Rosát. 2021-ben végzett az Alessandro Baricco által alapított torinói Holden Íróakadémián, és ugyanebben az évben Calvino-díjat nyert elbeszéléseivel. Az Átkozott az első regénye, 32 nyelven jelenik meg, és a közeljövőben tévésorozat is készül belőle.

"Mi értelme van az életnek, ha nem oszthatjuk meg valakivel?" Nathan nyolcéves korában belépett a fényalagútba, amelyről a halálból visszatérők mesélnek. És azután… kapott egy második esélyt. Húsz évvel később Nathan az egyik legmenőbb ügyvéd New Yorkban. Még mindig szerelmes a feleségébe, akiért gyermekkora óta rajong, és aki nemrég elhagyta őt. A gyermekkorában történtekre már alig emlékszik. És nem tudja, hogy akik visszatértek a halálból, többé már nem ugyanazok, akik voltak. Egy túlvilági hírnök meglátogatja, és élete legnehezebb próbatétele elé állítja: meg kell értenie, miért jött vissza, hogy mi a küldetése a Földön. Guillaume Musso regénye lenyűgöző ezoterikus utazás, elsöprő szerelmi történet és fordulatos thriller is egyben. Guillaume Musso regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az És azután… megjelenésekor találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizenkét éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsége a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat.

Minden erőszakos bűncselekmény tragédia az áldozatok és családjuk számára, de az elkövető szempontjából is az. Eszemben sincs amellett érvelni, hogy bármely erőszakos elkövetőt fel kellene menteni. Mélyen hiszek az igazságosságban, valamint annak az emberi jogi keretrendszerben rögzített következményeiben, és egy percig sem vitatom, hogy az erőszakos bűnelkövetők bizonyos csoportját biztonságosan el kell zárni. Azt is értem, egyesek miért érzik szükségét annak, hogy mélyen megvessék az erőszakot elkövetőket: a bosszú alapvető emberi késztetés, amely bezár minket saját félelmeinkbe és haragunkba, miközben ugyanazt a kegyetlenséget tükrözi, amelyet tudatos szinten elítélünk. Bármennyire is fájdalmas, sok bölcsesség van abban a mondásban, hogy ha gyűlölünk valakit, az olyan, mint ha mi vennénk be mérget, és azt várnánk, hogy az illető haljon meg. Ahogy többek közt Gandhi is rámutatott, a társadalom erkölcsi szintjének legmegbízhatóbb mércéje az, hogy mennyire vagyunk együttérzők a társadalom legrosszabb tagjaival. "Az igazságügyi pszichiáterként és pszichoterapeutaként dolgozó szerző szerint ha a súlyos bűncselekmények elkövetőit nem tekintjük embernek - és ennek megfelelően bánunk velük -, ugyanazt tesszük, mint ami miatt megbélyegezzük őket. A jó-rossz, normális-abnormális vagy tettes-áldozat ellentétpárok talán mégsem annyira kőbe vésett igazságok, mint ahogy azt gondolni szeretnénk. Gwen Adshead terápiás történetei megkérdőjelezik a "veleszületett bűnöző", a "belátásra képtelen őrült" vagy a "javíthatatlan pszichopata ragadozó" címkék korlátlan alkalmazhatóságát, és megmutatják, hogy a sokszor elképzelhetetlenül kegyetlen tettek elkövetői is képesek változásra, ha kellő megértést és empátiát tapasztalnak." - Dr. Fiáth Titanilla börtönpszichológus Dr. Gwen Adshead igazságügyi pszichiáter és pszichoterapeuta; több mint 30 éve dolgozik terapeutaként erőszakos bűncselekmények elkövetőivel. Új-Zélandon született, orvosi képzést a Szent Bertalan Kórházban, igazságügyi pszichiátriai képzést a londoni Szent György Kórházban szerzett. Eileen Horne amerikai író és drámaíró. A Londoni Egyetemen szerzett kreatívírás-diplomát. Dolgozott független televíziós producerként, újságíróként, olasz fordítóként, írt történelmi tényirodalmat, drámát és irodalmi adaptációt - például közreműködött a BBC rádiós drámasorozatában, amely egy fiktív törvényszéki pszichiáternőről szól.