Park Kiadó strana 9 z 53

"Talán ezt jelenti felnőtt nőnek lenni: nem a vérzést, ami havonta egyszer jön meg, nem a férfiak megjegyzéseit vagy a szép ruhákat. Hanem azt, hogy a szemébe nézek egy férfinak, aki azt mondja: "Az enyém vagy". És azt felelem: "Én nem vagyok senkié."" Monza, 1936. A Lambro partján két kamasz lány próbálja eltüntetni egy férfi holttestét, akinek az ingén nemzeti színű jelvény és fasiszta vesszőnyaláb díszeleg. A holttestig vezető történetet Francesca meséli el. A tizenkét éves kislány polgári családjában rendezett, unalmas életet él, legfőbb gondja, hogy szaporán lépkedjen a misére és illedelmesen viselkedjen az asztalnál. Vágyakozva figyeli a Lambro-parti vadócokat, leginkább a vezérüket, Maddalenát, aki mezítláb, felhúzott szoknyában, összekaristolt lábbal játszik a fiúkkal a sárban. Arról ábrándozik, hogy barátnők lesznek, annak ellenére, hogy a lányról azt beszélik, mindenkire szerencsétlenséget hoz, úgy is hívják: az Átkozott. Az abesszíniai háború hátterében a két lány együtt próbál eligazodni az összekuszálódott világban. Együtt küzdenek az igazságtalanság és a hatalmi visszaélések ellen, amelyek különösen a nőket sújtják. Sok minden megesik velük, mire maguk mögött hagyják a gyerekkort. Egyiküknek meg kell tanulnia bízni, másikuknak pedig önmagáért kiállni. Beatrice Salvioni első regényében két kamasz lány egymásba fonódó felnövéstörténetén keresztül mozgalmas képet fest a bontakozó olasz fasizmusról és a rezsim árnyékában boldogulni próbáló kisemberekről. Beatrice Salvioni (Monza, 1995) jártas a középkori harcművészetben, és megmászta a Monte Rosát. 2021-ben végzett az Alessandro Baricco által alapított torinói Holden Íróakadémián, és ugyanebben az évben Calvino-díjat nyert elbeszéléseivel. Az Átkozott az első regénye, 32 nyelven jelenik meg, és a közeljövőben tévésorozat is készül belőle.

"Mi értelme van az életnek, ha nem oszthatjuk meg valakivel?" Nathan nyolcéves korában belépett a fényalagútba, amelyről a halálból visszatérők mesélnek. És azután… kapott egy második esélyt. Húsz évvel később Nathan az egyik legmenőbb ügyvéd New Yorkban. Még mindig szerelmes a feleségébe, akiért gyermekkora óta rajong, és aki nemrég elhagyta őt. A gyermekkorában történtekre már alig emlékszik. És nem tudja, hogy akik visszatértek a halálból, többé már nem ugyanazok, akik voltak. Egy túlvilági hírnök meglátogatja, és élete legnehezebb próbatétele elé állítja: meg kell értenie, miért jött vissza, hogy mi a küldetése a Földön. Guillaume Musso regénye lenyűgöző ezoterikus utazás, elsöprő szerelmi történet és fordulatos thriller is egyben. Guillaume Musso regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az És azután… megjelenésekor találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizenkét éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsége a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat.

Minden erőszakos bűncselekmény tragédia az áldozatok és családjuk számára, de az elkövető szempontjából is az. Eszemben sincs amellett érvelni, hogy bármely erőszakos elkövetőt fel kellene menteni. Mélyen hiszek az igazságosságban, valamint annak az emberi jogi keretrendszerben rögzített következményeiben, és egy percig sem vitatom, hogy az erőszakos bűnelkövetők bizonyos csoportját biztonságosan el kell zárni. Azt is értem, egyesek miért érzik szükségét annak, hogy mélyen megvessék az erőszakot elkövetőket: a bosszú alapvető emberi késztetés, amely bezár minket saját félelmeinkbe és haragunkba, miközben ugyanazt a kegyetlenséget tükrözi, amelyet tudatos szinten elítélünk. Bármennyire is fájdalmas, sok bölcsesség van abban a mondásban, hogy ha gyűlölünk valakit, az olyan, mint ha mi vennénk be mérget, és azt várnánk, hogy az illető haljon meg. Ahogy többek közt Gandhi is rámutatott, a társadalom erkölcsi szintjének legmegbízhatóbb mércéje az, hogy mennyire vagyunk együttérzők a társadalom legrosszabb tagjaival. "Az igazságügyi pszichiáterként és pszichoterapeutaként dolgozó szerző szerint ha a súlyos bűncselekmények elkövetőit nem tekintjük embernek - és ennek megfelelően bánunk velük -, ugyanazt tesszük, mint ami miatt megbélyegezzük őket. A jó-rossz, normális-abnormális vagy tettes-áldozat ellentétpárok talán mégsem annyira kőbe vésett igazságok, mint ahogy azt gondolni szeretnénk. Gwen Adshead terápiás történetei megkérdőjelezik a "veleszületett bűnöző", a "belátásra képtelen őrült" vagy a "javíthatatlan pszichopata ragadozó" címkék korlátlan alkalmazhatóságát, és megmutatják, hogy a sokszor elképzelhetetlenül kegyetlen tettek elkövetői is képesek változásra, ha kellő megértést és empátiát tapasztalnak." - Dr. Fiáth Titanilla börtönpszichológus Dr. Gwen Adshead igazságügyi pszichiáter és pszichoterapeuta; több mint 30 éve dolgozik terapeutaként erőszakos bűncselekmények elkövetőivel. Új-Zélandon született, orvosi képzést a Szent Bertalan Kórházban, igazságügyi pszichiátriai képzést a londoni Szent György Kórházban szerzett. Eileen Horne amerikai író és drámaíró. A Londoni Egyetemen szerzett kreatívírás-diplomát. Dolgozott független televíziós producerként, újságíróként, olasz fordítóként, írt történelmi tényirodalmat, drámát és irodalmi adaptációt - például közreműködött a BBC rádiós drámasorozatában, amely egy fiktív törvényszéki pszichiáternőről szól.

Baljósan mulatságos történet, életigenlő kiruccanás Amerika ezer sebből vérző, furcsa szívébe. A lenyűgöző bemutatkozó regény főhőse egy fiatal nő, Del, akit nem igazán húz haza a szíve. Szülei botrányos válása után megszakadt a kapcsolata a rokonsággal, el is költözött a kisvárosból. Apja halála után azonban visszavág. Nagybátyjának kellene a telek, ahol egyetlen öröksége, a szülői ház áll, és Del őrült alkut kínál. Ám hamarosan rádöbben, hogy vállalása nem csak a saját régi emlékeit kavarja föl. Egymás után kopognak be hozzá a rokonok, megannyi széthullott élet. Ez a szikár hangvételű, lenyűgöző regény egyrészt a családi viszonyokat átszövő tehetetlenségről, a sérelmekről és a fájdalomról szól, másrészt azokról a pillanatokról, amikor a nyomorúság legmélyén felcsillan az újrakezdés ritkán adódó esélye. "Ott vannak az állott dohányszagban, ott vannak a kiszuperált sütőben, ahol vasárnaponként az apja vékonyra szeletelt, roston sült marhát készített, ott vannak a fürdőszobában, ahol az anyja az ajtóra ragasztotta a keresztrejtvényt, olyan magasságban, hogy lássa a vécéről, ott vannak az apja által felhalmozott könyvtári könyvekben, amelyeket soha nem vitt vissza."

Otto von Wächter báró, ügyvéd, férj és apa magas rangú SS-tisztként és a második világháborúban a németek által megszállt Galícia kormányzójaként tevékenykedett, az ő nevéhez fűződik egyebek mellett a krakkói gettó felállítása. A háború után több mint 100 000 lengyel meggyilkolásával vádolják, vadásznak rá a szovjetek, az amerikaiak, a britek, de még Simon Wiesenthal is. Sands végigkíséri az ifjú Otto Wächter felemelkedését, "istenáldotta" házasságát és családi élete alakulását, majd életük összeomlását. A férfi négy éven át menekül az igazságszolgáltatás elől, először Tirolban húzza meg magát, majd Rómában és a Vatikánban talál menedéket, új személyi azonosságot szerez, és igyekszik rácsatlakozni a nácik híres patkányútjára, amely Perón elnök Argentínájáig vezet. Ezen az útvonalon szökött meg Eichmann, Mengele és sok ezer náci, Wächter azonban nem jár sikerrel: a hidegháború hajnalán, rejtélyes körülmények között, váratlanul meghal. A szerző a Wächter házaspár levelezéséből és más dokumentumokból, levéltárak és személyes beszélgetések nyomán tárja fel az igazságot, amellyel végül mindenkinek szembe kell néznie. Történelmi detektívsztori, szerelmesregény, önéletrajz és hidegháborús kémtörténet ez a könyv.

"Az ember nem az a csúcsfaj, aminek képzeli magát. Más élőlények mondják meg, merre hány centi, azok csinálják a levegőt és eszik a napfényt. Nélkülük nincs semmi." A légierő rakodásvezetőjének gépét lelövik a vietnámi háborúban. A katona életét az menti meg, hogy egy fafojtó fügefára zuhan. Egy festőművész százévnyi fotóportrét örököl, mindegyik kép ugyanarról a pusztulásra ítélt gesztenyefáról készült. Egy keményen bulizó egyetemista lány hozzáér a villanyvezetékhez, bele is hal az áramütésbe, hogy azután légi és fénylények lökjék vissza az életbe. Egy hallássérült tudós fölfedezi, hogy a fák kommunikálnak egymással. Ők négyen és további öt idegen végső, erőszakos együttlétre jönnek össze, hogy megmentsék az amerikai földrész utolsó, néhány hektárnyi érintetlen erdejét. Richard Powers regénye szenvedélyesen és elsöprő erővel mutatja be a környezetvédő aktivisták elszántságát. Az Égig érő történet koncentrikus gyűrűkben bontja ki az egymásba fonódó mítoszokat a polgárháború előtti New Yorktól a csendes-óceáni partvidék 20. század végi fakitermelési válságáig és azon is túl. Meggyőző erővel ábrázolja, hogy az emberi mellett létezik egy másik világ - hatalmas, lassú, minden részével egymásba kapcsolódó, leleményes -, de az számunkra szinte láthatatlan. Az Égig érő történet azoknak szól, akiket elkeserít, hogy az ember önző módon pusztítja a természetet, s akik bíznak abban, hogy ez a folyamat még megállítható. Richard Powers írói munkásságát kritikusai Jonathan Franzenéhez, Dave Eggerséhez vagy Don DeLillóéhoz hasonlítják. Az Égig érő történet, a tizenkettedik regénye 2019-ben elnyerte az irodalmi Pulitzer-díjat. Legutóbbi regénye a 2023-ban magyarul is megjelent Rémület.

Ha igaz a mondás, hogy jobban ismerjük a Hold felszínét, mint az óceánok mélyét, akkor még inkább igaz, hogy alig-alig tudunk valamit a mérsékelt övi és trópusi erdők lombkoronájáról, arról a biológiai határról, amely szó szerint pajzsként védi az életünket. Az ausztráliai esőerdőket kutató egyetemistaként Meg Lowman rájött, hogy e hiányosságunk legfőbb oka az, hogy a szokásos módszerekkel nem is lehet megfelelő közelségből tanulmányozni a lombkoronát. Lowman nem hagyta annyiban: összeállított egy mászókészletet, amellyel felkapaszkodhatott a levelek közelébe. Ez negyven éve történt, és Lowman azóta sem "jött le a fáról". A világ legjelentősebb lombkorona-kutatójaként, akit "a lombkorona Einsteinjének" is neveznek, ma is folytatja megkezdett munkáját, nevéhez fűződik a világ első lombkoronasétánya. Az 1980-as évek előtt az erdészek - meglehetősen képzeletszegény módon - tudomást sem vettek a gondjaikra bízott élőlények kilencvenöt százalékáról. Szinte senki sem fordított figyelmet a fák lombozatára. Aztán 1978-ban egy fiatal botanikus, aki azóta rajongott a zöld óriásokért meg a levelekért, amióta csak az eszét tudta, Ausztráliába érkezett, miután ösztöndíjat nyert a trópusi erdők tanulmányozására. Minthogy ez a bizonyos újonc a mérsékelt égövből jött, szinte semmit sem tudott a trópusi erdőkről. Amikor először látogatott el az ausztrál esőerdőkbe, felnézett a szédítően magas fákra, amelyeknél hatalmasabbakat még soha életében nem látott, és így kiáltott fel magában: "Uramatyám, de hát ennek nem is látom a tetejét!" Ez az álmélkodó botanikus én voltam.

"Kinek ne jutott volna eszébe életében legalább egyszer, hogy a legszívesebben megölne valakit?" Alfred Hitchcock Elmulasztott lehetőségek és talán még beteljesülő remények. Mathias Taillefer egy kórházi szobában tér magához. Ágya mellett ismeretlen fiatal csellista. Louise Collange önkéntesként zenél a gyógyulóknak. Amikor megtudja, hogy Mathias rendőr, különös megbízással áll elő. A férfi először húzódozik, de lassanként felkelti érdeklődését az ügy, és egymást követik a bonyodalmak. Így kezdődik a nyomozás, amelynek szálai leginkább befelé vezetnek, tétje pedig a megálmodott élet, a másik szívében és a világban betöltött biztos hely megtalálása. Guillaume Musso regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az És azután... megjelenésekor találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizenkét éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsége a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat.

"Múlt és jelen folyamatos párbeszéde ez a finoman szőtt, lebilincselő történet, mely elevenen teremti újra egy zsidó család tapasztalatait a huszadik század Európájában." - Philippe Sands, a Kelet-nyugati utca és a Patkány út szerzője Hitler hatalomra jutásának idején Sara Franciaországban élt, de ritkán beszélt erről az időszakról. Jóval a halála után unokája, Hadley Freeman egy cipősdobozra bukkant a szekrényben. Egy titokzatos idegennel készült fotót, egy, a Vöröskereszttől érkezett rejtélyes táviratot és egy szignózott Picasso-rajzot talált benne. Kutatásba kezdett, melynek során eljutott Picasso párizsi archívumától egy auvergne-i parasztház szobájáig, Long Islandből Auschwitzig. Freeman úgy rakosgatja össze a családja múltját, akár egy kirakóst, hogy minél többet megtudjon nagyanyja és három testvére, Jacques, Henri és Alex életéről. Történetük - amely olykor tipikus, olykor megdöbbentő - felvillantja a kelet-európai zsidóság egy újabb holokauszttapasztalatát. "Szeptember 24-én az őrök kirángatták Alexet az Excelsior-beli cellájából - kékre-zöldre verve, kis híján megtörve -, és társaival együtt a vasútállomásra hajtották. Várt rájuk egy vonat. Alig látták, mert az érzékeiket eltompította az állomást betöltő éktelen lárma: férfiak, nők, gyerekek és csecsemők ordítottak, sírtak, könyörögtek, miközben kíméletlen katonatisztek kiabáltak velük franciául és németül. A lárma szívszakasztó és rémületes volt, bele lehetett halni. De Alex rendíthetetlenül masírozott a vonat felé - emelt fővel, félelem nélkül, ahogy egy légióstól elvárható. Mellette az a cellatársa, akivel a leginkább összebarátkozott, egy hórihorgas francia, Jacques Schwob Héricourt; ugyanabba a kocsiba kerültek nyolcvan társukkal együtt. - Lesz esély, hogy megszökjünk? Nem bánhatnak velünk úgy, mint a birkákkal. Tennünk kell valamit - suttogta Alex Héricourt-nak. De fogalmuk sem volt, mit tehetnének."

"Felbecsülhetetlenül fontos ez a könyv azon nők számára, akik úgy érzik, hogy az orvosok nem foglalkoztak a betegségükkel, a fájdalmukkal." The Washington Post Elinor Cleghorn tíz évvel ezelőtt lett először rosszul. Hosszú éveken át úgy bántak vele, mintha a tünetei pszichoszomatikusak lennének, majd autoimmun betegséget diagnosztizáltak nála. Miközben megtanult együtt élni kiszámíthatatlan betegségével, kutatni kezdte az orvoslás történetét. Szenvedésre, misztifikációra és téves diagnózisok frusztráló örökségére bukkant. A Szenvedő nők arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon miért hagyta cserben az orvoslás a nőket. Miért tartották a férfi orvosok a nők testét olyannyira bonyolultnak és félelmetesnek, hogy másképp kezelték, mint a férfiakét? Cleghorn úttörő módon tárja fel a nők gyógyításának gyakorlatát az ókortól kezdve az európai boszorkányperek elterjedéséig, a hisztéria gyűjtőfogalmának hajnalától a hormonok, a menstruáció, a menopauza megértésének első lépéseiig. A könyv esettörténetei azokat a nőket mutatják be, akik szenvedtek, és azokat a férfiakat, akik hagyták őket szenvedni. Rámutat, miként vált a rosszullét elfogadottá, és arra is, hogy a változás milyen régóta esedékes. Az igazság a testben és a szenvedő nők vallomásaiban rejlik - akiknek az élete múlik azon, hogy az orvostudomány megtanul-e olvasni belőlük. Elinor Cleghorn feminista művelődéstörténész. Az Oxfordi Egyetemen a Ruskin Schoolban dolgozott, ahol interdiszciplináris orvostörténeti kutatásokat végzett. 2017-ben a Fitzcarraldo Editions esszéírói díjára jelölték, azóta is rendszeresen publikál a krónikus betegséggel kapcsolatos tapasztalatairól. Sussexben él.

Átdolgozott, új kiadás A mára kultuszkönyvvé vált Budapest Könyv huszonöt éve jelent meg először. Alighanem része volt az azóta egyre népszerűbb városi sétamozgalom kialakulásában. Olyan útikönyvnek álcázott városportré és -kalauz, amely Budapest régi és új arcait egyaránt igyekszik bemutatni. Kíváncsi, különböző mértékben tájékozott olvasóit bevezeti az építészettörténetbe, a vizuális és kulináris tudományokba és sok más dologba. Az átdolgozott kiadást a már megszokott háromdimenziós térképek mellett számos alaprajz, rengeteg archív Fortepan-kép és a szerző saját fotói illusztrálják. Újdonsága a jó néhány QR-kód, melyek átjárók az internet és a mozgóképek világába. Kedves olvasók, sose felejtsék: Budapest nem csak a budapestieké! "Török András könyvének legnagyobb erénye, hogy most, amikor sokaknak kényszer, másoknak sikk elhagyni az országot, az 500 oldal végére kiderül, hogy mégiscsak Budapest a világ közepe." Gréczi Emőke, ArtPortal, 2012 Török András 1954-ben született, természetesen Budapesten. A budapesti bölcsészkaron folytatott tanulmányokat követően volt nyelvtanár, színházi tipográfus, a 2000 folyóirat egyik szerkesztője, kulturálisminiszter-helyettes, fotóház-igazgató, filantrópia-tanácsadó, a Budapest folyóirat szerzője és kiadója, a Fortepan önkéntes menedzsere. Első könyvei íróéletrajzok voltak. 1986-ban Bécsben határozta el, hogy útikönyvíró lesz. Olyan könyvet akart írni Budapestről (eredetileg külföldieknek), amelyből az igazi várost lehet megismerni, nem csak a kulisszákat. Zuglóban nőtt fel, aztán lakott a Józsefvárosban, Angyalföldön, sokáig az Újlipótvárosban, egy ideje Ólipótvárosban él. Ennek ellenére (újabban) Budát, Óbudát sem téveszti szem elől. "Egész Budapest a szűkebb pátriám, hasonlóan ahhoz, ahogy magyarként egész Európát tekintem hazámnak" - nyilatkozta egyszer.

„A paleontológia nagy történeteit Steve Brusatte új felfedezésekkel gazdagítja, remekül szövi a mese fonalát, lelkesedése valósággal ragályos. Őt olvasva lehetetlenség nem szeretni az elveszett világot.” Neil Shubin, A belső hal szerzője Hatvanhatmillió évvel ezelőtt a Föld legfélelmetesebb élőlényei, a dinoszauruszok örökre eltűntek. Mind a mai napig bolygónk nagy rejtélyei közé tartoznak. A fiatal amerikai paleontológus, Steve Brusatte, szakterületének kiemelkedő egyénisége ebben a könyvében izgalmasan és olvasmányosan meséli el meglepő és új megvilágításba helyezett történetüket. Föleleveníti a dinoszauruszok fejlődésének csúcspontjait, amikor sok száz fajuk létezett, majd megjelentek a mai madarak ősei, a szárnyakat viselő, tollas dinoszauruszok. Aztán feltehetőleg egy óriási meteorit csapódott be a Földbe, és majdnem az összes dinoszauruszt elpusztította - bekövetkezett a földtörténet egyik legnagyobb szabású tömeges kihalása. Brusatte beszámol néhány rendkívüli felfedezésről is, amelyet kollégáival együtt tett, például az ősi, ember nagyságú tyrannoszauriákról és a tollas raptorokról. Ezek alapjaiban változtatták meg a dinoszauruszokról való tudásunkat. A dinoszauruszok tündöklése és bukása nagyszerű tudományos mű, egyben remek ismeretterjesztő munka. „Be akarom bizonyítani, hogy a dinoszauruszok nem holmi "másvilági szörnyek" voltak, az evolúció tévedéseinek sem mondhatók, és az sem igaz, hogy nem voltak igazán érdekesek. Nagyon is érdekesek voltak, ráadásul sikeresek is, jó 150 millió éven át éltek és virultak, közülük kerültek ki minden idők legfantasztikusabb lényei - ideértve azt a tízezerféle, ma is élő dinoszauruszt, amelyeket madaraknak mondunk.” Steve Brusatte amerikai paleontológus, az Edinburghi Egyetem Geotudományi Intézetének professzora. Nemzedékének egyik legkiemelkedőbb kutatója, eddig több mint 15 új dinoszauruszfajt fedezett fel és nevezett el. Egyik fő kutatási területe a dinoszauruszok és a madarak közti evolúciós átmenet. Tudományos cikkeit többek közt a Scientific American és a Science folyóirat közli.

"A Giorgio Parisinek odaítélt Nobel-díj egy rendkívüli tudóst jutalmaz, és visszaigazolja az olasz elméleti fizikai iskola kiemelkedő színvonalát." CARLO ROVELLI Önmagukat látszólag minden törvényszerűség alól kivonó kísérleti valóságok, magát a tudóst is meglepő felfedezésekhez vezető kutatások, a fizikai és matematikai intuíció felvillantása - ez az a világ, amelyet Giorgio Parisi több mint ötven éve kutat. A részecskékkel kapcsolatos úttörő felfedezések, szenvedélyes érdeklődés az olyan rejtélyes jelenségek iránt, mint az állapotváltozások, a "spinüvegek" és a seregélyek röpte, a gondolatok születésével kapcsolatos elmélkedések, a tudomány társadalmi szerepét firtató eszmefuttatások - ez a könyv tematikai sokféleségével izgalmas utazás egy olyan fizikus zseniális elméjében, aki az összetett rendszerek törvényszerűségeit keresi, mert az egyszerűek mindig is unalmasnak tűntek a számára. "A seregélyek röpte különös módon lenyűgözött, mert nemcsak az én kutatásaim vezérfonalához, de a modern fizika oly sok más témájához is kapcsolódott: ezek az egymással kölcsönhatásban álló, nagyszámú alkotóelemből (szereplőből) álló rendszerek viselkedésének megértését célozták. A fizikában ezek a szereplők lehetnek elektronok, atomok, spinek, molekulák; viselkedésük szabályai nagyon egyszerűek, együttesen azonban jóval összetettebb csoportos viselkedésre képesek."

"Vajon miben állhatott a Spinoza-probléma? Eltűnődtem: talán a maga módján, személyes okokból Alfred Rosenberg, ez a bizonyos náci is Spinoza után kutatott. Egyetlen rejtéllyel léptem be a múzeumba, és kettővel távoztam. Nem sokkal ezután hozzáfogtam az íráshoz." Irvin D. Yalom A Spinoza-probléma lapjain valóságot és képzeletet gyúr egybe lélektani-bölcseleti regénnyé. A filozófiai kérdések iránt mélyen érdeklődő pszichiáter könyvében Baruch Spinoza 17. századi holland gondolkodó életét és filozófiáját mutatja be, valamint hatását Alfred Rosenbergre, arra a nemzetiszocialista ideológusra, akinek speciális alakulatát a második világháború alatt a titokzatos "Spinoza-probléma" kivizsgálására vetették be. Hatalomról és szorongásról, jó és rossz eredetéről, szabadságról és a rettegés zsarnokságáról szóló meséjében a holland aranykor Amszterdamja és a náci Németország között ingázva boncolgatja e két ember lelki életét és gondolkodását.

Öten voltak. Megközelíthetetlen, titokzatos kis csoport a vermonti egyetemen. Ebbe az elit társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia, a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk hatására nemcsak tanulják, át is élik az ókori görög kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat és a véráldozatot. De amikor megszegik a társadalmi és erkölcsi törvényeket, átlépik a határokat, életük örökre megváltozik. Saját bőrükön tapasztalják, hogy nem ölni nehéz, hanem tovább élni.