Syllabux strana 4 z 4

Évek óta tudom, hogy egyszer még újra közöm lesz az íráshoz. Bujkál bennem egy regény. Jó darabig hagytam várakozni. Valahogy úgy képzeltem, amikor az ember leül regényírni, már alaposan sejti, hogy a piros kalapos nő a gyilkos, akinek a macskája minden hajnalban 3 óra 20-kor párzik az ecetfa alatt… Egyébként sem vagyok hosszútávfutó alkat. Türelmem és kitartásom nem terjedt soha tovább tizenhatezer karakternél, de már az is régen volt. Most meg hallgatom az erkély korlátján kopogó esőt, és biztos vagyok benne, ma éjszaka ideje elkezdeni előcsalogatni ezt a történetet. Méghozzá online. Minden kötöttséget mellőzve. Azért persze maradunk négynegyedben, a tempó 114 bpm. A hangnem vagy G-dúr, vagy d-moll. Már úszik is be a háttérből egy megfontolt akkord a Hammond-orgonán. Csak annyi biztos, hogy a főszereplőt Verebi Ádámnak hívják. 18 évvel fiatalabb nálam, szintén zenész. 1981. október 25-én született Szegeden. Többet most nem nagyon tudok róla. De pont ez a kaland lényege: hagyni kiderülni magát a történetet, amiről most még fogalmam sincs. Úgy, ahogy remixelni szoktam. Hadd száműzzem magam a józan ész kalodájából, hadd sodródjam anélkül, hogy fogalmam lenne róla, honnan hová érek, mi történik közben vele…

Szeretnék egy könyvjelzõt kapni [?], amelyen Caravaggio Dávid, Góliát fejével címû festményének reprója szerepel, hogy ott legyen mindig kézügyben, ha éppen Demény Péternek ezt a könyvét olvasom. Tudnivaló, a könyvjelzõt félre lehet tenni, de mindenképpen a könyv használatához tartozik. Miért is? Az erõs és fiatal Dávid a legyõzött Góliát fejét tartja kezében, Caravaggio saját arcát festi meg a legyõzött óriás arcaként, Demény pedig, könyvének fülszövegében, saját, írás közbeni döbbenetét a Caravaggióéhoz hasonlítja: ?amikor elkészült a festménye, és Góliát levágott fejére meredt ? a saját arca nézett vissza rá?.

Glogovácz Simon meghal, de magát meg nem adja ? a mindenható fõszerkesztõnek, aki visszautasította, a lektornak, aki kéziratait papírkosárba dobta, a szerkesztõknek, a rovatvezetõknek, a folyóiratok ?igényeseinek?. Tragikus hirtelenségû halála egyszeriben felkapottá teszi, a hírt az újságok gyászkeretben hozzák, a költõ hagyatékáért kiadók vetélkednek, a kritikusok szuperlatívuszokban vitatkoznak. Eközben a budai hegyekben tömegek hallgatják áhítattal a szentéletû prédikátort, a jelen és jövõ látnokát. A remete megszólalásig hasonlít? Igen, Glogovácz Simon él ? agyafúrt ál-öngyilkossága teljes sikerrel járt ?, most már élvezni akarja posztumusz dicsõségét. De a kiadónak, kritikusoknak, folyóiratoknak nem kell az élõ Glogovácz, csak a mártír volt üzlet és szenzáció. És ekkor kezdõdik Glogovácz Simon vándorútja. Megismerkedik József nádor haladó lelkületû imádójával, a balatoni villatulajdonos ?szegény özvegyemberrel?, az õszülõ halántékú íróval, a Memphis irodalmi kávéház törzsközönségével, a ?kéklámpás nõvel?, az okos és kiábrándult festõnõvel, aki végül maga is giccspingálásra adja fejét? a féltehetségek és féléletûek birodalmának ?állampolgáraival?, és végül találkozik ? önmagával. A szatirikus kisregény mondanivalója: a tehetség kötelez, a tehetséges ember felelõsséggel tartozik magának, a társadalomnak. Ebben a könyvben csupa olyan ember lép színre, aki ezt szem elõl téveszti, tudatlanságból vagy tudatosan. Közéjük kerül Glogovácz Simon, a nagy cápák közé a kis cápa, és természetesen ? õ marad alul.

A kitûnõen felszerelt alapítványi iskolában kiscsoportos oktatás folyik, ha valaki nem teljesíti a követelményeket, az egész csoport csomagolhat. A csoportvezetõ balesete után új tanulõ érkezik a csoportvezetõségért versengõ fiúk csapatába. Egy lány. Ez aztán megkavar mindent. Izgalom, kaland, szerelem észvesztõ tempóban a Zelicségben játszódó iskolaregénybe. Tizennégytõl tizennyolc éves korig kötelezõ olvasmány!

A csodaszép kisváros, Zalahetenye lakói biztosra vették, hogy az újonnan nyílt teabolt tönkre fog menni. Mert kinek kell az a sok flancos nevû ital, amikor eddig is megvoltak az olcsó kávéval? Ám a városba csak nemrég érkezett új lakó, az üzletet vezetõ Felícia, valami olyan titok tudója volt, amit az emberek nem értettek. Mindig tudta, hogy a boltját felkeresõ asszonyok közül ki az, akinek szüksége van a tea mellett a meghallgatásra, tanácsra, pár bíztató szóra ahhoz, hogy megposhadt házasságából kilépve új életet kezdjen. A kedves, halk szavú asszony megértése ?varázslata? saját múltjából fakadt. A fiatalon férjhez ment Felícia elsõ házassága poklában ismerte meg a gyöngéd, megértõ, figyelmes férfit, dr. Holz Aurélt. Barátságuk lassan kibontakozó, ám annál szenvedélyesebb szerelemmé vált, és a tizenhét éves együttélés során az asszony soha, egyetlen percig sem sejtette, hogy a férfi ? a lánya nevelõapja ? pedofil pszichopata, kiskorú lánya, annak barátnõi és tanítványai megrontója. Felícia megpróbálta leleplezni a férjét, ám tanúk és bizonyítékok hiányában Dr. Holz Aurélt felmentette a bíróság... (Legeza Ilona ismertetõje)

Mandics György és M. Veress Zsuzsanna tudományos-fantasztikus novellafüzérének üzenetét így foglalhatnók össze: a humánum, az ész fegyverével õrizzük létünk, környezetünk épségét. A szerzõk a negatív utópia eszközével a féllmetes jövõképbe, a Vasvilágok elrettentõ hangulatába az emberség tiltakozó szavát építik, ám sohasem merevednek a didakticizmus pózába. Érdekes, fantáziadús, a sci-fi mûfaji lehetõségeit kiaknázó történeteket nyújtanak át az olvasónak.

Talán mindnyájunknak meg kell járnunk a magunk Odüsszeiáját. nem azért, hogy visszaérkezzünk egy királyi palotába, Ithakába, hanem hogy eltaláljunk valahová, a múltunkba, a jövõnkbe. Tom Allan negyven-egyvalaháby évesen indul el a maga Odüsszeiájára, hogy gyermekkorát felfedezze. Tom Allen, eredeti nevén Berendi Tamás, négy és fél éves volt, amikor 1956 végén egy menekülõ csoporttal apja ki akarta vinni az országból, de a határon lelõtték az apját. Õt egy kedves , idõsebb házaspár vitte át, nyakába kötött zacskóban maga és apja anyakönyvi kivonatával. Tom Allen egy tönkrement házasság, feladott egyetemi pályafutás után a nevelõszüleit is elveszti?

Lázár Júlia ?új kötete egy negyedszázados pályán mindössze a harmadik állomás: Ujjnyomok címû kötete 1988-ban, Az ismeretlen pedig 2001-ben jelent meg. A kötetnyitó versekben ott folytatja, ahol abbahagyta, csak talán több a tárgyias leírás, a külsõ megfigyelés, korábbi verseinek balladai tragikumába a jelenvaló világ erõsebben szûrõdik be. De két új ciklusa, a B. a metrón és a B. és az új év váratlan újdonsággal is szolgál: az alkotókedvet felõrlõ idõhiány szorításában a költõ megpróbálja legyõzni szorongató körülményeit. Személyes használatra kifejlesztette a naplóverset, amely látszólag oldottabb, mint ahogyan általában ír, de ezt egyrészt indokolja a mûfaj, másrészt, ha nem indokolná, sem lenne baj, hiszen a gyakorlott költõ az esetleges és mulandó tapasztalatokban is meglátja azt, ami túlmutat esetlegességen és szembeszegül a mulandósággal. Harmadrészt meg mindez csak a látszat. Valójában itt is minden a helyén van, csak éppen az akvarellfestõ virtuóz könnyedségével, laza ecsetkezelésével viszi fel a papírra azokat a színeket és vonásokat, amelyek egyszerre õrzik saját lendületüket és rögzülnek feledhetetlen képpé.? Ferencz Gyõzõ

Ambrose Montanus Egykor címû mûve egy rendhagyó világvége játék, mely a bölcselkedõ gondolatok és a szatirikus ábrázolásmód keveréke. A világvégét elõidézni készülõ entitás észrevétlenül lopja be magát az emberek mindennapjaiba, beépülése fokozatos, és így mindenki számára természetessé, társadalmilag elfogadottá válik. A folyamatra egy újságírónõ lesz figyelmes, aki szeretne fényt deríteni erre a nyugtalanító jelenségre. Az újságíró társat is kap a nyomozásában. A társ pedig egy képregényrajzoló, Edvin Z. Orogenész, mûvésznevén Edzor. A történet folyamán Edzor nem csak érzelmileg, hanem teljes mértékben eggyé válik az alkotásával, hogy ebben a formában vegye fel a harcot a ?gonosszal?. Persze maga a történet ennél szövevényesebb, mindenképpen ajánlott azoknak, akik kedvelik például Gaiman mûveit.

A montázs mindig hozott anyagból készül. A kész mû és alapanyag szerves egységet alkot. Debreczeny György klasszikus és kortárs magyar költõk életmûvére támaszkodik, belõlük építkezik ?sort sor alá tapogatva?. Ady Endrétõl Zalán Tiborig tart a kötetben szereplõ költõk névsora: õk adják verssoraikat Debreczeny György verseihez. Minden versmontázs kettõs kaland, hiszen a már ismert verssorok új életet nyernek, új elemekkel, hangulatokkal gazdagodnak. Játékos kedvû olvasóknak ajánljuk ezt a kötetet, akik a párhuzamosan futó ?klasszikus? és ?modern? verseket együtt tudják élvezni, magyartanároknak, akik az órán diákjaikkal fedezik fel a versek, sorsok, hangulatok bújócskázó, titkos-bûvös kettõsségét.

A lét holografikus útvesztõ. Parányi töredéke is a végtelenre nyílik. Nem csoda, ha az önmagunkhoz vezetõ ösvény néha a fél világon keresztül tekereg. Örökös indulások és céltalan érkezések, súlytalan álmok és zuhanó ébredések, törhetetlen üvegfalakba zárt tranzitok a senki földjén, egyszer használatos arcok mindenfelé. Valamennyien a vészkijárat rossz oldalára születtünk. Magam sem tudom, mikor kezdõdött, de talán nincs is jelentõsége, mert ma már világos, hogy mindig ugyanarról szól a történet: az, ami mindent összeköt, ki akarta fejezni önmagát álmokban és ébredésben, indulásban és érkezésben, gondolatokban és észlelésben. Szavak nélkül diktálta az õrület maszkja mögött lebegõ kristálytiszta képletet: számára nem létezik szent és sérthetetlen, minthogy nem beszéli az emberi nyelvet. Amikor kését a nyakamhoz szorította, hogy végre életet leheljen sápadt ereimbe, az is földöntúli mûvészet volt csupán. Arra kényszerített, hogy többé ne kezdjem ugyanazt, ugyanúgy. Gittkemény szerepek.

Nem véletlen, és nem plágium, hogy nagyanyám, Várnai Zseni önéletrajzi regényének címét kölcsönvettem nagynéném, Heilig Éva holokauszt-túlélõvel készített interjúmhoz. Õ is egy volt azok közül, akik végigszenvedték Auschwitz és Bergen-Belsen borzalmait, akik csodával határos módon életben maradtak, sõt, elég erõt éreztek magukban ahhoz, hogy egy új világban, Izraelben új életet kezdjenek. Sikertörténet Heilig Éva élete, tanulhatnak s erõt meríthetnek belõle mindazok, akik ma már hírbõl sem ismerik, és sajnos történelemkönyvbõl se tanulják a múlt borzalmait.