Syllabux

A nagy amerikai író humoros írásaiból gyûjtöttünk egy e-könyvre valót, Szász Imre klasszikus tolmácsolásában. Az írások között megtalálhatók az olyan ma is élõ témák, mint a betegnek adott kuruzsló tanácsok (Kikúrálom a náthám), a papucsférj alkata (Mcwilliamsék esete a torokgyíkkal), a kontár mesterek (Megjavíttatom az órám), a képmutató kisvárosi emberek (A lóvátett város), a politikusok gerinctelensége (Kormányzóválasztási hadjárat), vagy a sajtó képviselõinek elvtelen magatartása (Újságírás Tennesseeben). Az írásokból sugárzó humánum, a gyarlóság bölcs és humorral telt bemutatása több, mint egy kellemes kikapcsolódás.

Herman Melville könyve hosszú feledés után lett az amerikai irodalom egyik kulcsmûve. Mûfaját tekintve talán filozofikus kalandregénynek nevezhetnénk. Ishmael, a pályáját keresõ ifjú, elhatározza, hogy tengeri bálnavadász-hajóra szerzõdik matróznak. Egy lepukkant fogadóban megismerkedik Kvikveggel, egy barbár törzs uralkodójának Amerikába tévedt fiával, és egyyütt szerzõdnek el a Pequod nevû hajóra. A hajó kapitánya, Ahab kapitány, fanatikus ember. Még fiatalkorában találkozott a rettegett fehér bálnával, Moby Dickkel, aki leharapta a kapitány egyik lábát. Ahab bosszút esküdött: semmi más nem érdekli, mint hogy bosszút álljon a tenger szörnyetegén. Vajon képes az emberi szellem, erõ, és összefogás legyõzni a Természet vad erejét, ösztöneit? Erre kapunk választ ebbõl az izgalmas könyvbõl.

Az eltûnt idõ nyomában szerzõje 1908. október és 1909. szeptember között írta a jelen kötetében olvasható írásokat. Rögtön ez után, 1909 õszén már a nagyregény elsõ változatához fogott. Ennek részben az is oka volt, hogy a kiadás tervét a Mercure de France ez év tavaszán elutasította. A szerzõ eredeti elképzelése alapján Bernard de Fallois állította össze ezt a gyûjteményt, amely 1954-ben látott napvilágot a Gallimard kiadónál. Proust gazdag levelezésének tanulsága szerint a Contre Sainte-Beuve címû kötetben a XIX. század neves irodalomtörténészének nézeteivel kívánt szembeszállni ? innen az eredeti cím. Mégsem csupán Baudelaire-t, Nervalt, Balzacot elemzõ esszéket találunk a könyvben. Az eltûnt idõ nyomában számtalan motívumával találkozhatunk itt, s ezek a változatok ? Roland Barthes véleménye szerint ? gyakran gazdagabban, elõzmények nélküli ragyogásukban tárják elénk azokat a képeket, amelyek késõbb a nagyregény szövetébe illeszkednek. A híres prousti elmélet, mely az önkéntelen emlékezés jelentõségét hangsúlyozza, már itt pontosan megfogalmazódik. Az író az elõszóban arra figyelmeztet minket, hogy ??a tudat másodlagos. Ám mégiscsak a tudatot kell felkérnünk, hogy megállapítsa saját alacsonyabbrendûségét. A fejedelmi koronát ugyan nem érdemli meg, mégis egyedül õ ítélheti oda másnak. S noha az erények rangsorában csupán a második helyre szorul, csakis az értelem nyilváníthatja ki, hogy az elsõ helyet az ösztönnek kell elfoglalnia.?

1974 szilvesztere elõtt egy rovatvezetõ barátunk megkérdezte, nem írnánk-e gyorsan néhány paródiát. Mivel addig soha nem írtunk, örömmel vállaltuk. Azóta is csináljuk, örömmel, együtt. Fõleg kor-társainkról, akikrõl kritikákban már élcelõdtünk, s akikrõl most az irodalmi karikatúrákban a legkomolyabb szándékkal szólunk. Szeretnénk megmutatni azt, ami munkájukban közös, és azt, ami (már) egyéni, sajátos. Eredmény. Mellettük jelen vannak e kötetben mások is, akik írással foglalkoznak: szerkesztik, bírálják, terjesztik, tanítják, tanulják. Õket képviseli Deák János Péter, aki Ady kalapját is megtalálja. Születtünk 1949-ben, egyetemisták lettünk 1968-ban, Deák János Péter világra jött 1978-ban. Holott velünk egyidõs.

Vannak könyvek, amelyek álomvilágba repítik az embert. Mások pontosan írják le a jelen helyzetet. És vannak olyanok, amelyek az évek múlásával egyre idõszerûbbek lesznek. Sven Bundás kalandjai a jövõ magyar társadalmában. Kafka és Orwell szerelemgyereke.

Voltak baljós elõjelek. A konyhaszekrényben halk pattanással elrepedt a levesestál. Nem vették észre, mostanában ritkán terítettek szervizzel. Leesett a falról a nagymama gobelinje, eltört benne az üveg. A professzor úgy vélte, ez a bejárónõ legújabb cselszövése, és felesége halk mondatára: ?Rossz ómen?? harsány nevetéssel reagált. Idõnként sóhajtott valaki, ezt a szélnek, be-becsapódott az ajtó, ezt a huzatnak tulajdonították. Történtek bizonyos dolgok. Ezek talán némiképp eltértek a normálistól, lehetett volna figyelni rájuk, de épp ily joggal figyelemre se méltatni õket. A professzort lekötötte, tudatát betöltötte az embergyûlölet.

"A gyereknevelés az egyetlen szakma, ahol nem kérdik, van-e képesítésed, alkalmas vagy-e rá? A regény fõszereplõje, Forgács Ferenc egy elromlott házasság után, magányosan, fanyaran, nõtõl nõhöz szaladva megálmodja, hogy a nyáron elviszi a tizenkét éves lányát autótúrára, arról ábrándozik, hogy az együttlét megadja a teljes harmóniát, hogy az ajándékozás, az örömszerzés visszasugározza rá is az összetartozás boldogságát. Egy szép nyári reggel elindulnak kocsival, és mindjárt az elsõ pihenõhelyen egy szép fiatal lány kérezkedik fel az autóra? Az önzés elnyomja a harmónia vágyát, féltékenység villog, felnõtt értetlenség és gyerekérzékenység csap össze, és alig simul el a felszín, a felnõtt világ megint leckével szolgál a gyereknek keménységbõl, kíméletlenségbõl, hazugságból? A Felhõfejes ennek a nehéz, szülõ-gyerek viszonynak, a fájdalmas, szükségszerû eltávolodásnak lírai hangulatú regénye, s a felelõsségé, amelyet nemcsak a szülõknek, hanem az egész társadalomnak kellene vállalnia ? bölcsebben és igazabban.

Szeretnék egy könyvjelzõt kapni [?], amelyen Caravaggio Dávid, Góliát fejével címû festményének reprója szerepel, hogy ott legyen mindig kézügyben, ha éppen Demény Péternek ezt a könyvét olvasom. Tudnivaló, a könyvjelzõt félre lehet tenni, de mindenképpen a könyv használatához tartozik. Miért is? Az erõs és fiatal Dávid a legyõzött Góliát fejét tartja kezében, Caravaggio saját arcát festi meg a legyõzött óriás arcaként, Demény pedig, könyvének fülszövegében, saját, írás közbeni döbbenetét a Caravaggióéhoz hasonlítja: ?amikor elkészült a festménye, és Góliát levágott fejére meredt ? a saját arca nézett vissza rá?.

Mandics György és M. Veress Zsuzsanna tudományos-fantasztikus novellafüzérének üzenetét így foglalhatnók össze: a humánum, az ész fegyverével õrizzük létünk, környezetünk épségét. A szerzõk a negatív utópia eszközével a féllmetes jövõképbe, a Vasvilágok elrettentõ hangulatába az emberség tiltakozó szavát építik, ám sohasem merevednek a didakticizmus pózába. Érdekes, fantáziadús, a sci-fi mûfaji lehetõségeit kiaknázó történeteket nyújtanak át az olvasónak.

Nem él, aki a múltra vak ? vonatkozik ez személyes sorsra, történelemre egyaránt. Miután 2006-ban összegyûjtött verseinek szigorúan komponált életmû-mérlege megjelent, új verseiben ismét nehéz feladatot vállalt a költõ. Összerakható-e még az emlékek, a megélt örömök, fájdalmak, a rövid boldogság és a hosszas szorongás cserepeibõl a múlt? A letelt idõ emlékeibõl négy ciklusban négy férfi arcképe rajzolódik ki a valóságos és a metafizikus létezés síkján. Mind a négy ciklus egy régi verssel kezdõdik, mintegy a fõszereplõ bemutatásaként, és mindegyik egy egészen új verssel zárul: négy gongütés. s persze a kötet gondolatisága túlmutat az emlékezés bensõ szándékán. Meghatározó motívuma a verseknek a búcsú, az elmúlás, a fájdalom vagy ?csupán? a szépség, a fiatalság végessége. Mert az emberélet az örökkévalóságnak csak egy pillanat: ?Egy pillanatig éltem, / akár a fáklyafény?, s az átélt élet és a munka értelme, jövõje vagy jövõtlensége. számvetés ez a kötet is ? méltóság, fegyelem, tisztaság árad Gergely Ágnes lírájából: ?a szó, mint a szeg, erõsen leverve, / és megy a vers az ítélet felé.?

Glogovácz Simon meghal, de magát meg nem adja ? a mindenható fõszerkesztõnek, aki visszautasította, a lektornak, aki kéziratait papírkosárba dobta, a szerkesztõknek, a rovatvezetõknek, a folyóiratok ?igényeseinek?. Tragikus hirtelenségû halála egyszeriben felkapottá teszi, a hírt az újságok gyászkeretben hozzák, a költõ hagyatékáért kiadók vetélkednek, a kritikusok szuperlatívuszokban vitatkoznak. Eközben a budai hegyekben tömegek hallgatják áhítattal a szentéletû prédikátort, a jelen és jövõ látnokát. A remete megszólalásig hasonlít? Igen, Glogovácz Simon él ? agyafúrt ál-öngyilkossága teljes sikerrel járt ?, most már élvezni akarja posztumusz dicsõségét. De a kiadónak, kritikusoknak, folyóiratoknak nem kell az élõ Glogovácz, csak a mártír volt üzlet és szenzáció. És ekkor kezdõdik Glogovácz Simon vándorútja. Megismerkedik József nádor haladó lelkületû imádójával, a balatoni villatulajdonos ?szegény özvegyemberrel?, az õszülõ halántékú íróval, a Memphis irodalmi kávéház törzsközönségével, a ?kéklámpás nõvel?, az okos és kiábrándult festõnõvel, aki végül maga is giccspingálásra adja fejét? a féltehetségek és féléletûek birodalmának ?állampolgáraival?, és végül találkozik ? önmagával. A szatirikus kisregény mondanivalója: a tehetség kötelez, a tehetséges ember felelõsséggel tartozik magának, a társadalomnak. Ebben a könyvben csupa olyan ember lép színre, aki ezt szem elõl téveszti, tudatlanságból vagy tudatosan. Közéjük kerül Glogovácz Simon, a nagy cápák közé a kis cápa, és természetesen ? õ marad alul.

Talán mindnyájunknak meg kell járnunk a magunk Odüsszeiáját. nem azért, hogy visszaérkezzünk egy királyi palotába, Ithakába, hanem hogy eltaláljunk valahová, a múltunkba, a jövõnkbe. Tom Allan negyven-egyvalaháby évesen indul el a maga Odüsszeiájára, hogy gyermekkorát felfedezze. Tom Allen, eredeti nevén Berendi Tamás, négy és fél éves volt, amikor 1956 végén egy menekülõ csoporttal apja ki akarta vinni az országból, de a határon lelõtték az apját. Õt egy kedves , idõsebb házaspár vitte át, nyakába kötött zacskóban maga és apja anyakönyvi kivonatával. Tom Allen egy tönkrement házasság, feladott egyetemi pályafutás után a nevelõszüleit is elveszti?

A limerik (vagy angolosan: limerick) abban a formában, ahogy ma ismerjük, a viktoriánus Anglia Janus-arcú terméke. Az egyik arcát Edward Lear, a nonszenszversek írója és illusztrátora tette olyan népszerûvé, hogy a vicclapokban valóságos népmozgalommá vált ilyen ötsoros, aabba rímképletû badar versikéket fabrikálni, melyeknek elsõ sora általában személynévre végzõdött, vagy a várost nevezte meg, ahol a limerik szereplõjével a további négy sorban elbeszélt bámulatos badarság megesett. A Janus-arc másik fele a prüdériájáról híres korszak visszájáról tekint ránk. Ez az értelmiség obszcén folklórja, amely a XX. század közepéig csakis szájhagyomány útján terjedt. A mûfaj illetve versforma valójában sokkal régebbi eredetû, csíráit már a középkori angol költészetben is kimutatták. Büszkék is rá az angolok, és annyira a nyelvükbe ágyazottnak tekintik, hogy azt tartják, jó limeriket írni csakis angolul lehet. Mióta 2002-ben az Európa Könyvkiadónál megjelent a Magyar badar, bízvást elmondhatjuk, hogy a limerik életre kelt és vidoran tenyészik magyarul, igazi költõk, leleményes mûkedvelõk és persze dilettánsok kezén is, kötetekben, interneten és magánúton. A kötet címe fogalom lett és hivatkozási alap. Ennek a régen elfogyott és gyakran keresett gyûjteménynek a zömét ebben a kötetben is megtalálja az olvasó, alaposan kiegészítve az azóta született limerikek javával. Akad köztük jó néhány malac, sõt bízvást disznónak is nevezhetõ példány, de a szemérmes olvasó is bõven találhat kedvére valót. A kötet elõszava nemcsak a mûfaj történetét meséli el, hanem a jó limerik készítésének receptjét is az olvasó kezébe adja.

A kitûnõen felszerelt alapítványi iskolában kiscsoportos oktatás folyik, ha valaki nem teljesíti a követelményeket, az egész csoport csomagolhat. A csoportvezetõ balesete után új tanulõ érkezik a csoportvezetõségért versengõ fiúk csapatába. Egy lány. Ez aztán megkavar mindent. Izgalom, kaland, szerelem észvesztõ tempóban a Zelicségben játszódó iskolaregénybe. Tizennégytõl tizennyolc éves korig kötelezõ olvasmány!

Lázár Júlia ?új kötete egy negyedszázados pályán mindössze a harmadik állomás: Ujjnyomok címû kötete 1988-ban, Az ismeretlen pedig 2001-ben jelent meg. A kötetnyitó versekben ott folytatja, ahol abbahagyta, csak talán több a tárgyias leírás, a külsõ megfigyelés, korábbi verseinek balladai tragikumába a jelenvaló világ erõsebben szûrõdik be. De két új ciklusa, a B. a metrón és a B. és az új év váratlan újdonsággal is szolgál: az alkotókedvet felõrlõ idõhiány szorításában a költõ megpróbálja legyõzni szorongató körülményeit. Személyes használatra kifejlesztette a naplóverset, amely látszólag oldottabb, mint ahogyan általában ír, de ezt egyrészt indokolja a mûfaj, másrészt, ha nem indokolná, sem lenne baj, hiszen a gyakorlott költõ az esetleges és mulandó tapasztalatokban is meglátja azt, ami túlmutat esetlegességen és szembeszegül a mulandósággal. Harmadrészt meg mindez csak a látszat. Valójában itt is minden a helyén van, csak éppen az akvarellfestõ virtuóz könnyedségével, laza ecsetkezelésével viszi fel a papírra azokat a színeket és vonásokat, amelyek egyszerre õrzik saját lendületüket és rögzülnek feledhetetlen képpé.? Ferencz Gyõzõ

Székely Magda ?költészete nem valamiféle ószövetségi belügy vagy felekezeti panaszgyûjtemény. Egyetemes vonatkozásai, önlegyõzésen alapuló humanitása, túlzó és tartós lényeglátása folytán mindannyiunkhoz szól, szüntelenül szól, a mûvészet oldozó erejével szól.? (Báthori Csaba)