Szépmíves Könyvek

Kiss ?Ferenc, Rejtő-kutató: A magam részéről a legszívesebben ezt a címet adtam volna ennek a Rejtő (Reich) Jenő összeállításnak, mely előreláthatólag az utolsó darabja az Elveszettnek hitt művek-sorozatnak. A Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet általam feldolgozásra érdemesnek talált anyagait sajtó alá rendeztem: „megcselekedtem, amit megkövetelt a haza”. Viszont nem publikáltam az író azon írásműveit, melyek – szerintem – nem ütik meg a közölhetőség mértékét. Ilyen például az Ötszáz Madonna (Előszó, amely felesleges) című művészettörténeti tanulmány, vagy akár a Szomorú ember című kézirat is, melyet teljes egészében fél év alatt sem tudtam kibetűzni. (A húszas években az író ennek az eljuttatását kérte a Nyugathoz a Kronosz cíművel egyetemben, ami szintén a PIM Rejtő-hagyatékában található.) Persze, mint azt az előző kötet, a Tisztességes Anna előszavában említettem: vannak még csodák!

Az ?általunk kiadott családi levelezés egyes darabjai Bécsben, az Osztrák Állami Levéltár Rudolf-hagyatékában találhatóak, ugyanitt kerültek megőrzésre a trónörökös nagyanyjának, Zsófia főhercegnének, valamint, testvérének Gizellának, illetőleg közös nevelőnőjüknek, Charlotte Welden bárónőnek Rudolfhoz írt levelei is. A jelen forráskiadvány alapját az eredeti (autográf) levelek képezik, amelyek magyar vonatkozásban különös fontossággal bírnak azáltal is, hogy közismerten Erzsébet hosszas magyarországi időzését követően, 1866 őszén felismerve fogyatékosságait, a korábbiaknál is nagyobb intenzitással kezd magyar nyelvismeretének tökéletesítéséhez, felkérve Falk Miksát 8 nyelvi készségei fejlesztésére, valamint egyes magyarul tudó családtagjaival is magyar nyelvű levélváltásba kezd, míg férje esetében ez mindössze kísérleti jelleget öltött, néhány magyar nyelven született levelet eredményezett, addig Rudolffal 1867 elejétől – legalábbis a fennmaradt darabok tanulsága szerint – mindvégig magyarul érintkezik írásban. Kettejük levélváltását visszafordított (eltorzult) változatban töredékében ismertük, s részben ebben rejlik a jelenlegi kiadás nóvuma és egyben kiemelt jelentősége is, hiszen egyértelműen láttatni engedi Erzsébet magyar nyelvhasználatának módját, nyelvismeretének szintjét is, illetőleg rögzült nyelvi hibáit is. Levélváltásuknak nem csupán történeti forrásként lehet jelentősége; forrásértéke sem elsősorban politikatörténeti szempontból hasznosítható, hanem döntően életmódtörténeti vonatkozásokban, noha nem lehet érdektelen, hogy a leendő feladatából fakadóan az uralkodói teendőkre történő felkészítés részeként – a szülőket értelemszerűen helyzetükből fakadóan foglalkoztató – aktuális kül- és belpolitikai események mely részéről, illetőleg milyen módon tájékoztatják a trón várományosát; a fentiek mellett a benne rejlő történelmi információk mellett érdekes olvasmányként is szolgálhat, közvetlen bepillantást nyújtva a Habsburg-dinasztia uralkodójának és közvetlen családjának privátszférájába, s általuk keletkeztetett személyes forrás, az irat típus (magánlevél) jellegéből fakadóan érintkezésük közvetlenségével is újdonságot jelenthet, s egyúttal más perspektívából biztosít lehetőséget az uralkodócsalád hétköznapjaiba való betekintésre, illetőleg alkalmas arra, hogy az egyes családtagok közötti kapcsolatrendszert is a maga teljességében, hitelességében láttassa, ennek nyomán értelemszerűen az élethelyzetükből származó pillanatnyi hangulatot, illetőleg a levélíró kedélyállapotát, valamint kapcsolatuk jellegéből fakadóan a pedagógiai elveik rekonstruálhatóak levélváltásukból, valamint az egyes eseményekre való reagálásuk, illetőleg ehhez kötődő nevelési szándékaik is, csakúgy mint hétköznapi problémáik vagy örömteli pillanataik. (Vér Eszter)

263 császári levél 1840 és 1872 között. E könyv oldalain azok a levelek olvashatók, amelyeket őfelsége Ferenc József császár kora gyermekkorától kezdve édesanyjának, Zsófia főhercegnőnek írt, s melyeket kegyeletből összegyűjtött és megőrzött; emellett Erzsébet császárné és Radetzky néhány, a főhercegnőhöz írott levelét is közreadjuk. Az itt közreadott levelek nem gazdagítják számottevően történelmi ismereteinket, jelentőségük egészen másban áll: egyharmad évszázados ívet rajzolnak fel, amelyben gyermeki éveitől érett férfikoráig fokozatosan kibontakozik előttünk Ferenc József jelleme, megmutatkoznak veleszületett tulajdonságai, akárcsak folyamatos jellemfejlődése, érettsége, és nyomon követhetjük szilárd meggyőződéseinek kialakulását - még politikai szempontból is érdekesek, már amennyire a császár általános politikai kérdéseket feltárt édesanyja előtt. E tekintetben sokszor igazságtalan módon ítélték meg Zsófia főhercegnőt, amennyiben olyan befolyást tulajdonítottak neki fia kormányzati döntéseire, amellyel valójában soha nem rendelkezett, s amelyre valószínűleg még csak nem is törekedett. Valódi hatása inkább abban állt, hogy kisfiát gyermekkorától kezdve olyan felfogásban nevelte, és olyan meggyőződéseket ültetett el benne, amelyek aztán császárrá koronázását követően, mielőtt még saját szilárd elvei és saját gondolatai kialakulhattak volna, hosszú időre meghatározták uralkodói céljait és irányvonalát. Direkt módon azonban láthatóan sem tanácsokkal, sem útmutatásokkal nem avatkozott bele a bel- és külpolitikába. Például egyik Görzben írott levelében Schwarzenberg, a császár első és legbefolyásosabb miniszterelnökének halálakor (1852. április 2.), aki teljesen Zsófia szellemében dolgozott, azt írta, csupán az az aggodalom tartja vissza a Bécsbe való azonnali visszatéréstől, hogy azt hihetik, bele akar bonyolódni a felejthetetlen és pótolhatatlan Schwarzenberg utódválasztásának nehéz feladatába. Akkor - ez a császár uralkodásának negyedik esztendeje volt csupán - talán tett egy csendes kísérletet, hogy egyetlen szóval befolyást gyakoroljon, amennyiben mondott két nevet, akiket ő alkalmasnak ítélt arra, hogy Schwarzenberg örökébe lépjenek. De még ekkor is inkább alig huszonegy esztendős fia iránti aggodalomból vetemedett erre (a császár által egyébként meg nem fogadott) tanácsra. Ferenc József nem volt romantikus vagy szentimentális, távol állt tőle minden póz, igen egyszerű, egyenes, őszinte jellem volt, és nyilván soha nem merült fel benne, hogy olyan érzést nyilvánítson ki, amelyet nem élt át ténylegesen. Elég finom volt ahhoz, hogy az olyan ügyekben, amelyek távol állottak tőle, ne erőszakolja rá a véleményét másokra, s amennyiben nem háríthatta el magától, ítéleteit lehetőleg színtelen formulákba csomagolva mondta el. A különleges összeállítás bepillantást nyújt a császári udvar mindennapjaiba, a császár és közvetlen köre életébe, és számos, eddig nem vagy kevésbé ismert részletet árul el Sisi kapcsán.

Ismeretlen naplójegyzetek Sisiről, egy korabeli töredékes napló, mely hajdani német kiadásakor hatalmas botrányt keltett. Magyarul természetesen nem ismert a történet, így a kiadás több mint hiánypótló. 1867. június 8-án magyar királynévá koronázzák Erzsébet császárnét Budán. Ugyanezen a nyáron világra jön Athénban egy Kostas nevű görög gyermek, aki majd arról lesz nevezetes, hogy 31 év múlva tanúként örökíti meg ugyanezen királyné lelki mélységeit egy botrányos könyvben. A mű botrányos egyrészt a kortársak számára, mert az nem más, mint a császári-királyi udvar intimitásának és a királyné hivatalos képét széttörő belső extrémitásának, lázadó véleményformálásának és kritikus gondolkodásának kiteregetése. Másrészt a mű botrányos az utókor történészei számára is, hiszen édeskés-szentimentális stílusa, valamint személyes elfogultsága okán az objektív történetírás forrásaként nem tartják hitelesnek. Első megjelenése és néhány korabeli fordítása óta ez a bizonyos mű nem került újbóli kiadásra, pedig a királynéról kialakított kép szempontjából rendkívüli a jelentősége. Ezt megérezve, nem véletlenül állított össze egy kis szöveggyűjteményt Verena von der Heyden-Rynsch magának a könyvnek válogatott részeiből és egyes nevesebb írók véleményéből majd száz évvel később. Ez az ominózus mű, Tagebuchblätter címmel először 1898-ban jelenik meg Bécsben a királyné meggyilkolása után, majd 1899-ben másodjára is. A munka Erzsébet királyné és görög felolvasójának, magának a mű írójának, Konstantinos Christomanosnak 1891 májusa és 1892 áprilisa közötti közös beszélgetéseit tartalmazza első részként. A tervezett második rész a később együtt töltött időszakról viszont az udvar tiltakozása miatt már nem valósulhatott meg. Amit Christomanos megörökített, az ő személye, személyesen elfogult, mondták a kortársak. A drámai történés Lainz, Innsbruck, Bécs, Buda, Gödöllő, Miramare és Korfu helyszínein, az Adrián és a Jón tengeren zajlik, a dráma hőse pedig maga Konstantinos Christomanos és Sisi. A szerző sorai révén a görög sorstragédiák párbeszédei elevenednek meg modern formában, egy-egy kis monodrámában. Kinek a drámája ez? A görög diáké, és rajta keresztül Erzsébeté? Ezért hiteles, amit megörökít.

MOTTÓ: ,,Erdély függetlensége véget ért." Széki gróf Teleki Pál 1934-ben: Több barátom kívánságára lefordítottam és közreadom néhány - főleg utóbbi időben - külföldön tartott előadásomat és megjelent cikkemet. A legunalmasabbakat, az egészen földrajziakat, a gazdasági és egyéb viszonyainkat, történelmünket, veszteségeinket sablonosan leírókat elhagytam. De el kellett hagyjam viszont a legmulatságosabbakat, azokat, amelyek szövegtelenek és vetített térképek, képek, grafikonok beszélgetésszerű magyarázatából álltak. Maradt a közepe - felerészben Európa problémáiról, felerészben hazánk dolgairól szólok. A kötet tizenkét írást tartalmaz, a szerző szerint a legizgalmasabbakat azok közül, amelyeket a nyugat-európai egyetemeken adott elő. Részben politikatörténetről van szó, de a földrajzi, népességi, kisebbségi témák boncolgatása mellett hamar kiderül, hogy miként vélekedett egy tudós kora Európájáról és benne az ország helyzetéről. Pazar, okos, részleteiben is számos újdonságot megfogalmazó közéleti és magyar történelmi krédó a kötet, melyet a tragikus sorsú magyar miniszterelnök jegyez.

1916 júniusában a Nyugat főszerkesztő-kritikusa, Ignotus úgy döntött, hogy a háborús helyzetről írt feljegyzéseit, tárcáit kötetbe rendezi, ahogy ő fogalmaz: Az itt következő jegyzetek szerzője válogatta össze e könyvében egyelőre az első hadi esztendő terméséből a sorokat, melyeket vagy jellemzőeknek érez azon napokra, vagy további napokra is igazaknak. Akkor mi is ez pontosan?, tehetnénk fel a kérdést. Háborús krónika, titkok könyve, ismeretlen tények és összefüggések tárháza, netán helytörténet vagy bédekker? Talán mindegyik egy kicsit. Ignotus európai körképet fest a világégés első évéről, benne egyszerre szól a balkáni nemzetiségi ellentétekről, a szarajevói gyilkosságról, az amerikai kontinens ízléstelen divatjáról, a Monarchia hanyatlásáról és a ,,parisienne" kultúra dekadenciájáról, városkultúráról, hadvezérekről és nagypolitikai szándékokról. Nem felelősöket keres, hanem világosan érvel, meglátásai és következtetései ismeretlen összefüggésekre hívják fel a figyelmet, amikor nem ismert adalékokkal szolgál a román királyról, az albán törekvésekről, a Titanicról, a Lusitániáról, a Tátráról és a Lomnici-csúcsról, Clemenceau-ról, aki Ignotus szerint a világ legrosszabb embere. A kötet egy kiváló elme látlelete 1914-ről és 1915-ről.

Újabb Rejtő-mű az ismeretlenség homályából. Az Elveszettnek hitt művek alcímű sorozat új darabja két összetartozó művet takar, egyik cím (talán) ismerősen csenghet, de a tartalom más, főleg hogy csonka szövegközlésről volt szó korábban, és még a cím sem idomult az eredeti kézirathoz. Az izgalmas alaptörténet: a félreértések kavalkádjában egy titokzatos kémnő környékezi meg a nyársat nyelt belgyógyászt, az ügyefogyott sikkasztó matróznak áll, és egy lányszöktető fülig szerelmes lesz a zongorázó ikerpár egyik tagjába. Vagy a másikba. Ahogy tetszik! A Rejtő-rajongók nem kis örömére több mint húsz éve jelent meg először nyomtatásban a Szerencsés utat című két felvonásos Rejtő-színmű. Volt azonban a dolognak két kis szépséghibája: egyrészt a darabnak az író eredetileg a Fuss vagy fizess! címet adta, másfelől pedig hiányzott a végéről a finálé, a mindent lezáró, harmadik felvonás. Erre a hiátusra bukkant rá az író hagyatékában Kiss Ferenc Rejtő-kutató, ráadásként pedig megtalálta a valódi Szerencsés utat című operett szövegkönyvét, aminek az volt a különlegessége, hogy Rejtő az alapváltozatot dolgozta át egy teljesen más színművé. Mi akkor a közös bennük, ha két különböző történetet kreált Rejtő? Csupán annyit árulunk el, hogy főleg a humoros részeket tartotta meg, a szituációk, a helyszínek, a szereplők változtak. Mű a műben? Avagy lehet-e ugyanazt a poént más és más helyzetben használni? Vagy helyzetgyakorlat másképp, mint az ismert Beugró című tévéműsorban? ,,Hogyan ír az író?" - merül fel bennünk gyakorta a kérdés. Ez a kettős, különálló, mégis összetartozó mű talán erre a kérdésre is megadja a választ.

Ifj. Andrássy Gyula történelmi visszatekintése, elemzése igen széleskörű és korrekt ismeretekről tanúskodik, az első világháború kirobbanására vonatkozó értékelése pedig színezi eddigi - kissé egyoldalú - nézeteinket. Rendkívül karakteresen jellemzi a magyarságot sújtó katasztrófasorozatot, a végső széthulláshoz vezető utat. Ennek során sok elemében helytálló megfigyelést közöl a Károlyi-kormány időszakáról vagy a Tanácsköztársaságról. Abban az időben, amikor eldördült az a lövés Serajevo utcáin, melynek nyomán több vér ontatott, több pusztítás történt, mint eddig bármely más egyes emberi cselekedet nyomán, mikor a monarchia a gyilkosság következményeivel le akart számolni, én legélesebb ellenzéket csináltam a Tisza-kormánynak. De mégis a kormány mögé állottam. S a nemzet zöme is lelkesen támogatta a külpolitikai akciót. Az első kérdés, amellyel foglalkozni akarok, az, hogy mily okok vezettek ebben az elhatározásban. Míg Európa története a napóleoni koalíció és a Napóleon után megalakult szentszövetség bomlása óta az egyes nagyhatalmák független politikáján és az egymással való versengésen alapult, a múlt század 80-as évei óta újra a nagyszövetségek korát éltük. Európa két részre oszlott. A nemzetközi politika tartalmat nem az egyes népek, hanem a két államcsoport egymáshoz való viszonya uralta. E nagy csoportosulásoknak célja a békebiztosítás eszköze: a hatalmi egyensúly megteremtése volt. Mégis a rendszer végkövetkezménye az eddig sohasem látott méretű háború kitörése lett. Meg vagyok győződve, hogy ez a rendszer az európai békét tovább tartotta fenn, mint tehette volna az egymástól független államok koncertje, de ez utóbbi sohasem vezetett volna oly iszonyú arányú mérkőzéshez, mint a nagy szövetségek rendszere. A nagyszövetségek rendszerével együtt fejlődő óriási fegyverkezés a végtelenségig nem fokozódhatott. Előre lehetett látni, hogy ha a fegyverkezési versengés nem nyer befejezést, ha nem áll meg valamely eltűrhető határnál, bizonyos, még hosszú, de még sem végtelen idő múlva csőd és világforradalom vagy pedig világháború fog bekövetkezni. Csak olyan nemzetközi megegyezés menthetett meg e bajoktól, mely a fegyverkezést korlátozza. Az európai diplomácia kudarca, hogy ez a megoldás nem sikerült. Hogy a jelenlegi borzasztó világválságot megérthessük, mindenekelőtt azzal kell foglalkozni, hogy miképpen alakultak meg az államcsoportok és miképpen mérgesedik el köztük a viszony. Pazar, okos, világos okfejtés a kötet, mely nemzetközi kitekintésben is választ ad a világégés háttéreseményeiről.