Szépmíves Könyvek strana 3 z 4

A magyar first lady emlékei, a századforduló nagyasszonyának vallomása. A költő látnok is, apám oly igaz költő volt. Mert borzasztó azt hinni, hogy annyi szenvedés után remény nélkül kelljen meghalnia. Deák eljött ismételve, de akkor már, midőn másodszor jött, nem ismert meg apám senkit, s mind aggasztóbb lett a baj. Elköltözött ama hazába, hol megszűnik a gond. Nagyon szerettem őt, és elszorult szívem elgondolva: hogy most fagyos hideg borult szerető szívére, mély álmaira. Vörösmarty Mihály leánya, Vörösmarty Ilona (18461910), a legkiválóbb, legelőkelőbb magyar hölgyek egyike, ahogy írták róla 1900-ban, 1867-ben feleségül ment Széll Kálmánhoz, aki 1899 és 1903 között Magyarország miniszterelnöke volt, Bánffy Dezső utódja. A first lady emlékirata nem elsősorban politikai visszaemlékezés, még csak nem is családi krónika elsőrenden, hanem az apátlanság története. Édesapja halála után ugyanis Deák Ferenc, a haza bölcse lett a gyámapja, aki Vörösmarty Mihály legjobb barátja volt. Az ő pályafutásának háttértörténete erősen felsejlik a sorok között, ezáltal a visszaemlékezés remek társadalmi tabló Magyarország történetéről, a kiegyezés és a monarchia időszakáról, miközben részletes beszámoló egy tehetséges ifjú hölgy mindennapjairól, aki Andrássy Gyula, Lónyay Menyhért, Tisza Kálmán, Apponyi György társaságában élte hétköznapjait, és akinek Deák Ferenc volt a példaképe, a mentor és apakép. Esküvőm szeptember közepén volt, s december elején, kérelmemre, fölmentünk Pestre. Hat hétig maradtunk, s gyámapám naponként eljött hozzánk több órára, kik anyámnál és bátyámnál laktunk, de az estéket többször a Körben tölté. Deák Ferenc 1868-ban jött először Rátótra, s ezentúl ott tölte az országgyűlési szünidőket, hetvenhárom nyarán volt ott utoljára.

Irodalmi szenzáció. Az ismeretlen Móricz. Lehet-e egy tollforgató művészről hiteles pályaképet festeni, ha csak részleteiben ismerjük életművét? Nyilvánvaló, hogy a száz százalékos szövegismeret csak megközelíthető ideál lehet, de minél teljesebb, annál hitelesebb az írói profil. Minden bizonnyal másképpen értékeljük alkotói indulását, ha ismerjük lappangó zsengéit - állapítja meg Urbán László irodalomtörténész, a kötet összeállítója. Novellák, karcolatok, publicisztikák, jelenetek, vallomások és nyilatkozatok: megannyi Móricz-arc, megannyi téma: sok-sok tucat hevenyészett, kiadatlan és kötetbe nem rendezett írás. Az időszak a századforduló monarchiájától a világháborún és a Tanácsköztársaságon keresztül a Bethlen-korszak végéig tart, térben a millenniumi Budapesttől Debrecenen át a tündérország Erdélyig, és vissza, az Alföld és Tisza vidékétől a fővárosi lokálokig, színpadokig. A filmről, színházról és irodalomról tett vallomásai, kritikáinak és közéleti tárcáinak egy része egészen a háborús időkig tartó időszakról vallanak, így kiváló képet adnak a Horthy-rendszer utolsó éveiről is. Móriczot gyakran érte a vidékiesség, az elavult tematikusság, az idejétmúlt konfliktusok felelevenítésének vádja: mintha nem is a 20. században élt volna. Az utóbbi időben fellelt írások tökéletesen rácáfolnak erre, minden írónk közt ő mondja a leglesújtóbb kritikát a magyar társadalomról, ő mutatja fel legvérzőbb sebeinket, mégpedig azokon a társadalmi rétegeken, melyeket eddig az egészség, az érintetlen épség illúzióival vettünk körül. Tökéletesen aktuális akkor is, amikor felméri a haladás, a modernizálódás okozta veszteségeket: eltűnt a népviselet, az autentikus népművészet, a népzene, a népszokás, haldoklik a magyar konyha. Móricz művészete bizonyítja, hogy felnövekedett az európai témákhoz, így például hallatlan érzékenységgel ábrázolja az új nagyvárosi "nőtípust", a mondén, tőzsdéző és morális értékeit pénzre váltó, minden idealizmustól mentes, "felszabadult" nőt. "Nem akkor vagyok magyar író, a magyarság írója, ha vissza akarom kergetni őket az elhagyott útra, cifra szűrbe és a jobbágyságba ?, hanem akkor, ha megértem, hogy ma mit akar, és segítségére akarok lenni ebben a magára vállalt új életben. A magyarok, úgy látszik, teljesen ki akarnak költözni Ázsiából ? de akkor segítsünk nekik, hogy európai ember lehessen belőlük. Nem múzeumi magyarságot kell megőrizni ebben az életben, hanem élő magyarságot, amelyik méltó tagja legyen a világ kultúrájának."

"Tatjána vörös nő volt. Legtöbbször fekete ruhát hordott, és alt hangon beszélt." Irodalmi szenzáció. Tatjána: Rejtő Jenő (1905-1943) alighanem utolsó, kéziratban maradt, hosszabb lélegzetű műve, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeum őriz. Az író 1932-től kezdett el "gyorsregényeket", füzetes-tízfilléres ponyvákat írni, melyek egytől egyig saját nevén (tehát nem álnéven, mint a P. Howardok) jelentek meg, többnyire a Világvárosi Regények sorozatban. A jelen kisregény igazi noir elbeszélés: egyes szám első személyben regéli el egy, a tisztesség útjáról le-letérő dokkmunkás kiábrándító kalandjait a kikötői alvilágban, mindezt egy férfiúi vetélkedéssel elegy, reménytelen szerelem árnyékában. A címszereplő Tatjána igazi végzet asszonya, szovjet kém (vagy épp kettős ügynök?): a halálból tért vissza, zavaros politikai ügyei óhatatlanul sodorják tragédiába. Mivel az elbeszélésben hangsúlyos szerepet kap egy szovjet hadihajó és holmi orosz emigránsok, elképzelhető, hogy annak idején - az 1930-as években - emiatt: cenzurális okokból nem jelenhetett meg a mű, amelynek pontos keletkezési ideje sem ismert. Külön érdekessége, hogy a Rejtő-életműben ritka módon van egy előzmény-novellája is: a Kopó. Ráadásképp pedig Tatjána, az orosz kémnő címen Rejtő 1937-ben még operett librettót is írt! "Tatjánával a hotelben ismerkedtem meg. Egy este, éppen kijöttem a szobámból, mikor új lakó érkezett. Férfiszabású bő felöltőben volt, kezében kis kézitáska, a fején sapkaszerű simuló kalap. Minden praktikus és egyszerű volt rajta. A kalapja alól két bronzvörös hajtincs látszott ki. Nem lehetett egészen fiatal, az orra körül két redő mélyült az arcába. Nagyon szép volt. Markáns, kissé durva, de mégis szomorúan szép nő volt Tatjána. A nevét akkor még nem tudtam. Egy másodpercre élesen felém fordult, végignézett rajtam, aztán benyitott szobájába. A mellettem lévő szobába. Valahogy megéreztem, hogy messziről jött, hogy felette áll e kis bűnözőknek, akik itt laknak. Az első pillanattól fogva érdekelt."

"Volt benne valami elpusztíthatatlan, valami elemien sugárzó, melyet később idő, nyomorúság, magány és csalódások sem tudtak meghamisítani. Zsüli néni igazi nő volt, a fin de siecle remekműve, ritka tünemény." (Márai Sándor) A lassan feledésbe merülő írónő M. Hrabovszky Júlia nem csupán azért érdekes emlékiratszerző, mert Márai Sándor nagy-nagynénje, hanem azért is, mert nyitott, fogékony asszony, aki hosszú élete során nagyon sok történelmi és társadalmi eseményt tapasztalt közelről s örökítette meg élményszerűen. Ő még látta a magyar millenniumot, az 1900. évi párizsi világkiállítást, az első világháborút, a történelmi Magyarország felbomlását és számtalan más fordulatot a második világháború bezárásáig. Sorsa nagyon különböző helyzetekbe, sőt országokba sodorta: Budán és Kassán gyerekeskedett, bácskai és bánáti városokban bálozott, Bécsben és Herkulesfürdőn nevelősködött, éveket töltött Párizsban, fiatalasszonyként Bukarestbe költözött, és rengeteget utazott Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban. Élt szegényen és jómódúan, ünnepelt társasági kedvencként és keményen dolgozó, független értelmiségi nőként, boldog asszonyként és magányos özvegyként, rangos lapok külföldi tudósítójaként és az irodalomból "kikopott" szerény nyelvtanárnőként, de mindig megmaradt "grande dame"-nak. "Kedves öcsém Márai Sándornak megígértem, hogy megírom memoirjaimat, mert hosszú életemnek vannak érdekes pillanatai, főleg azok számára, akik szeretnek. Te, Sanyikám, annyi jelét adtad ragaszkodásodnak, hogy igyekezni fogok megírni visszaemlékezéseimet..." - így kezdődik a letehetetlen emlékirat. Részlet Steinert Ágota irodalomtörténész utószavából: Egy polgárasszony vallomásait olvashatja az olvasó, ha kezébe veszi Hrabovszky Júlia emlékiratát, mely osztályának erényeit és hibáit egyaránt tükrözi. Erényeit magától értetődő természetességgel képviseli: a szellemi igényességet, a függetlenség vágyát, a kreativitást, azt a fajta tartást, amely független az élethelyzetek változásától. Ugyanakkor maga vallja be, hogy osztálya - talán méltányosabbak vagyunk, ha azt mondjuk: osztálya számos tagjának - előítéleteit is elfogadja, ezért tesz olykor éles, néhány esetben kifejezetten sértő, elfogadhatatlan antiszemita megjegyzést, noha magát korántsem tartja antiszemitának. Alapvető élménye a trianoni veszteség, s az, hogy a későbbiekben az elcsatolt területek visszaszerzésében közreműködött Mussolini és Hitler, elhomályosítja éleslátását, nem ismeri fel demagógiájuk embertelenségét, nem veszi észre, hogy a revízióért milyen nagy árat kell majd Magyarországnak fizetnie. Sokáig élt Márai Sándor nagy-nagynénje, és sokat megért, jót is, rosszat is, jól és rosszul is. Megpróbálta értelmezni mindazt, ami vele történt, hol sikerrel, hol sikertelenül. Ha végigolvassuk emlékiratát, bizonyára nemcsak történelmünk közel száz évét ismerjük meg jobban, de azt a mindennapi életet is, amelyre és amelyből a történelem épül. Ezeket a mindennapokat elsősorban a nők alakították. A nők - lányok és asszonyok, nagyanyáink és dédanyáink -, akik nem pusztán elviselték, de vállalták is sorsukat, szívósan, bátran, olykor hősiesen...

Nem voltam én szerelmes Adyba, vagy ha voltam, nem tudtam róla. A szerelem féltékeny, ragadozó, osztozni senkivel és semmiben nem tudó érzés, telítve testi vonatkozásokkal, ingerekkel, vágyakkal. Én ezt a szerelmet nem is ismerhettem. Sohasem fájt, hogy idegen asszonyok szeretik, lányok szédülnek eléje, találkákra megy, vagy áldozó, nagy asszony-szerelmet terítenek lába elé. Deésfalvi Boncza Berta. Bimbi. Csinszka. Múzsa és költőnő, emlékiratíró... Ady Endre, Tabéry Géza, Babits Mihály, Harsányi Zsolt, Márffy Ödön jegyességek, szerelmek, szakítások, házasságok. Vallomás és kitárulkozás. Kiútkeresés egy nevelőintézet szobájából vagy fiatalon már a végzet asszonya? Románc a Svájcban tartozkodó Tabéryvel, később találkozás Adyval, de eljegyzés egy erdélyi mérnök-íróval? Aztán házasság Adyval? Aki Léda szerint csak sovány, mint esernyőnyél, elöl-hátul sexuális duzzanatokkal. Ki is ez a hölgy, aki végül eléri, hogy 1914. április 23-án találkozhasson Adyval Csucsán? Boncza Berta naplójának néhány részlete először 1932-ben jelent meg a Nagyváradi Napló hasábjain, majd négy évtizeddel később a Magyar Nemzetben látott napvilágot az erdélyi író, újságíró Ruffy Péter tolmácsolásában, aki Csinszka kéziratos füzeteit és Kárpáti Aurél kiegészítéseit dolgozta fel. A memoár nem hiánytalan, hiszen a házasság történetét már nem tudta megírni Csinszka, csupán az Ady halála után írt három Vallomás készült el 1919 és 1922 között. A huszonkét fejezetre osztott írás először jelenik meg önálló kötetben, Márton István, a Ruffy Péter-hagyaték gondozójának utószavával, valamint néhány különleges gépiratfotó, levél és dokumentum kíséretében, melyek fényt deríthetnek eddig nem vagy kevésbé ismert rejtélyre: mi lett az Érmindszenten maradt Csinszka-levelekkel? A mendemondák szerint Ady rokonai elégették... Valóban agyvérzésben hunyt el a költőnő, vagy más áll a háttérben? A mendemondák újabb szerelemről regéltek... Hova lettek a kiadatlan versek, amelyek nem kerültek be az egyetlen verseskötetbe 1931-ben? Minden reggel és minden este imádkozott Nagymama velem. Eldolgozott két keze közé fogta az én parányi kezemet, és azt a másik imát, amit este a Miatyánk után mondottam el, ő találta ki. Rövid, egyszerű és jó kis ima volt. Kérésből és köszönetből állott. Mindazokért kértem a jó Istent, akik hozzám tartoztak. Apámért elsősorban, de a csucsai virágok, kutyák, madarak is bele lettek szőve..

Már kislány koromban hallottam az Ady-fiúkról, Endréről és Lajosról. Ők Érmindszenten laktak, mi tőlük négy kilométernyire, Érszentkirályon. Az ő apjuk is gazdálkodott, az enyém is. Apámat Kaizler Lászlónak hívták, s ez ugyan hangzásra német név. De apám ősei már a XVI. században telepedtek le Magyarországon, s a magyar földdel való viaskodás, a magyar bor, búza ereje, maga az élet itt, az Érmelléken réges-régen ízig-vérig szilágyságiakká, idegyökerezett birtokos-nemesekké gyúrta a Kaizlereket. Anyám, Jakó Ilona, pedig éppenséggel ősi magyar család leszármazottja, amit hármas előneve is bizonyít: szalárdi, félegyházi és farnazsi Jakó-lány volt, ki a szomszédos Szatmárból ő is birtokról, gazdálkodásból került apámhoz Szentkirályra. Ezt azért mondtam el, értessem: a mi portánkon ugyanazon a magvas tisztaságú szilágysági nyelven beszélnek, s ami a mi vidékünkön ezzel együtt jár, ugyanazt a károligáspáros Kálvin-hitet vallják, mint valamikor az Adyékén. Ez pedig azt is jelenti, hogy életfelfogásban, gondolkodásban, régi eszményekhez való ragaszkodásban nagyjából az ő portájuk, s a mienk igen kevéssé különbözött. Csak éppen múlt tekintetében tettek túl rajtunk, hiszen tudott dolog, hogy ők a XIII. századig vezették vissza családfájukat. Sőt, lelkes, ifjú Ady-sarjak valamikor, túlzó romantikával, egyenesen Ond vezértől próbálták származtatni magukat... Az emlékiratíró Kaizler Anna 1910-ben ment feleségül Ady Endre öccséhez, Ady Lajoshoz. Ekkor már ismerte Ady Endrét is, a Párizsból hazatérő költővel 1909 pünkösdjén találkozott, abban az időben, amikor igen felkapott volt a Nemzeti Színház épületében lévő Szikszay vendéglő... A szerző rajongva figyelte Ady Endre életét, költészetét, feljegyzéseit kiegészítette az Ady-portán fellelt Ady-levelekkel, a családi események krónikáival, Léda jellemzésével, a Csinszka-történettel és a Dénes Zsófia-szállal meg sok minden mással, s végül 1942-re összeállt az Érszentkirályon elkezdett emlékirat. Benne végigkövethetjük a költő utazásait, nyugat-európai kalandozásait, de vívódásait, hazameneküléseit is a szülői házba. A párhuzamos életrajz, tágabb értelemben az Ady-fiúk története páratlan kortörténeti panorámakép is a korszak íróiról, művészeiről, a szerkesztőségek kulisszatitkairól, szerelemről, házasságról, alkotásról és válságról, hétköznapokról és társadalmi eseményekről, arról a miliőről, amelyben élt és alkotott Ady Endre. Is. A miliőről, amely nemcsak Párizs, Nizza, Firenze, Budapest és Nagyvárad, hanem Érmindszent, Kalotaszeg, Csucsa, Kolozsvár. És a Szilágyság.

Rejtő Jenő 1941 táján írhatta életművének eme kevéssé ismert darabját. Az Afrikában játszódó kisregény főhőse egy orvos-kalandor: az abszurdba hajló alaphelyzet, illetve Morbicer és a bennszülöttek kulturális különbségei számos komikus helyzetet eredményeznek. Az elbeszélés azonban jóval mélyebb üzenetet is hordoz: a humoron túl a hagyományos életrend és a modern civilizáció ütközésének tragédiájáról is szól. Mindez nem meglepő, hisz a II. világháború idején Rejtő maga is megtapasztalhatta a 20. század technikai fejlődésének zsákutcáit, a szilárdnak hitt értékek amortizálódását, a morális értékek morzsálódását (fegyverkezés, az államhatalom túlburjánzása, jogfosztottság stb.). A nyersanyag-lelőhelyeket hajszoló, szerelmi csalódásában vergődő, a bennszülöttek szemében mitikus lénnyé váló Morbicer azonban gyógyít is - teszi ezt annak dacára, hogy nem jár érte köszönet. Figuráját Rejtő részben Albert Schweitzerről mintázta: a világhírű orvos és humanista afrikai kórházépítéséről és gyógyító tevékenységéről szóló könyve magyarul is olvasható volt, Rejtő innét vette az alapötletet. A kisregény 75 évig lappangott az író szétzilált hagyatékában: annak idején vélhetően az elbeszélésből kiolvasható háborúellenesség miatt nem jelenhetett meg. Különleges annyiban is, hogy számos, egymástól markánsan eltérő változatban maradt fönn, miáltal szinte egyedülálló módon nyílik rálátás a rejtői szövegalakítás dzsungelkonyhájára, az általa teremtett figurák alakulására. A kisregény most először jelenik meg önálló kötetben - ráadásul rögtön 3 változatban! - Konzílium jön. Nekünk kell megállapítani, hogy mi baja van a főnöknek. - De uram, akkor csak róla állapítsuk meg a betegség okát. Rólam az egész világ tudja, hogy még sohasem loptam. - Bejártam az egész világot, és mindenütt tisztában vannak azzal, hogy te vagy a legnagyobb tolvaj. - Uram, te nemcsak rossz szívű vagy, hanem okos is, de most megtévesztett az egész világ. Különben sem értem, hogy egy konzíliumon miért kell az én betegségeimről beszélni, hála Balongának, nem fáj semmim, tehát nem fontos, hogy loptam-e. Ha reméljük, rövidesen meghalsz, ezt a konzílium nevű gyógyítást én nem fogom csinálni. - Te is orvos vagy, tehát tudnod kell szintén, hogy vannak ragályos betegségek, ami azt jelenti, hogyha az egyik ember lop, akkor a másiknak sokszor olyan lesz a gyomra, mint a nadrág. - Vagy a bőr lábszárvédő. Ezzel tisztában vagyok. De itt senki se beteg, csak a főnök. - Mi, orvosok tudjuk jól, hiszen magunk között vagyunk, Tökász: hogy vannak úgynevezett bacilusgazdák, ez annyit jelent, hogy valaki lop, nem lesz semmi baja, és egy másiknak a közelében olyan lesz a gyomra, mint a bőr lábszárvédő. Ezért te mint a törzs varázslója elmondod, hogy kitől és mit loptatok, addig nem tudom meggyógyítani a főnököt, mert gondolhatod, hogy más betegség lesz, ha valaki egy négertől ellopja a halászózsákját, vagy egy misszionáriustól a hosszú csövet, amin keresztül befolynak a távoli fák és hegyek, egészen az ember szemébe. Vagy más betegsége lesz valakinek, akit megrúgok, mert elvitte házam elől a fölfűzött szárított húst...

Három napja esik az eső. Nem a hosszas esőzésekre jellemző ónos egyhangúsággal, hanem vidáman, sűrűn, egyfolytában zuhog, mintha valami futó nyári zivatar lenne. Az ember állandóan azt hiszi, hogy a hatalmas zápor perceken belül elmúlik. Az ember ezt három napig hiszi. Azután abbahagyja. Három napja esik az eső. Ónos egyhangúsággal, meg csupa ilyenek. Nemsokára megyünk ebédelni, de már nem kapni semmit. Na, sag schon. A rejtélyes Rejtő. Akiről rengeteg sztori forog közszájon, ám a legtöbbet nem támasztja alá tényanyag, úgyszólván nincs is életrajza, csupán legendáriuma. Talán egyetlen más magyar művészről sem született annyi biográfiai anekdota, mint róla. A számos ismeretlen kisebb terjedelmű Rejtő-szöveget, levéltári dokumentumot, sajtómegjelenést és fotót tartalmazó emlékkötet egyik legnagyobb szenzációja a hagyatékból előkerült és most először publikált írások gyűjteménye, de emellett a szerelmi levelezése, ifjúkori versei is helyett kaptak a gazdag fotó- és képanyagot, valamint az eddigi legteljesebb bibliográfiát tartalmazó exkluzív kötetben..

Három napja esik az eső. Nem a hosszas esőzésekre jellemző ónos egyhangúsággal, hanem vidáman, sűrűn, egyfolytában zuhog, mintha valami futó nyári zivatar lenne. Az ember állandóan azt hiszi, hogy a hatalmas zápor perceken belül elmúlik. Az ember ezt három napig hiszi. Azután abbahagyja. Három napja esik az eső. Ónos egyhangúsággal, meg csupa ilyenek. Nemsokára megyünk ebédelni, de már nem kapni semmit. Na, sag schon. A rejtélyes Rejtő. Akiről rengeteg sztori forog közszájon, ám a legtöbbet nem támasztja alá tényanyag, úgyszólván nincs is életrajza, csupán legendáriuma. Talán egyetlen más magyar művészről sem született annyi biográfiai anekdota, mint róla. A számos ismeretlen kisebb terjedelmű Rejtő-szöveget, levéltári dokumentumot, sajtómegjelenést és fotót tartalmazó emlékkötet egyik legnagyobb szenzációja a hagyatékból előkerült és most először publikált írások gyűjteménye, de emellett a szerelmi levelezése, ifjúkori versei is helyett kaptak a gazdag fotó- és képanyagot, valamint az eddigi legteljesebb bibliográfiát tartalmazó exkluzív kötetben..

"Megint egy könyv Mindszentyről. Megint egy könyv az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Könyvtárnyi anyag áll rendelkezésre mindkét témáról. Lehet új dolgokat megjelentetni? Lehet eddig ismeretlen történelmi adatokkal előrukkolni? Lehet! Erre vállalkozunk az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján. A jegyzetek gyűjteménye részben visszaemlékezés, hiszen az események egyik meghatározó szereplője írta meg tapasztalatait, adta át az általa megélt történések lenyomatát, ugyanakkor egyfajta feldolgozása, bemutatása a korabeli történelmi napoknak. Az iratok az Amerikai Egyesült Államok követségén, 1956. november 4-e után félrabságban élő bíboros feljegyzései, amelyek a követség magányában születtek. A forradalom és Mindszenty József neve szinte egybeforrt. De hogy mi is történt pontosan, hogyan látta a legfontosabb szemtanú az eseményeket, és egyáltalán: hogyan ítélte meg saját szerepét a szabadságharcban, az kiderül a jelen kötetből, mely a Mindszenty-hagyaték frissen feltárt anyagainak tematikus feldolgozását nyújtja." (a Kiadó)

Erdős Renée hajdani botránykönyve 1923-ban jelent meg először. Főhőse, Dóra a nyárspolgár magyar lány, aki szerelmi házasságot köt, amit a család is támogat, s esküvőjét követően boldogan és izgatottan készül hosszú és érdekesnek ígérkező nászútjára. Vajon hogyan felel meg az erkölcsösnek nevelt fiatalasszony a hitvesi kötelességnek, képes-e egyáltalán a nemiséget a maga természetes valójában elfogadni, vagy az csak a szó igazi értelmében kötelesség marad a számára? Hogyan fogadja férje követelőzéseit s annak hűtlenségét, amelyet a jól ismert férfi logika könnyen megideologizál?

"...Az érdekességet csakis annak a kitűnőségnek köszönheti, akiről szó van..." "Hogy nehéz órákban mi volt ő királyi férjének, miképpen tudta őt gyengéd, de egyszersmind erős kézzel is támogatni, midőn ami - fájdalom - nagyon is sokszor történt, a sors csapásai őt letöréssel fenyegették, miképpen tudta ő egy rettenetes családi katasztrófa pillanatában, midőn kimondhatatlan fájdalom dúlta szét az ő saját anyai szívét, a római nő heroizmusával leküzdeni saját fájdalmát, hogy az atya szívébe csepegtesse a vigasznak azon balzsamát, amelyre az ő saját sebei annyira rászorultak volna..." Az író-újságíró Falk Miksa 1863-tól Erzsébet királyné tanítója és magyar nyelvtanára volt. Hazatérte után, a kiegyezést követően a Pester Lloyd főszerkesztője lett. Sisiről írt visszaemlékezéseit eleinte részletekben közölték a folyóiratok, végül 1898-ban önálló kötetben is megjelent. Az írások igen jól megörökítik azt a bensőséges viszonyt, ami közte és tanítványa között alakult ki az évek során, nem egyszer a politikáról és a magyar lelkiségről is eszmét cserélnek, máskor a respublika vagy a kormányzás kérdése kerül szóba, miközben Falk szemtanúja volt a családi élet minden történésének, születésnapnak és tragédiának egyaránt. Akiről a legkevesebb szó esik, az maga a császár, Ferenc József.

"Első emlékeim 1848-ba nyúlnak vissza. A magyar szabadságharc mozgalmaiban kezdődnek, amikor négyéves voltam, és természetesen semmit sem értettem az egészből. Csak a csatazajra emlékszem homályosan, amely Miskolc körül tombolt. Ebben a városban laktak szüleim, amely hol az ellenség kezébe került, hol a magyarok birtokába vándorolt. Apám - hogy is mondjam csak? - sóhivatalnok volt, vagyis sóbeszerző, biztosan már nem is tudom. Csak azt tudom, hogy éjjel-nappal őrszem sétált le meg fel a házunk előtt, mert apám állami pénztárt kezelt. Idősebb bátyám, aki akkor tízesztendős volt, azután is sokat mesélt körülményeinkről, de világosan sohasem ismertem ki magamat. Arra emlékszem jól, hogy mikor először terjedt el a híre az oroszok miskolci bevonulásának, az összes családapák biztonságba akarták helyezni hozzátartozóikat. Apám is elküldött minket, anyámat és az összes gyerekeket, a Mátra hegységbe, amely talán a legszebb vidék egész Magyarországon." (részlet a könyvből) Emlékirat, naplótöredékek és a feleségéhez írt levelek egy kötetben. A különleges összeállítás először jelenik meg így: Munkácsy franciául írta meg emlékeit, naplója a Pesti Napló hasábjain látott napvilágot 1894 májusában, feleségéhez írt levelei pedig az 1870-es évektől valók. E triptichon szerkezet felrajzolja Munkácsy életét, miközben egy kusza keletkezéstörténetre is rávilágít: a francia nyelvű memoár szövegét először Munkácsy titkára, Malonyay Dezső juttatta el a Pesti Naplónak, amelyik harminc fejezetben adta közre az írást, úgy, mintha maga a Művész írta volna meg a napilapnak. Pár év múlva az eredetit leközli a Revue de Paris, majd 1897-ben megjelenik az Emlékirat francia kiadása. Aztán a német, végül két évtized múltán, 1921-ben magyarul is. Közben Malonyay megírja a nagy Munkácsy monográfiáját, amelyben szintén Munkácsy-sorok, naplórészletek szerepelnek. Hol akkor az igazság, tehetjük fel a kérdést? A válasz egyszerű: A jelen kötetben, amelyik tartalmazza mindkét szövegváltozatot, amit talán nem túlzás valóban Emlékiratnak titulálni.

"A szívemben, titokban, ezeregy nagy titok van" - énekelte Karády Katalin az Egy tál lencse című filmben. A verssort a nézők önvallomásként is értelmezhették, hiszen a filmsztár élete - kis túlzással - csak titkokból állt. Rajongói, életrajzírói és ellenfelei egyaránt a Karády-rejtélyt szerették volna megfejteni - a kutatásokkal, a feltételezések bizonyításával, a pályakép megrajzolásával azonban újabb és újabb történetek, ismeretlen részletek kerültek napvilágra. Karády időtlen népszerűségének magyarázata talán éppen ezekben a nagy titkokban rejlik. Negyedszázaddal a színésznő halála után elérkezett az ideje annak, hogy színháztörténeti források segítségével megrajzoljuk félbetört pályaképét és rekonstruáljuk életrajzát. Nem kezdtünk újabb nyomozásba s elméleti fejtegetésbe - ehelyett a rendelkezésre álló ismeretanyagot összegeztük." (a Kiadó)

"A szívemben, titokban, ezeregy nagy titok van" - énekelte Karády Katalin az Egy tál lencse című filmben. A verssort a nézők önvallomásként is értelmezhették, hiszen a filmsztár élete - kis túlzással - csak titkokból állt. Rajongói, életrajzírói és ellenfelei egyaránt a Karády-rejtélyt szerették volna megfejteni - a kutatásokkal, a feltételezések bizonyításával, a pályakép megrajzolásával azonban újabb és újabb történetek, ismeretlen részletek kerültek napvilágra. Karády időtlen népszerűségének magyarázata talán éppen ezekben a nagy titkokban rejlik. Negyedszázaddal a színésznő halála után elérkezett az ideje annak, hogy színháztörténeti források segítségével megrajzoljuk félbetört pályaképét és rekonstruáljuk életrajzát. Nem kezdtünk újabb nyomozásba s elméleti fejtegetésbe - ehelyett a rendelkezésre álló ismeretanyagot összegeztük." (a Kiadó)

A világ legboldogabb teremtése én volnék... Primadonna volt. És sztár. A közönség kedvence. Mindenki szerette, állítólag ő is szeretett mindenkit, soha egy rossz szót nem mondott senkire. Blaha Lujza az a magyar színésznő, akinek alakját már saját kora is a legendák égboltozatába emelte s hírnevének ragyogásán a közben elmúlt idő sem haloványított szinte semmit, írta róla Csillag Ilona színház- és drámatörténész. Naplójában életének és mesés pályafutásának történetét írja meg. Közvetlen szavakkal beszél színészi fejlődésének, sikereinek, utazásainak és három házasságának kalandos eseményeiről. Színes képet rajzol a kor pesti, sőt bécsi és párizsi társasági életéről s a divatos fürdőhelyek mulatságairól. Bensőséges humora és kitűnő megfigyelőképessége közelségünkbe hozza pályatársait, de életre kelnek a Napló lapjain a múlt század végének művészeti és társadalmi nagyságai is Jókaitól Munkácsyn keresztül egészen Türr Istvánig. Kellemes olvasmány Blaháné naplója; egy melegszívű művész-asszony vallomása a körülötte kavargó életről és a mi számára legkedvesebb: arról a tündérkastélyról, amelynek színház a neve. Aztán fölkerestek megint az emberek és nagy vala szívemnek a gyönyörűsége. Olyan ünnepséget rendeztek a születésem napjára, hogy álmodni se mertem volna soha. A sok gratuláció, a sok virág, levél, köszöntő és egyéb ajándék könnyekre fakasztott, amikor pedig egy szép őszi reggelen a Népszínház falán megpillantottam az utcajelzőtáblát, hogy: Blaha Lujza-tér, hát úgy megdobbant a szívem és úgy kalapált, hogy azt hittem no most mindjárt kiugrik a helyéből! Idén 90 éve, hogy meghalt Blaha Lujza.