21. Század Kiadó strana 51 z 65

vydavateľstvo

A szabadság felszámolása


Snyder nem kertel: világossá teszi, hogy egyenlőség vagy oligarchia, az individuum vagy a totalitárius rendszer, igaz vagy hamis állítások között kell választanunk, ha a nyugati liberális demokráciák mai krízisét vizsgáljuk. Elemző munkájában a teljesség igényével tárja fel, milyen fenyegetés nehezedik korunk demokratikus politikai rendszereire és törvényi hátterükre. Ahhoz, hogy szembenézzünk ezzel a kihívással, tisztáznunk kell politikai hagyományainkat, értékrendünket, továbbá azt is, hogy a jövő milyen igényeket támaszt tradícióink megújítására. A könyv felfrissíti az életvitelünkre vonatkozó, aktuálisan érvényes tudásunkat – szerzője előrelépést és kiutat kínál a jelenlegi világpolitikai helyzetből, és számol a lehetséges dilemmákkal. Snyder műve többet ígér, mint az újságok szalagcímei: a jelenkori történelmünket feldolgozó könyvet hatalmas kutatómunka és személyesen készített interjúk sora előzte meg. Timothy Snyder (1969–) Hannah Arendt-díjas szerző, a Yale-en tanít történelmet. New Havenben (Connecticut) él. Korábbi könyvei: A zsarnokságról és a Fekete Föld. A New York Times szerkesztőinek ajánlásával A szabadság felszámolása röviden, de rendkívül precízen dokumentálja, hogyan szilárdította meg hatalmát Vlagyimir Putyin Oroszországban, Oroszoroszág hogyan rohanta le Ukrajnát, és az orosz hatalmi érdekek hogyan érvényesültek a 2016-s amerikai elnökválasztásban.” —The Chicago Tribune „Nincs könyv, amely ijesztőbben és szemléletesebben írná le a nyugati liberális demokráciák jelenlegi krízisét, mint Snyder A szabadság felszámolása című munkája.” —Foreign Affairs „Briliáns és felkavaró elemzés. Mindenkinek el kell olvasnia, aki érteni szeretné a jelenlegi, világméretű politikai válságot.” —Yuval Noah Harari, a Sapiens című könyv szerzője „Viszonylag kis terjedelméhez képest óriási területet ölel fel: riport, eszmetörténet és politika-filozófiai fejtegetés, mindez egyedi és élvezetes stílusban. …Snyder úgy sorakoztatja fel a tényeket, mint a legjobb hírszerkesztők, és úgy boncolgatja elméleti hátterüket, mint a legjobb filozófusok.” —The Economist “Briliáns. …Kétségbeejtő és ékesszóló... Snyder mesteri és megvilágító erejű beszámolóban foglalja össze, hogyan emelkedett fel Trump, és ebben milyen nagy szerepe volt az orosz politikának.” —Edward Lucas, The Times (London)
Predaj skončil
7,01 €

dostupné aj ako:

A bankár felesége


Annabel férje, Matthew nemrég vesztette életét: lezuhant a repülőgép, amelyen utazott. Vajon valóban baleset történt, vagy valami más áll a tragédia hátterében? Marina egy óriási banki visszaélés feltárására kap megbízást a főnökétől, akit nem sokkal ezután holtan találnak az otthonában. Meggyilkolták. A két nőt rengeteg veszteség érte. De még ennél is több vesztenivalójuk van. Semmi nem állíthatja meg őket: elszántan nyomoznak, hogy kiderítsék az igazságot. "Frenetikus, csavaros történet, szikrázik a feszültségtől. A bankár felesége bemos egyet az olvasónak, akinek nincs ideje magához térni." – Mary Kubica "Thriller a javából. Az embernek dörömböl a szíve." – New York Times Book Review "Ezt a lélegzetelállító, fordulatos thrillert olvasva megkérdőjelezzük, mennyire ismerjük azokat, akik a legközelebb állnak hozzánk." – Alafair Burke, Az ex szerzője A 2019-es év egyik legjobban várt könyve Cristina Alger A bankár felesége című pszichotrillere, melyből tévésorozat is készül.
Predaj skončil
7,01 €

dostupné aj ako:

Csak egy pillanat


"Igen, hibáztál. De miért vádolnak gyilkossággal? Minden reggel Ellie vigyáz kisunokájára. Josh a szeme fénye, egyszerűen imádja a kiskölyköt. Ellie boldogsága azonban nem felhőtlen: a férjének viszonya van valakivel. A férfi megesküszik arra, hogy véget vetett a dolognak, majd egyik reggel a férjét megint az a nő keresi telefonon... Ellie egy pillanatra szem elől téveszti kisunokáját. Ami ezután történik, örökre megváltoztatja az életét… „Lebilincselő, érzelemgazdag történet, a végén a csavart nem lehet előre kitalálni.” - Claire Douglas „Érzékeny és gondolatébresztő.” - Adele Parks „Intelligens thriller, összetett karakterekkel és hiteles érzelmekkel.” - Luana Lewis „Bámulatos portré a családról, amely meg is nyomoríthatja az embert. Letehetetlen könyv.” - Gilly MacMillan, a Kilenc nap szerzője „Érzelmi magasfeszültséget árasztó, lenyűgöző, csavaros történet - csak Jane Corry képes ilyen briliáns rétegzettségű szöveget írni. Száguldva olvastam és mire a végére értem, nem is késő volt, hanem korán.” - Teresa Driscoll"
Predaj skončil
6,45 €

dostupné aj ako:

A háború fényei


1945-ben Nathaniel tizennégy éves, amikor szülei a háború végén nővérével, Rachellel együtt hátrahagyják Londonban, és Szingapúrba utaznak. A testvérpárt szüleik egy Molylepke nevű, titokzatos figura gondjaira bízzák. Pártfogójuk alighanem egy gonosztevő lehet - találgatja Rachel és Nathaniel, miközben lassanként megismerik azt a szokatlan kompániát, akik hosszú hónapokon át istápolják és meghökkentő formákban tanítgatják őket. A két tizenéves egyre inkább meggyőződik arról, hogy gyanújuk Molylepkével kapcsolatban nem alaptalan, és bizalmukba fogadja botcsinálta gyámjukat és ismeretségi körét, akiket valami ködös múltbeli háborús szolgálat tart össze. Tizenkét esztendővel később Nathaniel nekirugaszkodik, hogy összeillessze az emlékek töredékeit: voltaképp mi is történt velük annak idején? Édesanyjuk hónapok múltán, az apjuk nélkül tért vissza, és egyetlen kérdésükre sem adott választ. London szürke épületei, nátriumgőzlámpák, a kivilágítatlan utcákon égő máglyák, pislákoló jelzőfények és sejtelmesen repkedő gyertyalángok szolgáltatnak hátteret a kutatáshoz, melynek eredményén már maga Nathaniel sem képes eligazodni. Ondaatje szívbemarkoló regénye látszatok és intrikák, erőszak és szerelem bonyolult szövedékét tárja fel, újra meghozva a világsikert az elmúlt ötven év egyik legnépszerűbb írójának. Michael Ondaatje kanadai író, 1943-ban született Sri Lankán, jelenleg Torontóban él feleségével. Legismertebb műve Az angol beteg, amelyből kilenc Oscar-díjat elnyert filmadaptáció készült és melyet a Man Booker díj ötven éves története legjobb regényének választottak. A háború fényei a hetedik regénye.
Vypredané
12,87 €

dostupné aj ako:

A hableány és Mrs. Hancock


1785 szeptemberében egy este türelmetlen kopogtatás hallatszik Jonah Hancock, a kereskedő ajtaján. Egyik hajóskapitánya toporog a küszöbön, miután eladta Jonah hajóját egy hableányért. A hír végigsöpör a dokkokon, kávéházakon, szalonokon és bordélyokon, minden áldott lélek Mr. Hancock csodálatos teremtményét akarja látni. A hableány érkezése kizökkenti a kereskedőt a hétköznapok világából, és a legelőkelőbb körökbe kínál számára belépőt. Így ismerkedik meg egy pazar estélyen Angelica Neallel, a neves kurtizánnal, s egyben a legvonzóbb asszonnyal, akit valaha látott... A találkozásuk mindkettőjük életét veszedelmes, új vizekre sodorja. Vajon képesek lesznek-e megküzdeni a sellőknek tulajdonított, pusztító erők hatalmával?
Vypredané
16,10 €

dostupné aj ako:

Egy év a konyhámban


Ahogy változnak az évszakok és velük együtt a rendelkezésre álló alapanyagok, úgy változik a kulináris hangulatunk, és az is, hogy milyen ételeket kívánunk. Vannak azonban receptek, melyeket körforgás-szerűen, évről évre, nagyjából ugyanabban az időszakban előveszünk a konyhában, a belőlük készített ételek pedig visszatérő kedvenceink az ebédlőasztalon. Megannyi blogbejegyzés, újságcikk és szakácskönyv után Mautner Zsófi ezúttal az életre szóló, kedvenc házi receptjeit rendezte kötetbe. Sok száz étele közül ezek alapján főz a leggyakrabban magának, családjának és barátainak, mostantól pedig Ön is megismerheti ezeket a személyesen kipróbált és bevált recepteket. Zsófi közel tizenöt éve foglalkozik hivatásszerűen gasztronómiával, de az a szívből jövő lelkesedés, amit egy jó recept kidolgozásánál és megosztásánál érez, a mai napig nem vesztett a csillogásából. Ezzel a könyvvel azokhoz szól, akik hozzá hasonlóan ezernyi örömöt és szépséget lelnek a főzésben, akiket boldoggá tesz, ha szeretteiket házikoszttal kényeztethetik, és akik hisznek abban, hogy egy tányér szívvel, lélekkel elkészített étel gyakran többet ér, mint ezer szó.
Vypredané
19,32 €

A halott ex


Megcsalt. Hazudott. Meghalt. Vicki férje, Daniel egykor azt ígérte, hogy jóban-rosszban, egészségben és betegségben is szeretni fogja a feleségét. De miután egy brutális támadás miatt Vicki epilepsziás lett, otthagyta őt, és lelépett a barátnőjével. Amikor Vicki egy nap megtudja, hogy a férje eltűnt, először örül, hogy végre megszabadult tőle. A rendőrség azonban később bizonyítékot talál rá, hogy Daniel meghalt, és azt gondolják, Vickinek is köze van ehhez. Mi történt azon az éjszakán, amikor Daniel eltűnt? És hogyan bizonyíthatja Vicki az ártatlanságát, ha ő maga sem biztos benne? Sunday Times bestseller Jane Corry korábban egy magazin tudósítója volt, és három évig élt egy rendkívül szigorúan őrzött férfibörtönben, hogy tanulmányozza az ottani életet. Addig még sosem volt fegyházban, és a gyakran hajmeresztő élményei hatására írta meg nagysikerű regényeit, a Vértestvéreket és A férjem feleségét, melyek a Sunday Times bestseller listájára is felkerültek.
Vypredané
11,90 €

dostupné aj ako:

A lány a vonaton – puha kötés


Ritkaság, ?hogy egy könyv vezesse több országban egyszerre, szinte az összes fontos sikerlistát. A New York Timesét és a BarnesandNoble-ét, például. Az végképp szokatlan, hogy ezt egy debütáló író tegye. 2015 elején Paula Hawkins regénye berobbant az angolszász piacokra. Ahogy Stephen King fogalmazott, ebben a történetben csak fokozódik és fokozódik a feszültség. Nem véletlenül hasonlítják Hitchkockhoz és Agatha Christie-hez az írót, a Gone girlhez a történetet. Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra. És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég. A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt. Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!
Vypredané
10,61 €

Engedetlenség


Ronit Krushka harminckét éves, New Yorkban él, és leszbikus létére főnökével, egy nős férfival folytat viszonyt. Apja halála után visszatér szülővárosába, Londonba. Ortodox zsidó családból származik, de nem gyakorolja a vallást, és rég elhidegült apjától is, aki befolyásos rabbi volt. Hazatérése nem mentes a konfliktusoktól: a hagyománytisztelő közösségben, ahol felnőtt, már Ronit puszta lénye is hajmeresztő provokáció. De a sokkhatás kölcsönös. Ronit viszontlátja unokatestvérét, Dovidot, akiből rabbi lett, ráadásul Ronit régi szerelmét vette feleségül. Ronit nem tér magához: unokatestvére és régi szerelme is egész más, mint annak idején. Ronitot friss tapasztalatai arra kényszerítik, hogy mindent átértékeljen, amit az életről gondolt. Naomi Alderman 1974-ben született Londonban. Rendszeresen ír a Guardianbe, a Bath-i egyetem oktatója. Az Engedetlenség az első regénye - az ebből készült amerikai filmet Magyarországon A rabbi meg a lánya címmel vetítették, két főszereplője Rachel Weisz és Rachel McAdams. A hatalom című disztópiájával2016-ban robbant be a világ könyvpiacaira: több tucat nyelvre lefordították, díjak sokaságát söpörte be, regénye egyszeriben a feminista mozgalmak megkerülhetetlen hivatkozási pontjává vált.
Vypredané
12,87 €

dostupné aj ako:

Ismerősnek jelölt


Kívántad már, hogy bárcsak megváltoztathatnád a múltad? Maria ismerősnek jelölt a Facebookon. Csakhogy Maria több mint huszonöt éve halott. Vagy mégsem? Louise a negyvenes éveiben járó elvált anya, egyedül neveli négyéves fiát, és belsőépítészként a saját vállalkozását vezeti. Az egyedülálló szülők elfoglalt, küzdelmes életét éli. Egy napon szívdermesztő e-mailt kap. Maria, a volt osztálytársa ismerősnek jelölte a Facebookon. Csakhogy Maria több mint huszonöt éve halott. Vagy mégsem? Az 1989-es végzős középiskolás évfolyam osztálytalálkozóra készül, így Louise felveszi a kapcsolatot a volt osztálytársaival, hogy kiderítse, őket is bejelölte-e Maria... A múlt hirtelen nagyon is valóságossá válik, újra felszínre kerülnek a régi titkok, hazugságok, féltékenységek és elfeledett sérelmek. De vajon megjelenik-e Maria az osztálytalálkozón? Megoldódik-e a több évtizedes rejtély? Lélegzetelállító és felejthetetlen pszichothriller. Fantasztikus. A műfaj rajongói megőrülnek érte. Az Ismerősnek jelölt Laura Marshall első regénye. Világszerte több mint 500.000 példányban kelt el! "Fantasztikus pszichothriller váratlan fordulatokkal és a mindennapi életből vett élethelyzetekkel.
Vypredané
11,90 €

dostupné aj ako:

Nyúlcipő


John Updike (1932-2009) a Nyúlcipővel lett végérvényesen generációja és a huszadik századi amerikai próza egyik legnagyobb alakja. Harry "Nyúl" Angstrom, menő kosaras és rajongott sztár volt a középiskolában, mintaélettel, de most, huszonhat évesen elhatározza, hogy elhagyja feleségét és családját. Kezd felnőni és érzi: a lelkében harcban állnak ösztönei és a józan esze, a szexualitás és a családi kötelékek, saját érdeke és a társadalmi kötelezettségek. Harryt menekülése azzal szembesíti, hogy magának is hazudott, ezért cikkcakkban kényszerül haladni, mint a nyúl, de továbbra is úgy érzi, jó úton jár: egy láthatatlan vonalat követ, amelynek mentén révbe érhet, hiszen végső soron minden emberi döntés arról szól, hogy az önzést választjuk-e, vagy a jóságot és az isteni kegyelmet. A Nyúlcipő Updike talán leghíresebb regénye. Az ötkötetes Nyúl-sorozat első kötete magyarul éppen ötven éve, 1968-ban jelent meg először, Réz Ádám fordításában. Most a 21. Század Kiadó Gy. Horváth László új fordításában adja közre a huszadik századi amerikai irodalom feledhetetlen klasszikusát - John Updike életműkiadásának első darabjaként.
Vypredané
12,87 €

dostupné aj ako:

Olga


A felolvasó című, világhírű bestseller szerzőjének új könyve! Olga árva, szeretet nélkül nő fel nagymamája mellett a tizenkilencedik század végének Pomerániájában. Hátrányos helyzetből indulva sikerül kiharcolnia, hogy tanítóképzőbe járhasson, és korát megelőzve önálló egzisztenciára tegyen szert. Olga beleszeret a szomszédben élő magányos fiúba, Herbertbe, és kapcsolatuk egész életükön át tart. A fiú gazdag szülei ellenzik Herbert viszonyát a szegény falusi lánnyal. Herbert fantasztikus terveket forgat a fejében: előbb háborút akar vívni a gyarmati Afrikában, azán vakmerő expedíciót indítana a sarkvidékre. Ahogy ebben az időben sokan, Herbert is csak kudarca tükrében szembesül a valósággal. Herbert alakját valós személy ihlette: Herbert Schröder-Stranz német felfedező 1912-ben tűnt el a Spitsbergákon. A történet főszereplője, Olga pedig élete végéig küldi csodaszép szerelmesleveleit a messzi északra. Schlink visszatérő témája, hogy miben is áll a szerelem, milyen elvárásokat támaszt az emberben. Schlink mesterien beszéli el a könnyen befogadható, megindító szerelmi történetet, amelynek hátterében megjelenik a tizenkilencedik és huszadik század fordulójának Németországa. Barátság és lojalitás tükröződik e szívet melengető, emlékezetes történetben. A cselekmény meglepetéseivel és csavarjaival könnyeket csalhat az olvasó szemébe. A szerző egyúttal alkalmat ad a bűntudat és részvét érzéseinek vizsgálatára, sőt, az élet értelmével kapcsolatban is új összefüggéseket tár fel.
Vypredané
11,90 €

dostupné aj ako:

A felolvasó


Jelen nincs múlt nélkül Michael Berg tizenöt éves, amikor hazafelé tart az iskolából, elesik, és megsérül. Egy Hanna nevű nő a segítségére siet, aki később a szeretője lesz. A testiség és az irodalom gyönyörű élményeit élik át együtt. Hanna hamarosan eltűnik, és Michael soha nem heveri ki szerelmüket. Legközelebb egyetemista korában látja viszont a nőt, egy borzalmas, háborús bűntény gyanúsítottjaként. Hanna nem védekezik a vádak ellen, és Michael apránként rádöbben, a nő azon az áron is ragaszkodik ahhoz, hogy megőrizze titkát, ha az egész világ gyilkosnak tartja. Bernhard Schlink fojtottan erotikus regénye a kilencvenes évek egyik legnagyobb könyvsikere - az első német nyelvű könyv, mely vezette a New York Times bestsellerlistáját. Negyvenöt nyelvre fordították le. A második világháború utáni Németországban játszódik; a morális kiállás, a nácizmussal való szembenézés, az emlékezni tudás és az empátia örök érvényű története. A könyv 1999-ben Oprah Winfrey könyvklubjába is bekerült, 2008-ban pedig Kate Winslet Oscar-díjat kapott Hanna alakjának megformálásáért.
Vypredané
11,90 €

dostupné aj ako:

Ha addig élek is


Sarah Pinborough újabb, nagy sikerű thrillerében megint azt csinálja, amihez a legjobban ért: tökéletesen félrevezeti az olvasót... Tucatthrillerek unásig ismerős nyitójelenete: egy nő kilép egy kapcsolatból, mert fizikailag fenyegetve érzi magát és gyermekét az apa súlyosbodó alkoholizmusa miatt. A férfi elborult aggyal tajtékzik, és kezét ökölbe szorítva bosszút fogad. A következő jelenetben évekkel később látjuk viszont a nőt és gyerekét, és mivel tapasztalt thrillerolvasók és -nézők vagyunk, tudni véljük, mi fog történni: a középosztálybeli emberek szép, szolid élete romba dől, amikor utoléri őket a múlt. És nyilván meg is hal valaki. Pinborough regénye pontosan úgy indul, mint a többi, hasonló történet, de nem úgy folytatódik... Nagyon nem. A szereplők titkokat cipelnek, amelyek persze idővel összefonódnak. A múlt valóban romba dönti a szép, szolid életeket, de egészen másképp, mint ahogy azt vártuk. A borzalom fokozatosan tárul elénk, és mire ráébredünk, hogy Pinborough ismét csőbe húzott bennünket, már késő kihátrálni: ebből csak előre menekülhetünk... A könyv szerzőjét a magyar közönség a Ne higgy a szemének! és a 13 perc címmel megjelent pszichológiai thrillerek kapcsán ismerhette meg.
Vypredané
12,87 €

dostupné aj ako:

A Postás mindig kétszer csenget


– Azt hiszem, ők azok. Hárman vannak. – Hozd ide őket! Cora a szoknyája övébe dugta a pisztolyt, úgyhogy nem lehetett észrevenni, és kiment. Egy perc múlva zuhanást hallottam. Az egyik pasas volt. Felemelt kézzel lépkedtek hátrafelé Cora pisztolya előtt, és az egyikük elvágódott a küszöbön. Kinyitottam a fészer ajtajaát. – Parancsoljanak, uraim. Bejöttek. A kezük még fenn volt. Cora átadta a pisztolyt. – Mindnek volt revolvere. Az étteremben hagytam őket. – Menj inkább értük, Cora. Hátha még többen jönnek."
Vypredané
11,26 €

dostupné aj ako:

Maszk nélkül


Korunk egyik legsikeresebb és legjelentősebb zeneszerzője, Andrew Lloyd Webber közel fél évszázada hódította meg a zenés színház világát. Számos díj, többek közt jó néhány Tony és egy Oscar nyerteseként világszerte milliókat bűvölt el zenéjével és olyan nagy sikerű előadásaival, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, az Evita, a Macskák, Az operaház fantomja - mely a Broadway leghosszabban futó musicalje -, és legújabb műve, a Rocksuli. Maszk nélkül című művében az elismert, díjnyertes zeneszerző páratlan, játékos stílusban vet számot az eredményeivel, a sors és a körülmények játékaival, sikereivel és csalódásaival, az éltető és ihlető szenvedélyeivel. A Maszk nélkül egy szellemes és árulkodó anekdotákkal teli életről mesél, amelyben számos híresség bukkan fel, így például Elaine Paige, Sarah Brightman, David Frost, Julie Covington, Judi Dench, Richard Branson, A. E. Rahman, Mandy Patinkin, Patti LuPone, Richard Rodgers, Norman Jewison, Milos Forman, Plácido Domingo, Barbara Streisand, Michael Crawford, Gillian Lynne és Betty Bukley. A Webber hetvenedik születésnapjára megjelenő kötet felfedi a legendák mögött lapuló, kivételes személyiség igazi arcát.
Vypredané
16,10 €

dostupné aj ako: