E-knihy - Vojnová literatúra - ostané strana 1 z 7

"Ještě nikdy na poli lidského konfliktu nedlužilo tolik lidí tak mnoho tak malé hrstce," prohlásil po letecké bitvě o Británii Winston Churchill. A přesně totéž platí o hrstce rytířů a dalších příslušníků johanitského řádu, usazených na Maltě, které dnes známe spíše jako "maltézské rytíře". Spolu s několika stovkami dobrovolníků a žoldnéřů a několika tisíci obyvateli tohoto kamenitého ostrova, ležícího ve Středozemním moři na polovině cesty z Afriky do Itálie či z Blízkého východu do Španělska, zastavili v létě 1565 pokus desátého sultána Osmanské říše Sulejmana I. zahájit boj o "zlaté jablko", o Věčné město. Rytíři nebojovali jen o vlastní existenci, ale i o budoucnost Evropy, aby se kostely neproměnily v mešity a ti křesťané, kteří přežijí a nevzdají se svého vyznání, se nestali dalšími otroky "náměstka božího posla", za nějž se sultánové považovali.

Šepot ve vysoké trávě je druhou knihou napínavých vzpomínek Nicka Brokhausena na jeho službu v průzkumných týmech Habu a Crusader, které byly součástí MACVSOG. Tyto malé průzkumné týmy složené z Američanů a místních Montagnardů podnikaly jedny z nejnebezpečnějších misí za války ve Vietnamu. Pronikaly na území ovládané Severovietnamci v Laosu, Vietnamu a Kambodži. Kniha navazuje tam, kde končí Výsadek v džungli, kdy se válka dostává do nové fáze. Nepřítel nasazuje k pronásledování průzkumných týmů speciální skupiny a mise se jen zřídka daří dokončit bez velkých střetů. Přes důkladné přípravy týmů ztráty rostou. Stále více misí vyzvedávají Bright Light (speciální záchranné týmy), až jsou běžné průzkumné mise nakonec téměř nemožné a týmy krátce zkouší výsadky HALO (vyskočení ve velké výšce s otevřením padáku nízko nad zemí). Ke konci, když se Američané připravují ke stažení z Vietnamu, týmy provádějí jednu misi za druhou k navádění leteckých útoků a narušování zásobovacích tras, aby zmírnily tlak severovietnamské armády. Brokhausen, vyčerpaný tím tempem, nechce za žádnou cenu opustit místní Yardy, ale dostává rozkaz k ukončení turnusu. Jeho žádost o prodloužení je zamítnuta a je nucen opustit své přátele - své bratry. Kniha je psaná tím stejným živým bezprostředním stylem, díky kterému se Výsadek v džungli stal kultovní klasikou. Šepot ve vysoké trávě se věnuje Habu, Crusaderu a dalším týmům, které podnikají mise v této nové, nebezpečnější fázi války. Vyprávění přechází od napětí k tragédii a zpět, jak se týmy vysazují do riskantních cílů, působí jako záchranné týmy přepadených týmů a mezi misemi odpočívají, aby si ulevily od neustále rostoucího napětí. Brokhausenova kniha líčí realitu a podrobnosti operování jen několik metrů od nepřítele a dojemně přibližuje čtenářům pouta, která vytváří mezi vojáky válka.

Jmenuji se Marat a doznávám se k tomu, že jsem dobrovolně odešel z ruské armády. Svého činu jsem ale vzápětí litoval. Po mnoha letech bloudění jsem ale nenašel nic, co by uživilo mou rodinu, proto jsem se zapletl s mafií, zabíjel a nakonec i propadl alkoholu. Život se se mnou nemazlil, a když jsem si sáhl na dno, rozhodl jsem se, že ani já se s ním mazlit nebudu.

Kniha Příběhy psané válkou se snaží poukázat na obyčejné lidské přátelství, které se rodilo v těžké době druhé světové války a často pomohlo zachránit život, a které se v dnešní přetechnizované a uspěchané době bohužel kamsi vytrácí. Příběhy zde vyprávěné nemají za cíl přehnaně glorifikovat, ale ukázat obyčejné lidské vlastnosti, jako je odvaha, vlastenectví, důvtip, odhodlanost, hrdinství, vynalézavost, strach, smysl pro humor či nedostatek kázně. Také se nebojí poukázat na nepřipravenost, byrokracii a stupiditu některých rozkazů, zejména na začátku války, nebo na nevypočitatelné hrátky osudu či prostého lidského štěstí. Nevyhýbají se ani nahlédnout na kastování v jednotkách a rozdíly v životě důstojníků a mužstva. Autoři tak aspoň trochu splatí těmto lidem morální dluh, který k nim cítí.

Autor ve své knize zachycuje průběh základní vojenské služby od samého začátku až do jejího konce. Vykresluje pocity odvedence, jeho útrapy při výkonu vojenské služby a jeho postupnou proměnu ve vojáka schopného zdatně bránit svou vlast. Líčí zde i velitele a jejich schopnosti, ať již kladné či záporné, ale vždy vedoucí k jedinému cíli – naučit vojáky bojovat a bránit svou vlast. Dnes je již vše málo pochopitelné, a to je podle autora škoda, protože tento pobyt je i přes některé útrapy nezapomenutelnou vzpomínkou, ale také zkušeností do života.

William „Wild Bill” Guarnere and Edward „Babe” Heffron patřili k výsadkářům americké armády – příslušníkům roty Easy, elitní jednotky 101. výsadkové divize, o níž vznikl televizní seriál Bratrstvo neohrožených. Tuhle prvotřídní jednotku nasazovali za války do každé riskantní operace včetně Dne D, operace Market Garden v Holandsku, Bitvy v Ardenách a obsazení Hitlerova Orlího hnízda v Berchtesgadenu. Guarnere svými slovy poutavě popisuje Den D z pohledu výsadkáře. Oba muži pak živě líčí výsadek v Holandsku, kde měli obsadit silnici a mosty mezi Eindhovenem a Arnhemem, které se říkalo Pekelná silnice. Po většinu roku 1944 bojovali oba muži bok po boku, dokud Guarnere nepřišel v Bitvě v Ardenách o pravou nohu a neposlali ho domů. Heffron pokračoval v osvobozování koncentračních táborů a obsazení Hitlerova úkrytu v Orlím hnízdě. Oba muži přežili některé z nejbrutálnějších bojů druhé světové války a nemine ani jeden den, aby nemysleli na své přátele, kteří padli. Textem také občas probleskne suchý humor obou mužů a na jedné stránce se člověk hystericky směje, aby mu na druhé kanuly slzy z očí. Guarnere opakovaně zdůrazňuje, že vítězství ve druhé světové válce bylo dosaženo týmovým úsilím všech druhů zbraní a že on a Babe byli jen dvěma jednotlivci v tom ohromném týmu. Ti dva, spojeni svými zážitky, se po skončení války zase sešli, a až do své smrti byli nerozluční. Kniha je holdem trvalému poutu vzniklému pod palbou mezi bratry ve zbrani a všem odvážným mužům, kteří neohroženě bojovali za svobodu.

Příběh jednotky nejelitnějších a nejodvážnějších válečníků druhé světové války a přímých předchůdců dnešních jednotek Navy SEALs, vyprávěný jejím posledním doposud žijícím členem, pětadevadesátiletým Georgem Morganem. Morgan byl to celkem obyčejný, urostlý, sedmnáctiletý plavčík z New Jersey, který se přidal k nové námořní ženijní jednotce, pověřené ničením nepřátelské pobřežní obrany ještě před vyloděním hlavních spojeneckých sil. Jeho první nasazení: Omaha Beach během Dne D. Když se pak vrátil do Států, zjistil, že tím jeho služba teprve začínala. Vybaven plavkami, potápěčskými brýlemi a ploutvemi byl poslán na Havaj a následně nasazen napříč Tichomořím coby příslušník elitního, průkopnického útvaru podvodních ženistů. Pěšáci o nich říkali, že jsou to „napůl ryby, napůl blázni“. Dnes jim říkáme žabí muži – nebo Navy SEALs. Pod vedením svérázného důstojníka námořních záloh Drapera Kauffmana strávil Morgan poslední rok války průzkumem pláží na nepřátelském území a odstraňováním zátarasů skrytých pod vodní hladinou. Moře se mu stálo druhým domovem, musel nabrat téměř nadlidskou odvahu a překonat vlastní démony z vylodění na Omaha Beach. Čím víc se blížili k Japonsku, tím byla obranná postavení na nepřátelských ostrovech složitější a jejich posádky fanatičtější. Od černých, písčitých pláží Iwodžimy přes okinawské útesy obklopené žraločími hejny až po ledově chladný Tokijský záliv, tam všude se George Morgan ocitl mezi prvními a tam všude bojoval o vlastní život. A také o životy nás všech.

Trvalá záliba tohoto Kaliforňana v létání začala v devadesátých letech minulého století, kdy viděl létat nad farmou svého otce letouny. V lednu 1942 se přihlásil do programu výcviku kadetů armádního leteckého sboru. Když později získal pilotní odznak - stříbrná křidélka – a létal na Bell P-39 Airacobra, vybrali ho jako jednoho z prvních lídrů letky v nové 357. stíhací skupině. Skupina vyzbrojená novými smrtonosnými letouny North American P-51 Mustang sestřelila při doprovodech bombardérů na cíle hluboko v Německu pět nepřátelských letounů na jeden svůj ztracený. Ale byla to vysoká cena. Polovina jejích pilotů včetně několika Budových blízkých přátel zahynula nebo byla zajata. Bud Anderson vstoupil v únoru 1944 do nejistého, vzrušujícího a životu nebezpečného světa leteckého boje. Za necelý rok odlétal proti luftwaffe dva bojové turnusy. V bitvách, do nichž byly někdy zapojeny stovky letounů, patřil ve skupině se šestnácti sestřely mezi přední esa. Ve své Staré vráně odlétal 116 misí, a přes jeden střet na život a na smrt za druhým ho nikdy nezasáhl nepřátelský letoun, ani se z ní předčasně z jakýchkoliv důvodů nevrátil. Jeho přítel Chuck Yeager, který s Andersonem v 356. stíhací skupině létal, řekl: „Ten chlap byl nejlepší pilot, jakého jsem kdy viděl.“ Budova práce zkušebního pilota byla přinejmenším stejně riskantní. Při jednom bizarním experimentu se za letu připojoval křídlo na křídlo k bombardéru Boeing B-29 Superfortress. Při jiném testu letěl s proudovou stíhačkou, která vzlétla z obřího bombardéru Convair B-36 Peacemaker a zase se na něj vrátila. Stejně jako za válečných bojů ztratil při podobných letových zkouškách mnoho svých přátel. Bud velel v poválečné Koreji letce proudových letounů North American F-86 Sabre a v polovině šedesátých let na Okinawě stíhacímu křídlu Republic F-105 Thunderchief. V roce 1970 létal jako osmačtyřicetiletý velitel křídla na útoky proti komunistickým zásobovacím trasám. Tato kniha je, jednoduše řečeno, o létání, o jeho radostech a nebezpečích a o velmi speciálních schopnostech, které to vyžaduje. Je to dojemný a hloubavý příběh o klukovi, který vyrostl, aby prožil svůj sen.

Pozapomenuté osudy, nedořešené zločiny i tajemství, která stále čekají na svá odhalení. Publicista Martin Brabec s pomocí zkušených historiků, badatelů a pamětníků pátrá v archivních dokumentech, dohledává dávná i současná svědectví a rekonstruuje příběhy spojené s Čechy a druhou světovou válkou. Připomíná například megalomanské nacistické plány na přestavbu Prahy na nacistické město budoucnosti, líčí dramatické osudy slavného generála Ludvíka Krejčího či loutkáře Josefa Skupy, jehož hry se Spejblem a Hurvínkem byly pod drobnohledem zpravodajské služby. Přibližuje také dnes už téměř zapomenutý masakr stovek volyňských Čechů v obci Český Malín či odhaluje nejčastější mýty a legendy spojené s atentátem na zastupujícího říšského protektora Reinharda Heydricha.

Elitní 56. stíhací skupina americké 8. letecké armády se pod usilovným a inspirativním velením plukovníka Huberta "Huba" Zemkeho stala nejúspěšnější americkou stíhací jednotkou v Evropě. Skupina létající na P-47 Thunderboltech s červeně nabarvenou přídí zaznamenala víc sestřelů než jakákoliv jiná skupina na tomto bojišti. Samotný její agresivní velitel zaznamenal devatenáct sestřelených německých letounů. Po krátkém pobytu v Sovětském svazu, kde učil sovětské piloty létat s P-40 Curtissy, přijel Zemke v září 1942 do Velké Británie, aby zde převzal 56. stíhací skupinu známou jako Vlčí smečka. Jeho skupina byla určena k doprovodu bombardérů 8. letecké armády, která se na náletech do hloubi Německa střetávala s velkou koncentrací německých stíhaček. Zemke, který se nikdy neucházel o něčí přízeň, byl často ve sporu se svými nadřízenými ohledně nejlepších metod, jak dělat svou práci. Ale letová disciplína a taktika, kterou vyvinul jak pro doprovod bombardérů, tak i pro útoky na pozemní cíle po invazi, z něj udělala vynikajícího lídra. Jeho náročné osobní zásady mu dávaly právo uplatňovat ta stejná přísná měřítka na muže, s nimiž létal. Tyto rysy respektovaného velitele majícího důvěru (i když ne vždy oblíbeného) se opět projevily, když se stal Nejvyšším spojeneckým důstojníkem v zajateckém táboře Stalag Luft I poté, co se jeho letoun rozpadl v bouři a on padl do zajetí. Klasický příběh Huba Zemkeho, mimořádného člověka ve vzduchu i na zemi, bude fascinovat nejen nadšence vojenské historie, ale také ostatní čtenáře.

Jelen kötet a szerző 2017-ben megjelent, Szemelvények a magyar robbantástechnika fejlődéstörténetéből című könyvének mintegy folytatásaként készült el. Első része az előző könyvből kimaradt robbantási területeket dolgozza fel: a mozgásakadályozás robbantással végrehajtható feladatai. Ezen belül az alkalmazott hazai katonai robbantóanyagok és a robbantási alapfeladatok tervezésének koronkénti összefoglalását követően bemutatja az utak és műtárgyaik, a vasutak, a repülőterek és a hidrotechnikai létesítmények robbantási szabályainak fejlődését az 1800-as évektől napjainkig. A könyv második része egy olyan robbantási területet vizsgál, amelyet ilyen formában még nem dolgoztak fel Magyarországon: a föld alatti aknaharcot. Ez volt történelmünk leghosszabb időn át alkalmazott eljárása az ellenség megerődített helyeinek elfoglalására, ennek ellentettjeként pedig a védők hasonló válasza, az ellenaknák alkalmazása. A fejezet korról korra bemutatja a támadók és a védők által alkalmazott technikákat és technológiákat az adott időszak aknaharccal foglalkozó hadtudományi értekezéseiből, műveiből vett idézetekkel és megtörtént csatákról szóló beszámolókkal.

A 160 éve született Ambrus Zoltán, bár hűséges olvasói mindig voltak, mégsem tartozik a közismert szerzők közé. Pedig Midas király című művészregénye, novelláinak, kisregényeinek világa és főleg alakjainak lélekábrázolása új hangot hozott az első világháború előtti évtizedek magyar irodalmába. Írásainak jelentős része azonban, a kor más alkotóihoz hasonlóan, a napisajtóban jelent meg először, a pillanat aktualitása mellett azon túllépő gondolati értékeket is hordozva. E kötet cikkeit is budapesti napilapokban és a Nyugatban közölte, s most, korábbi megjelenésük után több mint száz évvel olvashatók először összegyűjtve.Az 1914 nyarán a balkáni fronttal kirobbant és ősszel általánossá vált világháborúnak már a mozgósítások alatt jelentős irodalma támadt. Ambrus viszont nem vállalta sem a lelkesítést, sem a buzdítást, és ahogy korábban, úgy most sem csatlakozott egyetlen politikai párthoz vagy irányzathoz sem. Csak 1914 novemberétől, amikor a sajtó első nagy lendülete a hadiesemények hatására erejét vesztette, kezdte meg hetente, kéthetente aktuális jegyzeteinek sorozatát. Ezek között azonban egy sem akad, amelyben akár csak néhány szó is esne a lövészárkok gyilkos valóságáról; ő a hátországok terheiről és gyötrelmeiről, megerőszakolt és kihasznált nőkről, árván maradt gyermekekről, elvakult politikusokról és cinikus értelmiségiekről írt keserű, kiábrándult és ironikus sorokban. Minden jegyzetének középpontjában kimondva-kimondatlanul a hatalom és a propaganda kritikája áll, ez teszi különösen aktuálissá és időtlenné ezeket a bátor írásokat.

Az 1993-ban újraindult magyar katonai felsővezető-képzés 2023-ban ünnepli harmincéves fennállását. E jeles évforduló kapcsán a szerzők arra vállalkoztak, hogy bemutassák a legmagasabb szintű magyar katonai képzés két világégés közötti, a II. világháborút követő rövid és a rendszerváltoztatás után újraindult időszakait.A képzés mindig igazodott az adott kor elvárásaihoz és kihívásaihoz, tervezői, szervezői és az oktatói pedig mindig arra törekedtek, hogy a hallgatókat a legfrissebb stratégiai tudással vértezzék fel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a képzés története során számos végzett hallgatót neveztek ki tábornoki rendfokozatba, illetve felsővezetői beosztásba a Honvédelmi Minisztériumban, a Magyar Honvédség, illetve a Honvéd Vezérkar állományában, valamint többen töltöttek, töltenek be a közigazgatásban felelős munkaköröket. A kötetben található információk alapján kijelenthető, hogy a magyar katonai felsővezető-képzés a rendszerváltoztatás utáni három évtized katonai felsőoktatásának egyik sikertörténete.

„Meggyőződésem, hogy a háború öt alapelve nemcsak és kizárólag a katonáknak ad, adhat iránymutatást, hanem alkalmazható az élet más területein is.”A háborúk a történelem hajnalától kezdve az emberi civilizáció kiirthatatlan részét képezik, és a szomszédunkban dúló háború megmutatta, hogy nem csak tőlünk időben és térben távoli eseményekről van szó. A konfliktus, erőszak és a háború az emberi viselkedés szerves, rettenetes része, akár a kontinensek sorát vérbe borító világégésekről, akár a hétköznapjainkat megkeserítő összecsapásokról van szó. A fegyveres konfliktusok kirobbanásáról, természetéről, a győzelem és vereség okairól számtalan írás született az ókortól egészen napjainkig. Az Afganisztán, Irak és Ukrajna hadszíntereit megjárt dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség volt parancsnoka most könyvében arra vállalkozik, hogy öt egyszerű, világos pontba sűrítse a háború alapelveit.Az ezeket megvilágító példák ugyan háborús szituációkból származnak, ám ez a könyv nem csak a hadtörténet és a hadászati elméletek iránt érdeklődő olvasónak szól. Az itt kifejtett alapelvek, legyen szó a szembenálló és a szövetséges erőkhöz való viszonyunkról, célkitűzésünk meghatározásáról vagy éppen a kommunikáció fontosságáról, bármiféle konfliktus során jól alkalmazhatóak, és segítségükkel könnyebben nyerhetjük meg életünk csatáit. 

Milyen szálak fűzik össze a nyilas uralom alatt kivégzett Kiss János altábornagyot, a dachaui koncentrációs táborban elpusztított baráti Huszár Aladárt (Budapest egykori főpolgármesterét) és a szélsőjobboldali utcai bajkeverőből a Horthy-kori államrendészet ügynökévé avanzsáló Zsabka Kálmánt? Volt fajvédő ellenállás Magyarországon 1944-ben? Bartha Ákos többek között ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat legújabb könyvében, amely a németellenes magyar fajvédelem főbb szervezeteinek szövevényes történetét tekinti át 1938 és 1945 között. A kiterjedt forrásbázison megírt munkából betekintést nyerhetünk a törzsökös magyarok szerveződéseibe, megismerhetjük a turáni vadászok történetét és a rongyos gárda kései históriáját.Bartha Ákos (1982) történész, az ELKH BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, a Századok szerkesztője. Könyve jelent meg a sárospataki falukutatásról (2013), a népi mozgalomról (2017), Bajcsy-Zsilinszky Endréről (2019) és a német megszállás alatti magyar ellenállásról (2021).

Vajon emberséges-e tömegpusztító fegyvereket bevetni annak érdekében, hogy hamarabb véget érjen egy háború?  A legtöbb katonai gondolkodó a II. világháborút meg¬előző években nem a repülőgépekben látta az áttörést. Ám idealista stratégák egy kis csoportja, a „bombázómaffia” radikális elképzeléssel állt elő: ha a bombázá¬sokat pontossá tennék, a háborúkat teljes egészében a levegőből lehetne megvívni, és elkerülhetnék a száraz¬földi hadseregek közötti embertelen összecsapásokat és a civil veszteséget.  Malcolm Gladwell újságíró, számos bestseller nemzetközileg elismert szerzőjének legújabb könyve a háború idején játszódik, mégsem háborús történet: feltűnik benne egy holland zseni és házilag készített számítógépe, egy álmos alabamai légierőbázis összetartó csapata, egy brit pszichopata, a Harvard alagsorában dolgozó piromániás vegyészek, valamint a világtörténelem két legelszántabb tábornoka. A Bombázómaffia lebilincselő olvasmány megszállottságról, innovációról, miközben a 20. század és a modern hadviselés egyik legnagyobb erkölcsi kérdését feszegeti.

A katonai erények szükséges feltételét alkotják a katonai feladatok sikeres teljesítésének, ezért nélkülözhetetlen részét képezik a katonákkal szemben támasztott elvárásoknak. Az egy-egy korszakra jellemző katonai erények mindig képet nyújtanak arról, hogy a társadalom mit vár el a katonáktól, így az adott kultúra katonai etikai gondolkodásáról is. A kor tágabb filozófiai, politikaelméleti, társadalmi, hadtechnikai és egyéb változásaival az erények is változnak. Ez részben azt jelenti, hogy egy erénynek egy bizonyos időszakban kiemelkedő jelentősége lehet, és minden más erényt arra hivatkozva határoznak meg, máskor azonban alárendelt szerepbe kerül. A katonai erények változása másrészt azt jelenti, hogy az alapvető katonai erénytípusok – kiemelkedő vagy alárendelt szerepben – minden esetben megmaradnak, csupán az változik, hogy ezek az erénytípusok milyen formában jelennek meg egy-egy korszakban. Jelen kötet témája a katonai erények, azon belül is a magyar katonai erények változásának története.

A háború művészete című kötet három, az ókori Kínában született klasszikus hadtudományi művet (A háború művészete, A hadviselés szabályai és A tábornagy metódusa) tár az olvasó elé. Mindhárom tekinthető egyszerre politikaelméleti, filozófiai és pszichológiai alkotásnak. Útmutatót adnak nemcsak a hadviseléshez, hanem a helyes kormányzáshoz, konfliktuskezeléshez és ahhoz, hogyan érvényesítsük érdekeinket. A több mint 2000 évvel ezelőtt született művek a mai napig különböző államok stratégiai gondolkodásának alappillérei, és az élet számos területén tanítják és alkalmazzák a versenyhelyzetben használandó taktikákat és stratégiákat.

Minden állam igényt tart arra, hogy az oktatásra támaszkodva folyamatosan segítse a különböző köszszolgálati hivatásrendeket a változó környezeti kihívásokhoz való sikeres alkalmazkodásban. Jelen könyv olyan ismereteket ad át, amelyben a közösségi együtt gondolkodásnak kiemelt szerep jut. A hadtudomány és a honvédelem alapkérdéseit és gondolatrendszerét, annak történetét bemutatva sajátos közszolgálai ismeretek megszerzésének lehetőségével támogatja a katonai hivatásrend/szakterület jobb megismerését. A könyv fejezetei olyan színes tudásanyagot tartalmaznak, amelyek korszerű ismeretekkel szolgálnak a honvédelemről és a haderő tevékenységéről. Tartalmuk elősegíti a katonai hivatásrend főbb feladatainak és egyes működési sajátosságainak jobb megértését, a közszolgálati életpályák egymáshoz közelítését, az Egyetem karai között az átoktatás és az áthallgatás megvalósulását, valamint a társkarok hallgatóival való közös tanulás élményét. A tananyag sikeres elsajátítását követően a hallgatók összességében ismerik, értik és át tudják tekinteni a honvédelem és a haderő tevékenységének teljes spektrumát.