Agitátorok

---

Milyen eszközökkel igyekeztek a kommunisták meggyőzni a hétköznapi embereket arról, hogy a létező világok legjobbikát ígérik nekik? Miként vált a politikai propaganda a mindennapok részévé az 1948 utáni években? Mit jelentett a házi agitáció, és mi volt a célja? Milyen szerepe volt a kommunista „újbeszélnek” a meggyőzésben, a mindennapos kis alkukban és az egyéni érdekérvényesítésben?

Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Huhák Heléna széles körű forrásanyagra, a hivatalos iratok mellett naplókra és magániratokra is épülő könyve. A szerző bemutatja, hogyan próbálták az agitátorok – más néven a népnevelők – manipulálni és mozgósítani a társadalom tagjait hétköznapi helyzetekben, és hogy milyen hatása volt az agitációnak a személyes kapcsolatokra és a nyelvhasználatra. A pártiratokban a népnevelők „reakciós tömbökből” álló agitációs térképeket gyártottak, a lakásokban leleplező tárgyak után kutattak, a „kispolgárokat” önkritikára, pártszerű szeretetre és gyűlöletre tanították. A jelentőlapok történeteiben a meggyőzendő „ellenség” a bérházakban, a közértben és a templomok környékén, de szinte bárhol feltűnhetett. A szerző részletesen feltárja, hogyan változott meg a valóság észlelése az agitprop hálózat hatására, és hogy a hivatalos iratokban elképzelt világot nemcsak a propaganda, de a népnevelők, sőt a „népneveltek” tapasztalatai és érdekei is formálták. Ezekben az években a házi agitáció nem egyszerűen az otthonok bevételét jelentette, a magántér az érdekérvényesítés, a panaszkodás és az alkudozás helyszínévé is válhatott.
menej