Géza Gárdonyi strana 8 z 14

Tapasztó Matyi kalandjai · A mindentudó kalap · Egérvadászat · Matyi a levegoben · Komédiás egerek · Róka koma · Furfangos csomókötés · A gereblye · Az állatsereglet · Az éneklo alma · A kis konda · Nagyapó ezermester · A torta · Hová bújik a krajcár? · A kis csacsi meg a nagy nyuszi · Mese a hangyáról · Istók kertje · Tihanyi Pista és más történetek · Az igen-igen-igen-igen szegény ember · Az új harangÉS MÉG SOK MÁS MESE?

A detektívregénynek induló történetben a számos csalódást megélt, de mindig bizakodóan újra kezdésre vállalkozó címszereplő két házasságának történetét meséli el. Első felesége – akit egy nemesi kúriából szöktetett meg – pár évi boldog házasság után tragikus körülmények között meghal. Szunyoghy évekig bolyong az országban, sok megpróbáltatás után végül vidéki birtokot vásárol és feleségül vesz egy elszegényedett nemeslányt. Az új feleség – aki tökéletes ellentéte az elsőnek – hamarosan megunja az egyhangú életet, és megcsalja férjét a szomszéd földbirtokossal. Amikor Szunyoghy rájön felesége hűtlenségére, felgyújtja házukat, és elindul, hogy harmadszor, most már Amerikában kezdjen új életet. A fordulatos, néha meseszerű történet az egyik legjobban szerkesztett Gárdonyi-regény.

Karácsony este tizenkét régi barát vacsorázik együtt, és elhatározzák, hogy elmesélik egymásnak, ki miért  maradt agglegény. Csatlakozik egy tizenharmadik úr is a társasághoz, és belevágnak a mesélésbe.  Az elbeszélések közös vonása, hogy valamennyien az első igaz szerelmük történetét elevenítik fel,  agglegénységük oka pedig minden esetben eltérő. A történetek elején kivétel nélkül a szerelem szépsége jelenik  meg, mindegyikük arról beszél, hogy az ő kedvese volt a leggyönyörűbb teremtés a világon. Az elbeszélések  folyamán azonban különböző irányokba haladnak az egyes történetek. A címmel ellentétben sok esetben nem a  „hosszúhajú veszedelem”, vagyis a nő zsarnoksága, féltékenysége vagy egyéb kellemetlen tulajdonsága miatt maradt az elbeszélő agglegény – persze ezekre is láthatunk példát. Gyakoribb azonban, hogy az első szerelem felidézése fájdalmas, hiszen a szerelmeseknek rajtuk kívül álló okok miatt kellett szétválniuk. Gárdonyi remekül ábrázolja a kor társadalmát, azokat a konvenciókat, amelyek nem egy esetben a szerelmesek  útjába álltak. Olvashatunk tragikus történetet, melyben a szerelem halállal ért véget, megismerhetjük a  diákszerelem veszélyeit egy mosolyogtató elbeszélés formájában, és találkozhatunk szívszorítóan szép  emlékezéssel is. Azonban ezeket a hol tragikus, hol ironikus történeteket egy olyan elbeszélés zárja, melynek  mesélője megtalálta a boldogságát a szerelemben. Hosszú évekig nélkülöznie kellett ezt a boldogságot, de a  sors akaratából újra találkozott régi kedvesével. Története végén kiderül, hogy összeházasodik igaz  szerelmével – Gárdonyi ezzel a befejezéssel enyhíti a többi történet fájdalmát.

"Az ezredéves áldomások és vendégségek zajában a minap az a gondolat szállott meg, hogy megnézem azt a völgyet, ahol a mi nemzetünk legnagyobb költője elesett. Nem a kíváncsiság indított oda. A magamfajta ember nem kíváncsi. Az a vágy mozdított oda, ami a mohamedánt viszi Mekkába, a keresztényt a Szentsír templomába, a zsidót Salamon falai alá. A mi nagy költőnk a mi fényességünk, a mi ezerévünknek legszebb csillaga. A félévig tartó örömünnep rózsáiból, amelyekkel megkoszorúzunk minden oltárt és minden emlékkövet, csak arra a sírra ne jusson, ahol ő fekszik? Mert ma már nem várjuk őt. Ott látták utoljára abban a csatában. Most már bizonyos, hogy ott porladozik a szabadság vértanúi között. Reggel hat óra tájban érkeztem Segesvárra. Az EMKE útikönyvében csupán ennyi az útbaigazítás: "Fehéregyházától délre két közös sír." Megindultam hát ki a városból Fehéregyháza felé." (részlet a Zarándoklásból)  

Zéta, a művelt görög ifjú, aki Priszkosz rétor házában nevelkedett, gazdájával a hunok nagy Tisza menti sátorvárosába, Attila székhelyére érkezik. Olthatatlan szerelemre lobban egy hun főúr lánya, Emőke iránt. Kedvéért hunná lesz, rabszolgaságot vállal, sőt a katalaunumi csatában is részt vesz. A történetet maga Zéta mondja el, rajta keresztül ismerjük meg a nomád hunok életmódját, ő meséli el a katalaunumi véres csatát, amelyben a hunok és a rómaiak oldalán sok-sok nép seregei harcolnak, azt a csatát, amelyben egyik fél sem győz, végül elmondja Zéta a nagy hun fejedelem halálának, temetésének drámai történetét. A szép szerelmi regény hátterében a hun birodalom tündöklését és bukását is nagy megjelenítő erővel ábrázolja az író.

Ó Péter özvegy bornagykereskedő Ida lányát, szabados életformájának egyetlen lehetséges akadályát, felnőtt koráig zárdában nevelteti. Ida nem sokkal tanulmányainak befejezése után fellázad a zárdai élet rideg embertelensége ellen, s ezért eltávolítják. Apja a hazaküldött lányon igyekszik minél gyorsabban túladni s hirdetés útján férjhez kényszeríteni. A kiválasztott férj, egy kényszerhelyzetben levő tehetséges festőművész, Balogh Csaba a hozományból nővére birtokát akarja tehermentesíteni. Ida azzal a feltétellel egyezik bele a házasságba, ha egy év múlva elválhat tőle, s addig is idegenként élnek egymás mellett. A fiatalok esküvő után Münchenben telepednek le, s az író apró, finom mozzanatokkal ábrázolja a névleges házaspár kölcsönös barátságának, majd szerelmének ébredését s megerősödését. Ida sokáig nem meri bevallani szerelmét, mert az hiszi, hogy „férjének” van már választottja. Csaba pedig csak visszatérésük után, Pesten döbben rá arra, hogy nem tud „felesége” nélkül élni.

"...gyermekkoromban kezdődik. Böske még akkor jólábú volt, kis csirke-szemű fehérképű leány, eleven mint a fürj, és hiú mint a pántlikás macska. Ha csak egy percre is megfordult a szobában, mindig felugrott a székre, s belepillantott a tükörbe: igazított a haján, ruháján, csokrain. A mi házunkban laktak akkor a József-útcán. Mink az emeleten laktunk, Böskéék a földszinten. Az én apám kéményseprő volt. Nem afféle kormos, papucsos krampusz, hanem aki már aranyat csinál a koromból. A Böske apja levéltári irnok, afféle szegény úr, aki a pokolba kivánja az olyan hónapot, amelyikben 31 a nap. A két család gyermekei együtt-játszottak. Egyszer az udvaron uzsonnáznak Böskéék, s két leányka a vendégük. Böske igen vidám. Szünetlenül a leányvendégekkel sugdos. Valami olyat sugdosnak, ami engem igen érdekelne. S nevetnek. Megboszankodok. Otthagyom őket." (részlet a Sánta angyal címû írásból)  

Mikor Zétát, a kis trák kamaszt Konstantinápoly piacán eladják rabszolgának, a világ már a hunok nevétől hangos. Aztán sok viszontagságon megy keresztül, míg végül Priszkosz rétor rabszolgája, tanítványa, barátja lesz. Művelt ifjúvá serdül, s mikor a félelemtől remegő császár küldöttséget meneszt Attilához, Priszkosz kísérőjeként ő is vele megy. Megismeri a hunok országát, elálmélkodik szokásaikon, életükön. Itt, Attila udvarában ejti foglyul a szerelem is. A fiatal rabszolga remény és kétségek között néz fel Emőkére. Ki akar tűnni, fel akar szabadulni, hogy egyenrangú legyen vele, s ezért a hunok oldalán részt vesz a katalaunumi csatában. Nem kíméli magát, de végül is meg kell értenie, hogy a lány Attilát szereti. Nem lehet megérteni az embereket – kesereg. „Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.”

"Bizalmasan - négyszemközt - szerettem volna elmondani valakinek, amit itt leírok. Most Gárdonyi Géza verseit olvasom hónapok óta. Két kötet vers: az "Április" és a "Fűzfalevél, nyárfalevél...". Tudtommal a könyveknek annak idején nem volt olyan sikerük, amilyent megérdemeltek volna, a bírálók se foglalkoztak velük tüzetesen. A nagyközönség pedig pusztán a szépprózája után ismeri Gárdonyi Gézát. Amikor kiadta verseit, meg sem is érthették, a "Nyugat" által folytatott harc, a harc nyomában keletkezett verskultúra - új ízlésünk és új értékelésünk - kellett ahhoz, hogy érdemük szerint méltányoljuk. Az a hitem, hogy állandóan - legalább ötévenkint - revideálnunk kellene az irodalmi ítéleteket. Öt év múltán ismét mást veszünk majd észre egy-egy munkában. Innen magyarázom, hogy e két kedves könyvet évekig hevertettem a könyvesládámban, s ma oly növekvő szeretettel olvasom, hogy még a villamosra is magammal viszem, útitársul. Zaklatott idegélet után úgy hat rám, mint egy tejkúra. Gárdonyi Géza jelentős költő. Ami először feltűnik az olvasónak, az az egyenletes, sugárzó melegsége. Szelíd és egyszerű. Tárgyaival szemben pedig szerény, majdnem alázatos. Igénytelenül nyúl hozzájuk, és minthogy biztosan uralkodik rajtuk, hirtelenül felcsigázza igényeinket. Ezekben a versekben jelentkezik először a magyar primitív költészet, amely elfáradva a szócifrázásban, a lehetõ legrövidebb utat keresi, az egyszerűség raffinementjával hat. " (Kosztolányi Dezső)

Gárdonyi kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb kötete először 1927-ben jelent meg.  „Mindenki utazik, akinek hűs, leveles otthona nincsen, no meg akinek ideje, erszénye engedi. Mindig jólesik a lelkemnek, mikor fiatal embereket látok úton, akár vasúton, akár országúton. Ezek azért utaznak, hogy lássanak. Föl vannak szerelve földképpel, messzelátóval, kalauzkönyvvel, jegyzőkönyvvel s a szemükben az élet szeretete mosolyog. De vajon van-e köztük csak egy is, akit akár a szülők, akár a mesterek megtanítottak volna látni? Mert más a nézés, meg más a látás. Nézni mindegyike tud. Látni nem. S bizony az utazók közül nem mindig az tér a tapasztalatok legtöbb kincsével haza, aki a távolból leghamarabb megmondta, hogy a toronyóra mennyi időt mutat, hanem sokszor az a vaksi útitárs, amelyik szemüveg nélkül még az ajtón is alig tud kimenni.” Gárdonyi úti naplója Erdélybe, Bukarestbe, Konstantinápolyba, Velencébe, Madridba, Dél-Amerikába, Afrikába kalauzolja olvasóit, de ne várjunk tőle puszta leírásokat: e műben ugyanis az elemző-vizsgálódó író a történetek és események mögöttes tartalmára hívja föl a figyelmet, legyen az egy vasúti fülkében elhangzott párbeszéd, egy vonatjegy kálváriája, egy magyar vendéglő Sztambulban, avagy éppen a Szent Anna-tavat megidéző mendemondák valósága. Vagyis nem néz. Hanem lát. Az Amiket az útleíró elhallgat olyan bédekker, amelyet sem korábban, sem azóta nem írt meg más magyar író.

Jelen kiadás Gárdonyi Géza Göre Gábor sorozatának könyveit tartalmazza: 1. Tapasztalatok 2. A Kátsa 3. Veszödelmek 4. Durbints sógor 5. Göre Gábor bíró úr könyve 6. Göre Martsa lakodalma 7. A pesti úr 8. Bojgás az világba 9. Vakarts 10. No még öggyet

Egy XVI. századi nyelvemlék, a Margitlegenda hívta föl Gárdonyi figyelmét IV. Béla király leányának, Margit regényes élettörténetére. A Ráskai Lea másolatában megmaradt legenda föltételezett szerzője Marcellus páter, Margit gyóntatója volt, akivel a regény több jelenlétében mi is találkozhatunk. A 231 lapból álló kódex a Nyulak szigetén, a mai Margitszigeten létesített Domonkos-rendi kolostor híres lakójának életrajzát tartalmazza. Az író szorgalmasan tanulmányozza a kolostori regulákat, a rendház elhelyezkedésének, helyiségeinek rajzát, régi följegyzésekből megismeri Margit apácatársainak nevét, korát, származását. Képzelete azonban túllép a szűkös történelmi adatokon, kitölti a krónika hiátusait, fantáziája rekonstruálja a kolostor és a korabeli Magyarország mindennapjainak életét. Hosszú előkészület után egyetlen év alatt írja meg híres történelmi regényét. Az Isten rabjai első kiadása 1908 áprilisában jelent meg, és azóta az egymást követő nemzedékek kedves olvasmányává lett.

Közel ötszáz évet repülünk vissza az időben: elmerülünk a magyar történelem sorsfordító eseményeiben, követjük  Bornemissza Gergely, Cecey Éva és Dobó István kalandos életét, s tanúi leszünk Eger legendás ostromának.  Az "Egri csillagok" a Nagy Könyv című játékban Magyarország kedvenc regénye lett! 

„Azt mondjuk: a csodák világa lejárt. Azt mondjuk: nincsen Isten, és puszta véletlenség szülte és kormányozza a világot. Bizony mondom: soha nem látódott még annyi csoda a világon, mint attól az időtől kezdve, amikor az emberi szem a természetre fordul.”

A ?kötet a nemrégiben megjelent Dávidkáné, továbbá Ábel és Eszter folytatásaként, Gárdonyinak az első világháború idején és közvetlenül halála előtt írott kisregényeit tartalmazza. Keletkezési sorrendben: Aggyisten, Biri!, A kürt, Leánynézőben, Ki-ki a párjával. Az Aggyisten, Biri! az írói pályafutás utolsó szakaszának talán legsikerültebb kisregénye. A gyűlöletből szerelemmé változó érzésnek, tehát egy bonyolult lelki folyamatnak reális rajza, s amellett társadalmi vonatkozású mondanivalója (az Amerikába kivándorolt magyarok helyzete) is figyelemre méltó. A kürt: egy érdekes és legyőzhetetlennek bizonyuló boldog-boldogtalan szerelmi kapcsolatnak, a Leánynézőben pedig egy vak muzsikus ébredő és beteljesülő szerelmének vonzó és meggyőző története. A kötet utolsó regénye: Ki-ki a párjával egy férfiaktól gyanakodva idegenkedő, beteg leány egyetlen szerelmének elégikus, költői képe. Mind a négy kisregény a szerelemről szól, de mind a négy más-másféle szerelemről, s az író gazdag költőiséggel és emberismerettel, művészi módon variálja az „örök témát”, s teszi egyetlenné valamennyi történetében.

Az ?elbeszélésgyűjtemény alcíme: Egy tanító feljegyzései márciustól Decemberig. A cím és az alcím sokat elárul a kompozícióról; szubjektivitása, a falusiakat a pedagógus együttérző fölényével szemlélő nézőpontra, műfajilag pedig tárcaszerűségre utal és jelzi, hogy a kompozició az évszakok, a hónapok rendjét követi. Novelláiban az egyszerű emberek hétköznapi életéről mond történeteket, némi nosztalgiával a természethez közeli életforma iránt, sóvárogva a föld, a falu lelke után, idegenkedve a mesterkéltté vált „kövi emberektől”. Kortársaival ellentétben Gárdonyi nem regionalista, nem egyetlen tájegységre figyel, hanem az ország különböző részein szerzett tapasztalatait összegzi a faluról, a parasztról. Bár tematikáját és módszerét kötik szálak az irányzathoz, naturalistának sem mondható, eszményítő realizmusa szebbé stílizálja a nyers való tényeit, átkölti a bántó, rút dolgokat. Híresek a szellemi néprajz körébe vágó megfigyeléseket rögzítő novellák (A barboncás); Tolsztojnak a méltóságteljes halálról szóló elbeszéléseivel szellemében rokon a Kevi Pál halála; a paraszti polgárosodás, értelmiségivé válás ellent- mondásainak modern problémakörével vet számot az ismert Tanácskérés; az iskoláztatás nemcsak felfelé lendíti a rátermett szegénygyerekeket, hanem el is idegeníti közösségétől. Életképek, rajzok sorozatának is fölfoghatjuk a ciklust, de nem az impresszionista rögzítés értelmében. Gárdonyinak filozófiája van, panteisztikus látomásban egybeolvadnak a létezők, pontosabban: a világot alkotó, átmenetileg szenvedésre ítélt létezők titokzatos módon benne vannak Istenben, s talán ez a hit a mélyebb forrása az elbeszélésfűzér idillikus szemléletének és nyelvi stílusa kiegyensúlyozott művészi harmoniájának.