Géza Gárdonyi strana 9 z 14

autor

Isten rabjai


A középkori Margit-legenda 20. századi feldolgozása. A regény főalakja Jancsi fráter, a hajdani kertészfiú, s az ő  sorsának tükre vetíti elénk az „Isten rabjainak”, a szerzeteseknek külön világát. Az író a regény minden alakját,  a szerzeteseket, Margit királylányt is emberi közelségbe hozza, s a legenda szűkszavú adataiból eleven embereket  teremt.   A regény a 13. század Magyarországát, a tatárdúlás utáni korszakot festi meg a király apácalánya klastromában  szolgáló laikus fráter naiv, üde, reális szemszögéből. Ebben a román kori díszletek között játszódó történetben a  rabság metaforikusan is, valóságosan is összefonódik a transzcendenciaként értelmezett szerelemmel. Jelképteremtő  eréllyel érvényesülnek benne a századfordulós gondolatok és motívumok (a szennyből kinövő liliom). Legeza Ilona ismertetője (legeza.oszk.hu): "Gárdonyi legismertebb és méltán népszerű regénye az 1900-as évek elején íródott. Az író érdeklődése ebben az  időszakban egyre inkább a magyar múlt felé fordult; saját politikai, társadalmi és vallásetikai gondolatait  ágyazta be a história jelmezébe, szimbolikusan, de az értők számára megfejthetően. A regény megírását gondos,  forrásokat figyelembe vevő kutatómunka előzte meg. A Nyelvemléktár kötetei mellett egyháztörténeti munkákat,  középkori névtárakat böngészett át, sőt a margitszigeti domonkos kolostor föltárt részeit is tanulmányozta,  rajzolta és kiegészítette magának. Kitűnő beleérző készség pótolja a kissé vérszegény cselekményanyagot.  Képzeletindítóan hozza elénk IV. Béla korát, a tatárjárástól a feldúlt és szétzilált ország életrendjét, a női és  férfikolostorok belső világának különös, furcsa, ridegen szigorú rítusait. A könyv középpontjába állított szerelmi  epizód: Jancsi fráter finoman festett vonzódása a király lánya, Margit iránt kevéssé sikerült, életesebbek  Ágnesnek, Jancsi anyjának, Marceliusz, Jakab és Ábris barátnak portréi. A könyv legfőbb értéke kitűnő atmoszférateremtő ereje, melyhez elsősorban a szerző nyelvi leleménye, üdítő  mesélőkedve járul."
Na stiahnutie
2,51 €

Dávidkáné - Az a hatalmas harmadik - Az öreg tekintetes


Dávidkáné A romantikus történetek kedvelőinek ajánljuk. A történet a török időkben játszódik. Andor és Ilona szeretik egymást, de Ilonát egy módos gazdához adják feleségül, aki mellett nagyon boldogtalan. Házasságtörés vádjával kínpadra vonják Andort és Ilonát, ám ők megszöknek... A kötet tartalmaz még két kisregényt: Az a hatalmas harmadik A szerző eljátszik azzal a keleti gondolattal, hogy a megszületni vágyó lélek hajtja egymás karjába a nőt és a férfit, ő sugároz szerelmet a lelkükbe. Az öreg tekintetes Az öreg tekintetes egy becsületes falusi úr, aki eladja ősi birtokát és Pestre jön orvos vejéhez, aki elkártyázza apósa rábízott pénzét. Az öreg tekintetes nem találja többé helyét ebben a világban, és nekimegy a Dunának...
Na stiahnutie
2,51 €

A Pöhöly család


Népies novellafüzér az árva legényről, Mari nénirõl meg Pista bácsiról, a két menyasszonyról, a dóci asszonyokról, valamint a Pöhöly családról.
Na stiahnutie
2,51 €

dostupné aj ako:

Ida regénye


Gárdonyi utolsó regénye, melynek megírására egy házassági apróhirdetés késztette. Az üzleti szellemben kötött,  dús hozományra és rangra spekuláló érdekházasság bemutatásakor az író a zárda légköréből kitörni készülő,  elárvult lány tragédiáját állítja a cselekmény fő sodrába, hogy lassan-lassan, szinte észrevétlenül lopja majd be  a hepiendet történetébe.  "Gárdonyi szerelem-felfogását kívánja bemutatni a kötet. Tudtuk, hogy a fiatal, a pozitivizmushoz, a  naturalizmushoz is vonzódó Gárdonyi valamiféle biológiai végzetnek tekintette a szerelmet, irracionális,  megmagyarázhatatlan vágyódásnak, amelyet éppen ezen természete miatt nem lehet véteknek föltüntetni, a bűntudat  forrásának és okozójának szuggerálni. Az Ida regénye bevezetése elég egyértelműen eligazít ebben a kérdésben.
Na stiahnutie
2,51 €

Ábel és Eszter


Gárdonyi Géza életében gyakran visszatér a boldogtalan szerelem ábrázolása, ez a témája e regényének is. Az Ábel és Eszter egy különös és tiszta szerelem részletezően finom rajza az első pillantástól az egymásra találásig. Nyéky Ábel és Kardos Eszter kezdettől fogva tudják, hogy egymásnak teremtette őket az Isten. Ám sorsukat a körülmények hatalma határozza meg, sem elereszteni, sem megtartani nem tudják egymást. Gárdonyi költői átéléssel és biztos lélektani tudással eleveníti meg a két fiatal szerelmének történetét, s egyben a századforduló Budapestjének hangulatát is. A regény – az író szavaival élve – „az epekedés végtelen éneke”. Gárdonyi kisregényét az Új Idők közölte először folytatásokban, az utóbbi évtizedek kiadásaiban azonban az utolsó két fejezetet rendre elhagyták. A fordulatos, hangulatos történet ma is valamennyi női olvasó érdeklődésére számíthat.
Na stiahnutie
1,10 €

dostupné aj ako:

A zöld szfinx


Minden műnek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben! - mondja Gárdonyi Géza. A zöld szfinx beigazolta ezt: kétségtelenül rendkívüli. Az írót regényeiről ismerjük, és kevesen tudják, mennyire kiváló novellaíró. A könyvben található húsz novella különbözik egymástól, mégis van egy kapocs, amely összeköti õket. Ez pedig nem más, mint a népiesség, a népköltészet maga. A művekben valamiféle szomorú hangulat uralkodik, ennek ellenére az élet lüktetése viszi magával a történeteket. Gárdonyi a népélet mozzanatait (Két katicabogár, Kivégzés), a társadalmi kérdéseket (A pintyőkék, Nem volt párja, Ne áss a temetőben, Messze van odáig!) és magát a művészetet ábrázolja. Részvéttel figyeli a szegény emberek nyomorát és rokonszenvesnek írja le őket (A tej, Ora pro nobis!, Két vándor). Szimbolikus jelentéssel bíró történetei lebilincselik az olvasót. Fantáziája és kreativitása sokszínű és módfelett kalandos. A Csakugyan ember a művész és a valóság viszonyát mutatja be. A zöld szfinx ugyancsak, amely a könyv címadója is. De vajon miért? Miért nem az Átkozott józanság az, amely egy orvosról szól, aki azt gondolja, mindent tud, hiszen a világot józansággal szemléli. Mégis megtalálja a szerelem és az a pillanat, amikor minden megszűnik körülötte. Aztán elhagyja "átkozott" józansága. A zöld szfinx Gárdonyi olyan alkotása, amely szimbolikus tartalommal van megáldva. A fel nem fedezett művészről szól, aki az erdőben él és csak akkor zenél, amikor már a hold is felkelt. Bolondnak vélik, azonban akad egy festő, aki a művészt látja benne. A mű tulajdonképpen a segítségnyújtásról, a művészről és annak valóságáról szól, s talán arról is, hogy nem lehet megváltoztatni senkit, csupán akkor, ha ő is akarja. Gárdonyi ott van velünk, olvasókkal minden novellában, egyes szám első személyben kalauzol bennünket. Hol mosolyt csal az arcunkra, hol pedig részvétet kelt bennünk a szereplői iránt. Egy bizonyos: érdemes megismerni a novellaíró Gárdonyi Gézát!
Na stiahnutie
2,51 €

dostupné aj ako:

A lámpás - Bibi


Az egri remeteként emlegetett, csodálatosan termékeny írónk, Gárdonyi Géza életművéről megosztó vélemények születnek a mai napig. Egyesek a kötelezõ olvasmányok basáját, míg mások az emberközeli, tiszta művészet csillagát látják benne. Ám bármilyen ágendával is közelít az olvasó Gárdonyi alkotásaihoz, a hatás nem marad el. A kötetben helyet foglaló két kisregény, A lámpás és Bibi megírása között több mint harminc év telt el, de mondanivalója egy kötetbe szólítja e kettőt. A babitsi világítótorony-szerű, lámpásként feltűnő tanító hányattatásai és a szintén "ember-pásztor" Wak Lukács vívódásai arra késztetik az olvasót, hogy eltűnõdjön, vajon a leírtak személyes ihletésűek-e. Bárhogy is legyen, a tiszta szó olvasásának élményével mindenképp gazdagodunk, és közelebb kerülünk az íróhoz, aki önkéntes elszigeteltségéből művei által nyújtja felénk kezét.
Na stiahnutie
2,51 €

dostupné aj ako:

Arany - tömjén - mirha


Gárdonyi ?Géza Arany, tömjén, mirha című kötete 1924-ben jelent meg először, Németh József Könyvkereskedése kiadásában. Az azóta eltelt évek alatt szinte feledésbe merültek ezek a novellák, amelyek egykoron az ifjúság számára íródtak. A karácsonyi ünnepkör hangulatát idézi valamennyi elbeszélés, és az adventi várakozásban telő időszak komoly tartalommal töltődhet meg általuk. „Az én aranyom nem a hegyek bányáiból való; Az én tömjénem nem Arábia illatfáin termett; Az én mirhám nem testi sebeket enyhít; De csak oda viszem, ahová a Napkeleti Három” – írja Gárdonyi az Előszóban. Ennek szellemében, írói, emberi hitvallásának megfelelően sorakoznak a kötetben a két ciklusba rendezett, evangéliumi jeleneteket földolgozó, szép mesék. Bibliai történetek elevenednek meg az első rész írásai nyomán (Mária kincse; Karácsony a názáreti házban; Jézus és a gyermek; A szamaritánus álma), míg a második rész, huszadik századi meséi, az egykori csodák továbbéléséről adnak hírt (Két notesz; Egy kép története; Csordásék karácsonya). A karácsonyvárás időszakát – korosztálytól függetlenül – széppé tehetik a lírai hangú elbeszélések.
Na stiahnutie
2,70 €

Göre Gábor Bíró úr könyvei: 5. Göre Gábor könyve


Mindönféle levelei, kalandozásai és tapasztalattyai az Katufrék sógorral, mög az Durbints sógorral. Az én nótám is benne van ebbe a könyvbe.
Na stiahnutie
1,07 €

Göre Gábor Bíró úr könyvei: 9. Vakarts


A zutósó könyvem mer a kutya is mögbánnya ha 9-tzet kölykezik de a guminizmust meg köll - elött irnom.
Na stiahnutie
1,07 €

Isten rabjai


Gárdonyi Géza Isten rabjai címu muve a tatárjárás utáni Magyarországon játszódik. A kis kertészlegény reménytelen szerelmét mutatja be Margit királykisasszony iránt, aki jóságával és szépségével nagy hatást tett rá. A királykisasszony azonban Istennek szenteli törékeny életét, s ezáltal megismerhetjük a 13. századi noi és férfi kolostorok világát is.
Na stiahnutie
1,07 €

dostupné aj ako:

Göre Gábor Bíró úr könyvei: 8. Bojgás az világba


E za nyótzadik könyvem, de úgy is vagyok én mán evvel mint akinek a nyótzadik gyermöke születik, hogy aszondi ez lögyön a zutósó!
Na stiahnutie
1,07 €

Tükörképeim


?Február elején Nagy Miklós életrajzi adatokat kért tolem. Mindig unalommal néztem azokat az írásokat, amelyek így kezdodnek: Születtem... Most magam is írjak egy ilyet? Azonban, hogy ezzel az üggyel tömtem meg a pipámat, akaratlanul is ez füstölgött ki belole: #voltaképpen minden embernek meg kellene írnia a maga életét.? (részlet)
Na stiahnutie
1,07 €

Göre Gábor Bíró úr könyvei: 7. A pesti úr


Ebbe van a zöreg Tátrán szörzött tapasztalat is mög a pötsétfaragásrúl szörzött tapasztalat is. Más szóval ebbe a könyvbe is van mindönféle mint a többibe.A könyv mérete: 105x148,5 (mm)
Na stiahnutie
1,07 €

Szüleim gyémántja voltam


  Gárdonyi Géza (született Ziegler Géza) (Agárd, 1863. augusztus 3. ? Eger, 1922. október 30.) író, költo.
Na stiahnutie
1,07 €